Ugrás a tartalomhoz

Lavrentyij Pavlovics Berija

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Berija szócikkből átirányítva)
 Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.
Lavrentyij Pavlovics Berija
1939-ben
1939-ben
A Szovjetunió belügyi népbiztosa
Hivatali idő
1938. november 25. – 1946. január 15.
ElődNyikolaj Ivanovics Jezsov
Utódnem volt
A Szovjetunió belügyminisztere
Hivatali idő
1946. január 25. – 1953. június 26.
Elődnem volt
UtódIvan Alekszandrovics Szerov
A Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese
Hivatali idő
1953. március 5. – 1953. június 26.
ElődSzemjon Gyenyiszovics Ignatyijev
UtódSzergej Nyikiforovics Kruglov
Katonai pályafutása
Csatái
Született1899. március 29.
Merheuli,  Orosz Birodalom
Elhunyt1953. december 23. (54 évesen)
Moszkva, Oroszországi SZSZSZK,  Szovjetunió
SírhelyÚj Donszkoj temető
PártSzovjetunió Kommunista Pártja
HázastársaNino Gegechkori (1921–)
GyermekeiSzergo Lavrentyjevics Berija
Foglalkozáspolitikus
IskoláiAzerbajdzsáni Állami Olajipari Egyetem
Halál okalőtt seb
Vallásateizmus
Díjak
Lavrentyij Pavlovics Berija aláírása
Lavrentyij Pavlovics Berija aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Lavrentyij Pavlovics Berija témájú médiaállományokat.

Lavrentyij Pavlovics Berija (oroszul: Лавре́нтий Па́влович Бе́рия, grúzul: ლავრენტი ბერია; Merheuli, 1899. március 29. – Moszkva, Oroszországi SZSZSZK, 1953. december 23.) grúz származású szovjet politikus, 1938-tól 1953-ig a Szovjetunió Belügyi Népbiztosságának (NKVD) belügyi népbiztosa, majd a Szovjetunió Belügyminisztériumának (MVD) belügyminisztere, 1953-ban a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese.

Élete

[szerkesztés]

Merheuliban, Szuhumi közelében, Abházia (Grúzia) területén a megrél (más formában mingrél) nép tagjaként született. Berija grúz ortodox vallású családban nőtt fel. Édesapja Pavel Huhajevics Berija földművelő volt. Édesanyja Marta Ivanovna mélyen vallásos, templomba járó asszony volt, aki özvegyi sorsra jutott, mielőtt férjhez ment volna Berija apjához.

Tevékenysége

[szerkesztés]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Berija Sztálin halála után egyike volt a Szovjetunió első 4 emberének, Malenkov, Hruscsov és Molotov mellett.

A Sztálin által elindított egyes megtorlások leállításában (lásd például: fehér köpenyes gyilkosok pere vádlottainak kiengedése, egyes deportáltak hazaengedése a gulagról) Berija kezdeményező szerepet játszott, de ellenfelei azzal vádolták, hogy így akart zűrzavart okozni az országban, hogy később rendteremtőként léphessen fel. Ugyanis több százezer köztörvényes bűnöző amnesztiájáról is döntött, de valószínűleg csak azért, hogy a bűnözők felbukkanásától megijedt állampolgárok szemében jobb színben tűnjön fel. Nem sokkal később ugyanis rendelettel tiltotta ki a szabadon eresztett rabokat a városokból, és rendőri erővel lépett fel ellenük.

1953 májusában parancsot adott a szovjet hidrogénbomba kipróbálásra.

1953. június 13-án még kioktathatta a pártküldöttség élén Moszkvába rendelt Rákosi Mátyást, és kifejezetten a mindenki számára váratlanul odarendelt Nagy Imrét neveztette ki miniszterelnöknek. Berija a vita során nem titkolta, hogy Nagy Imre mellett szól, hogy nem zsidó, s erős hangon odaszólt Rákosinak, hogy „Magyarországnak még nem volt zsidó királya”.[1] Azonban június végére ő lett a hatalmi harc első áldozata. A kelet-berlini felkelés hatására legfőbb szövetségese, Malenkov miniszterelnök is elpártolt mellőle, így az SZKP KB 1953. június 26-ai plénumán „kapitalista ügynök”-nek titulálták, megfosztották tisztségeitől, és Georgij Zsukov marsall, honvédelmi miniszter más főtisztek segítségével azonnal letartóztatta. Berija elfogását a Pravda csak 1953. július 10-én jelentette be. A hivatalos verzió szerint a letartóztatása után elítélték, majd 1953. december 23-án kivégezték.

