Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Viktorhauk/Érzéstelenítés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az általános érzéstelenítés első nyilvános bemutatójának rekonstruálása. Az eredeti bemutatót 1846. október 16-án tartotta William T. G. Morton a bostoni Massachusetts General Hospital-ban.

Az írott történelem során számos feljegyzés tanúskodik az általános érzéstelenítés állapotát előidézni kívánó kísérletekről, a sumerektől, babilóniaiaktól és asszíroktól kezdve az ókori Egyiptomon és görögökön, az Indus-völgyi civillizáción és az ősi Kínán át. Az európai középkorban, amely egybeesett az iszlám világ aranykorával, a tudósok nagy eredményeket értek el az iszlám tudomány és az orvostudomány területén, míg az európai tudósok részben az iszlám eredményekre, részben saját kutatásaikra alapozva szintén jelentős előrelépéseket tettek az orvoslásban.

Az európai reneszánsz idején számottevő eredmények születtek az emberi anatómia és a műtéti technikák területén, amelyek ellenére az élő embereken végzett sebészeti beavatkozás – a műtét – még mindig kockázatosnak számított és csak a legvégső esetben folyamodtak hozzá. Ennek jórészt az volt az oka, hogy a műtéttel elkerülhetetlenül együttjáró fájdalom miatt a betegek inkább a halált vagy a gyógyítás más módját választották, mintsem hogy alávessék magukat a műtétnek. A tudományos körökben nagy vita zajlott arról, hogy ki érdemli meg az elismerést az általános érzéstelenítés felfedezéséért, viszont mára általános egyetértés alakult ki azon a téren, hogy a 18. sz. végén és a 19. sz. elején elért tudományos eredmények járultak hozzá a modern érzéstelenítési eljárások kifejlesztéséhez és fokozatos bevezetéséhez.

A 19. sz. vége felé két jelentős ugrás történt az orvostudomány terén, amelyek együtt lehetővé tették a mai értelemben vett műtétek megjelenését. Az első a kórokozók szerepének felismerése volt a fertőzések terjesztésében, amely igen gyorsan vezetett a fertőtlenítési eljárások kifejlesztéséhez és bevezetéséhez (amelynek egyik űttörője a magyar Semmelweis Ignác volt, de az aniszeptikus eljárások jelentőségét és bevezetését csak Joseph Lister angol sebész meggyőző munkája nyomán fogadta el a korabeli orvostársadalom 1877-től kezdődően. A beteg szervezetében már jelenlévő kórokozók elleni harc (antiszepszis) helyét hamarosan felváltották azok a módszerek, amelyek a korokozót a betegtől távol kívánták tartani (aszepszis), ami magával hozta a műtéti halandóság és halálozási arány jelentős csökkenését az ezt megelőző korokhoz viszonyítva. A fiziológia és a gyógyszerészet terén bekövetkező jelentős haladás pedig a fájdalomcsillapításban és az általános érzéstelenítés során használható szerek kifejlesztéséhez vezettek.

A 20. sz. során az általános érzéstelenítés biztonságát és hatékonyságát nagymértékben javították a légcsőn keresztüli intubálás és más, a légutak szabad tartását biztosító technikák kifejlődése. Jelentős előrelépés történt a páciensek életjeleinek műtét alatti monitorozását lehetővé tévő berendezések terén, illetve az általános érzéstelenítés állapotát kiváltó újabb gyógyszereket fejlesztettek ki, a korábbiakhoz képest jóval kedvezőbb farmakokinetikus és farmakodinamikus jellemzőkkel. Nem utolsósorban speciális képzési programokat indultak az anesztéziát végrehajtó szakorvosok, az aneszteziológusok és az érzéstelenítés folyamatában segítő nővérek képzésére.

Etimológia

[szerkesztés]

Az anesztézia szó a görög αν-, an-, "nélkül"; és αἴσθησις, aisthēsis, "érzés" szavak kombinálásával keletkezett, elsőként Oliver Wendell Holmes (1809–1894) használta 1846-ban az érzéstelenítés során bekövetkező állapot, illetve maga a folyamat megnevezésére. [1] A magyar nyelvben használatos mind az anesztézia, mind az ennek tükörfordításaként keletkezett érzéstelenítés, érzéketlenség (előbbi magát a folyamatot, míg utóbbi az állapotot jelzi).

Érzéstelenítés az őskorban

[szerkesztés]

Az általános érzéstelenítés állapotának előidézésére feltehetően gyógynövényeket vagy azok főzetét alkalmazták az őskorban. Az első ismert, ember által előállított szedatív (nyugtató) kémiai anyag az etanol (etil-alkohol, alkohol), amit már évezredekkel ezelőtt Mezopotámiában is alkalmaztak. [2]

Ópium

[szerkesztés]
Az ópium előállításához termesztett mákfajta, a Papaver somniferum

A sumerek feltehetően már Kr.e. 3400 évvel termesztették Mezopotámiában az ópium alapjául szolgáló növényt, az álomhozó mákot (Papaver somniferum)[3][4] (bár ezt egyes szerzők kétségbe vonják.[5] Az egyik legősibb utalás az ópiumra a Kr.e. harmadik évezredből származó, ékírásos táblán maradt fenn. A táblát 1954-ben fedezték fel a Nippurnál folytatott ásatások során, jelenleg a Pennsylvania Egyetem Régészeti és Atropológiai Múzeumában őrzik. A tábla feliratát Samuel Noah Kramer és Martin Leve fejtették meg, ez jelenleg az egyik legősibb, gyógyszerkészítéssel foglalkozó szöveg. [6][7] Az ebből a korból származó ékírásos sumer táblákon gyakran szerepel egy ideogram, amelyet "hul gil"-ként írtak át, jelentése "a boldogság növénye" és többek szerint ez direkt utalás a mákra és az ópiumra.[8][9] A világ számos részén még ma is használják a gil-t az ópium megnevezésére.[10] Nidaba vagy Niszaba istennőt is gyakran ábrázolták a sumerek a vállából kinövő mákgubókkal.

Kr.e. második évezred elején a sumérok birodalma lehanyatlott,t erületük az Óbabiloni Birodalom fennhatósága alá került. Ezzel együtt a mák terméesztésének, az ópium kinyerésének és orvosi felhasználásnak, narkotikus hatásának ismeretei a babilon kultúra részévé váltak. Mivel a Babilon Birodalom keleten a mai Irán, nyugaton Egyiptom területére is kiterjedt, az ópium felhasználása megjelent ezekben a civilizációkban is.[10] A brit régész és ékírásszakértő Reginald Campbell Thompson megállapította, hogy a Kr.e. 7. században az asszírok is ismerték az ópiumot.[11] Az ópiumra utaló "Arat Pa Pa" kifejezés előfordul a Kr.e. 650-re datált asszír ékírásos táblákon (az „Asszír Gyógynövényes Könyvben”) és Thompson szerint ez a kifejezés lehet az etimológiai alapja a latin "papaver" (mák) szónak.[8]

Az ókori egyiptomi orvosok már használtak bizonyos sebészeti eszközöket,[12][13] valamint kezdetleges fájdalomcsillapító, nyugtató gyógynövény-készítményeket, többek között mandragóra bogyóinak kivontatát.[14] Az ópium elkészítésére és felhasználására elsőként egy, a XVIII. dinasztia idejéből (Kr.e. 1550-1292) származó orvosi témájú papirusz (az Ebers-papirusz) utal.[10][12][15] Az ókori Görögországban Nüx (éjszaka), Hüpnosz (álom, Nüx fia) és Thanatosz (halál, Hüpnosz ikertestvére) isteneket ábrázolták időnként mákkal a kezükben.[16]

Az ópium elterjedése előtt az Indus-völgyi civilizáció és az ősi Kína területén fedezték fel és kezdték használni a kannabiszt orvosi célokra. A Kr.e. 400. körül keletkezett "Sushruta Samhita", amely az ajurvédikus orvoslásról és a sebészetről szólt, a kannabiszkivonattal kezelt bor ajánlotta érzéstelenítési célokra.[17] Az ópium maga csak a Kr.u. 8. században jelent meg Indiában az arab kereskedők révén,[18] majd innen terjed tovább Kínába.[19]

Kína

[szerkesztés]
Hua Tuo, kínai sebész Kr.e. 200 körül

Pien Csüe (扁鹊, Bian Que) volt az első kínai orvos és sebész, akinek a neve a feljegyzésekben ránk maradt. Pien Csüe sebész volt, aki feltehetően Kr.e. 8. században élt és már általános érzéstelenítést használt. Kr.e. 250 körül a Han Feizi, a Kr.e. 109-91 között íródott „A történetíró feljegyzései” ("Si-csi, Shiji") valamint a Han-dinasztia idején összeállított Liezi feljegyezte, hogy Pien Csüe egyidejű szívátültetést hajtott végre két, "Lu" és "Csao" néven említett személyen. A műtét előtt egy „mérgező” italt adott nekik, amitől három napra kómába estek, mialatt Pien Csüe kicserélte a szíveiket.[20][21][22]

