Fonetika
| Nyelvészet |
|---|
| Általános nyelvészet |
|
Fonológia · Morfológia |
| Leíró nyelvészet |
|
Fonetika |
| Alkalmazott nyelvészet |
|
Anyanyelv-pedagógia |
| Nyelvészeti irányzatok |
|
Formális nyelvtan |
| Interdiszciplínák |
|
Antropológiai nyelvészet
Diskurzuselemzés |
| Kapcsolódó területek |
A fonetika a nyelvészet azon ága, amely a beszédhangokat tanulmányozza mint a beszéd legkisebb szegmenseit, fizikai, fiziológiai, neurofiziológiai és neuropszichológiai szempontból, azaz a létrehozásuk, terjedésük, hallásuk és fejlődésük szempontjából a nyelv közvetítésével való emberi kommunikációban, jellegzetes eszközöket használva leírásuk, osztályozásuk és átírásuk céljából.[1][2][3][4][5][6][7][8]
Egyes szerzők a fonetika tárgyához tartozónak tekintik a beszéd szupraszegmentális tényezőit is (a hangsúlyt, a hanglejtést stb.), amellyel ebben a nézetben egyik ága, a szupraszegmentális fonetika, ismertebb nevén a prozódia foglalkozik.[1][3][7][9] A szupraszegmentális tényezők tanulmányozása az egyik olyan aspektus, amellyel a fonetika túllépi a beszédhang által képzett elemi szintet. Ezt teszi a beszédhangok közötti hatások (hasonulás, elhasonulás stb.) vagy a szótagok képzésének tanulmányozásával is.[3]
A fonetika tárgyát pontosabban határozták meg akkor, amikor rokon tudományágaként megjelent a fonológia,[10] amelyet funkcionális fonetikának is neveznek, és amely különbséget tesz beszédhangok és fonémák között. A fonetika a beszédhangok és a szupraszegmentális tényezők anyagi részét tanulmányozza, konkrét megvalósulásuk teljes változatosságát, amelyet egyéni vagy helyzeti tényezők határoznak meg, függetlenül kommunikációbeli funkciójuktól és megjelenésük szerkezeti szintjétől, legyen az a szó, a szavak közötti határ, a mondat stb.), tehát kiiktatva a közöttük és a nyelvi jelentésük közötti viszonyt. Ezzel szemben a fonológia funkcionális szempontból foglalkozik velük, azzal, hogy miként különböztetnek meg jelentéseket. Ebben az értelemben a fonémák invariánsok, olyan beszédhangok elvont képviselői, amelyek a fonémák allofónoknak nevezett variánsai.[3][6][7]
A magyar nyelvű szakirodalomban a „hangtan” terminust is használják, de nem egységes értelemben. Egyes szerzők szerint ennek két ága a fonetika és a fonológia.[11] Mások szemléletében a „hangtan” a „fonetika” szinonimája, tehát a fonológia nem a hangtan egyik ága, hanem külön tudományág.[12] Más magyar elnevezések még „beszédhangtan” (a fonetikára) és „nyelvi hangtan” (a fonológiára).[13]
Akárcsak a nyelvészet, a fonetika is lehet általános vagy speciális (egy adott nyelvre vonatkozó).[3][5][6][7]
A fonetika módszerei
[szerkesztés]Kezdeteire vonatkozóan elemi fonetikáról lehet szó, olyan módszerről, amely azon alapult, amit az ehhez eléggé edzett emberi fül képes megkülönböztetni. Ezt a megközelítést, amely csak szubjektív lehetett, utólag túlhaladta a kísérletinek is nevezett eszközfonetika.[3][14] Ezt a francia Jean-Pierre Rousselot abbé alapozta meg.[15]
A módszerek a technika előrehaladásának mértékében fejlődtek tovább. Az 1930-as évektől kezdve elektroakusztikus, majd elektronikus hangfelvevő és elemző eszközöket használtak.[16] A technika és főleg az informatika rohamos fejlődése nyomán erőteljesen kibontakozott és újjáalakult a beszédprodukció és a beszédészlelés kutatása.[3][17][18]
A fonetika ágai
[szerkesztés]Mivel a beszédhangokat számos szempontból (létrejöttük, terjedésük, észlelésük, fejlődésük stb. szempontjából) lehet tanulmányozni, a fonetikának ezekre szakosodott ágai jöttek létre.
