Branyiszkói ütközet

	Branyiszkói ütközet
	Átkelés a Stureci-hágón (Keiss Károly olajfestménye)
Konfliktus	Téli hadjárat
Időpont	1849. február 5.
Helyszín	Branyiszkói-hágó
Eredmény	Magyar győzelem
	Szemben álló felek
Magyarország	Habsburg Birodalom
	Parancsnokok
Guyon Richárd ezredes	Franz Deym tábornok
	Térkép
	Branyiszkói ütközet Pozíció Szlovákia térképén
	é. sz. 49° 01′ 04″, k. h. 20° 51′ 25″49.017667°N 20.856972°EKoordináták: é. sz. 49° 01′ 04″, k. h. 20° 51′ 25″49.017667°N 20.856972°E

A branyiszkói ütközet az 1848–49-es szabadságharc téli hadjáratának egyik jelentős következményekkel járó ütközete volt. 1849. február 5-én a Branyiszkói-hágónál Guyon Richárd honvéd ezredes csapatai vereséget mértek Franz Deym tábornok csapataira, és ezzel kiprovokálták a feldunai hadsereg áttörését a Tiszánál összpontosított magyar főerő felé.

Előzményei

A főváros 1849. január 5-i feladása után Görgei javaslatára a feldunai hadtest nem a Tisza mögé vonult vissza, hanem észak felé fordult, hogy megkísérelje a Simunich tábornok által ostromlott Lipótvár felmentését. A hadmozdulat elsődleges célja az volt, hogy megakadályozza, hogy Windisch-Grätz teljes erejével a Tiszánál kiépített védővonal ellen indítson támadást. Ezt a célt el is érte, mert a herceg bizonytalanná vált, nem volt pontos tudomása a kettévált magyar haderő nagyságáról és céljairól. Az észak felé forduló Görgei-hadtest hátbatámadással fenyegette a komáromi várat és a Lipótvárat ostromló császári haderőt, ezért a herceg főerejével Budán maradt, és csak egy-egy üldöző csapatot küldött Perczel és Görgei után. Görgei észak felé fordulása a hadászati célt tehát elérte, mert eltérítette a császári erőket a Debrecen felé irányuló főcsapástól, azonban a magyar tábornok előtt csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy hadműveleti területét jelentős túlerő veszi közre, ezért Lipótvár felmentésének erőltetése a feldunai hadtest megsemmisülését eredményezheti. A hadtest éle negyven kilométerre megközelítette Lipótvárat és így egy rövid időre az ostromzár felszakítását is sikerült elérnie, de végül Görgeinek el kellett vonulnia a bányavárosok felé. A szinte folyamatos utóvédütközeteket vívó, északról Götz, délről Csorich csapatai által fenyegetett Görgeit itt érte Mészáros Lázár hadügyminiszter parancsa, hogy induljon Kassa felé a Schlik tábornok elleni hadműveletek támogatására.

A hadtest két oszlopban indult a Szepesség felé: az egyik csoport Görgei vezetésével a Stureci-hágón keresztül Poprád, a másik Guyon Richárd ezredes vezetésével Igló irányában. Götz és Jablonowski tábornokok a déli oszlopot üldözték, így Görgei Lőcsére érkezve értesült róla, hogy a császári csapatok szorosan a nyomában vannak, és előtte a Szepességből Sárosba vezető Branyiszkói-hágót Franz Deym tábornok csapatai tartják megszállva. A Görgei-hadtest előtt ekkor két lehetőség állt: vagy Branyiszkón áttörve közelíti meg Kassát, vagy déli irányba, a Sajó völgyébe vonul. Görgei az első lehetőséget választotta. A Branyiszkói-ütközet mindkét fél számára jelentős téttel bírt, mert magyar győzelem esetén a Kassa környékén lévő Schlik-hadtest Klapka és Görgei bekerítésébe kerülhetett, császári győzelem esetén ugyanez Görgei csapatait fenyegette Jablonowski, Götz és Schlik részéről. A Branyiszkói-hágó elfoglalására Guyon ezredes kapott parancsot.

A csata lefolyása

Guyon hadosztálya a bányavárosokban elszenvedett veszteségek után a 13. és 33. honvédzászlóaljból, egy frissen toborzott szlovák zászlóaljból, egy vadászszázadból, egy utászszázadból, a Nádor-huszárezred egy századából és 21 ágyúból állt. A hadosztály összlétszáma mintegy négyezer fő volt. A támadók így több mint kétszeres túlerővel rendelkeztek, de a terepviszonyok a védőknek kedveztek.

