Budapestiek elhurcolása 1945-ben
1945-ben, Budapest ostroma alatt és után több tízezer civil lakost hurcolt el „málenkij robot”-ra a fővárosból és környékéről a szovjet hadsereg, azért hogy meglegyen a Malinovszkij marsall jelentéseiben szereplő 138 000 főnyi hadifogoly. A kényszermunka-táborokba szállított emberek többsége csak évekkel később vagy egyáltalán nem érkezett haza. Történészek két-háromszázezer főre teszik a volt Szovjetunió területén hadifogságban eltűnt magyar katonák és civilek számát.[1]
Előzmények
[szerkesztés]A nők 70%-a 12 éves lányoktól 9 hónapos áldott állapotban lévő asszonyokig megbecstelenítve, a férfiak nagy része elhurcolva, minden lakás kifosztva, a város templomaival együtt romokban, éttermekben, üzletekben lovak, az utcán, temetőkben, kifosztott üzletekben temetetlen holtak ezrei, a pincékben kiéhezett, félig megtébolyodott emberek...
A II. világháború végén Budapest elfoglalása 1944. október 29-től 1945. február 13-ig, vagyis 108 napig tartott. Ezen belül a szigorúan vett ostrom 51 napig húzódott,[3] és a nagy késlekedést, valamint a veszteségeket a 2. Ukrán Front parancsnoka, Malinovszkij marsall csak azzal tudta Sztálinnak indokolni, hogy a valóságosnál jóval nagyobb ellenséges német-magyar erőkről számolt be. A tényleges kb. 79 000 fő helyett 180-200 ezer fős ellenséges haderőről számolt be jelentéseiben. Malinovszkij a két adat közötti eltérést a polgári lakosságból elfogott személyekkel pótolta.[4]
Az ostrom alatt
[szerkesztés]A civilek elfogása, összegyűjtése már az ostrom alatt elkezdődött. Az elfoglalt területeken a szovjet hatóságok elrendelték a munkaképes korúak kötelező jelentkezését sáncásás és közmunka ürügyén. A munkára összegyűlt emberek nagy részét viszont hadifogolyként kezelték, és elvitték.[5]
Az is gyakori módszer volt az elfogásra, hogy az elfoglalt háztömbök óvóhelyeiről a férfiakat közvetlenül a front mögött kialakított gyűjtőhelyekre kísérték, azt állítva, hogy ott igazolják őket és szabad közlekedést biztosító dokumentumot adnak erről. Szintén sűrűn előfordult, hogy a szovjet katonák a közterületekről, kapualjakból vagy üzlethelyiségekből szedtek össze embereket és a sötétben vitték el őket a gyűjtőtáborokba.[4]
A harcok után
[szerkesztés]Az ostrom befejeztével az elhurcolás szisztematikussá vált.[5] Ekkor már nem csak az utcákról, csomópontokról, hanem a gyárakból, az üzemekből is vittek el embereket, például a Kelenföldi Erőmű Budafoki úti, a Standard Villamossági Rt. Fehérvári úti telephelyéről, az Egyesült Izzólámpagyárból, a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművekből, a MÁV Istvántelki és a Kőbányai Főműhelyéből, a Hoffher-Schrantz Gépgyárból.[4]
Az egyenruhásokat (postások, vasutasok, BSZKRT-osok, rendőrök) hozzákeverték a civilekhez, és így könnyen rájuk lehetett fogni, hogy a szovjetek ellen harcoló alakulatok tagjai, de sokszor a polgári foglyokra is meghalt német és magyar katonák ruháit adták. Az elszállítások során pedig a magyar civil és katona hadifoglyok közé beraktak vagononként 10-20 németet is, hogy az egész szerelvényt német hadifogoly-szállítmányként vihessék.[4]
Az elhurcolások során nem számított az előélet: elvitték az ellenállási mozgalom embereit is, például a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának tagjait, Mikó Zoltánt, Bondor Vilmost és mintegy 250 társukat.[6]
Szovjet hadifogságba került nagyon sok budapesti zsidó személy is, akik nem sokkal korábban, január 18-án szabadultak ki a gettóból. Voltak olyanok is, akik a bori lágerből vagy németországi koncentrációs táborokból érkeztek haza Budapestre, és itt estek szovjet fogságba.[4]
Agglomeráció
