Lützow (zsebcsatahajó)

Deutschland Lützow
Hajótípus	páncéloshajó, nehézcirkáló (Panzerschiff, Schwerer Kreuzer)
Névadó	Ludwig Adolf Wilhelm von Lützow porosz tábornok
Tulajdonos	Kriegsmarine
Üzemeltető	Kriegsmarine
Hajóosztály	Deutschland-osztály
Pályafutása
Építő	Deutsche Werke (Kiel)
Ára	80 000 000 birodalmi márka
Építés kezdete	1929. február 5.
Vízre bocsátás	1931. május 19.
Szolgálatba állítás	1933. április 1.
Szolgálat vége	1945. május 4.
Honi kikötő	Kiel
Sorsa	1945. május 4-én saját legénysége felrobbantja; 1947-ben kísérleti hajóként süllyesztik el
Általános jellemzők
Vízkiszorítás	10 600 t (standard) 12 630 t (konstrukciós) 14 290 t (teljes terheléssel)
Hossz	186 m (teljes) 187,9 m (Atlantikbuggal) 181,7 m (vízvonalon)
Szélesség	20,69 m
Merülés	7,25 m (max.)
Hajtómű	8 db MAN dízelmotor, 2 db háromszárnyú hajócsavar (ø 4,4 m),
Üzemanyag	dízelolaj (2756 t)
Teljesítmény	48 390 le (35 591 kW)
Sebesség	28 csomó (52 km/h)
Hatótávolság	10 000 tmf (18 500 km) 20 csomós (37 km/h) sebesség mellett
Fegyverzet	6 × 28 cm SK C/28 (L/52) (720 lövedék) 8 × 15 cm SK C/28 (L/55) (1200) 3 × Flak 8,8 cm C/32 (L/75) (3000) 8 × torpedóvető cső ø 53,3 cm
Repülőgépek	2 db Ar 196 hidroplán
Páncélzat	páncélöv: 60-80 mm fedélzet: 18-40 mm felső fedélzet: 18 mm torpedóválaszfal: 45 mm elülső parancsnoki torony: 50-150 mm hátsó parancsnoki torony: 20-50 mm megfigyelőállás: 14 mm lövegtornyok: 85-140 mm lövegpajzsok: 10 mm
Legénység	951–1150 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz Deutschland Lützow témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Deutschland – később Lützow – Németország haditengerészetének egyik „páncélos hajója” (német: Panzerschiff, közkeletű nevén „zsebcsatahajója”), későbbi átminősítéssel nehézcirkálója volt. A Deutschland-osztály elsőként megépült egysége, egyben névadója is volt. A hajót a weimari köztársaság idején rendelték meg a Reichsmarine számára, 1929. februárjában fektették le a gerincét a Deutsche Werke kieli hajógyárában és 1933 áprilisában fejezték be az építését. Nevét 1939 novemberében változtatták Lützow-ra (ejtsd: Lücó), miután a Hipper-osztály hasonló nevű félkész állapotban lévő egységét eladták a Szovjetuniónak az előző évben. Nehézcirkálóvá való átminősítésére 1940 februárjában került sor.

A Deutschland Kriegsmarine szolgálatában vett részt a spanyol polgárháború idején a nemzetközi blokád fenntartásában, melynek során egy alkalommal köztársasági repülőgépek intéztek ellene emberveszteséggel járó támadást. A második világháború kezdetén az Atlanti-óceán északi részén portyázott ellenséges kereskedelmi útvonalakat veszélyeztetve. A kedvezőtlen időjárás miatt ezen a bevetésén csekély sikereket ért csak el. 1940 tavaszán – már a Lützow névvel – részt vett a Weserübung hadműveletben. A dröbaksundi csata során megsérült és Németországba vonták vissza ezek kijavításához. Út közben egy brit tengeralattjáró torpedója súlyosan megrongálta.

A javítási munkálatokkal 1941 márciusában végeztek, ami után visszatért Norvégiába, hogy csatlakozzon a Szovjetunió felé tartó konvojok ellen itt összevont erőkhöz. A PQ 17 jelzésű konvoj ellen végrehajtott Rösselsprung hadművelet során zátonyra futott, ami miatt ismét vissza kellett térnie Németországba. A következő harci bevetése a barents-tengeri csata alkalmával volt az Admiral Hipper nehézcirkálóval közösen. A bevetés célja a JW 51B jelzésű konvoj elfogása lett volna, de a vállalkozás nem járt sikerrel. Hajtóműproblémái egy sor javítást tettek szükségessé 1943 végén, ami után a hajó a Balti-tengeren maradt. Brit bombázók támadása következtében 1945 áprilisában a Kaiserfahrt sekély vízében megfeneklett, ami után tüzérségi ütegként alkalmazták a közeledő szovjet szárazföldi haderő ellen. 1945. május 4-én a legénysége robbanótöltetekkel tette használhatatlanná. A szovjetek 1947-ben kiemelték, majd kísérleti robbantások során süllyesztették el a Balti-tengeren.

Megépítése

Megépítését övező politikai viták

Az első világháború után Németország már nem rendelkezett nagyméretű modern hadihajókkal. A versailles-i békeszerződés értelmében a haditengerészete csak a Braunschweig- és a Deutschland-osztály hat elavult csatahajóját tarthatta meg, amik mellé 1920-ban két továbbit engedélyeztek tartalékban tartandónak. Ezen kívül az antant meghatározta, hogy ezek a nehéz egységek 20 év szolgálati idő után pótolhatók legfeljebb 10 000 t vízkiszorításúakkal. Itt arra nem tértek ki konkrétan a szerződésben, hogy a vízkiszorítást mi alapján kell számítani. Miután már 1920-ban fontolóra vették a régi csatahajók új egységekkel való pótlásának lehetőségeit, 1926-ban konkrét tervezési munkálatokra került sor. 1927-ben bukkantak fel a „Panzerkreuzer A” jelzéssel ellátott hadihajó megépítésének tervei a Reichstag védelmi költségvetésében, ami az 1928-as választások során heves vitákat gerjesztett. Az SPD a „Gyermekek étkezetetéséért – a páncélos cirkálóépítés ellen!” („Für Kinderspeisung – gegen Panzerkreuzerbau!“) szlogent hangoztatta és jelentős számú szavazatot tudott megszerezni magának ezzel. A kormányzat felállításakor azonban a minisztereik, Rudolf Hilferding, Carl Severing és Rudolf Wissell valamint Hermann Müller kancellár a Német Néppárt (DVP) nyomására hozzájárult a megépítéséhez. Az SPD frakcióvezetője, Rudolf Breitscheid a párttársai szavazatát a következőkkel indokolta:

„Azzal, hogy késznek mondtuk magunkat a kormányzatba való belépésre, úgy a Panzerkreuzer ’A’ megépítését is elfogadtuk. Mindamellett megtehettük volna, hogy a négy miniszterünk Nemmel szavaz és más kiadásokat támogatunk, különösképpen az olyanokat, melyek szociálpolitikai célokat nyilvánítanak fontosabbaknak, mint egy pótlásnak szánt új építésű hadihajót. Mi el is szántuk magunkat erre, de a demokraták [a Német Demokrata Párt] annyiban áthúzták a számításaikat, hogy kinyilvánították, döntéseik minden esetében a szociáldemokráciához akarnak csatlakozni. Ezzel az elutasítás került volna többségbe, és ez ahhoz a válsághoz vezetett volna, amit az elvtársaink el akartak kerülni.”

Vízrebocsátása

A Deutschlandot a Reichsmarine a kieli Deutsche Werkétől rendelte meg Ersatz Preussen átmeneti megnevezéssel, a Preussen pre-dreadnought csatahajó pótlásaként. A gerincét 1929. február 5-én fektették le 219-es építési számmal és 1931. május 19-én bocsátották vízre. A vízrebocsátáskor Heinrich Brüning kancellár végezte a keresztelését. Egy farönk korai kivétele miatt a hajótest idő előtt megindult a sójáról, mikor még Brüning a keresztelő beszédét végezte. Az eset nagy derültséget keltett a meghívott vendégek körében. Paul von Hindenburg birodalmi elnök, akinek a keresztelést kellett volna végeznie, ezt a következő szavakkal kommentálta:

„Úgy vélem a kis hajó nem fogyaszt alkoholt.”

• Képek a vízrebocsátásról
• 
  Hindenburg birodalmi elnök útban a keresztelésre – jobb szélen Erich Raeder tengernagy
• 
  Hindenburg és Groener védelmi miniszter elhalad a díszszázad előtt
• 
  Indul a hajótest
• 
  Hindenburg és Groener az emelvény elhagyásakor
• 
  A vízrebocsátott hajótest

Technikai adatok

Amerikai felismerhetőségi rajz a hadihajóról
(már Lützow-ként)

A Deutschland teljes hossza 186 m, szélessége 20,69 m, legnagyobb merülése 7,25 m volt. A tervezett vízkiszorítása 12 630 t, teljes terheléssel 14 290 t volt, bár hivatalosan 10 000 t-ban adták meg, mivel a versailles-i békeszerződések kikötései ennél nagyobb hajó megépítését nem engedélyezték Németország számára. A meghajtásáról négy MAN által gyártott kilenc hengeres, kettős működésű, kétütemű dízelmotor gondoskodott. A legnagyobb sebessége 28 csomó volt 54 000 le teljesítmény leadása mellett. A 20 csomós cirkálósebességével 10 000 tengeri mérföldet tudott megtenni. Eredetileg a fedélzetén 33 tiszt és 586 sorállományú teljesített szolgálatot, de 1935-öt követően 30 tiszt és 921–1040 sorállományú volt a fedélzetén.

A Deutschland fő fegyverzetét hat darab 28 cm űrméretű, 52-es kaliberhosszúságú (L/52) tengerészeti ágyú (28 cm SK C/28) alkotta, melyeket hármasával helyeztek el két lövegtoronyban, a hajó felépítményei előtt illetve mögött. A másodlagos fegyverzetét nyolc darab 15 cm űrméretű löveg (15 cm SK C/28) alkotta, melyeket külön lövegtalpakon helyeztek el a hajó középső részén kétoldalt. A légvédelmi tüzérsége eredetileg három 8,8 cm űrméretű, 45 kaliberhosszúságú lövegből állt, de ezeket 1935-ben újabb fejlesztésű, 78 kaliberhosszúságúakra cserélték (8,8 cm SK C/31). 1940-ben ezeket a 8,8-asokat is leszerelték és helyettük hat 10,5 cm űrméretűt (L/65) kapott, ezen felül négy 3,7 cm-es és tíz darab 2 cm-es gépágyúval is felszerelték. A háború végéig a légvédelmét többször is megerősítették, ekkorra hat 4 cm-es, tíz 3,7 cm és 28 darab 2 cm-es gépágyúból állt (a 10,5 cm-esek mellett).

Fel volt szerelve még nyolc torpedóvető csővel, melyek a taton kialakított torpedófedélzeten kaptak helyet két négycsővű kivetőszerkezetben. Főként a légi felderítést szolgálta a két Arado Ar 196 típusú hidroplánja, melyeket a hajó közepén elhelyezett katapultról lehetett indítani. Az övpáncélzata 60–80 mm, a felső fedélzetének páncélzata 17 mm vastag volt, míg a fő páncélfedélzete 17–45 mm-es volt. A fő lövegtornyok elől 140 mm, oldalt 80 mm vastagságúak voltak. A radarkészüléke először egy FMG G(gO) "Seetakt" volt, ami mellé 1942-ben egy FuMO 26-ot is kapott.

Szolgálata

Adolf Hitler és Erich Raeder a fedélzetén (jobbra a lövegcső alatt) 1934-ben

Blomberg,Hitler és Raeder (mögöttük) a fedélzetén a norvégiai út alkalmával (1934 április)

Békeévek

Az 1933-as és 1934-es évek nagy részét a Deutschland gyakorlatozással töltötte, melyek során kiképzőhajóként szerepelt több külföldi útja során. Az 1933 májusában végrehajtott első sebességpróbák alapján 25 csomóra tették a végsebességét, de a júniusi újabb sebességpróbákon a 28 csomót is kényelmesen elérte. A próbajáratokat 1933 decemberére teljesítették, ami után a hajó a flotta aktív szolgálatába állhatott. Egy sor kapcsolaterősítő úton vett részt külföldi kikötőket érintve, köztük Göteborgot, és 1934 októberében a skóciai Edinburghot. 1934 áprilisában Adolf Hitler tett látogatást a hajó fedélzetén, állítólag egymaga bejárva a hajót és beszélgetve el a legénység tagjaival. A Deutschland április 10. és 14. között felkereste a Hardangerfjordot és a Sogne-fjordot Norvégiában Hitlerrel, Werner von Blomberg védelmi miniszterrel, Werner von Fritsch hadseregfőparancsnokkal és Erich Raederrel a fedélzetén. Május 28. és június 1. között Hamburgba tett látogatást a skagerraki csata évfordulója alkalmából.