Hua Tuo (华佗， Kr.e. kb. 145 - 208) szintén egy kiemelkedő belgyógyás z volt a Han-dinasztia idején. A was a Chinese surgeon of the 2nd century AD. A Három Királyság Története (Szan-kuo-csi, Kr.u. 220-280) és a Késő Han története (Hou Han-su, Kr.u. kb 430) című források alapján Hua Tuo általános érzéstelenítés alatt hajtott végre műtéteket, a betegeknek a saját maga által kifejlesztett, borral kevert gyógynövénykivonatot adta (mafeisan, 麻沸散).[23] Hua Tuo állítólag még olyan komoly műtéti beavatkozásokat is végrehajtott a mafeisan segítségével, mint az emésztrőrendszer egy részének eltávolítása.[23][24][25] A műtét előtt szájon át adta be a borban elkevert kivonatot, amely eszméletlenséget eredményezett, illetve feltehetően blokkolta az [ideg-izom ingerületáttevődés]]t.[23]

A mafeisan összetétele, csakúgy mint Hua Tuo összes orvosi ismerete elveszett az utókor számára, amikor halála előtt elégette kéziratait.[26] A gyógynövénykivonat összetételét sem a Három Királyság Története sem a Késő Han története nem tartalmazta. Mivel azonban a konfuciánus tanítások alapján az emberi testet szentnek tartották és a sebészi beavatkozások viszont ezt a testet csonkolták, a sebészeti beavatkozásokat erősen elítélték. Hua Tuo állítólagos sikerei ellenére, halála után a műtéti beavatkozások abbamaradtak az ősi Kínában.[23]

Az általa kifejlesztett keverék, a mafeisan neve a kínai ma (麻, jelentése "kannabisz, kender, zsibbadt vagy bizsergő"), fei (沸, jelentése "forró vagy bugyogó") és san (散, jelentése "összetörni, szétszórni" vagy "por alakú orvosság") szavakból származik. Ebből következik, hogy a mafeisan jelentése "kannabisz forraló por" lehetett. A hagyományos kínai orvoslás és a kínai történelem számos kutatója próbálta kitalálni a mafeisan összetételét és előállítani a keveréket, de máig nem sikerült azt rekonstruálni. Mindenesetre a kutatások alapján azt feltételezik, hogy az eredeti recept a következő gyógynövények valamilyen kombinációját tartalmazta: [23][26][27][28]

Egyesek szerint a keverékben volt még hasis,[24] a kannabiszból készített bhang,[25] shang-luh,[20] vagy ópium is.[29] Victor H. Mair szerinte a mafei "a valamelyik indoeurópai nyelvből származó, a "morfin"-hez kapcsolódó szó átírásának tűnik."[30] Mások szerint Hua Tuo a műtét alatti érzéstelenítést akupunktúra segítségével érte el és a mafeisannak vagy semmi köze nem volt az érzéstelenítéshez, vagy csak kiegészítette az akupunktúrát.[31] A rengeteg kísérlet ellenére a mafeisan modern rekonstrukciói nem érték el azt a hatékonyságot, amelyet állítólag Hua Tuo keveréke, amely amúgy is hatástalannak tűnt komoly sebészeti beavatkozások esetén.[30][32]

Az ókorból ismeretesek még a boróka bogyóiból, valamint a kokacserje leveleiből készített fájdalomcsillapító készítmények is.[33][34][35]

Középkor és reneszánsz

[szerkesztés]

Középkori arab és perzsa orvosok lehettek az elsők akik szájon át és beléllegzéssel adagolt érzéstelenítőket alkalmaztak.

Arabic and Persian physicians may have been among the first to utilize oral as well as inhaled anesthetics. Firdauszí persza költő (940–1020) az Abbászida Kalifátus idején él, Sáhnáme című költeményében leír egy császármetszést, amelyet Rudábán hajtottak végre. A műtét előtt érzéstelenítés gyanánt egy különleges bort itattak a nővel, amit egy zoroasztriánus készített el.[20] Bár a Sáhnáme a perzsa mondavilágra épül, a fenti részlet arról tanúskodik, hogy az általános érzéstelenítés elve már megjelent az ókori Perzsiában, még akkor is, ha megvalósítása nem lehetett sikeres.

A Damaszkuszban született Abu al-Kaszim al-Zahrávi (936-1013) sebész, aki Andalúziában élt, Kr.u. 1000-ben kiadta 30-kötetes Kitab al-Tasrif (Orvosi ismeretek) című művét. Az értekezés orvosi tüneteket, kezeléseket, farmakológiai leírásokat tartalmaz, míg utolsó kötete olyan sebészeti műszereket és eljárásokat ismertet, amelyről sokáig azt hitték, hogy a modern orvostudomány vívmányai. Többek között ebben a könyvbe ír a műtétek során használt általános érzéstelenítés használatáról. Avicenna vagy Ibn Szína kb. 1020 körül számolt be a belélegezhető altatókról a Kánon (al-Kánún fí Tíb, Az orvoslás tövénye) című művében. A Kánon megemlíti az „altató szivacsot”, amelyet aromákkal és narkotikumokkal itattak át és a műtét alatt a beteg orra alá kellett tartani. [36] A szintén andalúziai Ibn Zúr vagy Avenzoar (1091–1161) 12. századi főművében, az al-Taiszír -ban szintén beszámol az általános érzéstelenítés használatáról. Ez a három orvos feltehetően jó példa arra, hogy a középkori muszlim orvostudmányban széles körben elterjedt lehetett a narkotikumokkal átitatott szivacsok és a belélegezhető érzéstelenítők használata.[37][38] Az ópium Kisázsiából érkezett Európába a 10. és 13. század között. [39]

Angliában 1200 és 1500 között egy dwale nevű keveréket használtak fájdalomcsillapításra.[40] Ez a keverék epét, ópimot, salátát, Fehér földitök és bürök kivonatát tartalmazta. [41] Elsősorban a bürök, illetve a többi összetevő együttes, mérgező hatásának köszönhetően, a beteg gyakran még a műtét alatt meghalt. Abban az esetben, ha mégis túlélték a beavatkozást, az orvosok úgy élesztették fel a pácienseket, hogy ecetet és sót dörzsöltek az arcukra.[42] A dwale számos irodalmi forrásban is felbukkan, többek között [[William Shakespeare|Shakespeare Hamletjében és John Keats Óda a csalogányhoz című költeményében.[43]


Bár egyesek Ramon Llull alkimista nevéhez fűződik a dietil-éter (a köznyelven csak éter) előállítása,[44] de mégis Theophrast von Hohenheim (1493–1541), ismertebb nevén Paracelsus volt az első, aki felfedezte az éter fájdalomcsillapító, bódító hatását 1525 körül.[45] Az étert először 1540-ben Valerius Cordus szintetizálta, aki szintén feljegyezte az orvoslásban hasznos tulajdonságait. Cordus az étert oleum dulce vitrioli-nak nevezte, amely tükrözte az előállítás módját: alkoholt kénsavval melegített (utóbbi régies neve vitriol, óleum). August Sigmund Frobenius adta az anyagnak ma is használatos nevét, amikor Spiritus Vini Æthereus-nak nevezte el 1730-ban.[46][47]

18. század

[szerkesztés]

Joseph Priestley (1733–1804) angol tudós fedezte fel a dinitrogén-oxidot (kéjgáz), illetve a nitrogén monoxidot, az ammóniát, a hidrogén-kloridot és (Carl Wilhelm Scheele és Antoine Lavoisier mellett) az oxigént. 1775 után Priestley kísérleteinek eredményét a „Kísérletek és Megfigyelések Különféle Gázokkal” (Experiments and Observations on Different Kinds of Air) címet viselő hatkötetes munkájában tette közzé.[48] Priestley felfedezései nagy figyelmet keltettek a korabeli európai tudományos életben. Thomas Beddoes (1760–1808) angol filozófus, orvos és tanár, aki Priestley kollégája és hozzá hasonlóan a Lunar Society (Hold Társaság) tagja volt, a felfedezések hatására és korábban gyógyíthatatlannak tartott betegségek (mint az asztma vagy a tuberkulózis) kezelésének reményében alapította meg Pneumatic Institution nevű intézményét 1798-ban Bristolban, ahol különféle gázok belélegzésén alapult a kezelés.[49] Beddoes Humphry Davy orvos-kémikust (1778–1829) tette meg az intézmény vezetőjének és felfogadta a gőzgép feltalálóját, James Wattot (1736–1819), hogy a gázok előállításban segédkezzen.

