Ugrás a tartalomhoz

Jean-Paul Belmondo

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Belmondo szócikkből átirányítva)
Jean-Paul Belmondo
1960-ban
1960-ban
SzületettJean-Paul Charles Belmondo[1][2][3]
1933. április 9.[4][5][6][7][8]
Neuilly-sur-Seine[9][10][11][3]
Elhunyt2021. szeptember 6. (88 évesen)[12][13][3][14]
Párizs 7. kerülete[3]
Állampolgárságafrancia[15]
Nemzetiségefrancia
HázastársaElodie Constantin (1953–1965)
Maria Carlos Sotto Mayor (198?-1987)
Natty Tardivel-Belmondo (2002–2008)
Élettársa
Gyermekeinégy gyermek:
  • Paul Belmondo
  • Stella Belmondo
  • Patricia Belmondo
  • Florence Belmondo
SzüleiPaul Belmondo
Foglalkozása
Iskolái
  • École alsacienne
  • CNSAD
  • Lycée Louis-le-Grand
Kitüntetései
  • Prix Citron, Orange et Bourgeon (1972)
  • a francia Becsületrend lovagja (1980)
  • Prix du Brigadier (1987)[16]
  • César-díj a legjobb színésznek (1989)[17]
  • a francia Becsületrend tisztje (1991. május 6.)[18]
  • A Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének parancsnoka (1994. május 14.)[19]
  • Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének parancsnoka (2006. július 14.)[20]
  • a francia Becsületrend parancsnoka (2007. április 6.)[21]
  • Tiszteletbeli Pálma (2011)[22]
  • Knight of the Order of Leopold (2012. június 19.)[23]
  • Arany Oroszlán díj (2016)[24]
  • a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének főtisztje (2017. május 2.)[25]
  • a francia Becsületrend főtisztje (2019. július 13.)[26]
SírhelyeMontparnasse-i temető[27]

Magassága178 cm[28]
Színészi pályafutása
Aktív évek1953–2011
Tevékenységszínész
Díjai
César-díjak
Legjobb színész
Egy elkényeztetett gyerek utazásai (1989)[29]

Jean-Paul Belmondo aláírása
Jean-Paul Belmondo aláírása

A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Paul Belmondo témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Jean-Paul Belmondo (Neuilly-sur-Seine, 1933. április 9.Párizs, 2021. szeptember 6.) César-díjas francia színész, producer. Közismert beceneve: Bébel. Az 1950-es évek óta filmezett. Jean-Luc Godard Kifulladásig (1960) című filmjével egy csapásra ismert színész lett. Az 1960-as évektől kezdve egyre több szórakoztató produkcióban vállalt főszerepet, s ragaszkodott ahhoz, hogy kaszkadőr nélkül, személyesen hajtsa végre a legveszélyesebb akciókat is. Az 1980-as években jelentős sikereket aratott színpadi színészként is.

Élete

[szerkesztés]

A gyermekkor világa

[szerkesztés]

Belmondo édesapja, Paul Belmondo szobrászművész volt, édesanyja, Madeleine Reinaud-Richard festő. Apai ágról a család olasz származású. Apja Algírban született még, az ő családja szicíliai-piemonti keveredésű família volt. Főleg az apának köszönhetően Jean-Paul és bátyja, Alain nagy érdeklődést mutattak a művészetek iránt, miközben úgy tanultak illemet és fegyelmet, hogy megőrizték vidámságukat és gyermeki önállóságukat is. A család évekig vidéken élt.

A mindössze hatéves Jean-Paul eleinte bohóc szeretett volna lenni. Noha éles eszű gyerek volt, nem szeretett tanulni, sokkal inkább verekedni. A sportok közül különösen a labdarúgás és az ökölvívás érdekelte. Egy sportklub tagjaként aktívan foglalkozni kezdett az ökölvívással. A legenda ellenére orrát nem egy mérkőzésen, hanem egy iskolai bunyó során törték be. 17 évesen a Comédie-Française egyik előadásán látta A púpost. Ez olyan nagy hatással volt rá, hogy elhatározta, színész lesz.

