Ugrás a tartalomhoz

Christoph Willibald Gluck

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Christoph Willibald Gluck
Életrajzi adatok
Született1714. július 2.
Berching
Elhunyt1787. november 15. (73 évesen)
Bécs
SírhelyWiener Zentralfriedhof
HázastársaMaria Anna Bergin
IskoláiKároly Egyetem
Pályafutás
Műfajokopera
Hangszerorgona
DíjakAranysarkantyú-rend
Tevékenységzeneszerző
A Wikimédia Commons tartalmaz Christoph Willibald Gluck témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Christoph Willibald Gluck (Berching, 1714. július 2. – Bécs, 1787. november 15.) német zeneszerző.

Élete

[szerkesztés]

A bajorországi Berchingben hatgyermekes családban született, amely Csehországba költözött 1717-ben. Apja főerdészként dolgozott Philipp Hyazinth von Lobkowitz herceg szolgálatában. Első zenei tanulmányait is Csehországban végezte.

„Atyám főerdész volt Csehországban, és engem is annak nevelt. Akkortájt a zene volt a legnépszerűbb őrület. Sajnos, e művészetbe én is beleszerettem, nagyon gyorsan fejlődtem és számos hangszeren tudtam játszani. Az egész lényemet a zene iránti szenvedély fűtötte és lemondtam az erdészeti karrierről.” – írja Gluck visszaemlékezésében.

Szülőföldjét 1731-ben hagyta el, mert apja nem támogatta zenei ambícióit. Prágába költözött, és beiratkozott az egyetemre (matematikát és logikát tanult, de tanulmányait nem fejezte be), miközben megpróbált zenészként boldogulni. 1735 végén, Bécsbe kerülése után figyelt rá fel Melzi lombard herceg, akivel Milánóba utazott, majd Sammartininél folytatta zenei tanulmányait. Első operájával, a Pietro Metastasio szövegkönyvére írt Artasersével Milánóban debütált, 1741. december 26-án, a karneváli szezon nyitóakkordjaként. Ezután több operáját mutatták be Itáliában, jellemzően Metastasio librettóira: Demetrio (Velence, 1742), Demofoonte (Milánó, 1743), Tigrane (Crema, 1743), Sofonisba (Milánó, 1744), Ipermestra (Velence, 1744), Poro (Torino, 1744), Ippolito (Milánó, 1745), Antigono (Róma, 1756), amiért februárban XIV. Benedek pápa kitüntette Gluckot az Aranysarkantyú-renddel, aki ettől kezdve a „Ritter von Gluck” vagy „Chevalier de Gluck” címet használta is.

1745-ben elfogadta a King’s Theatre meghívását, és Londonba ment, ahol két operáját mutatták be (La caduta de’giganti és Artamene). Ugyanitt ismerkedett meg Händellel. Drezdában is sikert aratott, 1747-ben. Egy évre rá karmesternek szerződött a hamburgi Mingotti társulathoz. Velük mutatta be Koppenhágában La contesa de Numi című színpadi szerenádját. Locatelli társulata, melynek egy ideig Gluck is tagja volt, 1750–52-ben Prágában két operáját (Ezio, Issipile) játszotta.

Echo et Narcisse

1752-ben Bécsben telepedett le. Sachsen-Hildburghausen herceggel és zeneakadémiájával szoros kapcsolatban állt. 1774-ben kinevezték Mária Terézia császári és királyi udvara zeneszerzőjévé. Bécsben főként olasz operákat, vaudeville-komédiákat és opéra-comique-okat komponált. Meglehetősen újszerűek voltak táncdrámái, amelyeket közösen alkotott a koreográfus Gasparo Angiolinivel és a költő Ranieri de’ Calzabigivel.

Első reformoperáját, az Orfeo ed Euridicét 1762-ben mutatta be, ennek szövegkönyvét Calzabigi írta. Őtőle származik az Alceste (tragedia messa in musica, Bécs, 1767) és a Párisz és Heléna (1770) librettója is. Összefoglalta reformelképzeléseit a két opera előszavában, mely szerint a zeneszerző a drámai gondolatot szolgálja, a lelkiállapotot tükröző zenekari kíséretes dallamos recitativóval váltsa fel a secco recitativókat, és szerepeltessen kórusokat, amelyek az antik dráma szellemét idézik.