1935-ben egy sor nagy távolságú gyakorlóutat teljesített az Atlanti-óceánra kifutva. 1935 márciusában elhajózott egészen a Karib-tengerig és Dél-Amerika vizeire. Németországba való visszatérése után az időszakos karbantartások elvégzéséhez és újabb felszerelésekkel való ellátásához dokkba került. Ekkor szerelték fel rá a katapultot és kapott kettő Heinkel He 60 típusú hidroplánt. 1935. augusztus 26-27-én ismét látogatást tett rajta Hitler Blomberg, Hermann Göring és Raeder társaságában.

1936 elején a német vizeken végrehajtott flottamanővereken vett részt, majd az újonnan átadott testvérhajójának, az Admiral Scheernek a társaságában az Atlanti-óceán középső térségéig hajózott, ami közben kikötöttek Madeira szigeténél. Május 29-én a Laboe-i Haditengerészeti Emlékmű felavatása alkalmából szervezett flottaparádén vett részt. Június 6-19. között az Admiral Scheerrel hajóztak el a La Manche felé és kerülték meg a Brit-szigeteket.

Spanyol polgárháború

A Deutschland a spanyol partoknál folytatott járőrözés közben a lövegtornyára festett, jól kivehető csíkokkal (1938)

A Deutschland Nápoly kikötőjében a spanyol polgárháború idején, 1938-ban

A spanyol polgárháború kitörését követően 1936. július 23-án a Deutschlandot és az Admiral Scheert a köztársaságiak által uralt partszakaszokhoz rendelték, hogy a Benemavatkozási Bizottság által életre hívott őrjáratokban vegyenek részt. A nemzetközi blokád ideje alatt a lövegtornyaikra keresztirányban vastag fekete, fehér és piros csíkokat festettek, hogy ezzel is megkönnyítsék a levegőből való azonosíthatóságukat és jelezzék ezáltal semleges státuszukat. A polgárháború alatt feladatkörükhöz tartozott a harcok elől menekülő civilek evakuálásának segítése, a nacionalistáknak szánt, német hajók fedélzetén érkező hadianyag biztosítása, valamint információgyűjtés a részükre.

A polgárháború idején végrehajtott negyedik küldetése közben 1937 májusában Palma de Mallorca kikötőjében állt dokkban több más semleges hadihajóval, köztük britekkel és olaszokkal együtt. A kikötőt köztársasági repülőgépek vették támadás alá, de a hadihajók légvédelmi tüzérsége visszaverte őket. A Seeadler és Albatross torpedónaszádok május 24-én innen Ibiza szigetéhez kísérték a Deutschlandot. Itt horgonyozva két szovjet gyártmányú SB-2-es típusú bombázógép támadt rá, melyek titokban szovjet legénységgel repültek. A hajót két bomba találta el, az első közülük a felső fedélzetet ütötte át a híd közelében és a fő páncélfedélzet felett robbant fel, a második bomba a jobb oldali harmadik 15 cm-es ágyú közelében csapódott be és komoly tüzeket okozott az alsóbb fedélzeteken. A támadásban 31 tengerész veszítette életét és 74 sebesült meg.

A Deutschland gyorsan felvonta a horgonyt és elhagyta a kikötőt, majd találkozott az Admiral Scheerrel, hogy egészségügyi személyzetet vegyen át tőle a sebesültek ellátásához mielőtt továbbhaladt volna Gibraltárba, ahol a halottait eltemették teljes katonai tiszteletadás mellett. Tíz nappal később Hitler parancsot adott az elesettek exhumálására és Németországban való újratemetésükre. Gibraltárban a sebesülteket is partra tették a további ellátásukhoz. A támadástól feldühödött Hitler az Admiral Scheert arra utasította, hogy vegye tűz alá Almería kikötőjét a Deutschland-incidenst megtorlandó. Sztálin ezt követően szigorúan megtiltotta a német és olasz hadihajók elleni támadásokat.

A légi támadásban elesett tengerészek sírja és emlékművük Wilhelmshavenben, a haditengerészet Stadtparkban lévő hősi temetőjében található. A támadásra emlékezve Németország összes középületén félárbócra vonták a zászlókat május 31. és június 2. között.

A Deutschland egyik testvérhajója mögött haladva a La Manche-csatornán 1939 áprilisában

A Deutschland 1938 és 1939 nagyobb részét a flotta többi egységének részvételével végrehajtott hadgyakorlatokkal töltötte, miközben külföldi kikötőket is felkerestek. A nacionalisták győzelmét követően hivatalos látogatást tett Spanyolországban. Egy nagy flottagyakorlaton vett részt másodikként elkészült testvérhajója, az Admiral Graf Spee, illetve a Köln, a Leipzig és a Nürnberg könnyűcirkálók, számos romboló, tengeralattjáró és ellátóhajó társaságában.

A Szudéta-válság

1938 szeptemberében a Szudéta-válság idején a Deutschland az Azori-szigetek és a Kanári-szigetek között vett fel várakozási pozíciót, hogy amennyiben háború törne ki, akkor itt kezdhessen kereskedelmi háborúba. A támogatására a Samland ellátóhajót rendelték mellé. A válság elültével, az év októberében mindkét hajót visszarendelték Németországba.

A Memel-vidék visszacsatolása

1939. március 23-án Adolf Hitler a Deutschland fedélzetére szállt, hogy Memel kikötőjébe utazzon. A lépést erődemonstrációnak szánták Litvániával szemben, mely ország 1923 januárjában az ún. Klaipėda-lázongások idején fegyveres erővel annektálta a területet.

Második világháború

A Deutschland még a világháború kitörése előtt

Észak-atlanti portya

1939. augusztus 24-én, egy héttel Lengyelország megtámadása előtt a Deutschland kifutott Wilhelmshavenből, hogy Grönlandtól délre vegyen fel pozíciót. A térségben kellett támadnia az ellenséges hajóforgalmat, amennyiben Lengyelország megtámadását követően Nagy-Britannia és Franciaország hadat üzenne Németországnak. A Deutschlandot a portyázása során egy Dithmarschen-osztályú ellátóhajó, a Westerwald támogatta. Az utasításai szerint szigorúan tartania kellett magát a zsákmányjog előírásaihoz, ami szerint a portyázó hadihajóknak előbb meg kellett állítaniuk a gyanús kereskedelmi hajókat, át kellett őket kutatni tiltott áruk (kontrabandok) után és csak ilyenek fellelése után süllyeszthették el őket a legénységük biztonságba helyezése után. A tevékenysége közben kerülnie kellett még a tőle gyengébb hadihajókkal is a harcot, mivel fő feladata a kereskedelem akadályozása volt. Hitler azt remélte, hogy a lengyel hadjárat végeztével Nagy-Britanniával és Franciaországgal megegyezéses békét köthet és ezért egészen szeptember 26-ig nem adott utasítást a Deutschland számára a portyázás megkezdésére. Eddigre a Deutschland lehajózott délnek egészen a Bermuda-Azori-szigetek közötti vizekig.

