Ugrás a tartalomhoz

Grigorij Jefimovics Raszputyin

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Grigorij Jefimovics Raszputyin
1910-ben
1910-ben
SzületettGrigorij Jefimovics (Григо́рий Ефи́мович)
1869. január 21.
Pokrovszkoje, Szibéria, Orosz Birodalom
Elhunyt1916. december 30. (47 évesen)
Szentpétervár, Orosz Birodalom
Beceneveőrült pap,[1]
muzsik (paraszt),[2]
sztarec (szerzetes)[2][3]
Nemzetiségeorosz
HázastársaPraszkovja Fjodorovna Dubrovina
GyermekeiMaria Rasputin
Foglalkozása
Halál oka
  • fulladás
  • lőtt seb
A Wikimédia Commons tartalmaz Grigorij Jefimovics Raszputyin témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Grigorij Jefimovics Raszputyin (oroszul: Григо́рий Ефи́мович Распу́тин) (Pokrovszkoje, 1869. január 21.[4] (régi naptár szerint január 9.) – Szentpétervár, 1916. december 30. (régi naptár szerint december 17.)) orosz misztikus, látnok és spirituális gyógyító. Szerzetesként (sztarec), papként vagy zarándokként (sztrannyik) is nevezték, de soha nem volt semmilyen tisztsége az orosz ortodox egyházban.

A kezdeti szent vándor, „Isten emberéből” népszerűsége csúcsára az „Ördög embere” lett.[5] Életének utolsó éveiben nagy befolyást gyakorolt a cári családra: „minden oroszok cárjára”, II. Miklósra, nejére Alexandra cárnéra és egyetlen fiukra, a beteg Alekszej cárevicsre. Sok vita zajlott Raszputyin személye és az Orosz Birodalom sorsára gyakorolt befolyása körül. A róla kialakult negatív képet a forradalmi, majd később a szovjet propagandában is felhasználták ellene.

Etimológia

[szerkesztés]

A „Raszputyin” név találgatásokra ad okot, mivel az eredete megoldatlan. Ezért gyanús a sok helyen a személyiségére való hivatkozás. Egyesek szerint a raszputnyik szóból ered, amely jelentése züllött, csavargó és szoknyavadász.[6]

Életútja

[szerkesztés]
Pokrovszkoje, ahol Raszputyin született. 1912-es fotó.

Fiatal évei

[szerkesztés]

Fiatalkoráról nagyon keveset tudni. Egy nyugat-szibériai faluban, a Tobolszki kormányzóságban fekvő Pokrovszkojében született.[7] Szülei szabad parasztok voltak, akik saját termőfölddel, tehenekkel és lovakkal rendelkeztek, mely lovakat néha postaszolgálatra is elkértek. Ebből a tényből (hamisan) egyes életrajzírók azt a következtetést vonták le, hogy az apja, akárcsak a nagyapja, fuvaros volt.[8]

A fiú afféle magának való különc volt, akinek soha nem alakult ki jó kapcsolata a munkával. Állítólag már korán kialakult a »látó« képessége, azaz olyan adottság, amelynek segítségével megsejtett vagy előre meglátott bizonyos bekövetkező eseményeket.[9]

A faluban igen szűkösek voltak az oktatási lehetőségek. Ő is analfabéta maradt egészen kora felnőttkoráig.[10] Züllött kamasz- és fiatalkora volt. Feljegyzések azt sugallják, hogy valószínűleg ivással, kisebb lopásokkal teltek a napjai,[10] továbbá lányok után mászkált és csavargott.[11]

1887 februárjában feleségül vett egy parasztlányt. Felesége a szomszéd faluba való és két évvel idősebb volt. A falvakban gyakran nem a fiatalsága és a szépsége alapján választottak menyasszonyt, hanem az ereje alapján, hogy jól bírja a munkát.[12]

A párnak az évek során hét gyermeke született, de csak hárman érték meg a felnőttkort.[10] Fia, Dimitrij (Mitya) 1895 vagy 1897-ben, lánya Matrjona (Marija) 1898-ban és Varvara nevű lánya 1900-ban született.

1897-ben érdeklődése a vallás felé fordult és elhagyta Pokrovszkojét, hogy zarándoklatra menjen.
Egyes források szerint azért hagyta a szülőhelyét, hogy elkerülje a lólopásban játszott szerepe miatti büntetést.[13]
Más források szerint a Szűz Mária-látomás játszott szerepet, aki egy útja során jelent meg előtte.[10] Ahogy a történet szól, egy szobában aludt, ahol az Istenanya ikonja volt. Éjjel felébredt és látta, hogy az ikon sír: »Grigorij, én az emberek bűnei miatt sírok. Menj, vándorolj és tisztítsd meg az embereket a bűntől.«[14]

Bármi is volt az oka, Raszputyin félbehagyta a régi életét és huszonnyolc éves korában tíz éve házasként, gyermekei mellett egy csecsemő fiúval és még egy gyermeke is éppen úton volt, de útrakélt.

Szent vándorként

[szerkesztés]
A nyugat-szibériai verhoturjei Szent Miklós-kolostor 1910-ben. 1898-ban három hónapon át itt élt.
Raszputyin pokrovszkojei udvarán a gyermekeivel, az 1900-as években (1909 táján?). Mögötte az a kocsi látható, amellyel a falut járta és a telegráf állomásra hajtott. Egy egyszerű paraszttól ez nagy luxus volt.[3]

A következő éveket sztrannyikként (szent vándor) töltötte, és hónapokra vagy akár évekre elhagyta Pokrovszkojét, hogy bejárja az országot és meglátogassa a különféle szent helyeket.[10]

A zarándoklat régen része volt az orosz életnek. Minden paraszt elzarándokolt a szent helyekre, amelyek rendszerint a szentek ereklyéiről és csodatevő ikonokról elhíresült kolostorok voltak.[15]
A 19. század végén azonban már kevesen tettek zarándokutat. Már kevés „istenes ember” akadt, aki odahagyta házát, gazdaságát, és gyalog útnak indult, hogy tiszteletét tegye a szent ikonok és ereklyék előtt.[2]

