Magyar Ezüst Érdemkereszt
Magyar Érdemrend és Érdemkereszt |
---|
Érdemrend |
Érdemkereszt |
A Magyar Ezüst Érdemkereszt (2012-ig Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt) a független és demokratikus Magyarország érdekeinek elősegítése, valamint támogatása körül kimagasló érdemeket szerzett magyar és külföldi állampolgároknak adományozható, külön polgári és katonai tagozattal. A feladatköre alapján illetékes miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök adományozza a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. Törvény rendelkezései szerint.
Leírása
[szerkesztés]A Magyar Ezüst Érdemkereszt 2 mm széles kör alakú, egymásba fonódó babérkoszorúban elhelyezett 42 mm átmérőjű fényezett szélű kereszt, melynek közepén a kör alakú éremfelületen a Magyar Köztársaság címere van. Háromszögben összehajtott 40 mm széles szalagon a bal mell fölé tűzve viselendő. Polgári tagozatának szalagján a 34 mm széles sötét smaragdzöld sávot jobbról-balról 1,5 mm széles piros csík szegélyezi, középen két 2 mm széles piros sáv húzódik. A katonai tagozat szalagján a 34 mm széles piros sávot jobbról-balról 1,5 mm széles fehér és 1,5 mm széles zöld csík szegélyezi, középen két 2 mm széles zöld sáv húzódik.
Díjazottak
[szerkesztés]2024
[szerkesztés]2024. augusztus 16.[1]
[szerkesztés]- Ádám J. Lászlóné artistaművész, az Utazó Budapest Nagycirkusz alapítója, nyugalmazott igazgatója,
- Adorjánné Krakkai Mária, a miskolci Fáy András Görögkatolikus Technikum és Szakgimnázium nyugalmazott tanára,
- Albert Sándor Szilárd hegedűművész, népzenész, a Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének oktatója, a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium népi hegedű tanára, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művésze,
- Ament Éva bútorfestő, népi iparművész, az Iharos Népművészeti Egyesület elnöke, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének alelnöke,
- Bakonyi István táncpedagógus, koreográfus,
- Balogh Tibor dramaturg, színházi szakíró, a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ művészeti tanácsadója,
- Bedők Julianna, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkárhelyettese,
- Bella Rózsa grafikusművész, rézkarckészítő, nyugalmazott pedagógus,
- Benedek Krisztina néprajzkutató, a Hagyományok Háza Népi kézművesség és népi iparművészet szakcsoportjának vezetője,
- Berzsenyi László néptáncpedagógus, a Rajkó Művészegyüttes koreográfusa, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pesterzsébeti Technikumának oktatója,
- Bíró Anikó közgazdász, a HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa,
- Dr. Bodnár Ildikó, a Debreceni Egyetem Műszaki Kara Környezetmérnöki Tanszékének főiskolai tanára,
- Brickner Szabolcs klarinét- és énekművész, a Magyar Állami Operaház kamaraénekese,
- Busai Norbert Péter néptáncpedagógus, a Hagyományok Háza Néptánc szakcsoportjának vezetője,
- Czechmeister László, a Győri Nemzeti Színház szcenikusa,
- Csere Zoltán, a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára, a Kulcsár Noémi Tellabor Társulat táncművésze,
- Dériné Érsek Ágnes csipkekészítő, a Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének elnöke,
- Dorkó Edina balettművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem mesteroktatója,
- Dömsödy Andrea, a Könyvtárostanárok Egyesületének alelnöke,
- Dvorák Zsuzsa zenei rendező,
- Fekete István János jazztrombitaművész, jazz-zeneszerző, a Premier Művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Budapesti Tagintézményének zenetanára,
- Filepné Deák Éva, a soproni Szent Benedek Idősek Háza nyugalmazott igazgatója
- Dr. Geretovszky Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Fizikai Intézetének egyetemi docense,
- Ifj. Iván Szilárd festőművész,
- Jakab Attila, a Maros Művészegyüttes prímása,
- Jankovics Anna, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze,
- Kácsik Jenő harsonaművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar címzetes szólamvezetője,
- Kárász Eszter drámapedagógus, énekes, bohócdoktor, a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány tagja,
- Kirejko Dmitrij Taraszovics balettművész, a Magyar Nemzeti Balett tánckari művésze, a Magyar Nemzeti Balettintézet balettmestere,
- Kocsisné Dőri Julianna nyugalmazott óvodapedagógus,
- Kovács Gábor, a Tatabányai Szakképzési Centrum Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Technikum és Szakképző Iskola szakoktatója,
- Dr. Medvegy Tibor, a Pannon Egyetem Mérnöki Karának egyetemi adjunktusa,
- Mező Gábor író-kutató újságíró,
- Molnár Éva, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus igazgatója, művészeti vezetője és karnagya,
- Násztorné Réczey Éva, a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiumának tanára,
- Oláh Gábor, a Baptista Központi Énekkar karnagya,
- Ötvös Éva színművész,
- Papp Melinda bábszínész, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatóhelyettese,
- Pataki Beatrix orvosdiagnosztikai képalkotó analitikus, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Képalkotó Klinikájának ápolásszakmai igazgatóhelyettese,
- Dr. Poór Péter, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Biológia Intézetének egyetemi docense,
- Dr. Riba András László történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár levéltár és szakmafejlesztési igazgatója,
- Rónyai László, a Nemzeti Művelődési Intézet Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Igazgatóságának igazgatója,
- Stock Johanna kulturális szervező, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének irodavezetője, a Mesterségek Ünnepe Fesztivál szakmai szervezője,
- Stubendek Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház színművésze,
- Szabó Andrásné, a Szolnoki Szakképzési Centrum Baross Gábor Műszaki Technikum és Szakképző Iskola nyugalmazott igazgatója,
- Tálas Ágnes Judit népi gyermekjáték- és néptáncoktató, óvodapedagógus,
- Tavasziné Tüske Katalin, a Csurgói Gondozási Központ volt vezetője,
- Toldi István mesemondó, a népművészet mestere,
- Tóth Antal, a Nemzeti Énekkar énekkari menedzsere,
- Tóth Csilla Mónika, a Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltár igazgatója, az Egyetemi Könyvtárigazgatók Kollégiumának elnökhelyettese.
2024. március 15.[2] [3]
[szerkesztés]- Dr. Dubniczky Zsolt, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főkönyvtárosa, az intézet könyvtárának létrehozásában és működtetésében vállalt szerepe és tudományos tevékenysége elismeréseként,
- Gelley Anna Melinda, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat önkéntes programszervezője, korábbi irodavezetője, a Szentírás széles körű megismertetését számos képzés megszervezése mellett a bibliai történetek bemutatását segítő figurák készítésével, illetve használati módszertanának kidolgozásával szolgáló munkája elismeréseként,
- Szeiler Jánosné nyugalmazott tanár, Nyíregyháza Megyei Jogú Város Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Iskola volt megbízott igazgatója, a településen és környékén élő német nemzetiségi kultúra hagyományainak megőrzését és továbbadását szolgáló, több évtizedes pedagógusi és közösségteremtő munkája elismeréseként.
