Ugrás a tartalomhoz

Jeanne d’Arc

Hivatkozások szerkesztése
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Jeanne d'Arc szócikkből átirányítva)
Jeanne d’Arc
Szent Johanna
Jeanne d’Arc egy miniatúrán 1485-ből
Jeanne d’Arc egy miniatúrán 1485-ből
Szent
Születése
1412. január 6.
Domrémy,  Francia Királyság
Halála
1431. május 30. (19 évesen)
Rouen
Tisztelete
EgyházaRómai katolikus egyház
TisztelikRómai katolikus egyház, Anglikán Közösség
Boldoggá avatása1909, Notre-Dame-székesegyház
Boldoggá avatta: X. Piusz pápa
Szentté avatása1920. május 16., Szent Péter-bazilika, Róma
Szentté avatta: XV. Benedek pápa
Ünnepnapjamájus 30.
Védőszentje ennekFranciaországnak , mártíroknak, foglyoknak, harcosoknak, vallásosságuk miatt kigúnyolt embereknek, rabok, katonák védelmezője
Jeanne d’Arc Szent Johanna aláírása
Jeanne d’Arc
Szent Johanna aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jeanne d’Arc
Szent Johanna témájú médiaállományokat.
„Szent Johanna” lehetséges további jelentéseiről lásd: Szent Johanna (egyértelműsítő lap).

Jeanne d’Arc[1] – kiejtése [ʒan daʁk] –, Szent Johanna, (Domrémy, 1412. január 6.[2] – Rouen, 1431. május 30.) az „orléans-i szűz”, katolikus szent, francia nemzeti hős. A százéves háború idején ő vezette a francia nép felszabadító harcát az angolok ellen. Parasztlányként látta meg a napvilágot Kelet-Franciaországban. A háborúban a francia királyi hadsereg élén több meghatározó győzelmet aratott, melyek megfordították a háború kimenetelét, és lehetővé tették VII. Károly francia király trónra lépését. A burgundok elfogták és az angolok kezére adták, akik boszorkányság vádjával kiszolgáltatták őt az egyházi hatóságnak. Ezt követően az egyházi törvényszék eretnekség vádjával máglyahalálra ítélte és 19 éves korában elevenen megégettette.[3] 24 évvel később, 1455-ben VII. Károly király – akinek hírnevét beárnyékolta, hogy koronáját egy elítélt eretnek segítségével szerezte – felkérte III. Kallixtusz pápát, vizsgáltassa felül a szentszék döntését. Az új eljárásban Johannát ártatlannak találták és mártírrá nyilvánították. 1909-ben boldoggá, 1920-ban pedig szentté avatták.[2] Johanna Franciaország kilenc védőszentjének egyike, Dénes, Tours-i Márton, Lajos, Mihály, Remigius, Petronella, Radegunda és Lisieux-i Teréz mellett.[3]

Johanna hangoztatta, hogy látomásaiban Isten jelent meg előtte, és kérte, szabadítsa fel hazáját az angolok uralma alól. Hírnevet akkor szerzett, amikor Orléans városát 9 napos ostrom után felszabadította, majd több gyors győzelmet aratva a Loire völgyét is megtisztította az ellenségtől. A hadjáratot követően 1429. július 17-én VII. Károlyt Reims-ben királlyá koronázták.

Jeanne d’Arc a mai napig meghatározó szerepet tölt be a nyugati kultúrában. Napóleontól napjainkig a francia politikusok előszeretettel idézik fel emlékét. Alakja és tettei nagy írókat ihlettek meg (Shakespeare, Voltaire, Schiller, M. Twain, J. Anouilh, Brecht, Shaw, Delteil, M. Anderson stb.). Alakja több zeneműben (Verdi, Csajkovszkij, Honegger alkotásaiban), továbbá filmben és – újabban – videojátékban is feltűnik.

Történelmi háttér

[szerkesztés]
Bővebben: Százéves háború

Kelly DeVries történész így jellemzi a Jeanne d’Arc színrelépése előtti korszakot: „Ha valami elbátortalaníthatta volna őt, az Franciaország állapota 1429-ben”. A százéves háború 1337-ben robbant ki a francia trónra támasztott angol követelés eredményeként. A háborút rövidebb-hosszabb, viszonylagos békével jellemezhető szünetek tagolták. A harcok zömmel Franciaország területén zajlottak. Az angolok a chevauchée – a felperzselt föld taktikájához hasonlatos – stratégiát alkalmazva tönkretették a francia gazdaságot. A francia népesség egyébként sem állt még helyre az előző században dúló pestisjárvány (fekete halál) után, ráadásul a kereskedők el voltak vágva a külföldi piacoktól. Johanna színre lépése idején az angolok már majdnem elérték céljukat, egy kettős monarchia felállítását angol irányítással. A francia hadsereg már több évtizede nem aratott jelentősebb győzelmet. DeVries szavaival élve „a Francia Királyság még a 13. századi csírájának árnyéka sem volt.”[4]

Johanna születésének idején a francia király VI. Károly volt, akit az utókor az „őrült” jelzővel illetett. Feltételezett elmebaja miatt képtelennek tartották az uralkodásra.[5] Ennek eredményeképpen viszály tört ki a király testvére, Orléans-i Lajos herceg és unokaöccse, Rettenthetetlen János, Burgundia hercege között, akik összekülönböztek mind az ország fölötti régensség, mind a gyermekkorú dauphin fölött gyámság megszerzése okán. A viszály idején Bajor Izabella királynét házasságtöréssel vádolták meg. A burgundiak szerint viszonyt folytatott Orléansi-i Lajossal, és kapcsolatba hozták a királyi gyermek elrablásaival. Az ügy súlyosbodott, amikor Burgundia hercege elrendelte I. Lajos orléans-i herceg meggyilkolását, 1407-ben.[6]

Az emberek két független frakcióba tömörültek, Orléans-i Lajos fia, Károly köré az armagnacok és Rettenthetetlen János köré a burgundok. Az angol király, V. Henrik kihasználva a zűrzavart, lerohanta Franciaországot, és drámai győzelmet aratott Azincourt-nál 1415-ben, majd elfoglalta Észak-Franciaország városait.[7] A leendő francia király, VII. Károly 14 évesen felvette a dauphin címet mint a trón örököse, mivel mind a négy idősebb testvére elhunyt.[8] Első lényeges döntése a Burgundiával megkötött békeszerződés volt, 1419-ben. Ez azonban katasztrófába torkollott, amikor Rettenthetetlen Jánost armagnac partizánok meggyilkolták egy Károllyal való találkozásán, annak ellenére, hogy Károly garantálta a biztonságát. Burgundia új hercege, Jó Fülöp kiátkoztatta Károlyt, és szövetségre lépett az angolokkal, majd nagy francia területeket hódítottak meg.[9]

1420-ban Bajor Izabella királyné megkötötte a troyes-i szerződést, amelyben garantálta V. Henriknek a francia trónt, és előjogot kapott Károllyal szemben. Az egyezmény felélesztette azokat a szóbeszédeket, melyek Izabella titkos légyottjairól szóltak Orléans hercegével, és új gyanút ébresztettek, miszerint a herceg inkább volt királyi fattyú, mint a király fia.[10] V. Henrik és VI. Károly meghalt 1422-ben, a kisgyermekkorú VI. Henrik lett a névleges uralkodó a két királyság felett, s V. Henrik testvére, Lancaster János, Bedford első hercege kormányzóként uralkodott.[11]

1429 kezdetén szinte egész Észak-Franciaország és a délnyugati országrész idegen uralom alatt állt. Az angolok Párizsból és Rouenból, a burgundok Reimsből kormányoztak. Reims fontos tradicionális hely volt a franciák számára, koronázási és szentté avatási ceremóniák helyszíne 816 óta, ráadásképp Franciaországnak nem volt megkoronázott királya. Az angolok Orléans-t, amely az egyetlen független francia város volt a Loire vidékén ostrom alá fogták. Ez a fontos stratégiai pont jelentette a franciák utolsó bástyáját, elestével az angolok már könnyen uralmuk alá hajthatták volna a megmaradt francia területeket. Egy modern történész szavaival: „Orléans sorsán függött az egész királyság.”[12] Senki sem remélte, hogy a város kiállja az ostromot.[13]

