Ugrás a tartalomhoz

Vénusz

Hivatkozások szerkesztése
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Esthajnalcsillag szócikkből átirányítva)
Ez a szócikk a bolygóról szól. Hasonló címmel lásd még: Vénusz (egyértelműsítő lap).
♀ Vénusz
A MESSENGER felvétele a bolygóról
A MESSENGER felvétele a bolygóról
NévadóVénusz a római mitológiában a kertek istennője. Aphroditéval azonosították, aki a görög mitológiában a szépség és a szerelem istennője.
Pályaadatok
EpochaJ2000.0
Aphélium távolsága108 941 849 km
0,72823128 CsE
Perihélium távolsága107 476 002 km
0,71843270 CsE
Fél nagytengely108 208 926 km
0,72333199 CsE
Pálya kerülete680 000 000 km
4,545 CsE
Pálya excentricitása0,00677323
Orbitális periódus
  • 224,7 nap
  • 19 414 148 s
Sziderikus keringési idő224,70069 nap
(0,6151970 év)
Szinodikus periódus583,92 nap[1]
Min. pályamenti sebesség34,784 km/s
Átl. pályamenti sebesség35,020 km/s
Max. pályamenti sebesség35,259 km/s
Közepes anomália50,115°
Inklináció3,39471°
(3,86° a Nap egyenlítőjéhez képest)
Felszálló csomó hossza76,68069°
Központi égitestNap
Holdaknincs
Fizikai tulajdonságok
Átlagos átmérő12 103,6 km
Egyenlítői sugár6051,8 km[2]
(a földi 0,94-szerese)
Lapultság< 0.000 2[2]
Felszín területe4,60×108 km²
(a földi 0,902-szerese)
Térfogat9,28×1011 km³
(a földi 0,857-szerese)
Tömeg4,8685×1024 kg
(a földi 0,815-szerese)
Átlagos sűrűség5,204 g/cm³
Felszíni gravitáció8,87 m/s²
(0,904 g)
Szökési sebesség10,36 km/s
Sziderikus forgásidő-243,0212 nap +- 0,00006 nap[3]
Forgási sebesség6,52 km/h (az egyenlítőnél)
Tengelyferdeség2,64°
Az égitest északi égi pólusának rektaszcenziója272,76° (18 h 11 min 2 s)[4]
Az égitest északi égi pólusának deklinációja67,16°
Albedó0,65[1]
Felszíni hőmérséklet
Min.720 K Felszín
‒180 °C A felhők tetején
Átl.735 K[5][6] Felszín
120 °C A felhők tetején
Max.773 K Felszín
240 °C A felhők tetején
Látszólagos fényesség-4,8
Atmoszféra
Felszíni nyomás9,2 MPa
Összetevők~96,5% szén-dioxid
~3,5% nitrogén
0,015% kén-dioxid
0,007% argon
0,002% vízpára
0,0017% szén-monoxid
0,0012% hélium
0,0007% neon
nyomokban karbonil-szulfid
nyomokban hidrogén-klorid
nyomokban hidrogén-fluorid
A Wikimédia Commons tartalmaz Vénusz témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Vénusz a második bolygó a Naptól, keringési ideje 224,7 földi nap. Nevét Venusról, a szépség római istennőjéről kapta. A Hold után a legfényesebb objektum az éjszakai égbolton, legnagyobb látszólagos fényessége −4,6 magnitúdó. Maximális fényességénél még nappal is észrevehető. Mivel a Vénusz kering a Nap körül és közelebb van hozzá, mint a Föld, ezért néhány hónapig a Naptól keletre, később néhány hónapig a Naptól nyugatra látható, változó távolságra. A keringés mindkét szélső pontjának látszólagos távolsága a Naptól, azaz a bolygó legnagyobb kitérése 47,8°, vagyis a Napot legfeljebb három órával követi, illetve előzi meg az égen.

A kalauzcsillagok közé tartozik, mivel segítette az embereket utazásaik során a tájékozódásban. Emiatt nagyon kedvelt volt és szívesen adtak különféle hangzatos neveket neki, külön a reggel látható és külön az esti Vénusz számára, mint például a Hajnalcsillag és Esti csillag nevet, amelyből keletkezett a jól ismert Esthajnalcsillag elnevezés. Az ókori görögök a kettőt még két külön égitestnek hitték, Heszperosz (napnyugati) és Foszforosz (fényhozó) néven ismerték.[7] Magyar neveit főleg a szabad ég alatt élő pásztoroktól kaphatta. A bolygó „csillag” elnevezése természetesen nem csillagászati értelemben, hanem csak általános, népies szóhasználatban állja meg a helyét.

Bővebben: Népi csillagnevek listája

A Vénusz a Naprendszer egyetlen olyan bolygója, mely női alakról kapta a nevét. Ezen kívül csak három törpebolygó – a Ceres, az Eris és a Haumea visel női nevet.

Föld-típusú bolygónak számít, a Föld testvérbolygójának is hívják, mivel a két bolygónak hasonló a mérete, a gravitációs ereje és a tömege. Nagy fényvisszaverő képességű, kénsav tartalmú felhőréteg takarja el a fény elől a felszínt. Ez sokáig olyan találgatásoknak adott alapot, melyekre a planetológia csak a 20. század folyamán tudta megadni a választ. A kőzetbolygók közül a Vénusznak van a legsűrűbb légköre, amelyet főleg szén-dioxid alkot. A légköri nyomás a földinek 92-szerese. Hiányzik a szén körforgása, amely biztosítaná, hogy a felszabadult szén visszakerüljön a sziklákba és más felszíni képződményekbe, s a szerves élet hiánya miatt nem jöhet létre ezt elnyelő biomassza sem. Olyan meleg van a felszínen, hogy az egyes feltételezések szerint a felszínen valaha létezett, a földihez hasonló óceánok régen elpárologtak. A helyén csak sivatagszerű síkságok és szikladarabok maradtak. A leginkább elfogadott elmélet szerint az elpárolgott víz kivált, és a bolygó mágneses terének hiányában a napszél szétterítette az űrben a hidrogénrészecskéket.[8]

A felszínt 1990-94 között térképezte fel a Magellan űrszonda. A bolygó felszíne kiterjedt vulkanizmus nyomait mutatja és a légkörben megtalálható kén több szakértő véleménye szerint napjainkban is aktív vulkanikus folyamatokra utal. A kevés becsapódási kráter arra utal, hogy a felszín fiatal, legfeljebb félmilliárd éves. A legutóbbi időkig talány volt, miért nem kapcsolódik egyik látható kalderához sem lávaömlés nyoma. 2010-ben az európai Venus Express VIRTIS infravörös képalkotó spektrométerének segítségével több vulkán környékén is felfedeztek fiatal, 2,5 millió évesnél fiatalabb lávafolyásokat, azaz a felszín geológiai értelemben ma is aktív.[9][10] A bolygón nincs lemeztektonikára utaló jel, ami abból fakadhat, hogy kérge túl kemény ahhoz, hogy szubdukció menjen végbe.

