Ugrás a tartalomhoz

Pogányság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A pogányság (a latin pāgānus = „vidéki” szóból) a szövegkörnyezettől függően eltérő jelentésű kifejezés. Tágabb értelemben a vallástalan és a kinyilatkoztatott vallásokon kívül álló embereket jelölheti; míg konzervatív keresztény nézőpontból azok, akik nem tartoznak a monoteista (egyistenhívő) vallások egyik csoportjába sem. A modern korban a pogány kifejezést többnyire már nem használják az ateisták, agnosztikusok vagy kisebb vallások hívői esetében. Az újpogány mozgalmak követői azonban csoportjuk önmeghatározásaként használják.

A pogányság egy olyan kifejezés, amelyet a 4. században használtak először a Római Birodalom politeista (nem zsidó és nem keresztény) embereire.[1] Az elnevezés egyik fő oka az volt, hogy ők egyre inkább vidéki emberek voltak a keresztény lakossághoz képest, vagy éppen csak azért, mert nem voltak Krisztus katonái, azaz nem voltak megkeresztelt hívők.[2][3]

A pogányság eredetileg a többistenhit pejoratív jelzője volt, ami az alacsonyabb rendűséget jelezte.[4] A 4. században, a kereszténység államvallássá válásakor a pogányság többnyire a „parasztság vallását” jelentette.[5] Később, a középkorban és utána a pogány kifejezést minden ismeretlen, nem-keresztény vallásra alkalmazták, és a kifejezés hamis isten(ek)be vetett hitet feltételezett.[6][7]

Napjaink pogány vallásai – a modern pogányság vagy újpogányság [8][9] a panteista, a politeista vagy az animista világképet tükrözik; bár közülük néhány irányzat monoteista.[10] A mai pogányság gyakran tartalmaz olyan gyakorlatokat, mint például a természetimádat, amely megkülönbözteti a nagy világvallásoktól.[11][12]

Az egykori pogányság megismerésében az antropológiai kutatásokra, a régészeti leletek bizonyítékaira és az antik írók beszámolóira támaszkodhatunk.

Története, használata

[szerkesztés]

A „pogány” szó a latin paganusból származik, amely kezdetben „vidéken lakó”-t, falusit jelentett (a pagus, azaz „vidék”, „falu” szóból).[13][14] A magyarba a szó horvát vagy szlovén nyelvből, a pogan, poganin. A pagano pedig olasz nyelven szintén pogányt jelent.[forrás?] A paganus szó az idők folyamán számos jelentésváltozáson ment keresztül, sőt magának az értelmezésnek és eredetelméletnek is saját története van, szinte minden generáció újabb hipotézisekkel, kutatási eredményekkel lép fel.[15]

A Bibliában

[szerkesztés]

Az Ószövetség élesen megkülönbözteti a választott népet, azaz JHVH népét más népektől (gójim).[16] Ahol csak a „nép” szó áll, ezt a fordítók kibővített kifejezésekkel adják vissza, aszerint, hogy pogányokról vagy a „választott nép”-ről van-e szó.[17]

Amikor a középkorban eredeti nyelveiből latinra fordították a Bibliát, akkor a Bibliában használatos héber gójim és görög ethnoi szavakat is paganusként fordították le, noha ezeknek a szavaknak a jelentése nem teljesen fedte a latin paganus addigi jelentéseit: vidéki, civil, nem-keresztény. A héber gójim és görög ethnoi szavak jelentése egyszerűen „népek” vagy „nemzetek”, szembeállítva a választott (zsidó) néppel, „a Nép”-pel. Ekkor gazdagodott tehát a paganus szó jelentése a nem-zsidó és a ma domináló többistenhívő, természethívő, más valláshoz tartozó jelentésekkel[18] A pogány szó mai jelentéseiben tehát eredetükben egymástól független szavak jelentései fonódnak össze.

