Logopédia

Logopédia görög szó, jelentése beszédnevelés. Iszokratész az i. e. V-IV. században használja elsőként az eredeti görög kifejezést ebben az értelemben. Jelentőségét felismerve iskolai tantárgynak ajánlja.

A logopédia tudományról

A logopédia az írott és beszélt nyelv fejlődési és szerzett, megértési és produkciós zavaraival (megelőzésével, felismerésével/diagnosztikájával, kiküszöbölésével/terápiájával) foglalkozó tudományközi/interdiszciplináris szakterület.

A tudományág elnevezése Emil Fröschelstől ered, aki a beszédhibák tanaként, orvosi tudományként tartja számon. A logopédia meghatározását, tudomány-rendszertani besorolását a logopédiáról, a logopédiai folyamatról, a logopédia tudományközi kapcsolatáról vallott felfogás, a logopédiai tevékenységet végzők szakmai hovatartozása, a kialakult hagyomány egyaránt befolyásolja. Megítélése ezért országonként és egy-egy országon belül is változhat. A logopédia tudományági értelmezésében nagyrészt a gyógypedagógia (Csehország), az orvostudomány (Franciaország), ill. a pszichológia és a nyelvtudomány (Lengyelország) kap szerepet. Németországban mindegyiknek van hatása a logopédia jellegének meghatározásában (Albert Gutzmann és leszármazottai).

Hazánkban is többféle nézet él. Hirschberg Jenő a gyógypedagógia egyik speciális ágának, Palotás Gábor pedig a beszédpatológia pedagógiai, pontosabban gyógypedagógiai területével foglalkozó tudománynak tekinti. Értelmezésében a beszédpatológia a beszédzavarok kutatásával, megelőzésével, diagnosztikájával foglalkozó komplex tudomány, amelynek orvosi oldala a hangképzés és a beszéd rendellenességeivel foglalkozó szakterület, a foniátria. Vértes O. András megállapítása szerint vannak a foniátriát a logopédia részének tekintő nézetek is. Gordosné Szabó Anna felfogásában a logopédia a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia kommunikációs zavarokkal foglalkozó ága. Ezek elsődleges és másodlagos típusokra oszthatók. Az elsődleges kommunikációs zavarok, kóros hatás következtében, közvetlenül a beszéd különböző rendellenességeiben (az artikulációban, a beszédritmusban, a beszédmotóriumban és a beszédszenzóriumban) nyilvánulnak meg. A másodlagosak a különböző fogyatékosságokkal együtt járó vagy ezek következményeként fellépő sajátos beszéd-rendellenességekben jelentkeznek. A logopédia tudományközi rendszerében Gordosné Szabó Anna (1979-ben) a szűkebb értelemben vett gyógypedagógia területén kívül az orvostudomány (orr-fül-gégészet, audiológia, foniátria, neurológia, pszichiátria), valamint a pedagógia (általános pedagógia, beszédpedagógia), a nyelvészet (fonetika, fonológia), pszichológia, szociológia, kommunikációkutatás, pszicholingvisztika kapcsolatát tartja jelentősnek. A korszerű logopédiai tevékenység ezt a fogszabályozás és szájsebészet területével tovább bővítette. A tudomány állandó fejlődését jelzi, hogy a kialakulóban lévő, ill. már kialakult diszciplínák, például neurolingvisztika, neuropszichológia, kognitív pszichológia, észleléslélektan, szociolingvisztika, gyermeknyelvkutatás, beszédakusztika, beszédészlelés is hatottak a logopédiára, sőt annak megújulására, differenciálódására is.