- Bartók Tibor, Hegyfalu község polgármestere;
- Bencze Éva, a Litéri Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője;
- Birta Ferencné Madar Anna, Szakoly község alpolgármestere, a Polgárok Egyesülete Szakolyért civil szervezet elnöke;
- Családi Anita, a Táplánszentkereszti Polgármesteri Hivatal jegyzője;
- Csekényi István, Városlőd község volt polgármestere;
- Elek Franciska, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal Putnoki Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
- Farkas Erzsébet, Martonvásár város volt önkormányzati képviselője, a Fejér Vármegyei Önkormányzat Közgyűlés volt tagja;
- Farkas Krisztina, az Albertfalvi Lokálpatrióta Egyesület alelnöke, volt pedagógus és önkormányzati képviselő;
- Götzerné Páva Mária, a Baranya Vármegyei Kormányhivatal Komlói Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
- Grúber Zoltán János, Kecskéd község polgármestere;
- dr. Györéné dr. Lénárt Mária Eszter, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala Gyámügyi Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
- Herczegné Számel Annamária, a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ szakmai vezetője;
- dr. Huberth János, Tapolca város 5. számú háziorvosa;
- Huppert László György, Majs község önkormányzati képviselője, a Mohács-Szöv Zrt. Igazgatósága elnöke;
- Kovács Ágnes, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Ellenőrzési Osztálya vezetője, belső ellenőrzési vezető;
- Kurucz Attila, Kemenessömjén község társadalmi megbízatású polgármestere;
- Lenner László, a tapolcai Batsányi János Gimnázium és Kollégium tanára;
- Malinkó Ágnes, a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Intézményfelügyeleti Osztálya vezetője;
- dr. Orosziné dr. Polner Kinga Magdolna, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya Komplex Környezetvédelmi Engedélyezési Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
- Pappné Szegi Éva, Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztálya nyugalmazott közegészségügyi-járványügyi felügyelője;
- Póczik András, Páli község polgármestere;
- Salame Ágnes, Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala Kormányablak Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
- dr. Torma Éva nyugalmazott járási tisztifőorvos, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Békéscsabai Járási Hivatala Népegészségügyi Osztálya nyugalmazott osztályvezetője;
- dr. Tóth László, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város volt önkormányzati képviselője, az egykori Zala Takarékszövetkezet elnök-ügyvezetője;
- Váradi Zoltán természetvédelmi mérnök, természetpedagógus, agrármérnöktanár, a Matúra és Natúra Alapítvány kuratóriumi elnöke, a debreceni Természettár vezetője;
- Velicsek Ildikó, Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya Munkavédelmi Ellenőrzési Osztálya nyugalmazott osztályvezetője.
2023
[szerkesztés]2023. március 14.[4]
[szerkesztés]Polgári tagozat
- Bajusz Tamás, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Ökológiai Kutatóközpontjának ügyvezető igazgatója,
- Balogh Lajos, a Szilaj 2000 Kft. ügyvezető igazgatója,
- Dr. Bartha Júlia Néprajzkutató, a szolnoki Damjanich János Múzeum nyugalmazott osztályvezetője,
- Baudentisztl Ferenc, a győri Széchenyi István Egyetem Széchenyi Alumni Magazinjának főszerkesztője,
- Borbély Beatrix Harangozó Gyula-Díjas Táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes örökös tagja és tánckarvezető helyettese,
- Csík Gyula Sándor Előadóművész, a Gypsy Philharmonic Orchestra cimbalom szólistája,
- Erdélyi Erzsébet, a lakiteleki Nemzeti Művelődési Intézet Minőségfejlesztési Központjának vezetője,
- Fazakas-Koszta Tibor Festőművész, grafikus,
- Gál Tünde Ida, a Vígszínház súgója,
- Galambos Attila Műfordító, dalszövegíró, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház irodalmi vezetője,
- Gáti Pál Előadóművész, zongorista, táncdal- és magyarnóta-énekes,
- Gombos István Fafaragó Népi Iparművész,
- Hartenstein István, a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság fagott szólamvezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Fúvós Tanszéke és a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
- Dr. Havasi Tamásné, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeuma gazdasági vezetője,
- Hegedűs Lajos Zoltán Előadóművész, népdalgyűjtő, a Hegedűs Együttes vezetője,
- Juhász Mónika, a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnázium és Kollégiumának tanára,
- Kertes Zsuzsanna, a Vígszínház súgója,
- Kiss Erzsébet, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Technikum és Kollégiumának mesterpedagógus oktatója,
- Dr. Kiss József, a Magyar Fitnesztermek Országos Szövetségének főtitkára, az újbudai Városközpont Egyesület elnöke, a Kiss Life Kft. ügyvezetője,
- Kiss Julianna Zongoraművész, a Ferencvárosi Ádám Jenő Alapfokú Művészeti Iskola mesterpedagógusa, a Danubia Talents Művészeti Egyesület művészeti vezetője,
- Kocsis Károly, a Szerencsi Szakképzési Centrum Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium oktatója,
- Kómár Éva, a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központjának főosztályvezetője,
- Kőszegi Katalin, a Magyar Nemzeti Balettintézet balettmestere, a Magyar Nemzeti Balett volt balettművésze,
- Kürti Gábor Dezső, a Hajtás Pajtás futárszolgálat cégvezetője, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, és a magyarországi Critical Mass mozgalom társalapítója,[5]
- Lendvai Tamás, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium címzetes igazgatója,
- Loránd Klára Muzeológus, a kecskeméti Bozsó Gyűjtemény igazgató-kurátora,
- Nagy-Kuthy Zoltán Táncpedagógus, a Dance Studio Nagy-Kuthy igazgatója,
- Nemes József Emeritus Jászkapitány, a Jász Múzeum Jászkun Kapitányok Tanácsának volt kapitánya,
- Németh Tibor Lajos, a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Kresznerics Ferenc Könyvtárának vezetője,
- Oláh Katalin, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Informatikai Technikumának oktatója,
- Orosz István, a Szerencsi Szakképzési Centrum Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola nyugalmazott tanára,
- Papp László Vállalkozó, a Péceli Ipartestület elnöke, Pécel város önkormányzati képviselője,
- Pécsi Judit, a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiuma tanára,
- Dr. Ritoók Ágnes Régész-Főmuzeológus, a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárának munkatársa,
- Sági Ferenc, a Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Technikumának nyugalmazott tanára,
- Somogyváry Attila Béla, a pécsi Nyugdíjasok Egyesületének tiszteletbeli elnöke, Pécsi Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsának tagja,
- Soós Emese, a Magyar Állami Operaház művészeti főtitkára,
- Szabó Irén, a Kaposvári Szakképzési Centrum Nagyatádi Ady Endre Technikum és Gimnázium nyugalmazott tanára,
- Székelyné Kőrösi Ilona Történész, etnográfus, a Kecskeméti Katona József Múzeum nyugalmazott főmuzeológusa, a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Katona József Emlékházának szakmai vezetője,
- Szemkóné Rák Emese, a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeumának gazdasági vezetője,
- Tóth Kázmér Díszlettervező, szcenikus, a Scabello Bt. ügyvezetője,
- Váradi László, a Magyar Nemzeti Múzeum sárospataki Rákóczi Múzeumának nyugalmazott fotós-restaurátora,
- Vörösné Ackermann Éva, a Vígszínház Nonprofit Kft. bérelszámolója.