Európai történet

[szerkesztés]
Stonehenge-t egy pogány kultuszhelyként tartják számon
Lásd még: Vallástörténet

A latin paganus kezdetben „vidéken lakót” vagy „földművest” jelentett. A római katonák zsargonjába már „újonc” vagy „civil” jelentéssel ment át.[19] Később a kereszténység nyelvhasználatában, a „Krisztus hadseregére”, mint metaforára vonatkoztatva, azokat jelölte, akik nem katonái, vagy nem jó katonái Krisztusnak. A paganus szó „nem-keresztény” jelentése azért alakulhatott ki, mert a kereszténység a vidékiek között lassabban terjedt el.[14][20]

Később, a középkori nyugati keresztény teológiai megítélés a következő csoportokat alkalmazta :[21]

Aquinói Tamás elvileg elutasította a pogányok erőszakos megtérítését, míg Duns Scotus kívánatosnak tartotta fenyegetésekkel és megfélemlítéssel a keresztség felvételére késztetni a pogányokat.[21] A pogányok elleni agresszív beállítódás vége és a tolerancia győzelme nagyjából a felvilágosodás korával esik egybe.[21]

Napjaink

[szerkesztés]

A pogányság szó mai használatában legáltalánosabban a politeista (azaz többistenhívő), panteista, animista és sámánista vallásokat jelenti, a pogányok pedig ezen vallások követőit.
Szövegkörnyezettől függően valamennyi nem egyistenhívő népre (például a kereszténység előtti pogány magyarok[22]) vonatkoztathatjuk. Korábban a nagy keleti vallások (buddhizmus, hinduizmus, dzsainizmus stb.) híveit is pogányoknak nevezték.[14]

A „pogány” szó jelentései még:

  • Nem keresztény (régies jelentés, például a muzulmánokra a török háborúk korában) – fordított használata: nem muszlim (a törökök hitetlent jelentő „gyaur” szava a keresztényekre a török háborúk korában).[14][23]
  • Vallástalan (a vallásos emberek által ma is használt, gyakran pejoratív jelző, például a megkereszteletlen emberekre).
  • Kegyetlen, cudar (régies jelentés), kemény[24]

Az egykori európai pogány társadalmak jellemzői

[szerkesztés]

Az ókori európai társadalmak kialakulásánál a nagycsaládi, nemzetségi rendszert találjuk. A család szerepe mindennél fontosabb volt, az államét messze megelőzte. Részletes írott forrásokkal a görög és római társadalmakról rendelkezünk, de a család más népeknél is (kelták, germánok, szlávok, magyarok) központi szerepet töltött be. Az ókori görög és római pogány társadalmak első módszeres tanulmányozása Fustel de Coulanges nevéhez fűződik.[25] Úttörő munkáját, ahol kutatásában elsők között mutatta be a vallás (mint a családi és állami kultusz része) központi társadalmi szerepét, a marxista történetírás folyamán élesen bírálták.[26] Ezzel szemben az ókori történetíró Plutarkhosz szerint a vallás központi szerepet töltött be,[27] amit Cicero is megerősít.[28] Hasonlóan elterjedt volt a lélek halhatatlanságába [29][30][31] és a lélekvándorlásba vetett hit.[32][33][34][35]

Bővebben: Ókori görög vallás
Bővebben: Római vallás
Bővebben: Kelta vallás
Bővebben: Germán ősvallás

Görög-római világ

[szerkesztés]

Család

[szerkesztés]

Az ókori görög és római társadalmak központjában a család állott, mely a családi kultusz, háztűzhelyi vallás köré épült fel. Az állam a nagycsaládok (nemzetségek) szövetségéből alakult ki.[36] A család vezetője, főpapi szerepben a családfő (lat: Pater Familias) volt, aki egyeduralkodóként mindent megtehetett a családtagok körében. Jogában állott bármely családtagot megölni (feleség, gyerek stb), illetve rabszolgának eladni. A családfő a családi kultusz erősítése vagy megvédése érdekében alkalmazta hatalmát. E szempontból a házasságtörés és a cölibátus komoly bűnök voltak, mert különböző módokon a család(i kultusz) épségét ill. fennmaradását veszélyeztették.[37] A családi kultuszban a családi tűzhely kiemelten fontos szerepet töltött be.[38] Ha több család összeállt egy nagycsaládba (lat. Gens), illetve több nagycsalád egy nemzetségbe (gör. Phratria, lat. Curiae), akkor a létrejövő új közösségnek egy közös istensége lett.[39]

