Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Szerkesztők szankcionálása/Dencey

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

EREDMÉNY: A közösség az év maradék részére eltiltotta Dencey-t bármilyen médiafájl feltöltésétől. Cassandro Ħelyi vita 2009. június 16., 22:04 (CEST)[válasz]


Dencey sorozatban tölt fel jogvédett képeket hol ide, hol a commonsba, amit számtalan kérés, felszólítás, sőt, két blokkolás után is vidáman folytat. Bárminemű figyelmeztetésre, rászólásra cinikusan, agresszíven vagy lekezelően reagál, a hangneméért is kapott már pár blokkot.

Szerintem pedagógiai célból el kéne tiltani bárminemű fájl (kép/hang/bármi más) feltöltésétől. No nem Dencey-t pedagogizálnánk meg jól, mert neki nem sokat használ, hanem a későbbi, hasonlóan problémás eseteknek szolgálna amolyan Damoklész kardjaként, hogy ha azt írjuk, jogsértő képet ne tölts fel, akkor azt komolyan is gondoljuk. Ugyan volt fejlődés Dencey-nél a probléma terén (talán épp a korábbi két blokk hatására), de a jogsértő/jogsértés határán billegő tartalmak feltöltése regisztrálása óta gyakorlatilag töretlen, csak a mértéke csökkent és mozdult el a teljesen nyilvánvaló felől a kevésbé, vagy egyáltalán nem nyilvánvaló felé. Természetesen nem jogsértő képet is töltött fel, nem keveset.

Egyéb probléma még, hogy néha szöveget is kopipésztel, vagy féltucatnyi figyelmeztetés és „lebukás” ellenére.

Röviden: Dencey-t tiltsuk el a magyar wikipédián bárminemű fájl (kép/hang/egyéb) feltöltésének lehetőségétől 2010. január 1-ig. Aznap (jan 1.) már tölthet fel képeket. A szankció a véleménykérés lezárásának pillanatától indul, amennyiben elfogadásra kerül. Ha megsérti a szankciót, a január 1-ig hátralévő időt blokkolva tölti, a feltöltött képeket pedig az adminok törlik, akár jogsértő(ek), akár nem, szintén a fentebb említett nevelési célzattal, nem Dencey, hanem általánosságban a nehéz esetek számára, példaként. en:Think Globally, Act Locally (kb. „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”)

Bizonyíték a vitatott viselkedésre

[szerkesztés]

Kapcsolódó irányelvek

[szerkesztés]

Bizonyítékok arra, hogy próbálták megbeszélni az ügyet, de nem sikerült

[szerkesztés]

Vitalapjáról (nem teljes, csak eddig ástam a vitalapjában):

Valamint több kép vitalapja (néhány fentebb idézetten kívül), mint pl. Fájlvita:Lenin Trockijjal és nélküle.jpg

Dencey válasza

[szerkesztés]

Sajnos lehetetlen a kifejezetten rosszindulatú szerkesztők kedve szerint feltölteni teljesen szabad képeket. – Dencey vita 2009. június 8., 16:46 (CEST)[válasz]

Megnyugtat, hogy a bosszúvágyó szerkesztők nyüzsögnek itt. Nem csalódik az ember :) – Dencey vita 2009. június 9., 09:53 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Figyelem! Még nagyon hiányzik innen Funatic és Csgábor – Dencey vita 2009. június 9., 10:08 (CEST)[válasz]

A véleménykérés megalapozottságát tanúsító szerkesztők

[szerkesztés]
  1. Vince blabla :-) 2009. június 8., 16:38 (CEST)[válasz]
  2. A fenti Bizonyítékékok...-ba beleolvasgatva egyetértek. A bizonyítékok másik része, maguk a feltöltött képek, jobbára már nem láthatóak. A paciképekkel kapcsolatos védekezése nevetséges. OsvátA Palackposta 2009. június 8., 18:00 (CEST)[válasz]
  3. Istvánka posta 2009. június 9., 09:50 (CEST)[válasz]

Szavazás a szankcionálásról

[szerkesztés]

