Európa túlnyomó része a mérsékelt övezet éghajlatok tartományában helyezkedik el és a Föld éghajlati képének áttekintése során a kontinens nagy részét a hűvös vagy enyhe éghajlatok tartományaiba sorolhatjuk.
Európa éghajlatának kialakításában a földrajzi szélesség mellett legnagyobb szerepe az Atlanti-óceánnak van. A Golf-áramlatban sodródó meleg víztömegek nemcsak a kontinens nyugati partvidékének éghajlatát szabályozzák, hanem az óceáni klímahatás messze behatol a szárazföld belsejébe is, mivel a kontinens törzse nyugatról nyitott, hegységrendszerei nyugat-keleti irányban húzódnak. [1]
A földrajzi övezetek közül Európában a hideg és a mérsékelt övezet alakult ki. Mindkét övezete éghajlataira nagy hatása van az óceánnak, illetve az Észak-atlanti- (Golf-) áramlatnak. Utóbbi miatt Európa északnyugati partvidékén még a sarkkörnél sem fagynak be a kikötők, s a kontinens mérsékelt övezetének évi középhőmérséklete más kontinensek hasonló fekvésű területeinél magasabb. Ez különösen télen mutatkozik meg.
Az óceáni éghajlatú tájakon, az Atlanti-óceán partvidékén a nyár hűvös, a tél enyhe, a hőingás kicsi. Az óceán felől a nyugati szél minden évszakban páradús légtömegeket szállít, ezért sok a csapadék és az egyenletesen oszlik el. A folyók bővizűek és egyenletes vízjárásúak. A természetes növénytakaró a lombhullató erdő. Helyükön ma már többnyire legelőket, szántókat, réteket találunk.
Az óceántól távolodva, kelet felé az éghajlat nedves kontinentális. Az óceáni éghajlatnál melegebb nyarak, hidegebb telek jellemzik. A csapadék kevesebb, és a legtöbb nyár elején hull. Magyarország éghajlata is ilyen. A természetes növénytakaró a lombhullató erdő.
A kontinens egészen belső területein száraz kontinentális éghajlat alakult ki. Itt már nagyobb az évi közepes hőingás, a csapadék pedig egyre kevesebb. A természetes növénytakaró az erdős vagy füves puszta, de az eredeti növénytakaró helyét ma már szántóföldek foglalják el. Az egyenlőtlen csapadékeloszlás miatt a folyók vízjárása is ingadozó.
A meleg mérsékelt övben Európa déli részén mediterrán éghajlat van. A nyár forró és száraz. A kisebb folyók a száraz évszakban kiszáradnak, télen viszont áradnak. Ősszel és télen az óceán felől fújó nyugati szél csapadékot hoz. A természetes növénytakarót, a keménylombú erdőket legtöbb helyen kiirtották. Helyüket szúrós, örökzöld cserjék és szántóföldek foglalták el.
Európa hideg mérsékelt övének tajga éghajlata a sarkkörtől délre húzódik. A kontinens viszonylag kis területén, a sarkkör tájékán megtalálható a hideg övezet éghajlata és természetes növényzete, a tundra is.
A magashegységekben hegyvidéki éghajlat van. A nyár itt hűvös, a tél hideg, a csapadék sok és egyenletesen oszlik el. A nagyobb magasságokban gyakori, hogy a hó nyáron sem olvad el. A növényzet a magassággal övezetesen változik.
A sziget az Golf-áramlat útjában található, amely jóval enyhébbé teszi a sziget éghajlatát, mint amilyen az a hasonló szélességi körön fekvő egyéb területek éghajlata. A szigetország alig valamivel az északi sarkkörtől délre fekszik. A Golf-áramlat nyugatra forduló leágazása, a Irminger-áramlat enyhébbé teszi az ország éghajlatát.[2] Az időjárás azonban meglehetősen változékony az országban.