- Orbán Júlia, a Pedagógusok Soproni Művelődési Házának igazgatója
2022
[szerkesztés]2022. augusztus 20.[6]
[szerkesztés]Polgári tagozat
- Bánky Eszter bábszínész, a Budapest Bábszínház rendezőasszisztense,
- Bencsikné Kocsis Eszter mesterpedagógus, a Szolnoki Szakképzési Centrum Damjanich János Szakképző Iskola és Kollégium igazgatóhelyettese,
- Bertha János mesterpedagógus, a J. Haydn Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, tanára,
- Bodó Beáta, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Újbudai Szakiskola és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese,
- Chernakova Olga címzetes magántáncosnő, a Magyar Állami Operaház–magyar Nemzeti Balett balettmestere,
- Dévaldné Orosz Beatrix Anita, a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium igazgatóhelyettese, oktatója,
- Dr. Dóbéné Cserjés Edit, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikumának oktatója,
- Erősné Dr. Matán Eszter házi gyermekorvos,
- Farkas Miklós magasépítő mérnök, a csengeri Pallér-2 Kft. Építésziroda tervező szakmérnöke,
- Ferenczyné Takáts Katalin, a Győri Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Technikum és Kollégiumának igazgatóhelyettese,
- Fritz Mihály szobrász- és éremművész, a szegedi Tömörkény István Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum volt művésztanára,
- Gergely István kosárfonás-szakértő, a Nemzeti Művelődési Intézet segítő mentora,
- Hartyányi Judit karnagy, művésztanár, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének elnökségi tagja, a székesfehérvári “zenei Nevelésért” Alapítvány Kuratóriumának elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezetés Tanszékének volt oktatója, a Magyar Kodály Társaság korábbi társelnöke,
- Hetényi Norbert, a szombathelyi Café 5 Vendéglátó és Szolgáltató Kft. ügyvezetője,
- Igaliné Büttner Hedvig ének- és zenetanár, a zuglói Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola Hunyadi Nagykórusának karnagya,
- Irházi Emőke, a Ceglédi Szakképzési Centrum Unghváry László Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolájának igazgatóhelyettese, oktatója,
- Joó Emese etnográfus, muzeológus, múzeumpedagógus, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főmuzeológusa,
- Kárpát Ildikó, a Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának gazdasági vezetője,
- Kiss Balázs Péter népművészet Ifjú Mestere díjas táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja,
- Dr. Kiss Katalin karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének nyugalmazott egyetemi docense,
- Koncz Péter táncművész, a Pécsi Balett magántáncosa,
- Kovács Attila Ferenc, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar nagybőgőművésze,
- Könyöt Dávid Sándor, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ artistaművésze,
- Kurucsai-Németh Eszter táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja,
- Nagy Gábor Ferenc népzenész, a makói József Attila Városi Könyvtár és Múzeum néprajzkutató muzeológusa,
- Naszák István, a tatai Eötvös József Gimnázium és Kollégium tanára,
- Pagonyné Mezősi Marietta mesterpedagógus, a szentgotthárdi Vas Megyei Szakképzési Centrum Iii. Béla Technikum és Kollégiumának korábbi igazgatóhelyettese, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Hefele Menyhért Szakképző Iskolájának nyugalmazott mérnöktanára,
- Póser Antal Imre, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Verebély László Technikumának testnevelő tanára,
- Sipos Imre színművész, rendező, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház prózai tagozatának vezetője,
- Szeleczky Ildikó, a Vendégvárás Művészete Egyesület alapító elnöke,
- Dr. Temesvári Tamás fizikus, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Elméleti Fizikai Tanszékének tudományos főmunkatársa,
- Teszárek Csaba, a Budapest Bábszínház művésze,
- Tordai Zoltán előadóművész, a Tordai Zoltán Quintett alapító prímása,
- Török Ferenc artistaművész, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium, Technikum és Alapfokú Táncművészeti Iskola tanára,
- Ungár István szaxofonos, az Ungár zenekar vezetője,
- Ürmös Sándor Ferenc, a Magyar Állami Népi Együttes cimbalomművésze,
- Váradi Géza klarinét és szaxofon előadóművész, a Tordai Zoltán Quintett szóló klarinétosa,
- Vass Krisztián író, újságíró, a Szabad Föld hetilap Zöld Föld rovatának alapítója,
- Vígh László hangosító, hang- és fénytechnikus, a Salgótarjáni Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. műszaki csoportvezetője,
- Dr. Zsigmond Gábor történész, közgazdász, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese.
2022. március 15.[7]
[szerkesztés]- Polgári tagozat
- Aradvári László, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes menedzsere
- Asztalos Klára nyugalmazott építészmérnök, az Unitárius Nők Országos Szövetségének titkára, volt elnöke
- Ács Péter, az Óbudai Danubia Nonprofit Kft. ügyvezetője
- Bak Andrea, a Magyar Nemzeti Múzeum Kiállításrendező Csoportjának vezetője
- Balaban Cristina balettművész, magántáncos
- Balog Ibolya „Zozo Mama” artistaművész
- Balogh Károly, a debreceni Karsol Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója
- Bálint József fafaragó, faszobrász
- Berzéné Pénzes Ilona, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Támogatott Kutatócsoportok Irodájának gazdasági vezetője
- Bódi Róbert hivatásos vadász, az Ipoly Erdő Zrt. Kelet-Cserháti Erdészetének kerületvezető erdésze
- Chambers Maria, a Magyar Iskola és Kulturális Egyesület – Guildford önkéntes elnökségi tagja, a Magyar Tanoda és Játszóház alapítója
- Czitor Attila színművész, a Békéscsabai Jókai Színház tagja
- Csetényi Mihályné, a Csépai Petőfi Sándor Általános Iskola nyugalmazott biológia-földrajz szakos általános iskolai tanára, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Néprajzi Társaság és a Honismereti Szövetség volt tagja
- Demeter István Ferenc, a Tisza Mozi Kft. ügyvezetője
- Denich Rudolf, a Joker Diák Munkaerőszervező Iskolaszövetkezet elnöke
- Denkinger Géza, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Takarmánylétesítmény-felügyeleti Osztályának nyugalmazott vezetője
- Donnert Károlyné artistaművész, a Jövő Cirkusza Alapítvány elnöke
- Doroszlai Richárd, az Országos Mentőszolgálat mentőtechnikusa, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat volt önkéntes mentőápolója, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány főápolója és titkára
- Emődi Attila táncművész, az egri Gárdonyi Géza Színház – GG Tánc Eger tánckari tagja
- Endrődi Szabolcs zenész, a Berka együttes alapítója
- Ferencz Éva, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének volt oktatási vezetője
- Frankovics Tibor, a Magyar Nemzeti Múzeum Műszaki és Üzemeltetési Főosztályának vezetője
- Gabnai Csaba, a békéscsabai és az orosházi Brill Hotel tulajdonosa
- Gál István helytörténész, nyugalmazott tanár
- Gáti Mariann képzőművész, a faddi Mítosz Mesegaléria alapítója
- Geréb Péter Csanád Ámos, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Líceum egykori matematikatanára, a Romániai Magyar Cserkészszövetség volt csapatalapítója
- Hedwig Gerits a Centrum voor Levende Talen idegen nyelvi oktatási központ magyar nyelvi szekciójának vezetője és magyarnyelv-tanára
- Giller Lászlóné, az Eötvös József Református Oktatási Központ nyugalmazott tanára
- Gimesi-Kramár Judit, a Székesfehérvári Balett Színház produkciós menedzsere
- Gősi Anett, a Táncház Egyesület kulturális menedzsere
- Gruber Erika, a Budapest Bábszínház Nonprofit Kft. szervezési vezetője
- Gulyásné Somogyi Klára könyvtáros, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Könyvtárának igazgatója, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Zenei Szervezetének vezetőségi tagja
- Hegedüs Balázs, a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. építésvezetője
- Herbert Tamás, a Civilek a Zengőért Mozgalom vezetője
- Hortobágyi Brigitta, a Bozsik Yvette Társulat táncművésze
- Illyés Ákos, a Vígszínház főmérnöke
- Jagasics János épületgépész mérnök, a Jagaber Beruházó és Mérnöki Iroda Kft. energetikai szakmérnöke
