Bárczi Géza
| Bárczi Géza | |
_Hungarian_linguist.jpg) | |
| Arcképe SZTE Egyetemi gyűjteményéből | |
| Született | Bárczi Géza József 1894. január 9.[1] Zombor |
| Elhunyt | 1975. november 7. (81 évesen)[1] Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Házastársa | Simond Renée Klotild (h. 1920–1962)[2] |
| Foglalkozása | magyar nyelvész, magyar–francia nyelvtörténész |
| Kitüntetései | Kossuth-díj (1952) |
| Sírhelye | Farkasréti temető (6/1-1-66)[3][4] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Bárczi Géza témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Bárczi Géza (Zombor, 1894. január 9. – Budapest, 1975. november 7.) Kossuth-díjas magyar nyelvész, eszperantista, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. A 20. század legkiválóbb magyar nyelvészeinek egyike, a tudós- és tanárképzésnek példamutató egyénisége.
Kutatási területei: francia–magyar nyelvi kapcsolatok; a magyar nyelv francia eredetű jövevényszavai; nyelvjáráskutatás; magyar nyelvtörténet: történeti hang- és alaktan; nyelvművelés.
Élete
[szerkesztés]Bárczi Iván és pusztaszántói Sántha Adalberta fia. A zombori főgimnáziumból a magyar anyanyelvű Bárczi Géza német, török és eszperantó nyelvtudást hozott magával, sőt felsőbb éves korában tanította is az eszperantó nyelvet a főgimnáziumban.
A Budapesti Tudományegyetem magyar–latin–görög, majd francia szakán tanult. 1914-ben – mint az Eötvös Collegium tagja – ösztöndíjjal tanulmányútra ment Franciaországba, az út azonban végül is egy franciaországi internálótáborba (a hírhedt „Fekete kolostor”-ba) vezetett, ahol Bárczi Géza franciául és spanyolul tanult. Később a Nemzetközi Vöröskereszt közbenjárása révén Svájcba került, s csak hazatérése után, 1920-ban szerzett magyar–francia szakos tanári oklevelet.
1932-ben egyetemi magántanárrá habilitálták a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen Az ófrancia nyelv és nyelvtörténet tárgykörből, 1938-ban megerősítették magántanári habilitációját a budapesti egyetemen. 1921-től 1941-ig Budapesten tanított középiskolában, a szegedi egyetem Francia Filológiai Intézetében órákat adott mint magántanár 1932-től 1940-ig, Bárczi Géza nyomán erősödött a francia nyelvészeti oktatás a szegedi egyetemen.
1941-től a Debreceni Egyetemen a Magyar- és Finnugor Nyelvészeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, ebben a beosztásában indította útjára a Magyar Nyelvjárások című periodikus kiadványt, utóbb 1952-től a budapesti egyetem II. sz. Magyar Nyelvtudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanáraként működött. Ebben a pozíciójában segítette és támogatta 1966-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetemen az eszperantó nyelv tanításának bevezetését Szerdahelyi István által, részt vállalt az egyetemi eszperantó nyelvi és nyelvtani jegyzetek lektorálásában. Tanári állásából 1971. július 1-jén vonult nyugalomba.
Bárczi Géza eszperantó nyelvű versei, szépprózai írásai, műfordításai a La Verda Standardo című eszperantó nyelvű lapban jelentek meg, később bekerült a lap szerkesztőbizottságába, majd annak főszerkesztője lett.[5] A következőket olvashatjuk posztumusz megjelent tanulmányában az eszperantó nyelvről: „... pótolhatatlan veszteség lenne, ha e nagy nyelvektől elnyomva bármely kisebb nemzet értékes kultúrájának hordozója meggyöngülve, önállóságát, saját ízeit és értékeit vesztve lassanként maga is veszteséglistára kerülne. E veszélyt csak egy teljesen semleges nyelv háríthatja el, melyet egyetlen nemzet, sem egyéb politikai egység nem vall magáénak, hanem valamennyi elfogadja közvetítő második nyelvnek. Hogy ez csak az eszperantó lehet, azt bízvást remélhetjük.”[6]
Jelentősége
[szerkesztés]
Előbb a francia, majd a magyar nyelvészet neves művelőjévé vált. Mint tanáregyéniség is kiemelkedő volt, tanítványai sok tudást, módszert, szemléletet, erkölcsi magatartást, emberi törődést, melegséget kaptak tőle. Legismertebb tanítványa Szathmári István magyar nyelvész.
