Kognitív nyelvészet

A kognitív nyelvészet a nyelvtudomány azon ága, amely az emberi megismerésen és annak folyamatain alapul. A megközelítési mód miatt a kognitív tudományok között is megemlítik. Kezdetei a 70-es évekre tehetők, az elmélet két fő megalapozó munkájának G. Lakoff Women, Fire and Dangerous Things és R. Langacker Foundations of Cognitive Grammar című munkáit tekintik. A 70-es, 80-as években az USA-ban bontakozott ki, szembehelyezkedik a strukturalista elméletekkel és elsősorban a generatív nyelvészettel. A nyelvet holisztikusan szemléli, a szemantikának központi szerepet juttat. A nyelvet nemcsak statikus, szerkezeti jellegű tudásként kezeli, hanem annak műveleti jellegét is hangsúlyozza. A kogníció ’megismerés’ a latin cognosco ’megismerni’ igéből származik, tehát elnevezésében is az emberi megismerést helyezi középpontba, és azt a szemléletet tükrözi, hogy a nyelv megismerése az emberi megismerési folyamatok vizsgálatával lehetséges.

A nyelvtudomány kognitív fordulata

Saussure munkássága nyomán a nyelvtudomány a generatív nyelvészet előtt társadalomtudománynak minősült, a nyelvet mint elvont társadalmi képződményt vizsgálta. Ezzel szemben a generatív nyelvészet a nyelvet biológiai, mentális konstrukciónak tekinti. Ebből következik, hogy mivel a nyelv biológiai megalapozottságú, vizsgálata a természettudományok körébe tartozik. A kognitív megnevezés itt azonban még csak azt jelentette, hogy ez a felfogás a nyelvet agyi, mentális képződménynek tekinti, tehát ebben a felfogásban a megismerési folyamatok még nem játszanak szerepet. Ezért ez kognitív helyett inkább mentalista modellnek tekinthető.

A kognitív nyelvészet alapvető fogalmai

Testesültség

A jelentés testesültsége azt jelenti, hogy az ember a saját testéből kiindulva tapasztalja meg a világot, és ez alapján hozza létre a jelentést. Ezekben a folyamatokban fontos szerephez jut a kategorizáció, a sematizáció, illetve a metonimikus és metaforikus konceptualizáció.

Kategorizáció

Ellentétben az arisztotelészi a priori kategorizációval, amely szükséges és elégséges feltételek alapján sorolja kategóriákba például a tárgyakat, az eseményeket, kognitív keretben prototípus alapú kategorizációról beszélhetünk. Ludwig Wittgenstein vizsgálta a JÁTÉK kategóriát klasszikus kategorizáció alapján. Ő állapította meg, hogy a tagokat a családi hasonlóság elve köti össze, nem szükséges, hogy a kategória összes tagja az összes tulajdonsággal rendelkezzen (ahogy a családtagoknak is vannak hasonló vonásaik, nem szükséges azonban mindenkinek az összes tulajdonsággal rendelkeznie). A prototípus alapú kategorizációban vannak központi és perifériás elemek. A központi elemek képviselik legjobban az adott kategóriát, és ők rendelkeznek a legtöbb kategóriára jellemző tulajdonsággal. A perifériás elemek nem rendelkeznek az összes tulajdonsággal, sőt egyes tulajdonságaik alapján akár egy másik kategóriába is sorolhatnánk őket (pl. a denevért a madár kategóriájába), a kategóriahatárok nem élesek. Mindig van egy alapszintű kategória (pl. szék), egy ehhez képest magasabb szintű (bútor) és egy alacsonyabb szintű (karosszék). A mindennapi interakció során az alapszintű kategóriákkal kerülünk kapcsolatba.

