Ugrás a tartalomhoz

Vita:Protestantizmus

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt 91.120.28.2 8 évvel ezelőtt a(z) Anabaptisták témában

áthozva a cikkből

[szerkesztés]

BIBLIA. Tanúbizonyság Isten Krisztusban adott kinyilatkoztatásáról és Isten szavának egyetlen fo rása, a hit dolgaiban egyedül mértékadó tekintély.

A BŰNÖK ELENGEDÉSE. Isten ingyenes aktusa (a kegyelem szó valami olyat jelöl, ami más kegyéből lesz osztályrészünk, amit nem érdemlünk meg). Isten hű marad önmagához és az emberhez, utóbbi folytonos hűtlensége ellenére is. A bűnt szemtől szembe egyedül Krisztus bocsáthatja meg, akit Isten erre felhatalmazott.

ÉBREDÉSI MOZGALOM. Az elnevezés azt a mozgalmat jelöli, amely a metodizmus kiválása idején, a XIX. században keletkezett Angliában, és rövidesen a kontinenst is elérte. Az ébredés utazó prédikátorai, mint Moody és Sanky, arra törekedtek népes tömeggyűléseken, hogy felszítsák a kegyességet és az egyházak missziós buzgalmát. A tömeggyűléseken nem voltak ritkák a kollektív lelkesedés kitörései vagy a látványos megtérések. Ezt a hagyományt napjainkig megőrizte az üdvhadsereg és a pünkösdista mozgalom.

EGYETEMES PAPSÁG. Isten előtt és Isten által, tehát az emberek előtt is, minden hívő pap, bármilyen megkülönböztetés nélkül Istent szolgálja egyazon méltósággal.

EGYHÁZ. A Krisztusban hívők közössége, célja a lelki közősség építése, egyrészről az imádság, a közbenjárás és a Biblia tanulmányozása és átgondolása révén, másrészről a külső tanúságtétel által, amikor is nem az egyén hitéről, hanem a meghalt és feltámadt Krisztusról tesznek tanúságot. Az ő uralmát szolgálja a gyülekezet és az egyháztanács.

EVANGÉLIUM (görög szó, "jó hírt" jelent) a Jézus hirdette tanítás és ugyanakkor maga Jézus, aki személyében Isten üzenete az emberiségnek. A keresztény hit és élet egyetlen vonatkozási pontja.

HIT. Az ember válasza a hozzá intézett isteni hívásra, és mint magának az Istennek műve, az üdvösség elérésének egyetlen útja. Az ilyen hit egyúttal az Istenbe vetett bizalom aktusa és valósága.

HÁZASSÁG. A hívő ember számára is csupán világi intézmény. Az ember mint olyan azonban felel érte Isten és a közösség előtt.

KATEKIZMUS. A bibliai tanítás oktatása.

KEGYELEM. A kifejezés nem az erkölcsi minőséget vagy Isten egy bizonyos létezési módját jelöli. A kegyelem Isten üdvözítő aktusa; ítéletet is tartalmaz az emberrel mint ilyennel szemben. Tehát nem olyasmi, amit az ember birtokolhat.

KERESZTSÉG (baptismus). A bemerítést jelentő görög szóból származik. Jelzi, hogy a hívő ember a keresztséggel Krisztus halálában és feltámadásában részesül. Kifejezi a megkereszteltnek ajándékozott isteni kegyelmet. Nincs tehát szó mágikus tisztulási szertartásról, amely egyszer s mindenkorra érvényes volna.

KONFIRMÁCIÓ. Csupán néhány protestáns egyházban élő gyakorlat. Kifejezi a fiatalnak azt a - hitből fakadó - döntését, hogy belép, és részt vesz a helyi közösség életében. Megelőzi egy rendszeres és hosszasabb kateketikai oktatás.

KONGREGACIONALIZMUS. Protestáns egyháztani elv, mely szerint a helyi gyülekezetnek (kongregáció) az univerzális közősségnél, azaz az Egyháznál is nagyobb a jelentősége. Az elvet kisebb-nagyobb következetességgel alkalmazzák a különböző egyházak, különösen a baptista egyházak. A közelmúltban közeledtek egymáshoz a kongregacionalista típusú egyházak és a református egyházak. A Kongregacionalista Világkongresszus csatlakozott a Református Világszövetséghez.

LAIKUS. Minden hívő ember, mivel az egyes helyi közösségek és az Egyház mint intézmény nem hierarchikus, és nem is klerikális.