Október 5-én fogta el és süllyesztette el a brit Stonegate kereskedelmi hajót, de az még küldeni tudott rádióüzenetet arról, hogy támadás érte. A Deutschland ezután északnak fordult és a Halifaxot Európával összekötő kereskedelmi útvonal mentén portyázott és itt október 9-én az amerikai City of Flint kereskedelmi hajóra talált rá. A 4963 tonnás kereskedelmi hajó fedélzetén találtak tiltott árut és ezért lefoglalták. A fedélzetére német legénységet irányítottak át, akik az eredeti legénységétől átvették az irányítást és Murmanszk érintésével a norvég partok mentén haladva vissza terveztek térni Németországba. A norvég hatóságok viszont elkobozták a hajót, mikor az Haugesund kikötőjében horgonyt vetett, ugyanis a zsákmányolt hajónak csak a norvég vizeken való áthaladásra lett volna jogosultsága, a kikötésre már nem. Az amerikai legénység ezután ismét birtokba vehette a hajót. Október 14-én a Deutschland elsüllyesztette a norvég Lorentz W Hansen teherhajót (1918 t). Ugyanezen a napon megállította dán Kongsdal gőzöst, amiről miután kiderült, hogy semleges kikötőbe tart, a Lorentz W Hansen legénységét átszállították rá és hagyták folytatni az útját. A Kongsdal később jelentette a brit haditengerészetnek a találkozást a német hadihajóval és megerősítette, hogy a Deutschland portyázik az észak-atlanti térségben.

A kedvezőtlen időjárás bár akadályozta a Deutschlandot a tevékenységében, ennek ellenére számos brit hadihajó figyelmét lekötötte, melyeket a felkutatására küldtek ki. A francia Force de Raid, melynek fő erejét a Dunkerque csatahajó adta, a brit konvojokat biztosította a Deutschlanddal szemben. November elején a Deutschlandot visszahívták a bevetéséről és november 7-8-án a Dánia-szoroson áthaladva érkezett vissza a Norvég-tengerre, majd kötött ki november 15-én Gotenhafenben. Az első bevetése során mindössze két kereskedelmi hajót süllyesztett el és foglalt le egy harmadikat. Gotenhafenbe való visszaérkezésekor átkeresztelték Lützow-ra. Az átnevezéséről maga Hitler hozta meg a döntést, mivel úgy vélte, hogy egy hadihajó bármikor odaveszhet és egy az ország nevét viselő hadihajó elsüllyedése katasztrofális hatású lenne a propaganda számára. Erich Raeder tengernagy, a Kriegsmarine főparancsnoka azt is remélte az átnevezéstől, hogy megtévesztőleg fog hatni az ellenség hírszerzése számára, mivel a Lützow névvel épülőben lévő Hipper-osztályú nehézcirkálót el tervezték adni a Szovjetuniónak, és a Lützow név használata a Deutschland helyett elterelheti a figyelmet a tranzakcióról is.

Északi-tengeri bevetése és átnevezése

Az immár Lützow nevet viselő hajó november 24-25-én zászlóshajója volt egy Wilhelmshavenből kifutó köteléknek, mely a Skagerrak vizein folytatott portyázást kereskedelmi hajók után kutatva. Ez a konkrét vállalkozás nem járt sikerrel, de valódi célja a két Scharnhorst-osztályú csatahajó hadműveletéről való figyelem elterelése volt. Ezt követően 1940 elején a danzigi hajógyárban átfogó karbantartáson esett át, melynek során ferde orrkialakítást (ún. Atlantikbug) kapott, ami javította a tengerállóságát. Eközben 1940. február 15-én minősítették át nehézcirkálóvá. Az átalakítások 1940 márciusáig tartottak, ami után újabb hosszú távú bevetésre tervezték küldeni, ezúttal az Atlanti-óceán déli részére. Áprilisban azonban a Norvégia megszállására kijelölt haderőhöz osztották be.

Weserübung hadművelet

A Lützow a torpedótalálat után megsüllyedt tattal

A Lützow a Weserübung során az Oslo elfoglalásával megbízott 5. csoport tagja volt az újonnan elkészült Blücher nehézcirkálóval és az Emden könnyűcirkálóval egyetemben Oskar Kummetz ellentengernagy parancsnoksága alatt, akinek a Blücher volt a zászlóshajója. A feladathoz 2000 hegyivadászt vettek a fedélzetükre a csoport hajói. A Lützow április 7-én a Vilmos császár-csatornán át hajózott át a Balti-tengerre és kötött ki Kielben, ahol másnap csatlakozott hozzá a csoport Swinemünde felől érkező többi része. A Lützow fedélzetén 400 hegyivadász kapott helyet még Wilhelmshavenben. A hajók április 8-ika éjjelén haladtak át a Nagy-Belten és értek át a Kattegatra, ahol a brit Trident tengeralattjáró támadást intézett a flottilla ellen, de a torpedói nem találtak célt és a német torpedónaszádok elűzték a támadót.

Április 8-án röviddel éjfél előtt az 5. csoport hajói élükön a Blücherrel elhagyták norvég partvédelmi ütegek külső gyűrűjét. A Lützow közvetlenül a zászlóshajó mögött haladt, a sort az Emden zárta. A sűrű köd és a norvég semlegességi szabályzat azon rendelkezése, miszerint előbb figyelmeztető lövéseket kellett leadjanak az idegen hajókra, lehetővé tette a németek számára, hogy elkerüljék a sérüléseket. A norvégoknál riadót rendeltek el, és az Oslo-fjordba 12 csomós sebességgel behatoló németekre az Oskarsborg erőd 28 cm-es, 15 cm-es és 57 mm-es űrméretű lövegei tüzet nyitottak. A dröbaksundi csata névvel illetett összecsapás során a Blüchert számos lövedék és két torpedótalálat érte, amitől az gyorsan átfordult és elsüllyedt. Vele együtt veszett oda mintegy 1000 tengerész és hegyivadász. A Lützow-t az Oscarsborg erőd Kopås nevű ütegének három 15 cm-es lövedéke találta el, amik jelentős károkat tettek benne.