Norvégia partvidékén a Golf-áramlat hatására az enyhe telű óceáni éghajlat majdnem a 65° szélességig felhúzódik.[1] A tengerpartokon sokkal enyhébbek a telek, mint az azonos szélességi körökön a szárazföld belsejében.
A déli országrész, nagyjából a 60° szélességig nedves kontinentális éghajlatú rövidebb meleg évszakkal. Ez a terület átmenet az óceáni és a szárazföldi klíma között.
Az ország legnagyobb része (a középső területek teljes egésze, északi tájainak alacsonyabban fekvő területei) a szárazföldi szubpoláris éghajlati típushoz tartozik. Jellemző itt az október közepétől április közepéig tartó zord tél és a rövid, de eléggé meleg, napsütésben gazdag nyár.
A legészakibb domb- és hegyvidéki területek tundra éghajlatúak. A hótakaró hosszan tart, a 20. század végén átlagosan 200-260 napig borítja hóréteg a talajt.
Az ország túlnyomó része szubpoláris kontinentális éghajlatú, csupán a déli partvidéke tartozik a rövidebb nyarú, hideg telű nedves kontinentális éghajlathoz, legészakibb tájain pedig már tundra éghajlat alakult ki. [1]
Az Egyesült Királyság területe a Golf-áramlat hatása alatt áll, s az enyhe telű óceáni éghajlathoz tartozik. Az ország változatos domborzata és jelentős észak-déli irányú kiterjedése miatt azonban jellegzetes éghajlati különbségek mutathatók ki.
A csapadék mennyiségének eloszlása a földrajzi fekvés és domborzat szerint változatos képet mutat. Az ország nyugati felén 800-1000 mm fölött vannak az évi összegek, míg keleten, elsősorban Kent és a Londoni-medence területén viszonylag szárazabb éghajlatra utaló, 600 mm alatti évi összegeket találunk. A domborzat helyenként jelentős csapadékgócokat hoz létre. Az ország nagy részén ritkán képződik tartós hóréteg, csak az északi hegyvidéki tájakon jelentősebb a hótakarós napok száma. [1]
A napfényellátottság a gyakori ködök miatt mostoha, főként az északi területek tűnnek ki kevés napsütésükkel. A Shetland- és Orkney-szigetek, valamint Észak-Skócia térsége évi 1000-1200 órás napsütésükkel Európa napfényben egyik legszegényebb területe. A szigetország középső és déli tájain az évi napsütés 1400-1600 óra között alakul. [1]
Az enyhe telű óceáni éghajlat sajátosságai Európában legjellegzetesebben Írország területén érvényesülnek. A tél rendkívül enyhe a földrajzi szélességhez viszonyítva, az Ír-sziget déli partjain szubtrópusi klímára emlékeztető. A nyár hűvös, az országban 14-16 °C közötti júl.-aug.-i középhőmérséklet jellemző, a legmagasabb hőmérséklet igen ritkán éri el a 30 °C-ot. A csapadék bőséges, évi összegei 700-1400 mm között változnak, az alacsonyabb értékek a keleti partvidékre jellemzők. Legtöbb csapadék október-január között, a legkevesebb tavasszal hull, de az éven belüli eloszlás nagyon egyenletes. A sziget napsütésben szegény, a napfényes órák évi összege 1300-1450 között változik. [1]