[szerkesztés]Nem csak a fővárosból vittek el civileket a szovjet katonák, hanem az akkor Nagy-Budapestnek nevezett agglomerációból is. A környező településekről tömegesen gyűjtötték össze igazoltatás vagy közmunka ürügyén a 18 és 50 év közötti korú férfiakat. Így fogtak el például 1944. december 30-án Kesztölcön igazoltatás címén 254 dorogi bányászt, 1945. január 8-án Érden mintegy 6000 érdit és körülbelül 2000 környékbeli (diósdi, tárnoki, sóskúti stb.) lakost, Pesthidegkúton január 14-én körülbelül 700 főt vagy január 27-én a rákospalotai városháza előtt mintegy 600 férfit.[4]
| „ | 4-5 nap óta Budapesten ismét tömegesen hurcolják el a férfilakosságot. Egyes épülettömböket körülzárnak és a férfiakat 18–50 évig állítólag igazoltatás céljából először a GPU-parancsnokságokra, majd ismeretlen helyre viszik. Az elhurcoltak közül csak kevesen térnek vissza otthonukba. | ” |
| – Hátszegi-Hatz Ottó vk. ezredes, Budapest szovjet városparancsnoka mellé rendelt összekötőtiszt 1945. március 29-i jelentése[7][* 1] | ||
A hadifogolyként elhurcolt civilek létszáma
[szerkesztés]A harcok hevessége miatt Budapest 79 000 főnyi védőseregének nagyjából a fele elpusztult, így körülbelül 40 000-en estek fogságba. Ugyanakkor a szovjet csapatok jelentésében 138 000 főnyi hadifogoly szerepel.[8] A különbség mintegy 100 000 fő, akiket Bognár Zalán szerint Malinovszkij a fővárosi és környéki polgári lakosságból pótolt. Ezt a 100 000 körüli adatot tartalmazza az 1950-ben Németországban kiadott „Fehér Könyv” is,[9] melyet az ENSZ is hitelesnek tart.[4]
Más kutatók a fenti értéket vitatva körülbelül feleannyira becsülik az elhurcoltak létszámát.[10] Korom Mihály számításai szerint 51 000 polgári személyt vittek el,[11] míg Ungváry Krisztián könyvében 50 000-es szám szerepel.[12]
Jegyzetek
[szerkesztés]
- ↑ Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattár és Hadisírgondozó Iroda II. világháborús nyilvántartásai. [2014. február 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 4.)
- ↑ Ungváry Krisztián. Budapest ostroma. Budapest, Corvina Kiadó, 2005. In.: 288.o.
- ↑ Ravasz István: Budapest ostroma (magyar nyelven). Magyarország a XX. században. Babits Kiadó, Szekszárd, 1996-2000. (Hozzáférés: 2010. január 23.)
- ↑ a b c d e f g h Bognár Zalán: MALENKIJ ROBOT avagy a polgári lakosság tömeges elhurcolása Magyarországról szovjetunióbeli kényszermunkára 1944/45-ben, különös tekintettel a németként deportáltakra
- ↑ a b Stark Tamás: „Malenkij Robot” Budapesten[halott link] - MTA Történettudományi Intézet
- ↑ Benkő Zoltán: Mikó Zoltán és a Görgey-zászlóalj. In: Magyarország 1944. Fejezetek az ellenállás történetéből Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest 1994. 287-295. o.
- ↑ Magyar Kronológia 1945. március. [2015. december 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 2.)
- ↑ Zaharov, Matvej: A 2. és a 3. Ukrán Front felszabadító hadműveletei Délkelet- és Közép-Európában, 1944-1945. Bp., 1973. 262. o.
- ↑ Fehér könyv a Szovjetunióba elhurcolt hadifoglyok és polgári deportáltak helyzetéről / szerk. a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Hadifogolyszolgálata, 1950. 9. o.
- ↑ A magyar hadifoglyok és internáltak létszáma. In Varga Éva Mária: Magyar hadifoglyok és internáltak a Szovjetunióban az oroszországi levéltári források tükrében (1941–1956): Doktori disszertáció. Budapest: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. 2008. 117. o.
- ↑ KOROM MIHÁLY: 550 ezer magyar katona és polgári személy szovjet fogságban. Kézirat. 2006.
- ↑ UNGVÁRY KRISZTIÁN: Budapest ostroma. Corvina Kiadó, Budapest, 1998. 274. 293.
Megjegyzések
[szerkesztés]További információk
[szerkesztés]- Mihályi Balázs: Honvédek és hungaristák a Budapest erődben 1944–1945. – Budapest, 2018, ISBN 9786150034638
- Bognár, Zalán (2004). „Budapest és környéke lakosságának tömeges elhurcolása szovjet hadifogságba (1944 december – 1945 április)”. Kút (Az ELTE BTK Történettudományok Doktori Iskola negyedévente megjelenő kiadványa) 3 (3–4), 99–112. o. ISSN 1589-1445. (Hozzáférés: 2014. június 23.)[halott link]
- Mihályi Balázs, Rohánszky Mihály, Tulok Péter: Budapest ostroma. Svéd diplomaták, terror, kitörés. - Szekszárd, 2022, ISBN 9786150145808