Nasszer-tó
|
A helyszín szerepel az UNESCO világörökségi javaslati listáján |
| Nasszer-tó (بحيرة ناصر [Buhajrat Nászer]) | |
 | |
| A tó Abu Szimbelnél | |
| Ország(ok) | Egyiptom, Szudán |
| Hely | Észak-Afrika |
| Típus | mesterséges tó, víztározó |
| Elsődleges források | Nílus |
| Elsődleges lefolyások | Nílus |
| Hosszúság | 550 km |
| Szélesség | 35 km |
| Felszíni terület | 5250 km2 |
| Átlagos mélység | 25 m |
| Legnagyobb mélység | 180 m |
| Víztérfogat | 132 km3 |
| Part hossza | 7844 km |
| Tszf. magasság | 183 m |
| Szigetek | Abu Szimbel |
| Elhelyezkedése | |
 Nasszer-tó
Pozíció Egyiptom térképén
| |
 é. sz. 22° 25′, k. h. 31° 45′22.416667°N 31.750000°EKoordináták: é. sz. 22° 25′, k. h. 31° 45′22.416667°N 31.750000°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nasszer-tó témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Nasszer-tó Egyiptom és Szudán határán található. Helyi neve arabul: بحيرة ناصر (Buhajrat Nászer). Mesterséges létesítmény, az Asszuáni-gát által felduzzasztott Nílus vizét fogadja be. Célja a folyam áradásainak szabályozása és elektromos áram termelése. Két szakaszban alakult ki 1958 és 1970 között, Gamal Abden-Nasszer egyiptomi köztársasági elnök idejében. Egy része átnyúlik a szomszédos Szudánba, a történelmi Núbia területre, mely egykor Egyiptomhoz tartozott. A szudáni részt sokszor Núbiai-tó néven is említik (arabul: بحيرة نوبية, Buhajrat Nubija).
Földrajzi elhelyezkedése és története
[szerkesztés]A Nasszer-tó gyakorlatilag teljesen lefedi a történelmi Núbia területét, amely a Nílus első- és negyedik zuhataga között, Elephantiné és Kerma között helyezkedett el. Ezen a területen a folyam mélyen bevágta magát az alapkőzetekbe, ezért vált alkalmassá a térség egy tározó létrehozására. Az 550 kilométer hosszúságú tó déli vége közel van a Ráktérítőhöz.
Az ókori Egyiptom déli határánál, Abunál kezdődik a tó, és a Vádi Halfa magasságában ér véget, ahol az ókori egyiptomiak még gyakran megfordultak. Már a 0. dinasztia (Nagada kultúra) uralkodói hagytak itt feliratokat. Ezen a szakaszon élt a núbiai A csoport, a korabeli egyiptommal egyenrangú kultúrájával, majd a C csoport északi népessége. A Kerma kultúra is megtalálható itt, majd az időszámításunk kezdete körül az ismeretlen származású X csoport.
A C- és az X csoport közötti időszakban Egyiptom uralta a térséget, a Középbirodalom korában tizenkét erőd épült, amelyekről ma sem tudni, milyen déli fenyegetés miatt kellett ide telepíteni őket. Az Újbirodalom idején az alsó-núbiai népesség asszimilálódott, és átvette az egyiptomi kultúrát, később meghódították Egyiptomot is (Pjanhi).
Létrejötte
[szerkesztés]Az első Asszuáni-gát 1899 és 1902 között épült, amelyet további két alkalommal megmagasítottak. Az 1950-es években már nem volt mód tovább emelni a vízszintet, ezért új gátat terveztek néhány kilométerrel feljebb. Az 1950-es évek során Egyiptom népessége jelentős mértékben nőtt meg. Mind a csecsemő- és gyermekhalandóság nagyarányú csökkenése, mind az átlagéletkor emelkedése emelte a lélekszámot, 1956-ra huszonhatmillió főre emelkedett.
Az építkezés pénzügyi fedezete az egyiptomi tulajdonba kerülő Szuezi-csatorna üzemeltetése lett volna, azonban a szuezi részvények értéke azonnal a nullára esett vissza, ahogy Egyiptom rátette a kezét. Az első tervek szerint az Amerikai Egyesült Államok és a Világbank finanszírozta volna, de az egyiptomi–szovjet kereskedelmi egyezmények hatására elálltak ettől. A szuezi válságot követően a Szovjetunió vállalta a segítséget. 1958. október 23-án írták alá Moszkvában a gátépítésről szóló egyezményt.
A Nagy Gát építése szimbolikusan 1960. január 9-én kezdődött, amikor Gamál abd en-Nászer elnök személyesen indította be az első robbantást. Az UNESCO már március 8-án kiadta felhívását a Nasszer-tó várható kárainak enyhítésére. Itt nem természeti katasztrófáról volt szó, hanem elsősorban az emberiség történelmének öt évezredének megmentéséről, vagy legalább a lehetőségek szerinti kutatásáról. A világfelhívás az egyiptomi és szudáni kormányok megkeresésére jött létre, mivel egyik ország sem tudta biztosítani a régészeti feltárásokra az anyagi eszközöket és szakembergárdát, de mindkettő szerette volna a rendelkezésre álló rövid idő alatt a lehető legnagyobb mértékben megismerni saját múltját. Ennek köszönhetően szinte példátlan módon felajánlották, hogy a régészeti leletek a megtalálók országát illetik.
A 20. század első felétől kezdve az első gát építése és kétszeri magasítása miatt a térségben lakó núbiaiak többször költöztek el otthonaikból az emelkedő vízszint miatt. A Nagy Gát építése során a történelmi Núbia teljes lakosságát kitelepítették, részben Egyiptomba, részben Szudánba, mivel a víz magassága miatt a folyamvölgy lakható területei teljesen elfogytak. Sőt az 1990-es években a környező vádik kimosódásával, a szokatlanul sok közép-afrikai csapadék és a víz átszivárgása miatt létrejöttek a Nasszer-tótól nyugatra a Szaharában a Toska-tavak.
Jelenleg
[szerkesztés]
Szárazföldi út jelenleg nem létezik Szudán és Egyiptom között, mivel a határon fekvő földeken tilos az átjárás. A légi közlekedésen kívül csak a folyami hajók és kompok biztosítanak összeköttetést a két ország között.
A Nasszer-tó egyre élénkülő turistaforgalmat is vonz, elsősorban a sporthorgászok és a vitorlázók körében. A horgászok általában nílusi sügért (Lates niloticus) szeretnének fogni.
Források
[szerkesztés]- Dziewanowski, Kazimierz. Özönvíz vár Núbiára. Budapest: Táncsics Kiadó (1971)