A rómaiak használta szó: Pietas (kegyesség, jámborság) egyszerre három dolgot jelentett: A család iránti kötelességtudatot, a család iránti szeretetet, és a családi vallásosságot.[37]

A családi értékek jó visszatükröződését adja Vergilius Aeneise, amely Bernini e tárgyú szoborcsoportjában is kifejeződik: Aeneas Trója bukása után apját Ankhiszészt és a házi isteneket hordozza, míg fia Ascanius a házi tüzet viszi.[40]

Jog, adásvétel, végrendelkezés

[szerkesztés]

A görög-római jogfelfogás a természet visszatükröződése volt: a természetben erős rangsor uralkodik (hierarchia), az erősebb uralkodik a gyengébben, ez a természetes állapot.[41] Az állampolgárság a család férfitagjai számára volt fenntartva: nők és jövevények (családi tűzhellyel nem rendelkezők, honos ősökkel nem rendelkezők) számára nem.[42] Több városállamban a család férfitagjai akkor lehettek állampolgárok egyáltalán, miután az apjuk, a családi kultusz vezetője, meghalt.[43]

Ezek a szigorú szabályok és úgy általában a tárgyalt jogi szabályozások a történelem folyamán lazultak, különösen miután a különböző szintű társadalmi rétegek vetélkedése és konfliktusa (Athénban az eupatridák és théták, Rómában a patriciusok és plebeiusok), ezeket kikényszerítették, de ez hosszú évszázadok során ment végbe, melynek során a vallási és társadalmi értékek állandósága volt a jellemző.[43]

A legkorábbi görög és római jogban a magántulajdon adásvétele, – a magántulajdon a családi kultusz jogköre alatt állván, szent birtok lévén – gyakorlatilag meg volt tiltva.[44] A későbbi törvényekben is korlátozások és büntetések sokasága vette körül.[44] A legidősebb férfitag birtokolta az összes családi vagyont egy darabban, családi hitbizományként. Halála esetén a vagyon automatikusan a legidősebb fiára szállt, egyenesági fiú-leszármazott hiányában a legidősebb férfirokonra. Ha az egész családban csak lányok voltak, akkor a vagyon a legidősebb leány férjéé lett. Lányok nem örökölhettek.[44]

Lásd még: Hitbizomány

A végrendelkezést először Szolón törvényei engedték meg – a gyermekteleneknek. Később ez megengedőbb lett, de vallási aggályok sokasága vette körül. Még Platón idejében is erős negatív felhangja volt.[44]

Az adósokkal való bánásmód is a családi tulajdon szentségét tükrözte. Az adóst lehetett dolgoztatni, de a tulajdonát nem szabadott lefoglalni.[45]

A rabszolga jogi meghatározása „élő szerszám” (lat. mancipium) volt, akit a tulajdonosa eladhatott, megkínozhatott, megölhetett.[46][47] Vedius Pollo patríciusról följegyezték, hogy a rabszolgái húsával etette halait, hogy ízletesebbek legyenek.[48] A gyakorlatban a rabszolga több hasznot hajtott élve mint halva (ezért rendszerint nem ölték meg, vagy akár jól is tartották), de az ura kénye-kedvére volt bízva az élete.

Katonai jellemzők

[szerkesztés]

Az ókor katonai dinamikája a hódítás köré épült. Sikeres háború esetén a legyőzött természeti erőforrásai a győztes kezébe kerültek, és a legyőzötteket rabszolgának adták el, ami ingyen munkaerőt jelentett. Ha az egyik városállam elfoglalt egy másik városállamot, az vallásilag annak a jele volt hogy a győztes városállam istenei erősebbek a vesztes városállaménál, ill. hogy a vesztes városállam istenei "magukra hagyták" a várost; ilyetén a városállam összes polgárát el lehetett adni rabszolgának,[49] vagy akár le lehetett mészárolni.[50] Az ettől való félelem erős motivációs tényező volt, hogy a városállam polgárai összefogjanak veszély esetére, mert tudták hogy kudarc esetén az ő társadalmi rendszerük meg fog semmisülni.[51] Ha a rómaiak életben hagyták a legyőzött ellenfélt, a következő esküt kellett letennie: "A személyemet, a városomat, a földemet, a rajta folyó vizeket, a határ-isteneimet, a templomaimat, az ingóságaimat, mindent ami az isteneket illeti – mindezeket a római népnek adom."[50]