Zarándoklatainak állandó célpontja maradt a nyugat-szibériai verhoturjei Szent Miklós-kolostor. Ez a 17. század elején alapított kolostor Jekatyerinburgtól 300 km-re északra, egy dombon állt, két folyó között. Egész Szibériából jöttek ide hívők, hogy a szent életű verhoturjei Szimeon (1607–1642) ereklyéi előtt tisztelegjenek. Ez a Szt. Szimeon lett Raszputyin legkedvesebb szentje. Tőle eredeztette rejtélyes erejét.[16] Ezt a Szimeont hívta segítségül, amikor később megkísérelte, hogy közelebb kerüljön a cári családhoz. Az ő ikonja lett az első ajándéka is a cári család számára.[17]

Az Egy zarándok élettörténetében Raszputyin elmondja, hogyan látogatott el mind a kijevi, mind a moszkvai kolostorokba, mind pedig a szentpétervári székesegyházakba. Szibériai falujából elindulva, vállán a tarisznyával, kéregetve és szállást kérve hatalmas utat tett meg a végtelen orosz utakon, míg Szentpétervárig jutott. Ment faluról falura, templomtól templomig, kolostortól kolostorig.[2] Mint később mondta:

„Sokszor elmentem Tobolszktól Kijevig, fél évig nem cseréltem alsóneműt... gyakran három napig is mentem, és közben nagyon keveset ettem. A forró napokon gyakran böjtöt róttam magamra: nem ittam kvaszt, közben pedig a napszámosokkal egyformán dolgoztam, és elszaladtam pihenni, imádkozni. ” [18]

A falusi parasztok pedig istenes cselekedetnek tartották, hogy szállást adjanak neki.[2] Sok nagy kolostorban is lakott, ahol marhaőrzéssel és hitoktatással kereste a kenyerét.[19]

Többször csodálkozott rá a látszatra jelentéktelen szerzetesekre, a sztarecekre, akiknek nagy szellemi tetteit elrejtette a kolostor. A nagy sztarecek, akik erkölcsi tökéletességre emelkedtek és a világ számára is elérhetetlen bölcsességre tettek szert, úgy éltek a kolostorokban, mint a legegyszerűbb szerzetesek.[20]

Megtanult írni és olvasni, de később panaszkodott a kolostori élettel kapcsolatban, azt állítva, hogy a szerzetesek jelentős része homoszexuális életet folytat, és túlságosan kényszerítőnek minősítette a szerzetesi életet.[10] Mindenesetre megváltozott emberként tért vissza szülőhelyére. Vegetáriánus lett, nem evett édességeket sem, abbahagyta az ivást és a dohányzást,[21] és sokkal buzgóbb vallási életet élt, mint a múltban.[13]

Oroszország bár már a 10. században felvette a kereszténységet, a pogányság tovább élt az országban. Egész régiók éltek az évezred folyamán ebben a pogánysággal kevert ortodox vallásban.[22] Párhuzamosan léteztek a varázslók és a gyógyítók: a gyógyítók gyógyítottak, a varázslók pedig rontást küldtek az emberekre vagy elhárították azokat.[2] A Volgán túli vidék és Szibéria volt a központja ennek a „népi pravoszláviának”.[2]
Lánya későbbi visszaemlékezései alapján apja a nagy "mesterektől" tanulta meg az isteni (spirituális) gyógyítás titkait.[23]

Tökéletesítette a gyógyítói képességeit és újabb vallásos felismeréseket keresett.[3] Feltehetőleg 1900-ban az Athosz-hegyig – az ortodox kereszténység szerzetesi életének központjáig – is eljutott.[10]

Vándoréveiről sok és ellentmondásos feljegyzés maradt fenn.[3] A szektásság vádja vörös fonalként húzódik végig az életével foglalkozó írásokon. Nem utolsósorban azért, mert ő is kapcsolatba került a hlisztek szektájával. Vándorlásának egész útvonalán ott voltak a hliszt „krisztusok és istenanyák” titokzatos közösségei. Az önmegtartóztatás, a családi nemi élet elutasítása egyes hliszt csoportokban a szent forgás, a ragyenyije idején – egyes kutatók szerint – általános bujálkodásba, a szekta tagjai közötti kaotikus nemi aktusokba torkollott.[2] Azt vallották, hogy az isteni kegyelem csakis a valóban átélt bűnökre következhet be. A hlisztekhez, – vagy nézeteikhez – való csatlakozás vádjával Raszputyin életében máris meg volt alapozva a későbbi kicsapongó életmódról és orgiákon való részvételről szóló minden beszámoló.[3]

Befolyásos emberként

[szerkesztés]
Raszputyin (jobbról) 1909-ben, egy ortodox szerzetessel és Feofan püspökkel (középen)
Szentpétervár a 19-20. század fordulója környékén

Híre az 1900-as évek elején kezdett el terjedni Nyugat-Szibériában.[10] Lemondott a hivatalos (orosz ortodox) egyház által tartott istentiszteletekről. Feltehetőleg 1903-ban érte el első gyógyító sikereit. Ennek eredményeként jelentős számú követőre tett szert Pokrovszkoje falujában is.[24]

A népszerűség arra bátorította, hogy a falusi háza közelében kibérelt egy másik épületet és kibővítette a pincét is: földalatti kápolnát csinált belőle, ahova szomszédaival kőpadokat állított be és a falakba fülkéket vésett az útjai során összegyűjtött szerény ereklyék elhelyezésére. Itt, a kápolnában fogadta mindazokat, akik az ő szavaiból akartak vigaszt meríteni.[25]

Azonban sokan mondták azt is, hogy túlmegy minden határon és a Gonosszal cimborál. Felvetődött körülötte az erkölcstelen magatartás vádja: ellentmondásos személy lett.[3] Osztromujov pópa már 1901-ben feljelentést is tett róla a tobolszki püspöknek, mint a hlisztek szektájának tagjáról. De mivel bizonyíték nem volt ellene, így nem tartóztatták le.[26]