A logopédiai nevelés

A logopédiai nevelés, gondozás célja, hogy biztosítsa a beszédhibás egyén személyiségének töretlen fejlődését, az egyén célkitűzéseinek megvalósulását, az optimális szocializációt, a sikeres habilitációt, ill. rehabilitációt. A leghatékonyabb forma a megelőzés, amely a szülők, nevelők, sőt az egész társadalom felvilágosítását, a veszélyeztetettek korai kiszűrését és előzetes fejlesztéssel az esetleges halmozódó beszédhibák megjelenésének kivédését jelenti. Korszerű vizsgálata a terápia (gyógyító kezelés) egész folyamatát érinti, és a határtudományok egyre szélesebb képviseletét kívánja meg. A logopédiai terápia szemléletváltozásához vezetett a hagyományos logopédiai kórformák lényeges történeti (szerkezeti stb.) változása, és újakkal való bővülése. E feladatok megoldását a szakemberek széles körű, összehangolt tevékenysége segíti. Az állandóan megújuló logopédiai folyamat egyre több program, módszer, eszköz kimunkálása vagy átvétele, célirányos fejlesztése, ill. a személyiséget figyelembe vevő intenzív foglalkozás, a szülők bevonása jellemzi. A hatékonyságot, a társadalomba való zavartalan beilleszkedést, főként súlyos beszéd- és nyelvi zavarok (például beszédfejlődési elmaradás, rinolália, diszlexia, hadarás, dadogás, halmozott beszédsérülés) esetében az utógondozás is szolgálja. A logopédiai tevékenység színtereinek (logopédiai intézmények) megválasztása a kóroktani tényezők, a beszédhibás életkora, a logopédiai kórforma súlyossága, kiterjedtsége, az esetleges halmozott beszédsérülés, a terápia kezdetének időpontja, a környezet szemléletének és az integráció lehetőségeinek érvényesítése alakítja.

A hazai logopédia a 19-20. század fordulóján jött létre a gyógypedagógia egyik ágaként. A népiskolai törvény életbelépése után megnőtt az anyanyelvi nevelés jelentősége. Ez az elsődlegesen beszédsérültek sürgető ellátásának gondolatát vetette fel, ami rövidesen meg is valósult (a logopédiai tevékenység megindulása, a szervezeti keretek megteremtése). Az egyidejű szakemberképzés a korabeli külföldi és hazai fonetikai és beszédpedagógiai kutatásokra és a hazai gyógypedagógia eredményeire építhetett.

Ki kell emelni Roboz József, Merész Fülöp, Sarbó Artúr, Sulyomi-Schulmann Adolf, Bárczi Gusztáv, Miloslav Seeman, Kanizsai Dezső, Montágh Imre, Mérei Ferencné, Vassné Kovács Emőke, Subosits István, Vinczéné Bíró Etelka, Palotás Gábor munkásságát.

Források

Gordosné Szabó Anna: Logopédia. In: Pedagógiai Lexikon. 2. köt. Főszerk. Báthory Zoltán, Falus Iván. Budapest, Keraban Könyvkiadó. 1997. 370-371. p.
Logopédia^{[halott link]}

További információk

Hirschberg J.-Szabó L.-né: A phoniater-orvos és a logoped-tanár együttműködésének fontossága a beszédhibák diagnosztizálásában. in: Tanulmányok a logopédia köréből. Budapest, 1959. 215-218.;
Frint T.-Surján L. (szerk.): A hangképzés és zavarai. Beszédzavarok. Budapest, 1969.;
Palotás G.: A logopédia fogalma, célja és feladatai, a logopédia tevékenységi formái. BGGYTF Évkönyve, Budapest, 1967. 187-194.;
Vértes O. András: A beszédhibákról. Nyelvőr Füzetek. 5. Bp. 1956. 4.;
Gordosné Szabó Anna: Gyógypedagógia. Budapest, 1981.;
Gordosné Szabó Anna: A magyar logopédia kialakulása. Szemelvénygyűjtemény a gyógypedagógia-történethez. VII. Budapest, 1989.;
Vassné Kovács E.-Gordosné Szabó A.-Szépe Gy.: Logopédia, kommunikáció és nyelvészet. Nyelvtudományi Értekezések. 75. Budapest, 1971. 41-58.
Sebestyénné Tar Éva: A 3-6 éves kori fonológiai fejlődés kronológiai mintázata a magyarban. Open Art, Budapest, 2006.
Marton Klára (szerk.): Neurokognitív fejlődési zavarok vizsgálata és terápiája. Példák a bizonyítékon alapuló gyakorlatra. ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2009.
Hirschberg Jenő - Hacki Tamás - Mészáros Krisztina (szerk.): Foniátria és társtudományok. A hangképzés, a beszéd és a nyelv, a hallás és a nyelés élettana, kórtana, diagnosztikája és terápiája. I. és II. kötet. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2013.
Vékássy László: A dadogók komplex kezelése (nyolcéves kortól). Medicina Könyvkiadó, 2016.
Logopédia. A Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége elektronikus folyóirata: http://mlszsz.hu/folyoirat.html

Kapcsolódó szócikkek