Wilhelmshaven

	Wilhelmshaven
; Wilhelmshaven címere	; Wilhelmshaven zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Németország
Tartomány	Alsó-Szászország
Járás	Alsó-Szászország (2005. január 1. – )
Rang	járási jogú város
Alapítás éve	1869
Polgármester	Andreas Wagner (CDU)
Irányítószám	26351–26389
Körzethívószám	04421 • 04423 • 04425
Rendszám	WHV
Testvérvárosok	Lista Norfolk (1976–); Vichy (1965–); Dunfermline (1979–); Bad Harzburg (1988–); Bydgoszcz (2006. március – ); Bromberg (1980. augusztus 17. – ); Logroño (1990–); Csingtao (1992. március – );
	Népesség
Teljes népesség	76 247 fő (2023. dec. 31.)
Népsűrűség	698 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	2 m
Terület	106,91 km²
Időzóna	CET, UTC+1
	é. sz. 53° 31′ 43″, k. h. 8° 06′ 20″53.528611°N 8.105556°EKoordináták: é. sz. 53° 31′ 43″, k. h. 8° 06′ 20″53.528611°N 8.105556°E
	Wilhelmshaven Pozíció Alsó-Szászország térképén
	Elhelyezkedése Alsó-Szászország térképén
	Wilhelmshaven weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Wilhelmshaven témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Wilhelmshaven város a németországi Alsó-Szászországban. Németország északi-tengeri partvidékének nyugati részén helyezkedik el.

Története

Wilhelmshaven egy viszonylag új város, a német viszonyokhoz képest. A várost I. Vilmos alapította 1869-ben, hogy a fejlődő porosz tengerészetnek legyen egy támaszpontja.

1383-ban a leendő város helyén egy kastély állt, a Sibetsburg. A kastélyt kalózok birtokolták, majd 1433-ban a Hanza-szövetség lerombolta azt. Négy évszázaddal később a Porosz Királyság egy erős flotta létrehozását tervezte, és szükségessé vált számára egy kikötőváros jelenléte az Északi-tenger partján. 1853-ban Adalbert porosz herceg szerződést kötött az Oldenburgi Nagyhercegséggel, melyben a nagyhercegség, 3,13 km² part menti területet ad át Poroszországnak. Tizenhat évvel később I. Vilmos megalapította a nevét viselő várost, Wilhelmshavent.

Wilhelmshaven az egyik legfontosabb kikötővé nőtte ki magát az elkövetkező években. Az Oldenburgi Nagyhercegség szintén hasznot húzott a kikötővárosból, és a nagyhercegség területén, Wilhelmshaven mellett megalapították Rüstringen városát. A két város 1937-ben egyesült.

A második világháború során Wilhelmshaven volt a Kriegsmarine legfontosabb támaszpontja. Ennek következtében a szövetségesek számos légicsapást mértek a városra, amelyek során a város épületeinek kétharmada megsemmisült. A város helyörsége 1945. május 5-én adta meg magát az 1. Lengyel Páncélos Hadosztálynak.

Wilhelmshaven ma

A háború után a város már nem csak kizárólag hadi, hanem kereskedelmi és turisztikai kikötőként is funkcionált. Mára Wilhelmshaven ismét a legnagyobb német tengerészeti bázissá vált az Északi-tenger partján. Wilhelmshaven a harmadik legnagyobb német kikötő, Hamburg és Bréma után. A kikötőben főként olajipari termékek szállítása folyik. A haditengerészet mellett a város legnagyobb munkaadói a vegyipari cégek és finomítók. Ennek ellenére Németország nyugati részén Wilhelmshavenben az egyik legnagyobb a munkanélküliség aránya. A tankállomások és az olajfinomítók, csővezetékeken keresztül össze vannak kötve más német ipari központokkal is. A város ezenkívül otthont ad egy mérnöki és üzleti egyetemnek is.

A város fejlesztésének négy előirányzott fejlesztési terve:

A JadeWeserPort project mely során 2006 és 2010 között a kikötőt alkalmassá tennék a legnagyobb szállítóhajók fogadására.
A vegyipar további fejlesztése
Cseppfolyós gáz-tároló építése
Partmenti autópálya építése, mellyel összekötnék az északnyugati ipari központokat, az Elba az Ems és a Weser folyók környékén

Látnivalók

Wilhelmshavenben található egy akvárium melyben az Északi-tenger őshonos élőlényei tekinthetőek meg. A város híres építménye a 159 m hosszú Kaiser-Wilhelm-Brücke (Vilmos császár-híd), melyet 1908-ban építettek. 159 méteres hosszával ez a híd Európa egyik leghosszabb forgóhídja. A városban található ezenkívül egy haditengerészeti múzeum is, melyben megtekinthető a haditengerészet egykori rombolója a Mölders, egy tengeralattjáró, valamint számos kisebb hadihajó, melyek a német haditengerészet történetét mutatják be a 19. századtól kezdve.