1904 vagy 1905-ben Kazany városában volt, ahol azzal szerzett hírnevet, hogy mint bölcs sztrannyik (szent vándor), segíteni tud megoldani a lelki válságokat.[10] 1905-ben érkezett az Orosz Birodalom fővárosába, Szentpétervárra.[3] Itt a Nyevszkij-kolostorban, egy kijevi pap ajánlólevele alapján bemutatták az egyházi vezetőknek, köztük Feofan püspöknek, akit szintén lenyűgözött. Feofan Raszputyin egyik legfontosabb és legbefolyásosabb barátja lett és a segítségével befolyásos arisztokrata körökbe is bejutott, ahol az elit vallási megbeszélésekre gyűlt össze.[10]

1905. november 1-jén találkozott először a cárral a Peterhof-palotában. Milica és Anasztázia montenegrói nagyhercegnők mutatták be a cárnak. A cár feljegyezte az eseményt naplójába, és azt írta, hogy feleségével "megismerkedtek egy Tobolszk tartományból való Isten emberével".[10] Ezzel a találkozással, minden korlát ledőlt előtte, hiszen szentségéről maga a cár győződött meg, aki egyszersmind az orosz ortodox egyház vezetője is volt.[3]

A cár később azt írta a miniszterelnökének:

Néhány nappal ezelőtt fogadtam egy parasztot (muzsik) a Tobolszki kormányzóságból, aki elhozta nekem a verhoturjei Szent Szimeon ikonját. A felséges asszonyra (cárné) és rám is nagyon mély hatást tett. Öt perc helyett több mint egy óráig beszélgettem vele.. Az a határozott kívánsága, hogy találkozzon önnel, és ikonnal áldja meg az ön beteg lányát. [27]

Meghívták a szentpétervári társadalmi és politikai körök szalonjaiba, ahol "csodagyógyítóként" vált híressé. Borisz Almaszoff így ír róla „Raszputyin és Oroszország” című könyvében: „Az újdonsült csodatevő szentségének hívása… egyre tovább terjedt. Egész legendák születtek Raszputyin „csodáiról”.[3] Befolyását növelhette az a tény, hogy ő is orosz anyanyelvű volt, ellentétben más önmagukat "szentnek" minősített emberekkel, akik korábban Szentpéterváron népszerűek voltak.[10] „Szokatlan természete” az élénk érdeklődés tárgyává tették őt a szentpétervári elit körében.[13]

Raszputyin mindig a nép egyszerű fiaként jelent meg, hol a Bibliát idézve, hol közmondásokat, és egyszer sem borulva le vendéglátói világi hatalma vagy rangja előtt. A magas rangú személyeket ugyanúgy kezelte, mint a maga fajtáját, sem félénkség, sem alázat nem volt benne.[28] Bár tisztelettel beszélt az emberekkel, paraszti származásából adódóan az etikettet kevésbé ismerte.[3]

Az alternatív vallási mozgalmak, mint például a spiritualizmus és a teozófia, már Raszputyin Szentpétervárra érkezése előtt népszerűvé váltak a város arisztokráciája körében, és sokan nagyon kíváncsiak voltak az okkult és a természetfeletti dolgokra.[29]

Azok az emberek, akikkel Raszputyin találkozott, kézről-kézre adták, mígnem az egész pétervári úri társaság megismerte. Prédikátori és csodatevői hírneve előtte járt.[30]

1906-ban Raszputyin felesége odahaza súlyosan megbetegedett és műtétre szorult. Raszputyin ekkor közölte híveivel, hogy átmenetileg le kell mondaniuk a gyógyerejéről, mivel azt otthon a felesége igényli. Az udvari hölgyek ekkor már annyira odavoltak érte, hogy személyes veszteségként élték meg a távozását. De pénzt gyűjtöttek és Raszputyin után küldték az egyik hercegnő háziorvosát, hogy a feleségét Pétervárra hozhassa műtétre.[31]

Raszputyin 1908-ban, Alekszandra Fjodorovna cárnéval, a gyermekeivel és egy nevelőnővel

A cárevics meggyógyítása

[szerkesztés]

1909 őszén a cári pár fia, a kicsi trónörökös Alekszej cárevics kisebb balesetet szenvedett, amely a fiú vérzékeny betegsége miatt fenyegetővé vált.[32] Az első baleset 1906-ban történt és nem volt probléma, de 1909-ben az orvosok nem tudták elállítani a vérzést, csak morfiummal csillapították a fájdalmat.

Egyes kutatók feltételezik, hogy 1906 októberében kérték fel Raszputyint először, hogy imádkozzon Alekszej cárevics egészségéért. [13]

Miután a cári család orvosai kijelentették, hogy nem tudnak többet tenni a cár fiáért, Anasztázia nagyhercegnő azt javasolta, hogy hívják Raszputyint, akiről annyi csodát mondtak. A cári pár beleegyezett. A palotában az utána történtekről többféle verzió alakult ki. Mindenesetre Raszputyin érkezése után a cár fiának gyorsan elállt a vérzése, a szövődmények pedig az orvosok számára érthetetlen rövid idő alatt megszűntek.[33]

Szibériai háza

[szerkesztés]

Raszputyin ajándékokkal gazdagon érkezett haza a szülőfalujába, Pokrovszkojébe. Ott, a kapott sok pénzből megnagyobbíttatta a házát, a falu templomát helyrehozatta és feldíszítette a cárnétől kapott ikonnal. Ő maga pedig az egész környékről odasereglett embereknek prédikált és imával és kézrátétellel gyógyította őket kisebb-nagyobb bajaikból.[34]

A cárné utána küldte Szibériába udvarhölgyét, Virubovát és társait, hogy meglessék, milyen körülmények között él. Ő így írta le tapasztalatait:

„(Raszputyin) elhozott bennünket a vasútállomásról, és maga vitt át a szántóföldekkel tagolt, végtelen sztyeppén át. Pokrovszkojéba megérkezve egy kétszintes ház előtt állt meg, és meglepődtem, amikor láttam, milyen jó körülmények között él a szibériai parasztcsalád.
A felesége fogadott, egy idősebb asszony, és ott volt még a három gyermeke, két fiatal cselédlány, és a nagyapja, egy halászember.
Elég nagy szobát kaptunk a felső szinten; hálóhelynek éjszakára a padlóra terítettek néhány gyékényt. Az egyik sarokban szentképek függtek és kicsi mécsesek égtek előttük. Az étkezés egy hosszú, sötét szobában folyt, itt volt a Kazanyi Istenanyának egy nagy és csodatevőnek számító ikonja. Esténként ez előtt a szentkép előtt gyűlt össze a család és négy halász, akik a közelben laktak.” [35]

Iljodor és a cárné levele

[szerkesztés]

Lánya későbbi visszaemlékezéseiben arról írt, hogy a náluk járó Iljodor főrangú szerzetes az irigységtől szemlátomást belebetegedett a sok kínai porcelánba, a drága anyagokba, a fotelbe, az ezüstneműkbe és a sok képbe, amit a cári család, a nagyhercegek és más rangos személyek adományoztak a családnak.[36]

Raszputyin büszkén mesélte Iljodor (wd) szerzetesnek, hogy mekkora hatással van a nőkre és az uralkodó családra. A mondottak alátámasztására a cárné és a hercegkisasszonyok leveleit mutogatta nekik. Iljodor alig hitt a szemének, amikor a cárné levelét olvasta, aki így írt Raszputyinnak: „Feledhetetlen barátom és mesterem, megmentőm és tanácsadóm, ha tudnád mekkora súllyal nehezedik rám a távolléted! Lelkem nem leli békéjét, testem nyugalmát, csak ha Te, mesterem, mellettem ülsz, és szent válladra fektethetem a fejem... Gyere vissza gyorsan! Várlak és szenvedek nélküled... Aki Téged örökké szeret: M(amácska)” [2][37]

A levelet Iljodor el is lopta és később, amikor Raszputyin ellen fordult, felhasználta ellene és mindenfelé terjesztette.[37]

Ellentmondásos személyként

[szerkesztés]

A cári család Raszputyin gyógyító erejébe vetett hite jelentős státuszt és hatalmat hozott neki az udvarban.[38] A cár kinevezte Raszputyint a lámpásnak (lámpagyújtónak), akinek a feladata a lámpák gyújtása volt a palotában a vallási ikonok előtt, és ezzel szabad bejárást kapott a palotához és a cári családhoz.[39]

Ellentmondásos figurává vált; ellenségei vallási eretnekséggel és nemi erőszakkal vádolták, és azzal gyanúsították, hogy politikai befolyást gyakorol a cárra, sőt azt is híresztelték, hogy viszonya van a cárnével.[38]

Az egyházon belül is erősödött az ellenállás Raszputyin befolyásával szemben. 1907-ben a helyi pokrovszkojei papság eretneknek minősítette őt, a tobolszki püspök pedig vizsgálatot indított tevékenysége ügyében, azzal vádolva, hogy a hlisztek tanait terjeszti.[40]

Gyakran hívták az „őrült pap”-nak, annak ellenére, hogy sosem állt az egyház szolgálatában. Az orosz udvarban sokan (főleg a nők) varázslatos erőt tulajdonítottak neki, a pletykákra építve különös szexuális vonzóereje miatt, míg a ma történelemírása őt tekinti a Romanov-dinasztia és vele a cári Oroszország összeomlása egyik kiváltójának, mivel erőteljesen rontotta a család tekintélyét.

A cár bizonyosságot akart a körülötte kialakult vádak miatt és 1908 tavaszán megbízta palotaparancsnokát, Dgyagyulin tábornokot, hogy vizsgálja ki Raszputyin ügyét. A parancsot továbbították az Állambiztonsági Szolgálatnak, amely arra a következtetésre jutott, hogy Raszputyin nem tudja kordában tartani szexuális késztetéseit: nőket csábított, Szentpéterváron pedig prostituáltakkal mutatkozott. Ezt a vizsgálati eredményt bemutatták a cárnak. A cár nem volt hajlandó következtetéseket levonni, mert a fia miatt volt szüksége rá. Pjotr Sztolipin miniszterelnök azonban engedélyezte a nyomozás folytatását. Amikor a vádakat további részletekkel egészítették ki, Sztolipin elhatározta, hogy visszatoloncolja Szibériába. A helyzet Raszputyin számára is kényelmetlenné vált és 1908 közepén szülőfalujába, Pokrovszkojéba távozott.[37]

1910 táján cikkek kezdtek megjelenni róla a különböző újságokban. Gúnyversek is jelentek meg és karikatúrák, amelyek úgy állították be, mint aki a cáron és cárnén uralkodik.[41]

A problémák

[szerkesztés]

Raszputyin ellen haláláig négy fő kifogás merült fel: a szektásság, az iszákosság, a szoknyavadászat és a politikai ügyekbe való beleszólás. Az utóbbi kifogás főleg csak az első világháború közeledtével merült fel.[42]

Sir George Buchanan(wd), a szentpétervári brit nagykövet, Raszputyin ellensége a hallomások alapján így foglalta össze a véleményét:

„Azt az adottságot tulajdonították neki, hogy gyógyítani tud és meglátja a jövőt. Közben pedig gyakran visszaesett és kettős életet élt. A bűnbánat megmenthet, de igazi bűnbánatot csak az érezhet, aki bűnt követ el. Ezek szerint a megmenekülés első lépcsőfoka, hogy engedünk a kísértőnek. Egyfajta szektát is alapított, ez valami hasonló volt, mint a hliszteké vagy korbácsos testvéreké. Tagjai egy kicsit sajátos módon igyekeztek egyesülni istenükkel: éjszakai orgiáik inkább emlékeztettek valami római bacchanáliára, mint keresztény szertartásra.”[43]

A szent őrület

[szerkesztés]