Idézet a Wikipédia:Szerkesztők szankcionálása lapról:

  • 3. A javaslatot 48 órán belül legalább három szerkesztőnek – akik ugyanazon a vitán belül megpróbáltak beszélni a szankcionálásra javasolt szerkesztővel – jogosnak és formailag rendben lévőnek kell nyilvánítania. Ezek egyike lehet maga a kiíró is. Mindhárom szerkesztőnek a 8. pont alapján szavazóképesnek kell lennie. Amennyiben ezek nem teljesülnek, a javaslatot eltávolítjuk innen. A javaslat elfogadhatónak nyilvánítása még nem jelenti magával a szankcionálással való egyetértést.
  • 4. A szankcionálásra javasolt szerkesztőnek röviden és tényszerűen be kell írnia állásfoglalását az erre kijelölt szakaszba.
  • 5. A szavazás akkor kezdődik, mikor a 3. pontban leírtak teljesültek és a szankcionálásra javasolt szerkesztő megfogalmazta álláspontját. Ez előtt kérjük, ne szavazzatok.

A szankciót  támogatom avagy  ellenzem. Természetesen lehet  megjegyzést írni és tartózkodni is, bár utóbbinak sok értelme nincs a jelenlegi szavazási rendszerben.

Kezdete: 2009. június 9., vége: 2009. június 16.

A szavazás eredménye: 11  támogatom | 0  ellenzem | arány: 100,0%


Támogatom

[szerkesztés]
  1.  támogatom az Ő és a jövőbeniek okulására – Vince blabla :-) 2009. június 8., 16:38 (CEST)[válasz]
  2.  támogatom, bár kétlem, hogy az örökös eltiltásnál kevesebb hatásos lenne. – Winston vita 2009. június 8., 18:45 (CEST)[válasz]
  3.  támogatom: OsvátA Palackposta 2009. június 8., 18:53 (CEST)[válasz]
  4.  támogatomVadszederkeMágika 2009. június 8., 18:55 (CEST)[válasz]
  5.  támogatom, mert a civilizált hangnem úgy tűnik, nem használ... Dunee msg 2009. június 8., 19:47 (CEST)[válasz]
  6.  támogatom – –Madura MaTe Emailvitasaroksz 2009. június 8., 20:46 (CEST)[válasz]
  7.  támogatom Mellesleg megjegyzem, hogy többszöri figyelmeztetés ellenére egy hamisított 1957-1989 közötti magyar zászlóval rakja tele a szócikkeket. Annyi figyelmeztetés után ez sima vandalizmus. – Peyerk vita 2009. június 9., 09:49 (CEST)[válasz]
  8.  támogatomIstvánka posta 2009. június 9., 09:50 (CEST)[válasz]
  9.  támogatom Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. június 9., 10:01 (CEST)[válasz]
  10.  támogatom Nem ért a szép szóból, és cinikusan hajtja a magát, mit neki szerzői jog. Ez a hozzáállás összeférhetetlen a wikipédia céljaival.– Timish levélboksz 2009. június 10., 12:16 (CEST)[válasz]
     megjegyzés Jó lenne egy szerzői jogi probléma tárgyalásakor tartózkodnod a mértéktelenül személyeskedő és bosszúszomjtól lihegő megjegyzéseidtől. – Dencey vita 2009. június 10., 12:35 (CEST)[válasz]
  11.  támogatom Ezt pont te mondod? - Peti610 vita 2009. június 10., 15:10 (CEST)[válasz]
  12.  támogatom Átolvastam, egyetértek az előttem szavazók indokainak döntő részével is. – Beroesz 2009. június 15., 07:26 (CEST)[válasz]