Élete

[szerkesztés]
Szülőhelye most múzeum. A falu temploma jobbra, a fák mögött látható

Jeanne 1412 körül született Jacques d'Arc és Isabelle Romée lányaként egy Domrémy nevű faluban, Bar Hercegségben, melyet később Lotaringia (Lorraine) tartomány annektált, Domrémyt pedig átnevezték Domrémy-la-Pucelle-re.[14] Szülei 50 holdas földbirtok tulajdonosai voltak. Apja a földművelés mellett kisebb hivatali pozíciót is betöltött, adót szedett és a helyőrséget vezette.[15] A falu északkeleten, egy félreeső vidéki területen helyezkedett el, amely hű maradt a francia koronához a körülötte lévő burgund területekkel szemben. Nem csoda, hogy gyakori támadásoknak volt kitéve, s Jeanne gyermekkorában egy alkalommal a szülőfaluja is leégett.

Látomásai

[szerkesztés]

Jeanne a kortársai szerint eleinte átlagos parasztleány volt, aki szeretett táncolni.[16] Jeanne elmondása szerint 12 éves korában, 1424-ben részesült először azokban a rendkívüli látomásokban, melyek azután egész életét végigkísérték és tanácsokkal, buzdításokkal adtak számára lelki muníciót külső-belső harcaihoz. Látomásában egyedül volt egy mezőn, ahol hangokat hallott. Amikor a vízió elmúlt, Jeanne sírva fakadt, olyan csodálatos volt, amit látott. Úgy vélte, Szent Mihály, Alexandriai Szent Katalin és Antiokheiai Szent Margit szólította meg, arra biztatva őt, hogy űzze ki az angolokat és vezesse el a dauphint Reims-be a koronázásig.[17]

A kezdetek

[szerkesztés]

16 éves korában megkérte rokonát, Durand Lassois-t, vezesse a közeli Vaucouleurs-be, ahol kérelmezte a helyőrség vezetőjétől, Robert de Baudricourt gróftól, hogy tegyen lehetővé számára egy látogatást a francia királyi udvarnál, Chinonban. A gróf gúnyosan elzavarta, ám ez nem tántorította el.[18] Következő év januárjában visszatérve már két támogatóra talált, Jean de Metz és Bertrand de Poulengy személyében.[19] Az ő pártfogásuk alatt egy második találkozásra volt lehetősége, ahol rendkívüli jóslatot vizionált arról, hogy Orléans közelében meg fog fordulni a hadiszerencse.[20]

A nagy csarnok romjai Chinonban, ahol Jeanne VII.Károllyal találkozott. A kastély egyetlen sértetlen tornya ma az ő nevét viselő múzeum

Baudricourt gróf ekkor engedélyezte Jeanne-nak, hogy elmenjen Chinonba, miután a frontról érkezett hírek megerősítették jóslatait. Útját, mely ellenséges burgund területen vezetett keresztül, férfiruhába öltözve tette meg.[21] Az udvarba érkezésekor VII. Károly éppen magánkihallgatáson vett részt. Ez idő alatt Károly anyósa, Aragóniai Jolán finanszírozott egy felmentő expedíciót Orléans-ba. Jeanne engedélyt kért, hogy a sereggel mehessen és lovagi felszerelést viselhessen. Ellátták páncéllal, karddal, lóval, zászlóval és kísérettel. Állítólag fehér páncélt viselt. Stephen W. Richey történész szerint Jeanne látványa volt az egyetlen reményforrás a kimerülés szélén álló uralkodó számára.

„Miután éveken át egyik megalázó vereség követte a másikat, nem csoda, hogy Franciaország katonai és polgári vezetése egyaránt demoralizálódott. Amikor Károly dauphin úgy határozott, eleget tesz Jeanne sürgető kérésének, mely szerint föl kell készülni a háborúra, majd a hadsereg élére helyezte a lányt, döntésének alapja az lehetett, hogy minden más, racionális lehetősége kimerült és kudarcot vallott. Csak egy bukás szélén álló, reményvesztett uralkodó hallgathat egy analfabéta parasztlányra, aki azt állítja, hogy Isten utasítására át kell vennie az irányítást országa hadai fölött és győzelemre kell őket segítenie.”[22]

Orléans ostroma J.-E. Lenepveu festményén. Középen Jeanne d’Arc, jobbra burgund íjászok

Jeanne képbe kerülésével a hosszú ideje tartó angol–francia konfliktus vallási háborúba fordult át,[23] ami újabb veszélyeket rejtett. Károly tanácsadói aggódtak, hogy ha Jeanne igaz hitéhez bármi kétség férhet – ha ad abszurdum eretnek vagy boszorkány –, akkor Károly ellenségei könnyen azt mondhatnák, hogy királysága a sátán adománya. Hogy elkerüljék ennek elejét vegye, a dauphin teológiai vizsgálatot rendelt el Poitiers-ben a lány tisztaságának bizonyítására. 1429 áprilisában a vizsgálóbizottság ezt állapította meg Jeanne-ról: „kifogástalan életű hívő keresztény, aki az alázat, becsület és egyszerűség erényeivel bír.”[23] A teológusok Poitiers-ben nem véleményezték Jeanne isteni sugallatait, csak arról tájékoztatták a dauphint, hogy a lány küldetéstudatának isteni természetét „kedvező jel”-ként kell értelmezni. Ez elég volt Károlynak, ám ezután az udvart is utasította, hogy teszteljék Jeanne-t. „Kételkedni benne, vagy azt hinni, hogy erdendően gonosz, a Szentlélek megtagadása volna, ő pedig méltatlan lenne Isten segítségére”, nyilatkozták.[24] A vizsgálat igazolása Orléans felmentő ostromának felcsillanó reménye lett.

„Anglia királya és te Bedford hercege, aki Franciaország kormányzójának hívatja magát…fizess bűneidért a Mennyország királyának; térj vissza a Szűzhöz, aki a Mennyország királyának küldötte, a kulcs minden romlatlan városhoz, amelyet elvettél és meggyaláztál Franciaországban.”
Jeanne d’Arc levele az angolokhoz (1429. március-április, Quicherat I, 240. oldal)

Jeanne 1429. április 29-én érkezett az ostromlott Orléans-hoz. Mivel az angolok a nyugati oldalnál támadtak, a felmentő sereg a keleti kapun ellenállás nélkül jutott be a városba.[25] Jean d’Orléans, az orléans-i hercegi család megbízott vezetője kezdetben távol tartotta őt a haditanácstól, és nem értesítette arról, amikor a sereg támadta az ellenséget.[26] Ez azonban nem aladályozta meg abban, hogy ott legyen a legtöbb tanácson és csatában. Az ő harcban való részvételének mértéke - akár mint vezető - történelmi vita tárgyát képezik. A fundamentalista történészek, mint Édouard Perroy, arra következtetnek, hogy egy átlagos jelenlévő volt, akinek a legfőbb eszköze a harci szellem volt.[27] Ez a fajta elemzés általában az ítélőszék előtti vallomására támaszkodik, miszerint jobban szerette a mértékletességet a kardjánál, és azt is állította hogy a csatákban soha nem ölt meg senkit. A legutóbbi tanulmány, mely a tárgyalás vallomásainak érvénytelenítésére fókuszál, megerősíti, hogy a társtisztjei nagyra becsülték őt mint ügyes harcászt és sikeres stratégát. Stephen W. Richey álláspontja egy példa: „Megadatott neki, hogy vezesse a sereget, s egy megdöbbentő győzelmi sorozattal megfordította a háború menetét.” A történészek mindkét esetben elfogadják, hogy a hadsereg rendkívüli sikereket aratott az ő rövid pályafutása alatt.[28]