Szerkezet

[szerkesztés]

A Vénusz a Naprendszer négy Föld-típusú bolygójának egyike, ami azt jelenti, hogy jellemzően kőzetekből épül fel. Méretében és tömegében nagymértékben hasonlít a Földhöz, s emiatt gyakran hívják a Föld testvérének is. Átmérője csak 650 km-rel kisebb a Földénél, a tömege a földinek 81,5%-a. A felszíni feltételek azonban a vénuszi sűrű szén-dioxid légkör miatt nagymértékben eltérnek. A vénuszi légkör 96,5 tömegszázaléka szén-dioxid, a fennmaradó nagyjából 3% pedig nitrogén.[11]

Belső szerkezet

[szerkesztés]

A szeizmikus adatok és a tehetetlenségi állapotra vonatkozó adatok hiányában kevés közvetlen információ áll rendelkezésre a belső szerkezetről és annak geokémiájáról.[12] A Vénusz és a Föld közötti hasonló méret és sűrűség miatt azonban feltételezhető, hogy a Földéhez hasonló a felépítése: mag, köpeny, kéreg. A Földéhez hasonlóan a Vénusz magját is legalább részben folyékonynak vélik. A Vénusz kisebb mérete miatt a belsejében kisebb a nyomás, mint a Földben. A fő különbség a két bolygó között az, hogy a Vénuszon nem létezik lemeztektonika, feltehetően a száraz felszín és köpeny miatt. Ennek eredményeként alacsony a hőveszteség, amely megakadályozza a bolygó lehűlését és magyarázatot adhat a belső mágneses tér hiányára.[13]

Geográfia

[szerkesztés]
A Vénusz térképe a sárgával jelölt magasabb kontinensekkel: fent az Ishtar Terra, jobbra lent az Aphrodite Terra

A Vénusz felszínének 80%-át sima vulkáni síkságok alkotják. Két magasabb kontinens foglalja el a felszín nagy részét, egy az északi féltekén, egy pedig az Egyenlítőtől délre. Az északi kontinens az Ausztrália méretű Ishtar Terra, ami a babilóniai szerelemistenről, Istárról kapta a nevét. Ezen található a Vénusz legmagasabb hegye, a Maxwell Montes. Csúcsa 11 km-re emelkedik ki a Vénusz átlagszintjéből. A déli kontinens a Dél-Amerika méretű Aphrodite Terra, aminek a nevében a görög istennőnek a neve fedezhető fel. Ennek a kontinensnek nagy részét repedések és egyenetlenségek foglalják el.[14]

A kőzetbolygókra jellemző becsapódási kráterek, hegyek és völgyek mellett a Vénuszon több egyedi felszíni forma is megtalálható, amelyek mind vulkáni tevékenységből származnak.[15] Ezek között megtalálhatóak a farra-nak nevezett, palacsinta alakú, 20–50 km átmérőjű és 100–1000 m magasságú, lapos felszínű vulkáni alakzatok, a novae-nek nevezett csillagszerű repedésrendszerek, az arachnoidok, melyek pókhálóhoz hasonlító, sugárirányú és koncentrikus repedések, és a coronae-k, melyek általában medencék által körülvett gyűrű alakú repedések. Mindezek a felszíni formák vulkanikus eredetűek.

Szinte minden felszíni formát a Vénuszon történelmi vagy mitológiai nőkről neveztek el.[16] A kevés kivétel közé tartozik a Maxwell Montes, amely James Clerk Maxwell nevét viseli, és két fennsík, az Alfa-régió és a Béta-régió. Ezeket még azelőtt elnevezték, hogy a jelenlegi névadási rendszeren a Nemzetközi Csillagászati Unió, a bolygók nomenklatúrájának kialakításával foglalkozó szervezet elkezdett volna dolgozni.[17]

A Vénuszon megtalálható fizikai jelenségek helyszínének megállapításához azt a kezdő hosszúsági kört használják, mely definíció szerint az Éva nevű ovális képződménynek a radarral feltérképezett területén áthaladó hosszúsági főkör. Ez az Alfa-régiótól délre fekszik.[18][19]

A felszín geológiája

[szerkesztés]

A Vénusz felszínének nagy részét vulkáni tevékenységek sora formálta. A Vénuszon többször annyi vulkán van, mint a Földön, köztük 167 óriásvulkán, melyeknek átmérője a 100 km-t is meghaladja. Az egyetlen hasonló méretű földi vulkáni komplexum a Hawaii Nagy Sziget.[20] Ez nem azért van, mert a Vénuszon erősebb az aktivitás, hanem mert a kéreg sokkal idősebb. A Föld kérge állandóan átalakul szubdukcióval a tektonikai lemezek határainál, átlagos életkora 100 millió év, míg a Vénusz felszínének korát 500 millió évre becsülik.[20]

Több jel is arra mutat, hogy a Vénuszon jelenleg is folyik vulkáni aktivitás. A szovjet Venyera-program keretében kiküldött Venyera–11 és Venyera–12 űrszondák állandó villámlásokat észleltek, a Venyera–12 leszállás után egy erős dörgést is regisztrált. Az Európai Űrügynökség Venus Expresse nagy mennyiségben rögzített az atmoszféra magasabb rétegeiben lejátszódó villámlást.[21] A Földön ilyen jelenségek zivatarok során jönnek létre. De a Vénuszon nincsenek zivatarok (bár a felsőbb légrétegekben lehet megfigyelni kénsavesőt, de ez 25 km magasságban elpárolog), ezért a villámlást valószínűleg vulkánkitörésekből származó vulkáni hamu hozza létre. Egy másik érdekes bizonyíték a vulkáni aktivitásra az atmoszféra kén-dioxid koncentrációjának méréséből származik, amely szerint ez 1978 és 1986 között egy nagyságrenddel csökkent. Ebből arra lehet következtetni, hogy a kén-dioxid szintet korábban egy hatalmas vulkánkitörés emelte meg.[22]