A Pneumatic Institution-ban végzet kísérletei során fedezte fel Davy a dinitrogén-oxid anesztetikus és analgetikus hatását.[50] Davy, aki először alkotta meg a "nevetőgáz" kifejezést, 1799-ben publikálta kísérleteinek eredményeit a „Kémiai és filozófiai kutatások a dinitrogén oxiddal és belélegzésével kapcsolatban” (Researches, chemical and philosophical–chiefly concerning nitrous oxideand its respiration). Davy elsősorban kémikus és felfedező volt, de ennek ellenére elsőként vetette fel, hogy a gáz fájdalomcsillapító, érzéstelenítő tulajdonságait a gyógyászatban is hasznosítani lehetne:[51]

„"Mivel a dinitrogén-oxid kiterjedt használata eltörölni látszik a fájdalmat, elképzelhető, hogy haszonnal lehetne alkalmazni olyan műtéti eljárások során, amelyek nem járnak nagy vérveszteséggel."”

19. század

[szerkesztés]
Hanaoka Szeisü (Hanaoka Seishū), a 18. és a 19. század fordulóján élt japán sebész

Hanaoka Szeisü (華岡 青洲, 1760–1835) japán sebész az Edo-korban, Oszakában élt, aki egyaránt tanulmányozta a régi kínai gyógynövények felhasználási módját és a nyugati orvostudományt. 1785 körül Hanaoka elhatározta, hogy megkísérli előállítani egy, a Hua Tuo által használt "mafeisan"-hoz hasonló tulajdonságokkal rendelkező anyagot.[52] Hosszú évekig tartó kutatások és kísérletezések után előállított egy anyagot, amit tsūsensan-nak nevezett (alternatív elnevezése a mafutsu-san). Hua Tuo-hoz hasonlóan ez a keverék is számos gyógynövénykivonatot tartalmazott, többek között:[53][54][55]

  • 2 rész bai zhi (白芷，Angelica dahurica - angyalgyökér);
  • 2 rész cao wu (草烏，Aconitum sp. - sisakvirág);
  • 2 rész chuān ban xia (Pinellia ternata – japán kontyvirág);
  • 2 rész chuān xiōng (Ligusticum wallichii);
  • 2 rész dong quai (Angelica sinensis – kínai angyalgyökér);
  • 1 part tian nan xing (Arisaema rhizomatum - kobraliliom)
  • 8 rész yang jin hua (Datura stramonium, csattanó maszlag).

A felsorolt hét összetevőből ötről úgy gondolták, hogy Hua Tuo is felhasználta a mafeisan elkészítéséhez.

A tsūsensan-ról kimutatták, hogy aktív összetevői a szkopolamin, hioszciamin, atropin, akonitin és angelikotoxin. Megfelelő mennyiség elfogyasztása után a tsūsensan az általános érzéstelenítéshez hasonló állapotot eredményez, illetve a vázizomzat bénulását, paralízisét idézi elő.[55] Hanaoka közeli barátja, Sutej Nakagava (1773–1850) 1796-ban írt egy rövid pamfletet "Mayaku-ko" („narkotikus por”) címmel. Bár az eredeti kézirat 1867-ben egy tűzvészben megsemmisült, ebben a kiadványban adott elsőként hírt Hanaoka kutatásairól az érzéstelenítés területén.[56]

1804. október 13-án Hanaoka egy emlőrákban szenvedő 60 éves nőn részleges masztektómiát (az emlő eltávolítása) hajtott végre, az érzéstelenítéshez tsūsensan-t használt. Ma ezt tekintik az első megbízható feljegyzésnek az általános érzéstelenítés alkalmazásáról a sebészetben.[52][54][57][58] Hanaoka ezt követően számos operációt végzett a tsūsensan hatása alatt álló pácienseken, többek között rosszindulatú daganatok kiváságát, húgykövek eltávolítását, illetve végtagok amputálását. 1835-ben bekövetkezett halála előtt több mint 150 emlőeltávolítást végzett rákos betegeken.[52][58][59][60]

Gardner Quincy Colton, 19. századi amerikai fogorvos
Horace Wells, 19. századi amerikai fogorvos
Crawford W. Long, 19. századi amerikai orvos
William T. G. Morton, 19. századi amerikai fogorvos

Friedrich Sertürner (1783–1841) first isolated morphine from opium in 1804;[61] he named it morphine after Morpheus, the Greek god of dreams.[62][63]

Henry Hill Hickman (1800–1830) experimented with the use of carbon dioxide as an anesthetic in the 1820s. He would make the animal insensible, effectively via almost suffocating it with carbon dioxide, then determine the effects of the gas by amputating one of its limbs. In 1824, Hickman submitted the results of his research to the Royal Society in a short treatise entitled Letter on suspended animation: with the view of ascertaining its probable utility in surgical operations on human subjects. The response was an 1826 article in The Lancet titled 'Surgical Humbug' that ruthlessly criticised his work. Hickman died four years later at age 30. Though he was unappreciated at the time of his death, his work has since been positively reappraised and he is now recognised as one of the fathers of anesthesia.

By the late 1830s, Humphry Davy's experiments had become widely publicized within academic circles in the northeastern United States. Wandering lecturers would hold public gatherings, referred to as "ether frolics", where members of the audience were encouraged to inhale diethyl ether or nitrous oxide to demonstrate the mind-altering properties of these agents while providing much entertainment to on­lookers.[64] Four notable men participated in these events and witnessed the use of ether in this manner. They were William Edward Clarke (1819–1898), Crawford W. Long (1815–1878), Horace Wells (1815–1848), and William T. G. Morton (1819–1868).

While attending undergraduate school in Rochester, New York in 1839, classmates Clarke and Morton apparently participated in ether frolics with some regularity.[65][66][67][68] In January 1842, by now a medical student at Berkshire Medical College, Clarke administered ether to a Miss Hobbie, while Elijah Pope performed a dental extraction.[66] In so doing, he became the first to administer an inhaled anesthetic to facilitate the performance of a surgical procedure. Clarke apparently thought little of his accomplishment, and chose neither to publish nor to pursue this technique any further. Indeed, this event is not even mentioned in Clarke's biography.[69]

Crawford W. Long was a physician and pharmacist practicing in Jefferson, Georgia in the mid-19th century. During his time as a student at the University of Pennsylvania School of Medicine in the late 1830s, he had observed and probably participated in the ether frolics that had become popular at that time. At these gatherings, Long observed that some participants experienced bumps and bruises, but afterward had no recall of what had happened. He postulated that that diethyl ether produced pharmacologic effects similar to those of nitrous oxide. On 30 March 1842, he administered diethyl ether by inhalation to a man named James Venable, in order to remove a tumor from the man's neck.[70] Long later removed a second tumor from Venable, again under ether anesthesia. He went on to employ ether as a general anesthetic for limb amputations and parturition. Long however did not publish his experience until 1849, thereby denying himself much of the credit he deserved.[70]

On 10 December 1844, Gardner Quincy Colton held a public demonstration of nitrous oxide in Hartford, Connecticut. One of the participants, Samuel A. Cooley, sustained a significant injury to his leg while under the influence of nitrous oxide without noticing the injury. Horace Wells, a Connecticut dentist present in the audience that day, immediately seized upon the significance of this apparent analgesic effect of nitrous oxide. The following day, Wells underwent a painless dental extraction while under the influence of nitrous oxide administered by Colton. Wells then began to administer nitrous oxide to his patients, successfully performing several dental extractions over the next couple of weeks.

William T. G. Morton, another New England dentist, was a former student and then-current business partner of Wells. He was also a former acquaintance and classmate of William Edward Clarke (the two had attended undergraduate school together in Rochester, New York). Morton arranged for Wells to demonstrate his technique for dental extraction under nitrous oxide general anesthesia at Massachusetts General Hospital, in conjunction with the prominent surgeon John Collins Warren. This demonstration, which took place on 20 January 1845, ended in failure when the patient cried out in pain in the middle of the operation.[71]

On 30 September 1846, Morton administered diethyl ether to Eben Frost, a music teacher from Boston, for a dental extraction. Two weeks later, Morton became the first to publicly demonstrate the use of diethyl ether as a general anesthetic at Massachusetts General Hospital, in what is known today as the Ether Dome.[72] On 16 October 1846, John Collins Warren removed a tumor from the neck of a local printer, Edward Gilbert Abbott. Upon completion of the procedure, Warren reportedly quipped, "Gentlemen, this is no humbug." News of this event rapidly traveled around the world.[73] Morton published his experience that year.[72] Harvard University professor Charles Thomas Jackson (1805–1880) later claimed that Morton stole his idea;[74] Morton disagreed and a lifelong dispute began.[73] For many years, Morton was credited as being the pioneer of general anesthesia in the Western hemisphere, despite the fact that his demonstration occurred four years after Long's initial experience. Long later petitioned William Crosby Dawson (1798–1856), a United States Senator from Georgia at that time, to support his claim on the floor of the United States Senate as the first to use ether anesthesia.[75]

In 1847, Scottish obstetrician James Young Simpson (1811–1870) of Edinburgh was the first to use chloroform as a general anesthetic. The use of chloroform anesthesia expanded rapidly thereafter in Europe. Chloroform began to replace ether as an anesthetic in the United States at the beginning of the 20th century. It was soon abandoned in favor of ether when its hepatic and cardiac toxicity, especially its tendency to cause potentially fatal cardiac dysrhythmias, became apparent.