Hadvezérsége

[szerkesztés]
William Etty festménye: Jeanne d’Arc rohamozza az angolokat Orléans-nál

Jeanne d’Arc szembeszállt a francia vezetést jellemző óvatos stratégiával. Az ostrom az ő érkezését megelőző öt hónapban Orléans védői egyetlen támadó hadmozdulatot kíséreltek meg, amely katasztrófával végződött. Május 4-én a franciák megtámadták, és elfoglalták Saint Loup elhagyatott erődöt (Saint-Jean-de-Braye), május 5-én egy másik erőd, Saint-Jean-le-Blanc alá vonultak, de az erődöt kiürítve találták. A következő napon tartott haditanácson Jeanne szembeszállt Jean d’Orléans-nal, és egy újabb támadás megindítását követelte. D’Orléans elrendelte a város kapuinak zárva tartását, hogy megelőzzék az újabb ütközetet, de Jeanne összehívta a városiakat és a közkatonákat, s kikényszerítették a polgármestertől egy kapu kinyitását. Csupán egyetlen parancsnok segítségével kilovagoltak, és elfoglalták Saint Augustins erődjét. Jeanne még aznap este megtudta, hogy kizárták egy haditanácsból, ahol a vezetők úgy döntöttek, hogy megvárják az erősítést mielőtt újra cselekednének. Mellőzve a döntést, Jeanne kieszközölte a fő angol erődítmény, a „les Tourelles” elleni támadás megindítását, május 7-én.[29] A korabeliek az elkötelezettség hősnőjének tartották őt, miután a nyakán eltalálta egy nyílvessző, de visszatért, hogy vezesse az utolsó rohamot.[30]

Orléans vára körül felálló angol ostromlók
„…a Szűz tudtára adja nektek itt azt, hogy nyolc nap alatt, elűzte az angolt minden helyről támadással vagy másképp, melyet kezükben tartottak a Loire folyónál: meghaltak vagy fogságba kerültek vagy elmenekültek harc közben. Higgyétek el, amit hallottatok, hogy Suffolk gróf, la Pole nagyúr és fivére, Talbot nagyúr, Scales nagyúr és Sir Fastolf; s még ennél is több lovag és parancsnok vereséget szenvedett.”
Levele Tournai lakosainak (1429. június 25.; Quicherat V, 125–126. oldal)

Az orléans-i gyors győzelem lehetőséget adott újabb támadások kezdeményezésére. Az angolok egy Párizs vagy egy Normandia elleni támadásra számítottak. A váratlan győzelem végkifejleteként Jeanne meggyőzte VII. Károlyt, hogy II. Alençon János herceg mellett ő lehessen a hadsereg társparancsnoka. Engedélyt kért a királytól azon tervének megvalósításához, amely – a reimsi út és koronázás előjátékaként – a Loire-völgy közeli hídjainak felszabadítását célozta. Ez a terv merész javaslat volt, mivel Reims mintegy kétszer messzebb esett, mint Párizs, és mélyen az ellenséges területen helyezkedett el.[31]

A hadsereg Jargeau-nál egyesült június 12-én, Meung-sur-Loire-nál június 15-én és Beaugencynál június 17-én. Alençon herceg egyetértett Jeanne összes döntésével. Az Orléans alatt mutatott teljesítményét látva más tábornokok, köztük Jean d’Orléans is, Jeanne támogatóivá váltak. Alençon neki tulajdonította, hogy életben maradt, amikor Jeanne figyelmeztette egy készülődő tüzérségi támadásra.[32] Ugyanebben a csatában Jeanne túlélte, hogy egy kőből készült ágyúgolyó nekicsapódott a sisakjának, amint egy létrán mászott felfelé. Június 18-án angol segédhad érkezett Sir John Fastolf irányítása alatt. A patay-i csata összességében az azincourt-i csata fordítottja volt. A francia előhad előbb támadhatott, minthogy az angol hosszúíjászok befejezhették volna a védelmi előkészületeket. A franciák felmorzsolták az angol főerőket, és megölték vagy elfogták a legtöbb parancsnokot. Fastolf egy maroknyi emberével menekült el, és az angolok megaláztatásának bűnbakjává vált. A franciák minimális veszteségeket szenvedtek.[33]

VII. Károly megkoronázása 1429. július 17-én[34] a Reimsi katedrálisban, amely a francia koronázás hagyományos helyszíne volt

A francia erők ezután június 29-én Gien-sur-Loire-ból elindultak Reimsbe, július 3-án elfogadták a burgund kézen lévő Auxerre feltételes megadását. A sereg útjában minden francia város ellenállás nélkül visszatért a francia király hűségére. A szerződés oldalán álló Troyes megpróbálta kitagadni VII. Károlyt, de egy vértelen, négynapos ostrom után megadta magát.[35] A hadsereg kevés élelmiszerkészlettel rendelkezett, amikor Troyes alá ért. Edward Lucie-Smith így hivatkozik Jeanne szerencséjére: egy Richard nevű vándor szerzetes a világvégéről prédikált a városban, és meggyőzte a helytartót, hogy ültessenek babot, melyet korán be lehet takarítani. Mire a francia sereg odaért, a bab beérett.[36]

„Burgundia hercege, Imádkozom önért — könyörgöm és alázatosan esedezem, — hogy ne háborúzzon többé a szent Francia Királysággal. Szedje fel az embereit gyorsan erről a szent királyságnak ama helyeiről és erősségeiből, és a szelíd francia király nevében mondhatom, az Ő tisztelete által Ő készen áll, hogy békét kössön önnel.”
Levele Jó Fülöphöz, Burgundia hercegéhez, 1429. július 17.; Quicherat, V. 126–127, trans. Wikipedia.

Reims megnyitotta kapuit július 16-án. A koronázási szertartást a következő reggelen tartották. Bár Jeanne és Alençon herceg sürgettek egy Párizs elleni támadást, a királyi udvar azonban fegyverszünetet kötött Burgundia hercegével. Jó Fülöp viszont megszegte a megállapodást, és csak arra használta ki, hogy megerősítse Párizs védelmét.[37] A francia hadsereg az átmeneti időszakban átvonult néhány településen Párizs közelében, amelyek békésen megadták magukat. A Bedford hercege által vezetett angol csapatok augusztus 15-én patthelyzetbe kerültek a francia erőkkel szemben. A Párizs elleni francia támadás szeptember 8-án vette kezdetét. Jeanne egy számszeríjból kilőtt nyíltól megsebesült a lábán, ennek ellenére folytatta a csapatok irányítását egészen a harcok végéig. A következő reggel királyi parancsot kapott a visszavonulásra. A legtöbb történész a francia főkamarást, Georges de la Trémoille-t okolja a koronázást követő politikai baklövéseiért.[38] Októberben Jeanne bevette Saint-Pierre-le-Moûtiert és nemesi címmel ruházták fel.