Becsapódási kráterek a Vénusz felszínén

A Vénuszon nagyjából 1000 becsapódási kráter található, többé-kevésbé egyenletesen szétszóródva. Más kráterezett égitesteken, mint amilyen a Föld vagy a Hold, a krátereken az erózió különböző szakaszai mutatkoznak meg. A Holdon a lepusztulást későbbi becsapódások, a Földön a szél és az eső eróziója okozza. Azonban a Vénuszon a kráterek 85%-a még a kezdeti állapotban van. Ez arra utal, hogy a bolygón 500 millió évvel ezelőtt teljesen újjáalakult a felszín.[23] A Föld kérge folyamatos mozgásban van, a Vénuszról viszont úgy gondolják, nem tud fenntartani egy ilyen folyamatot. Lemeztektonika nélkül a köpeny nem tud állandóan hőt veszíteni, ezért a hőmérséklet bizonyos idő múlva elér egy kritikus szintet, amely meggyengíti a kérget. Ezt követően mintegy 100 millió év alatt a szubdukció hatalmas méretekben történik meg, teljesen újraformálva a kérget.[20]

A vénuszi kráterek átmérője 3 és 280 km közötti. A sűrű légkör miatt nincsenek 3 km-nél kisebb meteoritkráterek, ugyanis a kisebb kinetikus energiával rendelkező objektumok annyira lelassulnak a légkörben, hogy nem hoznak létre krátert.[24]

További képek a Vénuszról: [1][2][3]

Légkör

[szerkesztés]
A Vénusz légkörének belső szerkezete egy közeli fényképen, amit UV-megfigyeléssel készítettek

A Vénusz légköre igen sűrű, melynek nagy része szén-dioxid, kisebb része nitrogén. A légkör tömege a földinek 93-szorosa, míg az itt mért nyomás a földinek mintegy 92-szerese. Ez a nyomás a Földön az óceánokban 1 km mélységben mérhető. A felszínen mért levegősűrűség 65 kg/m³ (a víz sűrűségének 6,5%-a.). A légkör hatalmas CO2-tartalma és a vékony kén-dioxidfelhők miatt a Naprendszerben itt a legnagyobb az üvegházhatás, s ennek következményeként a felszíni hőmérséklet 460 °C fölött van.[25] Így a Vénusz felszínén mért hőmérséklet magasabb, mint a Merkúr felszínén, mert itt a minimum-hőmérséklet −220 °C, a maximum pedig 420 °C, bár a Vénusz majdnem kétszer olyan messze van a Naptól, mint a Merkúr, s a felszínét csak negyedannyi napfény éri, mint a Merkúrét. Mivel a bolygón lényegében nincs semmilyen nedvesség, a levegőnek nincs páratartalma. (A meglévő pára mértéke kevesebb mint 1%). Ezek miatt a hőindex 450 °C és 480 °C között van. A Venus Express űrszonda 2011-ben vékony ózonréteget fedezett fel a Vénusz légkörében, mintegy 100 km-es magasságban. Az ózon sűrűsége a földi ózonréteg ezredrésze lehet, vastagsága 5–10 km.[26]

Tanulmányok arra utalnak, hogy több milliárd évvel ezelőtt a Vénusz légköre jobban hasonlított a Földére, mint ma, s talán még egy időben a víz is megmaradt a felszínén, de ennek az eredeti vízmennyiségnek az elpárolgása egy egyre gyorsuló, önmagát gerjesztő üvegházhatást indított el, s ennek következtében kritikus mértékben megemelkedett a légkörben meglévő üvegházhatású gázok aránya.[27] A hőtehetetlenség és az alacsonyabb légrétegekből a magasabbakba vándorló meleg miatt nincs nagy különbség a Vénusz éjszakai és nappali oldala között. Mindez a bolygó igen lassú forgása ellenére is igaz. A felszíni szelek lassúak, sebességük csupán néhány kilométer óránként, de a Vénusz légkörének felszíni sűrűsége miatt ehhez is jelentős erő szükséges, a szél port és kisebb köveket szállít magával.[28] A sűrű CO2 légréteg fölött vékony felhőréteg van, melynek részei kicsi, kén-dioxid és kénsav tartalmú cseppekből állnak.[29][30] Ezek a felhők a rájuk érkező napfény 60%-át visszaverik az űrbe, ami megakadályozza, hogy a Vénusz felszínét a látható fénytartományban megfigyeljük. Az állandó felhőtakaró következtében, annak ellenére, hogy a Vénusz közelebb van a Naphoz, mint a Föld, a felszíne rosszul megvilágított. A szén-dioxid okozta üvegházhatás nélkül a Vénusz hőmérséklete a Földéhez hasonlítana. A felhők fölött 4-5 földi nap alatt erős, 300 km/h-s szél járja körbe a bolygót.[31]

Bár a Vénusz légköre jelentősen különbözik a Föld légkörétől, atmoszférájában a földihez hasonló erősséggel és gyakorisággal villámok cikáznak. A villámok gyakoribbak a nappali oldalon és az alacsony szélességi köröknél.[32]

Vizsgálatok azt mutatják, hogy a Vénusz éjszakai oldalán a levegő áramlása jelentősen eltér a nappali oldalon megmutatkozó szelekétől. A Vénusz atmoszféráját az erős szelek uralják, amik a bolygó forgásánál jóval gyorsabban mozognak, ezért ezt szuper-rotációnak nevezik. A szelek sebessége eléri a forgás sebességének 60-szorosát! Ezek a szelek nagy magasságban a leggyorsabbak, 65–72 km közötti magasságban a felszín fölött.

A szuper-rotáció viselkedése szabálytalan és kaotikus az éjszakai oldalon.[33]

Mágneses tér és mag

[szerkesztés]

A Pioneer Venus Orbiter (1980) adatai alapján a Vénusz mágneses tere sokkalta gyengébb és kisebb, mint a Földé, s ez is inkább az ionoszféra és a napszél kölcsönhatásának tudható be, mintsem a dinamó-effektus következményének.[34] Megjegyzendő, hogy a Föld mágneses tere nagy valószínűséggel ez utóbbiból származik. A Vénusz magnetoszférája túl gyenge ahhoz, hogy megvédje az atmoszférát a kozmikus sugárzástól, illetve a napszél-eróziótól.

