Nílusi sügér

Nílusi sügér
	Evolúciós időszak: oligocén–holocén PreꞒ Є O S D C P T J K Pg N
	A nílusi sügér feje
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Altörzság:	Állkapcsosok (Gnathostomata);
Főosztály:	Csontos halak (Osteichthyes);
Osztály:	Sugarasúszójú halak (Actinopterygii);
Alosztály:	Újúszójúak (Neopterygii);
Alosztályág:	Valódi csontoshalak (Teleostei);
Öregrend:	Tüskésúszójúak (Acanthopterygii);
Csoport:	Percomorpha;
Rend:	Sügéralakúak (Perciformes);
Alrend:	Sügéralkatúak (Percoidei);
Család:	Latidae;
Nem:	Nílusi sügérek (Lates); G. Cuvier, 1828
Faj:	L. niloticus;
Tudományos név
	Lates niloticus; Linnaeus, 1758
Szinonimák
	Perca latus I. Geoffroy Saint-Hilaire, 1827; L. niloticus macrolepidota Pellegrin, 1922; L. albertianus Worthington, 1932; L. niloticus rudolfianus Worthington, 1932;
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Nílusi sügér témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Nílusi sügér témájú médiaállományokat és Nílusi sügér témájú kategóriát.

A nílusi sügér (Lates niloticus) az édesvízi halak Perciformes rendjének Latidae családjába tartozó faj. Széles körben elterjedt Afrika tropikus zónájában, a Kongó, a Nílus, a Szenegál, a Niger, a Csád-tó, a Volta, a Turkana-tó és más élővizek is az életterét alkotják. A Viktória-tóban inváziós faj, az 1950-es években történt telepítése óta körülbelül 350 őshonos fajt pusztított ki. Sok más helyen telepítették be, általában hátrányos következményekkel járt a terjedése. Ausztráliában tilos nílusi sügért tartani, mert kiszorítja a rokon fajt, a barramundit (Lates calcarifer). Sós vizekben is előfordulhat.

Jellemzői

Nagy méretű, sügérszerű ragadozó. Nem agresszív, ami nem fér bele a szájába, azt nem támadja meg. Általában a helyi tápláléklánc csúcsán áll, ahol nem élnek krokodilok, halakat fogyaszt, beleértve a saját fajtársait is, de emellett rákokat, rovarokat is esznek, a fiatalok zooplanktont szűrögetnek.

Hátúszója mélyen bemetszett, két külön uszonyként jelenik meg, az első része teljesen tüskés. A tüskéket a harmadik háti gerinccsigolya nyúlványai alkotják. Oldalvonala folyamatos. Általában kékes árnyalatú ezüst színű, szeme sárga, amit egy fekete külső gyűrű vesz körül, uszonyai vöröses-barnák. Az egyik legnagyobb édesvízi hal, maximális hossza közel két méter, elérheti a 200 kg-os tömeget is. Hivatalos rekordmérete 176 kg, egy viktória-tavi példányról 251 cm testhosszt és 232 kg tömeget állítanak. A nagyfokú horgászás miatt a legtöbb példány nem éri el a maximális méreteket. Ivarérettségét 53–85 cm hossz között éri el. A felnőtt nílusi sügér a vizek minden szintjén megtalálható 60 méteres mélységig, a fiatal példányok csak sekély vizekben élnek. Szaporodási időszaka rendkívül hosszú, februártól novemberig tart, sőt néha egész évben és a nőstény ez idő alatt 16 millió ikrát is lerakhat. Nemi kétalakúság nincs.

A 22–28 °C közötti hőmérsékletű vizeket kedveli, 7–8,5 pH-érték mellett.

Viszonya az emberhez

Kedvelt horgásztrófea, ezért a Nasszer-tóba is telepítették. Az ókortól fontos táplálékforrás is, azonban húsa sokszor szalmonellás és parazitákkal fertőzött a bőre. Az ókori Görögországban és Egyiptomban egy-egy várost neveztek el róla (Latopolisz), jelezve rendkívüli fontosságát. Már az i. e. 4. évezred közepe táján megjelenik az ábrázolása a núbiai A csoport figurális művészetében.

Jegyzetek

↑ Murray, A.M., Attia, Y.S. A new species of Lates (Teleostei: Perciformes) from the Lower Oligocene of Egypt , Journal of Vertebrate Paleontology, 2004, 24(2):299–308

Források

ISSG Database Archiválva 2014. április 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
Nile Perch
Lates niloticus
Peca, horgász Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben

A halak portálja • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] Murray, A.M., Attia, Y.S. A new species of Lates (Teleostei: Perciformes) from the Lower Oligocene of Egypt , Journal of Vertebrate Paleontology, 2004, 24(2):299–308

[1]