MEGIGAZULÁS. Kiemelkedő biblikus teológiai tanítás, azt fogalmazza meg, hogyan közelíti meg Isten az embert, amennyiben szuverén módon ajándékozza meg ingyenes kegyelmével. A megigazulás alapja Jézus Krisztus.

MEGTÉRÉS - MEGÚJULÁS. A Krisztus melletti hitbeli döntés következménye, magában foglalja a viselkedés és gondolkodás radikális megváltoztatását. János evangéliuma alapján újjászületésnek vagy a magasból történő születésnek is mondják, mivel Isten és az ő teremtő Lelke műveli.

PROTESTÁNS-EVANGÉLIKUS. Általában felcserélhető, szinonim kifejezésként használják őket. Mindazonáltal a "protestáns" megjelölés direkt - közvetlen vagy közvetett - kapcsolatot tételez fel a XVI. századi reformációval. Az "evangélikus" szó pedig a történeti tényekre, pontosabban az első keresztény közösségek tapasztalataira utal.

PRÉDIKÁCIÓ. Az egyetlen és alapvető közösségalkotó tényező. Belőle meríti a közösség a belső életéhez és kifelé ható tevékenységéhez nélkülözhetetlen lelkierőt és öntudatot.

PÁSZTOR. Főfoglalkozású lelkipásztor, ezért a gyülekezet központi alakja, mégsem "pap", nem közvetítő Isten és Egyház között. Első számú feladata a prédikálás, s mindaz, ami ezzel jár, következésképp "világi teológus".

SZABAD VIZSGÁLAT. A valóságnak, az egyház és a hívő ember életének szembesítése a Bibliával. Tágabb értelemben a csupán Isten szuverenitásának alávetett cselekvés és gondolkodás autonómiáját jelenti.

SZENT. Nem a profán ellentéte, a Biblia nem ismer ilyen értelmű megkülönböztetést. Az eredeti görög szó jelentése "félretett, elkülönített", és arra utal, hogy a hívő ember a földi lét forgatagában életét Istenre bízza. Ebből következően minden egyes hívő szent, minden megkülönböztetés nélkül.

SZOLGÁLATOK. Az egyes híveknek sajátos feladatuk van a gyülekezeten belül a szolgálat szellemében, ez a szolgálat magának a közösségnek építésére irányul. Az ilyen szerepek Isten "adományai", bennük Isten Szent Lelkének dinamizmusa ölt testet a gyülekezet életében.

TEOLÓGIA. Az önmagát tudatosító hit. A hívő ember és a gyülekezet mintegy rákérdez a hűségre - vagy legalább az evangéliumra - gondolataiban és tetteiben. Funkcionális szerepet játszik Isten szavának hirdetésében és megértésében, felhasználva az egyéb tudományszakokkal közös munkaeszközöket (történelem, filozófia, etika, nyelvtudomány).

VASÁRNAPI ISKOLA. A gyermekek és fiatalok képzésének helye, 3 éves koruktól kezdve, a közösség keretein belül. Önkéntesek, magának a gyülekezetnek a tagjai vezetik és gondoskodnak róla.

ÚRVACSORA vagy eucharisztia (a hálaadást jelentő görög szóból, Máté evangéliumából). Krisztus megváltó halálában és visszatérésében gyökerezik. Jelképes étkezés (a kenyér és a bor szétosztása). A szertartás során a résztvevők bűnösök közösségeként élik meg önmagukat, amely örömében, hitében, reménységében és szeretetében Ura visszatérésére várakozik.

---

Ez a szócikk nem csupán csonk, de minimum ellenőrzendő,

[szerkesztés]

mivel

  • - a protestanitzmus kialakulásáról, történeti okairól nem szól
  • - nem szól a katolicizmussal szembeni eltérésekről
  • - nem veszi figyelembe, hogy Magyarországon a legnagyobb létszámú protestáns felekezetet református felekezetnek, míg a lutheránust [[evangélikus felekezet]nek nevezi - ezekről itt nincs szó, nincs szó pl. Kálvinról vagy Lutherről. Presbiteriánusnak az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában nevezik a kálvinistákat, itt viszont Knox szerepel alapító atyaként, ami egyszerűen a kálvinizmusra nem igaz.

Továbbá: mióta protestáns szekta a Jehova tanúi? Egy biztos: így nem korrekt és szerintem így nem maradhat. Ha a szerző nem javítja ki minimum ezeket a hiányosságokat, törlésre fogom javasolni.