Elfogása

[szerkesztés]
Jeanne d’Arc elfogása

A november-december folyamán lezajlott La-Charité-sur-Loire-i kisebb ütközet után tavasszal Jeanne Compiègne-be ment, hogy részt vegyen az angol és burgund ostrom visszaverésében. Az 1430. május 30-i vakmerő ütközetben, miután utasítást adott a visszavonulásra, vállalta, hogy utolsóként hagyja el a csatateret, ám a burgundok körbevették a hátvédet és egy íjász leszállította a lováról. Jeanne eleinte nem adta meg magát.[39] Szokás volt ebben az időben, hogy a hadifoglyokat kiválthatta a családjuk. Jeanne hozzátartozóinak azonban ehhez nem volt elég pénze. VII. Károly sem tett semmit a megmentése érdekében. Jeanne többször is meg akart szökni; egy alkalommal például Vermandois-ban, ahová a burgundiai Arras-ból szállították át, egy 21 méter magas toronyból kiugrott a vizesárok puha talajára. Végül az angolok 80 000 font váltságdíj ellenében „megvásárolták” Jeanne-t Fülöp hercegtől.[40] Beauvais püspöke, az angolokhoz hű Pierre Cauchon vállalta a legaljasabb szerepet ebben az ügyletben, és a későbbi tárgyaláson is.[41]

Tárgyalása

[szerkesztés]
Bővebben: Jeanne d’Arc pere

Az angolok Jeanne-t diadalmenetben vitték Rouen városába, ahol mint boszorkányt vádolták be az egyházi hatóságnál.[42] Az egyházi törvényszék, melynek élén Pierre Cauchon beauvais-i püspök, párizsi egyetemi doktor állt, Jeanne-t visszaeső eretnekség bűnében vétkesnek találta és máglyahalálra ítélte.[43]

J. E. Lenepveu: Jeanne d’Arc máglyahalála (1890)

Kivégzése

[szerkesztés]

Az eretnekség csak visszaesőként elkövetve számított súlyos bűnnek. Jeanne beleegyezett, hogy női ruhát viseljen, amikor esküt tesz. Néhány nappal később szexuálisan bántalmazták a börtönben.[44] Emiatt újra férfiruhát öltött, védekezésül a molesztálás ellen, vagy azért, hogy tanúsítsa Jean Massieu-nek: ellopták a ruháját és nincs mit fölvennie.[45]

A máglyahalált 1431. május 30-án szenvedte el Rouen régi piacterén, a Place du Vieux-Marchén(wd). Magas oszlophoz kötöztetvén, Jeanne megkérte a két papot, Martin Ladvenu-t és Isambart de la Pierre-t, hogy tartsanak elé feszületet. Egy paraszt szintén keresztet tartott eléje, miközben már meggyújtották alatta a máglyát. Elégetése után az angolok átgereblyézték a hamut, hogy kiszedjék elszenesedett maradványait, majd azokat még kétszer megégették, hogy teljesen elhamvadjon, megakadályozandó, hogy a nép ereklyének begyűjtse földi maradványait. 2006-ban tudósok analizálták a neki tulajdonított csontmaradványt, de a vizsgálat eredménytelenül zárult.[46][47] Később hamisítványnak minősítették a leletet azzal, hogy egy múmia és egy macska csontjait tartalmazta.[48] Katolikus források szerint az angolok a Szajnába szórták hamvait, nehogy maradványait bárki boszorkányságra használja.[49] A hóhér, Geoffroy Therage később azt állította: „Rettegtem, hogy elkárhozok.”[50]

Jeanne d’Arc utolsó szavai ezek voltak: „Jézus! Jézus!”[51]

A perújrafelvétel

[szerkesztés]
Bővebben: Jeanne d’Arc perének újratárgyalása

A posztumusz perújrafelvétel a háború befejezése után vette kezdetét. Az főinkvizítor, Jean Bréhal és Jeanne anyja, Isabelle Romée kérésére III. Kallixtusz pápa engedélyezte az eljárást, melyet az „érvénytelenítő tárgyalásként” ismerünk, amelynek célja az volt, hogy kinyomozzák, vajon az elítélő tárgyalást és a döntéshozatalt igazságosan kezelték-e, illetve összhangban van-e az egyházjoggal. A nyomozás egy pap, Guillaume Bouille vizsgálatával kezdődött. Bréhal 1452-ben vezetett le nyomozást, majd hivatalos fellebbvitel következett, 1455 novemberében. A fellebbviteli folyamaton részt vett Európa egész papsága, akik megtekintették a mértékadó udvari eljárást. Teológusok egy bizottsága 115 szemtanú előtt értékelte ki a vitatott tárgyalást. Brehal 1456 júniusában ismertette a eredményt, mely Jeanne-t mártírnak mondja ki, a megdicsőült Pierre Cauchont pedig eretneknek nyilvánítja, minthogy bűnösnek ítélt egy ártatlan lányt világi vérbosszú hajszolásában. Az udvar 1456. július 7-én ártatlannak nyilvánította Jeanne-t.[52]

Öltözködése

[szerkesztés]
Bővebben: Jeanne d’Arc keresztöltözködése, szexualitása és nemi identitása
Jeanne VII. Károly megkoronázásánál, Jean Auguste Dominique Ingres festménye (1854), egy tipikus próbálkozás Jeanne d’Arc „elnőiesítésére”. Figyeljük meg a hosszú hajat és a szoknyát a páncél körül

Jeanne d’Arc Vaucouleurs-ből való elindulása és roueni kivégzése között férfiöltözetet viselt.[53] Emiatt több hittudományi kérdés vetődött fel már az ő korában is és újabbak a XX. században. A kivégzésének „szakmai” oka egy bibliai öltözködési törvény volt.[54] Az újratárgyalás során részben hatályon kívül helyezték emiatti bűnösnek nyilvánítását, mert elítélésekor az eljárások során hibát követtek el, és nem mérlegelték a törvény elvi kivételeit.

Dogmatikusan szólva, biztonságban volt, ha apródnak álcázva haladt át az ellenséges területen, és páncélt viselt a csatákban. A Chronique de la Pucelle állítása szerint ez az öltözködés visszatartotta a molesztálókat a táborozások alkalmával. A klérus, amely a rehabilitációs tárgyaláson tanúskodott, megerősítette, hogy a börtönben is folytatta a férfiruhák viselését, hogy így védekezzen a molesztálók és erőszakoskodók ellen.[55] Jeanne keresztöltözködésére egy másik igazolható ok szüzességének megóvása volt: a ruházata valószínűleg gátolta volna a támadóját, de mindenesetre a férfiak kevésbé látták volna benne a szexpartnert.[56]

Jeanne a poitiers-i vizsgálóbírósághoz fordult, amikor öltözködéséről kérdezték a tárgyaláson. A poitiers-i okirat nem maradt sokáig hatályban, de ha a körülmények szükségessé tették a poitiers-i papok hozzájárultak a gyakorlatához. Más szavakkal, ha egy küldetésben férfimunkát kellett végeznie, akkor összeegyeztethetőnek tartották az öltözködését.[57] Jeanne rövidre vágott hajat viselt mind a hadjáratok, mind pedig börtönben töltött ideje alatt. Támogatói, mint a teológus Jean Gerson, kiállt hajstílusa mellett, mint ahogy Jean Bréhal(wd) főinkvizítor tette a rehabilitációs tárgyalása alatt.[58]

Tisztelete, becsületének helyreállítása

[szerkesztés]

Philippe-Alexandre Le Brun de Charmettes az első történész, aki megírta Jeanne d’Arc teljes történetét,[59] 1817-ben megpróbálta helyreállítani a családja becsületét a visszaeső eretnek megbélyegezésétől. Érdeklődése Jeanne iránt abból az időből származik, amikor Franciaország azért küzdött, hogy meghatározza új nemzeti identitását a francia forradalom és a napóleoni háborúk után. A nemzeti ethoszt nem kétes hírnevű hősökben keresték. A királyhoz és országhoz hű Jeanne d’Arc elfogadható szimbólum volt a monarchisták számára. A republikánusok pedig hazafiként és polgárok lányaként, azokat az alacsony származású önkénteseket (a soldats de l’an II-t) látták benne, akik 1802-ben diadalmasan vívtak harcot a forradalmi Franciaországért. Mint vallásos mártír, népszerű volt az erős katolikus közösségben is. De Charmette’s Orleanide, akit ma már eléggé elfeledtek, szintén egy lehetséges alak volt a nemzeti ethosz erősítésére, mint Vergilius (az Aeneis) Róma vagy Camoens (A lusiadák) Portugália esetében.