Színitanulmányok

[szerkesztés]

Mivel reménytelennek látszott, hogy Jean-Paul eljusson az érettségiig, abbahagyta az iskolát, és rövid munkaviszony után sikerült bekerülnie Raymond Girard színitanfolyamára. Első találkozása a közönséggel egy kórházban volt: beteg gyereknézők előtt a királyfit játszotta a Csipkerózsikában. 1950. december 26-án volt az utolsó mérkőzése bokszolóként: a vereség után végleg felhagyott az ökölvívással, bár rajongása e sportág iránt tartós maradt. Girard tanfolyamán Belmondo felismerte, hogy a komikus, vígjátéki szerepek sokkal közelebb állnak hozzá, mint a drámai karakterek. A Színművészeti Főiskolán a francia színjátszás későbbi nagyjaival járt együtt: Jean-Pierre Marielle, Annie Girardot, Françoise Fabian, Bruno Cremer és Jean Rochefort is akkoriban tanulták a szakmát.

Tanára, Georges Leroy kitartóan hitt Belmondo tehetségében, noha a tanítvány első nyilvános fellépései nem arattak egyöntetű sikert. Sajnos Jean-Paul rövidesen átkerült Pierre Dux-hoz, akivel nem értették meg egymást. A fiatal színészpalánta ezért a főiskolán kívül próbált újabb tapasztalatokra szert tenni. 1954-ben egy rövidfilmben játszotta élete első filmszerepét: a 25 perces Molière című munka a klasszikus szerző híres darabjainak főiskolások által előadott részleteiből állt. Ugyanebben az évben színpadi lehetőségeket kapott, s barátságot kötött Michel Galabruvel. 1956-ban befejezte a főiskolát, s színpadi színészként kezdett ténykedni.

Az első filmszerepek

[szerkesztés]

Henri Aisner Vasárnapi haverok (1956) című alkotásában kapta újabb filmszerepét, de a mű megkésve került a közönség elé, különösebb visszhang nélkül. A Gyalog, lovon, kocsin (1957) siker volt ugyan, a színész parányi szereplésére viszont senki nem figyelt fel. Marc Allégret Légy szép és tartsd a szád! (1958) című alkotása ma már leginkább arról nevezetes, hogy ez volt Belmondo és Alain Delon első közös filmje: természetesen itt még csak mellékszereplők voltak. Marcel Carné Csalók (1958) című munkája szintén nem hozta meg a várt népszerűséget Belmondo számára. Ennek egyik oka az lehetett, hogy Carné az utolsó pillanatban meggondolta magát, és Laurent Terzieff-nek adta a Jean-Paulnak szánt főszerepet, Belmondónak pedig be kellett érnie egy jóval kisebb szereppel.

A fiatal színész ekkoriban találkozott Jean-Luc Godard-ral, ám kezdetben nem találta őt különösebben rokonszenvesnek. Végül hajlandó volt egy kis szerepet eljátszani a rendező Charlotte és az ő pasija című rövidfilmjében, melyet Belmondo katonai szolgálata miatt aztán maga Godard utószinkronizált. Jean-Paul két, ma már filmtörténeti értékű alkotás kapcsán is a legesélyesebb főszereplők között volt, de aztán sem Louis Malle Felvonó a vérpadra (1958), sem Henri-Georges Clouzot az Igazság (1960) című filmjei nem vele készültek el. A magyar Radványi Géza se hozott neki szerencsét: az Egy angyal a Földön (1959) című filmben az akkor már népszerű Romy Schneider volt Jean-Paul partnernője, a szerep is jelentős volt, ám a mű sem a kritikusoknak, sem a közönségnek nem tetszett.

Aztán megtörtént a fordulat: a megbetegedett Jean-Claude Brialy helyére kellett beugrania Claude Chabrol Kettős küldetésben (1959) című filmjébe. A szerep hozzá illő volt, a forgatókönyv pedig éppúgy tetszett neki, mint Chabrol munkastílusa. A rendező ugyanis úgy gondolta, a kiválasztott színészek annyira magukban hordozzák a megformálandó szerep legfőbb vonásait, hogy nem kell különösebben rendezgetni, instruálni őket, hanem minimális próba után máris kezdődhet a felvétel. A színészek a dialógusok megalkotásában is nagy szabadságot kaptak.