--Millisits

Szerinted érdekli a szerzőt? Nem tudnád az általad kifogásoltakat 1-2 mondatban beleírni az elejére? Akár az angol wikipédia alapján... --grin 2004. szeptember 16., 23:59 (CEST)Válasz


Kedves Grin. Köszönöm kedves felkérésed, néhány napon belül élek vele. Most csak annyit jegyzek meg, hogy az angol eredeti csak részben segít, mivel láthatóan sem a kálvinista, sem a lutheránus protestantizmusról nem szól, vagyis nagyon "overseas" az egész. Láttam olyan, garázsból kialakított templomokat Clevelandban, amelyeken a szócikk-merényletben szereplő több irányzat neve díszelgett kb. "Protestant Lutheran Episcopial Brothers Congregation" vagy ehhez hasonló...Hát, sajátos egyveleg, mit mondjak.

--Millisits

Előnyben vannak azok, akik európai nyelveket beszélnek: a német és francia Wikipèdiák tartalma állítólag sokkal antropomorfabb, mint a túlcivilizált amerikaiaké. Nekem is mesélték, hogy odakint mennyire mást jelent minden, ami vallás meg templom meg papság... Van ahol jobb, van ahol kaotikusabb. Ahogy van rá időd vagy kedved, vagy csak sorold itt fel pontokba szedve, hogy mit kellene kijavítani, és akkor ha valakinek van kedve hozzá, utánanéz és megírja. --grin 2004. szeptember 21., 22:39 (CEST)Válasz


"A Jehova tanúi" ide nem való

[szerkesztés]
Jehova tanúiról készült külön, alapos szócikk , ezért szerintem ide nem való. Archiválásra íme:Jehova tanúi
  • Charles Taze Russel (1852-1916), alapította 1874-ben, adventista

környezetben. Ez a fundamentalista és millenarista mozgalom elveti a Szentháromság és a lélek halhatatlanságának tanát, de hisz a választottak feltámadásában. Jehova ezeréves uralma Russel szerint 1914-ben kezdődött. Minden vallás a sátán találmánya. 1914-ben mindörökre a 144.000 választott örökli a földet, akiket közvetlenül Krisztus kormányoz.

Millisits 2004. november 9., 18:45 (CET)Válasz

Az adventisták nem protestánsok hanem Mileriták

[szerkesztés]

Az adventistákról és az adventizmus ról külön szócikk van melyekbő nyilvánvalóan kiderül hogy az adventisták nem protestánsok hanem mileriták! Nem is vallják magukat protestánsoknak és nem is azok!--Neo 2006. április 14., 17:43 (CEST)Válasz

Miről szóljon ez a szócikk és miről ne?

[szerkesztés]
Kibővítettem a Pallas Nagy Lexikona alapján a fogalmi részt, mert eddig a fogalom eredete nem szerepelt.
El kellene dönteni, miről szóljon ez a szócikk.
Ennek a szócikknek nem kellene ismételnie az evangélikus egyházra illetve a református egyházra vontakozó tudnivalókat- azok a saját szócikkükben jobban meg vannak írva.
Szerintem a cikk logikája ez lehetne (részben már most is ez)
a fogalom eredete - reformáció
bővülés az anglikán egyházzal
további bővülés a reformált és anglikán alapokon álló önálló egyházközösségekkel (independensek, baptisták, metodisták, szabadegyházak.
A legfeleslegesebb a 4sola meg a hiznézetek elemzése, mivel a protestanizmus gyűjtőfogalom - a hitlevekről az adott egyháznál kellene, külön- külön szólni.
Magyarán: ne részletezzük itt ,ami máshol megvan
Mit gondoltok erről?--Linkoman 2006. június 1., 13:55 (CEST)Válasz

A bővítésed hasznosnak találom. Viszont a szócikk többi része szerintem maradjon. Egyelőre még nagyon rövid a szócikk, tehát nem elvenni kellene belőle, hanem gyarapítani. Ha majd nagyon hosszúra nő, akkor ráérünk egy-egy altémának újabb szócikkeket nyitni és innen az odavalókat áthelyezni. Például a felekezetek részből majd lehetne egy külön szócikk. --Adapa 2006. június 1., 14:07 (CEST)Válasz

A pallas bővítés jó. A szócikk logikájában mindhárman 1et értünk. A rövid összefoglalásokat Adapához hasonlóan én is szükségesnek tartom. Ha valamely rész túlnő a témán azt ráér majd akkor áthelyezni a megfelelő helyre. A Solák egyébként az angol wiki szócikkében is benne vannak, sőt ott részletesebben is ki vannak fejtve lásd a[protestantism] szócikket. --Neo 2006. június 1., 14:20 (CEST)Válasz

Anabaptisták

[szerkesztés]