Az általános fonetika ágai
[szerkesztés]Az általános fonetika több tudományhoz kötött. Kapcsolatban van a neurofiziológiával és a neuropszichológiával azzal, hogy a hangok képzését agyon belüli folyamatok előzik meg, észlelésüket és értelmezésüket pedig ugyanilyen folyamatok határozzák meg. Képzésüket és észlelésüket jellegzetes szervek végzik, amelyek leírásához az anatómia járul hozzá, működésük megértéséhez pedig a fiziológia. Fizikai tulajdonságaik révén a beszédhangok az akusztika tárgyához is tartoznak,[2] kutatásukhoz pedig az informatika is hozzájárul.[3][17]
A neurofiziológiai fonetika
[szerkesztés]Ez a viszonylag kevéssé kifejlett tudományág megpróbálja leírni azokat az agyi mechanizmusokat, amelyek a beszédprodukciót és -észlelést vezérlik.[6]
Az artikulációs fonetika
[szerkesztés]
Ez a fonetika egyik legrégibb ága, elemei már az ókori indiai nyelvészetben megvoltak.[19] Fiziológiai fonetikának is nevezik, és köze van az anatómiához is, mivel a beszéd szervei felépítésével foglalkozik és működésükkel a beszédhangok képzésekor.[20]
Az akusztikai fonetika
[szerkesztés]Az akusztikai fonetika a beszédhangok mint rezgések fizikai tulajdonságait tanulmányozza, azaz frekvenciájukat, amplitúdójukat, erősségüket és időtartamukat terjedésük közben a beszélőtől a hallgatóhoz. Főleg ez az ága a fonetikának használ a hangok rögzítésére, elemzésére, képzésére, felerősítésére, közvetítésére és visszaadására alkalmas elektronikus eszközöket.[8][17][18][21]
Az auditorikus (vagy percepciós) fonetika
[szerkesztés]A fonetika ezen ága a beszédhangok észlelésével, megkülönböztetésével, értelmezésével és kategorizálásával foglalkozik az anatómia, a fiziológia, a neurofiziológia és a neuropszichológia közreműködésével, mint olyan tevékenységekkel, amelyeket a fül, a hallóideg és az agy végez.[1][22]
Egyes nyelvek fonetikájának ágai
[szerkesztés]Az egy adott nyelvvel foglalkozó nyelvészet keretében a fonetika annak beszédhangjait és szupraszegmentális tényezőit tanulmányozza szinkrón vagy diakrón nézetben. Vizsgálja a beszédhangok közötti hatásokat is a szavakon belül és a szavak érintkezőpontján. A fonetikai kutatás két nyelvre vagy nyelvek csoportjára is kiterjedhet.
A leíró fonetika szinkrón jellegű, azaz leírja és csoportosítja egy adott nyelv egy adott időszakban létező beszédhangjait.[6][8]
A szintaktikai fonetika tárgyát a szószerkezetet alkotó szavak érintkezőpontján történő hangváltozások képezik,[7][8] mint például a francia nyelvben a hangkötés, amikor szerkezet első és második, magánhangzóval kezdődő szava között olyan hang jelenik meg, amely nincs meg akkor, amikor az első szó elszigetelt, vagy a szerkezet második szava mássalhangzóval kezdődik, pl. enfants [ɑ̃fɑ̃] ’gyerekek’ vs. enfants adorés [ɑ̃fɑ̃zadɔre] ’imádott gyerekek’.[23]
A történeti fonetika diakrón jellegű. Egy nyelv beszédhangjainak fejlődésével foglalkozik az idők során.[6][8] Tekintélyes képviselői a német August Schleicher (1821–1868) és az orosz Filipp Fortunatov (1848–1914) voltak.[8]
Az összehasonlító fonetika több rokon nyelv beszédhangjainak párhuzamos fejlődését tanulmányozza. A történelmi fonetikával egy időben jelent meg, és szorosan kötődik hozzá.[6][8]
A fonotaktika
[szerkesztés]A fonotaktika a fonetikának az a része, amely arról szól, hogy a beszédhangoknak milyen sorozatai használatosak törvényszerűen,[24] azaz milyen hangfajták és mely helyzetben fordulhatnak elő az illető nyelvben (pl. lehetséges szótagszerkezetek, mássalhangzó-sorozatok). Ezek a lehetőségek és azon tiltások, amelyekkel járnak, a nyelv fonotaktikai szabályai.[25][26][27]
A fonetikai átírás
[szerkesztés]Mielőtt hangfelvételeket tudtak készíteni, szükséges volt a beszéd minél hitelesebb írásbeli rögzítése, és ez a szükség utólag is megmaradt. Többféle fonetikai átírási rendszer létezett és létezik, úgy egyes nyelvekéi, mint általánosak. A legtöbb a meglévő ábécéken alapszik, olykor vegyítve ezeket, például a latint és a görögöt vagy másokat, diakritikus jeleket is használva. Például a finnugrisztikában a SETÄLÄ-féle átírást használják, a magyar nyelvre pedig az 1949-ben elfogadott magyar egyezményes hangjelölést (többek között a A magyar nyelvjárások atlaszában), vagy egy Nádasdy Ádám és Siptár Péter által létrehozott, a nemzetközi fonetikai ábécén alapuló átírást.[3]
A 21. században az általános fonetikai munkákban és a nemzetközi érdeklődésre számot tartó speciális fonetikai publikációkban inkább a nemzetközi fonetikai ábécé használatos.[3] Ez főleg a latin ábécén alapszik, görög betűket is tartalmaz, valamint speciális jeleket, köztük létező betűkből származókat (például megfordított betűket), diakritikus jeleket, a hangok rövidségére vagy hosszúságára, a szótagok közötti határra, a hangsúly helyére stb. való jeleket.[28]
Az alkalmazott fonetika
[szerkesztés]A fonetika az élet sok területén alkalmazható. Ilyen területek a logopédia, a siketek oktatása, a távközlés, a bűnügyi nyomozás, a színészképzés, az irodalmi művek hanganyag-elemzése, a beszédszintézis (például olvasógép vakok számára),[2] a szónoklattan (az előadás hangzásbeli kérdései), a stilisztika (a beszédhangok expresszivitásának vizsgálata), az idegennyelv-oktatás, az orvostudományban a foniátria (a hangadás betegségeinek a gyógyítása) és az afáziás betegek kezelése, a hallókészülékek készítése stb.[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b c Kálmán – Trón 2007, 15. o.