In 1871, the German surgeon Friedrich Trendelenburg (1844–1924) published a paper describing the first successful elective human tracheotomy to be performed for the purpose of administration of general anesthesia.[76][77][78][79]

In 1880, the Scottish surgeon William Macewen (1848–1924) reported on his use of orotracheal intubation as an alternative to tracheotomy to allow a patient with glottic edema to breathe, as well as in the setting of general anesthesia with chloroform.[80][81][82] All previous observations of the glottis and larynx (including those of Manuel García,[83] Wilhelm Hack[84][85] and Macewen) had been performed under indirect vision (using mirrors) until 23 April 1895, when Alfred Kirstein (1863–1922) of Germany first described direct visualization of the vocal cords. Kirstein performed the first direct laryngoscopy in Berlin, using an esophagoscope he had modified for this purpose; he called this device an autoscope.[86] The death of Emperor Frederick III (1831–1888)[87] may have motivated Kirstein to develop the autoscope.[88]

20th century

[szerkesztés]
Hermann Emil Fischer, German chemist

The 20th century saw the transformation of the practices of tracheotomy, endoscopy and non-surgical tracheal intubation from rarely employed procedures to essential components of the practices of anesthesia, critical care medicine, emergency medicine, gastroenterology, pulmonology and surgery.

In 1902, Hermann Emil Fischer (1852–1919) and Joseph von Mering (1849–1908) discovered that diethylbarbituric acid was an effective hypnotic agent.[89] Also called barbital or Veronal (the trade name assigned to it by Bayer Pharmaceuticals), this new drug became the first commercially marketed barbiturate; it was used as a treatment for insomnia from 1903 until the mid-1950s.

Until 1913, oral and maxillofacial surgery was performed by mask inhalation anesthesia, topical application of local anesthetics to the mucosa, rectal anesthesia, or intravenous anesthesia. While otherwise effective, these techniques did not protect the airway from obstruction and also exposed patients to the risk of pulmonary aspiration of blood and mucus into the tracheobronchial tree. In 1913, Chevalier Jackson (1865–1958) was the first to report a high rate of success for the use of direct laryngoscopy as a means to intubate the trachea.[90] Jackson introduced a new laryngoscope blade that had a light source at the distal tip, rather than the proximal light source used by Kirstein.[91] This new blade incorporated a component that the operator could slide out to allow room for passage of an endotracheal tube or bronchoscope.[92]

Also in 1913, Henry H. Janeway (1873–1921) published results he had achieved using a laryngoscope he had recently developed.[93] An American anesthesiologist practicing at Bellevue Hospital in New York City, Janeway was of the opinion that direct intratracheal insufflation of volatile anesthetics would provide improved conditions for otolaryngologic surgery. With this in mind, he developed a laryngoscope designed for the sole purpose of tracheal intubation. Similar to Jackson's device, Janeway's instrument incorporated a distal light source. Unique however was the inclusion of batteries within the handle, a central notch in the blade for maintaining the tracheal tube in the midline of the oropharynx during intubation and a slight curve to the distal tip of the blade to help guide the tube through the glottis. The success of this design led to its subsequent use in other types of surgery. Janeway was thus instrumental in popularizing the widespread use of direct laryngoscopy and tracheal intubation in the practice of anesthesiology.[88]

Sodium thiopental, the first intravenous anesthetic, was synthesized in 1934 by Ernest H. Volwiler (1893–1992) and Donalee L. Tabern (1900–1974), working for Abbott Laboratories.[94] It was first used in humans on 8 March 1934 by Ralph M. Waters in an investigation of its properties, which were short-term anesthesia and surprisingly little analgesia. Three months later, John Silas Lundy started a clinical trial of thiopental at the Mayo Clinic at the request of Abbott Laboratories. Volwiler and Tabern were awarded U.S. Patent No. 2,153,729 in 1939 for the discovery of thiopental, and they were inducted into the National Inventors Hall of Fame in 1986.

In 1939, the search for a synthetic substitute for atropine culminated serendipitously in the discovery of meperidine, the first opiate with a structure altogether different from that of morphine.[95] This was followed in 1947 by the widespread introduction of methadone, another structurally unrelated compound with pharmacological properties similar to those of morphine.[96]

After World War I, further advances were made in the field of intratracheal anesthesia. Among these were those made by Sir Ivan Whiteside Magill (1888–1986). Working at the Queen's Hospital for Facial and Jaw Injuries in Sidcup with plastic surgeon Sir Harold Gillies (1882–1960) and anesthetist E. Stanley Rowbotham (1890–1979), Magill developed the technique of awake blind nasotracheal intubation.[97][98][99][100][101][102] Magill devised a new type of angulated forceps (the Magill forceps) that are still used today to facilitate nasotracheal intubation in a manner that is little changed from Magill's original technique.[103] Other devices invented by Magill include the Magill laryngoscope blade,[104] as well as several apparati for the administration of volatile anesthetic agents.[105][106][107] The Magill curve of an endotracheal tube is also named for Magill.

The first hospital anesthesia department was established at the Massachusetts General Hospital in 1936, under the leadership of Henry K. Beecher (1904–1976).[forrás?]

Sir Robert Reynolds Macintosh (1897–1989) achieved significant advances in techniques for tracheal intubation when he introduced his new curved laryngoscope blade in 1943.[108] The Macintosh blade remains to this day the most widely used laryngoscope blade for orotracheal intubation.[109] In 1949, Macintosh published a case report describing the novel use of a gum elastic urinary catheter as an endotracheal tube introducer to facilitate difficult tracheal intubation.[110] Inspired by Macintosh's report, P. Hex Venn (who was at that time the anesthetic advisor to the British firm Eschmann Bros. & Walsh, Ltd.) set about developing an endotracheal tube introducer based on this concept. Venn's design was accepted in March 1973, and what became known as the Eschmann endotracheal tube introducer went into production later that year.[111] The material of Venn's design was different from that of a gum elastic bougie in that it had two layers: a core of tube woven from polyester threads and an outer resin layer. This provided more stiffness but maintained the flexibility and the slippery surface. Other differences were the length (the new introducer was 60 cm (24 in), which is much longer than the gum elastic bougie) and the presence of a 35° curved tip, permitting it to be steered around obstacles.[112][113]

Many new intravenous and inhalational anesthetics were developed and brought into clinical use during the second half of the 20th century. Paul Janssen (1926–2003), the founder of Janssen Pharmaceutica, is credited with the development of over 80 pharmaceutical compounds.[114] Janssen synthesized nearly all of the butyrophenone class of antipsychotic agents, beginning with haloperidol (1958) and droperidol (1961).[115] These agents were rapidly integrated into the practice of anesthesia.[116][117][118][119][120] In 1960, Janssen's team synthesized fentanyl, the first of the piperidinone-derived opioids.[121][122] Fentanyl was followed by sufentanil (1974),[123] alfentanil (1976),[124][125] carfentanil (1976),[126] and lofentanil (1980).[127] Janssen and his team also developed etomidate (1964),[128][129] a potent intravenous anesthetic induction agent.

The concept of using a fiberoptic endoscope for tracheal intubation was introduced by Peter Murphy, an English anesthetist, in 1967.[130] By the mid-1980s, the flexible fiberoptic bronchoscope had become an indispensable instrument within the pulmonology and anesthesia communities.[131]

21st century

[szerkesztés]
A modern anaesthetic machine. This particular machine is a "Flow-I" model, manufactured by Maquet, a division of Getinge Group, Getinge, Sweden.