Ellenzem

[szerkesztés]

 támogatom, hogy a visszaeső, szándékosan rossz licenccel feltöltőket lehessen blokkolni. A képfeltöltést meg nem kéne az automatikusan megerősített felhasználóknak megadni, hanem külön csoportba tenni. Akkor el is lehetne venni ezt a jogot külön, és csak akkor visszaadni, ha megértette a képfelhasználás szabályait az illető. Esetleg azt is meg lehetne csinálni, hogy a képfeltöltési jogot csak 1-2 hónap után kapná meg mindenki, akkor újraregisztrálással se lehetne kijátszani. De szerintem akkor se a szerkesztők szankcionálása alapján, legyen ez egyszerű admin döntés, mint a blokkolás. – Gondnok vita 2009. június 8., 17:48 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Ilyen blokkindok már létezik kétséges jogtisztaságú tartalom ismételt felküldése néven. Ehhez hasonlóért már blokkoltuk Dencey-t (lásd a megfelelő naplórészletet. Első blokkja tavaly júliusban született pedagógiai szándékkal ebben a témában. Cassandro Ħelyi vita 2009. június 8., 17:55 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Van nekünk Wikitanácsunk is. Hozzá mikor lehet fordulni? Szalakóta vita 2009. június 8., 18:01 (CEST)[válasz]

Forduljunk a Wikitanácshoz, de a közös problémával, azzal, hogy Denceyt megfenyítjük, még a közös gond nem oldódik meg teljesen.– VadszederkeMágika 2009. június 8., 19:33 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Hogy Dencey mennyire tett rosszat, arról, most nem szeretnék beszélni. Valójában a Commons megfelelő licenszű képeit módosíthatja, ahogy javasoltam is és akkor nincs gond. Bár arra szavazok, hogy az ilyen viselkedést szankcionálni kell, de nem volna helyes csak Denceyt pellengérre állítani.

És.. Az még nagyobb baj viszont, hogy naponta látok ezeréves szerkesztőket logókat feltölteni tök nyugodtan. Ha már szerkeszt valaki egy ideje, akkor tudnia kell, hogy mivel jár az ilyesmi. Ha nincs engedélye ne tegye fel, mert többletmunkát okoz az egész csapatnak. Az a jó megoldás ha az új szerkesztők addig nem kapják meg a képfeltöltési jogosítványt, amíg meg nem tanulják, hogy mi az. Ha ezt lehet automatice szabályozni az nagyon jó. – VadszederkeMágika 2009. június 8., 19:03 (CEST)[válasz]

 megjegyzés Az ezeréves szerkesztők a kérdéses logókat feltehetőleg nem hamis licenccel töltik fel, hanem szépen kiteszik a {{logo}} sablont. Ha egyszer majd a Wikipédia Alapítvány úgy dönt, hogy logót nagyon nem szabad, akkor egy bot végigszalad az összes megjelölt képen és letörli. Dunee msg 2009. június 8., 19:44 (CEST)[válasz]
 megjegyzés Logót MOST SEM szabad feltölteni engedély nélkül, még úgyse, hogy kiteszik rá, hogy ezt a képet törölni fogjuk. – VadszederkeMágika 2009. június 8., 19:52 (CEST)[válasz]
Én tavaly áprilistól júniusig 1587 levelet küldtem szét (talin meséltem), kb. 600 különböző labdarúgó-egyesületnek és szövetségnek. 6 engedélyező, 0 tiltakozó választ kaptam, pedig mindenki legalább 2x megkapta a kérelmi e-mailt. A Magyar Labdarúgó-szövetség Pilgab 3, majd az én 5 levelem után volt hajlandó válaszolni (persze engedélyezték). No comment. Ezek után szól a klub, ha nem tetszik neki. Úgysem fog. Engem meg tiltsatok el ezért a logófeltöltéstől, akkor viszont a szerkesztéstől is. 3 hónap a szinte semmiért, megannyi Senddel töltött perc. Ennyi nekem elég volt, ezután meg már nem érdekel. - CFC vita 2009. június 8., 19:58 (CEST)[válasz]
A 6 engedély pedig: Debreceni VSC-logó, Paksi FC-logó, Bahama-szigeti Labdarúgó-szövetség logója, MLSZ-logó, Turks- és Caicos-szigeteki Labdarúgó-szövetség, és a Szudáni Labdarúgó-szövetség. - CFC vita 2009. június 8., 20:00 (CEST)[válasz]