Raszputyin Szentpétervár fürdőiben, mint az „orosz nemesség megrontója” mágikus szertartásoknak titulált orgiákat szervezett, az általa bűnösnek talált nőket állítólag úgy szabadította meg a gonosztól, hogy miközben ütötte-verte testüket, magáévá is tette a szebbik nem tagjait. Egy pap, aki megpróbálta a konzisztóriumi vizsgálatot lefolytatni, hogy hliszt tanokat hirdet-e Raszputyin, úgy írta le a mágikus szertartásokat, amelyeket „Grigorij atya” végzett a fürdőházban, hogy először imádkozott, majd háromszor elismételte a »gerjedelem ördöge, távozz tőlem« szavakat. Ezután végrehajtotta a nőkkel a nemi aktust. A közösülésnek akkora ereje volt, hogy a nő nem érezte a megszokott buja állapotot. Azt érezte, hogy a bujaság ördöge távozott belőle – nyilatkozta a pap.[44]

A »szent őrült« (jurogyivij) vagy más megnevezés szerint a »Krisztusért balgatag«, orosz jelenség. Alapjául Pál apostol 1. Kor. levelének szavai szolgáltak: »Mi bolondok vagyunk a Krisztusért.« [45]
Az egyik legnagyobb bűn a paráznaság. És a jurogyivijek molesztálták a nőket, nyíltan megmutatva ezzel azt, amit az emberek inkább titokban csináltak. A szent őrület a nemi szabadosság formájában nyilvánult meg.
A cári család jól tudta, hogy Oroszországban a sztarecek (szerzetesek) mellett voltak még egyes »istenes emberek«, akik vállalkoztak a »szent őrültség« tettére. Tisztelték őket és féltek is tőlük.
A szent őrültek viselkedését csak a 6. századi szent, Balgatag Simeon (wd) példáján keresztül érthették meg; és az ő élettörténetében keresték Raszputyin tetteinek magyarázatát is.
Balgatag Szt. Simeon szándékosan nőkkel járt a fürdőbe, amiért mások szidták és sértegették. Ő gyakran szexuális őrültnek mutatta magát és magára vonta a "vak" emberek részéről az ócsárlást és üldöztetést.
Így aztán a cári család és Raszputyin hívei Szent Simeonra gondolhattak, amikor a fürdőzéséről és a prostituáltakkal való eseteiről meséltek nekik szörnyűségeket. [46]

1910–1912

[szerkesztés]
A szentpétervári, Gorocsovaja sgt.-i épület, amelyben a lakása volt

Miután 1910 elején visszatért Szentpétervárra kezdetben nem volt saját lakása a városban és mindig a támogatóinál lakott, majd Anna Virubova, – a cárné udvarhölgye és barátnője – keresett neki egy tágas, ötszobás lakást. Egyszerű, de jól felszerelt lakás volt ez, ahol elég hely volt a két lányának és a velük együtt felköltözött rokonnak, Katyának, aki a háztartást vezette.[47]

Anna Virubova Raszputyin egyik leghűségesebb híve volt, egészen a haláláig. Támogatta őt, mint Krisztus második megtestesülését.[48] Intim kapcsolatukról is pletykáltak, de ez hazugságnak bizonyult.[49]

1910 nyarán megtörtént az első merénylet Raszputyin ellen. Egy automobilos próbálta elgázolni. Az eset soha nem tisztázódott.[3]

Majd hamarosan ismét vádakkal és perekkel szembesült. Többek közt két nő beszélt Feofan püspökkel, – a cár gyóntatójával és Raszputyin támogatójával, – a Teológiai Akadémián, akik azt állították, hogy Raszputyin szexuálisan molesztálta őket. Egyikük kijelentette, hogy Raszputyin miután imádkozott vele, szexuálisan bántalmazta őt a vonat kocsijában.[50]

1911-re Raszputyin viselkedése általános botránnyá vált.[51] Szexuális devianciája, amellyel negatív hírét is kiérdemelte, bőségesen termett számára ellenségeket. Egyre gátlástalanabb magatartása elborzasztotta a papságot és a nemesek többségét. A rá régóta neheztelő Iljodor szerzetes és Germogen szaratovi és caricini püspök voltak az elsők, akik tettlegességig menően fordultak ellene 1911-ben. Miután szemébe mondták, hogy a Gonosz ő maga, kézzel és feszületekkel verték, majd esküt kényszerítettek ki belőle, amely szerint életmódot változtat.[52]

Az eset után Raszputyin mind Germogent, mind Iljodort bepanaszolta a cárnénál, aki tüstént intézkedéseket tett az érintettekkel kapcsolatban: Germogent megfosztották püspöki rangjától és a Zsiroveckij-kolostorba küldték. Iljodort szintén klastromba parancsolták, ám az „Átkozódó”, az „orosz Savonarola” megtagadta az engedelmességet. Sőt, ekkor juttatta ki külföldre a cárné Raszputyinhoz írt leveleit. Csak ezek után tartóztatták le és zárták kolostorba. Miután a Szent Szinódus kiközösítette, ő maga is megtagadta az ortodoxiát, majd nemsokára külföldre szökött.[52]

1911. évi zarándoklata

[szerkesztés]

Raszputyin, hogy méltó legyen a szent helyek malasztjának befogadására, a kijevi pravoszláv kolostorba zarándokolt, majd végigjárta a szent barlangokat, templomról templomra járva hallgatta az egyházi énekeket; próbált elmenekülni „a világ hiúságai elől”. Ezután Odesszába ment és gőzhajóra szállva Konstantinápolyig utazott. Itt látogatást tett a Hagia Szophiaban, majd hajóval továbbutazott Izmir, Rodosz, Tripoli felé és végül a palesztinai Jaffában szállt partra.[53]

Eljutott Jeruzsálembe is; a Szent Sírnál, a Gecsemáné kertben és mindazokon a helyeken megfordult, ahol egykor Jézus végigment a kereszthalála előtt.[37] Palesztinában a parasztok adományaiból élt, és hírnevet szerzett önmagát szentnek nevező emberként, aki képes betegeket gyógyítani és megjósolni a jövőt.[51] Majd 1911 őszén tért vissza Oroszországba.[54]

Megfigyeltetése

[szerkesztés]