Az anabaptisták nem voltak protestánsok. Őket a Protestánsok és a katolikusok is egyaránt üldözték. --Neo 2007. február 23., 19:33 (CET)Válasz

Az anabaptistákat szokás a reformáció harmadik vagy népi ágának nevezni. Teológiailag is mindenképpen protestánsok (sola scriptura,sola gratia,sola fide alapon állnak) Az első protestáns szabadegyházakat hozták létre, pl:hutteriták, mennoniták. Teológiailag nincs különbség ezen közösségek és a baptizmus közt, egyedül az hogy az egyházszervezetük püspöki jellegű.A münsteri rajongóknak és az úgynevezett zwickaui prófétáknak semmi közük és kapcsolatuk nem volt az úgynevezett biblikus anabaptistákhoz(Hubmayer,Manz Félix, Grebel Konrád) Ők Zwinglivel indultak együtt, míg a hitvalló keresztség kérdésében Zwingli nem szakított velük. Üldözésüket tulajdonképpen ő kezdte. Ők nem akartak államegyház lenni, nem is lettek azok.Mivel ez idő tájt az államegyházhoz nem tartozókat Európa szerte üldözték, így egy politikamentes vallási csoport mindenütt üldözésre számíthatott. De nem azért mert nem voltak protestánsok.– 91.120.28.2 (vita) 2016. november 13., 15:54 (CET)Válasz

"ünnepélyesen tiltakozott, protestált"

[szerkesztés]

Jó lenne ezt a marhaságot végre kiirtani innen is, ti. a "protestálás" az éppenhogy nem "tiltakozást", hanem "valami melletti kiállást, melléállást" jelent... --Weiner vita 2008. január 30., 09:15 (CET)Válasz

Akkor innen is:
protestálás, protestáció lat tiltakozás, visszautasítás, ellenkezés (1973)
MerciLessz BalhéLessz 2008. január 30., 09:38 (CET)Válasz

Hát igen, a szó ellenben egészen mást jelent. A latin szó. a "pro" előtag ugyebár nem valami "ellen"-t jelent... --Weiner vita 2008. január 30., 09:43 (CET)Válasz

Szal az évszázados vatikáni manipuláció forgatta ki a szót? (Nem hülyéskedek ám, csak formailag ... ) – MerciLessz BalhéLessz 2008. január 30., 09:50 (CET)Válasz

Vagy az évszázados nemtörődöm felületesség. Nézzünk bele az angol wikipédiába (latin szótáram nincs..) "The word Protestant is derived from the Latin protestatio meaning declaration[...]" ezt nyugodtan átvehetnénk. --Weiner vita 2008. január 30., 10:08 (CET)Válasz

Átvehetnénk: de hova? A magyar nyelvű Wikipédiába, vagy a magyar nyelvbe? És a magyar nyelv ugye egy(nagyobb)részt a fejekben szétszórva, más(kisebb)részt dokumentumokba összegyűjtve lakozik. Egyik tártípushoz se látom még a "szerkeszt"-fület. (Szólok is majd Tgr-nek egy jó kis fícsörért ... ) – MerciLessz BalhéLessz 2008. január 30., 10:16 (CET)Válasz

A pro- prefixum ugyan valóban nem jelent ellent, inkább "ért" meg "védelmében" (és eredetileg még azt, hogy "helyette" meg "elé": mert akinek eléje állok, azt védelmezem ugye, eltakarom a bajtól), és a protestor elsősorban valóban azt jelenti, hogy „nyilvánosan bizonyít, tanuságot tesz” (a Finályi-féle szótár szavai szerint), de nagyon úgy fest, hogy az idők során, talán a középkorra kifejlődött egy "határozottan tiltakozik", "nyilvánosan fellép valami ellen" jelentése, aminek most kapásból nem tudnám okát adni. Utána fogok nézni középkoros szótárakban (ha valakinek van otthon DuCange, az jó). Az Osiris-féle új Idegen szavak szótára például úgy tudja, hogy a jelentések fontosság szerinti sorban a következők:

1. tiltakozik, kifogást emel vmi ellen
2. visszautasít vmit
3. kiáll vmi mellett

Érdemes még meghallgatni az American Heritage Dictionary alapján dolgozó http://www.thefreedictionary.com-ot, mert annak a szóhasználati magyarázatai is egy ilyen jelentésfejlődésről tanúskodnak:

pro·test  (pr-tst, pr-, prtst)

v.  pro·test·ed, pro·test·ing, pro·tests
v.tr.