Ez a logókérdés álkérdés ehelyütt. Itt másról van szó. Egy konkrét, néven nevezett szerkesztő nemértéséről. Azt hiszi szegény, hogy bosszúhadjárat folyik ellene, mint fentebb olvasható; tőle. Ami pedig a focicsapatok logóit illeti: aki nem érti meg, hogy hozzájárulása: ingyenreklám-engedély lenne, annak: úgy kell neki. Pont olyanok, mint a magyar foci. OsvátA Palackposta 2009. június 9., 10:06 (CEST)[válasz]

Egyértelmű a bosszúhadjárat, hiszen eddig mind olyanok jelentkeztek be ide, akik nem viselték el a közös szerkesztéssel együttjáró ellentétes véleményt, ezért gyűlölethadjáratot rendeznek, olyan váddal, amit saját maguk ezerszer elkövettek. – Dencey vita 2009. június 9., 10:13 (CEST)[válasz]
Vedd észre végre, soha sehol egy kukkot nem reagáltál arra a konkrét kérdésre, hogy miért hánysz fittyet a problémás képlicenceidre, úgy egyáltalán. Ez nem bosszúhadjárat. Mindegy. Nyilvánvalóan nem érted. Nyilvánvalóan provokálod a szankciót. A dolgok jelenlegi állása szerint meglesz. OsvátA Palackposta 2009. június 9., 10:22 (CEST)[válasz]
Folyamatosan kommunikáltam. Amit érdemes volt, azt megtárgyaltam. A lószínek ábrát magam szerkesztettem és fordítottam le az angol lószínt jelölő szavakat. A szankció az egyesek szellemi fasizmusa itt a wikipédián. – Dencey vita 2009. június 9., 10:30 (CEST)[válasz]
Fájl:Lószínek.JPG

Nem „bosszúhadjárat”. Nonszensz. Egy év alatt sem sikerült változást elérni nálad ezen a téren. Nekem egy hónap alatt sikerült megértenem, hogy nem a ctrl+c ctrl+v módszerrel születnek a cikkek és nem a printscreen-majd-feltöltés-ide a wikipédia képszerzési módszere. Mert az elején én is másoltam meg netről leszedett képeket töltögettem fel. De ismétlem, nekem elég volt egyszer-kétszer szólni, megértettem, te viszont egy év elteltével még mindig teszel rá nagyívben és próbálsz mindenkit elkergetni attól az éppen adott képtől, ahol valaki szóvá teszi annak licencét, felhasználhatóságát. Ez nem bosszú, hanem egyszerű beleunás az ezen a területen veled folytatott szélmalomharcba. Ha nem akarod tudomásul venni a szerzői jogokat (vagy megérteni), akkor ne tedd, de ettől még nem mentesülsz alóla. – Vince blabla :-) 2009. június 9., 12:02 (CEST)[válasz]

A ló színeit bemutató tudományos igényű kép az én szerkesztési munkám eredménye. Nem kérek érte jogdíjat. Felhasználtam a montázshoz egy tizenötezerszer többszörözött, az internet rejtett és kevésbé rejtett zugaiban rengeteg helyen megjelenő alapot jelentő képet. Tehettem volna úgy is, hogy kivagdosok lóbőrdarabkákat lófényképekből és azt montázsolom össze, de erre nem vitt rá a széplélek. – Dencey vita 2009. június 9., 12:51 (CEST)[válasz]
Hacsak az eredeti nem public domain kép, akkor te sem teheted közkincsé, csak mert magyarul odaírtad a neveket és egy kicsit változtattál az elrendezésen. – Gondnok vita 2009. június 9., 13:27 (CEST)[válasz]
A montázs lényegében meglévő elemekből való építkezést jelent, és ilyen módon történő előállítását új dolgoknak. Jóllehet az ilyen „hozott anyagból dolgozásnak” mély és ősi gyökerei vannak az emberi munkavégzésben (például szabómesterség), a teljes eredetiséget hirdető magaskultúrában mindig csak bizonyos forradalmian új technikai lehetőségekhez (fotográfia, filmkészítés, elektronikus zene) kapcsolódóan jelent meg. Az informatika területén a montázstechnika megjelenése áttérést jelent az egyedi és eredeti szoftverfejlesztés egyeduralmáról a kész vagy félkész szoftverekből történő összeállítás kiegyensúlyozottabb megközelítése felé.
Ezeken a helyeken is megvan az eredeti www.learningabouthorses.com www.wittsendranch.com www.bdequestriancenter.com www.naturalvalleyranch.com petcaretips.net. Ezek az oldalak is átvették az eredeti képet. Itt a wikipédián egy montázs készült belőle, teljesen újraértelmezve az eredetit – Dencey vita 2009. június 9., 13:44 (CEST)[válasz]
Én úgy gondolom: ha valaki nem képes megérteni a képekkel kapcsolatos technikai vagy jogi problémákat, az inkább ne is töltsön fel képet. Ezért nem is töltök fel semmilyen fájlt, se képet, se hangot. Szalakóta vita 2009. június 13., 19:37 (CEST)[válasz]