A Vénusz belső mágneses terének hiánya a várakozásoknak igencsak ellentmondott, hiszen mérete a Földéhez hasonló. A dinamó-effektus kialakulásához három dolog szükséges: egy elektromosan vezető folyadék, forgás és konvekció. A mag elektromosan vezető lehet, a forgás nagyon lassú, de a szimulációk szerint ez is elég lenne dinamó keletkezéséhez.[35][36] Ezek szerint a dinamó a konvekció hiánya miatt nem létezik. A Földön a konvekció a mag külső folyékony rétegében jelenik meg a felső és az alsó rétegek közötti hőmérsékletkülönbség miatt. Mivel a Vénusznak nincs lemeztektonikája, amely elvezetné a hőt, a mag folyékony rétegei ugyanolyan hőmérsékletűek, vagy a mag mostanra teljesen megszilárdult.

Mindemellett a Vénuszon óriási lávaömlések is láthatók, ezért a lehűlt mag elmélete nem valószínű. A feláramlások nem tudják áttörni a vastag kérget, de folytonosan gyengítik azt. Az alulról megolvadt kéregdarabok időnként beszakadnak a köpenyanyagba, és ekkor óriási felületeket épít újra a frissen felszínre jutó magmaanyag.

Megfigyelése

[szerkesztés]
A Vénusz a növekvő Hold mellett

A Vénusz a csillagoknál mindig fényesebb, látszólagos fényessége -3,8 és -4,6m között változik. Ha végigkövetjük a fényesség változását az alsó együttállástól, akkor azt tapasztaljuk, hogy a néhány %-os, minimális fázis növekedésével jobban nő a fényesség, mint amennyire a távolodással csökken. Kb. 25%-os korong megvilágítottságnál, 38°-os elongációnál éri el a Vénusz a maximális fényességét: ezután a távolodás fénycsökkentő hatása nagyobb, mint a megvilágított felület növekedésének hatása, így fényessége a minimális -3,8m-ig csökken, ami ezután jó fél évig egy tized magnitúdón belül marad. Belső bolygóként legnagyobb kitérése a Naptól 47°.[37]

A Vénusz vagy az esti égbolton, vagy a reggeli égbolton látható. Legnagyobb fényességénél szinte lehetetlen nem megtalálni. Nagy elongációnál napnyugta után még sokáig megfigyelhető. Mint a legfényesebb pontszerű objektumot az égbolton, gyakorlatlan megfigyelők azonosítatlan repülő tárgynak vélik.

A Vénusz átvonulása a Nap előtt 2004. június 8-án

Mivel közelebb kering a Nap körül, mint a Föld, a Vénusz hasonló fázisokat mutat, mint a Hold. Pályája a Föld pályájához képest néhány fokkal eltér, ezért általában nem halad át a Nap korongja előtt. Mégis sor kerül 120 évenként egy páros Vénusz-átvonulásra – a párban lévő két átvonulás között csak 8 évvel –, amikor a bolygó Nappal való alsó együttállása a Föld pályasíkjába esik. A legutóbbi átvonulás 2004. június 8-án és 2012. június 6-án volt. A történelmi átvonulások fontosak voltak, mert lehetővé tették a csillagászoknak, hogy pontosan meghatározzák a csillagászati egységet és ennélfogva a Naprendszer méretét.

Vénusz-Jupiter-Hold együttállás 2012 -ben

Kutatás

[szerkesztés]

Korai vizsgálatok

[szerkesztés]
A Vénusz fázisai

Galilei a 17. század elején fedezte fel, hogy a Vénusznak hasonló fázisai vannak, mint a Holdnak. Ez csak úgy lehetséges, hogy a Vénusz a Nap körül kering, vagyis a megfigyelés ellentmondott a Naprendszer geocentrikus modelljének.[38]

A Vénusz légkörét Mihail Vasziljevics Lomonoszov fedezte fel 1761-ben, amikor is a Vénusz tranzit idején a Vénusz körül fényjelenséget figyelt meg, melyet a Vénusz-légkör hatásával magyarázott, ezt Lomonoszov-gyűrűnek hívják. 1790-ben Johann Schröter fázisanomáliát észlelt,[39] amikor megfigyelte, hogy a növekvő Vénusz korai időszakában a vékony félkör a sűrű légkörben szóródó napfény miatt 180°-nál nagyobb volt. Később Chester Smith Lyman teljes gyűrűt figyelt meg a bolygó éjszakai oldala körül alsó konjunkcióban, ami újabb bizonyíték volt a légkör jelenlétére.[40] A sűrű légkör miatt látható spektrumú megfigyeléssel nem lehet meghatározni a bolygó forgási periódusát.

Földi megfigyelések

[szerkesztés]

A 20. századig nagyon keveset tudtunk a Vénuszról. Jellegtelen, egybefüggő felhőtakarója miatt nem lehetett tudni, mi van a felszínen. Ez csak a spektroszkópiai, radar és UV vizsgálatokkal vált lehetővé. Az első UV megfigyelést az 1920-as években végezték, amikor Frank E. Ross felfedezte, hogy az UV képeken sokkal több részlet látható, mint az optikai vagy az infravörös tartományban készült képeken.[41]

Az 1900-as évek spektroszkópiai vizsgálatai szolgáltattak először bizonyítékot a Vénusz forgására. Vesto Slipher megpróbálta mérni a Vénuszról érkező fény Doppler-eltolódását, de nem észlelt forgást. Szerinte a bolygónak sokkal hosszabb a forgási periódusa, mint azt korábban gondolták.[42] Az 1950-es években végzett megfigyelések kimutatták, hogy a forgás retrográd (vagyis a Föld forgásával ellentétes irányú). A Vénuszt először az 1960-as években vizsgálták radarral. A forgási periódusra akkor kapott értékek hasonlóak voltak, mint a ma elfogadott értékek.[43]

Az 1970-es évek radarvizsgálatai derítettek fel először felszíni részleteket. Rádióimpulzusokat küldtek a bolygó felé az Arecibo Obszervatórium 300 méteres rádióteleszkópjával. A visszaverődő hullámok két nagyobb visszaverő területet jeleztek, melyeket Alpha és Beta régiónak neveztek el. Egy másik fényes terület volt a Maxwell Montes.[44] Jelenleg csak ezeknek az alakzatoknak nincs női nevük a Vénuszon. A Földről készített legjobb radarképek felbontása 5 km-nél gyengébb. Részletes vizsgálatot csak az űrből lehet végezni.