1912 elején Makarov, az új belügyminiszter megszervezte Raszputyin másodszori megfigyeltetését. A rendőrség napról-napra rögzítette az életét; minden egyes lépéséről írtak a külső megfigyelést végző ügynökök. A jelentéseik alapján, miközben magas rangú hölgyekkel töltötte az idejének nagy részét, gyakran szedett fel prostituáltakat az utcán és azokkal szállodába vagy a fürdőbe ment. Naponta több utcalányt is „felszedett” – és mint hangsúlyozták a „telhetetlenségét”, – „kétszer is fürdőbe ment egy ismeretlen prostituálttal.” [55]

1912. évi csodatétel

[szerkesztés]
Alekszandra Fjodorovna cárné

A cári család 1912. szeptember elején Lengyelországba, a białowieżai erdőségbe utazott. II. Miklós szenvedélyes vadász volt és remélte, hogy puskavégre kap néhány bölényt. A trónörököst azonban itt baleset érte és belső vérzés jelentkezett nála. A helyzete egyre rosszabbra fordult és a hívatott orvosok képtelenek voltak az állapotát stabilizálni.[37]

Az orvosok tehetetlensége láttán a cárnén mély levertség lett úrrá. Október közepe felé a cárné utasítására Virubova ezt táviratozta Raszputyinnak Szibériábaː Az orvosok lemondtak róla. Minden reményünk az ön imáiban van. [37]

Raszputyin miután megkapta a sürgönyt, térdre vetette magát a szentképei előtt és így imádkozottː Gyógyítsd meg fiadat, Alekszejt, ha az az akaratodǃ Istenem, add át neki az erőmet, hogy általa meggyógyulhassonǃ – Miközben beszélt, az izzadság patakokban folyt a homlokáról és az arcáról. Zihálva lélegzett, mint aki természetfeletti szenvedéstől gyötrődik. Majd nemsokára visszanyerte egészséges alakját és már nyugodt volt a cárevics sorsa felől.[37]

Elment a postára és visszatáviratozott a cárnénakː A betegség nem olyan súlyos, mint amilyennek látszik. Csak nehogy az orvosok rontsanak az állapotán. [37]

A gyermek nemsokára jobban is lett, Virubova pedig osztozott a cárné ujjongásában. Egymást lovalták bele a Raszputyin iránti feltétlen rajongásba. A cárné később, hálája egyik jeléül beíratta Raszputyin legidősebb lányát, Matrjonát egy szentpétervári líceumba.[37]

Raszputyin szentpétervári lakásán, a tisztelői körében, 1914-ben. Jobbról a lánya, Matrjona (Marija)

1913. évi politikai szerepvállalása

[szerkesztés]

1913 tavaszán Raszputyin először avatkozott be nyilvánosan a politikai ügyekbe. Bosznia-Hercegovina 1908-as osztrák annektálása következtében felmerült a kérdés, hogy ez vajon háborús ok-e az Orosz Birodalom számára. Az orosz hadsereg parancsnoka, Nyikolaj Nyikolajevics Romanov nagyherceg, aki a pánszlávizmus támogatója volt, háborút sürgetett, miközben Raszputyin próbálta meggyőzni a cárt, hogy tartsa vissza magát. A cár 1913 májusában Berlinbe utazott, és az ügyet egyelőre elhalasztották.[37]

Az orosz politikusok számára nagyon aggasztó dolog volt, hogy a semmilyen legitimizációval sem rendelkező Raszputyin, a politikusokat megkerülve, közvetlenül a cárt befolyásolhatta ilyen kényes ügyben.

1914. évi merénylet ellene

[szerkesztés]

1914 nyarán a Matrjona (Marija) nevű lányával hazautazott Pokrovszkojéba. Érkezésükkor hatalmas tömeg fogadta őket a vasútállomáson és egyben kérték „Grigorij atya” áldását.[56]

Júliusban egy 33 éves parasztasszony, Hionyija Guszeva, aki álprófétának tartotta őt, megpróbálta meggyilkolni úgy, hogy pokrovszkojei otthona előtt hasba szúrta.[40] Raszputyin súlyosan megsebesült és egy ideig kétséges volt, hogy túléli-e.[40] A merénylet után egy darabig Tyumeny kórházában lábadozott.[57]

Az asszony a száműzött egykori szerzetes, Iliodor követője volt, aki korábban támogatta Raszputyint, de 1911 decemberétől ellene fordult, elítélve a magatartását.[57][40]

Amíg ő Pokrovszkojében lábadozott, kitört az első világháború.[58] Lábadozása közben rengeteg levelet küldött Miklós cárnak és feleségének, hogy Oroszország ne vegyen részt a háborúban, azonban a cár nem hallgatott rá, hiszen a háború közben a népe egyre jobban kezdte megszeretni, és minden városban ünneplő tömeg fogadta.[59]

Miklós cár távollétében Raszputyin egyre nagyobb politikai hatalomra tett szert, olyannyira, hogy már a miniszterek kijelölésébe és kinevezésébe is bevonták. Szentpétervárra ekkor ragadt „az ördög városa” gúnynév.

1916-ban

[szerkesztés]
Raszputyin és a cári házaspár karikatúrája egy monarchiaellenes röplapon, 1916-ban

Az ellene való tiltakozás a Dumában

[szerkesztés]

1916 novemberében viharos jelenetek zajlottak az Állami Dumában. Az orosz parlament számára akkoriban „Raszputyin” volt a fő téma. Ellene irányuló röplapokat szórtak szét. A tanács elnöke, Lvov herceg még azt is kérte a Dumától, hogy az vegye a saját kezébe az ország sorsát, hiszen a Raszputyintól függő cár erre nyilvánvalóan nem képes. Ez valójában a puccsra való felhívás volt.[60]

Vlagyimir Puriskevics (1870-1920) képviselő, „monarchista” politikus hű támogatója volt Nyikolaj Nyikolajevics nagyhercegnek, akit a cár leváltott a hadsereg főparancsnoki posztjólról. Tüzes beszédében Puriskevics azt mondta: „Sötét erők uralják az országot, és bilincsben tartják az ország akaratát… Ez Raszputyintól ered. A birodalom léte veszélyben van. ”
A következő hónapban ő lett Raszputyin egyik gyilkosa. [3]

Jövendölése

[szerkesztés]

1916. december 7-i keltezéssel Raszputyin levelet küldött a cárnak, melyben megjósolta, hogy hamarosan gyilkosság áldozata lesz és nem fogja megérni az újévet. A levelében többek között azt is kijelentette, hogy ha a gyilkosa közrendű személy lesz, a cári család túléli, de ha nemes kezétől éri a halál, a cári család minden tagja két éven belül halott lesz, és huszonöt év múltán nem marad egyetlen nemes sem Oroszországban.