A reformoperák mellett továbbra is komponált hagyományos olasz operákat, melyek jelentősége azonban már kisebb. 1772-től együtt dolgozott Bailli Le Blan Du Roullet-val, a bécsi francia nagykövetség attaséjával, aki Jean Racine Iphigénie-jét (Iphigénia Auliszban) librettóvá dolgozta át, ezt Párizsban mutattak be 1774-ben. Az Orfeo és az Alceste is operaszínpadra került Párizsban, átdolgozva és franciára fordítva. Fokozatosan fogadta el Gluck operáit a francia közönség, az Iphigénie en Tauride egyértelmű sikert aratott. 1779-ben komponálta utolsó operáját, az Écho et Narcisse-t.

1787-ben Bécsben hunyt el.

Gluck operareformja

[szerkesztés]

Gluck korában az olasz opera seria és francia nagyopera stílusa és felépítése nagyon merevvé és közhelyessé vált: a kor tipikus operáiban díszes, hosszú, gyakran öncélú áriák és száraz recitativók váltakoztak. Jellemző volt, hogy egy mű megalkotásánál nem kompozíciós szempontok uralkodtak, hanem a korabeli sztár-előadók kénye-kedve, ízlése és ízléstelensége, számos esetben a zene csak ürügyet szolgáltatott az énekes virtuozitásának csillogtatására. A kor ünnepelt költője, Metastasio szövegkönyveire készült művek nagy népszerűségnek örvendtek, de sok művész (Gluckon kívül Traetta és Jommelli) a hagyományos formát elégtelennek érezte. Gluck és Calzabigi reformelképzelései, illetve az azokat megvalósító operák (elsőként az Orfeusz és Euridiké) ezeket megmerevedett és kiüresedett formákat akarták megújítani. A reform főbb elemei:

  • a zene a szöveget szolgálja, és jelenítse meg a külső történetet és belső lelki folyamatokat
  • a zene személyeket jellemez, nem önmagáért való
  • a szokásos da capo áriaforma helyett különböző felépítésű dalok
  • az ún. recitativo secco helyett drámai felépítéső recitativo accompagnatót alkalmaz
  • a kórus a görög drámákhoz hasonlóan része a cselekménynek
  • a nyitány nem egy független zenemű az opera előtt, hanem egységes egészt képez az operával
  • az opera zeneileg nemzetközi: különféle népek dalai, stílusai beépülhetnek a zenei nyelvbe

Bár a reform elemei ma nem tűnnek forradalminak (a forradalmárkodás amúgy is távol állt tőle), a korban heves vitákat keltettek, hiszen a közönség egy része ragaszkodott a megszokott formákhoz. Gluck sok szempontból megelőzte a korát: a zene, szöveg és dráma egységéről vallott felfogása miatt nem véletlenül tartja nagyra egy évszázaddal később Wagner és hivatkozik rá Berlioz. A francia zene fejlődésére erős hatást gyakorolt (Méhul, Cherubini).

Gluckisták és piccinisták

[szerkesztés]

A zenetörténet egyik híres vetélkedése volt a gluckisták és a piccinisták harca. Gluck Marie Antoinette támogatásával hat darabra szóló szerződést írt alá az Opéra Garnier párizsi operaházzal. Az első darabot Iphigénia Auliszban címmel mutatták be 1774-ben. A premier megosztotta közönséget: vita, szinte háború tört ki az olasz dallamosság hívei (akik az olasz zeneszerzőre, Niccolò Piccinnire hivatkoztak) és Gluck kevésbé dallamos, inkább drámai zenéje iránt rajongók között. „Az operában zenét akarunk hallani, s ha a színházban egyáltalán énekelnek, az ének legyen szép. A színész azért van ott, hogy énekeljen és sorsa csak annyiban érdekel, amennyiben éneke megkap. Az opera veleje a dallam, Gluck azonban nem ért a melódiához, csak deklamál: a szavakat foglalja kottába.” – írja az egyik piccinista, Laharpe.[1] A két zeneszerző valójában kölcsönösen nagyra becsülte egymást: Gluck vezényelte Piccini operájának, a Rolandnak bemutató előadását, Piccini pedig kijelentette, hogy nagyra tartja őt. A második Iphigénia-opera, az Iphigénia Tauriszban áttörést hozott: egész Párizs elismerte Gluck nagyságát, aki németként hozzájárult a francia opera megújhodásához.

