Ugrás a tartalomhoz

Premier League stadionok listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Premier League megalapítása óta 60 stadionban rendeztek mérkőzést a bajnokságban. Az első mérkőzéseket 1992. augusztus 15-én tartották. A Hillsborough-tragédia után a Taylor-jelentés javaslata szerint az 1994–1995-ös szezon kezdetére már csak ülőhelyeket engedélyeztek a stadionokban. A 2000–2001-es szezonban, a Fulham feljutását követően ismét voltak állóhelyek egy rövid ideig, mivel a csapat nem tudta befejezni felújításait. Átmenetileg a csapat a Loftus Road stadionban játszott, amíg az építkezéseket befejezték.

A legidősebb stadion a ligában, amit még a mai napig is használnak a Stamford Bridge (1877, Chelsea), amit a St James’ Park (1880, Newcastle United) és az Anfield (1884, Liverpool) követ. A legöregebb stadion, ami valaha otthont adott egy bajnokinak a Sheffield United Bramall Lane stadionja, ami 1855-ben nyílt meg. A legutóbb épült stadion a Premier League-ben a Brentfordi Közösségi Stadion, amit 2020-ban nyitotttak meg.

A jelenlegi legnagyobb befogadóképességű stadion az osztályban az Old Trafford, ahol 2023. január 14-én 75 546 ember gyűlt össze, hogy megtekintsék a manchesteri derbit. A legkisebb pedig a Dean Court, ami egyben a bajnokság történetének legkisebb stadionja, mindössze 11 307 fős kapacitásával.

A Burnley Turf Moor stadionja volt a Premier League 50. stadionja, mikor 2009. augusztus 19-én a Manchester United ellen játszottak hazai pályán. A legutóbbi és egyben 60. stadion a Brentfordi Közösségi Stadion, ahol 2021. augusztus 13-án játszották az első Premier League-mérkőzést.

Stadionok

[szerkesztés]

Félkövér betűvel kiemelve azok a stadionok, melyeket a 2024–2025-ös Premier League szezonban használnak, dőlt betűvel pedig a lerombolt stadionok.

Jelmagyarázat

Bezárt vagy lerombolt stadionok
Tervben

Térképen

[szerkesztés]

A jelenlegi Premier League-stadionok térképeken.

Premier League stadionok listája (Anglia)
London
London
A csapatok stadionjai Anglia térképén

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. A Manchesteri Városi Stadion 2002-ben otthont adott a nemzetközösségi játékoknak, de az első labdarúgó-mérkőzést csak 2003-ban rendezték meg.
  2. A London Stadion 2011-ben Olimpiai Stadion néven nyílt meg és a 2012. évi olimpiai játékoknak adott otthont. 2016-ban lett labdarúgó-stadion.
  3. A Wembley Stadion nem ad otthont egy Premier League-csapatnak sem. A Tottenham Hotspur 2017 és 2019 között játszotta itt hazai mérkőzéseit, míg az új stadion épült.

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a List of Premier League stadiums című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v Premier League Handbook 2022–23. Premier League. [2022. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 19.)
  2. Highbury – A history. Arsenal F.C.. [2012. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 10.)
  3. Road to the Riverside. Middlesbrough F.C.. [2013. december 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  4. The History of Derby County. Derby County F.C., 2009. június 24. [2013. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  5. a b Ex-football ground is 'eyesore'”, BBC News, 2006. január 20.. [2013. november 1-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. július 10.) 
  6. Stoke City – bet365 Stadium. Premier League. [2016. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 19.)
  7. West Ham United – London Stadium. Premier League. [2016. június 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. január 16.)
  8. Reardon, Andy: Seven year itch scratched at the Reebok. This Is East Lancashire., 2006. március 18. [2009. augusztus 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  9. Inglis, The Football Grounds of Great Britain, 128. o.
  10. Inglis, The Football Grounds of Great Britain, 168. o.
  11. a b Craven Cottage. Fulham F.C.. [2013. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  12. Slater, Gary. „Room for rewrite of Saints sequel”, Daily Telegraph, 2001. augusztus 26.. [2009. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. július 23.) 
  13. stadiumguide.com page for the now demolished Dell stating the capacity. [2020. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  14. JJB Stadium Facts & figures. DW Stadium official website . [2013. december 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  15. Inglis, The Football Grounds of Great Britain, 72. o.
  16. Filbert Street. Leicester City FC, 2008. május 29. [2009. június 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  17. Inglis, The Football Grounds of Great Britain, 160. o.
  18. West Bromwich Albion – The Hawthorns. Premier League. [2015. szeptember 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 28.)
  19. Bevan, Chris. „Highfield Road's final farewell”, BBC Sport, 2005. április 29.. [2009. június 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. július 23.) 
  20. Ley, John. „Fulham in talks to extend stay at Loftus Road”, Telegraph, Telegraph Publishing Group, 2003. január 17.. [2009. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. július 30.) 
  21. West Ham United – London Stadium. Premier League. [2016. július 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 19.)
  22. Bevan, Chris. „Maine Road through the ages”, BBC Sport, 2003. május 11.. [2017. szeptember 7-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2009. július 22.) 
  23. Home From Home. Hull City AFC, 2011. június 22. [2012. július 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  24. Inglis, The Football Grounds of Great Britain, 102. o.
  25. THE RIVERSIDE STADIUM. Middlesbrough F.C.. [2014. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  26. Turnbull, Simon: Football: Roker getting ready for its final roar. Independent , 1997. március 25. [2012. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 23.)
  27. Inglis, The Football Grounds of Great Britain, 187. o.
  28. Liberty Stadium. Swansea City FC. [2013. november 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. november 26.)
  29. White Hart Lane. Tottenham Hotspur FC. [2012. április 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. július 30.)