Kereskedelem, gazdaság

[szerkesztés]

A kereskedelmet úgy a görög, mint a római polgár megvetette. A kereskedelmet nőiesnek tekintették, mivel az étvágy (étel, ital, ruházat, továbbá parfüm, luxuscikkek) kielégítését szolgálja.[52] Az adásvétel útján történő pénzhezjutás megvetett volt a férfi módjára történő gazdagodáshoz képest, mely a háborúban szerzett zsákmányt és rabszolgát jelentette.[53]

A rabszolgák száma a siker fokmérője volt. A munkavégzést annak tekintették, amit a lenézett rabszolgák végeztek, ennek folytán a munka az ókori társadalmakban a hanyatlás, bukás jelképe volt, ami a legyőzöttek, vesztesek végeznek, és ennek folytán általános megvetés övezte.[53] A szegénység "nagy bűn" (ingens vitium) volt, a szegényeket megvetették.[48]

Esztétika

[szerkesztés]

Az ókori görög és római művészet az izmos és meztelen férfitestet dicsőítette, amely – a férfiasság példaképeként – kemény, szívós, képes uralkodni vágyain.[51] Ez testesítette meg a ‘’nemesség’’ és szépség eszményét. Ezzel állott szemben a női test, mely gyenge és védelemre szorul, és a vágyai uralják. Arisztotelész szerint a nő képtelen a racionális gondolkozásra.[46] Spártában a Tajgetosz hegyére, Rómában a Tiberis szigetére tették ki elpusztulni azon gyermekeket, melyeket csenevésznek, csúnyának ítéltek, illetve lányok voltak. A görög ifjak meztelenül a Gimnáziumokban (gümnósz – meztelen) folytattak testgyakorlatokat, illetve tanultak.

Történelmi emlékezet

[szerkesztés]

A mai európai köztudatban a pogányságról alkotott kép a felvilágosodás és a francia forradalom korának nyomán alakult ki. Franciaországban az enciklopédisták és Jean-Jacques Rousseau nyomán a francia forradalmárok az ókori pogányságot úgy ábrázolták, mint ahol a „szabadság volt az erény”, és ahol valamiféle szabad és világias (szekuláris) szellemiség uralkodott, ahol az embereket valamiféle egyetemes testvériség eszméje hatotta át „a közjó szolgálatában munkálkodva”.[54] Ugyanezen irányvonalat művelte Angliában Edward Gibbon.[55]

A felvilágosodás és francia forradalom liberálisai éles egyházellenességtől vezérelve[55][56] a pogányságot ideológiai fegyverként használták a kereszténység ellen: a „sötét középkorral” szemben egy (liberális) ősi (pogány) aranykort igyekeztek lefesteni, ahol a józan ész (logika, ráció) és a szabadság uralkodik, a babonával és vallással szemben. A felvilágosodás filozófusai a modernség ősi tükörképét látták a görög-római pogányságban, amelyet a „sötét középkor” évezredes „sajnálatos közjátéka” szakított meg.[57]

Azt a látszatot próbálták kelteni, hogy a görög-római pogány társadalmakat kevésbé hatotta át a vallás. Ezzel szemben e társadalmakat a vallás éppenséggel jobban áthatotta, az egyén életében mindenütt jelenlévő családi kultusz révén, melyet a tárgyalt korabeli törvények hűen tükröztek (családi tulajdon adásvételének tiltása, öröklés korlátozása). Ide kapcsolódik, hogy úgy az athéninak, mint a rómainak (= legfelvilágosodottabb pogány kultúrák) voltak „szerencsétlen napjai”; e napokon nem házasodtak, nem gyülekeztek és pereket sem tartottak.[58] A római hadjáratokat az égi jelek (madarak röpte, üstökös megjelenése, részleges vagy teljes napfogyatkozás), míg a spártai hadjáratokat a hold fázisai befolyásolták.[58]