Operái

[szerkesztés]
Cím Műfaj Felvonások száma Szövegkönyv Bemutató dátuma Helyszíne Megjegyzés
Artaserse zenedráma 3 felvonás Metastasio 1741. december 26. Milánó, Regio Ducal 2 ária maradt fenn
Demetrio (Cleonice) zenedráma 3 felvonás Metastasio 1742. május 2. Velence, S Samuele 8 ária maradt fenn
Demofoonte zenedráma 3 felvonás Metastasio: Demofonte 1743. január 6. Milánó, Regio Ducal nyitány, recitativo és egy ária elveszett
Il Tigrane zenedráma 3 felvonás Carlo Goldoni, Francesco Silvani La virtù trionfante dell’amore című műve nyomán 1743. szeptember 26. Crema 11 ária és egy duett fennmaradt
La Sofonisba zenedráma 3 felvonás Metastasio 1744. január 28. Milánó, Regio Ducal 10 ária és egy duett fennmaradt
Ipermestra zenedráma 3 felvonás Metastasio 1744. november 21. Velence, Teatro San Giovanni Grisostomo  
Poro zenedráma 3 felvonás Metastasio 1744. december 26. Torino, Teatro Regio di Torino nyitány, 4 ária és egy duett fennmaradt
Ippolito zenedráma 3 felvonás G.G. Corio 1745. január 31. Milánó, Regio Ducal 6 ária és egy duett fennmaradt
La caduta de' giganti zenedráma 2 felvonás {Francesco Vanneschi ? 1746. január 7. London, King's Theatre 5 ária és egy duett fennmaradt
Artamene zenedráma 3 felvonás Francesco Vanneschi, B Vitturi nyomán 1746. március 4. London, King's Theatre 6 ária és egy duett maradt fent
Le nozze d'Ercole e d'Ebe zenedráma 2 felvonás   1747. június 29. Drezda, Pillnitz Castle  
La Semiramide riconosciuta zenedráma 3 felvonás Metastasio 1748. május 14. Bécs, Burgtheater  
La contesa de' numi színi ünnep 2 felvonás Metastasio 1749. április 9. Charlottenborg, Koppenhága mellett  
Ezio (első változat) zenedráma 3 felvonás Metastasio 1750-es karnevál Prága  
Issipile zenedráma 3 felvonás Metastasio 1752-es karnevál Prága 3 ária maradt fenn
La clemenza di Tito zenedráma 3 felvonás Metastasio 1752. november 4. Nápoly, Teatro di San Carlo  
A kínai színdarab 1 felvonás Metastasio 1754. szeptember 24. Bécs, Schlosshof  
La danza componimento pastorale 1 felvonás Metastasio 1755. május 5. Laxenburg  
L'innocenza giustificata színi ünnep 1 felvonás Giacomo Durazzo, Metastasio nyomán 1755. december 8. Bécs, Burgtheater  
Antigono zenedráma 3 felvonás Metastasio 1756. február 9. Róma, Teatro Argentina  
Il re pastore zenedráma 3 felvonás Metastasio 1756. december 8. Bécs, Burgtheater  
La fausse esclave (átdolgozva mint La vestale) vígopera 1 felvonás Louis Anseaume és Pierre Augustin Lefèvre de Marcouville's La fausse aventurière nyomán 1758. január 8. Bécs, Burgtheater  
L'île de Merlin, ou Le monde renversé vígopera 1 felvonás Louis Anseaume, Alain René Lesage és D’Orneval's Le monde renversé nyomán 1758. október 3. Bécs, Schönbrunn  
Cythère assiégée (first version) vígopera 1 felvonás Charles Simon Favart, Favart és Barthélemy-Christophe Fagou's Le puvoir de l’amour ou Le siegè de Cythère nyomán 1759. újév napján Bécs, Burgtheater  
Le diable à quatre, ou La double métamorphose vígopera 3 felvonás Michel Jean Sedaine és Pierre Baurans, Charles Coffey The Devil to Pay című darabja nyomán 1759. május 28. Laxenburg  
L'arbre enchanté, ou Le tuteur dupé (első változat) vígopera 1 felvonás Pierre Louis Moline, Jean-Joseph Vadé's Le poirier nyomán 1759 Bécs, Schönbrunn  