Túlnyomó részének éghajlata enyhe telű óceáni éghajlat, a tengerpartoktól távolabbi területeken azonban fokozatosan megjelennek a kontinentális éghajlat sajátosságai is. A földközi-tengeri partvidék jellegzetesen mediterrán klímájú, míg a magasabb hegyvidékeken, így elsősorban az alpesi területeken változatos magashegységi éghajlat alakult ki. A Pireneusokban és a Központi-hegyvidéken (Massif Central) és a Jura területén is magashegységi az éghajlat. a hőmérséklet átlagos függőleges menti csökkenése télen 0,4 °C/100 m, nyáron 0,6 °C/100 m körül alakul. [1]
A földközi-tengeri partvidék éghajlata élesen különbözik a többi területétől. Itt a legenyhébb a tél; a Nyugati_Alpok védelmét élvező riviérai partok tele különösen enyhe, ott mínusz 5 °C-nál alacsonyabb hőmérséklet nem fordul elő.[1] A Rhône-delta vidékén ezzel szemben már keményebb fagyok is fellépnek, mivel az Alpok nyugati peremét megkerülő kontinentális hideg téli légtömegek a folyó völgyén végighaladva itt érik el a Földközi-tenger térségét. A Rhône völgyében kialakuló szélcsatornához kapcsolódik a sokszor napokon át fújó kellemetlenül erős északi szél, a misztrál, amely elsősorban télen, de az év más szakában is gyakori és Provence egyik jellegzetes időjárási sajátossága. [1]
A csapadék évi összegei általában 600-1000 mm között változnak az ország területén, de Bretagne-ban, a Központi-hegyvidéken, a Pireneusok lejtőin és az alpi területeken 1200-1600 mm-es évi összegek is előfordulnak. [1]
Éghajlatuk alapvetően enyhe telű óceáni, az átlagosan 500–600 m magas Ardennek területe azonban már átmenet az óceáni és kontinentális klímaterületek között. Szélsőséges nyári felmelegedések során a hegyvidéki területeket kivéve mindenhol számíthatunk 35 °C-ot meghaladó hőmérsékletre. Télen a legerősebb lehűlés a partvidéken mínusz 15 °C körüli lehet, az Ardennekben azonban mínusz 20-25 °C is bekövetkezhet. A csapadék mennyisége a partvidéktől az Ardennekig fokozatosan növekszik és
600-1500 mm között változik, a hegység délkeleti oldalának szélárnyékában Luxemburg területén azonban 700–900 mm-ig csökken. [1]
Enyhe telű óceáni éghajlat jellemzi. Az évi átlagos csapadék 700–900 mm között változik az ország területén. Éven belüli eloszlása nagyon egyenletes, de azért felismerhető a csapadékhajlam nyár végi-őszi megerősödése és tavaszi visszaesése. Jellemző az élénk széljárás, legszelesebbek a téli hónapok. A borultság mértéke egész évben jelentős, még a nyári félévben is 75-80 % a felhőzet átlagos mennyisége, míg a téli hónapokban 85-95 % között változik. A borongós, gyakran csapadékos időjárás miatt kevés a napsütés, a napfénytartam évi összegei csak 1400-1650 órát tesznek ki. [1]
Dánia egész területén enyhe telű óceáni éghajlat van. Az ország kicsiny kiterjedése és egynemű síksági felszíne miatt lényeges éghajlati különbségek nincsenek.
Mediterrán éghajlat jellemzi, az északi partvidéken annak hűvös nyarú változatával találkozunk, az ország túlnyomó részén azonban a meleg nyarú változat alakult ki.