Emlékezete

[szerkesztés]
Jeanne d’Arc szobra a Notre-Dame-székesegyházban, Párizsban

A százéves háború Jeanne halála után még huszonkét évig folytatódott. VII. Károly sikeresen megőrizte törvényességét mint francia király VI. Henrikkel szemben, akinek a koronázása a fiú tizedik születésnapján, 1431 decemberében történt. Mielőtt még Anglia újjászervezhette volna katonai vezetését és hosszúíjász csapatait, melyeket 1429-ben vesztettek el, Burgundia az arrasi szerződés értelmében felbontotta vele a szövetséget 1435-ben. Bedford hercege meghalt még ugyanebben az évben, és VI. Henrik lett Anglia legfiatalabb királya, akinek kormányzó nélkül kellett irányítania az országot. Gyenge vezetése valószínűleg a végső konfliktus legfontosabb tényezője volt. Kelly DeVries vitatja, hogy Jeanne d’Arc agresszív tüzérségi és frontális támadásai befolyásolták volna a francia taktikákat a háború hátralévő részében.[60]

Jeanne d’Arc részben legendás alakká vált az elkövetkező négy évszázadra. A legfőbb források róla a különböző krónikák voltak. Öt eredeti kézirat maradt fenn a tárgyalásáról, amelyek régi irattárakban bukkantak fel a 19. században. A történészek hamarosan felfedik a rehabilitációs tárgyalás teljes iratanyagát, mely tartalmazza 115 felesküdött szemtanú vallomását és az eredeti francia feljegyzéseket a büntetőtárgyalás latin nyelvű átiratához. Különböző korabeli levelek is felszínre kerültek, közülük hármon megtalálható a „Jehanne” aláírás egy írni tanuló személy imbolygó kezéből.[61] Az eredeti források e szokatlan bőségéről DeVries így nyilatkozik, „A középkorban senki, sem férfi sem nő nem volt rákényszerülve, hogy többet tanuljon.”[62]

Jeanne d’Arc aláírta leveleit. A három fennmaradt levél mindegyikét kézjelezte

Jeanne egy sötét, sejtelmes faluból származott, de kiemelkedett kiválóságával, bár alig volt idősebb egy gyereknél, s tette ezt egy iskolázatlan parasztlányként. A francia és angol királyok a dúló háborút az ezeréves száli törvény rivalizáló értelmezésén keresztül magyarázták. A konfliktus egy uralkodók közötti öröklési viszály volt. Jeanne értelmet adott e viszály elutasításának, mint ahogy Jean de Metz, amikor megkérdezte: „Űzzük ki a királyt a királyságból és legyünk angolok?”[19] Stephen Richey szavaival, „Megfordította azt a száraz dinasztikus torzsalkodást, amely nem mozgatta meg a pórnépet, kivéve a saját szenvedésüket a nemzeti felszabadítás egy szenvedélyesen népszerű háborújába.”[63] Richey így ír a későbbi vonzerejének nagyságáról:

„Az emberek a halála után elkövetkező öt században szinte mindennek megpróbálták beállítani: démoni fanatikus, vallási titokzatosság, egy naiv, akivel tragikusan rosszul bánt a hatalom, a modern nacionalizmus megalkotója és ikonja, imádott hős, szent. Még amikor kínzással fenyegették, és a tűz általi halállal nézett szembe, akkor is kitartott amellett, hogy Isten hangja vezette. Hangok vagy nem hangok, a teljesítménye bárkit felülmúl, aki megismeri a történetét ámuló csodálkozással rázza meg a fejét.”[63]

A háború után zajló, a kivégzésének körülményeit vizsgáló kutatások során, 1452-ben az egyház úgy nyilatkozott, hogy Orléans-nál a vallásos játék a becsületében egy zarándoklatnak minősíthető így kiérdemli a bűnbocsánatot. A 16. században a Katolikus Liga szimbólumává vált. Félix Dupanloup, 1849 és 1878 között Orléans püspöke, vezető szerepet játszott Jeanne boldoggá avatásának folyamatában, de már nem érte meg ennek bekövetkeztét.

Saint Joan, John William Waterhouse festménye

Jeanne d’Arc boldoggá avatása véglegesen 1909-ben fejeződött be, közvetlenül követve az 1905-ös, az egyház és az állam elkülönítéséről szóló francia törvényt, ez idő tájt fontolgatták a katolikus egyház felvirágoztatását társadalombeli pozíciójának gyökeres megváltoztatásával. Szentté avatása 1920. május 16-án következett be, ünnepnapja május 30-dika lett. Szent Johanna a római katolikus egyház egyik legnépszerűbb szentjévé vált.[64]

Jeanne d’Arc egy vallási tradícióban gondolkodott, hitte, hogy bármely társadalmi rétegből jött különleges ember részesülhet isteni küldetésben. Kiutasította a nőket a francia hadseregből még egy makacs követőjét is megütötte egy kard lapjával.[65][66] Kétségtelen, több fontos támogatója nő volt. VII. Károly anyósa, Aragóniai Jolán igazolta Jeanne szüzességét és finanszírozta orléans-i útját. Luxemburgi Johanna, a luxemburgi gróf nagynénje, aki fogságban tartotta compiègne-i elfogása után, enyhítette fogságának körülményeit, és későbbre halasztotta eladását az angoloknak. Végül Burgundiai Anna, a bedfordi hercegnő, az angol kormányzó felesége szűznek nyilvánította Jeanne-t a büntetőper előtti vizsgálódások alatt.[67] Ezt a vizsgálatot technikai okokra hivatkozva bojkottálta a törvényszék és boszorkánysággal vádolták meg Jeanne-t. Legvégül ez biztosította védelmének és szentségének az alapját. Christine de Pisantól napjainkig a nők pozitív példaképet, egy nagyszerű, tetterős nőt látnak benne.[68]

Charles de Gaulle száműzött kormányának zászlaja a második világháború alatt. A francia ellenállás a lotaringiai kereszt használatával szimbolikusan utalt Jeanne d’Arcra

Jeanne d’Arc Napóleon ideje alatt politikai szimbólum volt. A liberálisok szegény származását hangsúlyozzák, míg a konzervatívok kiemelték a monarchia iránti pártfogását. Később a konzervatívok felidézték nacionalizmusát. A második világháború alatt a vichyi Franciaország és a francia ellenállás is felhasználta alakját: a vichyi Franciaország az angolok elleni harcát propagálta plakátok formájában, amelyeken brit harci repülőket ábrázoltak Rouen bombázása közben a vészjósló felirattal: „Mindig Visszatérnek A Színre Bűneikkel”. Az ellenállás az idegen megszállás elleni küzdelmet emelte ki és lotaringiai származását, mely német megszállás alá került 1940-ben.

A Francia Haditengerészetnél három egymástól független hajót neveztek el Jeanne után, beleértve egy helikopterhordozót, a Jeanne d’Arc (R 97)-et, amely jelenleg is aktív szolgálatot teljesít. A politikában a szélsőjobboldali Nemzeti Front ápolja aktívan az emlékét: gyűléseket tart a szobrainál, publikációkat jelentet meg róla, és a párt szimbóluma egy trikolór láng, mely részben az ő mártíromságának jelképe. A párt ellenfelei néha gúnyolódnak imázsának kisajátítását bírálva.[69] Jeanne emléknapját a franciák május második vasárnapján ünneplik. A hagyományőrző katolikusok Franciaországban és bárhol a világon szintén használják őt a lelkesítés szimbólumaként, gyakran összevetik az ő és Marcel Lefebvre érsek 1988-as kiátkozását. (Marcel Lefebvre volt az alapítója a Szent X. Piusz Papi Testvérületnek, fellépett a második vatikáni zsinat határozatai ellen, ezért kiátkozták.)