Fogalmi keretek

A fogalmi keret a világról alkotott tudásunk strukturált mentális reprezentációja. Számos elnevezés létezik: fogalmi keret, séma, gestalt, kognitív modell, idealizált kognitív modell, tartomány, kulturális modell stb. Ezek jelentése többé-kevésbé azonos. Az idealizált kognitív modell (IKM) elnevezés Lakofftól származik. Azért nevezi idealizáltnak, mert gyakran előfordul, hogy a sémák természetben nem létező dolgokra vonatkoznak, amelyekek lehetnek kultúraspecifikusak is. A természetben nem létezik pl. HÉT nevű, 7 napból álló ciklus. Mivel egy séma kultúránként eltérő lehet, kulturális modellnek is nevezik, néhány kutató szerint a kultúra fogalmi keretek összessége. Egy cselekvéssorozatot tartalmazó fogalmi keretet szkriptnek (forgatókönyvnek) neveznek (pl. ÉTTEREM). Mivel az éttermi szokások országonként eltérhetnek, belátható, hogy az ÉTTEREM, illetve a többi séma országonként, kultúránként változhat.

Metonímia, metafora

A fogalmi metonímia egy célfogalom és egy közvetítőfogalom közötti megfeleltetés, amely során mindkét összetevő ugyanazon idealizált kognitív modell része.

pl. Budapest tárgyalásokat folytat: Budapest (közvetítőfogalom) a magyar végrehajtó hatalom (célfogalom) helyett

A fogalmi metafora két fogalmi keretből (egy konkrétabb forrás- és egy elvontabb céltartományból) áll. A két fogalmi tartomány elemei egymással megfeleltethetőek.

Pl. a szerelem utazás metafora (az utazás a forrástartomány, a szerelem a céltartomány)

az utazók→ a szerelmesek

a jármű→ a szerelmi kapcsolat

az úti cél→ a szerelmi kapcsolat célja/ értelme

az utazást megnehezítő akadályok→ nehézségek a kapcsolatban

a megtett út→ a kapcsolatban való előrehaladás

Képi sémák

Az alapvető testi, fizikai tapasztalataink alapján születésünktől fogva sémákat hozunk létre (pl. TARTÁLY, MOZGÁS), a szavaink jelentése erre épül. Pl. a TARTÁLY sémára vezethető vissza az ÁLLAPOT TARTÁLY metafora, amely pl. a következő kifejezésekben is megjelenik: bajban van, álomba zuhan. Lakoff szerint a képi sémák szolgálnak gondolkodásunk alapjaként. Mivel fizikai tapasztalatainkra vezethetőek vissza, ezért beszélhetünk „testesült” gondolkodásról.

Alternatív konceptualizáció

A szituációkat, történéseket, entitásokat értelmezzük, ez azonban nem mindig azonos módon történik, ezért tekinthető alternatívnak. Ilyen értelmezési folyamat a fentebb leírt kategorizáció, a fogalmi keretek és a metaforák is. Egy adott nyelvi kifejezés utalhat a szituáció több részére is (1), és egy szituációra is utalhat többféle nyelvi kifejezés (2).

(1) a, A Pesti Napló száz forintba kerül. (Itt magára az újságra utal.)

(1) b, A Pesti Napló csődbe ment. (Itt pedig a cégre utal ugyanaz a kifejezés.)

(2) a, A gyerekek betörték az ablakot.

(2) b, Betörött az ablak.

Ebből következik, hogy a jelentés nem azonos teljesen a fogalmi tartalommal, hanem a jelentésnek részét képezi a konceptualizáció is. A (2)-es példa mutatja, hogy bár ugyanarról a tartalomról tesznek állításokat, más-más módon konceptualizálják ugyanazt a történést.