Kifulladásig

[szerkesztés]

A francia új hullám, a nouvelle vague alapfilmjének tartott Kifulladásig (1960) François Truffaut ötlete alapján készült, Jean-Luc Godard rendezésében. Ma már nehezen elképzelhető körülmények között forgattak: 400 000 frank volt a költségvetés, stúdiók helyett az utcán filmeztek, sokszor azt sem tudták, mit csinálnak másnap. Valójában Godard módszere nagy példaképéhez, Alfred Hitchcockéhoz hasonlított: szó sem volt káoszról, maga a film már előre készen volt a rendező fejében, a forgatás csupán a kikerülhetetlen technikai megvalósítást jelentette. A külső helyszínek miatt Godard sem tudta előre, hogyan tudja majd felhasználni a beállításokban a környezeti elemeket, a természetes fényviszonyokat stb. A rendező igyekezett a legspontánabb körülményeket teremteni, ezért például nem zárták le a forgatási helyszíneket, s olykor maguk a színészek se tudták, hol van a kamera. A két főszereplő (Belmondo partnernője Jean Seberg volt) nagy önállóságot kapott a figurák megformálásában, a párbeszédeket is beleértve. Godard nem azt kívánta, hogy játsszák, hanem azt, hogy éljék a szerepüket.

Belmondo nagyon szerette a filmet, és saját szerepét rokonnak érezte azzal a figurával, amelyet egyik példaképe, James Dean formált meg a Ok nélkül lázadó (1955) című drámában. Godard alkotása a kritikusok körében óriási sikert aratott: dicsérték frissességét, formanyelvi eszközeit, színészeit. A közönség nem tódult ugyan a mozikba (legalábbis eleinte), de akik megnézték a művet, el voltak ragadtatva, s a korábban alig ismert Belmondo rövid idő alatt egy nemzedék bálványozott példaképe és sztárja lett.

Az 1960-as évek

[szerkesztés]

Következő néhány munkája nem lendített számottevően a pályáján, noha ekkor forgatta Jeanne Moreau partnereként a Moderato cantabile (1960) című filmet is. A Marguerite Duras művéből készült dráma férfi főszerepe azonban nem igazán illett Jean-Paul egyéniségéhez, a rendezővel, Peter Brookkal sem volt harmonikus az együttműködés. Fokozta a problémákat, hogy a forgatás idején a színész karambolozott, s utasa, Moreau tízéves fia komolyan megsérült. Művészi szempontból figyelemre méltó volt Belmondo olaszországi kitérője. Elsőként mindjárt Sophia Loren partnere lehetett az Egy asszony meg a lánya (1960) című drámában. A rendező, Vittorio De Sica nagy hatást tett Belmondóra, igaz, inkább az egyéniségét díjazta, s csak utána a művészi kvalitásait. Loren után Gina Lollobrigida oldalán játszott az Őrült tenger című kevésbé sikerült filmben, aztán Alberto Lattuada (Egy novícia levelei), majd Mauro Bolognini irányításával forgatott: Az utcalányban Claudia Cardinale volt a női főszereplő. A film nem lett különösebb siker, viszont egyike Belmondo kedvenc munkáinak.

1962-ben

Franciaországba visszatérve egy újabb Godard-műben kapott szerepet, de Az asszony az asszony (1961) inkább a női főszereplő, Anna Karina karrierje szempontjából jelentős darab. Drámai alakítást nyújtott Jean-Pierre Melville Léon Morin, a pap (1961) című alkotásában. A filmnek nem volt különösebb visszhangja, mivel a kritika és a közönség nem tudta elfogadni Jean-Pault reverendában, a korábbiaktól eltérő szerepkörben. Nagy sikernek bizonyult viszont a Cartouche (1962) című kosztümös kalandfilm, melyben Belmondo partnere ismét Claudia Cardinale volt. A sikeren felbuzdulva a következő években még két kalandfilmet forgatott ugyancsak Philippe De Broca rendezésében: Riói kaland (1964), Egy kínai viszontagságai Kínában (1965). Ezek mellett persze az igényesebb feladatokat sem kerülte: Henri Verneuil Majom a télben (1962) című alkotásában Jean Gabinnel játszott, Melville-lel pedig újabb két filmet készített: A besúgó (1962); A legidősebb Ferchaux (1963). Utóbbi opusz érdekessége, hogy Belmondo bokszol benne.