- Jáni Lajos, a Mosonmagyaróvári Kertbarát Kör elnöke, a Győri Pénzügyőr Nyugdíjas Klub titkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugdíjasainak Országos Szövetsége portáljának szerkesztője
- Kassainé Kirchner Gabriella, a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. projektigazgatója
- Kerekes Sándor nyugalmazott mérnök, a Kolozs Megyei Tanács volt alelnöke, a Kolozsvári Református Egyházközségek Vagyonközössége kuratóriumának alelnöke
- Kertész József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság nyugalmazott műszaki tanácsadója
- Kham Zsanett, a Kambodzsai Nemzeti Bank Felügyeleti Osztályának vezetője
- Kis Zoltán, a Néprajzi Múzeum biztonsági főosztályvezetője
- Kiss Bódog Zoltán, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének Zala megyei elnöke, a Zala megyei Önkormányzat Közgyűlésének volt elnöke
- Kiss József, az Északdunántúli Vízmű Zrt. ellenőrzés-vezetője
- Kiss Róbert, a Szegedi Kortárs Balett táncművésze
- Kolosai Nedda pszichológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Neveléstudományi Tanszékének egyetemi docense
- Andrew Komar nyugalmazott építési munkavezető
- Komáromi Anett, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze, a „Csepp a tengerben” társulat társalapítója
- Kovács András Lászlóné körzeti ápolónő, háziorvosi asszisztens
- Kovács Zsigmond, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelési vezető menedzsere
- Kozák Ferenc Istvánné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal nyugalmazott számviteli referense
- Kozma Zoltán, a Gyóni Református Egyházközség főgondnoka
- Krizbai Hajnalka nyugalmazott tanító
- Laczkó Vass Róbert színművész, énekművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja
- Lendvai Magdolna közgazdász, nyugalmazott osztályvezető
- Losonczi Ottó, az ESMTK Birkózó Szakosztályának elnöke, az ORD Invest Kft. ügyvezető igazgatója
- Márkusné Gonda Zsuzsanna, a Szent Ágota Nevelőszülői Hálózat munkatársa
- Máté Zsuzsanna építész, műemlékvédelmi szakmérnök, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. vezető tervezője
- Mesterházi József természetfotós, vadász, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. kerületvezető erdésze
- Mészáros György Attila, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Informatikai Osztályának vezetője
- Molnár Imréné, az Önzetlenül Segítők Paks Nonprofit Alapítvány alapítója
- Müllerné Lovas Krisztina történész, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa
- Nagy Éva M. Vera énektanár, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar karnagya, a Boldogasszony Iskolanővérek közössége szovátai missziójának alapítója és vezetője
- Németh Anna, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Csongrádi Járási Hivatalának nyugalmazott hivatalvezető-helyettese
- Némethné Balogh Katalin, a Református Iszákosmentő Misszió vezetője, a Magyar Kékkereszt Egyesület elnöke
- Nyikus Anna szövő-hímző népi iparművész, szakoktató
- Nyírő Zsoltné nyugalmazott jelnyelvi tolmács, a Siketek és Nagyothallók Szövetségének érdekvédelmi aktivistája
- Zeev Oren, Netanja város Önkormányzatának logisztikai igazgatója
- Oszkó József, a Pest Megyei Kormányhivatal Informatikai Főosztályának nyugalmazott vezetője, informatikai tanácsadója
- Osztie Géza, a Postás Sport Egyesület nyugalmazott tornaedzője
- Pántya Sándor, a Bazár Parking 2000 Kft. termelési igazgatója
- Pap Béla világzenei fesztiválszervező, a Szolnoki Sportcentrum Nonprofit Kft. kulturális menedzsere
- Parrag Tibor, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatósága Természetmegőrzési Osztályának vezetője
- Peter Holzmüller gyógytornász, szakápoló, a Magyar Lovasterápia Szövetség elnökségi tagja
- Pozsonyiné Baksa Katalin, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének gazdasági elnökhelyettese, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének Komárom-Esztergom megyei szervezete Tatabánya és körzetének elnöke
- Puskás Sándor[8] felkészítő edző
- Rózsa Éva Eszter művelődésszervező, a tihanyi Németh László Művelődési Ház igazgatója, a Tihanyi Visszhang szerkesztőbizottsági tagja
- Sályik János Andrásné artistaművész, a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium szakmai oktatója
- Samuel Bruss, az Eperjesi Tripolitana Múzeum Tapolyhanusfalvi Kastélyának vezetője
- Schiff Mónika, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Vakvezetőkutya-kiképző Központjának vezetője
- Simon Andrea, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága Növényvédő szer és Termésnövelő anyag Engedélyezési Osztályának engedélyezési referense
- Szabó Csaba, a Duna Művészegyüttes táncművésze
- Szabó Istvánné Nagy Magdolna mesterpedagógus, a Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Tudásfa Felnőttképzési Gimnázium Békéscsabai Tagintézményének középiskolai tanára, tagintézmény-vezetője
- Szabó Krisztián[8] felkészítő edző
- Szabó Sándor főszerkesztő, malakológus, a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium nyugalmazott igazgatója, Csurgó város volt alpolgármestere
- Szacsuri Zoltán, a Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. műszaki vezetője
- Szakács Attila balettművész, balettmester, a Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa
- Szántó Gábor, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Kézművesipari Technikumának fogtechnikus elméleti szakoktatója
- Szatmári Imre, az Oktatási Hivatal Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központjának hivatali főtanácsosa
- Szente Róbert, a Somogy Megyei Gyermekvédelmi Központ Gyermek- és Utógondozó Otthonának vezetője
- Tarsoly Krisztina, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze, a „Csepp a tengerben” társulat társalapítója
- Thullner István, a Jánossomorjai Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott tanára
- Timofeev Dmitry balettművész, a Magyar Nemzeti Balett principálja
- Tóth Tibor Gábor, a West Hungária Bau Építőipari Szolgáltató Kft. projektigazgatója
- Unger Balázs, a Cimbaliband Zenekar művészeti vezetője, a gödöllői Frédérich Chopin Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Népzene Tanszakának népi hegedű-, brácsa-, bőgő- és cimbalomtanára
- Vámos Zoltán, a Baross Imre Artistaképző Iskola tanára, a Békéscsabai Jókai Színház videótár-vezetője
- Varga Katalin, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház női szabótár-vezetője
- Wandraschek Ferenc Antal nyugalmazott állattenyésztő, az Első Lébényi Lokálpatrióta Egyesület alapító tagja és egykori elnöke, Lébény volt helyi önkormányzati képviselője és alpolgármestere
- Willem Van Lieshout klinikai pszichológus, pszichoterapeuta
- Zsuppányi Gyula, az Alfaterv-2000 Kft. vezető építésztervezője, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének volt tagja
- Katonai tagozat
- Bartal Mónika büntetés-végrehajtási őrnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Büntetés-végrehajtási Osztályának megbízott osztályvezetője
- Gál Anita büntetés-végrehajtási alezredes, a Kalocsai Fegyház és Börtön megbízott gazdasági vezetője
- Gyalog László tűzoltó őrnagy, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Keszthelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Keszthelyi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságának tűzoltóparancsnok-helyettese
- Kovács Sándor címzetes tűzoltó főtörzszászlós, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Hódmezővásárhelyi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságának szerparancsnoka
2021
[szerkesztés]- Ágoston Gabriella, a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nyugalmazott gyógypedagógusa
- Antal Tibor, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium és a Domokos Pál Péter Általános Iskola zenetanára, énekese
- Arató László Géza fúvós hangszeres művész, karnagy, a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola intézményvezetője
- Bagyinszki Ágnes, az MNF Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár Nonprofit Kft. személy- és munkaügyi csoportvezetője
- Bajkó Tamás, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes színpadmestere
- Bánfalvi Ágnes, a miskolci Avasi Gimnázium tanára