Jeanne születésének 600. évfordulója alkalmával, 2012-ben a római pápa buzdításában példaként állította híveinek őt, hogy az emberek teljes mértékben bízzanak Isten akaratában, Jézus jegyében határok nélkül tegyenek tanúbizonyságot az egyház mellett, és hogy az ima legyen a mindennapok vezérfonala.[51]

Hatása a nyugati kultúrára

[szerkesztés]
Bővebben: Jeanne d’Arc emlékezete, Jeanne d’Arc különböző történelmi ábrázolásai, Jeanne d’Arc kulturális hatása és Jeanne d’Arc szentté avatása
Jeanne d’Arc szobra Compiègne-ben

Sok fontos történelmi alak közül csak alig néhány állja ki ilyen kimagaslóan korának és helyének viharait. Egy 15. századi francia parasztlány, akit a történelem úgy ismer, Jeanne d’Arc, győzelemre vitte népe seregét a százéves háború késői szakaszában, és nemzeti hőssé vált. Jeanne esetében bár francia nemzeti hős, más nemzetek is hősként tekintenek rá és bár vallásos és őszinte katolikus volt (1920-tól már katolikus szent) más vallású emberekre, sőt az ateistákra és az agnosztikusokra is nagy hatást gyakorol. A 15. század gyermeke volt, de századokon keresztül inspirációt adott. Az ember személyiségéből adódik, hogy bármikor is élt, akármelyik valláshoz tartozott is, egy kiemelkedő alak, két élettörténettel rendelkezik. Jeanne esetében terjedelmes írott források állnak rendelkezésre, annak ellenére, hogy az ő korában még nem létezett a nyomdászat, és az írni-olvasni tudás sem volt elterjedt, ráadásképp csak egy alacsony származású fiatal nő volt. Azonban Jeanne valódi élete mögött ott van egy második élettörténet, ahogyan az emberek látják és elevenítik meg a későbbi korok irodalmában, színművészetében, néphagyományaiban és más médiumokban.

Boldoggá avatása 1909. április 18.

Hat évszázadon át hatott tragikus sorsa a nyugati kultúrára, a franciára természetesen kiemelkedően erősen, a francia politikusok ma is szívesen hivatkoznak rá.[70] Személye körül erős megosztottság alakult ki, egyesek hittek a lány tisztaságában és abban, hogy Isten szólította meg, míg mások a Sátán angyalbőrbe bújt küldöttének vélték. Az egyik legjobban ismert tény Jeanne-ról, hogy a római katolikus egyház egy szentje. Szentté avatásának folyamata majdnem fél évezredig tartott, de a viták a katolikus egyházhoz való viszonyáról már életében, 1429-es színre lépésekor elkezdődtek, amelyeket végül ötszáz évvel később az 1909. április 18-i boldoggá és 1920. május 16-i szentté avatása zárta le.

Jeanne d’Arc számos művészt és rendezőt megihletett, számos festmény, zenemű, színpadi mű készült az ő ihletésére, de a filmvilágban is megtalálta útját,[71]

Képzőművészet

[szerkesztés]
Jules Bastien-Lepage: Jeanne d’Arc (1879)
  • Jules Bastien-Lepage francia festő, aki a finom naturalizmus stílusában festett, abban az elragadtatott pillanatban ábrázolja, amely nemcsak ő, de Franciaország sorsát is befolyásolta. A kép bal felső részén magát látja elrévült pillanatában mint hadvezért.

Irodalom

[szerkesztés]

Jelentősebb irodalmi feldolgozások:

Zeneművek

[szerkesztés]

Jeanne d’Arc története a következő operákat ihlette:

Könnyűzene

[szerkesztés]
  • Az Eloy zenekar 2017-ben és 2019-ben kétrészes konceptalbumot jelentetett meg The Vision, The Sword and the Pyre címmel, amely Jeanne d’Arc történetét meséli el.

Mozgókép, film

[szerkesztés]

Korunkban sem marad az ismeretlenségben: filmek, televíziós feldolgozások, videójátékok, dalok, táncok készültek történetéből sőt még képregényekben és reklámokban is szerepelt. Filmes feldolgozások szempontjából mindenekelőtt Carl Theodore Dreyer 1928-as feldolgozását kell megemlíteni, amely némafilm, s ezen belül is az egyik legnagyobb a filmtörténetben. Tulajdonképpen egy „szerencsecsillagnak” is lehetne nevezni, ugyanis mondhatni véletlenül került elő a film, sokáig azt hitték róla, hogy megsemmisült. Továbbá ott van még Robert Bresson 1962-es filmrekonstrukciója a perről,[75] valamint Jacques Rivette nagyszabású kétrészes filmsorozata, 1994-ből,[76][77] egy Christian Duguay rendezte, és 1999-ben Emmy-díjra jelölt tévéfilmsorozat,[78] vagy Luc Besson rendezésében a szintén 1999-es, Jeanne d’Arc – Az orléans-i szűz című film Milla Jovovichcsal a főszerepben.[79] Külön megemlítendő a 2003-as szintén Emmy-díjra jelölt Isteni sugallat (Joan of Arcadia), melynek főszereplője egy jelenkorba ültetett „Jeanne d’Arc”.[80]

Videójáték, képregény

[szerkesztés]

Videójátékok tekintetében több ismert játékban is szerepel. Az Age of Empires II: The Age of Kings stratégiai játékban egy teljes hadjárat épül csatáira,[81] a Civilization III stratégiai játékban pedig a franciák vezetője. Említésre kerül a Warhammer 40,000: Dawn of War: Soulstorm és az Assassin’s Creed II című akciójátékokban is. A Wars and Warriors: Joan of Arc-ban[82] és a Bladestorm: The Hundred Years’ Warban[83] végigkövethetjük Jeanne d’Arc hadjáratának legfontosabb eseményeit, de megemlítendő még a Jeanne d’Arc című PSP játék,[84] mely egy fantáziavilágba helyezi át Jeanne d’Arc történelmét. Több képregény készült Jeanne főszereplésével, mint a Jeanne és a Kamikaze Kaitó Jeanne manga vagy a Boszorkánykard,[85] de utalások vannak rá a Digimon, a Sámán király, a Hetalia: Tengelyhatalmak és a Yu-Gi-Oh! című mangában, vagy a népszerű A Simpson család című rajzfilmsorozatban. A Fate/Apocrypha egyik főszereplője is.

Fennmaradt, átmenetileg neki tulajdonított ereklyék

[szerkesztés]
Jeanne d’Arc lóháton ülve diadalmasan emeli magasba kardját a mennyeknek és az alkonyati sugaraknak a San Franciscó-i Palace of the Legion of Honoron

1867-ben egy párizsi gyógyszertárban rábukkantak egy palackra, melyen a következő felirat állt: „Maradványok, amelyeket Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz halotti máglyája alatt találtak”. A palackban egy elszenesedett emberi borda, faszéndarabok, egy barna vászondarab és egy macska combcsontja volt – ezt azzal magyarázták, hogy szokás volt fekete macskákat dobálni a boszorkányok halotti máglyájára. A maradványok jelenleg a chinoni Művészeti és Történelmi Múzeumban találhatók. 2006-ban Philippe Charlier, a garches-i Raymond Poincaré Kórház törvényszéki orvosa megvizsgálta az ereklyét. Szénizotópos kormeghatározást és spektrometriát használtak,[86] a vizsgálat kiderítette, hogy a maradványok egy egyiptomi múmiától származnak az i. e. 6–8. századból.[87] Az elszenesedett megjelenés a balzsamozási anyagok, nem pedig égés következménye. Nagy mennyiségű fenyőpollent is találtak, mely következetesen a mumifikálásnál használt gyanta jelenlétére utal, az el nem égett vászondarabok pedig hasonlóak ahhoz, amelyeket a múmiák beburkolásához használnak. A híres illatszerboltosok – Guerlain és Jean Patou – állították, hogy vanília szagát érezték a maradványokon, amely szintén a mumifikáció egy kelléke. Kétségkívül, a múmia a középkori gyógyszerkönyv összetevőinek része volt, így nem kizárható, hogy valaki a hívők és a katolikus egyház megtévesztésére használjon fel egyet.