1963-ban Belmondo életében két fontos esemény történt. Áprilisban egy közúti baleset szemtanújaként a színészt hatóság elleni erőszakkal vádolták, és pénzbüntetésre ítélték, noha kiderült, hogy az ominózus ütést kapta, és nem adta. Az eset nagy port kavart Franciaországban. Novemberben Belmondót megválasztották a Francia Színészek Szakszervezete (SFA) elnökének: három évig viselte a tisztséget. 1964-ben Jean-Paul újra együtt játszott Jean Seberggel, és Az aranycsempész című film nagy kasszasikernek bizonyult. Henri Verneuil drámája, a Két nap az élet Robert Merle regényéből készült, s Belmondo mellett a francia színjátszás számos nagyágyúját vonultatta fel. A deheroizáló alkotást hárommillió francia nézte meg. 1965-ben Godard Bolond Pierrot című filmje újfent jelentős szakmai és közönségsikernek bizonyult. A rendező „az utolsó romantikus szerelmespár históriája”-ként aposztrofálta a művet – női főszereplő: Anna Karina –, s nem titkolta, hogy Belmondo népszerűsége tette lehetővé az opusz megszületését.

A Glasgow és London között közlekedő postavonat kirablása ihlette A nagy zsákmány (1969) című filmet, melyben Belmondo mellett Bourvil, David Niven és Eli Wallach játszották a főszerepeket. Érdekes művészi feladat volt Francois Truffaut A Mississippi szirénje (1969) című művének férfi főszerepe, egy ültetvényes, aki egy szépséges nő áldozatául esik. A nőt Catherine Deneuve alakította. (A sztorit néhány éve Hollywoodban újra megfilmesítették, Angelina Jolie és Antonio Banderas főszereplésével, Eredendő bűn címmel.) A közönség megint kedvezőtlenül fogadta, hogy kedvencét nem a tőle leginkább elvárt szerepkörben láthatta. Valamivel jobb volt a visszhangja az Egy férfi, aki tetszik nekem (1969) című Claude Lelouch-vígjátéknak. A filmet az Egyesült Államokban forgatták, Jean-Paul partnere régi barátja, Annie Girardot volt.

Az 1970-es évek

[szerkesztés]

Az új évtized Belmondo számára három bombasikerrel kezdődött. Elsőként Alain Delon partnereként szerepelt Jacques Deray ma már klasszikus gengsztertörténetében, a Borsalinóban (1970). A film minden idők egyik legnagyobb francia kasszasikerének bizonyult, ám a két sztárt hosszú időre eltávolította egymástól. Belmondo kifogásolta, hogy előzetes megállapodásukkal ellentétben Delon neve kétszer is szerepel a plakátokon (mint producer és színész). A pereskedés végül Belmondo győzelmével ért véget, de nem tett jót a két színész barátságának. Hogy Jean-Paulnak mekkora szerepe volt a sikerben, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nélküle készült folytatás már nem keltett különösebb figyelmet. A Romániában forgatott Egy válás meglepetései (1971) leginkább azért jelentős állomás Belmondo életében, mert ekkor ismerkedett meg egyik élettársával, az olasz Laura Antonelli színésznővel. Óriási sikernek bizonyult Henri Verneuil-jel forgatott két filmje: A betörésben (1971) a Hollywoodban világhírűvé vált egyiptomi Omar Sharif volt a partnere, s a két színész szép emlékeket őriz a közös munkáról. A Félelem a város felett (1975) a sorozatgyilkosos filmek egyik előfutárának tekinthető. Belmondo először itt játszott zsarut, és hajmeresztő mutatványokat produkált a párizsi háztetőkön, továbbá egy mozgó metrószerelvény tetején. A két film hatását nagyban fokozta Ennio Morricone emlékezetes kísérőzenéje.

A Verneuil-filmek közötti időszakban Jean-Paul produceri minőségben is közreműködött Alain Resnais Stavisky (1974) című alkotásának elkészítésében. A történet egy hírhedt szélhámosról szól, a forgatókönyvet a világhírű Jorge Semprún írta. A nagy nevek ellenére a film nem lett igazán sikeres. Jean-Paul azonban büszke arra, hogy támogathatta Resnais-t, és sem produceri, sem filmsztári minőségben nem diktált neki, hanem teljes alkotói szabadságot biztosított számára. Ha Resnais nem is, de Philippe De Broca ismét szerencsét hozott a színésznek: A javíthatatlan (1975) elnyerte a közönség tetszését. Néhány kevésbé jelentős film után Belmondo megint megtalálta az ideális alkotótársat maga mellé Georges Lautner személyében. Négy filmjük mindegyike kasszasikernek bizonyult. (Ötödik közös filmjük, az 1992-es Idegen a házban már kevesebb figyelmet keltett.) A legelső, a bohózati fordulatokat és bűnügyi izgalmakat egyesítő Zsaru vagy csirkefogó? a '70-es évek lezárását jelentette Belmondo pályáján.