Az ország területének csaknem teljes egésze a szubtrópusi klímaövben fekszik, mindössze a Vizcayai-öböl spanyol partvidékének keleti része tartozik az enyhe telű óceáni éghajlathoz. Spanyolország nagy részéra meleg nyarú mediterrán éghajlat jellemző, a Vizcayai-öböl partvidékének nyugati részén azonban a hűvösebb tenger miatt ennek hűvös nyarú változata alakult ki, míg az Ibériai-félsziget belső területein a hegyláncok közé zárt Ó-Kasztília, Aragónia-medence térségében, valamint a Betikai-Kordillerák hegységcsoportja alatti földközi-tengeri partvidéken száraz szubtrópusi sztyepp éghajlat jelenik meg. [5]
Az ország túlnyomó része a meleg nyarú mediterrán klímaterülethez tartozik. Északon a Pó-síkság átmenetet képvisel a mediterrán és a nedves kontinentális éghajlat között, míg az alpi területeken és az Appenninek magasabb szintjeiben magashegységi éghajlat alakult ki. Az ország jelentős észak-déli irányú kiterjedése, valamint a változatos domborzata miatt a hőmérsékletben elég nagy területi eltérések tapasztalhatók. [1]
Északnyugaton, ahol az Alpok nyúlványai hálózzák be az éghajlat hegyvidéki. Az Adria menti parti sáv Isztriában és Dalmáciában és a szigetek mediterrán éghajlatúak. A volt Jugoszlávia területének legnagyobb részére a szárazföldi éghajlat jellemző, hosszabb meleg évszakkal. A kontinentális klíma sajátosságai a hegyvidékek között elterülő medencékben (pl. Ljubljanai-medence, Kosovo Polje, Tetovói-medence) felerősödnek. [1]
Túlnyomó részének éghajlata nedves kontinentális hosszabb meleg évszakkal, a Keleti- és Déli-Kárpátok térségében magashegységi, az ország keleti peremén, Dobrudzsában, a Fekete-tenger partvidékén pedig mérsékelt övi sztyepp éghajlat alakult ki.[1]
Az éghajlat mérsékelt kontinentális. A telek hidegek, felhősek, időszakos havazással, köddel. A nyár viszont meleg; záporokkal, zivatarokkal. Az év folyamán nagy hőmérséklet-ingadozások tapasztalhatók. Az évi átlagos csapadék 500 mm körüli.
Az ország területére kontinentális éghajlat jellemző, hosszabb meleg évszakkal. Erősen tagolt felszínének csaknem 2/3-a hegyvidék, közbe ékelt kisebb-nagyobb medencékkel. Emiatt éghajlata kis területen belül is változatos. A tengerparton a tél enyhébb és hasonlóan enyhe a tél délen, a Sztruma folyó völgyének alsó szakaszán, ahol az éghajlat már fokozatosan mediterrán jellegűvé válik. Öt nagy éghajlati zónára lehet osztani az országot: a kontinentális zónára (Bolgár-tábla, Elő-Balkán és az átmeneti régió[10] magasabban fekvő medencéi); átmeneti zónára (Felső-Trák-alföld, a Sztruma és a Meszta medencéinek többsége, és a balkánalji medencék); a kontinentális-mediterrán zónára (a Sztruma és a Meszta déli medencéi, a Keleti-Rodope, a Szakar és a Sztrandzsa hegységek); fekete-tengeri zónára (végig a tengerparton, az ország belseje felé 30–40 kilométeres sávon); és alpesi zónára (az 1000 méter fölötti hegyekben, mint a Középső-Balkán, a Rila, a Pirin, a Vitosa vagy a Nyugati-Rodope).[11]
Az alacsonyan fekvő tengerparti sáv éghajlata mediterrán. A telek enyhék és rendkívül csapadékosak, 7 °C-os átlaghőmérséklettel, míg a nyarakat magas levegő-páratartalom és 24 °C-os átlaghőmérséklet jellemzi. Az ország hűvösebb északi és melegebb déli részén elterülő síksági területek évi átlaghőmérséklete között akár 5 °C-os eltérés is lehet. A napsütéses órák száma évi mintegy 2500–2700. A tengerparti területek éves csapadékmennyisége 1000–1500 mm között mozog, és ennek 95%-a a téli időszakban esik le. Észak-déli különbség e tekintetben is érzékelhető: északról dél felé haladva egyre kisebb csapadékmennyiséggel számolhatunk.