Források

[szerkesztés]
  • Dr. Lázár Gyula: Jeanne d’Arc - az orleans-i szűz története (Franklin, Bp., 1898)
  • Brante: Jeanne d’Arc (Lampel Róbert, Bp., 1901)
  • Dr. Póka-Pivny Béla: Csonkafranciaország két integritási harca és Szent Jeanne d’Arc (A nemzeti feltámadás útjai-sorozat; Magyar Külügyi Társaság, Bp., 1930)
  • Erdődy János: Ezüstpáncélos Johanna - Jeanne d’Arc élete (Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp., 1964)
  • A. P. Levandovszkij: Jeanne d’Arc (Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1966)
  • Anatole France: Jeanne d’Arc élete (Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1972)
  • Bíró Gyula: Robert Bresson (Filmbarátok Kiskönyvtára - kortársaink a filmművészetben; Múzsák Közművelődései Kiadó, Bp., 1988)
  • Georges Duby - Andrée Duby: Jeanne d’Arc perei (Európa Könyvkiadó, Bp., 1989)
  • Régine Pernoud: Jeanne d’Arc - ön- és tanuvallomások (Ecclesia Kiadó, Bp., 1991)
  • Mark Twain: Jeanne d’Arc - Sieur Louis de Conte emlékiratai (Szent István Társulat, Bp., 2002)
  • Nemere István: A vádlottak padján - a történelem híres perei (Anno Kiadó, Bp., 2005)
  • Joseph Delteil: Jeanne d’Arc (Scolar Kiadó, Bp., 2006)
  • Paul Schrader: A transzcendentális stílus a filmben: Ozu/Bresson/Dreyer (Szerzőifilmes Könyvtár 2. kötet; Francia Új Hullám Kiadó, Bp., 2011)
  • Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader (angol nyelven). Gloucestershire: Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5. OCLC 42957383 
  • Edward Lucie-Smith. Joan of Arc (angol nyelven). Bristol: Allen Lane (1976) 
  • Mrs. (Margaret) Oliphant. Jeanne d’Arc: Her Life and Death (angol nyelven) 
  • Royal Intrigue: Crisis at the Court of Charles VI, 1392–1420, Richard C. Famiglietti (angol nyelven), New York: AMS Press (1987). ISBN 0-404-61439-6 
  • Edouard Perroy. The Hundred Years War, ford. W.B. Wells (angol nyelven), New York: Capricorn Books (1965) 
  • Stephen W. Richey. Joan of Arc: The Warrior Saint (angol nyelven). Westport, CT: Praeger (2003). ISBN 0-275-98103-7. OCLC 52030963 
  • Jeanne d`Arc perei (magyar nyelven). Budapest: Európa Könyvkiadó (Mérleg sorozat) (1989) 
  • Katolikus.hu – Szent Johanna
  • International Jeanne d’Arc Centre

