A miskolci vendéglátás története szoros összefüggésben van a település történelmi kereskedőváros voltával. A Miskolcra a város kapuin át érkező és esetleg továbbhaladó kereskedők ellátása a vendéglátás sokirányú kielégítését kívánta meg. Erre szolgáltak a miskolci kocsmák és vendéglők, a vendégfogadók, a szállodák, a kávéházak és cukrászdák, valamint a több százra tehető, esetenként ételt is kínáló pincék.
A számos városi kocsma a meglévő helyi igények kielégítésében játszotta a fő szerepet, és az akkori (bel)város számos pontján helyezkedtek el. Ezeken kívül ki kell emelni az Avas, a Tetemvár és a Bábonyibérc pincehálózatának kocsmáit is. A kocsmákban eleinte csak bort és pálinkát mértek, sokkal később jelent meg a sör is a kínálatban. A városi rendelkezések szerint a pincékben sokáig szigorúan tilos volt étel, harapnivaló kiszolgálása. A korcsmálás – elvileg – szigorú körülmények között folyt, az italmérési jog megszerzését, ellenőrzését és időszakonkénti szabályozását a borbíró végezte. A város folyamatos – de az események tükrében sikertelen és nem is teljes erővel végzett – harcot folytatott az engedély nélküli italmérés, az úgynevezett kura vagy kurta kocsmák ellen. Az is előfordult, hogy a lakosság a megbüntetett kurta korcsmárosoknak a pártjára állt, megakadályozta a lefoglalt bor elszállítását, és még az ispánt is elűzte, a hajdúival együtt.
A vendéglátás más szintjét jelentették a vendégfogadók és a szállodák. A város ezen a területen némi késéssel reagált az igényekre. Miskolc tanácsa 1718-ban építette meg
Zöldfa vendégfogadóját a Csabai (akkor Mindszenti) kapunál, a Miskolctól akkor elkülönült
Mindszent településsel szemben, az út másik oldalán. Erre a helyre a tanács a városba érkező nagy kereskedelmi és szekérforgalom miatt gondolhatott, de nem igazán vált be, mert távol volt a város központjától. Miskolc belvárosában nyílt a 18. század utolsó harmadában a
Három Rózsa vendégfogadó, de eleinte csak két vendégszobája volt. A
Korona fogadó még inkább az akkori
belvárosban helyezkedett el, a Piac utca központi helyén (ma
Széchenyi István utca 1.), de ebben is csak négy vagy hat vendégszoba volt. Ez azt jelenti, hogy Miskolcnak még 1798-ban is csupán három szállója volt, összesen 13–15 szobával. Az elszállásolási igények ezt követően kényszerítették ki további szálláshelyek, szállodák építését.
.jpg)
