Ugrás a tartalomhoz

B. Mikli Ferenc

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
B. Mikli Ferenc
Született1921. november 28.
Baja
Elhunyt2013. július 31. (91 évesen)
Baja
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestőművész
IskoláiMagyar Képzőművészeti Főiskola (1941–1946)
SablonWikidataSegítség

B. Mikli Ferenc (Baja, 1921. november 28.Baja, 2013. július 31.[1][2]) magyar festőművész.

Életpályája

[szerkesztés]

1941–1946 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, Rudnay Gyula tanítványaként. 1943–1945 között Rudnay Gyula tanársegédje volt a főiskolán. Tanulmányúton járt az NDK-ban, az NSZK-ban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Romániában, Lengyelországban, Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban, valamint Franciaországban és Belgiumban. 1946-ban szervezésével létrejött a Bajai Művésztelep, amelyet Rudnay Gyula vezett. 1947-től tanár volt a Rudnay Gyula által vezetett Bajai Képzőművészeti Körben; 1948-tól a csoport titkára volt, 1953-tól ő lett a kör vezetője.

Munkássága

[szerkesztés]

A Paksi, a Tokaji és a Hajdúböszörményi művésztelepen is dolgozott. Művészetére Rudnay Gyula festészete tett nagy hatást. Korai – drámai hangvételű – festészete után az 1960-as évekre alakult ki egyéni stílusa. Művészetének legnagyobb inspirálója szülőföldje volt, de olaszországi utazásai alatt szerzett élményei is hatottak festészetére. Lírai alkatú mester volt. Témáit, motívumait rendkívül érzékeny, oldott színezéssel jelenítette meg. Első munkáit olajtemperával festette, később akrillal és vegyes technikával dolgozott. Festészeti munkásságán kívül fontos volt az 50 évig folyamatosan végzett művészetpedagógusi tevékenysége. Művészi pályájának egyik legnagyobb munkája a bajai Megbékélés kápolnájának freskódísze.

Kiállításai

[szerkesztés]

Egyéni

[szerkesztés]

Válogatott, csoportos

[szerkesztés]

Díjai

[szerkesztés]

[1]

  • Firenze Város Díja (1942)
  • Szeged Város Alkotói Díja (1963)
  • a megyei házasságkötő terem díszítésére kiírt pályázat, I. díja (1966)
  • Bács-Kiskun megyei Téli Tárlat, MESZÖV-díj (1969)
  • Bács-Kiskun megyei tárlat nívódíj (1970)
  • Szocialista Kultúráért díj (1971)
  • Bács-Kiskun megyei Téli Tárlat, II. díj (1972)
  • Nagy István-emlékérem (1973)
  • Bács-Kiskun megyei Téli Tárlat, I. díj (1974)
  • Bács-Kiskun Megye Művészeti díja (1975, 2013)[3]
  • Egri Akvarell Biennálé díja (1978)
  • Művészeti díj (1980)
  • Baja Város Tanácsának díja (1983)
  • Megyei díj (1985)
  • Magyar Ezüst Érdemkereszt (2004)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
  2. Eltávozott a díszpolgár festőművész
  3. A 2013-as díjat posztumusz kapta meg

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Művészeti lexikon. Felelős szerkesztő: Lajta Edit. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965-1968.
  • Mészáros F.: B. Mikli Ferenc kiállítása (Művészet, 1969/11.)
  • Gergely F. - Kőhegyi M.: Rudnay Gyula bajai művésztelepe, in: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve I., 1970
  • Aszalós E.: B. Mikli Ferencről (Művészet, 1970/11.)
  • Sümegi Gy.: Beszélgetés B. Mikli Ferenccel (Forrás, 1977/1.)
  • Goó I.: B. Mikli Ferenc festői útja (Petőfi Népe, 1977. december 28.)
  • Koloh E.: Művészportré. B. Mikli Ferenc (Petőfi Népe, 1984. január 29.)
  • Bán L.: Kisvárosi köszöntő. B. Mikli Ferenc bajai kiállítása (Új Művészet, 1992/4.)
  • Dömötör J.: Egy reneszánsz festő (Forrás, 1993/5.)
  • Révai új lexikona I. (A–Baj). Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1996. ISBN 963-901-595-4  
  • Szabó Ákos-Kállai Tibor: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. Nyíregyháza, Kállainé Virágh Irén, 1997.
  • Kortárs magyar művészeti lexikon I. (A–G). Főszerk. Fitz Péter. Budapest: Enciklopédia. 1999. ISBN 963-8477-44-X