Recitativo

A recitativo (olasz nyelven jelentése énekbeszéd) zenei fogalom. Szólisztikus hangszerkíséretes énekbeszédet jelöl, amely a 17. században, az olasz operával összefüggésben alakult ki. Olyan kötetlen éneklési módot jelent, amelyet a kottában zenei hangok jeleznek, de időbeli beosztását – tempóját, ritmusát, hangsúlyait – kizárólag az adott szöveg határozza meg. Ennek megfelelően kötetlen ritmus, szillabikus szövegkezelés és gondos prozódia jellemzi. Elsődleges funkciója volt, hogy a zenei részek között meggyorsítsa a cselekmény folyamatát. Amint az opera fejlődése során kialakulnak az áriaformák, dramaturgiailag is szétvált a kettő. A recitativo vált a cselekmény hordozójává, míg az ária ennek érzelmi reflexiójává.

Típusai

Két alapvető típusa létezik:

• recitativo secco (azaz száraz), vagyis csupán akkordikus continuo (csembaló, később csembaló és gordonka, a 19. századtól néha zongora és nagybőgő) nyújt alátámasztást. A 17-18. század opera- és oratóriumirodalmára jellemző. Ritmusát kizárólag a szöveg rövid-hosszú szótagjainak váltakozása határozza meg és az énekes döntésén múlik.
• recitativo accompagnato (azaz kíséretes), vagy stromentato (hangszeres) amikor az énekest már zenekar kíséri. Énekszólama dallamosabb, kísérete kidolgozott, motivikusan szőtt zenei anyag, általában zenekarra. A 17. század óta alkalmazzák, a drámai kifejezés árnyaltabb eszközeként.

Források

• Szabolcsi Bence – Tóth Aladár: Zenei lexikon III. (O–Z). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965.
• Balázs István: Zenei lexikon. Budapest: Corvina. 2005. ISBN 963-13-5453-9