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Jeanne d’Arc nevét többféle módon írták, különösen a 19. század közepét megelőző időkben. Saját maga a leveleit „Jehanne”-ként írta alá. (Pernoud and Clin, pp. 220–221.) (Lásd még:www.stjoan-center.com/Album/, parts 47 és 49).
  2. ↑ a b Újkori életrajzírók Jeanne születésnapját gyakran január 6-ra teszik. Ő maga azonban valójában nem ismerte pontosan saját életkorát. A rehabilitációs eljárás összes tanúja, köztük Jeanne keresztanyja és keresztapja is csupán becsülni tudta a leány életkorát. A január 6-i dátum egyetlen forráson, Lord Perceval de Boullainvilliers 1429. július 21-én írt levelén alapul (lásd Pernoud: Joan of Arc By Herself and Her Witnesses, 98. o.: Idézet: „Boulainvilliers elmondja, hogy (Jeanne) Domrémyben született, és ő adja meg születésének pontos dátumát, lehet, hogy a valódit, mondván, hogy (Jeanne) Epifánia napjának, január 6-ának éjszakáján született.)” Ugyanakkor maga Boulainvilliers nem volt domrémy-i lakos. Magát az eseményt valószínűleg nem jegyezték fel. A közrendűek születéseit számon tartó plébiániai anyakönyvezés gyakorlatát csak több generációval később vezették be.
  3. ↑ a b Andrew Ward. (2005. március 21.). Joan of Arc.
  4. ↑ Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 27–28. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  5. ↑ Charles VI (angol nyelven). Institute of Historical Research. (Hozzáférés: 2010. március 9.)
  6. ↑ The Glorious Age of the Dukes of Burgundy (angol nyelven). Burgundy Today. [2012. április 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. március 9.)
  7. ↑ Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 15–19. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  8. ↑ Pernoud and Clin, 167. o.
  9. ↑ Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 24. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  10. ↑ Pernoud and Clin, 188–189. o.
  11. ↑ Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 24. és 26. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  12. ↑ Pernoud and Clin, 10. o.
  13. ↑ Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 28. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  14. ↑ Condemnation trial, 37.o [1] Archiválva 2014. november 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés 2006. március 23.)
  15. ↑ Pernoud and Clin, 221. o.
  16. ↑ Archivált másolat. [2008. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. május 7.)
  17. ↑ Condemnation trial, 58–59. o. [2] Archiválva 2014. november 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés 2006. március 23.)
  18. ↑ Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 37–40. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  19. ↑ a b St. Joan of Arc's Trial of Nullification. Stjoan-center.com Saint Joan of Arc Center. (Hozzáférés: 2010. május 2.)
  20. ↑ [Oliphant Oliphant]. 2. fejezet - Domremy and Vaucouleurs. 1424-1429., St. Joan of Arc In French Jeanne d’Arc; Commonly known as la Pucelle (the Maid) by her contemporaries. IndyPublish.com (2002). ISBN 978-1404310865. Hozzáférés ideje: 2006. február 12. 
  21. ↑ Richey, 4. o.
  22. ↑ Joan Richey: Joan of Arc: A Military Appreciation. stjoan-center.com. (Hozzáférés: 2006. február 12.)
  23. ↑ a b Vale, M.G.A., 'Charles VII', 1974, 55. o.
  24. ↑ Vale, M.G.A., 'Charles VII', 1974, 56. o.
  25. ↑ http://www.history.com/topics/siege-of-orleans
  26. ↑ Jean d’Orléans-ra történelmi és kitalált művek gyakran hivatkoznak más neveken. Néhányan Dunois grófjaként hívják, utalva címére, melyet évekkel Jeanne halála után kapott. Életében „Orléans fattyaként” (franciául: Bâtard d’Orléans) is emlegették, amelyet kortársai tisztelettel ejtettek ki, lévén ő a király, VII. Károly első unokafivére. Ez a név a mai olvasót gyakran összezavarja, mivel manapság a „fattyú” szó sértő jelentést hordoz. A „Jean d’Orléans” név kevésbé pontos, de szintén korhű. Pernoud and Clin, 180–181. o.
  27. ↑ Perroy, 283. o.
  28. ↑ Pernoud and Clin, 230. o.
  29. ↑ DeVries, 74–83. o.
  30. ↑ Devout Catholics regard this as proof of her divine mission. At Chinon and Poitiers she had declared that she would give a sign at Orléans. The lifting of the siege gained her the support of prominent clergy such as the Archbishop of Embrun and theologian Jean Gerson, who both wrote supportive treatises immediately following this event.
  31. ↑ DeVries, pp. 96–97.
  32. ↑ Nullification trial testimony of Jean, Duke of Alençon.[3] (Accessed 12 February 2006)
  33. ↑ DeVries, 114–115. o.
  34. ↑ Boszorkányból lett védőszent (1412), 24.hu
  35. ↑ DeVries, 122–126. o.
  36. ↑ Lucie-Smith, 156–160. o.
  37. ↑ DeVries, 134. o.
  38. ↑ These range from mild associations of intrigue to scholarly invective. For an impassioned statement see Gower, ch. 4.[4] (Accessed 12 February 2006) Milder examples are Pernoud and Clin, pp. 78–80; DeVries, p. 135; and Oliphant, ch. 6.[5] (Accessed 12 February 2006)
  39. ↑ Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 161-170. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  40. ↑ Szántó György Tibor: Anglia történelme. Maecenas Könyvkiadó, 1992, ISBN 963-7425-53-5, 100. oldal
  41. ↑ "Joan of Arc, Saint." Encyclopædia Britannica. 2007. Encyclopædia Britannica Online Library Edition. 12 September 2007 <http://www.library.eb.com.ezproxy.ae.talonline.ca/eb/article-27055 Archiválva 2020. szeptember 16-i dátummal a Wayback Machine-ben>.
  42. ↑ katolikus.hu Magyar katolikus egyház – Szent Johanna – Jeanne d’Arc Archiválva 2008. március 31-i dátummal a Wayback Machine-ben elérve: 2008-05-07
  43. ↑ Sághy Marianne: Anglia, Franciaország, Németalföld a százéves háború korában. (Európa ezer éve. A középkor. Osiris Könyvkiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-389-820-X és ISBN 963-389-819-6 Ö, II. kötet, 194. oldal)
  44. ↑ See Pernoud, p. 220, which quotes appellate testimony by Friar Martin Ladvenu and Friar Isambart de la Pierre.
  45. ↑ Nullification trial testimony of Jean Massieu.[6] (Hozzáférés 2006. február 12.)
  46. ↑ Joan of Arc 'relics' to be tested , news.bbc.co.uk (Hozzáférés 2006. március 1.)
  47. ↑ [7] (Hozzáférés 2006. december 17.)
  48. ↑ Hamisítványok Jeanne d’Arc maradványai, index.hu
  49. ↑ Szent Johanna szűz, vértanú, magyarkurir.hu
  50. ↑ Pernoud, 233. o.
  51. ↑ a b http://www.ujhajtas.net.ua/new/index.php?option=com_content&view=article&id=276:600-eve-szueletett-szent-johanna-jeanne-darc&catid=21:2012-4-szam-xvii-evfolyam
  52. ↑ Nullification trial sentence rehabilitation.[8] (Accessed 12 February 2006)
  53. ↑ Condemnation trial, 78–79. o. [9] Archiválva 2014. november 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (Accessed 12 February 2006)
  54. ↑ Deuteronomy 22:5.[10] Archiválva 2009. január 9-i dátummal a Wayback Machine-ben (Accessed 22 March 2006).
  55. ↑ Nullification trial testimony of Guillaume de Manchon.[11] Archiválva 2011. július 16-i dátummal a Wayback Machine-ben (Accessed 12 February 2006)
  56. ↑ According to mediaeval clothing expert Adrien Harmand, she wore two layers of pants (trousers in British-English) attached to the doublet with 20 fastenings. The outer pants were made of a boot-like leather. „Jeanne d’Arc, son costume, son armure.” [12](franciául) (Accessed 23 March 2006)
  57. ↑ Condemnation trial, 78. o.[13] Archiválva 2014. november 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (Accessed 12 February 2006) Retrial testimony of Brother Seguin de Seguin, Professor of Theology at Poitiers, does not mention clothing directly, but constitutes a wholehearted endorsement of her piety.[14] (Accessed 12 February 2006)
  58. ↑ Fraioli, "Joan of Arc: The Early Debate", 131. o.
  59. ↑ Histoire de Jeanne d’Arc by P.A Le Brun de Charmettes-Tome1 Archiválva 2009. február 27-i dátummal a Wayback Machine-ben Tome2 Archiválva 2009. május 18-i dátummal a Wayback Machine-ben Tome3 Archiválva 2009. május 18-i dátummal a Wayback Machine-ben Tome4 Archiválva 2009. május 19-i dátummal a Wayback Machine-ben
  60. ↑ Kelly DeVries. Joan of Arc: A Military Leader, 179–180. oldal (angol nyelven). Sutton Publishing (1999). ISBN 0-7509-1805-5 
  61. ↑ Pernoud and Clin, 247–264. o.
  62. ↑ DeVries in „Fresh Verdicts on Joan of Arc”, edited by Bonnie Wheeler, 3. o.
  63. ↑ a b Richey, [15] (hozzáférés 2006. február 12.)
  64. ↑ Ő a legjobban tisztelt szent a Catholic.org-n.[16] (hozzaférés 2006. február 12.)
  65. ↑ Contrary to popular myth, the primary role of camp followers was not prostitution. They performed support functions such as laundry, cooking, and hauling. Female camp followers were often the wives of soldiers. Some prostitution also took place. Byron C. Hacker and Margaret Vining, „The World of Camp and Train: Women's Changing Roles in Early Modern Armies”.[17] Archiválva 2006. május 9-i dátummal a Wayback Machine-ben (hozzáférés 2006. február 12.)
  66. ↑ The duke of Alençon reported seeing her break a sword against a camp follower at Saint Denis. Her page Louis de Contes described the event as happening near Chauteau-Thierry and insisted that it was only a verbal warning. Nullification trial testimony.[18] (Accessed 12 February 2006)
  67. ↑ These tests, which her confessor describes as hymen investigations, are not reliable measures of virginity. However, they signified approval from matrons of the highest social rank at key moments of her life. Rehabilitation trial testimony of Jean Pasquerel.[19] (Accessed 12 March 2006)
  68. ↑ English translation of Christine de Pizan's poem "La Ditie de Jeanne d’Arc" by L. Shopkow.[20] Archiválva 2010. augusztus 12-i dátummal a Wayback Machine-ben (Accessed 12 February 2006) Analysis of the poem by Professors Kennedy and Varty of Magdalen College, Oxford.[21] (Accessed 12 February 2006)
  69. ↑ Front National publicity logos include the tricolor flame and reproductions of statues depicting her. The graphics forums at Étapes magazine include a variety of political posters from the 2002 presidential election.[22] Archiválva 2007. október 29-i dátummal a Wayback Machine-ben (franciául) (Accessed 7 February 2006)
  70. ↑ Nora M. Heimann. Joan of Arc in French Art and Culture (1700-1855): From Satire to Sanctity, isbn=978-0-7546-5085-0 (angol nyelven), Ashgate Publishing Ltd. (2005) 
  71. ↑ Robin Blaetz. Visions of the Maid: Joan of Arc in American Film and Culture (angol nyelven). University of Virginia Press Ltd. (2001). ISBN 978-0-8139-2076-4 
  72. ↑ Henry VI Part 1 (angolul)
  73. ↑ La Pucelle d’Orléans - Wikisource (franciául)
  74. ↑ Die Jungfrau von Orleans by Johann Christoph Friedrich von Schiller – Project Gutenberg (németül)
  75. ↑ Procès de Jeanne d’Arc (1962) (angolul)
  76. ↑ Jeanne la Pucelle I (1994) (angolul)
  77. ↑ Jeanne la Pucelle II (1994) (angolul)
  78. ↑ Az orléans-i szűz (angolul)
  79. ↑ The Messenger: The Story of Joan of Arc (angolul)
  80. ↑ Joan of Arcadia (angolul)
  81. ↑ Age of Empires II: The Joan of Arc Campaign Archiválva 2010. augusztus 9-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
  82. ↑ Wars and Warriors: Joan of Arc Archiválva 2010. május 28-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
  83. ↑ Bladestorm: The Hundred Years' War (angolul)
  84. ↑ Jeanne d'Arc Archiválva 2010. június 16-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
  85. ↑ Boszorkánykard (angolul)
  86. ↑ Declan Butler. Joan of Arc's relics exposed as forgery, Nature, 4 April 2007, doi:10.1038/446593a.
  87. ↑ hvg.hu: Hamisnak bizonyultak Szent Johanna ereklyéi (magyar nyelven). hvg.hu. (Hozzáférés: 2010. január 21.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Joan of Arc című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További irodalom

[szerkesztés]
Joan of Arc, Scheffer Henry festménye 1843-ból

Életrajzi művek

[szerkesztés]

Történelmi művek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jeanne_d’Arc&oldid=27502858”