L'ivrogne corrigé vígopera 2 felvonás Louis Anseaume és Jean-Baptiste Lourdet de Santerre 1760. április Bécs, Burgtheater  
Tetide szerenád 2 felvonás Giovanni Ambrogio Migliavacca 1760. október 10. Bécs, Hofburg  
Le cadi dupé vígopera 1 felvonás Jean-Baptiste Lourdier nyomán 1761. december 8. Bécs, Burgtheater  
Orfeo ed Euridice színdarab 3 felvonás Ranieri de’ Calzabigi 1762. október 5. Bécs, Burgtheater  
Il trionfo di Clelia zenedráma 3 felvonás Metastasio 1763. május 14. Bologna, Teatro Comunale  
Ezio (második változat) zenedráma 3 felvonás Metastasio 1763. december 26. Bécs, Burgtheater  
La rencontre imprévue vígopera 3 felvonás Louis Hurtaut Dancourt, Alain René Lesage és D’Orneval's Les pèlerins de la Mecque nyomán 1764. január 7. Bécs, Burgtheater  
Il Parnaso confuso szerenád 1 felvonás Metastasio 1765. január 24. Bécs, Schönbrunn  
Telemaco, ossia L'isola di Circe zenedráma 3 felvonás Marco Coltellini, Carlo Sigismondo Capece nyomán 1765. január 30. Bécs, Burgtheater  
La corona színdarab 1 felvonás Metastasio Tervezett bemutató: 1765. október 4, de nem került előadásra, ősbemutató: 1987. november 13. Bécs, Schönbrunn (1987)  
Il prologo   Prológus Lorenzo Ottavio del Rosso 1767. február 22. Firenze, Teatro della Pergola (bevezető zene Traetta operájához)
Alkésztisz (bécsi változat) tragédia 3 felvonás Calzabigi, Euripidész nyomán 1767. december 26. Bécs, Burgtheater  
Le feste d'Apollo   Prológus és 3 felvonás Gastone Rezzonico, Giuseppe Maria Pagnini, Giuseppe Pezzana, és Calzabigi 1769. augusztus 24. Parma, Corte  
Párisz és Heléna zenedráma 5 felvonás Calzabigi 1770. november 3. Bécs, Burgtheater  
Iphigénie en Aulide tragédia 3 felvonás François Gand-Leblanc du Roullet, Jean Racine nyomán 1774. április 19 Párizs, Opéra partitúra
Orfeusz és Euridiké (párizsi változat) tragédia-opera 3 felvonás Pierre Louis Moline, Ranieri de’ Calzabigi nyomán 1774. augusztus 2. Párizs, Opéra partitúra
L’arbre enchanté, ou Le tuteur dupé (második változat)     Pierre Louis Moline, Jean-Joseph Vadé nyomán 1775. február 27. Versailles-i palota  
Cythère assiégée (második változat) opera-balett 3 felvonás Charles Simon Favart 1775. augusztus 1. Párizs, Opéra  
Alceste (francia változat) tragédia 3 felvonás François Gand-Leblanc du Roullet, Ranieri de’ Calzabigi nyomán 1776. április 23. Párizs, Opéra partitúra
Armide hősi dráma 5 felvonás Philippe Quinault, Torquato Tasso La Gerusalemme liberata nyomán 1777. szeptember 23. Párizs, Opéra partitúra
Iphigénie en Tauride tragédia 4 felvonás Nicolas François Guillard és François Gand-Leblanc du Roullet, Claude Guimond de La Touche nyomán 1779. május 18. Párizs, Opéra  
Echo és Narcisse operadráma Prológus és 3 felvonás Louis Thédore Baron de Tschudi, Ovidius Metamorphoses nyomán Első változat: 1779. szeptember 24, második változat: 1780. augusztus 8. Párizs, Opéra partitúra
Iphigenie auf Tauris (német változat)     Johann Baptist von Alxinger és Gluck, Nicolas François Guillard nyomán 1781. október 23. Bécs, Burgtheater  

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Szabolcsi. A zene története, 300. o. 

Felhasznált és ajánlott irodalom

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Christoph_Willibald_Gluck&oldid=27527043”