Állítólag ezt mondta a cárnőnek:

Kínzó fájdalomba fogok belehalni. Halálom után a testem nem fog pihenni. Akkor ön is elveszíti a koronáját. Önt és a fiát, valamint az egész családot lemészárolják. Utána szörnyű hullám megy át Oroszországon, és az Ördög kezébe kerül.[61]

Halála

[szerkesztés]
A Juszupov-palota alagsora, ahol a végzetes éjjelen először lőttek rá Raszputyinra

1916. december 16-án Feliksz Felikszovics Juszupov herceg – a cár Irina nevű unokahúgának biszexuális férje – meghívta Raszputyint palotájába azzal az ürüggyel, hogy a város legszebb úrnője látni kívánja egy vacsora keretében. A pincébe vitték ahol szépen meg volt terítve, és úgy látszott, mintha valakik már ettek volna ott, mert még ételmaradékok is voltak a tányérokban. Ciánnal mérgezett süteménnyel és borral kínálták. Először nem fogadta el, de később annyira unatkozott, amíg várt, hogy elkezdte falni a süteményeket és jóízűen itta a bort. Annyi cián volt a süteményekben, hogy már egytől meg kellett volna halnia, és amikor a herceg észrevette, hogy az nem használt, rálőtt a vendégre. Aztán a herceg fölment, hogy megünnepeljék Raszputyin halálát, de nem hagyta nyugodni, hogy miért nem halt meg a ciántól, ezért lement, hogy megnézze. Ekkor Raszputyin kinyitotta az egyik szemét. A herceg úgy megijedt, hogy felfutott a többiekhez. A misztikus eközben kivánszorgott az udvarra, ahol találkozott a szintén a halálát kívánó Dmitrij Pavlovics nagyherceggel és a politikus Vlagyimir Puriskeviccsel. Az utóbbi többször rálőtt, majd vasbotokkal verték a hullát, végül a folyóba vetették.

A brit érintettség teóriája

[szerkesztés]
Utolsó évében, 1916-ban

Andrew Cook történész elmélete szerint a brit titkosszolgálat két tagja, Stephen Alley százados és Oswald Rayner lőtte agyon Raszputyint egy dum-dum golyóval töltött Webley típusú revolverrel. Ezt a típust abban az időben és helyszínen csak a brit titkosszolgálat használta.[62]

Más forrás alapján egy 1916. január 27-ei keltezésű számlát egy bizonyos Poljakov alezredes nevére állították ki, a számla tárgya a 26313 gyári számú Webley-Scott revolver volt. E tény szerint nem csupán az angolok használták ezt a fegyvertípust.[63]

Halála után

[szerkesztés]
Egy 1917-es orosz újság címlapjának karikatúráján. Két oldalt mellette a cári házaspár, bal oldalán Virubova.

A cári család

[szerkesztés]

Három hónappal Raszputyin halála után a polgári forradalmi erők megdöntötték a cári rendszert. További nyolc hónap múlva a bolsevik terror vette át a hatalmat. A cári családot Szibériába vitték, előbb Tobolszkba, majd Jekatyerinburgba, ahol legyilkolták őket.[64]

1918 augusztus végéig a cári család 24 tagját gyűjtötték össze és végezték ki.

Exhumálása

[szerkesztés]

Raszputyin életmódjával és az ellene irányult propagandával olyan mély gyűlöletet keltett iránta az orosz népben, hogy sírját felbontották és maradványait nyilvánosan elégették.

Más források szerint egy katonai különítmény exhumálta a holttestet és égette el.[57][3]

Családja

[szerkesztés]

Praszkovja Fjodorovna, Raszputyin özvegye férje temetése után pár nappal megérkezett Szentpétervárra. Itt csatlakozott két lányához férje egykori lakásán. A szomszédok azonban gyakran sértegették őket, így aztán lakóhelyet változtattak.[65]

Bizonyos források szerint a családot Szentpéterváron érte az 1917-es forradalom. Felesége ekkor hazament Pokrovszkojéba.[66]

1920-ban Raszputyin házát és teljes paraszti gazdaságát államosították. 1922-ben özvegyét, fiát, Dmitrijt és lányát, Varvarát „rosszindulatú elemekként” megfosztották szavazati joguktól. Egyes források szerint az 1930-as években mindhármukat letartóztatta az NKVD és nyomuk veszett Észak-Tyumen területén.[67] Felesége 1936 nyarán halt meg.[68]

Varvara nevű lányáról eltérő adatok vannak. Egy verzió szerint 1925-ben halt meg (25 évesen) Moszkvában,[69] míg egy másik változat szerint az 1960-as években Leningrádban.[70]

Dmitrij nevű fia egy forrás szerint 1937-ben, 40 évesen halt meg Szibéria északnyugati részén.[71]

1898-ban született lánya, Matrjona (Marija) az 1917-es októberi orosz forradalom után Franciaországba került, majd az Egyesült Államokba emigrált. Ott táncosként, majd oroszlánszelídítőként dolgozott egy cirkuszban.[72] Kétszer ment férjhez és két gyermeke született. 1977-ben halt meg Los Angelesben.[73]

Háza

[szerkesztés]

A 2000-es évektől a pokrovszkojei házában egy kis Raszputyin-múzeum valamint egy posta található.[74]

Érdekesség

[szerkesztés]

Bobby Farrell

[szerkesztés]