Az 1980-as évek

[szerkesztés]
1988-ban

A Szabadlábon Velencében (1980) ugyanazon sikerrecept alapján készült, mint a Zsaru vagy csirkefogó?: a látványos jeleneteket és a szinte már burleszknek mondható epizódokat variáló film egyben Velence szépségét is be kívánta mutatni a nézőknek. A Zsaru vagy csirkefogó? filmben Belmondo számos barátot szerzett kollégái közül. Köztük volt Charles Gérard, akivel később csúnyán összeveszett. Claude Brosset-tel, filmbéli ellenfelével viszont mindvégig barátok maradtak egészen Brosset 2007-ben bekövetkezett haláláig.

Magyarországon is kultuszfilmnek bizonyult A profi (1981), amelyet csak Franciaországban több mint ötmillióan láttak. Ennek a filmnek a Garas Dezsővel készült magyar nyelvű szinkronja örvend nagy népszerűségnek idehaza, s noha azóta már készült egy másik szinkron Gáti Oszkárral, a rajongói vélemények inkább az első verziót tartják a filmhez méltó, színvonalas magyarításnak. Noha A profiban, a Belmondo által alakított főhős meghal a történet végén, még ez a szokatlan befejezés sem ártott az opusz népszerűségének. A Kellemes húsvéti ünnepeket! (1984) ismét a vígjátékhoz való visszatérést jelentette. Jean-Paul partnere a francia film új csillaga, a fiatal Sophie Marceau volt. Két Lautner-film között elkészült az Ászok ásza (1982), melynek sikere rosszindulatú sajtótámadásokat eredményezett: számos kritikus petíciót tett közzé a film ellen, kifogásolván, hogy ez a „felszínes alkotás” elhalászta a nézőket Jacques Demy ugyanakkor bemutatott, s az ítészek szerint értékesebb munkája elől! Belmondo méltatlankodva tiltakozott a kisstílű támadások ellen. Azért persze ekkor sem csak támadások érték a sztárt: a francia állam Becsületrenddel tüntette ki, melyhez a régi barát, Alain Delon is nyilvánosan gratulált. Ez a gesztus az első lépés volt régi barátságuk felelevenítéséhez.

Jacques Deray, a Borsalino alkotója Jean-Paul egyik kedvenc rendezője volt: 1983-ban A kívülálló, 1987-ben pedig A magányos zsaru című krimiket készítették együtt. Az előbbiben Belmondo még egy melegbárban is látogatást tesz: szokatlan fordulat volt ez, hiszen bűnügyi filmek nyomozói többnyire sztriptízbárokban szoktak megfordulni. A magányos zsaru nem lett igazán sikeres, ráadásul a címet az utolsó pillanatban meg kellett változtatni. Eredetileg ugyanis Kobra lett volna a cím, de épp akkoriban jelent meg a mozikban Sylvester Stallone azonos című akciófilmje. A Deray-krimik között Jean-Paul elkészítette a Montreáli bankrablás (1985) című filmet, ám Alexandre Arcady rendezése balszerencsét hozott neki. Jean-Paul ugyanis a forgatáson ezúttal olyan jellegű balesetet szenvedett, amely miatt kénytelen volt felhagyni azzal a bevett szokásával, hogy személyesen hajtsa végre filmjei kaszkadőrmutatványait. Mindezen felül a mű ráadásul megbukott a mozikban.

Az Arcady- és a második Deray-film kudarca is szerepet játszott abban, hogy Belmondo hosszú szünet után visszatért a színpadra. Dumas Kean, a színész című darabjában lépett fel – óriási sikerrel. A közönség tódult az előadásokra, melyet hosszadalmas próbák előztek meg. A rendező egy kolléga volt: Robert Hossein, aki A profiban a kegyetlen és álnok Rosen felügyelőt, Belmondo ellenfelét játszotta. Hossein és Belmondo a valóéletben jó barátok voltak. A színdarab tévéverzióját az 1990-es évek elején a Magyar Televízió is bemutatta. Ezzel párhuzamosan filmszínészi képességeit is végre elismerték: Claude Lelouch Egy elkényeztetett gyermek utazása (1988) című melodrámájában nyújtott alakításáért végre elnyerte a francia filmszakma legrangosabb elismerését, a César-díjat, amit azonban nem vett át.[29]