Egyesek, többek között Berija fia Szergej Berija („Szergo”) is azt állítják, hogy Beriját a letartóztatásakor mindenféle per nélkül azonnal agyonlőtték. Ez valószínűtlen, ugyanis előkerültek olyanok, akik Berija decemberi tárgyalásán tanúskodtak. Más források azonban továbbra is kiállnak amellett, hogy Beriját még a letartóztatása napján, vagy legkésőbb egy-két nappal utána agyonlőtték. Ezt a történetet maga Hruscsov terjesztette.

Hruscsov Pavel Batyickij vezérezredest, a Moszkvai Katonai Kerület első parancsnok-helyettesét bízta meg, hogy személyesen végezze ki Beriját. Ronggyal kellett betömni a száját, hogy elhallgasson, annyira zokogott és a földön térdelve könyörgött az életéért, mielőtt fejbe lőtték. Testét elhamvasztották és a Moszkva melletti Donszkoj-kolostor temetőjének 3. számú sírjába temették.[2] Halála után az emlékét is igyekeztek eltörölni. A Nagy szovjet enciklopédia előfizetőinek levélben küldtek egy bővített Bering-tenger szócikket, hogy ollózzák ki a Berijáról szólót és azt ragasszák a helyére.[3]

Berija életének utolsó szakaszában sok a tisztázatlan kérdés, az ellentmondás. Állítólag hajlandó lett volna lemondani Kelet-Németországról (akkori NDK), és enyhíteni a kelet-európai kommunista országok ellenőrzésén, cserébe egy Marshall-segélyhez hasonló masszív nyugati gazdasági segítségért.

Történészek szerint Nagy Imre felemelkedése 1953-ban Berija (és Malenkov) szerepe ideiglenes felértékelődésének eredménye.

Később, 1989-ben felmerült az a vád, hogy Nagy Imre a szovjet emigráció időszakában „Vologya” fedőnéven az OGPU, illetve az NKVD ügynökeként tevékenykedett, s az OGPU tisztjeként részt vett a cári család meggyilkolásában. Amennyiben ez így volt, akkor Berija volt a főnöke.[4] Azóta – ugyan forrás nélkül – állítólag bebizonyosodott, hogy az ezt „bizonyító” aktát Grósz Károly állíttatta össze Nagy Imre lejáratása érdekében.

Az viszont nem kétséges, hogy Sztálin halála után 1956-ig a magyar politikai vezetők sorsa a moszkvai hatalmi harcoktól függött.

Művei magyarul

[szerkesztés]
  • A kaukázusontúli bolsevik szervezetek történetéhez; ford. S. Nyirő József, átnézte Bolyai Ernő; Szikra, Bp., 1950
  • A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója; Szikra, Bp., 1951 (Nemzetközi kérdések)
  • Beszéd az SzKbP 19. kongresszusán. 1952. október 7.; Politikai, Bukarest, 1952
  • A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója. A középfokú politikai iskolák hallgatói és propagandistái számára; Szikra, Bp., 1952

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Pünkösti Árpád: Rákosi bukása, száműzetése és halála.Európa kiadó.2001.
  2. ↑ Beria, Lavrenti Pavlovich. (amerikai angol nyelven). WW2 Gravestone. (Hozzáférés: 2021. február 11.)
  3. ↑ Какую страницу приказали вырезать всем подписчикам Большой советской энциклопедии в 1953 году (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2024. november 1.)
  4. ↑ Wikipédia szócikk Nagy Imréről, lásd ott a 7,8,9. számú és itt a jegyzeteknél felhívott lábjegyzeteket is.

További információk

[szerkesztés]
  • Радзинский. 12., Николай II: жизнь и смерть (orosz nyelven). Moszkva: АСТ, 510. o. isbn=978-5-17-043315-2 (2007)
  • Rainer M. János: Nagy Imre. Vince kiadó, Budapest, 2002., 26. o.
  • Johanna Granville. Imre Nagy aka «Volodya» – A Dent in the Martyr’s Halo? Cold War International History Project Bulletin, 1995
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Lavrentyij_Pavlovics_Berija&oldid=27561457”