Az ország belső, magashegyvidékeinek kontinentális éghajlatát alapvetően a tengerszint feletti magasság határozza meg. A Kelet-Európa és a Balkán-félsziget felől beáramló kontinentális légtömegek alacsony téli átlaghőmérsékletet és állandó széljárást eredményeznek, különösen az ország északi vidékein. A nyári középhőmérséklet szintén alacsonyabb a tengerparti síkságon mértnél. A hegyek közé szorult medencékben és völgységekben nyáron a napi hőmérséklet-ingadozás rendkívül jelentős. A napsütéses órák száma szintén a tengerszint feletti magasságtól függ, a magasabban fekvő északkeleti területeken 2000–2200 óra között mozog. A Földközi-tenger és a kontinens felől érkező, Közép-Albánia hegyvidékei felett összecsapó légtömegek magas évi csapadékmennyiséget produkálnak (1800–2250 mm).
A balti országok a mérsékelt égöv északi részén, a kontinentális és az óceáni éghajlat határán helyezkednek el. Általánosságban véve a nyár hűvös, a tél hideg és hosszú ideig tart. Az évi csapadékmennyiség kb. 400–750 mm között alakul.
Éghajlata mérsékelt-kontinentális. A Kelet-európai-síkvidék többi részéhez képest viszonylag erős az óceáni hatás klímájában. Délnyugatról északkelet felé haladva csökken az átlaghőmérséklet. Az éves csapadékmennyiség kb. 550–700 mm között változik.
Az ország európai részének hatalmas észak-déli irányú kiterjedése miatt, továbbá az annak jelentős részét kitevő, meglehetősen homogén felszínű Kelet-európai-síkvidék az éghajlati területek szabályos, csaknem zavartalan zonális elrendeződését eredményezi. A sarkkörtől északra elterülő jeges-tengeri partvidék tundra éghajlatú, ezt nagyjából az 55-60° szélességig terjedő szárazföldi szubpoláris éghajlat zónája követi. Az ország európai területének nagy része a hideg telű nedves kontinentális éghajlathoz tartozik, ez a klímaterület dél felé az 50° szélességig terjed. A fekete-tengeri partvidék és a Kubáni-alföld mérsékelt övi sztyepp éghajlatú, tőle keletre a száraz Kaszpi-mélyföldön pedig mérsékelt övi sivatagi éghajlat alakult ki. A Krím-félsziget legdélebbi sávja és a Kaukázus alatti fekete-tengeri partvidék és a Kaszpi-tenger nyugati partvidéke szubtrópusi éghajlatúak, míg a Kaukázus vonulatainak magasabb részein változatos magashegységi éghajlat alakult ki. [5]
Éghajlatát a domborzat és a tengertávolság alakítja. Az óceánhoz viszonylag közel fekvő ÉNy-i-északi területeken az Északnémet-alföldön enyhe telű óceáni az éghajlat, délkelet felé haladva azonban egyre inkább kontinentális jellegűvé válik, amely főként a zárt Sváb-Bajor-medencében szembetűnő. Nyugat-Németország legdélibb részein az Alpok előterében viszont a tengerszint fölötti magasságtól függő magashegységi éghajlat alakult ki. Az ország keleti részén, az egykori NDK területének éghajlata átmenet az óceáni és a hűvös nyarú nedves kontinentális típusok között. [1]
A csapadék átlagos évi összegeire az ország nyugati felén 700-1000 mm közötti értékek jellemzőek. Legcsapadékosabb az Alpok térsége, ahol 1200-1800 mm az évi összeg, míg a nyugati országrész legszárazabb területén, a Rajna völgyének középső szakaszán mindössze 500–600 mm hull évenként. A keleti országrészben a síksági területeken 500–600 mm évi csapadék jellemző, a hegyvidékeken azonban 700-1200 mm közti csapadék hull. [5]