Ugyanezzel a sérüléssel már Kielben

Az egyik lövedék az elülső lövegtornyot érte, harcképtelenné téve átmenetileg a középső ágyút és megrongálva a jobb oldali ágyúcsőt. A találat következtében négy ember sérült meg. A második lövedék a fedélzetén érte, áthatolt a felső és fő páncélfedélzeteken, nagy tüzet okozva a cirkáló kórházában. A találat két katonával végzett és súlyosan megsebesített hat másikat. A harmadik találat a felépítményt érte a bal oldali repülőgép-daru mögött. Az egyik hidroplán megsérült és négy tüzér elesett. A Lützow csak a másodlagos tüzérségével tudta viszonozni a tüzet. A heves ellenállás a német harccsoportot arra kényszerítette, hogy megfordulva elhagyja a fjordot és délebbre tegye partra a szárazföldi csapatokat. Ezután a fedélzetén lévő hegyivadászokat a Lützow a Verle-öbölben (Sonsbukta öbölben) tette partra, ami után az épen maradt 28 cm-es ágyúit használta a támogatásukra. A Luftwaffe támogatásával április 9-ének délutánjára a hegyivadászok a legtöbb norvég erődítményt elfoglalták és a még harcoló norvég csapatok parancsnoka tárgyalásba kezdett a megadásról. Ezt az időt a norvég kormányzat és a királyi család ki tudta használni arra, hogy elmeneküljön Oslóból. A veszély elmúltával április 10-én a az 5. csoport megmaradt egységeivel visszatért a norvég fővárosba, majd maga a Lützow visszahajózott a délebbre lévő Hortenbe.

Innen a sérülései kijavításaihoz a Seekriegsleitung azonnal visszarendelte Németországba. Az 5. csoport többi része Norvégiában maradt, így a Lützow kíséret nélkül teljes sebességgel haladt Kiel felé, hogy elkerülje a tengeralattjárók támadását. Ennek ellenére április 11-én a brit Spearfish tengeralattjáró támadást tudott ellene intézni és 01:29-kor elért rajta egy komoly károkat okozó találatot Skagen közelében. A torpedó a cirkáló tatját találta el, leszakítva a kormánylapátot és beomlasztva magát a tatot, ami kis híján levált a hajóról. A németek szerencséjére ez a torpedó az egyik szélső volt a Spearfish által kilőtt négyből és többel már nem rendelkezett a támadás megismétléséhez. A kormányozhatatlanná vált hadihajót a 19. aknaszedő-flottilla helyszínre siető három kuttere segítségével sikerült elvontatni Kielig április 13-ra, mialatt 1300 t víz jutott a hajótestbe. A csaknem egy évig eltartó javítások elvégzéséig kivonták a szolgálatból. A Weserübung ideje alatt a hajó 19 halottat veszített és további 15 fő veszítette életét a torpedótalálat következtében. Mindezek ellenére a Lützow parancsnokát, August Thiele sorhajókapitányt Lovagkereszttel tüntették ki a dröbaksundi csatában mutatott teljesítményéért, melynek során a Blücher elvesztése után átvette az 5. csoport parancsnokságát.

Sommerreise hadművelet 1941 – torpedótámadás Egersundnál

A Deutsche Werke 6-os dokkjában végzett hosszas javítások során 1940. július 9-én légitámadás érte, és el is találta egy bomba, mely azonban nem robbant fel. A Lützow 1941. március 31-én állt ismét szolgálatba. A Kriegsmarine eredetileg az előző évre tervezett portyázásra akarta küldeni, amihez testvérhajója, az Admiral Scheer csatlakozott volna hozzá. Június 12-én öt romboló kíséretében indult útnak Norvégiába, ahonnan a portyára kellett indulnia. Egersund előtt brit Bristol Beaufort torpedóbombázók támadtak rá. Egy torpedó a bal oldalának közepét találta el, ami tönkre tette az elektromos rendszerét és ezzel mozgásképtelenné tette a hajót. A bal oldali hajócsavarja megsérült és egyre jobban megdőlt a bal oldalára. A legénység vészmegoldásokat alkalmazva javította ki a károkat, ami lehetővé tette, hogy visszatérjen Kielbe június 14-én délutánra. Kielben ezután hat hónapig javították és közben a kéménysapkáját egy jóval magasabb kialakításúra cserélték, az előárbóc távmérőjének a tetejére pedig egy módosított radarberendezés került. 1942. május 10-én nyilvánították ismét bevetésre alkalmassá.

Áthelyezése Norvégiába

A Lützow Norvégiában egy romboló társaságában

A Lützow 1942. május 15-én hagyta el ismét Németországot, hogy erős biztosítás mellett Kristiansand és Trondheim érintésével Narvikba hajózzon, ahova május 25-én érkezett meg. A közeli Bogen-öbölben csatlakozott az Admiral Scheerhez és a Kummetz altengernagy vezette 2. harccsoport (Kampfgruppe 2) zászlóshajója lett. A Norvégia északi részén állomásozó német hadihajók fő feladata a Szovjetunióba tartó konvojok fenyegetése volt, de az üzemanyaghiány erősen korlátozta a hadihajók bevethetőségét, így a két nehézcirkáló harci gyakorlatokat is csak korlátozott mértékben tudott végrehajtani.

Rösselsprung hadművelet

A harccsoport részt vett a Rösselsprung hadműveletben, a PQ 17 jelzésű konvoj elleni támadásban. Július 3-án a haderő elhagyta az Ofot-fjordban lévő horgonyzóhelyeit, de a sűrű ködben a Lützow és három romboló zátonyra futott a Tjeldsund tengerszorosban és jelentős károkat szenvedtek. A nehézcirkáló 02:45-kor érintette a tengerfeneket és ennek következtében X-es számú olajtartálya felhasadt, ami miatt vissza kellett térnie Narvikba. A britek észlelték a németek indulását és ezért a konvoj feloszlatása mellett döntöttek, így az ahhoz tartozó hajóknak különválva kellett elérniük úticéljukat. Észlelve, hogy a támadást már nem tudják meglepetésszerűen végrehajtani, a németek visszahívták a felszíni hadihajóikat és a PQ 17 elpusztítását a tengeralattjárókra és a Luftwafféra bízták. A 35 kereskedelmi hajóból 24 veszett oda a német támadásokban. A Lützow átmeneti javítását a Lo-fjordban végezték el, majd augusztusban Kielbe rendelték, ahol a Deutsche Werkénél augusztus 28-tól végezték a nagyjavítását és ez egészen október végéig eltartott. Október 30-án kezdhette meg rövidre szabott próbajáratait, majd november elején visszatérhetett Norvégiába rombolók kíséretében. Narvikba november 12-én érkezett meg.

Barents-tengeri csata

HMS Jamaica

December 30-án a Lützow az Admiral Hipper nehézcirkálóval és hat rombolóval futott ki az Unternehmen Regenbogen (Szivárvány hadművelet) végrehajtására Narvikból, aminek során a JW 51B jelzésű konvoj ellen intéztek támadást. A konvojt a német hírszerzési értesülések szerint csak csekély erők biztosították. Kummetz terve az volt, hogy az erőit két részre osztva hajtja végre a hadműveletet. Ő maga az Admiral Hipperrel és három rombolóval a konvojtól északra helyezkedik és innen támadja meg azzal a céllal, hogy elvonja a kísérő hadihajókat, míg a Lützow és három másik romboló déli irányból támadja meg ezután a védtelenül maradt konvojt. 31-én 09:15-kor a brit Obdurate romboló észlelte a Hippert kísérő három rombolót. Elsőként a németek nyitottak tüzet, mire a konvojt kísérő többi öt rombolóból négy az Obdurate segítségére sietett, a hátramaradó Achates pedig füstfüggönybe burkolta a kereskedelmi hajókat. Kummetz ekkor északnak tért ki, hogy a brit rombolókat maga után vonja. Robert Sherbrooke kapitány, a kísérő hajók parancsnoka két rombolót hagyott hátra a konvoj biztosítására, míg a másik néggyel az Admiral Hipper üldözésére indult.

A Lützow eközben délről megközelítette a konvojt és 11:42-kor tüzet nyitott rá. A kedvezőtlen körülmények a pontos tüzelést jelentősen megnehezítették, ezért már 12:03-kor be is szüntette a tüzét. A konvojt távolról biztosító Force R (R harccsoport) parancsnoka, Robert Burnett ellentengernagy a Sheffield és Jamaica cirkálóval nagy sebességgel az összecsapás helyszíne felé tartott. A két brit cirkáló az Admiral Hippert vette tűz alá, mely ekkor a bal oldalán lévő Obedient rombolót lőtte. Burnett cirkálói a Hippert a jobb oldala felől közelítették meg és ezzel teljes meglepetést értek el. A Lützow-t ekkor a kereskedelmi hajók elleni támadás beszüntetésére utasították és a Hipper megsegítésére küldték. A Lützow akaratlanul bár, de épp a brit cirkálók mellé került és miután ellenséges hajókként azonosította őket, tüzet nyitott rájuk, ami azonban pontatlan volt. A brit cirkálók a Lützow ellen fordultak, miközben a két német cirkáló tüzébe kerültek. Burnett hirtelen a visszavonulás mellett döntött a nagyobb tűzerejű németek elől, mivel a könnyűcirkálóinak 152 mm-es lövegei, míg a Hippernek 20,3 cm-es, a Lützow-nak 28 cm-es lövegei voltak.

Hadműveletek a Balti-tengeren

Hitler felháborodva fogadta a konvoj elleni támadás sikertelenségét és parancsba adta, hogy az összes nagyobb német hadihajót bontsák le. Tiltakozásul Raeder tengernagy lemondott, helyére Hitler Karl Dönitz tengernagyot nevezte ki a Seekriegsleitung élére, aki Hitlert meggyőzte arról, hogy érdemes megtartani a nagy hadihajókat. Márciusban a Lützow-t áthelyezték az Alta-fjordba, ahol gondjai adódtak a dízelmotorjaival. A hajtóműrendszer olyannyira megbízhatatlannak bizonyultak, hogy a javításukat Németországban kellett elvégezni. Ezután rövid időre visszatért még Norvégiába, de 1943 végére átfogó karbantartások váltak szükségessé, ezért szeptemberben visszarendelték Kielbe. A munkálatokat 1944 januárjára végezték el Kielben, ami után a Balti-tengeren maradt, ahol az újonnan kiképzett tengerészekkel hajtott végre hadgyakorlatokat iskolahajóként.

1944 októberétől a visszavonuló német csapatokat támogatta a Balti-tenger partja mentén Memelnél és az Ösel sziget déli részén lévő Sworbe félszigetnél szárazföldi célpontokat lőve. Decemberben ismét Memelnél és Elbingnél támadott szárazföldi célpontokat. 1945 folyamán is a Prinz Eugennel és az Admiral Scheerrel felváltva támogatták a szárazföldi csapatokat Kelet-Poroszországban. Február folyamán Frauenburg, Elbing és Tolkemit térségében lőtték a szovjet csapatokat, márciusban Danzig és Gotenhafen térségében. A Lützow-t csak a lőszerkészletei elapadása után vonták vissza április 8-án Swinemündébe, ahol a lőszerkészleteit feltöltötték, hogy ismét bekapcsolódhasson a harcokba.

Brit légitámadások

A Kaiserfahrt-csatornában megfeneklett Lützow

1945. április 13-án 24 Avro Lancaster bombázógép intézett támadást a Lützow és a Prinz Eugen nehézcirkáló ellen, de találatot nem tudtak elérni a ködös időben. A brit légierő két nappal később is sikertelen támadást intézett ellenük, de április 16-án a 617. „gátromboló” bombázószázad 18 Lancasterének 5,4 tonnás Tallboy bombákkal végrehajtott támadása már sikeresebb volt a Swinemündétől délre lévő Kaiserfahrtban horgonyzó Lützow ellen. Több bomba a cirkáló közelében csapódott be, az egyik egy 20 m hosszú repedést okozott a cirkáló bal oldalán, amitől az oldalára dőlve süllyedt le a csatorna sekély vízében a partnak dőlve. Egy az elülső lőszerraktár közelébe becsapódó 500 kg-os bomba kis híján teljesen megsemmisítette a hajót, de a gyújtószerkezete csődöt mondott. Egy másik 500 kg-os bomba a hajó orrát találta el. A légvédelme a támadó repülőgépek közül egy Lancastert lelőtt és több másikat megrongált.

A sekély vízben megfeneklett cirkálónak a víz a felső fedélzete alatt maradt két méterrel. Miután a hajótest külső héját tömítették, kiszivattyúzták a vízzel elöntött helyiségeket, és átmeneti megoldásokkal helyreállították az elektromos berendezéseit, a hátsó lövegtorony, a közepes tüzérség néhány lövege, valamint a légvédelmi tüzérsége továbbra is bevethető maradt, így a „Thiele harccsoport” tagjaként rögzített tüzérségi ütegként lehetett használni az előretörő szovjet szárazföldi csapatokkal szemben. A Stettint másnap elérő szovjet páncéloserőknek a hajó nehéztüzérsége súlyos veszteségeket tudott okozni. A szovjetek először úgy hitték, V–1-esekkel támadják őket. Április 28-ra az ’A’ lövegtornyot is működőképessé tudták tenni, ami után az még 300 lövedéket el tudott lőni. Ilyen minőségben egészen május 4-ig folytatni tudta a harcot, mikor is elfogyott a nehéztüzérségének a lőszere.

Önelsüllyesztése

Május 4-én hozzáláttak az elsüllyesztésének előkészítéséhez és már nap közben a felhalmozott kivetőtöltetekkel felrobbantották a két lövegtornyát, a hajótestet pedig a megmaradt tüzérségi lövedékekkel (a külső héját fel nem robbant brit légiaknákkal) szándékoztak tönkre tenni. A robbantás előtti éjjelen elromlott az egyetlen még ép szivattyú és az emiatt a felszakadt üzemanyagtartályból kiömlő és a gyorsan emelkedő vízszint tetején úszó olaj lángra kapott (vélhetően a felhevült szivattyútól), majd hamar nagy tüzet okozott. Mivel ezzel együtt a még működő egyetlen áramtermelő is tönkrement és a legénység – a robbantásért felelős tiszt, Lipps korvetthadnagy kivételével – a közeli erdőbe húzódott, lehetetlen volt a tüzet megfékezni. Lipps korvetthadnagy a kajütjében aludt, mivel a robbantást csak másnap reggel tervezték végrehajtani. Neki sikerült még könnyebb sérülésekkel elhagyni a hajót azelőtt, hogy a légiaknáknak a kajütjében őrzött gyújtószerkezetei a hőség miatt felrobbantak. Ezután csaknem minden robbanótöltet felrobbant, ami komoly sérüléseket okozott a hajónak, de nem pusztította el azt teljesen.

Feltevések a háború utáni sorsával kapcsolatban

A Lützow ezutáni sorsa sokáig tisztázatlan volt, mivel a német hadihajók nagy részét a szovjetek foglalták le. Erich Gröner és M. J. Whitley történészek szerint a szovjet haditengerészet 1947 szeptemberében kiemelte a hajótestet és 1948–1949 folyamán lebontották.

Hildebrand, Röhr és Steinmetz történészek a „Die Deutschen Kriegsschiffe” című könyvükben azt írták, hogy a hajót Kolberg előtt süllyesztették el és szerintük a Gröner és Whitley által említett, 40-es évek végén lebontott Lützow az Admiral Hipper-osztályú – a Szovjetuniónak 1940-ben eladott – Lützow nehézcirkáló volt.

Hans Georg Prager történész a szovjet archívumokat kutatva a 2000-es évek elején bukkant rá azokr az iratokra, melyek alapján a Lützow-t fegyverteszteken süllyesztették el a Balti-tengeren Swinemünde közelében 1947. július 22-én.

Tényleges sorsa – szovjet robbantási kísérletek

Szovjet FAB-500-as bomba

A háború után a hajóroncsot a Szovjetuniónak ítélték oda, ahol 1947 májusában az a döntés született, hogy a Balti-tengeren fogják elsüllyeszteni. A Balti Flottához tartozó EPRON (Különleges Fontosságú Vízalatti Műveletek Expedíciója orosz rövidítése) 77. egysége vizsgálta meg a hajót. A vizsgálatok megállapították, hogy a V-VII. részlegeket a vízszintig elárasztotta a víz. A II. részlegben a víz a felső platformig ért, a duplafenék X-XI. részlegekre eső részén és az ’A’ lövegtorony körzetében az alsó platformig. A hajó jelentősen bólintott az orra irányába és enyhén meg volt dőlve a bal oldalára. A víz alatti részét búvárok vizsgálták meg, akik a vízvonal alatti részen öt léket találtak. A legnagyobb ezek közül körülbelül 7 m × 1 m nagyságú volt, egy másik 4 m × 1 m-es, a többi jóval kisebb volt ezeknél. A hajó még azért volt a víz felszínén, mert a hajóorr felült a Kaiserfahrt medrének aljára.

Az úszóképesség helyreállítását lékponyvák felhelyezésével valamint az összes válaszfal és lék tömítésével érték el. Motoros szivattyúkkal ezután kipumpálták a vizet az V., VI. és VII. részlegekből, ami után a hajó felemelkedett a vízfelszínre és a szivattyúk tovább való üzemeltetésével tartották fent. 1947. július 20-án Swinemünde külső révjéhez vontatták, ahonnan a Wolynets jégtörő vontatta tovább a kijelölt elsüllyesztési helyszínre, ide július 22-én 08:25-re érkeztek meg. Az SK-468 jelzésű partvédelmi csónak ekkor már itt volt az események dokumentálásának céljából.

A kísérleti program azt irányozta előre, hogy

1. egy 500 kg-os FAB-500 bombát a parancsnoki állás tetején, egy 100 kg-os FAB-100 jelzésű bombát az ’A’ jelű torony előtt és egy további 100 kg-os bombát a felépítményeken közvetlenül a kémény mögött egyszerre robbantsanak fel,
2. egy 500-kg-os bombát (FAB-500) a felépítményeken a katapultnál robbantsanak fel,
3. egy 500 kg-os bombát (FAB-500) a páncélfedélzetnek az ’A’ torony barbettája mögötti részén robbantsanak fel,
4. egy 250-kg-os bombát (FAB-250) a felső fedélzeten, egy további FAB-250-est a páncélfedélzeten a második gépterem felett, valamint egy FAB-100-ast a páncélfedélzeten a horgonycsörlő és az ’A’ torony barbettája között robbantsanak fel.