A Boney M. együttes egyik legismertebb slágere, a Rasputin Raszputyin életét vette sorra diszkóstrófákba szedve. Az együttes férfi énekese, Bobby Farrell, alig néhány órával az orosz városban való fellépése után, egyazon napon halt meg, mint Raszputyin, mi több, ő is Szentpéterváron.[75]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ 24.hu: Megmérgezik az őrült papot, Raszputyint (1916), 2010. 12. 29.
  2. ↑ a b c d e f g h i Edvard Radzinszkij
  3. ↑ a b c d e f g h i j k l m Frank N. Stein
  4. ↑ a legtöbb adatbázis jan. 21-et ad meg (jan. 22. helyett)
  5. ↑ Russlands Zaren: Rasputin, die berüchtigtste Sexbestie der Geschichte - WELT (német nyelven). DIE WELT, 2021. november 27. (Hozzáférés: 2023. augusztus 7.)
  6. ↑ Paléologue (1982), 78;
  7. ↑ Wilson, Colin (1964). Rasputin and the Fall of the Romanovs. Farrar, Straus
  8. ↑ Frank N. Stein 16. o.
  9. ↑ Frank N. Stein 18. o.
  10. ↑ a b c d e f g h i j k l Smith, Douglas (2016). Rasputin: Faith, Power, and the Twilight of the Romanovs. Farrar, Straus and Giroux. ISBN 978-0-374-71123-8
  11. ↑ Frank N. Stein 19. o.
  12. ↑ Edvard Radzinszkij 41. o.
  13. ↑ a b c d Fuhrmann, Joseph T. (2012). Rasputin: The Untold Story. Wiley. ISBN 978-1-118-23985-8
  14. ↑ Edvard Radzinszkij 43. o.
  15. ↑ Edvard Radzinszkij 44. o.
  16. ↑ Edvard Radzinszkij 46. o.
  17. ↑ Edvard Radzinszkij 46. o.
  18. ↑ Edvard Radzinszkij 48. o.
  19. ↑ Frank N. Stein 23. o.
  20. ↑ Edvard Radzinszkij 53. o.
  21. ↑ Edvard Radzinszkij 43. o.
  22. ↑ Edvard Radzinszkij 49. o.
  23. ↑ Frank N. Stein 22-23. o.
  24. ↑ Frank N. Stein 25-26. o.
  25. ↑ H. Troyat 12. o.
  26. ↑ H. Troyat 12-13. o.
  27. ↑ Edvard Radzinszkij 104. o.
  28. ↑ Frank N. Stein 36. o.
  29. ↑ Figes, Orlando (1998). A People's Tragedy: The Russian Revolution, 1891–1924. Penguin. ISBN 978-0140243642
  30. ↑ Frank N. Stein 37. o.
  31. ↑ Frank N. Stein 37-38. o.
  32. ↑ Frank N. Stein 76. o.
  33. ↑ H. Troyat 76. o.
  34. ↑ Frank N. Stein 82. o.
  35. ↑ Frank N. Stein 117-118. o.
  36. ↑ Frank N. Stein 133. o.
  37. ↑ a b c d e f g h i j H. Troyat
  38. ↑ a b Figes (1998)
  39. ↑ Ferro, Marc (1995). Nicholas II: Last of the Tsars. Translated by Pearce, Brian. Oxford University Press. ISBN 978-0-19-509382-7
  40. ↑ a b c d Fuhrmann
  41. ↑ Frank N. Stein 144. o.
  42. ↑ Frank N. Stein 89. o.
  43. ↑ Frank N. Stein 89. o.
  44. ↑ Edvard Radzinszkij 323. o.
  45. ↑ 1. Kor. 4,10
  46. ↑ Edvard Radzinszkij 327-331. o.
  47. ↑ Frank N. Stein 83. o.
  48. ↑ Frank N. Stein 83-84. o.
  49. ↑ Frank N. Stein 35. o.
  50. ↑ Elisabeth Heresch: Raszputyin . 79-81.o.
  51. ↑ a b Grigori Rasputin | Biography, Facts, & Death (angol nyelven). Encyclopedia Britannica. (Hozzáférés: 2021. október 30.)
  52. ↑ a b Harmat (1969), 134–137;
  53. ↑ H. Troyat 50. o.
  54. ↑ H. Troyat 52. o.
  55. ↑ Edvard Radzinszkij 213-217. o.
  56. ↑ H. Troyat 79. o.
  57. ↑ a b c Smith
  58. ↑ Harmat (1969), 168;
  59. ↑ Harmat (1969), 181–184;
  60. ↑ Elisabeth Heresch: Rasputin. pg. 368.
  61. ↑ Raszputyin, a Spectacle du Monde cikke, 1989.
  62. ↑ Bebesi György: A Raszputyin-gyilkosság; Rubicon történelmi magazin 2013/1. szám, 26. oldal
  63. ↑ Douglas Smith: Ki ölte meg Raszputyint?, fordította Győrffy Iván. A cikk a BBC History 2016. decemberi számának 67-70. oldalán jelent meg.
  64. ↑ Frank N. Stein 257. o.
  65. ↑ H. Troyat 163. o.
  66. ↑ Edvard Radzinszkij 653. o.
  67. ↑ МОИ КОРНИ “... Боже, сколько в жизни путей тернистых”.. (Hozzáférés: 2021)
  68. ↑ Find a Grave: Praskovya Fyodorovna Rasputin
  69. ↑ Varvara “Varya” Rasputin (1900-1925) - Find A... (angol nyelven). www.findagrave.com. (Hozzáférés: 2021. november 1.)
  70. ↑ Edvard Radzinszkij 653. o.
  71. ↑ Dmitri “Mitya” Rasputin (1897-1937) - Find A... (angol nyelven). www.findagrave.com. (Hozzáférés: 2021. november 1.)
  72. ↑ Women of the American Circus, 1880–1940. McFarland, 162. o. (2012. november 19.). ISBN 978-1-4766-0079-6 
  73. ↑ Find a Grave: Maria Rasputin
  74. ↑ Frank N. Stein 260. o.
  75. ↑ Todd, Ben: Boney M's Bobby Farrell dies on the same day and in the same town as Rasputin... the subject of one of the band's biggest hits. Mail Online, 2010. december 30. (Hozzáférés: 2022. január 5.)

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Grigorij_Jefimovics_Raszputyin&oldid=27480923”