Ugrás a tartalomhoz

Kuiper-öv

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Kuiper-öv a Neptunusz pályáján kívül található kisbolygóöv, melyet Gerard Kuiper csillagász tiszteletére nevezték el. Az első csillagászok, akik felvetették az öv létezését, Frederick C. Leonard (1930-ban) és Kenneth E. Edgeworth (1943-ban) voltak. A Kuiper-öv a Naptól számított 30-50 csillagászati egység (CSE) között helyezkedik el. Jelenleg kb. 800 objektuma ismert, túlnyomó részüket 1992 után fedezték fel, amikor számítógépes üstökös szimulációk alátámasztották egy ilyen öv létezését.

A Kuiper-övben keringő összes égitest számát meg lehet becsülni a távoli csillagok előtt elhaladó, okkultációt (csillagfedést) okozó objektumok számából, de az ezt figyelő Taiwanese-American Occultation Survey (TAOS) 2008 folyamán egyetlen okkultációt sem tudott megfigyelni, azaz itt az eredetileg vártnál kevesebb objektum lehet (évi mintegy 10-4000 fedésre számítottak).[1]

Kuiper-szirtnek nevezik azt a jelenséget, hogy a naptól 48 CSE távolságban az objektumok száma hirtelen lecsökken. Ezt egy eddig még ismeretlen kisbolygó is okozhatja.

A Kuiper-öv külső szélénél nyújtott ellipszis pályán keringő objektumokat a szórt korongba szokás sorolni.

Fájl:EightTNOs.png
Művészi összehasonlítás: Pluto, Eris, Makemake, Haumea, Sedna, Gonggong, Quaoar, Orcus, valamint a Hold és a Föld

Ismertebb objektumai

[szerkesztés]
  1. Pluto
    Charon
  2. Haumea
  3. Makemake
  4. Quaoar
  5. Orcus
  6. Varda
  7. Varuna
  8. Ixion

A legfényesebb Kuiper-objektumok listája

[szerkesztés]

Amelyek abszolút magnitúdója < 4,0

végleges
megnevezése
ideiglenes
megnevezése
abszolút magnitúdó albedó egyenlítői átmérő
(km)
fél nagytengely hossza
(AU)
felfedezés dátuma felfedező átmérő meghatározása
(134340) Pluto −1,0 0,6 2320 39,4 1930 C. Tombaugh fedés
(136472) Makemake 2005 FY9 −0,3 0,8 ± 0,2 1800 ± 200 45,7 2005 M. Brown, C. Trujillo & D. Rabinowitz becsült albedó
(136108) Haumea 2003 EL61 "Santa" 0,1 0,6 (becsült) ~1500 (1 43,3 2005 M. Brown, C. Trujillo & D. Rabinowitz becsült albedó
Charon S/1978 P1 1 0,4 1205 39,4 1978 J. Christy fedés
Orcus 2004 DW 2,3 0,1 (becsült) ~1500 39,4 2004 M. Brown, C. Trujillo & D. Rabinowitz becsült albedó
Quaoar 2002 LM60 2,6 0,10 ± 0,03 1260 ± 190 43,5 2002 C. Trujillo & M. Brown felbontott bolygókorong
28978 Ixion 2001 KX76 3,2 0,25 – 0,50 400 – 550 39,6 2001 DES hőkép
55636 2002 TX300 3,3 > 0,19 < 709 43,1 2002 NEAT hőkép
55565 2002 AW197 3,3 0,14 – 0,20 650 – 750 47,4 2002 C. Trujillo, M. Brown, E. Helin, S. Pravdo,
K. Lawrence & M. Hicks / Palomar Obszervatórium
hőkép
55637 2002 UX25 3,6 0,08? ~910 42,5 2002 A. Descour / Spacewatch becsült albedó
20000 Varuna 2000 WR106 3,7 0,12 – 0,30 450 – 750 43,0 2000 R. McMillan hőkép
2002 MS4 3,8 0,1 (becsült) 730? 41,8 2002 C. Trujillo, M. Brown becsült albedó
2003 AZ84 3,9 0,1 (becsült) 700? 39,6 2003 C. Trujillo, M. Brown, E. Helin, S. Pravdo,
K. Lawrence & M. Hicks [1]
becsült albedó

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Lakdawalla, Emily: Odds and Ends: Outer solar system not as crowded as the inner (angol nyelven). The Planetary Society Blog, 2008. december 26. [2008. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. december 27.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]