Mandragóra (növénynemzetség)
 | ||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 Közönséges mandragóra (Mandragora officinarum)
| ||||||||||||||||
 Nyersen a mandragora gyökere mérgező
| ||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||
| ||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Mandragóra témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Mandragóra témájú médiaállományokat és Mandragóra témájú kategóriát. |
A mandragóra vagy szerencsegyökér (Mandragora) a burgonyavirágúak (Solanales) rendjébe és a burgonyafélék (Solanaceae) családjába tartozó nemzetség.
Fajok
[szerkesztés]A nemzetségbe mindössze három fajt sorolnak:
- Mandragora caulescens
- közönséges mandragóra (Mandragora officinarum)
- Mandragora turcomanica
Közülük az európai kultúrában a közönséges mandragóra (Mandragora officinarum) ismert, ezért ezt a fajt egyszerűen mandragórának is nevezik. A közönséges mandragóra szőrös levelű, fekete bogyótermésű, évelő. Gyökere alkaloidtartalmú; gyökere és levele is nyersen mérgező, idegrohamokat kiváltó hatású. A középkorban a termékenység jelképe volt, fájdalomcsillapítóként is alkalmazták. Bogyóit az arabok az „ördög almájának” nevezték. Számos hiedelem és babona fűződik hozzá, többek között szelleműző hatást tulajdonítottak neki, szerencsehozó amulettként a kandallópárkányra helyezték. Úgy hitték, a közönséges mandragóra szörnyű sikolyokat hallat, amikor kiássák, halált hozva arra, aki meghallja a sikolyt.[1]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A kapcsolódó ókori hiedelmek részletesebben: Robert Graves-Raphael Patai 202-203. oldal.
Források
[szerkesztés]- Magyar katolikus lexikon
- Mandragora
- Robert Graves-Raphael Patai: Héber mítoszok, fordította: Terényi István, Gondolat Kiadó, Budapest, 1969.
|
Ez a növényekről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |