Keszler Borbála
| Keszler Borbála | |
| Született | 1939. augusztus 30. (85 éves) Budapest[1] |
| Állampolgársága | magyar |
| Házastársa | Kaán Miklós (1961–) |
| Szülei | Keszler Gyula |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1962) |
| Kitüntetései |
|
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Keszler Borbála (1939. augusztus 30. –) Széchenyi-díjas nyelvész, nyelv- és írástörténész, egyetemi oktató. Tudományos pályáját a nyelvtörténeti, elsősorban írásjeltörténeti kutatások keretezik, de számottevő eredményeket ért el a magyar nyelv leíró grammatikája, a beszélt nyelv mondat- és szövegtani vonatkozásai területén, emellett részt vett az akadémiai helyesírás 11. és 12. kiadásának előkészítő munkálataiban, valamint az Orvosi helyesírási szótár szerkesztésében.
Életútja
[szerkesztés]1962-ben végezte el az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar–német szakát. Diplomája megszerzését követően három éven keresztül, 1965-ig a rákoskeresztúri Ferihegyi úti Általános Iskola tanára volt. 1965-ben oktatói állást kapott az ELTE BTK magyar nyelvi tanszékén.[5] A tanszék 1970-es kettéválasztásakor a Szathmári István vezette, leíró nyelvészettel foglalkozó II. számú magyar nyelvi tanszékkel tartott.[6] 1988-tól docensi, 1995-ös habilitációja után, 1996-tól pedig egyetemi tanári címmel irányította az oktatómunkát a mai magyar nyelvi tanszéken 2004-es nyugdíjazásáig.[5][6] 2004 óta az egyetem professor emeritája.[6]
1961-ben kötött házasságot Kaán Miklós (1937–2018) fogorvossal, frigyükből két gyermek született: Miklós (1964) és Borbála (1970).[5]
Munkássága
[szerkesztés]Fő kutatási területe a leíró nyelvtan, a beszélt nyelv vizsgálata, a mondatfonetika, a nyelvtörténet, a helyesírás és történeti aspektusai, különös tekintettel az európai és a magyar írásjelhasználat alakulására.[5]
Egyetemi évei alatt részt vett a nyelvészeti diákkör tevékenységében, és Bárczi Géza körébe kerülve a nyelvtörténeti kutatások terén kötelezte el magát, szakdolgozatát is nyelvtörténeti témából írta.[6][7] Ezt az irányt fémjelezte 1969-ben megjelent első, A szókezdő mássalhangzó-torlódások feloldása korai jövevényszavainkban című kötete. Az előzmények ismeretében szokatlan fordulatnak számíthat, hogy a nyelvtörténeti stúdiumok terén vizsgálódó tudós 1970-ben a leíró nyelvészeti tanszéken találta meg a helyét, ahol a magyar nyelv új leíró grammatikáját létrehozó munkaközösség vezetője lett.[6] 1975-ben vezetésével megindultak a köznyelv vizsgálatai is, amelyek összegző betetőzéseként írta meg 1983-ban tanulmányát a beszélt nyelv mondat- és szövegtani sajátosságairól. Munkásságának ezzel a vonulatával nem csupán a korszerű nyelvészeti irányzatok érvényesülését segítette a magyar nyelvi kutatásokban, de az összegyűjtött élőnyelvi korpuszt a magyar nyelv klasszikus leíró grammatikai szintéziséhez is felhasználták forrásanyagként. Ez utóbbi Magyar grammatika címen végül 2000-ben látott napvilágot Keszler Borbála szerkesztésében.[6]
Időközben Keszler ismét visszatért a nyelvtörténeti kutatásokhoz, elsősorban az írásjelhasználat mai és történeti aspektusaival foglalkozott. E témakörben írt dolgozataival nyerte el 1986-ban a nyelvtudományok kandidátusa (A magyar írásjelhasználat és grammatikai alapjai), majd 1997-ben a nyelvtudományok doktora címet (A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig).[6]
Az írásjelhasználat kérdéskörével érintkező helyesírási, helyesírás-történeti kutatásokkal szintén foglalkozott. 1970-től tagja, egy ideig titkára volt az MTA Helyesírási Bizottságának, majd főmunkatársként vett részt az ún. akadémiai helyesírás, A magyar helyesírás szabályai 1984-es 11. kiadásának előkészítésében.[6][7] Családi indíttatásból előszeretettel foglalkozott az orvosi nyelv és helyesírás kérdéskörével, szerkesztőbizottsági tagja volt a Magyar Orvosi Nyelv című folyóiratnak, társszerkesztője az 1992-ben kiadott Orvosi helyesírási szótárnak.[6]
Mintegy 110 könyv, egyetemi jegyzet és tudományos cikk szerzője. 1991-től 1994-ig a Magyar Nyelv, 1994-től 2022-ig pedig a Magyar Nyelvőr főszerkesztője volt.[5][6] 2022-től az Édes Anyanyelvünk szerkesztője.[7]
Társasági tagságai és elismerései
[szerkesztés]Tagja, 1975 és 1988 között titkára volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, szerepelt vállalt a társaság Magyar Nyelvi Szakosztályának munkájában, rövid ideig a szakosztály elnöki tisztét is betöltötte.[6] Összesen tizenkét éven át volt elnöke az MTA Magyar Nyelvi (korábban Helyesírási) Bizottságának, abban az időszakban, amikor az akadémiai helyesírás 12. kiadását készítették elő.[7] Eredményes oktatói tevékenysége elismeréseként Trefort Ágoston-emléklapot (1990), Pro Universitate-díjat (ELTE, 2004) és Apáczai Csere János-díjat vehetett át,[6] 1999-ben Széchenyi professzori ösztöndíjban részesült,[5] 2017-ben a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét,[8] 2022-ben a Széchenyi-díjat ítélték oda számára.[9]
További kitüntetései:[10]
- Kiváló Munkáért (1979)
- Déry Tibor-jutalom (Déry Tibor Alapítvány, 2001)
- Lőrincze-díj (Anyanyelvápolók Szövetsége, 2004)
- Ipolyi Arnold-díj (OTKA, 2004)
- Bárczi Géza-emlékérem (Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2009)
- Implom József-díj (2009)
- Akadémiai Díj (Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, 2009)
- Révai Miklós-emlékérem (a Magyar Nyelvtudományi Társaság jelenleg adható legmagasabb kitüntetése, 2014)
- Magyar Nyelvőr Díj (2015)
Főbb művei
[szerkesztés]- A szókezdő mássalhangzó-torlódások feloldása korai jövevényszavainkban. Budapest: Akadémiai. 1969. = Nyelvtudományi Értekezések, 63.
- Kötetlen beszélgetések mondat- és szövegtani vizsgálata. In Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből. Szerk. Rácz Endre és Szathmári István. Budapest: Tankönyvkiadó. 1983. 164–202. o. ISBN 963-17-6935-6
- Fejezetek az európai írásjelhasználat történetéből. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Mai Magyar Nyelvi Tanszék. 1993. ISBN 963-462-842-7
- A magyar írásjelhasználat története a XVII. század közepéig. Budapest: Akadémiai. 1995. ISBN 963-05-6984-1
- Magyar grammatika. Szerk. Keszler Borbála. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2000. ISBN 963-19-0010-X
- Kis magyar grammatika. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2002. ISBN 963-19-2218-9 (Lengyel Klárával)
- Írásjeltan: Az írásjelhasználat szabályai, problémái és története. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2004. ISBN 963-19-5147-2
- Írásjel-használati gyakorlókönyv: Az írásjelhasználat szabályai, problémái és története. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2006. ISBN 963-19-5778-0
- Ungarische Grammatik. Hamburg: Buske. 2008. ISBN 978-3-87548-405-2 (Lengyel Klárával)
- Magyar grammatikai gyakorlókönyv. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 2009. ISBN 978-963-19-6259-8 (Lengyel Klárával)
- Kis magyar helyesírás: 100 szabálypont magyarázatokkal és példákkal A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása alapján. Budapest: Akadémiai. 2016. ISBN 978-963-05-9728-9 (Siptár Péterrel és Tóth Etelkával)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
- ↑ a b c https://real-j.mtak.hu/15450/1/MagyarNyelv_2010.pdf, 120
- ↑ a b c d e f g h i j k l https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/47505/Balazs_MNy_20-1.pdf
- ↑ a b c MTA köztestületi tagok adatbázisa (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2022. augusztus 23.)
- ↑ a b c d e f Ki kicsoda 2000: Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon. Budapest: Greger-Biográf. 1999. 847. o.
- ↑ a b c d e f g h i j k l Kiss Jenő: Keszler Borbála 70 éves. Magyar Nyelv, CVI. évf. 1. sz. (2010) 118–120. o.
- ↑ a b c d Cservenka Judit: Keszler Borbála az Édes Anyanyelvünk új főszerkesztője. Édes Anyanyelvünk, XLIV. évf. 1. sz. (2022. február) 3–5. o.
- ↑ Magyar Nemzet Online. [2017. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
- ↑ Kitüntetéseket osztott ki Áder János: ők kaptak Kossuth- és Széchenyi-díjat 2022-ben (magyar nyelven). Pénzcentrum. (Hozzáférés: 2022. március 14.)
- ↑ Keszler Borbála 80 éves (Balázs Géza, Magyar Nyelv, 116. évf. 1. sz. / 2020, a Magyar Nyelvtudományi Társaságban 2019. november 12-én tartott köszöntő írott változata)