Űrszondák

[szerkesztés]
Műhold neve Megérkezés Küldetés típusa Távolság (km) Sorsa
venyera–1 Soviet Space Project 1961. május 19-20. közelrepülés 100 000 Nap körüli pályára állt.
Mariner–2 NASA 1962. december 14. közelrepülés 35 000 Nap körüli pályára állt.
Zond–1 Soviet Space Project 1964. április 4. közelrepülés 100 000 Nap körüli pályára állt.
Venyera–2 Soviet Space Project 1965. november 12. közelrepülés 24 000 Nap körüli pályára állt.
Venyera–3 Soviet Space Project 1966. március 1. atmoszferikus szonda - Becsapódott a Vénuszba, nem sikerült semmilyen mérési adatot visszaküldenie.
Venyera–4 Soviet Space Project 1967. október 18. atmoszferikus szonda - 1967. október 18-án ért véget a küldetése
Mariner–5 NASA 1967. október 19. közelrepülés 4 094 Nap körüli pályára állt.
Venyera–5 Soviet Space Project 1969. május 16. atmoszferikus szonda - A szonda a bolygó sötét oldalán ért talajt.
Venyera–6 Soviet Space Project 1969. május 17. atmoszferikus szonda 25 000 A szonda a bolygó sötét oldalán ért talajt.
Venyera–7 Soviet Space Project 1970. december 15. leszállóegység - A leszállóegység 23 percig sugárzott mérési adatokat a Vénusz felszínéről.
Venyera–8 Soviet Space Project 1972. július 22. leszállóegység - A leszállóegység 50 percig sugárzott mérési adatokat a Vénusz felszínéről.
Mariner–10 NASA 1972. július 22. közelrepülés 5768 A műhold pályára állt a Merkúr felé.
Venyera–9 Soviet Space Project 1975. október 20. keringő egység + leszállóegység - A leszállóegység 53 percig működött. Első fényképek a Vénusz felszínéről
Venyera–10 Soviet Space Project 1975. október 25. keringő egység + leszállóegység - A leszállóegység 65 percig sugárzott mérési adatokat a Vénusz felszínéről. Kb. 2200 km-re szállt le a Venyera 9-től
Pioneer–12 NASA
vagy Pioneer Venus 1		 1978. december 4. keringő egység - A keringő egység elégett a Vénusz légkörében nem sokkal azután, hogy kifogyott az üzemanyaga
Pioneer–13 NASA
vagy Pioneer Venus 2		 1978. december 9. atmoszferikus szonda (4 db) - Négy különálló szondát juttattak a bolygó légkörébe, közülük egy (bár nem arra tervezték) túlélte a becsapódást, és még egy órán keresztül működött a felszínen.
Venyera–12 Soviet Space Project 1978. december 21. közelrepülés + leszállóegység 35 000 A leszállóegység 110 percig sugárzott mérési adatokat a Vénusz felszínéről.
Venyera–11 Soviet Space Project 1978. december 25. közelrepülés + leszállóegység 35 000 A leszállóegység 95 percig sugárzott mérési adatokat a Vénusz felszínéről.
Venyera–13 Soviet Space Project 1982. március 1. közelrepülés + leszállóegység 36 000 A leszállóegység 127 percig sugárzott mérési adatokat a Vénusz felszínéről, ez idő alatt visszaküldte az első színes fényképeket a felhők alól.
Venyera–14 Soviet Space Project 1982. március 5. közelrepülés + leszállóegység 35 000 A leszállóegység 57 percig sugárzott mérési adatokat a Vénusz felszínéről.
Venyera–15 Soviet Space Project 1983. október 10. keringő egység 1 000 Radar segítségével feltérképezték a Vénusz felszínét. 1984. július 10-én befejezte közös küldetését a Venyera 16-tal.
Venyera–16 Soviet Space Project 1983. október 14. keringő egység 1 000 1984 július 10-én befejezte közös küldetését a Venyera 15-tel.
Vega–1 Soviet Space Project 1985. június 11. közelrepülés + leszállóegység + aerosat - Az űrszonda folytatta útját a Halley üstökös felé. Jelenleg Nap körüli pályán kering.
Vega–2 Soviet Space Project 1985. június 15. közelrepülés + leszállóegység + aerosat - Az űrszonda folytatta útját a Halley üstökös felé. Jelenleg Nap körüli pályán kering.
Galileo NASA 1990. február 10. közelrepülés 16 106 Tovább repült a Földet megközelítve (x2) a Jupiterhez.
Magellan NASA 1990. augusztus 10. keringő egység - 1994. október 13-án elégett a Vénusz légkörében.
Cassini–Huygens NASA Európai Űrügynökség 1998. április 26. közelrepülés 284 Még egyszer visszatért a Vénuszhoz 1999. június 24-én (akkor 600 km-re közelítve meg a bolygót), majd folytatta útját a Szaturnuszhoz.
MESSENGER NASA 2006. október 24. közelrepülés 2384 Még egyszer visszatért a Vénuszhoz 2007. június 5-én (akkor 338 km-re közelítve meg a bolygót), majd folytatta útját a Merkúrhoz.
Venus Express Európai Űrügynökség 2006. április 11. keringő egység - Küldetését háromszor is meghosszabbították. Végül 2014 novemberében fejezte be misszióját, mivel kifogyott az üzemanyaga.
Akacuki Japán Űrügynökség 2010. december 7. keringő egység - Nem sikerült pályára állnia

Az első űrszonda a Vénuszhoz az 1961. február 12-én indított Venyera–1 volt, a szovjet Venyera-program első űrszondája. A Venyera–1 közvetlen becsapódási pályára állt, de a kapcsolat a repülés hetedik napján megszakadt, 2 millió km-re a Földtől. Becslések szerint 100 000 km-re repült el a Vénusz mellett május közepén.

Az Egyesült Államok vénuszkutatási programja is rosszul kezdődött a Mariner–1 elvesztésével. A Mariner–2 sikeresebb volt, 109 napos átmeneti pálya után 1962. december 14-én elsőként közelítette meg a Vénuszt, 34 833 km-re. Mikrohullámú és infravörös radiométerei kiderítették, hogy felszín nagyon forró, legalább 425 °C.