The "digital revolution" of the 21st century has brought newer technology to the art and science of tracheal intubation. Several manufacturers have developed video laryngoscopes which employ digital technology such as the complementary metal–oxide semiconductor active pixel sensor (CMOS APS) to generate a view of the glottis so that the trachea may be intubated. The Glidescope video laryngoscope is one example of such a device.[132][133]

Xenon has been used as a general anesthetic. Although it is expensive, anesthesia machines that can deliver xenon are about to appear on the European market, because advances in recovery and recycling of xenon have made it economically viable.[134]

See also

[szerkesztés]

References

[szerkesztés]
  1. ↑ Small, MR. Oliver Wendell Holmes. New York: Twayne Publishers, 55. o. (1962). ISBN 978-0-8084-0237-4. OCLC 273508 „In a letter to dentist William T. G. Morton, Holmes wrote: "Everybody wants to have a hand in a great discovery. All I will do is to give a hint or two as to names—or the name—to be applied to the state produced and the agent. The state should, I think, be called 'Anaesthesia.' This signifies insensibility—more particularly ... to objects of touch."” 
  2. ↑ Powell MA.szerk.: McGovern PE, Fleming SJ, Katz SH: 9: Wine and the vine in ancient Mesopotamia: the cuneiform evidence, The origins and ancient history of wine (Food and nutrition in history and anthropology), 1, Amsterdam: Gordon and Breach Publishers, 96–124. o. (1996). ISBN 978-90-5699-552-2. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 15. 
  3. ↑ (1928) „The opium question, with special reference to Persia (book review)”. Transactions of the Royal Society of Tropical Medicine and Hygiene 21 (4), 339. o. DOI:10.1016/S0035-9203(28)90031-0. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.) „"The earliest known mention of the poppy is in the language of the Sumerians, a non-Semitic people who descended from the uplands of Central Asia into Southern Mesopotamia...."” 
  4. ↑ Booth M. The discovery of dreams, Opium: A History. London: Simon & Schuster, Ltd., 15. o. (1996). ISBN 0-312-20667-4. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 
  5. ↑ Krikorian, AD (1975). „Were the opium poppy and opium known in the ancient Near East?”. Journal of the History of Biology 8 (1), 95–114. o. DOI:10.1007/BF00129597. PMID 11609871. 
  6. ↑ (1954) „First pharmacopeia in man's recorded history”. American journal of pharmacy and the sciences supporting public health 126 (3), 76–84. o. ISSN 0002-9467. PMID 13148318. 
  7. ↑ Kramer SN and Tanaka H. History Begins at Sumer: Thirty-Nine Firsts in Recorded History, 3, Philadelphia: University of Pennsylvania Press (1988). ISBN 978-0-8122-1276-1 
  8. ↑ a b Terry CE and Pellens M. II: Development of the problem, The Opium Problem. New York: Bureau of Social Hygiene, 54. o. (1928). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 
  9. ↑ Sonnedecker G (1962). „Emergence of the Concept of Opiate Addiction”. Journal mondial de Pharmacie 3, 275–290. o. ISSN 0021-8405. 
  10. ↑ a b c Anslinger HJ and Tompkins WF. The pattern of man's use of narcotic drugs, The Traffic in Narcotics. New York: Funk and Wagnalls, 1. o. (1953). ISBN 0-405-13567-X. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 
  11. ↑ Thompson RC. The Assyrian herbal: a monograph on the Assyrian vegetable drugs. London: Luzac and Company, 46, 251, 261 and 269. o. (1924) „Thompson reinforces his view with the following quotation from a cuneiform tablet: "Early in the morning old women, boys and girls collect the juice, scraping it off the notches (of the poppy-capsule) with a small iron blade, and place it within a clay receptacle."” 
  12. ↑ a b Ludwig Christian Stern.szerk.: Ebers G: Papyrus Ebers, 1 (german nyelven), Leipzig: Bei S. Hirzel (1889). OCLC 14785083. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 
  13. ↑ Pahor, AL (1992). „Ear, nose and throat in ancient Egypt: Part I”. Journal of Laryngology & Otology 106 (8), 677–87. o. DOI:10.1017/S0022215100120560. PMID 1402355. (Hozzáférés: 2010. szeptember 16.) 
  14. ↑ Sullivan, R (1996). „The identity and work of the ancient Egyptian surgeon”. Journal of the Royal Society of Medicine 89 (8), 467–73. o. PMID 8795503. PMC 1295891. 
  15. ↑ Ebbell B. The Papyrus Ebers: The greatest Egyptian medical document. Copenhagen: Levin & Munksgaard (1937). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 
  16. ↑ Kritikos PG and Papadaki SP (1967). „The history of the poppy and of opium and their expansion in antiquity in the eastern Mediterranean area”. Bulletin on Narcotics 19 (3), 17–38. o. ISSN 0007-523X. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.) 
  17. ↑ Sushruta.szerk.: Kaviraj Kunja Lal Bhishagratna: Introduction, Sushruta Samhita, Volume1: Sutrasthanam. Calcutta: Kaviraj Kunja Lal Bhishagratna, iv. o. (1907). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  18. ↑ Dwarakanath SC (1965). „Use of opium and cannabis in the traditional systems of medicine in India”. Bulletin on Narcotics 17 (1), 15–9. o. ISSN 0007-523X. (Hozzáférés: 2010. szeptember 27.) 
  19. ↑ Fort J (1965). „Giver of delight or Liberator of sin: Drug use and "addiction" in Asia”. Bulletin on Narcotics 17 (3), 1–11. o. ISSN 0007-523X. (Hozzáférés: 2010. szeptember 27.) 
  20. ↑ a b c Gordon BL. Medicine throughout Antiquity, 1, Philadelphia: F.A. Davis Company, 358, 379, 385, 387. o. (1949). OCLC 1574261. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 14. „Pien Chiao (ca. 300 BC) used general anesthesia for surgical procedures. It is recorded that he gave two men, named "Lu" and "Chao", a toxic drink which rendered them unconscious for three days, during which time he performed a gastrotomy upon them” 
  21. ↑ Giles L (transl.). Taoist teachings from the book of Lieh-Tzŭ, translated from the Chinese, with introduction and notes, by Lionel Giles (Wisdom of the East series). London: John Murray (1912). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 14. 
  22. ↑ (2009) „The Buddhist medicine king in literary context: reconsidering an early medieval example of Indian influence on Chinese medicine and surgery”. History of Religions 48 (3), 183–210. o. DOI:10.1086/598230. ISSN 0018-2710. (Hozzáférés: 2010. szeptember 14.) 
  23. ↑ a b c d e Chu NS (2004). „Legendary Hwa Tuo's surgery under general anesthesia in the second century China” (chinese nyelven). Acta Neurol Taiwan 13 (4), 211–6. o. ISSN 1028-768X. PMID 15666698. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.) 
  24. ↑ a b Giles HA. A Chinese Biographical Dictionary. London: Bernard Quaritch, 323–4, 762–3. o. (1898). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 14. „If a disease seemed beyond the reach of needles and cautery, he operated, giving his patients a dose of hashish which rendered them unconscious.” 
  25. ↑ a b Giles L (transl.).szerk.: Cranmer-Byng JL: A Gallery of Chinese immortals: selected biographies, translated from Chinese sources by Lionel Giles (Wisdom of the East series), 1, London: John Murray (1948). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 14. „The well-attested fact that Hua T'o made use of an anaesthetic for surgical operations over 1,600 years before Sir James Simpson certainly places him to our eyes on a pinnacle of fame....” 
  26. ↑ a b Chen J (2008). „A Brief Biography of Hua Tuo”. Acupuncture Today 9 (8). ISSN 1526-7784. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.) 
  27. ↑ szerk.: Ping C: Well-known medical scientists: Hua Tuo, History and Development of Traditional Chinese Medicine. Beijing: Science Press, 88–93. o. (1999). ISBN 7-03-006567-0/R. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  28. ↑ Fu LK (2002). „Hua Tuo, the Chinese god of surgery”. J Med Biogr 10 (3), 160–6. o. PMID 12114950. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  29. ↑ Veith I (transl.). Huang Ti Nei Ching Su Wen: The Yellow Emperor's Classic of Internal Medicine. Berkeley, Los Angeles: University of California Press, 265. o. (1972). ISBN 0-520-02158-4. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  30. ↑ a b Ch'en S.szerk.: Mair VH: The Biography of Hua-t'o from the History of the Three Kingdoms, The shorter Columbia anthology of traditional Chinese literature. New York: Columbia University Press, 441–9. o. (2000). ISBN 0-231-11998-4. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  31. ↑ Acupuncture and major surgery, Celestial lancets: a history and rationale of acupuncture and moxa. London: RoutledgeCurzon, 218–30. o. (2002). ISBN 0-7007-1458-8. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  32. ↑ Wai, FK (2004). „On Hua Tuo's Position in the History of Chinese Medicine”. The American Journal of Chinese Medicine [An International Journal of Comparative Medicine East and West] 32 (2), 313–20. o. DOI:10.1142/S0192415X04001965. PMID 15315268. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  33. ↑ Carroll E: Coca: the plant and its use. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.)
  34. ↑ Peterson RC: NIDA research monograph #13: Cocaine 1977, Chapter I, 1977. (Hozzáférés: 2010. szeptember 16.)
  35. ↑ Rivera MA, Aufderheide AC, Cartmell LW, Torres CM, Langsjoen O., "Antiquity of coca-leaf chewing in the south central Andes: a 3,000 year archaeological record of coca-leaf chewing from northern Chile," J. Psychoactive Drugs. 2005 Dec;37(4):455-8.
  36. ↑ Skinner, P.szerk.: Laurie J. Fundukian: Unani-tibbi, The Gale Encyclopedia of Alternative Medicine, 3rd, Farmington Hills, Michigan: Gale Cengage (2008). ISBN 978-1-4144-4872-5. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  37. ↑ Ajram K. Miracle of Islamic Science, 1, Vernon Hills, IL: Knowledge House Publishers, Appendix B. o. (1992). ISBN 978-0-911119-43-5. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 