Az 1990-es évektől haláláig

[szerkesztés]

Belmondo népszerűsége élete végéig töretlen maradt, noha kora miatt az utolsó években már egyre kevesebb szerepet vállalt mind a színpadon, mind a filmvásznon. Elsősorban a családjának igyekezett szentelni magát, különösen azután, hogy idősebb lánya, Patricia 1994-ben tragikus körülmények között tűzhalált szenvedett. Filmen és színpadon egyaránt sikerrel játszotta Jean Valjean szerepét Victor Hugo A nyomorultak című művének adaptációiban. 1998-ban ismét Alain Delonnal forgatott. Újabb közös filmjük, a Két apának mennyi a fele? nem tűnik annyira maradandónak, mint a Borsalino, de a közönség örömmel nézte meg őket az új csillag, Vanessa Paradis társaságában. Belmondo 2001-ben állt utoljára kamerák elé: majdnem 4 évtizedes filmje, A legidősebb Ferchaux (1963) remake-jében, Az utolsó kalandorban vállalt szerepet. Ugyanezen év augusztus 8-án, Korzikán szélütés érte, melynek következményeként arcának jobb oldala lebénult. Egy párizsi kórházba szállították, s csak több nap után hagyhatta el az intenzív osztályt. 2006-ban újabb súlyos baleset érte: megcsúszott a fürdőszobában, és combnyaktörést szenvedett. A kórházban még tüdőgyulladást is kapott, állapota heteken át válságos volt. Majd visszatért a filmvászonra Vittorio De Sica Umberto D. – A sorompók lezárulnak című neorealista filmremekének remake-jében (Egy ember és kutyája). A produkciót barátja, a főleg színészként ismert Francis Huster rendezte.

Barátja, Brosset ekkoriban hunyt el, de időközben rendezte viszonyát Charles Gérard-ral, akivel azóta újból jóbarátok voltak.

Az évtizedeken át akcióhősként ismert Belmondo hosszú ideje visszautasított minden, akciófilmre szóló újabb ajánlatot, a De Sica-film főszereplőjében azonban magára ismert, ezért vállalta a felkérést. Újra kedvet kapva a filmezéshez, 2013-ban már a Fegyveres banditák című akciófilmet forgatta. A film rendezője a sok közös filmmel ismert Claude Lelouch.

2016-ban Belmondo sokadszor tette tiszteletét a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol átvehette az Arany Oroszlán-életműdíjat.

Súlyos betegség után, 2021. szeptember 6-án halt meg párizsi otthonában, 88 éves korában. Hamvai a Montparnasse-i temetőben nyugszanak.[27]

Magánélete

[szerkesztés]

Noha Belmondónak számos nőügye volt, magánélete mentes volt az olyan zajos botrányoktól, melyek barátja, Delon szerelmi életét kísérték. Jean-Paul húszévesen, 1953. december 4-én házasodott. Feleségétől (Elodie Constantin) három gyermeke született: Patricia, Florence és az autóversenyzővé lett Paul. A házaspár 1965-ben elvált. Belmondo ekkor került össze Ursula Andress-szel, akit az Egy kínai viszontagságai Kínában forgatásán ismert meg. Őt 1971-ben az olasz Laura Antonellivel váltotta fel, aki az Egy válás meglepetéseiben volt a partnernője. Az 1980-as évek elején Maria Carlos Sotto Mayort vette el feleségül, akitől 1987-ben vált el. 2002. december 29-én feleségül vette a nála évtizedekkel fiatalabb Nattyt (Nathalie Tardivel), akivel már 1989 óta ismerték egymást. 2003. augusztus 13-án lányuk született, akinek a Stella nevet adták.