1.  To object to, especially in a formal statement. See Synonyms at object.

2.  To promise or affirm with earnest solemnity: "He continually protested his profound respect" Frank Norris.

3.  Law  To declare (a bill) dishonored or refused.

4.  Archaic  To proclaim or make known: "unrough youths that even now/Protest their first of manhood" Shakespeare.

v.intr.

1.  To express strong objection.

2.  To make an earnest avowal or affirmation.

n.  (prtst)

1.  A formal declaration of disapproval or objection issued by a concerned person, group, or organization.

2.  An individual or collective gesture or display of disapproval.

3.  Law

a.  A formal statement drawn up by a notary for a creditor declaring that the debtor has refused to accept or honor a bill.

b.  A formal declaration made by a taxpayer stating that the tax demanded is illegal or excessive and reserving the right to
contest it.

Az első jelentés tehát náluk is az object to, de mindjárt a második az etimológiából indokolható affirm. Erre varrjatok gomb. :) • Bennófogadó 2008. január 30., 13:24 (CET)Válasz

Persze, varrjunk ... A magam részéről a beugrószabály helyett inkább a minapában vázolt elugrószabályt alkalmazom a helyzetre ... :)) – MerciLessz BalhéLessz 2008. január 30., 13:32 (CET)Válasz

Nos a Finálly-féle latin szótár szerint: protestor, álszenv. 1. - nyilvánosan bizonyít, tanuságot tesz. protestatio, onis, nn. [protestor] nyilvános tanuságtétel, tanusítás, bizonyitás. De a speyeri birodalmi gyűlésen szerintem az említett rendek arról tettek tanúbizonyságot hogy nem értenek egyet a szóban forgó határozattervezettel. Ott, annak a protestációnak az volt a lényege, hogy tiltakoznak a határozat ellen. Tehát szerintem egész korrekt ez a Pallas-féle szöveg, csak egy kicsit aktualizálni kéne majd. Az más kérdés, hogy tényleg el kéne kerülni annak a látszatát, hogy a protestantizmus lényege ez a tiltakozás lenne. Reményik szavaival: „Keveset hisztek, sokat protestáltok.” Ez a kép nem lenne korrekt. Ennyiben talán lehetne finomítani a következő fejezeten (A fogalom bővülése). Szerintem. Tkarcsi vita 2008. január 30., 18:19 (CET)Válasz

eleve elrendelés

[szerkesztés]

"Eleve elrendelés elve: a kálvinista egyházzal kapcsolatban az egyik legtöbbször idézett tanítás a predesztináció vagy eleve elrendelés. Manapság már nem tanított, nem képviselt nézet, de Kálvin egyik alaptétele volt." Ezzel a rövid szakasszal rögtön két probléma is van: 1. Nem tartalmazza a predesztináció rövid meghatározását. 2. A második mondat első fele nem igaz, ugyanis nekem is tanítják, és magam is hiszem :) Meg amúgy is: biblikus! De én biztos elfogult lennék a megfogalmazásához; valamilyen IRC (inter-religiously correct) guru, legyen szíves, írja át :)

Felekezetek.

[szerkesztés]

Az új vallás infobox beszúrásával merült fel a kérdés, hogy mi tekinthető felekezetnek. Áltlaában elfogadott, hogy a protestanzimus felekezetekre oszlik. Kérdés, hogy léteznek-e felekezetek a katolikusok (ókatolikusok, görög katolikusok), ill. az ortodoxok esetében. 12akd vita 2014. december 28., 12:11 (CET)Válasz

Nekem úgy tűnik, hogy a felekezet általánosan használt fogalom a kereszténységben. Dogmatikai, hitvallási, liturgikus különbséget takar. A görög katolikus felekezet a bizánci liturgiájú, a katolikus egyházhoz tartozókat jelenti. Az egyházkormányzati önállóság nem csinál új felekezetet. Az ortodox-pravoszláv egyházak egy felekezet, mind bizánci liturgiájúak, ugyanazokat a dogmákat fogadják el. Ha jól tudom, nem volt ebben szakadás. Illetve Oroszországban volt valami a 18. században, most nem ugrik be a neve és nem találom sem óorosz, sem ópravoszláv néven. A Keleti_katolikus_egyházak#Liturgia például definiál 5 felekezetet. Hidaspal vita 2014. december 28., 12:40 (CET)Válasz

Bocsánat, hogy csak most válaszolok, nem volt áram. Igen, szerintem sem felekezetek. Az orosz: raszkolnyikok, ezt követik a Lipovánok. 12akd vita 2014. december 28., 13:10 (CET)Válasz