  38. ↑ Hunke S. Allahs Sonne über dem Abendland: unser arabisches Erbe, 2 (german nyelven), Stuttgart: Deutsche Verlags-Anstalt, 279–80. o. (1960). ISBN 978-3-596-23543-8. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. „The science of medicine has gained a great and extremely important discovery and that is the use of general anaesthetics for surgical operations, and how unique, efficient, and merciful for those who tried it the Muslim anaesthetic was. It was quite different from the drinks the Indians, Romans and Greeks were forcing their patients to have for relief of pain. There had been some allegations to credit this discovery to an Italian or to an Alexandrian, but the truth is and history proves that, the art of using the anaesthetic sponge is a pure Muslim technique, which was not known before. The sponge used to be dipped and left in a mixture prepared from cannabis, opium, hyoscyamus and a plant called Zoan.” 
  39. ↑ Kritikos PG and Papadaki SP (1967). „”. Bulletin on Narcotics 19 (4), 5–10. o. ISSN 0007-523X. 
  40. ↑ http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1127089/
  41. ↑ http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1127089/
  42. ↑ http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1127089/
  43. ↑ http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1127089/
  44. ↑ http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1127089/
  45. ↑ Gravenstein JS (1965). „Paracelsus and his contributions to anesthesia”. Anesthesiology 26 (6), 805–11. o. DOI:10.1097/00000542-196511000-00016. PMID 5320896. (Hozzáférés: 2010. szeptember 20.) 
  46. ↑ Frobenius, AS (1730). „An Account of a Spiritus Vini Æthereus, Together with Several Experiments Tried”. Phil. Trans. 36 (413), 283–9. o. DOI:10.1098/rstl.1729.0045. 
  47. ↑ Mortimer, C (1741). „Abstracts of the Original Papers Communicated to the Royal Society by Sigismond Augustus Frobenius, M. D. concerning His Spiritus Vini Aethereus: Collected by C. Mortimer, M. D. Secr. R. S”. Phil. Trans. 41 (461), 864–70. o. DOI:10.1098/rstl.1739.0161. 
  48. ↑ Priestley J. Experiments and Observations on Different Kinds of Air, 2, London: J. Johnson, 108–29, 203–29. o. (1775). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  49. ↑ Levere, TH (1977). „Dr. Thomas Beddoes and the establishment of his Pneumatic Institution: a tale of three presidents”. Notes and Records of the Royal Society of London 32 (1), 41–9. o. DOI:10.1098/rsnr.1977.0005. JSTOR 531764. PMID 11615622. 
  50. ↑ Sneader W. Chapter 8: Systematic medicine, Drug discovery: a history. Chichester, England: John Wiley and Sons, 78–9. o. (2005). ISBN 978-0-471-89980-8. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  51. ↑ Davy H. Researches, chemical and philosophical–chiefly concerning nitrous oxide or dephlogisticated nitrous air, and its respiration. Bristol: Biggs and Cottle (1800). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 18. 
  52. ↑ a b c Izuo, M (2004). „Medical history: Seishū Hanaoka and his success in breast cancer surgery under general anesthesia two hundred years ago”. Breast Cancer 11 (4), 319–24. o. DOI:10.1007/BF02968037. PMID 15604985. 
  53. ↑ Ogata T (1973). „Seishu Hanaoka and his anaesthesiology and surgery”. Anaesthesia 28 (6), 645–52. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1973.tb00549.x. PMID 4586362. 
  54. ↑ a b Hyodo M.szerk.: Hyodo M, Oyama T and Swerdlow M: Doctor S. Hanaoka, the world's-first success in providing general anesthesia, The Pain Clinic IV: proceedings of the fourth international symposium. Utrecht, Netherlands: VSP, 3–12. o. (1992). ISBN 90-6764-147-2. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  55. ↑ a b van D. JH: Chosen-asagao and the recipe for Hanaoka's anesthetic 'tsusensan'. BLTC Research, 2010. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)
  56. ↑ Matsuki A (1999). „A bibliographical study on Shutei Nakagawa's "Mayaku-ko" (a collection of anesthetics and analgesics)--a comparism of four manuscripts” (japanese nyelven). Nihon Ishigaku Zasshi (Journal of the Japanese Society for Medical History) 45 (4), 585–99. o. ISSN 0549-3323. PMID 11624281. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  57. ↑ Perrin, N. Giving up the gun: Japan's reversion to the sword, 1543–1879. Boston: David R. Godine, 86. o. (1979). ISBN 0-87923-773-2. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  58. ↑ a b Matsuki A (2000). „New studies on the history of anesthesiology--a new study on Seishū Hanaoka's "Nyugan Ckiken Roku" (a surgical experience with breast cancer)”. Masui: the Japanese Journal of Anesthesiology 49 (9), 1038–43. o. ISSN 0021-4892. PMID 11025965. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  59. ↑ Tominaga, T (1994). „Presidential address: Newly established Japanese breast cancer society and the future”. Breast Cancer 1 (2), 69–78. o. DOI:10.1007/BF02967035. PMID 11091513. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  60. ↑ Matsuki A (2002). „A Study on Seishu Hanaoka's Nyugan Seimei Roku (Scroll of Diseases): A Name List of Breast Cancer Patients” (japanese nyelven). Nihon Ishigaku Zasshi (Journal of the Japanese Society for Medical History) 48 (1), 53–65. o. ISSN 0549-3323. PMID 12152628. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  61. ↑ Meyer, K: Dem Morphin auf der Spur (german nyelven). Pharmazeutischen Zeitung. GOVI-Verlag, 2004. (Hozzáférés: 2012. június 12.)
  62. ↑ Serturner FWA (1806). J. Pharm. f. Arzte. Apoth. Chem. 14, 47-93.
  63. ↑ Serturner FWA (1817). Gilbert's Ann. d. Physik. 25, 56-89.
  64. ↑ Desai SP, Desai MS, Pandav CS (2007). „The discovery of modern anaesthesia-contributions of Davy, Clarke, Long, Wells and Morton”. Indian J Anaesth 51 (6), 472–8. o. ISSN 0019-5049. (Hozzáférés: 2010. szeptember 18.) 
  65. ↑ Sims JM (1877). „The Discovery of Anaesthesia”. Virginia Medical Monthly 4 (2), 81–100. o. 
  66. ↑ a b Lyman HM. History of anaesthesia, Artificial anaesthesia and anaesthetics. New York: William Wood and Company, 6. o. (1881). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  67. ↑ Lyman HM (1886). „The discovery of anesthesia”. Virginia Medical Monthly 13 (6), 369–92. o. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  68. ↑ Richmond PA (1950). „Was William E. Clarke of Rochester the first American to use ether for surgical anesthesia?”. Genessee County Scrapbook of the Rochester Historical Society 1, 11–3. o. 
  69. ↑ Stone RF.szerk.: Stone RF: Biography of Eminent American Physicians and Surgeons, 2, Indianapolis: CE Hollenbeck, 89. o. (1898). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  70. ↑ a b Long CW (1849). „An account of the first use of Sulphuric Ether by Inhalation as an Anaesthetic in Surgical Operations”. Southern Medical and Surgical Journal 5, 705–13. o. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  71. ↑ Wells, H. A History of the Discovery of the Application of Nitrous Oxide Gas, Ether, and Other Vapors to Surgical Operations. Hartford: J. Gaylord Wells (1847). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  72. ↑ a b Morton, WTG. Remarks on the Proper Mode of Administering Sulphuric Ether by Inhalation. Boston: Button and Wentworth (1847). OCLC 14825070. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  73. ↑ a b Fenster, JM. Ether Day: The Strange Tale of America's Greatest Medical Discovery and the Haunted Men Who Made It. HarperCollins (2001). ISBN 978-0-06-019523-6 
  74. ↑ Jackson CT. A Manual of Etherization: Containing Directions for the Employment of Ether. Boston: J.B. Mansfield (1861). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  75. ↑ Northen WJ, Graves JT. Men of Mark in Georgia: A Complete and Elaborate History of the State from Its Settlement to the Present Time, Chiefly Told in Biographies and Autobiographies of the Most Eminent Men of Each Period of Georgia's Progress and Development. Atlanta, Georgia: A.B. Caldwell, 131–136. o. (1910) 
  76. ↑ Trendelenburg, F (1871). „Beiträge zu den Operationen an den Luftwegen” (german nyelven). Archiv für Klinische Chirurgie 12, 112–33. o. 
  77. ↑ Hargrave, R (1934). „ENDOTRACHEAL ANÆSTHESIA IN SURGERY OF THE HEAD AND NECK”. Canadian Medical Association Journal 30 (6), 633–7. o. PMID 20319535. PMC 403396. 
  78. ↑ Wawersik, J (1991). „History of anesthesia in Germany”. Journal of Clinical Anesthesia 3 (3), 235–244. o. DOI:10.1016/0952-8180(91)90167-L. PMID 1878238. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.)  Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Wawersik1991” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  79. ↑ Bain, JA (1964). „Observation on the use of cuffed tracheostomy tubes (with particular reference to the James tube)”. Canadian Journal of Anesthesia 11 (6), 598–608. o. DOI:10.1007/BF03004104. PMID 14232175. 
  80. ↑ Macewen, W (1880). „General Observations on the Introduction of Tracheal Tubes by the Mouth, Instead of Performing Tracheotomy or Laryngotomy”. British Medical Journal 2 (1021), 122–4. o. DOI:10.1136/bmj.2.1021.122. PMID 20749630. PMC 2241154. 
  81. ↑ Macewen, W (1880). „Clinical Observations on the Introduction of Tracheal Tubes by the Mouth, Instead of Performing Tracheotomy or Laryngotomy”. British Medical Journal 2 (1022), 163–5. o. DOI:10.1136/bmj.2.1022.163. PMID 20749636. PMC 2241109. 
  82. ↑ Macmillan, M (2010). „William Macewen [1848–1924]”. Journal of Neurology 257 (5), 858–9. o. DOI:10.1007/s00415-010-5524-5. PMID 20306068. 
