Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/Égési sérülés (másodszor)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

Kezdete: 2014. július 22., vége: 2014. augusztus 19.

Égési sérülés (A kiemelt státuszt megkapta: 2014. augusztus 19-én)

[szerkesztés]

„Én, a jelölő, tanúsítom, hogy a jelölt szócikk megfelel a kiemelt szócikkekkel szemben elvárt olyan általános követelményeknek, amelyek a témában való szakmai jártasság nélkül is ellenőrizhetőek.” Andrew69. 2014. július 22., 09:14 (CEST)[válasz]

Orosz nyelven kiemelt, az angol és kínai jó szócikk és a magyar is megérdemli, hogy kiemeljük. A szócikket Viktorhauk segítségével a Translators Without Borders tagjai készítették a Wikipedia:WikiProject Medicine Translation task force projekt keretében. A fordításnál a Burn című angol nyelvű cikk jó szócikk változatát használták. Az első kiemelési javaslat nem sikerült, mert a megengedett mértéken felül történt rajta bővítés. A cikket azóta páran átnéztük és most megint javaslom a kiemelését. Andrew69. 2014. július 22., 09:14 (CEST)[válasz]

  • A cikk témája: Orvostudomány
  • A következő műhelyeket értesítettem: Orvostudományi műhely
  • A cikk a várólistára került:

A hozzászólások formája

{{tanú}}(?)  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom
{{megjegyzés}}(?)  megjegyzés
{{kérdés}}(?)  kérdés
{{szükséges}}(?)  Szükséges változtatás:
{{jó lenne}}  Jó lenne a következő változtatás:
{{megtörtént|1 = ~~~~}}  A változtatás megtörtént ~~~~

A teljesülést (alapesetben) csak az a szerkesztő igazolhatja, aki az igényt jelezte, mégpedig úgy, hogy a sablont aláírja {{szükséges|~~~~}} vagy {{jó lenne|~~~~}} formában.

Alternatíva: a „szükséges” vagy a „jó lenne” sablont arra is le lehet cserélni, hogy {{megtörtént|~~~~}}.

A kötött feltételek listája

[szerkesztés]

Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk minden tekintetben eléri az általam ismert kiemelt cikkek általános színvonalát.

Kiemelt szócikkek

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --BotlikIrodám 2014. július 22., 13:45 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Szilas vita 2014. július 23., 07:04 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2014. július 24., 19:53 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Pepo41 vita 2014. augusztus 12., 17:04 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Pagony foxhole 2014. augusztus 16., 18:17 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2014. augusztus 18., 15:39 (CEST)[válasz]

Források

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • Az állítások és a források egymáshoz rendelése világos.
  • A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és
  • ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek.
  • A források megbízhatónak tekinthetőek.
  • A szúrópróba jellegű ellenőrzések azt mutatják, hogy a cikk tartalma levezethető a forrásokból.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.
  • A források cite-sablonokkal vannak megadva (pl. {{cite web}}(?), {{cite book}}(?) stb.)
  • Az internetes források linkjeinek működőképeseknek kell lenniük és a jelölt információt tartalmazó oldalra kell mutatniuk. (Indoklás: sok webes forrás tartalma gyakran jelentősen megváltozik.)

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --BotlikIrodám 2014. július 22., 13:45 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Szilas vita 2014. július 23., 07:04 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2014. július 24., 19:53 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Pagony foxhole 2014. augusztus 16., 18:17 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2014. augusztus 18., 15:39 (CEST)[válasz]

Igazából ezek könyvcímek, nem is értem, hogy lehettek ingyenesen fent a neten. Nem tudom, melyik rész íródott ezek alapján, úgyhogy nem törlöm, de átírom majd könyvcímnek őket. Üdv:--Kohlins vita 2014. augusztus 12., 18:44 (CEST)[válasz]

Teljeskörű

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk teljes körű információt szolgáltat (a téma iránt érdeklődő, érettségizett laikusok szintjén)
  • A cikk eleget tesz a színvonalas cikkekkel szemben a cikkértékelésben támasztott követelményeknek.