- Bárány István, a Székesfehérvári és Erdélyi Bukógalambokat Tenyésztők Fajtaklubjának elnöke, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége Díszgalamb Szakosztályának elnöke
- Bauer Rita Csilla, a Nemzeti Filharmonikusok Főigazgatóságának titkárságvezetője
- Berényiné Zombory Erzsébet, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Székesfehérvári Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának ügyviteli segédelőadója
- Berki Zoltán turistatérkép- és turistakalauz-szerkesztő
- Berlanyuk Anikó, a Magyar Melódiák Kamaraegyüttes énekese
- Berndt Mihály, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Környezetértékelési Osztályának zajvédelmi szakreferense, intézeti főtanácsadója
- Beszterczey András, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség lelkipásztora
- dr. Béres Zoltán, a Szolnoki Kistérségi Többcélú Társulás Egyesített Szociális Intézményének háziorvosa
- Biró Ferenc, a Hargita megyei 22. számú Szent Imre Cserkészcsapat vezetője
- Boda Péter, a miskolci 44. számú Házi Gyermekorvosi Körzet gyermekorvosa
- Boda-Lázár Judith, a Kanadai Magyar Kultúrközpont–Torontói Magyar Ház elnöke, a Kanadai Magyar Kereskedelmi Kamara társelnöke
- Bogdán Tamás, a szarvasi Liget Wellness és Konferencia Hotel szállodaigazgatója
- Bognár Miklós, a szolnoki Bognár és Társa Kft. tulajdonosa, ügyvezetője
- Bokor Márton gyermekgyógyász, a Hargita megyei Közegészségügyi Igazgatóság anya- és gyermekvédelmi programfelelőse, a Hargita megyei Sürgősségi Kórház volt igazgatója, Hargita megye volt helyettes tisztifőorvosa
- Botos Veronika mélyhegedű- és viola d’amore-művész
- Budavári Hilda Gizella, a Brazíliai Magyar Segélyegylet Híradó című újság szerkesztője
- Buzás Aida, a Nemzeti Filharmonikusok programmenedzsere
- Czotter Csabáné, a Zalai Civil Életért Közhasznú Egyesület elnöke, a Zala Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője
- Csapó Virág színművész
- Csetényi Mihály, a csépai Petőfi Sándor Általános Iskola nyugalmazott matematika–kémia szakos tanára, a Tiszazugi Diáksport Bizottság volt elnöke, sakkoktatója
- Csaj Li-csün, a Beijing Landmark Hotel és Landmark Towers nyugalmazott vezérigazgatója
- Csikós László, a Jászárokszállási Ipartestület elnöke
- Csikvár Gábor népzenész, a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ közművelődési szakembere, a Somogy Táncegyüttes művészeti titkára
- Csombor Terézia színművész
- Danyílova Galina hegedűművész
- Dömötör Tibor Attila okleveles gépészmérnök, a Kecskeméti Regionális Képző Központ ipari szektorának volt vezetője
- Elődné Lukács Erzsébet jegyző, a Bajnai Közös Önkormányzati Hivatal vezetője
- Fábián Zoltán képzőművész
- Fabricius Dániel, a Dán–Magyar Egyesület elnökségi tagja
- Fodor Márta, az Északerdő Zrt. Igazgatási és Jogi Osztályának vezetője
- Földes Gáborné Ungvári Irma, a Vígszínház fodrásza
- Fritzné Tőkés Éva sajtóreferens, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Sajtószolgálatának vezetője
- Fülöp Zsolt Károly, a Trans-Sped Cégcsoport ügyvezetője, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja
- Füsti Molnár Gábor, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal nyugalmazott osztályvezetője
- Gazdag Ferenc, a Pusztahencsei Népfőiskola vezetője, a Györkönyi Német Nemzetiségi Általános Iskola tanára
- Gál Gábor, a Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője
- Gilbert Szilvia, a San Franciscó-i Magyar Örökség Alapítvány elnöke, a San Franciscó-i Magyar Iskola egykori tanára, korábbi cserkész csapatparancsnok és fenntartó bizottsági elnök
- Győri János Bertalan, Jászfényszaru város alpolgármestere
- Hajnóczy Soma kétszeres világbajnok bűvész
- Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ ügyvezető igazgatója
- Hoffer Imre háziorvos, Kapuvár város alpolgármestere
- Horváth Angéla, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrendezési és Öntözési Osztályának vezetője
- Horváth Eszter táncművész, a Duna Művészegyüttes szólistája
- Horváth Gábor László, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrajzi és Adattári Osztályának vezetője
- Horváth István operaénekes
- Hunyadvári Árpád, a Galamb- és Kisállattenyésztők Csorvási Egyesületének képviselője, korábbi elnöke, a csorvási Gulyás Mihály Általános Iskola volt tanára
- Huszti Tibor, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Fáy András Technikumának gyakorlati oktatásért felelős vezetője, oktatója
- Illés Edit orvos, a Vas Megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Osztályának nyugalmazott osztályvezetője
- Joó Kinga, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja
- Juhász Attila, a Piramis Építőház Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója
- Kacuta Motodzsi, a Magyar Turizmus Zrt. volt tokiói munkatársa
- Káldi Attila, a Southendi Magyar Közösség elnöke, a Magyarok Angliai Országos Szövetsége titkára
- Kalmárné Szász Julianna, a szolnoki Szegő Gábor Általános Iskola intézményvezetője
- Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Észak-alföldi Mentőszervezet Jász-Nagykun-Szolnok megyei kirendeltségének megyei vezető mentőtisztje
- Karlócai Orsolya Nóra, a Magyarország Barátai Alapítvány korábbi ügyvezetője
- Katona István, a VASFA Szolnoki Kazángyártó Kft. ügyvezetője
- Katona Valéria, a San Fernando-völgyi Reményik Sándor Keresztyén Magyar Iskola tanára
- Kállai Éva, a Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. közjogi és közkapcsolati főigazgatója
- Károly János karnagy, zeneszerző, zongoratanár, a Paksi Városi Vegyeskar alapítója
- Kiskós Ferenc László, a Vas Megyei Temetkezési Kft. korábbi ügyvezetője
- Kiss Tamás, a Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. orvosigazgatója
- Kissné Bognár Krisztina Terézia, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár levéltárvezetője
- Kissné Jankovics Rozália, a Dabas-Sári Szent János Katolikus Általános Iskola tanára
- Klement Zoltán, a veresegyházi Udvarház Galéria kurátora
- Klinszki Tamásné, a Szövetvarázs Kft. ügyvezető igazgatója, tulajdonosa
- Komáromi Gabriella irodalomtörténész, kritikus
- Koó Tamás csellóművész, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólamvezetője, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott docense
- Kovács András újságíró, az origo.hu hírszerkesztője
- Kovács Imre fuvolaművész
- Kovács Melánia, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének ügyvezetője
- Kovács Mózes, a New Brunswick-i Magyar Amerikai Atléta Klub volt elnöke
- Kovácsné Pócza Ágnes Anna népi iparművész, a Höveji Csipke Egyesület alapítója és elnöke, a Pedagógusok Soproni Művelődési Háza Népi Díszítők Alkotókörének vezetője
- Kőrösi Zsolt, a debreceni Karsol Kft. társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója
- Krasznai János, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott főügyelője, szobrászművész
- Krizsán Józsefné, a Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Versenyért Alapítvány alapító elnöke, a Körös-völgyi Természetvédelmi Egyesület elnöke, a Mezőtúri Polgármesteri Hivatal Művelődési, Oktatási és Sport Osztályának volt osztályvezető főtanácsosa
- Júlia Krumova műfordító, a szófiai Magyar Kulturális Intézet könyvtárosa
- Kuczera Barbara népzenész, néptáncpedagógus, az Óbudai Népzenei Iskola, valamint a Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola népihegedű-tanára
- Kudron Zoltán, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének alelnöke
- Kurkó István, a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola tanítója
- Kuthy Mercedes táncművész, táncpedagógus, a Dance Studio Nagy-Kuthy művészeti vezetője
- Lethenyei László fotográfus
- Lipusz Lóránt, a halmaji Háziorvosi Rendelő háziorvosa
- Litkei Bálint közlekedésmérnök, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának megyei forgalomtechnikai és kezelői osztályvezetője
- Lkhagvasuren Enkhtuul műfordító
- Lkhagvasuren Gerelmaa műfordító
- Lukács József tornamesteredző, a magyar női tornászválogatott egykori szövetségi kapitánya
- Barbora Majová, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége Karlovy Vary-i Helyi Egyesületének volt elnöke
- Irena Makarewicz műfordító