  83. ↑ García, M (1855). „Observations on the Human Voice”. Proceedings of the Royal Society of London 7, 399–410. o. DOI:10.1098/rspl.1854.0094. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  84. ↑ Hack, W (1878). „Über die mechanische Behandlung der Larynxstenosen” (german nyelven). Sammlung Klinischer Vorträge 152, 52–75. o. 
  85. ↑ Hack, W (1878). „Über einen fall endolaryngealer exstirpation eines polypen der vorderen commissur während der inspirationspause” (german nyelven). Berliner Klinische Wochenschrift, 135–7. o. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  86. ↑ (1986) „Alfred Kirstein. Pioneer of direct laryngoscopy”. Anaesthesia 41 (1), 42–5. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1986.tb12702.x. PMID 3511764. 
  87. ↑ Mackenzie, M. The case of Emperor Frederick III.: full official reports by the German physicians and by Sir Morell Mackenzie. New York: Edgar S. Werner, 276. o. (1888). Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  88. ↑ a b Burkle, CM (2004). „A historical perspective on use of the laryngoscope as a tool in anesthesiology”. Anesthesiology 100 (4), 1003–6. o. DOI:10.1097/00000542-200404000-00034. PMID 15087639. 
  89. ↑ (1903) „Ueber eine neue Classe von Schlafmitteln” (german nyelven). Therapie der Gegenwart 5, 97–101. o. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  90. ↑ Jackson, C (1913). „The technique of insertion of intratracheal insufflation tubes”. Surgery, gynecology & obstetrics 17, 507–9. o.  Reprinted in (1996) „The technique of insertion of intratracheal insufflation tubes”. Pediatric Anesthesia 6 (3), 230. o. DOI:10.1111/j.1460-9592.1996.tb00434.x. 
  91. ↑ Zeitels, SM (1998). „Chevalier Jackson's contributions to direct laryngoscopy”. Journal of Voice 12 (1), 1–6. o. DOI:10.1016/S0892-1997(98)80069-6. PMID 9619973.  Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke, „Zeitels1998” nevű forráshivatkozás többször van definiálva eltérő tartalommal
  92. ↑ Jackson, C. I: Instrumentarium, A manual of peroral endoscopy and laryngeal surgery. Philadelphia: W.B. Saunders, 17–52. o. (1922). ISBN 978-1-4326-6305-6. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  93. ↑ Janeway, HH (1913). „Intra-tracheal anesthesia from the standpoint of the nose, throat and oral surgeon with a description of a new instrument for catheterizing the trachea”. The Laryngoscope 23 (11), 1082–90. o. DOI:10.1288/00005537-191311000-00009. 
  94. ↑ (1935) „Sulfur-containing barbiturate hypnotics”. Journal of the American Chemical Society 57 (10), 1961–3. o. DOI:10.1021/ja01313a062. (Hozzáférés: 2010. szeptember 13.) 
  95. ↑ Eisleb, 0. & Schaumann, 0. (1939) Dtsch. Med. Wochenschr. 65, 967-968.
  96. ↑ Scott, C. C. & Chen, K. K. (1946) J. Pharmacol. Exp. Ther. 87, 63-71.
  97. ↑ Rowbotham, ES (1921). „Anæsthetics in the Plastic Surgery of the Face and Jaws”. Proceedings of the Royal Society of Medicine 14 (Sect Anaesth), 17–27. o. PMID 19981941. PMC 2152821. 
  98. ↑ Magill, I (1923). „The provision for expiration in endotracheal insufflations anaesthesia”. The Lancet 202 (5211), 68–9. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)37756-5. 
  99. ↑ Magill, I (1928). „Endotracheal Anæsthesia”. Proceedings of the Royal Society of Medicine 22 (2), 85–8. o. PMID 19986772. PMC 2101959. 
  100. ↑ Magill, I (1930). „TECHNIQUE IN ENDOTRACHEAL ANAESTHESIA”. British Medical Journal 2 (1243), 817–9. o. DOI:10.1136/bmj.2.1243.817-a. PMID 20775829. PMC 2451624. 
  101. ↑ Thomas, KB (1978). „Sir Ivan Whiteside Magill, KCVO, DSc, MB, BCh, BAO, FRCS, FFARCS (Hon), FFARCSI (Hon), DA. A review of his publications and other references to his life and work”. Anaesthesia 33 (7), 628–34. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1978.tb08426.x. PMID 356665. 
  102. ↑ McLachlan, G (2008). „Sir Ivan Magill KCVO, DSc, MB, BCh, BAO, FRCS, FFARCS (Hon), FFARCSI (Hon), DA, (1888–1986)”. The Ulster Medical Journal 77 (3), 146–52. o. PMID 18956794. PMC 2604469. 
  103. ↑ Magill, I (1920). „APPLIANCES AND PREPARATIONS”. British Medical Journal 2 (3122), 670. o. DOI:10.1136/bmj.2.571.670. PMID 20770050. PMC 2338485. 
  104. ↑ Magill, I (1926). „An improved laryngoscope for anaesthetists”. The Lancet 207 (5349), 500. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)17109-6. 
  105. ↑ Magill, I (1921). „A Portable Apparatus for Tracheal Insufflation Anaesthesia”. The Lancet 197 (5096), 918. o. DOI:10.1016/S0140-6736(00)55592-5. 
  106. ↑ Magill, I (1921). „Warming Ether Vapour for Inhalation”. The Lancet 197 (5102), 1270. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)24908-3. 
  107. ↑ Magill, I (1923). „An apparatus for the administration of nitrous oxide, oxygen, and ether”. The Lancet 202 (5214), 228. o. DOI:10.1016/S0140-6736(01)22460-X. 
  108. ↑ Macintosh, RR (1943). „A new laryngoscope”. The Lancet 241 (6233), 205. o. DOI:10.1016/S0140-6736(00)89390-3. 
  109. ↑ (2009) „How did the Macintosh laryngoscope become so popular?”. Paediatric Anaesthesia 19 (Suppl 1), 24–9. o. DOI:10.1111/j.1460-9592.2009.03026.x. PMID 19572841. 
  110. ↑ Macintosh, RR (1949). „Marxist Genetics”. British Medical Journal 1 (4591), 28. o. DOI:10.1136/bmj.1.4591.26-b. PMC 2049235. 
  111. ↑ Venn, PH (1993). „The gum elastic bougie”. Anaesthesia 48 (3), 274–5. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1993.tb06936.X. 
  112. ↑ Viswanathan, S (1992). „The Eschmann Tracheal Tube Introducer. (Gum elastic bougie)”. Anesthesiology Review 19 (6), 29–34. o. PMID 10148170. 
  113. ↑ Henderson, JJ (2003). „Development of the 'gum-elastic bougie'”. Anaesthesia 58 (1), 103–4. o. DOI:10.1046/j.1365-2044.2003.296828.x. PMID 12492697. 
  114. ↑ (2008) „A Tribute to Dr. Paul A. J. Janssen: Entrepreneur Extraordinaire, Innovative Scientist, and Significant Contributor to Anesthesiology”. Anesthesia & Analgesia 106 (2), 451–62. o. DOI:10.1213/ane.0b013e3181605add. 
  115. ↑ (1963) „The pharmacology of dehydrobenzperidol, a new potent and short acting neuroleptic agent chemically related to Haloperidol”. Arzneimittel-Forschung 13, 205–11. o. PMID 13957425. 
  116. ↑ de Castro J, Mundeleer P (1959). „Anesthésie sans barbituriques: la neuroleptanalgésie” (french nyelven). Anesthesie Analgesie, Reanimation 16, 1022–56. o. ISSN 0003-3014. 
  117. ↑ Nilsson E, Janssen PAJ (1961). „Neurolept-analgesia: an alternative to general anesthesia”. Acta Anaesthesiologica Scandinavica 5 (2), 73–84. o. DOI:10.1111/j.1399-6576.1961.tb00085.x. ISSN 0001-5172. PMID 13729171. 
  118. ↑ (1966) „Neuroleptanalgesia with fentanyl-droperidol: An appreciation based on more than 1000 anaesthetics for major surgery”. Canadian Anaesthetists Society Journal 13 (3), 263–71. o. DOI:10.1007/BF03003549. PMID 5961929. 
  119. ↑ (1964) „NEUROLEPTANALGESIA AND ANESTHESIA”. Anesthesia and Analgesia 43, 748–63. o. PMID 14230731. 
  120. ↑ Reyes JC, Wier GT, Moss NH, Romero JB, Hill R (1969). „Neuroleptanalgesia and anesthesia: Experiences in 60 poor risk geriatric patients”. S D J Med 22 (9), 31–3. o. PMID 5259472. 
  121. ↑ (1960) „Compounds Related to Pethidine--IV. New General Chemical Methods of Increading the Analgesic Activity of Pethidine”. Journal of Medicinal Chemistry 2, 31–45. o. DOI:10.1021/jm50008a003. PMID 14406754. 
  122. ↑ (1963) „The inhibitory effect of fentanyl and other morphine-like analgesics on the warm water induced tail withdrawal reflex in rats”. Arzneimittel-Forschung 13, 502–7. o. PMID 13957426. 
  123. ↑ (1976) „Sufentanil, a very potent and extremely safe intravenous morphine-like compound in mice, rats and dogs”. Arzneimittel-Forschung 26 (8), 1551–6. o. PMID 12772. 
  124. ↑ Spierdijk J, van Kleef J, Nauta J, Stanley TH, de Lange S (1980). „Alfentanil: a new narcotic induction agent”. Anesthesiology 53, S32. o. 
  125. ↑ Niemegeers CJE, Janssen PAJ (1981). „Alfentanil (R39209)-a particularly short acting intravenous narcotic analgesic in rats”. Drug Development Research 1, 830–8. o. ISSN 0272-4391. 
  126. ↑ (1978) „Immobilisation of free-ranging wild animals using a new drug”. Veterinary Record 103 (4), 64–8. o. DOI:10.1136/vr.103.4.64. PMID 685103. 
  127. ↑ (1982) „Axoplasmic transport and possible recycling of opiate receptors labelled with 3H-lofentanil”. Life Sciences 31 (5), 457–62. o. DOI:10.1016/0024-3205(82)90331-9. PMID 6182434. 
  128. ↑ Doenicke A, Kugler J, Penzel G, Laub M, Kalmar L, Kilian I, Bezecny H (1973). „[Cerebral function under etomidate, a new non-barbiturate i.v. hypnotic]” (german nyelven). Anaesthesist 22 (8), 353–66. o. ISSN 0003-2417. PMID 4584133. (Hozzáférés: 2010. szeptember 27.) 
  129. ↑ (1975) „ETOMIDATE, A NEW WATER-SOLUBLE NON-BARBITURATE INTRAVENOUS INDUCTION AGENT”. The Lancet 305 (7913), 955–6. o. DOI:10.1016/S0140-6736(75)92011-5. PMID 48126. 
  130. ↑ Murphy, P (1967). „A fibre-optic endoscope used for nasal intubation”. Anaesthesia 22 (3), 489–91. o. DOI:10.1111/j.1365-2044.1967.tb02771.x. PMID 4951601. 
  131. ↑ Wheeler M and Ovassapian A. Chapter 18: Fiberoptic endoscopy-aided technique, Benumof's Airway Management: Principles and Practice, 2nd, Philadelphia: Mosby-Elsevier, 423. o. (2007). ISBN 978-0-323-02233-0. Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 13. 
  132. ↑ Agrò, F (2003). „Tracheal intubation using a Macintosh laryngoscope or a GlideScope in 15 patients with cervical spine immobilization”. British Journal of Anaesthesia 90 (5), 705–6. o. DOI:10.1093/bja/aeg560. PMID 12697606. 
  133. ↑ (2005) „Early clinical experience with a new videolaryngoscope (GlideScope) in 728 patients”. Canadian Journal of Anesthesia 52 (2), 191–8. o. DOI:10.1007/BF03027728. PMID 15684262. 
  134. ↑ Tonner, PH (2006). „Xenon: one small step for anaesthesia...? (editorial review)”. Current Opinion in Anaesthesiology 19 (4), 382–4. o. DOI:10.1097/01.aco.0000236136.85356.13. PMID 16829718. (Hozzáférés: 2010. szeptember 15.) 