A tájékozatlanság átcsapása terrorba

[szerkesztés]
Miután évek óta hiába állítom, hogy a magyar Wikipédián boszorkányüldözés folyik a "rossz licencű" képek ürügyén, függetlenül a vád alá helyezett személytől, kénytelen vagyok megállapítani, hogy az adminok és a szerkesztők többségének a szerzői jogi kérdésekben való járatlansága először csap át egy szerkesztő elleni nyílt terrorba.
A lincshangulatban az egyébként jóindulatú, tájékozatlan szerkesztők valami főbenjáró bűnként emlegetik annak a gyakorlatnak a megsértését,
  • amelyet még a Wikimédia alapítvány sem követel meg tőlünk, hiszen a fair use az angol Wikiben sohasem okozott bonyodalmat
  • amelyet a szerzői jogi törvény merev, lélektelen értelmezésével alakítottak ki.
Ezek a megjegyzéseim már pontosan ismertek azok előtt, akik a magyar Wikipédián vették a bátorságot, és a szerzői jogra mertek hivatkozni saját, feltöltött kép-ellenes véleményük alátámasztására.
Nem érdekel, hogy D. magatartása egyébként mire szolgálna rá. De a fenti indokolás, a hivatkozás a szerzői jogra, csak az önkény palástolása.
Szerzői joga a szerzőnek illetve annak van, akire átruházta. A szerzői jogok érvényesítése pedig annak a feladata, akit megilletnek. A Wikipédia szerkesztőinek botcsinálta közreműködése ebben egyrészt "fogadatlan prókátorság", másrészt semmi mást nem szolgál, mint a Wikipédiába feltöltött képek elleni fellépéshez ad ürügyet.
Szerzői jogára hivatkozva 5 éve, mióta a magyar Wikipédiát szerkesztem, senki, de senki nem tett semmiféke észrevételt. Pedig az könnyen belátható, hogyha egy képet "bizonytalan státuszúnak" sablonozunk hónapokig, csak kellene jelentkeznie, akit zavar.
Én tudom, hogy csak egyes szerkesztőket zavarja az ilyesmi. Majd ők lejelentik a projektet pénzelőknek: mi mindent megtettünk a jogsértések ellen. A lelkiismeretük pedig tiszta. Ők tudják, miért.--Linkoman vita 2009. június 9., 10:38 (CEST)[válasz]
Dencey magatartása semmivel sem rosszabb, a terrorisztikus "véleménynemtűrők" kioktató és hibás helyzetmegitélésből (tájékozatlanságból) fakadó bosszúszomjuknál. – Dencey vita 2009. június 9., 10:44 (CEST)[válasz]
Linkoman: sejtem a miértet: a magyar Wikipédia védelmében. Amit – mármint a magyar Wikipédiát – magyar nemigen szponzorálja. És vállalom a tájékozatlanságot: a magamét elsősorban.  megjegyzés: a terrort nem vállalom. A bosszút sem. Engem Dencey nem bántott. OsvátA Palackposta 2009. június 9., 10:47 (CEST)[válasz]
Kedves OsvátA, a legegyszerűbb dolog "a Wikipédia védelmére" hivatkozni. Lehet úgy is az úti balesetek ellen védekezni, hogy nem megyünk el otthonról.
Tartalom nélküli demagógia a "Wikipédia védelméről" szónokolni, amikor a Wikipédiának csodálatosan egyszerű és igen hatékony eszközei vannak elkerülésére, hogy valakinek a szerzői jogai sérüljenek.
Itt sem erről van szó. Itt a "főbűn" láthatóan annyi, hogy figyelmeztetés ellenére felküldött az illető néhány olyan képet, amelyek nem tartoznak közkincs alá.
A vita során valaki felvetette, hogy az esetleges szankció előtt D. tényleges felróható magatartását egy arra hivatott testületnek és nem népítéletnek kellene meghatároznia.--Linkoman vita 2009. június 9., 10:56 (CEST)[válasz]
Mielőtt még D-t elzavarnátok a magyar Wikiből, inkább azon gondolkozzatok, ti többség, hogyan akadályozhatjátok meg informatikai eszközökkel képek felküldését licenc nélkül. Ha nem ír be semmit, nem tölthető fel a kép. Ha beír valamit, de nem stimmel a szabályaitok szerint, javítjátok (törlitek a képet) és erre felhívjátok az illető figyelmét. És ha ennek ellenére, akkor puff.
Kérdésem: így van jelenleg (mert a melegvizet nem szeretném feltalálni)?--Linkoman vita 2009. június 9., 11:02 (CEST)[válasz]
Szerintem pont ez történt/történik, most vagyunk a puff szakaszban. – Gondnok vita 2009. június 9., 11:28 (CEST)[válasz]
Linkoman, egy kérdés neked is: tegyük fel, hogy kiadok egy szép képeskönyvet, amiben felhasználom Dencey egyik hamis licencű képét, mert ő ugyebár leírta, hogy azt ő csinálta. Miután hatalmas költségeken kiadtam, az eredeti szerző meglátja a könyvemben, és beperel engem. Ebből nekem származhat károm? Szerintem a válasz igen lesz. A Wikipédia jobb lesz attól, ha a cikkeket illusztráljuk képekkel, ez nem kérdés. Ugyanakkor az is a deklarált célok között szerepel, hogy olyan tartalmat gyűjt össze, ami szabadon felhasználható. Dencey bizonyára jobbá akarja tenni a Wikipédiát, de valójában kárt okoz. Ha ezt nem tudja megérteni, akkor le kell állítani őt. – Gondnok vita 2009. június 9., 11:28 (CEST)[válasz]