- Marosi Antal haditudósító, a Karc FM Rádió szerkesztő-műsorvezetője, a Fővárosi Nagycirkusz sajtófőnöke
- Matók Szilvia, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeti főtitkára
- Mátyás Sándor György, a Gloria Victis Közhasznú Alapítvány elnöke
- Meszlényi Ria, a Bázeli Kulturális Magyar Találkozó elnöke, a Svájci MagyarHáz Alapítvány Független Hírmondó újság alapító-társszerkesztője
- Mészáros Györgyi, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnökhelyettese, a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceum tanára
- Mohácsy Albert népzenész, a Duna Művészegyüttes és a Dűvő Zenekar tagja
- Molnár Tilda, a Győri Szakképzési Centrum Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikumának szakmai igazgatóhelyettese
- Morva Emília, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Közép-Magyarországi Régiójának régióvezetője
- Muka János, a Sport Bérkilövő Vadásztársaság elnöke
- Mustos Edit Ilona, a Kölni Érsekség Római Katolikus Magyar Lelkészségének kántora, a Kölni Hétvégi Magyar Iskola tanára
- Nagy László Adrián orgonaművész, a Honvéd Férfikar korrepetitora
- Nagy Zoltán, a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia hitoktató tanára
- Nagy Zsigmond, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kós Károly Technikuma és Szakképző Iskolájának oktatója
- Németh Katalin, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Arany János Technikuma és Szakképző Iskolájának igazgatóhelyettese, oktatója
- Nyakas András, a hajdúnánási Nyakas Farm Kft. ügyvezetője
- Oroián Erzsébet, a Heves Megyei Szakképzési Centrum Március 15. Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója
- Palkó Katalin, a kárpátaljai Tiszasalamoni Gimnázium tanára
- Patay Ferenc, a Sydney Magyar Kaszinó Egyesület elnöke, a New South Wales-i Magyar Szövetség alelnöke
- Perkovátz Tamás Lajos, a Perkovátz-Ház Baráti Kör elnöke
- Piller Gedeon, a Sao Pauló-i Pántlika Táncegyüttes tagja
- Pintér Tibor, a békéscsabai Csaba Kulturális Egyesület a Táncművészetért civil szervezet alapító tagja, volt ügyvezetője
- Pisnjak Mária, a Szlovén Köztársaság Oktatási Intézetének magyar nyelvi szaktanácsadója
- Pomázi Imréné, a jászberényi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője
- Popovicsné Palojtay Márta, a Munkácsi Római Katolikus Püspökség Egyházmegyei Pasztorális Tanácsának titkára, a munkácsi Család és Élet Egyesület vezetője, a Kárpátaljai Egyházmegyei Karitász segélykoordinátora
- Rab Edina táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája, nőitánckar-vezetője
- Rácz Rita operaénekes
- Remco Ravenhorst, az FSV De Feijenoorder szurkolói egyesület elnöke, a TATA Steel Europe menedzsere
- Répás Béla labdarúgó, edző
- Risóczki István, az Északdunántúli Vízmű Zrt. megbízott műszaki igazgatója és beruházás-fejlesztési vezetője
- Romhányi Beáta, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Támogatások Osztályának vezetője
- Rónai Zoltán népzenész, a Duna Művészegyüttes zenekarának tagja
- Rusvai Károly, a Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola intézményvezetője
- Sáfrán Andrásné, a csákberényi Vértesalja Óvoda óvodavezetője, Csákberény község alpolgármestere
- Sándorné Pólik Róza, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központja Szolnoki Családok Átmeneti Otthonának intézményvezetője, a Regionális Krízisambulancia szakmai vezetője
- Sándorné Rácz-Fodor Ibolya, a Kiskunhalasi Református Kollégium Központi Általános Iskola tanára
- Sárosi Csilla, a Magyar Földgázkereskedő Zrt. Origination Osztályának vezetője
- Seidl Tibor Marcel építőmérnök, a Magyar Mérnöki Kamara Tudásközpontjának vezetője
- dr. Siska András háziorvos, a mezőcsáti Siska Dr. Bt. ügyvezetője
- Soltész Ágnes hegedűművész, a Magyar Állami Operaház zenekarának koncertmestere
- Somlainé Kóródi Éva Mária, Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatalának személyügyi osztályvezetője
- Somogyváry Ákos, az Erkel Ferenc Társaság elnöke, a Ciszterci Szent Alberik Kórus, a Kőbányai Szent László Kórus és az István Király Operakórus karnagya, a Caritas Collectio Kamarazenekar művészeti vezetője
- Somorjai István trombitaművész
- Somorjai Olga, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának könyvtárosa
- Soós Gyula András táncművész, a Duna Művészegyüttes Nonprofit Kft. tánckarvezetője
- Sujbert Levente, a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesület elnöke
- Sulyán Pál mestercukrász, a Sulyán és Fiai Kft. ügyvezető igazgatója
- Szabo Michael autószerelő-mester, a Szabó Toyota Autóház tulajdonosa és volt üzletvezetője
- Szebényiné Vincze Borbála, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. technológiai osztályvezetője
- Szekeres Tiborné, az Összefogás az Egyenlő Esélyekért Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatója, az Egyenlő Esélyekért! Alapítvány elnöke
- Szénásiné dr. Steiner Rita, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium vezető- és kutatótanára, az angolmentor.hu honlap fejlesztője
- Szilasi Éva, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum általános igazgatóhelyettese
- Szilvási István, a Monbebe Kft. szakmai igazgatója
- Szűcs Gyula István, a Szolnoki Szakképzési Centrum Pálfy-Vízügyi Technikumának óraadó oktatója
- Tanykpayeva Aliya táncművész
- Tárnoki Tamás balettművész, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium, Technikum és Kollégium tánctagozatának tanára
- Steve Taylor-Szabó pánsípművész
- Thomas Vermes író, újságíró, politikai kommentátor, az ABC Nyheter újságírója
- Török Istvánné Bónácz Mária, a berettyóújfalui Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde nyugalmazott intézményvezetője, a Bihari Népművészeti Egyesület tiszteletbeli elnöke
- Török Péter, Révfülöp Önkormányzatának alpolgármestere, a Spartacus Vitorlás Egylet vezető utánpótlásedzője
- Török Tibor szobrász, magángyűjtő, a keszthelyi Népviseletes Babamúzeum, a Magyar Történelmi Panoptikum, a Játék és Nosztalgia Múzeum alapítója
- Zahorán György, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégiuma szakmai tanára, gyakorlati oktatója
- Zsolnai Gábor, a Vígszínház hangosítója
- Vargáné Kozma Edit, a Szolnoki Szakképzési Centrum Kreatív Technikum és Szakképző Iskola igazgatóhelyettese
- Vasasné Fűzi Edit, az Északerdő Zrt. jogtanácsosa
- Vass Mátyás, a Szerencsi Szakképzési Centrum Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola szakirányú oktatásért felelős igazgatóhelyettese, szakmai oktatója
- Veisz Endréné, a pápai Szent Anna Római Katolikus Óvoda nyugalmazott vezetője
- Virágh Ildikó, a Kodolányi János Egyetem Rektori Hivatalának kommunikációs vezetője, a Vörösmarty Rádió korábbi főszerkesztője
- Vitális Sándor, a chicagói Szent István Király Római Katolikus Templom Egyháztanácsának elnöke
- Balogh Sándor címzetes büntetés-végrehajtási főtörzszászlós, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Előállító Osztályának biztonsági főfelügyelője
- Bartos Tamás címzetes tűzoltó főtörzsőrmester, a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Esztergomi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Esztergomi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának beosztott tűzoltója
- Erdélyi Tibor címzetes tűzoltó törzszászlós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szolnoki Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szolnoki Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságának szerparancsnoka
- Gál István nyugállományú repülő ezredes, a Magyar Veterán Repülők Szövetségének elnöke
- Kiss István címzetes büntetés-végrehajtási főtörzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet körlet-főfelügyelője
- Meilinger Attila rendőr főtörzszászlós, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Tamási Rendőrkapitányság Hőgyészi Rendőrőrsének körzeti megbízottja
- Osgyáni László rendőr főtörzszászlós, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya Bűnüldözési Alosztályának nyomozója
- Szilágyiné Klárik Hajnalka címzetes büntetés-végrehajtási főtörzszászlós, a Budapesti Fegyház és Börtön Biztonsági Osztályának biztonsági segédelőadója