- ↑ a b c Nádasdy 2006, 11. o.
- ↑ a b c d e f g h i j k A. Jászó 2007, 73–85. o.
- ↑ Bussmann 1998, 895. o.
- ↑ a b Crystal 2008, 363–364. o.
- ↑ a b c d e f g Dubois 2002, 361. o.
- ↑ a b c d e Bidu-Vrănceanu 1997, 205–206. o.
- ↑ a b c d e f g Constantinescu-Dobridor 1998, fonetică szócikk.
- ↑ Crystal 2008, 393. o.
- ↑ 1939-ben, Nyikolaj Szergejevics Trubeckoj Grundzüge der Phonologie (A fonológia alapjai) című munkájának megjelenésével együtt (Constantinescu-Dobridor 1998, fonetică szócikk).
- ↑ Vö. például A. Jászó 2007, 74. o.
- ↑ Vö. pl. Kálmán – Trón 2007, 15. o.
- ↑ Vö. pl. Nádasdy 2006, 10. o.
- ↑ Bussmann 1998, 355. o.
- ↑ A Principes de phonétique expérimentale (A kísérleti fonetika elvei). 1. (1897–1901) és 2. kötet (1901–1908). Párizs – Lipcse: Welter kiadó (Constantinescu-Dobridor 1998, fonetică szócikk).
- ↑ Bussmann 1998, 12 és 395. o.
- ↑ a b c Dubois 2002, 6. o.
- ↑ a b Bussmann 1998, 12. o.
- ↑ Dubois 2002, 51. o.
- ↑ Crystal 2008, 36–37. o.
- ↑ Crystal 2008, 7–8. o.
- ↑ Bussmann 1998, 105–106. o.
- ↑ Dubois 2002, 164. o.
- ↑ Kálmán – Trón 2007, 162. o.
- ↑ Kálmán – Trón 2007, 15. és 162. o.
- ↑ Bussmann 1998, 901. o.
- ↑ Crystal 2008, 366–367. o.
- ↑ Bussmann 1998, 894. o.
Források
[szerkesztés]- A. Jászó Anna. Hangtan. In A. Jászó Anna (szerk.). A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 73–162. o. (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)2020. augusztus 1.)
- (románul) Bidu-Vrănceanu, Angela et al. Dicționar general de științe. Științe ale limbii (Tudományok általános szótára. Nyelvtudományok). Bukarest: Editura științifică. 1997. ISBN 973-440229-3 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
- (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.). Dictionary of Language and Linguistics Archiválva 2022. január 23-i dátummal a Wayback Machine-ben (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
- (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe. Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest: Teora, 1998; az interneten: Dexonline (DTL) (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
- (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
- (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002 (Hozzáférés: 2023. május 15.)
- Kálmán László – Trón Viktor. Bevezetés a nyelvtudományba Archiválva 2023. június 5-i dátummal a Wayback Machine-ben. 2., bővített kiadás. Budapest: Tinta. 2007, ISBN 978-963-7094-65-1 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
- Nádasdy Ádám. 1. fejezet – A nyelvészet és területei. In Kiefer Ferenc (főszerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. ISBN 963-05-8324-0. 5–13. o. (Hozzáférés: 2023. május 15.)
További információk
[szerkesztés]- Bolla Kálmán. Magyar fonetikai atlasz: a szegmentális hangszerkezet elemei. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1995. ISBN 963-18-6832-x
- Bolla Kálmán. Magyar fonetikai kislexikon. 2006. www.bollakalman.hu (Hozzáférés: 2023. május 15.)
- Csernicskó István – Hires Kornélia. Hangtan. Előadások gyűjteménye magyar szakos hallgatók számára. Jegyzet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói számára. Rákóczi-füzet XLI. II. Beregszász: Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. 2008 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
- Gósy Mária. Fonetika, a beszéd tudománya. Budapest: Osiris Tankönyvkiadó. 2004. ISBN 963-389-666-5
- Kassai Ilona. Fonetika. Budapest: Nemzeti tankönyvkiadó. 1998. ISBN 963-18-8984-x
- Laziczius Gyula. Fonetika. Budapest: Tankönyvkiadó. 1978. ISBN 9631729680