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --BotlikIrodám 2014. július 22., 13:45 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Szilas vita 2014. július 23., 07:04 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2014. július 24., 19:53 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Pepo41 vita 2014. augusztus 12., 17:05 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Pagony foxhole 2014. augusztus 16., 18:17 (CEST)[válasz]
  6.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2014. augusztus 18., 15:39 (CEST)[válasz]

Pártatlan

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk pártatlanul és súlyuknak megfelelően mutatja be a különböző nézeteket a témáról (vagy nincsenek ilyenek)

Semleges nézőpontWikipédia:A Wikipédia nem az első közlés helye

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --BotlikIrodám 2014. július 22., 13:45 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Szilas vita 2014. július 23., 07:04 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2014. július 24., 19:53 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Pagony foxhole 2014. augusztus 16., 18:17 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2014. augusztus 18., 15:39 (CEST)[válasz]

Fejezetek, témák

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk a témára jellemző fejezeteket a Wikipédia konvencióinak megfelelően tartalmazza.
  • A résztémák aránya kiegyensúlyozott.
  • A cikk bevezetője a cikk címében foglaltak tömör, érthető és szabatos meghatározása, a szócikk összefoglalt, áttekintő jellegű tartalma.
  • A bevezető a WP:BEV-nek megfelel.

Formai útmutatóMintaszócikkek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --BotlikIrodám 2014. július 22., 13:45 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2014. július 24., 19:53 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Kohlins vita 2014. augusztus 9., 23:31 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Pagony foxhole 2014. augusztus 16., 18:17 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2014. augusztus 18., 15:39 (CEST)[válasz]

Megszövegezés

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk áttekinthető és jól tagolt, szövegezése világos és tömör, stílusa enciklopédikus, helyesírása korrekt.
  • A szócikk megfogalmazása teljes mértékben érthető egy, a területtel nem foglalkozó, érettségi szintű tudással rendelkező látogató számára.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.

A magyar helyesírás szabályaiHelyesírásÖnálló helyesírási irányelvHivatkozz és fogalmazz pontosan!

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --BotlikIrodám 2014. július 22., 13:45 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Szilas vita 2014. július 23., 07:04 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Pepo41 vita 2014. augusztus 12., 17:09 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Pagony foxhole 2014. augusztus 16., 18:17 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2014. augusztus 18., 15:39 (CEST)[válasz]

  •  megjegyzés Az Égési sérülés ellátása gyermekeknél szakaszban lévő első táblázatnál jó lenne a szabványos szimbólumokat használni (×, m²). Javítanám, de nem tudom, hogy mindegyik x és X szorzást jelent-e. ✮ Einstein2 vitalap 2014. augusztus 12., 17:11 (CEST)[válasz]

Nevek és idegen szavak

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk a Wikipédia konvencióinak megfelelően írja a neveket és az idegen (eredetű) szavakat.

Kocsmafal (nyelvi)Wikipédia:Fordítási útmutatóKategória: Átírási irányelvek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --BotlikIrodám 2014. július 22., 13:45 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Kohlins vita 2014. augusztus 9., 23:31 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Pepo41 vita 2014. augusztus 12., 17:09 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Pagony foxhole 2014. augusztus 16., 18:17 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2014. augusztus 18., 15:39 (CEST)[válasz]

Kategória, infobox, illusztráció

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk be van sorolva a megfelelő kategóriákba.
  • A szokásos infoboxokat tartalmazza (illetve nem kell hozzá infobox).
  • A szükséges illusztrációkat tartalmazza (illetve nem szükséges illusztrálni).