- Téglás Gyula címzetes büntetés-végrehajtási őrnagy, a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet főelőadója
- Tóth Tibor címzetes rendőr főtörzszászlós, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Miskolci Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Járőr- és Őrszolgálati Alosztályának járőrparancsnoka
2020
[szerkesztés]- Polgári tagozat[11]
- Alexandrovici Bottyán Éva, a Saskatooni Magyar Egyesület elnöke, a Saskatoon Animal Control Agency tulajdonosa
- Alvári Ferenc okleveles mérnöktanár, a Miskolci Szakképzési Centrum nyugalmazott szakmai főigazgató-helyettese
- B. Tóth Ferenc László, a Prompt Kft. ügyvezetője, a kecskeméti Hírös Lovarda alapítója, az Építéstudományi Egyesület Pest megyei szervezetének volt titkára
- Báhner Péter, az Újszínház ügyelője, színésze
- Bakos Zsuzsanna, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány szakmai vezetője
- Balogh Maja, a Mátraterenyei Közös Önkormányzati Hivatal nyugalmazott jegyzője
- Bártfay Rita Judit, az Újszínház dramaturgja
- Bukvai Albertné, a Vas Megyei Szakképzési Centrum Oladi Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának gyakorlati oktatásvezetője, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara korábbi alelnöke
- Czigler Tibor pedagógus, a Rahói Járási Tanfelügyelőség főmódszerésze
- Czirják Károly helytörténész, a dr. Urmánczy Nándor Egyesület elnöke
- Csáfordi Dénes, Hajdúhadház város polgármestere
- Csorvási Gábor, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. főmérnöke
- Dely Géza, a Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnöke
- Gaál Judit, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. vezető művészeti titkára
- Dr. Gabler Júlia, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Jogi, Igazgatási és Birtokügyi Osztályának vezetője
- Gál Erika operaénekes
- Gáspár András nyugalmazott vegyészmérnök, a Magyar Kultúra Lovagja
- Gnandt János József festőművész, díszlettervező, a Békéstáji Művészeti Társaság elnöke, a Békéscsabai Jókai Színház festőtárának volt vezetője
- Gyarmati Zoltán sütőmester, a szerencsi Gyarmati Pékség tulajdonosa
- Hajdu Imre helytörténész, Sárospatak volt önkormányzati képviselője
- Hajdú László Sándor, a Regio-Kom Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Jászkisér város volt polgármestere
- Hajnal Éva, a Magyar Nemzeti Balett korrepetitora
- Dr. Herczig Béla, a Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületének alapítója és tiszteletbeli elnöke
- Herédi Mária, a Montreali Magyar Iskola egykori tanára, a Magyar Cserkészszövetség montreali 37. számú Szent Margit leánycserkészcsapatának egykori parancsnoka
- Kiss Albert dizájntervező reklámgrafikus, belsőépítész
- Kocsis Tibor nyugalmazott erdőmérnök, a vancouveri University of British Columbia Faculty of Forestry alumni magyar csoportjának vezetője
- Kontra Éva Sára, a Magyarok Nagyasszonya Társaság első általános elöljárója, az Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthonának volt intézményvezetője
- Dr. Korentsy Endre Péter, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. produkciós igazgatója
- Kovács István, a Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatóság mentora, a mohácsi Tambura Rajkó Zeneiskola alapítója
- Dr. Kováts Miklós, a kassai Szakkay József Szakközépiskola nyugalmazott pedagógusa
- Laczkó Pető Mihály festőművész, a mezőkövesdi Takács István Gyűjtemény vezetője
- Dr. Libárdi Péter, a Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára, volt igazgatóhelyettese
- Lógó Tibor, a Honvéd Férfikar szólamvezető énekművésze, az Országúti Ferences Plébánia karnagya
- Marco van den Boomgaard
- Dr. Matuska László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Mezőtúri Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának nyugalmazott osztályvezető főállatorvosa
- Dr. Molnár Erika Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológiai Intézete Embertani Tanszékének adjunktusa
- Molnár László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség titkára
- Dr. Pap Béla, Jászboldogháza község alpolgármestere, a CID Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője
- Pénzes Ottó helytörténész, író, a mátészalkai Képes Géza Általános Iskola intézményvezetője, a mátészalkai Fényes Napok Fesztivál alapító szervezője
- Dr. Pohánka Zsuzsanna Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Támogatásszabályozási és Ellenőrzési Főosztályának vezetője
- Radnai István okleveles agrármérnök, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kara Állattudományi Intézetének pályázatkezelési és pénzügyi referense, a Nyúl Terméktanács egykori elnökhelyettese
- Rátkai Sándor Imre gépészmérnök, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Öregedéskezelési Osztályának vezetője
- Rőser Orsolya Hajnalka operaénekes
- Sáhó Béla, a Váci Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Gimnáziuma, Gépészeti Szakgimnáziuma és Kollégiumának tanára, egykori igazgatóhelyettese
- Schellenberger Lajos, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Műszaki Biztonsági Szolgálatának szolgálatvezetője
- Smál-Szilaj Gábor színművész, a Váci Dunakanyar Színház produkciós vezetője
- Soós András, a Sydney-i Magyar Református Egyházközösség főgondnoka
- Dr. Szabó Annamária, a Magyar Tudományos Akadémia Titkársága Főtitkári és Főtitkárhelyettesi Titkárságának főosztályvezetője
- Dr. Szabó Valéria fogorvos, a pátyi Naplemente Idősek Otthona vezetője, tulajdonosa
- Szakál László zongorista, zeneszerző, a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. zenekarvezetője
- Szigeti Imre Jenő, a Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziumának középiskolai tanára, volt igazgatóhelyettese
- Szilágyiné dr. Tóth Tímea, a Honvédelmi Minisztérium Jogi Főosztályának ügyintézője,
- Szűcs László, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Gazdálkodási Főosztályának vezetője
- Szücsné Balázs Julianna, az Érdi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiumának igazgatóhelyettese
- Tóth Tünde, Szolnok Megyei Jogú Város Intézményszolgálatának gazdasági vezetője, igazgatóhelyettese
- Dr. Török Péter családorvos, a Magyar Schönstatti Családmozgalom vezetőségének tagja, a Regnum Marianum közösségben a Domus Mariae Helyiregnum alapítója, Mány község korábbi alpolgármestere
- Turba László cserkésztiszt, korábbi válogatott birkózó
- Vághelyiné Szóka Ágnes, a Magyar Állami Operaház ügyelője
- Vankó Dániel, a Müpa Budapest Nonprofit Kft. szcenikai igazgatója
- Vass Zoltán, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség volt vezetőtisztje
- Véghely Tamás Józsefné, a budapesti Kastélydombi Általános Iskola nyugalmazott intézményvezetője, a Vasvári Pál Polgári Egyesület alelnöke
- Dr. Vörös Géza Csaba, a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztálya Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője
- Wellmann Nóra muzeológus, a Magyar Állami Operaház emléktárosa
- Zsákai Tibor, a Nemzeti Filharmonikusok nagybőgőművésze
2019
[szerkesztés]- Angela Tosheva Tosheva zongoraművész,
- Antal Zsolt táncművész, táncoktató, koreográfus, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tagja,Ámon Antal Pál, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Hagyományőrző tagozatának vezetője,
- Aradvári Lászlóné, a Tündérrózsa Gyermek-néptánccsoport alapítója és örökös tiszteletbeli művészeti vezetője,
- Árvayné Dani Judit, az Országgyűlés Hivatala Törvényhozási Igazgatósága Gyorsíró Irodájának osztályvezetője,
- Baczur Magdolna Mária, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének elnökségi tagja és pénztárosa,
- Bagoly László, a békési dr. Hepp Ferenc Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskolájának vezetője,
- Balogh Gábor, a Csemadok közép-szlovákiai regionális alelnöke, a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmányának elnöke,
- Dr. Balog-Sípos Éva, a Los Angeles-i 49. számú Árpádházi Boldog Erzsébet Leány Cserkészcsapat parancsnoka,
- Barabás Ákos, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakmai főtanácsadója,
- Baranyi László brácsaművész, a 100 Tagú Cigányzenekar tagja,
- Bárász Péter műfordító,
- Batári Antal Németh László-díjas pedagógus, az Egri Dobó István Gimnázium nyugalmazott tanára,