Seneca a csillagok járását ím-ígyen írta le: „ezek legkisebb mozdulatán függ a nemzetek szerencséje, és a legnagyobb és legkisebb események is egy jó vagy rossz csillag vonulásával összhangban történnek.”[59]

Újpogányság

[szerkesztés]
Bővebben: Újpogányság

Az újpogány vallások vagy újpogányság (idegen szóval neopaganizmus) olyan vallások összefoglaló neve, amelyek a Föld és teremtményei tiszteletét hirdetik, ünneplik. Az újpogányok az élet minden formáját egymással összefüggőnek látják, és megpróbálják önmagukat e hitnek a természet ciklusaiban megfigyelhető megnyilvánulásaihoz hangolni. Az újpogányok általában politeisták és/vagy panteisták, de vannak köztük monoteisták és ateisták is.

Kapcsolódó szócikk

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Alain de Benoist: Hogyan lehetünk pogányok?; ford. Gazdag István; Europa Authentica, 2008
  • Netye Zoltán Pál: Pogányok Mária országában. Kereszténység előtti kultuszhelyek Magyarországon és Erdélyben; Nemzetek Európája, Budapest, 2008
  • Netye Zoltán Pál: "Jaj, de lelkem nem tud felrepülni..." Pogánynak mondott kultuszhelyek Európában; szerzői, Budaörs, 2017
  • A pogányság története. A régmúlt isteneitől a mai új vallásokig; ford. R. Kovács Anna; Ringier Axel Springer Mo. Kft., Budapest, 2022 (Bookazine plusz)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Bibliai kislexikon, Kossuth, 1978.
  2. ↑ J. J. O'Donnell (1977), Paganus: Evolution and Use, Classical Folia, 31: 163–69.
  3. ↑ Augustine, Divers. Quaest. 83.
  4. ↑ Peter Brown.szerk.: Glen Warren Bowersock: Pagan, Late Antiquity: A Guide to the Postclassical World. Harvard University Press, 625–26. o. (1999). ISBN 978-0-674-51173-6 
  5. ↑ Owen Davies. Paganism: A Very Short Introduction. Oxford University Press, 1–2. o. (2011). ISBN 978-0-19-162001-0 
  6. ↑ Kaarina Aitamurto. Paganism, Traditionalism, Nationalism: Narratives of Russian Rodnoverie. Routledge, 12–15. o. (2016). ISBN 978-1-317-08443-3 
  7. ↑ Owen Davies. Paganism: A Very Short Introduction. Oxford University Press, 1–6, 70–83. o. (2011). ISBN 978-0-19-162001-0 
  8. ↑ Lewis, James R.. The Oxford Handbook of New Religious Movements. Oxford University Press, 13. o. (2004). ISBN 0-19-514986-6 
  9. ↑ Hanegraff, Wouter J.. New Age Religion and Western Culture: Esotericism in the Mirror of Secular Thought. Brill Academic Publishers, 84. o. (1006). ISBN 90-04-10696-0 
  10. ↑ Cameron, Alan G. (2011). The Last Pagans of Rome. New York: Oxford University Press. ISBN 978-0199780914. OCLC 553365192
  11. ↑ Paganism Archiválva 2018. június 25-i dátummal a Wayback Machine-ben, Oxford Dictionary (2014)
  12. ↑ Paganism, The Encyclopedia of Religion and Nature, Bron Taylor (2010), Oxford University Press, ISBN 978-0199754670
  13. ↑ James J. O’Donnell Paganus – Classical Folia 31(1977) 163-69
  14. ↑ a b c d A Pallas nagy lexikona:
    Gyaur
    (arab-tör.), ebből: kafir a. m. istentagadó, hitetlen, a törökök így gúnyolják a nem-mohamedánokat.
    Paganus
    (lat.), a régi Rómában a. m. paraszt, földmíves, aki hadi szolgálatot nem teljesített; később a. m. pogány, s innen: paganismus a. m. pogányság.
    Pogány
