V. Ióannész bizánci császár
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| V. Ióannész | |
 | |
| Bizánci császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 1341. június 15. – 1376. augusztus 12. | |
| Koronázása | 1. 1341. november 19. 2. 1347. május 21. Konstantinápoly (az apósával együtt) |
| Elődje | III. Andronikosz |
| Utódja | IV. Andronikosz |
| Bizánci császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 1379. július 1. – 1390. április 14. | |
| Elődje | IV. Andronikosz |
| Utódja | VII. Ióannész |
| Bizánci császár | |
| Uralkodási ideje | |
| 1390. szeptember 17. – 1391. február 16. | |
| Elődje | VII. Ióannész |
| Utódja | II. Manuél |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Palaiologosz-ház |
| Született | 1332. június 18. Didümoteikho |
| Elhunyt | 1391. február 16. (58 évesen) Konstantinápoly |
| Édesapja | III. Andronikosz bizánci császár |
| Édesanyja | Anna savoyai grófnő (1307–1365) |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Kantakuzénosz Ilona bizánci császári hercegnő (1333–1396) |
| Gyermekei | Andronikosz Manuél Mihály Theodor Eiréné |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz V. Ióannész témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
V. Ióannész Palaiologosz, magyarosan V. János (görögül: Ίωάννης Ε' Παλαιολόγος), (Didümoteikhó, 1332. június 18. – Konstantinápoly, 1391. február 16.), uralkodott: 1341-1391) bizánci császár 1341-től 1376-ig, 1379-től 1390-ig, és 1390-től haláláig.
A Ióannészok viszálya
[szerkesztés]Ióannész kilencéves volt, amikor megörökölte a császári bíbort, így régens kormányzott helyette apja minisztere, Ióannész Kantakuzénosz személyében. A régensnek komoly ellentábora akadt, amit az anyacsászárné is erősített, így elmenekült Konstantinápolyból, és fellázadt. Trákiában császárrá koronáztatta magát VI. Ióannész néven, míg az ifjú V. Ióannész és támogatói a fővárosban húzták meg magukat. Hat évig dühöngött a polgárháború, minek során az ellenfelek az amúgy ellenséges szerbek és oszmánok, illetve mindenféle nemzetiséghez tartozó zsoldosok segítségéhez is folyamodtak. Végül a lázadó régens győzött azáltal, hogy kiegyezett a törökökkel, és 1347-ben bevonult a fővárosba. Ellenzékével alkut kötött: császárrá koronáztatta magát, a legális uralkodót teljesen háttérbe szorítva mindennemű intézkedésben.
Kantakuzénosz Ióannész intézkedései révén azonban nemsokára elvesztette népszerűségét, és V. Ióannész átvehette a hatalmat. A sikerhez hozzájárult még Francesco Gattilusio ügyessége is, aki csellel behajózott Konstantinápolyba és a falakat védő katonaságot semlegesítve megnyitotta a kapukat Ióannész előtt. Ióannész a segítségért cserébe Gattilusiónak és testvérének adta Leszbosz szigetét, aki I. Ferenc néven szuverén uralkodó lett és a Genovai Köztársaság érdekeit kezdte szolgálni.
Országos léptékű családi problémák
[szerkesztés]Ióannész uralma alatt a birodalom felbomlása tovább folytatódott fia, a későbbi IV. Andronikosz lázongása (1376-1379 között ő tette le V. Ióannészt a trónról, és 1385-ben megint megpróbálta átvenni a hatalmat) és a folyamatos oszmán támadásoknak köszönhetően, akik időközben Európában is megvetették a lábukat (1354, Gallipoli). 1381-től a birodalom rendszeres sarcot fizetett a törököknek, akik I. Murád szultán óta Edirnében állították fel központjukat. Bizáncot a császár erőtlen kísérlete a kereszténység újraegyesítésére sem mentette meg a lejtőn való egyre mélyebbre süllyedéstől, és a hamarosan bekövetkező végső bukástól. Az idős császár még élete utolsó éveiben is kénytelen volt egy újabb családtagja ellen harcolni: ezúttal VII. Ióannész, Andronikosz fia kényszerítette nagyapjára akaratát (1390).
| Előző uralkodó: III. Andronikosz |
 |
Következő uralkodó: IV. Andronikosz |
| Előző uralkodó: IV. Andronikosz |
Következő uralkodó: VII. Ióannész |
| Előző uralkodó: VII. Ióannész |
Következő uralkodó: II. Manuél |