Legyünk tárgyilagosak: És az összes többi ilyet csináló szerkesztőt is. – VadszederkeMágika 2009. június 9., 11:37 (CEST)[válasz]

Mivel ez egy általános probléma, (és nem megoldott) csupán Denceynél éleződött ki, javaslom, hogy tényleg tartózkodjon mindenki a "terror", "bosszú" kifejezésektől. Magát a képekkel kapcsolatos problémát máshol beszéljük meg, itt pedig Dencey "ténykedése" legyen a téma. Kérek mindenkit higgadtabban nézze a dolgot.

Re:Linkoman és bocs, hagy tegyek egy kivételt, ha már szóba jött.

Szeretném megkérdezni, hogy miért engedi a rendszer azt, hogy a kért adatok kitöltése nélkül is feltölthető legyen a kép? – VadszederkeMágika 2009. június 9., 11:08 (CEST)[válasz]

Szerk.ütk után. Úgy tűnik egyet gondoltunk.:-) Nem tudom, hogy most amikor a Wikitanácsba való jelentkezés időszaka van, akkor muszáj-e ezt a dolgot a WT elé vinni? Talán ez a megbeszélés, vagy vita elegendő lenne arra, hogy a következő WT figyelmét felhívja egy létező és komoly problémára, amit meg kell oldaniuk, oldanunk. Szerintem, ha egy nagyon komoly figyelmeztetést adunk Denceynek az elégséges volna, és ha nem használ, akkor az új WT döntsön. – VadszederkeMágika 2009. június 9., 11:26 (CEST)[válasz]