A Venyera–3 szonda 1966. március 1-jén becsapódott a Vénuszba. Ez volt az ember alkotta első tárgy, amely elérte egy idegen bolygó légkörét és felszínét, azonban a meghibásodott kommunikációs rendszer miatt nem érkeztek adatok. A következő megközelítést 1967. október 18-án a Venyera–4 végezte, amely leereszkedett a légkörbe és méréseket végzett. A mérések szerint a felszín hőmérséklete 500 °C, a légkör 90–95%-a szén-dioxid. Az atmoszféra sokkal sűrűbb volt, mint azt a Venyera–4 tervezői gondolták, és a lassúbb ereszkedés miatt az akkumulátorok még azelőtt kimerültek, hogy a szonda elérte volna a felszínt.

Egy másik űrszonda a Mariner–5 volt, amely kevesebb mint 4000 km-re közelítette meg a bolygót 1967. október 19-én. A Mariner–5 eredetileg a Mariner–4 Mars-szonda tartaléka volt, de az utóbbi sikere miatt átalakították, és a Vénuszhoz küldték. A Venyera–4 és a Mariner–5 adatait nemzetközi együttműködés keretében egy szovjet–amerikai kutatócsoport vizsgálta meg a következő év folyamán.

1970. december 15-én a továbbfejlesztett Venyera–7 belépett a Vénusz légkörébe és épségben elérte a felszínt. 23 percig küldött hőmérsékleti adatokat, ezek voltak az első mérések egy idegen bolygó felszínéről. A Venyera-program folytatódott a Venyera–8-cal, amely már 50 percig mért a felszínen, a Venyera–9 és a Venyera–10 elkészítette az első képeket a tájról.

Közben az amerikai Mariner–10 1974. február 5-én a Merkúrhoz vezető pályáján gravitációs hintamanővert végzett a Vénusz mellett, ahonnan 4000 képet küldött vissza. A látható fényben készített képeken nem látszott semmilyen sajátosság a bolygón, UV fényben azonban kirajzolódtak a felhőrendszerek.[45]

Pioneer Venus Orbiter

Az amerikai Pioneer Venus-program két különálló küldetésből állt.[46] A Pioneer Venus Orbiter 1978. december 4-én állt pályára a Vénusz körül, 13 éven keresztül tanulmányozta a légkört, és térképezte a felszínt radarral. A Pioneer Venus Multiprobe összesen öt szondát engedett le a légkörbe 1978. december 9-én, amelyek adatokat gyűjtöttek a légkör összetételéről és a szélsebességről.

A következő négy évben további négy Venyera küldetést hajtottak végre. A Venyera–11 és Venyera–12 elektromos viharokat észlelt, a Venyera–13 és Venyera–14 színes képeket készített a felszínen. A Venyera-program 1983-ban fejeződött be a Venyera–15 és Venyera–16 radartérképező repülésével.

1985-ben a Halley-üstököshöz vezető úton két szovjet Vega űrszonda leszállóegységeket és ballonokat engedett le a Vénuszra. A ballonok 53 km magasságban 46 órán át működtek, ahol a nyomás és a hőmérséklet nagyjából akkora, mint a Föld felszínén.

Magellan űrszonda topográfiai térképe a Vénuszról

1989. május 4-én indították az amerikai Magellan űrszondát a Vénusz radarral történő teljes feltérképezésére. A 4-5 éves küldetésen készített nagy felbontású radarképek minden korábbit felülmúltak, és a más bolygókról készített optikai képekkel voltak összehasonlíthatók. A Magellan a felszín 98%-át térképezte fel, majd 1994-ben belépett a légkörbe és megsemmisült. A Vénuszt közelrepülések során megfigyelte a Galileo és a Cassini űrszonda is, de ezután közel egy évtizedig nem küldtek űrszondát kifejezetten a Vénusz vizsgálatára.

A Venus Express a Vénusz mellett

2005. november 9-én indult és 2006. április 11-én állt poláris pályára a Vénusz körül az európai Venus Express űrszonda. Részletesen tanulmányozza a légkört, a felhőket, feltérképezte a bolygó plazmakörnyezetét és a felszíni tulajdonságokat. 500 napig tartott, két vénuszi éven keresztül.[47] Tervezés alatt van az orosz Venyera-D űrszonda.

2010. május 18-án indult küldetésére Japán Vénusz-szondája, az Akacuki, Tanegashima szigetéről.[48] A szonda elsődleges feladata lett volna kideríteni, hogy a Vénusz atmoszférája hogyan képes hatvanszor gyorsabb szuperkeringésre, mint a Föld, valamint, hogy ténylegesen vízóceánokkal rendelkezett-e, mint ahogy azt a megelőző kutatások feltételezik. Hajtóműhiba miatt azonban nem sikerült pályára állnia a bolygó körül.

Lakhatóság

[szerkesztés]
Bővebben: Élet a Vénuszon

Az 1960-as évek eleje óta jelentősen visszaszorultak azok az elképzelések, amelyek szerint a Vénusz felszínén élet lehetséges. Ekkor kezdték el a Vénusz kutatását űreszközökkel, és ekkor lett világos, hogy a körülmények a bolygón a Földhöz képest igen extrémek. Mivel közelebb van a Naphoz, és légkörében nagy mennyiségben vannak jelen üvegházhatást keltő gázok, így jóval nagyobb a felszíni hőmérséklete, amely a 462 Celsius-fokot is elérheti, a felszíni légköri nyomás pedig a földinek 90-szerese. Ezek miatt a ma ismert víz alapú élet igen valószerűtlen.

Néhány tudós elgondolkodott már azon, hogy a Vénusz légrétegének felső, hűvösebb, savas részén elképzelhető, hogy élnek extremofil mikroorganizmusok.[49][50][51] 50 km-rel a felszín felett a nyomás és a hőmérséklet a földi talajéhoz igen hasonlatos. Emiatt már javasolták, hogy a levegőnél könnyebb ballonokkal derítsék fel a vénuszi légkör ezen részét, hogy kialakíthatóak lennének-e „lebegő városok”.[52] A rengeteg mérnöki kihívás között ott van az igen magas kénsav koncentráció.[52]

2019 augusztusban a csillagászok arról számoltak be, hogy a Vénusz légkörében már régóta megfigyelt abszorp és albedó változások okai „ismeretlen emésztők”, mely lehet vegyi anyag vagy nagy mennyiségű mikróbatelep a légkör felső részében.[53][54]