Mentális tér

A kognitív nyelvészet elveti a jelentés elsődlegességét, azt, hogy a nyelvi kifejezéseknek előre meghatározott jelentésük van, ehelyett azt az álláspontot képviselik, hogy a jelentést beszéd közben folyamatosan hozzuk létre, és a jelentés attól függ, hogy milyen mentális tereket és ezek között milyen megfeleléseket hozunk létre. Beszéd közben folyamatosan hívunk elő, aktiválunk bizonyos mentális tereket. Egyszerre több teret is aktiválhatunk, a kiinduló mentális tér az alaptér. Térépítő elemek, amelyek alapján előhívjuk a mentális tereket, például az időhatározók (tegnap: előhívjuk a Tegnap mentális teret), a szeretnék kifejezés (Vágy tér) stb. Az alaptér és az aktivált mentális terek közötti megfelelések feldolgozásakor értjük meg a beszédet.

Pl. Tegnap találkoztam Zsuzsival.

A példa esetében az alaptérben található a beszélő, emellett aktiválásra kerül a Tegnap mentális tér, amelyben megjelenik a beszélő (megfeleltethető az alaptér beszélőjével) és Zsuzsi. Az eltérő jelentésértelmezéseket azzal magyarázzák, hogy a különböző jelentések esetében eltérő mentális tereket és megfeleléseket aktiválunk. A mentális terek elméletét Gilles Fauconnier dolgozta ki.

Fogalmi integráció (jelentésintegráció, blend)

Két vagy több mentális tér elemeinek integrációját fogalmi integrációnak nevezzük. Az ebben szerepet játszó négy leggyakoribb mentális tér: 2 db bemeneti tér, generikus tér, integrált tér (blend). Mivel ezek egymással összefüggő fogalmi hálózatokat alkotnak, sokszor hálózati modellnek is nevezik. A fogalmi integráció legismertebb képviselői Gilles Fauconnier és Mark Turner.

Pl. Ez a sebész egy hentes.

Amennyiben metaforaként értelmezzük, és megkeressük a megfeleléseket (pl. hentes → sebész, bárd → szike), akkor még hiányzik a jelentésnek az a komponense, miszerint a sebész nem végzi jól a munkáját, azért ebben az esetben célszerűbb a blendet alkalmazni. Az első bemeneti tér ebben az esetben a sebészet, a második bemeneti tér a hentesség. A generikus térben egy személy szerepel egy éles vágóeszközzel, amelyet egy testen alkalmaz (itt azok a tulajdonságok szerepelnek, melyek a két bemeneti tér közös jellemzői). Az első bemeneti térből az integrált térbe kerül a sebész, a beteg, a helyszín, ugyanakkor a második bemeneti térből a hentesség eszközei, módszerei. Ha a sebész a hentes módszereit alkalmazza, azt jelenti, hogy nem végzi jól a munkáját.

Források

• Bańczerowski Janusz 1999. A kognitív nyelvészet alapelvei. In: Magyar Nyelvőr 123: 78–87. Online: http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1231/123107.htm
• É. Kiss Katalin 1998. A generatív nyelvészet mint kognitív tudomány. In: Pléh Csaba – Győri Miklós (szerk.): A kognitív szemlélet és a nyelv kutatása. Budapest: Pólya Kiadó. 23–39.
• Kövecses Zoltán–Benczes Réka 2010. Kognitív nyelvészet. Budapest: Akadémiai Kiadó
• Kövecses Zoltán 2011. Kognitív nyelvészet. In: Balázs Géza (szerk.): Nyelvészetről mindenkinek. 77 nyelvészeti összefoglaló. Budapest: Inter. 153-156.
• Szathmári István 2001. Kognitív nyelvészet. In: A Dunánál : magyarok a 20. században (1918-2000) CD-ROM. Budapest : Enciklopédia Humana Egyesület. Online: http://mek.niif.hu/01900/01906/html/index428.html
• Tolcsvai Nagy Gábor 2002. A kognitív nyelvészet elméleti hozadéka a szövegtan számára. In: Keszler Borbála – Kiss Róbert (szerk.): Harmincéves a Mai Magyar Nyelvi Tanszék. A 2000. október 16-án rendezett tudományos ülésszak előadásai. ELTE, Budapest. 35-42. Online: http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1244/124411.htm