    (a latin paganus a. m. falusi, faluban lakó [pagus a. m. falu] szótól), a katonával (miles) ellentétben a békés falusi földmíves ember, aki fegyvert nem visel; később, midőn a római és görög nemzeti vallás az egyre jobban terjedő kereszténység elől a városokból a falvakba szorult, ennek a népvallásnak a követőit hívták pogányoknak. A keresztes háborúk korában a törököket és a szaracénokat is így nevezték (hazai nyelvemlékeinkben az ősmagyar vallás követőit is), míg jelenleg (1900) csak a politeizmus vallóit hívják pogányoknak, bár ez az elnevezés sem helyes, mert némely politeista vallásban (pl. bramanizmus) is sok a monoteisztikus elem. A kat. egyház, az izraeliták kivételével, az összes nem keresztény vallásúakat a pogány gyűjtőnéven ismeri.
    Pogány-keresztények
    voltaképpen mindazok, akik pogány vallásból tértek át a keresztény vallásra; szorosabb értelemben azokat nevezték így, akik Pál apostol korában s az utána következő évtizedekben cserélték fel előbbi pogány vallásukat Krisztus tudományával s akik határozott különbséget tettek a zsidóság és kereszténység között, azért vonakodtak magukra nézve a mózesi törvényeket kötelezőkül elismerni; míg ellenben a zsidók közül áttértek, az ún. zsidó-keresztények, csak azokat akarták keresztény társaikul elismerni, akik magukat, ha a pogányságból tértek is át, körülmetéltetik, a tisztátalan állatok húsának élvezésétől tartózkodnak. E miatt Antiókiában is versengés fejlődött ki a kétféle keresztények között, a vitakérdést az első jeruzsálemi gyűlés elé vitték (Cselek. 15. fejezet). A II. sz.-ban már a P. nagy többségben voltak a zsidó-keresztények felett, azért ezek vagy kénytelenek voltak azokkal összeolvadni, vagy mint külön felekezet az egyházközösségből kilépni. L. Ebioniták és Nazarénusok.
  15. ↑ C. Mohrmann, Études sur le latin des chrétiens (Rome 1958-65) 3.277-79
  16. ↑ Bibliai kislexikon, Kossuth, 1987.
  17. ↑ Stuttgarti Bibliai Kislexikon, 1974.
  18. ↑ Apológia. [2007. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 17.)
  19. ↑ John Dierdorf Word Connections. [2007. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. július 17.)
  20. ↑ James J. O’Donnell idézi: J. Zeiller, Paganus: Étude de terminologie historique (Paris 1917)
  21. ↑ a b c Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár
  22. ↑ Például: Diószegi, V., A pogány magyarok hitvilága. Budapest, 1967
  23. ↑ A Magyar katolikus lexikon Archiválva 2007. július 18-i dátummal a Wayback Machine-ben:
    Gyaur
    hitetlen. – Arab és irod. török hangalakja káfir. A szó gyökét képező ige eredeti jelentése ‘elhárít, elrejt’: a ~ Allah irgalmát hárítja el magától, azaz nem-muszlim.
  24. ↑ A Pallas nagy lexikona: „Megkülönböztetünk: 1. lágy v. gyors és 2. kemény v. pogány forraszt.”
  25. ↑ La cité antique (13. kiad. 1892, magyarra ford. Bartal Antal, a Magyar Tudományos Akadémia kiadása, Bp., 1883 Magyar internetes változat)
  26. ↑ Csak pár példa, a későiek közül: M. I. Finley: The Ancient Economy, London, 1985; G. E. M. de Sainte Croix: The Class Struggle in the Ancient Greek World, Ithaca, NY, 1981
  27. ↑ „Nézzetek körül a világban, találtok városokat erődítések, írástudás, rendezett elüljáróság nélkül; találhattok népeket külön lakások, házak, városok, pénz, színház nélkül; de nem találtok népet az istenség ismerete és vallás nélkül. Contra Colotas n. 31