2020 szeptemberben egy csillagászcsoport bejelentette, hogy valószínűleg foszfint találtak, ami egy olyan szerves gáz, melyet egyetlen kémiai reakció sem állít elő.[55] Az anyagot a Vénusz légkörének felső részében észlelték.[56][57][58][59] A felfedezés hatására a NASA vezetője, Jim Bridenstine nyilvánosan is azt sürgette, hogy a Vénusz ismét kerüljön a kutatások középpontjába, és azt mondta, a foszfin kimutatása „a legfontosabb lépés annak irányába, hogy életet találjunk a Földön kívül.”[60][61]

Magyar vonatkozások

[szerkesztés]

A Vénuszon több magyar vonatkozású elnevezés található.[62] Konkrét személyek közül Jászai Mari színésznő, Klafsky Katalin operaénekes, és báró Orczy Emma regényíró nevét viseli kráter. A mitologikus jellegű nevek közül a legismertebb a Szélanya.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Williams, Dr. David R.: Venus Fact Sheet. NASA, 2005. április 15. (Hozzáférés: 2007. október 12.)
  2. ↑ a b Seidelmann, P. Kenneth, Archinal, B. A.; A’hearn, M. F.; et.al. (2007). „Report of the IAU/IAGWorking Group on cartographic coordinates and rotational elements: 2006”. Celestial Mechanics and Dynamical Astronomy 90, 155–180. o. DOI:10.1007/s10569-007-9072-y. ISSN 0923-2958. (Hozzáférés: 2007. augusztus 28.) 
  3. ↑ The Rotation of Venus – Accuracy Critical for Future Lander Missions - 2019-10-22
  4. ↑ Report on the IAU/IAG Working Group on cartographic coordinates and rotational elements of the planets and satellites. International Astronomical Union, 2000. [2020. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 12.)
  5. ↑ Venus: Facts & Figures. NASA. [2006. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 12.)
  6. ↑ Space Topics: Compare the Planets: Mercury, Venus, Earth, The Moon, and Mars. Planetary Society. [2006. szeptember 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 12.)
  7. ↑ Űrhajózási lexikon. Főszerk. Almár Iván. Budapest: Akadémiai – Zrínyi. 1981. ISBN 963 05 2348 5
  8. ↑ Caught in the wind from the Sun. ESA (Venus Express), 2007. november 28. (Hozzáférés: 2008. július 12.)
  9. ↑ Venus is alive – geologically speaking (angol nyelven). ESA, 2010. április 8. (Hozzáférés: 2010. április 12.)
  10. ↑ Lakdawalla, Emily: Venus Express evidence for recent hot-spot volcanism on Venus (angol nyelven). The Planetary Society Blog, 2010. április 9. [2010. június 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. április 12.)
  11. ↑ The Encyclopedia of Astrobiology, Astronomy, and Spaceflght. [2019. április 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. április 29.)
  12. ↑ Goettel, K.A., Shields, J.A. & Decker, D.A. (1981). „Density constraints on the composition of Venus” (PDF). Proc. Lunar Planetary Science 12B, 1507–1516. o. 
  13. ↑ Nimmo, F.: Crustal analysis of Venus from Magellan satellite observations at Atalanta Planitia, Beta Regio, and Thetis Regio, 2002, Geology, v. 30, p. 987-990
  14. ↑ Kaufmann W.J.: Universe, 1994, W.H. Freeman, New York, p. 204
  15. ↑ Frankel C.: Volcanoes of the solar system, 1996, Cambridge University Press, Cambridge, New York
  16. ↑ Batson R.M., Russell J.F.: Naming the Newly Found Landforms on Venus, 1991, Abstracts of the Lunar and Planetary Science Conference, v. 22, p. 65
  17. ↑ Young C.: The Magellan Venus Explorer's Guide, 1990. augusztus, JPL Publication 90-24, California: Jet Propulsion Laboratory
  18. ↑ Davies, M.E et al. (1994). „Report of the IAU Working Group on Cartographic Coordinates and Rotational Elements of the Planets and Satellites”. Celestial Mechanics and Dynamical Astronomy 63, 127. o. DOI:10.1007/BF00693410. 
  19. ↑ Three-Dimensional Perspective View of Alpha Regio. Jet Propulsion Laboratory. (Hozzáférés: 2007. december 27.)
  20. ↑ a b c Frankel, Charles. Volcanoes of the Solar System. Cambridge University Press (1996) 
  21. ↑ Venus also zapped by lightning. CNN, 2007. november 29. (Hozzáférés: 2007. november 29.)
  22. ↑ Glaze L.S.: Transport of SO2 by explosive volcanism on Venus, 1999, Journal of Geophysical Research, v. 104, p. 18899-18906
  23. ↑ Strom R.G., Schaber G.G., Dawsow D.D.: The global resurfacing of Venus, 1995, Journal of Geophysical Research, vol. 99, p. 10,899-10,926
  24. ↑ Herrick R.R., Phillips R.J.: Effects of the Venusian atmosphere on incoming meteoroids and the impact crater population, 1993, Icarus, v. 112, p. 253-281
  25. ↑ Venus. Case Western Reserve University, 2006. szeptember 14. [2009. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 16.)
  26. ↑ ESA: Tenuous ozone layer discovered in Venus' atmosphere (2011-10-06)
  27. ↑ Kasting J.F. (1988). „Runaway and moist greenhouse atmospheres and the evolution of Earth and Venus”. Icarus 74 (3), 472–494. o. DOI:10.1016/0019-1035(88)90116-9. 
  28. ↑ Moshkin B.E., Ekonomov A.P., Golovin Iu. M. (1979). „Dust on the surface of Venus”. Kosmicheskie Issledovaniia (Cosmic Research) 17, 280–285. o. 
  29. ↑ Krasnopolsky V.A., Parshev V.A. (1981). „Chemical composition of the atmosphere of Venus”. Nature 292, 610–613. o. DOI:10.1038/292610a0. 
  30. ↑ Vladimir A. Krasnopolsky (2006). „Chemical composition of Venus atmosphere and clouds: Some unsolved problems”. Planetary and Space Science 54 (13–14), 1352–1359. o. DOI:10.1016/j.pss.2006.04.019. 
  31. ↑ Rossow W.B., del Genio A.D., Eichler T. (1990). „Cloud-tracked winds from Pioneer Venus OCPP images” (PDF). Journal of the Atmospheric Sciences 47 (17), 2053–2084. o. DOI:<2053:CTWFVO>2.0.CO;2 10.1175/1520-0469(1990)047<2053:CTWFVO>2.0.CO;2. [halott link]