10:25-kor hajtották végre az első robbantást. Az FB-500-as bomba detonációja átszakította a parancsnoki állás tetejét, az ’A’ jelű torony előtt elhelyezett FB-100-as besült, a másik FAB-100-as gyújtószerkezete csak részben működött és szintén nem robbant fel. A kísérleten ekkor módosítottak és az ’A’ torony lövegei alá egy FAB-250-est lógattak fel. Az első robbantásból visszamaradt FAB-100-asokat ismét előkészítették. A második robbantásra 12:45-kor került sor, a két FAB-100 ekkor sem robbant fel. A FAB-250-es csak kisebb károkat okozott a hajó hátsó részén. A FAB-500-as tönkretette a katapult alapzatát, átütötte a fedélzetet és gyorsan kialvó tüzet okozott. Ezután az a döntés született, hogy eltávolítják a szivattyúkat és a harmadik, illetve negyedik kísérlet tölteteit egyszerre hozzák működésbe. A hajó elején elhelyeztek még egy FAB-500-ast. A harmadik robbantásra 15:45-kor került sor. Az ’A’ jelű torony környékén csak külső sérülések voltak megfigyelhetőek. A hajó eleje a páncélövig felszakadt, lassan elárasztotta a hajótestet a víz, ami először az orrát húzta le. 16:23-kor került a víz alá az orrtőke, egy perccel később a tat emelkedett ki a vízből. Ezután a hajó 30°-os bólintással és enyhe balra dőléssel süllyedt el. A hajóroncs vélhetőleg 110 méteres mélységben nyugszik.

2020 októberében megtalálták az egyik Lützow-ra ledobott és fel nem robbant Tallboy bombát a Kaiserfahrtban. A közelben lakó 750 ember kilakoltatását követően egy távirányítású eszköz segítségével erős tűzben el akarták égetni a robbanószerkezetet, hogy el tudják kerülni a detonációt, de a bomba eközben mégis felrobbant. Személyi sérülés nem történt.

Parancsnokai

1933. április 1. – 1935. szeptember 29.	Hermann von Fischel sorhajókapitány
1935. szeptember 30. – 1937. szeptember 2.	Paul Fanger sorhajókapitány
1937. szeptember 3. – 1939. november 29.	Paul Wenneker sorhajókapitány
1939. november 30. – 1940. április 18.	August Thiele sorhajókapitány
1940. április 19. – 1940. június 23.	Fritz Krauss fregattkapitány megbízott (mit der Wahrnehmung der Geschäfte beauftragt)
1940. június	Weber korvettkapitány
1940. június 23. – 1940. augusztus 8.	Heller sorhajóhadnagy
1941. március 31. – 1941. július 3.	Leo Kreisch sorhajókapitány
1941. július 3. – 1943. november 10.	Rudolf Stange sorhajókapitány
1941. szeptember 7. – 1942. január 17.	- Leo Kreisch sorhajókapitány (helyettes)
1943. november 10. – 1944. január	- Horst Biesterfeld fregattkapitány (helyettes)
1944. január – 1945. április 22.	Bodo-Heinrich Knoke sorhajókapitány
1944 november	- Gerhardt Böhmig sorhajókapitány (helyettes)
1945. április 22. – 1945. május 4.	Ernst Lange fregattkapitány (mit der Wahrnehmung der Geschäfte beauftragt)

Források

• Bidlingmaier, Gerhard. KM Admiral Graf Spee, Warship Profile 4. Windsor: Profile Publications, 73–96. o. (1971). OCLC 20229321 
• Barker, Ralph. Ship-Busters: British Torpedo-Bombers in WWII. Mechanicsburg: Stackpole Books (2009). ISBN 978-0-8117-0644-5 
• Creswell, John. Sea Warfare, 1939–1945. Berkeley: University of California Press (1967). ISBN 978-0-521-08056-9 
• Dörr, Manfred. Die Ritterkreuzträger der Überwasserstreitkräfte der Kriegsmarine—Band 2:L–Z (német nyelven). Osnabrück: Biblio Verlag (1996). ISBN 978-3-7648-2497-6 
• Gröner, Erich. German Warships: 1815–1945. Annapolis: Naval Institute Press (1990). ISBN 978-0-87021-790-6 
• Haar, Geir H.. The German invasion of Norway – April 1940. Barnsley: Seaforth (2009). ISBN 978-1-84832-032-1 
• Die Deutschen Kriegsschiffe. Ratingen: Mundus Verlag (1993). ISBN 978-3-8364-9743-5 
• Die Deutschen Kriegsschiffe. Ratingen: Mundus Verlag (1993). ISBN 978-3-8364-9743-5 
• Kriegsmarine: The Illustrated History of the German Navy in WWII. Osceola: MBI Publishing Company (2001). ISBN 978-0-7603-1026-7 
• Lunde, Henrik O.. Hitler's Pre-Emptive War: The Battle for Norway, 1940. Havertown: Casemate Publishers (2010). ISBN 978-1-935149-33-0 
• Miller, Nathan. War at Sea: A Naval History of World War II. New York: Oxford University Press (1997). ISBN 978-0-19-511038-8 
• Murphy, David E.. What Stalin Knew: The Enigma of Barbarossa. New Haven: Yale University Press (2006). ISBN 978-0-300-11981-7 
• Pope, Dudley. 73 North: The Battle of the Barents Sea. Ithaca: McBooks Press (2005). ISBN 978-1-59013-102-2 
• Prager, Hans Georg. Panzerschiff Deutschland, Schwerer Kreuzer Lützow: ein Schiffs-Schicksal vor den Hintergründen seiner Zeit (német nyelven). Hamburg: Koehler (2002). ISBN 978-3-7822-0798-0 
• Rohwer, Jürgen. Chronology of the War at Sea, 1939–1945: The Naval History of World War Two. Annapolis: US Naval Institute Press (2005). ISBN 978-1-59114-119-8 
• Sieche, Erwin. Germany, Conway's All the World's Fighting Ships, 1922–1946. London: Conway Maritime Press, 218–254. o. (1992). ISBN 978-0-85177-146-5 
• Whitley, M. J.. Battleships of World War II. Annapolis: Naval Institute Press (1998). ISBN 978-1-55750-184-4 
• Williamson, Gordon. German Pocket Battleships 1939–1945. Oxford: Osprey (2003). ISBN 978-1-84176-501-3 

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Lützow (zsebcsatahajó) témájú médiaállományokat.

• Deutschland / Lützow fotógaléria (angol)
• A német haditengerészet története – A Deutschland zsebcsatahajó (angol)
• José M. Rico (szerk.): PANZERSCHIFF DEUTSCHLAND. (Hozzáférés: 2022. december 12.)