Művei (válogatás)
[szerkesztés]- A „pesti nyelv” (Budapest, 1932)
- Ó-francia hang- és alaktan (Pécs–Budapest, 1933)
- A középkori vallon–magyar érintkezésekhez (Budapest, 1937)
- A magyar nyelv francia jövevényszavai (Budapest, 1938)
- Magyar szófejtő szótár (Budapest, 1941)
- A nyelvtörténet felhasználása az élő nyelvek tanításában (Budapest, 1942)
- Jegyzetek a budapesti népnyelvről (Debrecen, 1943)
- Régi magyar nyelvjárások (Budapest, 1947)
- Fonetika (Budapest, 1951)
- A tihanyi apátság alapító levele mint nyelvi emlék (Budapest, 1951)
- A magyar szókincs eredete (Budapest, 1951)
- Bevezetés a nyelvtudományba (Budapest, 1953)
- Magyar hangtörténet (Budapest, 1954)
- A magyar nyelv értelmező szótára. Szerk. Országh Lászlóval. (Budapest, 1959–1962)
- A magyar nyelv életrajza (Budapest, 1963)
- A magyar nyelv története. Társszerzőkkel (Budapest, 1967)
- Nyelvművelésünk (Budapest, 1974)
- Magyar történeti szóalaktan. I. A szótövek (Budapest, 1980)
- A magyar nyelv múltja és jelene (Budapest, 1980)[7]
- A nemzetközi nyelvről (Budapest, 1987)[8]
Szerkesztőbizottsági tagsága
[szerkesztés]További tudományos tisztségei
[szerkesztés]- MTA Nyelvtudományi Bizottság (tag)
- MTA Nyelvtudományi Munkabizottság (elnök)
- MTA Nyelvtudományi Intézet (Tudományos tanács tag)
Társasági tagságai
[szerkesztés]- Magyar Nyelvtudományi Társaság, alelnök, társelnök, (elnök: 1959–1975[9])
- Société Finno-Ougrienne (Helsinki) tiszteletbeli tag (1958–)
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- MTA tagja (levelező: 1939, rendes: 1947)
- Kossuth-díj II. fokozat (1952)
- Munka Érdemrend (1955)
- Munka Érdemrend arany fokozat (1964)
- Finn Akadémia külső tagja (1967)
- Állami Díj I. fokozat (1970) – a magyar nyelv életrajza című munkájáért és egész életművéért
- Debreceni Egyetem díszdoktora (1973)
Emlékezete
[szerkesztés]Munkásságának tiszteletére Bárczi Géza-emlékérmet és Bárczi Géza-díjat alapítottak a nyelvtudomány területén kiváló teljesítményt nyújtóknak. (Bárczi Géza-emlékéremmel jutalmazták pl. Pomogáts Bélát 1985-ben, Hegedűs Attilát 1994-ben, Péntek Jánost és Szathmári Istvánt 1996-ban.)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ Házasságkötési bejegyzése a Bp. I. kerületi polgári házassági anyakönyv 607/1920. folyószáma alatt.. (Hozzáférés: 2020. október 9.)
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Soós Éva: Bárczi Géza és az eszperantó. Világ és Nyelv évkönyve, 1979.
- ↑ Bárczi Géza: Válhatik-e nemzeti nyelv az egész világ közvetítő nyelvévé? In: Világ és Nyelv évkönyve, 1978. Magyar Eszperantó Szövetség. 116. o.; Lásd még Latin vagy eszperantó
- ↑ Posztumusz kötet, benne Bárczi Géza műveinek bibliográfiája, Papp L. összeállítása (508–529. p.).
- ↑ A posztumusz kötet Bárczi Géza eszperantó tárgyú írásait adta közre Benczik Vilmos szerkesztésében. Kiadta a Magyar Eszperantó Szövetség. ISBN 963-571-186-7
- ↑ Magyar Nyelvtudományi Társaság megalakulásának centenáriuma, 2004. [2007. május 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 22.)
Források
[szerkesztés]- Szegedi egyetemi almanach: 1921–1995 (1996). I. köt. Szeged, kiad. Mészáros Rezső. Bárczi Géza lásd 89. o. ISBN 963-482-037-9
További információk
[szerkesztés]- Szathmári István: Bárczi Géza és a magyar nyelvtudomány. Budapest, 1978. (Klny. a Nyelvtudományi Közleményekből.)
- Szathmári István: Bárczi Géza. A múlt magyar tudósai. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995.
- Kálmán András–Szabics Imre: Bárczi Géza romanisztikai munkássága. Budapest, 1988
- Bárczi Géza centenárium. Szeged, 1994
- Bárczi Géza-emlékkönyv születésének 100. évfordulója alkalmából. Budapest, 1994
- Kislexikon [Tiltott forrás?]
- Magyar életrajzi lexikon