  28. ↑ „Sehol a világban nem találtok népet, mely annyira értelmetlen és műveletlen volna, hogy nem tudná, miszerint van Isten, jóllehet nem képes megmondani, minő a természete.” De lege l. II. c. 8
  29. ↑ Cicero: „Az összes népek egybehangzó véleményére támaszkodva hisszük, hogy a lélek túléli a testet.” Tuscul. I.
  30. ↑ Seneca: „Ha lélek halhatatlanságáról van szó, ennek nem csekély bizonyítéka a pokoltól megrettent vagy az istenek előtt térden könyörgő népeknek általános, egybehangzó hite.” Lit. 117
  31. ↑ Platón a lélek halhatatlanságáról: „Ez olyan igazság, melyet hinni kell, hacsak valaki eszét nem vesztette.” De leg. XII.
  32. ↑ Bernhard Lang: Menny és pokol, 48. o.; 2007, Corvina
  33. ↑ Hunyadi László: A világ vallásföldrajza
  34. ↑ Jan de Vries, Altgermanische Religionsgeschichte, Grundriß der germanischen Philologie 12.1, Berlin: De Gruyter, 1935, rev. ed. 1956, repr. as 3rd ed. 1970, OCLC 848545556, p. 183 (németül).
  35. ↑ Hans TenDamː Exploring reincarnation 39-40. o.
  36. ↑ Larry Siedentop: Inventing the Individual - The Origins of Western Liberalism (Az egyén kitalálása - A Nyugati Liberalizmus eredete). Penguin Books UK, 2015. (Továbbiakban: Siedentop 2015.) 26.old.
  37. ↑ a b Siedentop 2015. 24.old.
  38. ↑ „A nemzedékeken, leszármazókon továbbélő család halhatatlan, melyet a családi tűzhely jelképezett, melynek lángja »élő láng« volt, sohasem aludhatott ki, és melyet maga a családfő kezelt. A tűzhely lángja jelentette a kapcsolatot az ősökkel és a jövő titkait is onnan lehetett megtudni. A családi tűz maga az ősök összessége volt, akiket a tűzhely lángján keresztül lehetett táplálni. A legidősebb fiú követte az apát és a családi tűzhely őrzőjének szerepében és ő lett a következő főpap is, akit az ő legidősebb fia követett.” - Siedentop 2015. 20. old.
  39. ↑ Siedentop 2015. 23. old.
  40. ↑ Siedentop 2015. 24-25.old.
  41. ↑ Később, a pogányság után jelent meg, hogy a jogot elvont (absztrakt) elvek mentén (mint az uralkodó elképzelése, állameszme, a kormányzottak szabad beleegyezése, közmegegyezés stb) alakították ki (pl: „minden embernek egyenlőnek kell lennie”, és akkor a jogrendszert ehhez alakítják hozzá). Ez a görög-római pogányságtól teljesen idegen volt.
  42. ↑ Siedentop 2015. 27.old.
  43. ↑ a b Siedentop 2015. 35.old.
  44. ↑ a b c d Siedentop 2015. 25. old.
  45. ↑ Siedentop 2015. 26.old.
  46. ↑ a b Siedentop 2015. 17. old.
  47. ↑ https://trello.com/c/mRJq8Gep/556-lex-mancipium-slavery
  48. ↑ a b Aubermann Miklós: Katholikus egyháztörténet, Élet Irodalmi Nyomda Bp. 1931. 6. old.
  49. ↑ Siedentop 2015. 33. old.
  50. ↑ a b Siedentop 2015. 40. old.
  51. ↑ a b Siedentop 2015. 48. old.
  52. ↑ Siedentop 2015. 46. old.
  53. ↑ a b Siedentop 2015. 47. old.
  54. ↑ Siedentop 2015. 18. old.
  55. ↑ a b Siedentop 2015. 18. old
  56. ↑ "A mozgalom vezetőinek célja az volt, hogy a világot „az irracionalitás, a babonák és a zsarnokság hosszú időszaka után a fejlődés útjára vezessék” Felvilágosodás szócikk.
  57. ↑ Siedentop 2015. 17. old
  58. ↑ a b Siedentop 2015. 36.old
  59. ↑ W. H. C. Frend, The Early Church (London, 2003), p. 8.
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Pogányság&oldid=27537731”