Formai útmutatóHogyan használd a kategóriákat?Kategorizálási módszerekKategóriajavaslatokHogyan használd a taxoboxokat?SablonműhelyEgységesített infoboxsablonok készítése és használataKéphasználati technikák

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --BotlikIrodám 2014. július 22., 13:45 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Szilas vita 2014. július 23., 07:04 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2014. július 24., 19:53 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Pagony foxhole 2014. augusztus 16., 18:17 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2014. augusztus 18., 15:39 (CEST)[válasz]

Ezt sajnos most kb. 2 hétig még nem tudom javítani, mert egy kőkorszaki laptop van nálam, de nem fogom elfelejteni. Üdv: --Kohlins vita 2014. augusztus 12., 22:35 (CEST)[válasz]

Linkek

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk elegendő számú belső hivatkozást tartalmaz, és ezek vagy pirosak, vagy rájuk kattintva valóban a megfelelő helyre vezetnek.
  • A Wikidata-hivatkozások a megfelelő cikkekre mutatnak, ha ilyen cikkek egyáltalán vannak.
  • A külső hivatkozások működőképesek és relevánsak a cikk szempontjából.

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --BotlikIrodám 2014. július 22., 13:45 (CEST)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom--Szilas vita 2014. július 23., 07:04 (CEST)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Szalakóta vita 2014. július 24., 19:53 (CEST)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom --Pagony foxhole 2014. augusztus 16., 18:17 (CEST)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom - Tambo vita 2014. augusztus 18., 15:39 (CEST)[válasz]

Kötetlen rész

[szerkesztés]
Itt lehet megbeszélni az egyik kötött feltételhez sem sorolható változtatási igényeket, a szócikk tartalmával kapcsolatos szakmai észrevételeket és javaslatokat.

 megjegyzés Ahogy végigolvastam az egész cikket, azon töprengtem, szükséges-e egyáltalán az elsősegély rész. Igazából sok tekintetben ugyanazt írják le az utána következő szakaszok is. (pl. sebellátás, újraélesztés, stb.) Vagy akkor ide tényleg csak az egyszerű, gyors dolgokat szedjük össze? (pl. ne hűtse jéggel) Üdv: --Kohlins vita 2014. július 23., 14:47 (CEST)[válasz]

Nekem tetszik az ötleted. Andrew69. 2014. július 23., 14:54 (CEST)[válasz]

Lerövidítve átírtam, így talán nem üt el annyira a cikk többi részétől. Üdv: --Kohlins vita 2014. július 23., 15:48 (CEST)[válasz]
Szuper köszönet érte. Andrew69. 2014. július 23., 16:33 (CEST)[válasz]

Összesítés

[szerkesztés]
  • Bájtok mennyisége munkapadra kerüléskor: 83 587
  • Bájtok mennyisége a kiemelési eljárás végén: 81 402
  • Nem történt a munkapadon 20%-nál nagyobb módosítás
  • Kezdet a munkapadon: 2014. július 22.
  • Kezdet + 4 hét: 2014. augusztus 19.
  • Az esetleges hosszabbítás vége:

Az alábbi táblázat segítségével lehet a műhelymunka állását követni – feltéve, hogy a kiemelés résztvevői közül vállalkozik valaki a táblázat karbantartására.

A cél az, hogy minden számérték nullára álljon be a végén.

Feltétel A még hiányzó tanúsítványok száma

[m 1]

A még teljesítetlen szükséges változtatások száma

[m 2] [m 3]

#Összehasonlítás 0 -
#Források 0 0
#Teljeskörű 0 0
#Pártatlan 0 0
#Fejezetek, témák 0 0
#Megszövegezés 0 0
#Nevek és idegen szavak 0 0
#Kategória, infobox, illusztráció 0 0
#Linkek 0 0
#Kötetlen rész - 0
Megjegyzések:
  1. Az első számértéket csökkenteni kell eggyel, amikor valaki a megfelelő feltétel ellenőrzöttségét aláírásával tanúsítja.
  2. Ha valaki szükséges változtatási igénnyel lép fel, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket meg kell növelni eggyel.
  3. Ha egy szükséges változtatást az igénylője aláírásával kielégítően teljesítettnek igazolta, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket csökkenteni kell eggyel.

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!