  32. ↑ astronomynow: Venus' lightning similar to Earth's
  33. ↑ Venus' mysterious night side revealed - 2017-09-14
  34. ↑ Kivelson G. M., Russell, C. T.: Introduction to Space Physics, Cambridge University Press, 1995
  35. ↑ Luhmann J. G., Russell C. T.: Venus: Magnetic Field and Magnetosphere Archiválva 2010. július 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, Encyclopedia of Planetary Sciences, ed. J. H. Shirley and R. W. Fainbridge, 905-907, Chapman and Hall, New York, 1997
  36. ↑ Stevenson, D. J.: Planetary magnetic fields, 2003, Earth and Planetary Science Letters, 208, 1-11.
  37. ↑ Espenak, Fred: NASA Reference Publication 1349; Venus: Twelve year planetary ephemeris, 1995-2006, 1996, Twelve Year Planetary Ephemeris Directory, NASA
  38. ↑ Galileo: the Telescope & the Laws of Dynamics, Astronomy 161; The Solar System. Dept. Physics & Astronomy, University of Tennessee. Hozzáférés ideje: 2006-06-20.
  39. ↑ Henry Norris Russell: The Atmosphere of Venus. Astrophysical Journal, vol. 9, pp. 284. Astronomy Abstract Service, 1899. május. (Hozzáférés: 2017. május 13.)
  40. ↑ Russell H.N.: The Atmosphere of Venus, 1899, Astrophysical Journal, v. 9, p.284
  41. ↑ Ross F.E.: Photographs of Venus, 1928, Astrophysical Journal, vol. 68, p.57
  42. ↑ Slipher V.M.: A Spectrographic Investigation of the Rotation Velocity of Venus, 1903, Astronomische Nachrichten, v. 163, p.35
  43. ↑ Goldstein R.M., Carpenter R.L.: Rotation of Venus: Period Estimated from Radar Measurements, 1963, Science, v. 139, p. 910-911
  44. ↑ Campbell D.B., Dyce R.B., Pettengill G.H.: New radar image of Venus, 1976, Science, v. 193, p. 1123
  45. ↑ Dunne, J & Burgess E, The Voyage of Mariner 10, 1978, SP-424. NASA
  46. ↑ Colin L, Hall C: The Pioneer Venus Program, 1977, Space Science Reviews 20.
  47. ↑ Venus Express, ESA honlap
  48. ↑ Kilövésre készülődik a japán Vénusz-szonda. [2013. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 22.)
  49. ↑ Clark, Stuart. „Acidic clouds of Venus could harbour life”, New Scientist, 2003. szeptember 26. (Hozzáférés: 2015. december 30.) 
  50. ↑ Redfern, Martin (25 May 2004). "Venus clouds 'might harbour life'". BBC News. Retrieved 30 December 2015.
  51. ↑ (2015. szeptember 1.) „Constraints on a potential aerial biosphere on Venus: I. Cosmic rays”. Icarus 257, 396–405. o. DOI:10.1016/j.icarus.2015.05.006. 
  52. ↑ a b Landis, Geoffrey A. (2003. december 17.). „Colonization of Venus”. AIP Conference Proceedings 654: 1193–1198. [2012. július 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. doi:10.1063/1.1541418. 
  53. ↑ Anderson, Paul. „Could microbes be affecting Venus' climate? - Unusual dark patches in Venus' atmosphere – called "unknown absorbers" – play a key role in the planet's climate and albedo, according to a new study. But what are they? That's still a mystery.”, Earth & Sky, 2019. szeptember 3. (Hozzáférés: 2019. szeptember 3.) 
  54. ↑ Lee, Yeon Joo (2019. augusztus 26.). „Long-term Variations of Venus's 365 nm Albedo Observed by Venus Express, Akatsuki, MESSENGER, and the Hubble Space Telescope”. The Astronomical Journal 158 (3), 126–152. o. DOI:10.3847/1538-3881/ab3120. 
  55. ↑ Phosphine on Venus Cannot be Explained by Conventional Processes, William Bains, Janusz J. Petkowski, Sara Seager, Sukrit Ranjan, Clara Sousa-Silva, Paul B. Rimmer, Zhuchang Zhan, Jane S. Greaves, Anita M. S. Richards, 14 Sep 2020
  56. ↑ Greaves, Jane S. (2020. szeptember 14.). „Phosphine Gas in the Cloud Decks of Venus”. Nature Astronomy. DOI:10.1038/s41550-020-1174-4. 
  57. ↑ Drake, Nadia. „Possible sign of life on Venus stirs up heated debate”, National Geographic, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.) 
  58. ↑ Perkins, Sid. „‘Curious and unexplained.’ Gas spotted in Venus’s atmosphere is also spewed by microbes on Earth”, Science, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.) 
  59. ↑ The Venusian Lower Atmosphere Haze as a Depot for Desiccated Microbial Life: A Proposed Life Cycle for Persistence of the Venusian Aerial Biosphere, Sara Seager, Janusz J. Petkowski, Peter Gao, William Bains, Noelle C. Bryan, Sukrit Ranjan, Jane Greaves, 14 Sep 2020
  60. ↑ Kooser, Amanda. „NASA chief calls for prioritizing Venus after surprise find hints at alien life”, 2020. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. szeptember 14.) 
  61. ↑ @JimBridenstine: Life on Venus? The discovery of phosphine, a byproduct of anaerobic biology, is the most significant development yet in building the case for life off Earth. About 10 years ago NASA discovered microbial life at 120,000ft in Earth’s upper atmosphere. It’s time to prioritize Venus., 2020. szeptember 14.
  62. ↑ Archivált másolat. [2009. május 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 11.)

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Venus (planet)
A Wikimédia Commons tartalmaz Vénusz témájú médiaállományokat.
  • Vénusz-hírek A Hírek.Csillagászat.hu rovata
  • A fekete Vénusz. Vénusz átvonulások a Nap előtt; tan. Tuboly Vince et al.; Hegyháti Csillagvizsgáló Alapítvány, Hegyhátsál, 2004
  • Ponori Thewrewk Aurél: Bolygóistennő. A Vénusz és kultúrtörténete; Magyar Csillagászati Egyesület, Budapest, 2011
  • Hargitai Henrik: A Vénusz formakincse; KAVÜCS, Budapest, 2023 (Bolygótudományi kiskönyvtár)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Vénusz&oldid=27646874”