Forráshivatkozás-hiba: a <references> címkében definiált „Bisset1994” nevű <ref> címke nem szerepel a szöveg korábbi részében.

Additional reading

[szerkesztés]
  • Goldsmith, WM (1945). „Trepanation and the 'CatlinMark'”. Am J Antiquity 10 (4), 348–52. o. DOI:10.2307/275576. JSTOR 275576. 
  • Guerra Doce, E (2006). „Evidencias del consumo de drogas en Europa durante la Prehistoria” (spanish nyelven). Trastornos Adictivos 8 (1), 53–61. o. DOI:10.1016/S1575-0973(06)75106-6. (Hozzáférés: 2010. november 14.) 
  • Gurlt, EJ. VI: Volkschirurgie in Japan in alter und neuerer, Geschichte der Chirurgie und ihrer Ausübung (german nyelven). Berlin: Verlag von August Hirschwald, 83. o. (1898). Hozzáférés ideje: 2010. november 14. 
  • Hrdlicka, A (1939). „Trepanation among prehistoric people, especially in America”. Ciba Symp 1 (6), 170–7. o. 
  • Matsuki, A (2005). „A brief history of the biographical study of Seishu Hanaoka” (japanese nyelven). Nihon Ishigaku Zasshi (Journal of the Japanese Society for Medical History) 51 (3), 355–84. o. ISSN 0549-3323. PMID 16450478. (Hozzáférés: 2010. november 14.) 
  • Matsuki, A (2006). „Why did Hanaoka's Method of Anesthesia Decay Rapidly at the End of the Edo Period?” (japanese nyelven). Nihon Ishigaku Zasshi (Journal of the Japanese Society for Medical History) 52 (1), 40–1. o. ISSN 0549-3323. 
  • Ruffer, MA (1918). „Studies in paleopathology. Some recent researches on prehistoric trephining”. Journal on Pathology and. Bacteriology 22, 90–104. o. 
  • Stewart, TD. Stone Age skull surgery. A general review with emphasis on the New World, Smithsonian Annual Report of the Board of Regents, 1957, 469–91. o. (1958) 
  • Arashiro Toshiaki, Ryukyu-Okinawa Rekishi Jinbutsuden, Okinawajijishuppan, 2006 p66 ISBN 978-4-903042-04-6
  • Reevaluation of surgical achievements by Tokumei Takamine]. Matsuki A. Masui. 2000 Nov;49(11):1285-9. Japanese.
  • The secret anesthetic used in the repair of a hare-lip performed by Tokumei Takamine in Ryukyu. Matsuki A. Nippon Ishigaku Zasshi. 1985 Oct;31(4):463-89. Japanese.
[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Viktorhauk/Érzéstelenítés&oldid=21963732”