Az ország napsütésben szegény, Nyugat-Németországban a napfénytartam évi összegei 1600-1800 óra között változnak, a keleti országrészben a síksági területeken 1800 óra körül, a borultabb, hegyvidékeken 1300-1600 óra között változik. [5]
Svájc változatos domborzata miatt éghajlata rendkívül sokrétű, függőlegesen tagolt. A Jura és az Alpok között mintegy 300 km hosszan húzódó, átlagosan 400–600 m magas hullámos dombvidéknek, a Svájci-medencének az éghajlatára a mérsékelten hideg tél és hűvös nyár jellemző. Az ország déli részein sajátosan enyhe telű éghajlat alakult ki, míg az Alpok hegyláncainak területén és a közbeékelt völgyekben rendkívül változatos éghajlat jellemző. A hőmérséklet átlagos magassági csökkenése a nyári hónapokban 0,7 °C, a téli hónapokban 0,4 °C száz méterenként. A napfényellátottság az alpi területeken kedvezőbb, mint az ország északi részén. Délen a napsütéses órák száma meghaladja a 2000 órát. [5]
Ausztria januári középhőmérséklete Ausztria júliusi középhőmérséklete Évi csapadékmennyiség
Éghajlatát az Alpok hegyvonulata és az Atlanti-óceántól való nagyobb távolság határozzák meg. Felszínének csaknem 2/3-át a Keleti-Alpok hálózza be, ahol változatos magashegységi éghajlat alakult ki, az óceántól való jelentősebb távolság miatt azonban egyre inkább előtérbe kerülnek a szárazföldi éghajlat vonásai. Ezek a zárt medencékben felerősödnek. Északon, a Linzi- és Bécsi-medencében nedves kontinentális éghajlat jellemző. [5]
Az Alpok hegységvonulatai a rájuk merőleges légáramlás esetén jellegzetes bukószelet hoznak létre a hegyláncok északi vagy déli oldalán és a nagyobb völgyekben. Ennek leszálló meleg-száraz ágát főn-nek nevezik. Legjellegzetesebb a főn télen, ebben az évszakban néhány óra alatt akár 15-20 °C-os felmelegedést is előidézhet, ami hirtelen hóolvadással és lavinaképződéssel jár. [5]
A csapadék évi összegei általában 1000-2000 mm között változnak, a Bécsi-medencében és az Inn völgyében helyenként azonban jóval kevesebb, 600–700 mm hull le. A csapadék évi járása kontinentális típusú. [5]
Éghajlata eléggé egyöntetű, az ország teljes egészében a rövidebb meleg évszakkal és hideg téllel jellemzett nedves kontinentális klímatípushoz tartozik. A csapadék évi összegeire az ország túlnyomó részén 500–800 mm közötti érték jellemző. A napfényellátottság eléggé kedvezőtlen, az átlagos napsütéses órák évi összege 1400-1700 között változik. [5]
Éghajlata nedves kontinentális, ahol mérsékelten hideg tél és hűvös nyár jellemző. A csapadék évi összege a hegyvidékeken 800-1200 mm, a Cseh-Morva dombvidéken 600–800 mm, a Cseh-medencében és a Morva-medencében 500–600 mm. A napsütés tartama nyugatról kelet és dél felé haladva növekszik. [5]
Az ország éghajlata a domborzat miatt igen sokrétű. A csapadék mennyisége általában nyugatról kelet felé csökken. A hótakarós napok száma a hegyvidékeken 80-160 között változik (20. századi adatok). Az Alacsony- és Magas-Tátra téli napfénygazdasága jelentős. [5]
↑Climate Normals Zurich/Kolten 1981–2010. Climate diagrams and normals from Swiss measuring stations. Federal Office of Meteorology and Climatology (MeteoSwiss). (Hozzáférés: 2015. január 6.)
.png)
GRC Athén
PRT Lisszabon
FRA Marseille
ITA Nápoly
ESP Barcelona
RUS Szocsi
TUR Isztambul
GEO Tbiliszi
SRB Belgrád
ARM Jereván
AUT Bécs
HUN Budapest
ROU Bukarest
BEL Brüsszel
GBR London
NLD Amszterdam
DEU Köln
BGR Szófia
IRL Dublin
CHE Zürich
POL Varsó
CZE Prága
UKR Kijev
DNK Koppenhága
SWE Stockholm
FIN Helsinki
NOR Oslo
ISL Reykjavík