Kedves Vadszederke,
Örömmel venném, ha pl. Te folytatnád a "miért engedi a rendszer azt, hogy a kért adatok kitöltése nélkül is feltölthető legyen a kép?" kérdést ott, ahová való. --Linkoman vita 2009. június 9., 11:49 (CEST)[válasz]

Halló, halló! Itt a Föld! Vétel! A probléma másfél éve folyamatosan fennáll. Ismétlem: másfél éve. Hat tonna figyelmeztetés, „elbeszélgetési kísérlet”, két blokk és egy véleménykérés (!) után is, mind a mai napig. Mind a mai napig. Hossz-hosszú-hosszú előzménye van tehát a dolognak, nem csupán „néhány képről” van szó és ad hoc kipécézésről. LOL, dehogyis. Dencey másfél évnyi szívós, kitartó munkával érte el ezt a szankció-javaslatot, sértetségge már csak ezért is komolytalan. Ha csak egy kis esze is van, márpedig van neki, akkor tökéletesen tudta, hogy egyszer ez fog eljönni. Még mindig jobban járt, mintha tényleg bosszúhadjáratot kapott volna a nyakába, mert akkor itt és most a végleges kitiltásáról szavaznánk. Ismétlem: ez még csak fel sem azaz fel sem merült.

Tehát Denceyt nem zavarjuk sehova, mindent csinálhat, admin is lehet, meg Wikitanács-tag, ha jelölik, vagy jelöli magát és megválasztják, csak épp képeket nem tölthet fel már idén. Mondom csak az idén, tehát jövőre már igen. És a szankció sem igazán neki szól személyesen (már csak ezért is értelmetlen a „bosszú”), hanem inkább általánosságban példaként az eljövendő (és jelenlegi) renitens "rossz magaviseletűeknek". A viselkedésével és fittyet hányásával a wiki belső szabályaira sajnos elérte, hogy ő legyen az, akin a példát statuáljuk. Én is próbáltam lebeszélni arról, hogy idáig jusson, de ehelyett ő beszélt le inkább a vele beszélgetésről. Ez van. Rádzser? – Vince blabla :-) 2009. június 9., 12:21 (CEST)[válasz]

Figyelmes szemlélő számára világos, hogy nem D. ügyében kívántam "hangulatot kelteni", hanem csupán rá akartam világítani a képekkel kapcsolatos helyzet visszásságára. A személyi vonatkozásokkal kapcsolatban nem akartam és nem akarok állást foglalni.
Egy pillanatig sem kívánom védeni az olyan magatartást, amely csökönyösen szembehelyezkedik a viselkedési és egyéb szabályokkal.
Ezért is írtam külön részben. Meg azért, mert - ahogyan azt Vadszederke jól érzékelte -, ha ennyire automatikusan kezeljük a szerzői jogi kérdéseket, akkor egyszerűbb a felküldés feltételeit szigorítani.
A fent feltett kérdésre pedig az a válaszom, hogy a hamis licenc feltüntetése hazugság, sőt, csalás (a menthető tévedés nem az), tehát megvannak a következményei.
A Wikipédiában terjengő makacs hiedelemmel szemben, a Wikipédia nem felelős a benne foglaltak valóságáért.

Aki a Wikipédiából vett képet felhasznál, a saját kockázatára teszi. Magyarul: egy innen vett kép további hasznosítását más jogszabályok is meghatározzák, adott esetben korlátozzák, nemcsak a szerzői jog. Ezt a felelősséget a Wikipédia ha akarja, sem veheti át. Akit érdekel, szívesen kifejtem részletesen is.

A jogi kérdések felett ott van az egyszerű megoldás: az érdekelt által vitatható képet vagy kifogásolt szöveget törölni kell. ('A nem kifogásolt szövegekre és képekre viszont nem kell a csalhatatlanság tudatában "jogsértőt" kiáltani.)

--Linkoman vita 2009. június 9., 13:45 (CEST)[válasz]


A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!