Filmjei

[szerkesztés]

Magyarországon forgalmazott/vetített filmjei (*)

Díjak és jelölések

[szerkesztés]

Art Film Festival

[szerkesztés]
  • 2001 Életműdíj (Actor’s Mission Award)
  • 1963 jelölés Léon Morin, a pap, legjobb külföldi színész
  • 1967 jelölés Bolond Pierrot, legjobb külföldi színész

Televíziós megjelenések

[szerkesztés]

1964. november 15. vasárnap 20:10-21:45 Légy szép és tartsd a szád! (1. szinkron) című filmje film volt a legelső, amit a Magyar Televízió bemutatott.[30]

1992. december 5. szombat MTV-2 20:55-21:30 között mutatta be Világsztárok-Belmondo című portréfilmet.Itt Vinkó József volt a szerkesztő riporter. Ez a magyar készítésű műsor volt az első portréfilm, ami a Magyar Televízióban bemutatásra került a színészről. Ekkor éppen Belmondo-sorozat volt a televízióban, A Montreáli Bankrablás című filmet követte az előbb említett portré.

1997. szeptember 25-én csütörtök az MTV-1 Friderikusz-Show című műsorában megjelentek a francia filmgyártás 70-80 éveinek ikonikus alakjai: Jean-Paul Belmondo és Alain Delon először, együtt egy magyar készítésű televíziós műsorban. Időtartama: 28:40. A műsort egyszer megismételték a legjobb Friderikusz-Show-kból készített ismétlő válogatásban.[31]

Könyvek magyarul

[szerkesztés]
  • Philippe Durant: Belmondo; ford. Ásin Márta, Kostyál Ferenc, Sóvágó Katalin; Szabad Tér, Bp., 1990
  • Gilles Durieux: Belmondo; ford. Eszes Fruzsina; Kelly, Bp., 2010

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. http://www.cineartistes.com/?page=images&id=795&type=3
  2. Les gens du cinéma
  3. a b c d Fichier des personnes décédées mirror. (Hozzáférés: 2021. október 15.)
  4. Jean-Paul Belmondo (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  5. Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. filmportal.de. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  9. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  10. BFI Film & TV Database
  11. http://www.lipstickalley.com/showthread.php?t=230212&page=109
  12. Jean-Paul Belmondo est mort (francia nyelven). Societe Editrice Du Monde, 2021. szeptember 6.
  13. https://www.lefigaro.fr/cinema/jean-paul-belmondo-le-magnifique-est-mort-20210906
  14. Who's Who in France (francia nyelven)
  15. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2020. március 19.)
  16. http://www.regietheatrale.com/index/index/Theatre-prix%20du%20brigadier.htm#recemment
  17. https://www.academie-cinema.org/palmares/
  18. PREX0710141D
  19. Légifrance
  20. https://www.culture.gouv.fr/Nous-connaitre/Organisation/Conseil-de-l-Ordre-des-Arts-et-des-Lettres/Arretes-de-Nominations-dans-l-ordre-des-Arts-et-des-Lettres/Nomination-ou-promotion-dans-l-ordre-des-Arts-et-des-Lettres-juillet-2006
  21. Légifrance
  22. https://www.festival-cannes.com/fr/74-editions/retrospective/2011/actualites/articles/une-palme-d-or-pour-jean-paul-belmondo
  23. https://www.7sur7.be/cinema/jean-paul-belmondo-decore-de-la-medaille-de-l-ordre-de-leopold~a99e21fe/
  24. https://www.labiennale.org/en/history/recent-years
  25. Légifrance
  26. Légifrance
  27. a b Hommage à Jean-Paul Belmondo : son cercueil bloqué dans un ascenseur aux Invalides. Femme Actuelle. (Hozzáférés: 2021. szeptember 15.)
  28. https://hwceleb.com/fr/person/jean-paul-belmondo/
  29. a b Durieux 2009 – Belmondo már jelölése pillanatában jelezte, nem érdekli az elismerés, és jobban szeretné, ha abban kollégái részesülnének. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia azonban figyelmen kívül hagyta nyilatkozatát és a beérkezett legtöbb szavazat alapján nyertesnek hirdették ki. A színész a díjat soha sem kereste. A César-díj iránti nyílt megvetése egyik okaként sokan tudni vélik, hogy a színész ellenszenvet érzett a díj trófeájának alkotója, César Baldaccini iránt, mert annak idején a szobrocska elkészítésére apja, Paul Belmondo is pályázott.
  30. Légy szép és tartsd a szád! Rádió és Televízió Újságban. (Hozzáférés: 2020. július 31.)
  31. 20 éve járt Alain Delon és Jean-Paul Belmondo a Friderikusz Show-ban. (Hozzáférés: 2020. július 31.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Jean-Paul Belmondo
A Wikimédia Commons tartalmaz Jean-Paul Belmondo témájú médiaállományokat.