Guyon a rá jellemző önbizalommal előre megírta győzelmi jelentését, majd csapataihoz a következő szónoklatot intézte: „Vorwärts dupla lénung, rückwärts kartács schiessen” (Ha előrementek, dupla zsoldot kaptok, ha hátráltok, kartáccsal belétek lövetek.) Amikor a honvédek első rohama kudarcot vallott, be is váltotta ígéretét, majd a következő rohamot személyesen vezette. A sikerben nagy része volt Erdősi Imre piarista szerzetesnek, aki szlovákul lelkesítette a friss szlovák zászlóalj katonáit. Deym, hogy a bekerítést elkerülje, megpróbálta a hágó melletti mellékutakat és ösvényeket is megszállni, azonban ez azzal járt, hogy a hágó védelmére nem maradt elég embere. Az elszántan rohamozó honvédek így egyre inkább teret nyertek. Guyon először csak színlelte, hogy Deym csapatait megkísérli megkerülni, majd a honvédek egy része valóban meg is indult a meredek hegyoldalon. Deym attól tarthatott, hogy egész haderejét elveszítheti, ezért végül feladta a hágó védelmét és Eperjes felé visszavonult. Az ütközetben a magyar csapatok vesztesége százötven, a császári csapatoké mintegy nyolcszáz fő volt.

Görgei a lőcsei honvédbálon éjfél körül kapta kézbe Guyon győzelmi jelentését, azonnal riadót rendelt el és hadseregével átvonult Eperjes irányába. Az általános katonai helyzet ezzel a magyar fél számára kedvezőre fordult.

Következményei

A feldunai hadsereg a felvidéki hadjárat ütközeteinek túlnyomó részét elvesztette, a hadjáratot azonban lényegében megnyerte, mert hetekre visszatartotta Windisch-Grätz erőit a Tisza-vonal elleni frontális támadástól és végül – a branyiszkói áttörésnek köszönhetően – súlyosabb veszteségek nélkül került ki a császári csapatok gyűrűjéből. A Schlik-hadtest bekerítése – a felső katonai vezetés, elsősorban Henryk Dembiński tehetetlensége miatt – végül nem sikerült, de a branyiszkói győzelem mégis jelentős hatással volt a háború további menetére, mert lehetővé tette a Görgei-hadtest és a magyar főerők egyesülését és végeredményben a győzelmes tavaszi hadjárat megindítását.

A 33. honvédzászlóalj hősies magatartása elismeréséül Görgeitől egy „Branyiszkó 1849. február 5.” felirattal ellátott aranyhímzésű zászlószalagot kapott.

Ismert résztvevők

Guyon Richárd (1813–1856) tábornok, rövid ideig vezérkari főnök és a honvédség főparancsnoka
Gróf Franz Deym (1805–1872) császári-királyi altábornagy, tábornok
Erdősi Imre (1814–1890) piarista szerzetes, tanár, honvéd tábori lelkész, a „branyiszkói hős”
Kondor Gusztáv (1825–1897) csillagász, geodéta, matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
Lebstück Mária (1830–1892) honvéd főhadnagy
Melczer Gyula tüzér főhadnagy
Mikovényi Károly (1813-1898) honvéd dandár-parancsnok, sótárnok
Mokry Endre (1827–1889) főmérnök és miniszteri osztálytanácsos
Nedeczky István (1832–1908) földbirtokos, 1848-as honvéd, országgyűlési képviselő
Ráth Károly (1829–1868) történész, levéltáros, az MTA levelező tagja
Réffy Endre (1828–1905) római katolikus plébános és címzetes kanonok
Rózsaági Antal (1829–1886) író
Számwald Gyula (1827–1912) honvédfőhadnagy, az amerikai polgárháborúban az északiak vezérőrnagya, az Amerikai Egyesült Államok diplomatája, a Medal of Honor kitüntetettje
Szodfried Nándor (1819–1881) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédezredese
Szontagh Ábrahám (1830–1902) orvosdoktor, homoeopata gyakorló orvos
Villási Pál (1820–1888) jogász, tanár, kertészeti szakíró

Források

Pusztaszeri László: Görgey Artúr a szabadságharcban, Magvető Könyvkiadó – 1984 ISBN 9631401944
Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985 ISBN 9633263379
Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004 ISBN 9633273676

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc portálja • összefoglaló, színes tartalomajánló lap