- Id. Báthor Pál, a Jászapáti Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetségének tagja,
- Békésiné Katona Tünde, a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola pedagógusa,
- Bekő József, a Bekő Tours Kft. ügyvezetője,
- Bereczkiné dr. Záluszki Anna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszékének adjunktusa,
- Berki Károly, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nyugalmazott irodavezetője,
- Boa Sándor, a volt Zalaerdő Rt. nyugalmazott műszaki osztályvezető főmérnöke, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzat Idősügyi Tanácsának alelnöke és a Zala Megyei Idősügyi Tanács alelnöke,
- Bokor Erika, az amerikai egyesült államokbeli Magyar Baráti Közösség gondnokhelyettese, tanácstagja,
- Boros László mesterszakács,
- Bucsok Lajos, a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. Nógrád megyei forgalmi igazgatója,
- Demeter Edit Julianna, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Halászati Kutatóintézetének nyugalmazott tudományos munkatársa,
- D. Nagy Zsóka, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának nyugalmazott gazdasági igazgatója,
- David Milne Leclair, az O&GD Central Kft. ügyvezetője,
- Décsi Endre Pálné, a Budaörsi Ipartestület titkára,
- Drozgyik József, a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. fenntartási főmérnöke,
- Dubai-Soós Gabriella, a Belügyminisztérium Ellenőrzési Főosztályának ügyintézője,
- Éberling Tímea Erzsébet, a Baden-Württembergi Konzuli Magyar Iskola vezetője,
- Erős Cecília, az ingolstadti Petőfi Kör Magyar Kultúregyesület elnöke, az ingolstadti Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda vezetője,
- Falusi Béla mestercukrász,
- Farkas Mihály, a MOFÉM Fúvószenekar volt vezetője, a Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola nyugalmazott igazgatója,
- Fazekas-Schnepel Mária Magdolna, a Maria és Walter Schnepel Kulturális Alapítvány alapítója,
- Fehér Károly, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztályának kiemelt műszaki referense és igazgatósági főgépésze,
- Ferencz Sándor Csaba karnagy, a nyárádszeredai Bocskai István Dalkar vezetője, a Nyárádszeredai Elméleti Líceum nyugalmazott zenetanára,
- Fodor István Ferenc nyugalmazott könyvtáros, helytörténész,
- Francz Ignác, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség választmányi tagja, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Kőrösmezői Alapszervezetének elnöke,
- Frigyesy Ágnes újságíró, a Budapesti Székely Kör elnöke,
- Futóné dr. Kartai Zsuzsanna, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat Egészségügyi és Pszichológiai Alosztályának pszichológusa,
- Gabona Ferenc, a Don Bosco Családok Egyesületének alelnöke, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke és alapító tagja,
- Gáspár Attila Béla zenetanár, közíró, szerkesztő,
- Gasztonyi Éva geológus, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Földtani és Tájvédelmi Osztályának nyugalmazott osztályvezetője, a Bükki Természetvédelmi, Kulturális és Ökoturisztikai Alapítvány kuratóriumi elnöke,
- Guan Xin, a Kínai Népköztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériuma Nemzetközi Kapcsolatok és Együttműködések Főosztálya Kelet-európai és Közép-ázsiai Ügyek Osztályának vezetője,
- Gubicz András nyugalmazott agrármérnök, a Jászkisériek Baráti Egyesületének alapító tagja,
- Hóbor Sándor, az Egri Dobó István Gimnázium tanára, a Mátrai Tibor Középiskolai Fizikaverseny alapítója,
- Holocsy Krisztina színművész,
- Horváth Attila előadóművész, az Óbudai Népzenei Iskola zenetanára,
- Iztok Kovač táncművész, koreográfus, az EnKnap Group művészeti vezetője,
- Jendrics Gábor, a Hagyományok Háza Színpadtechnikai Műszaki Osztályának vezetője,
- Jonka Marinova Najdenova, a Bolgár Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete Összehasonlító Irodalomtudományi Osztályának vezetője,
- Juhász Attila, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. kormányzati adatközpont és infrastruktúra üzemeltetési igazgatója,
- Dr. Kálmán László szülészorvos, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség tagja,
- Kardosné Faragó Edit, a SZOLLAK Vagyonkezelő Kft. gazdaságvezetője,
- Kardos Olga Klára képzőművészet- és designtanár,
- Karkus János, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei általános agrárgazdasági ügyekért felelős alelnöke, a K64 FARM Kft. ügyvezetője,
- Kertész Péterné, a Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. stratégiai tervezésért felelős projektmenedzsere,
- Khell Levente László, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium pedagógusa,
- Kis Zoltán, a Magyar Állami Népi Együttes tagja,
- Dr. Kiss Ákosné, a Dél-afrikai Magyar Szövetség elnökhelyettese,
- Kiss Ferenc, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese,
- Kiss Mihályné Németh Ágnes, a Magyar Tudományos Akadémia Titkárságának pályázati szakreferense,
- Kissné Vincze Erzsébet, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szervezési Osztályának osztályvezetője,
- Kiszely Imréné, Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Településgazdálkodási Bizottságának külsős tagja, a Besenyszögért Alapítvány alapítója és kuratóriumi tagja,
- Kocsonya Kálmán, a Felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola szakmai igazgatóhelyettese, vendéglátás-szakoktatója,
- Dr. Komáromi György, a Radnóti Miklós Színház gazdasági igazgatója, a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kara Pénzügy Tanszékének egyetemi docense,
- Kovács Katalin, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Környezetfejlesztési Igazgatóságának igazgatója,
- Kovács László, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának nyugalmazott titkára,
- Kökény Gábor, a Jászapáti Városi Könyvtár és Művelődési Központ nyugalmazott vezetője,
- Krizsánné Kmetovics Ilona, a Bács-Kiskun Megyei „Bárka” Integrált Szociális Intézmény megbízott vezetője,
- Krüzsely Gábor festőművész,
- Kühne Gábor, a Heves Megyei Hírlap főszerkesztője,
- Lakatos Zsolt, az Együtt Szebb Jövőért Roma–Magyar Közhasznú Egyesület elnöke,
- Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének nyugalmazott elnöke,
- Dr. Marosi-Rácz Julianna, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Főosztályának főosztályvezetője,
- Maróti Pál István, a Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola tanára,
- Marshall Tamás, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség New York-i Körzetének csapatfejlesztési vezetőtisztje,
- Máté János, a magyar nemzeti válogatott egykori labdarúgója, a gyulai Göndöcs Benedek Középiskola és Kollégiumai volt tanára,
- Mészáros János István, a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség alapítója és volt elnöke,
- Mészáros Mihályné, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és Bölcsődei Igazgatóságának igazgatója,
- Mihály János történész, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet munkatársa,
- Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese,
- Milković Gabriella, a Magyar Állami Operaház – Magyar Nemzeti Balett nemzetközi kulturális menedzsere,
- Mocsári Dezső, a piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára,
- Módos János birkózóedző,
- Dr. Molnár Mária Magdolna fogszabályozó szakorvos, a Pro Humanitate Kft. ügyvezető igazgatója,
- Nagy Géza, a KRIKK Kft. birtokigazgatója, a Nagy Lovas Kft. társtulajdonosa,
- Nagy Ottó, a Budapesti Operettszínház gondnoka,
- Nagy-Kovács Géza, a pécsi Bóbita Bábszínház báb- és díszlettervezője, szcenikusa,
- Nemerkényiné Hidegkuti Krisztina, a Testnevelési Egyetem Tanárképző Intézete Sportszaknyelvi Lektorátusának mesteroktatója, nyelvtanár,
- Dr. Neparáczki Endre Dávid, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézete Genetikai Tanszékének tudományos munkatársa,
- Dr. Oravecz László, a Belügyminisztérium Szabályozási Főosztályának vezetője,
- Dr. Orosz János, Hejőbába község háziorvosa,
- Ottlik Márta Laura, a Budapesti Operettszínház címzetes magántáncosa,
- Palik Zoltán Sándor, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület szakmai vezetője,
- Pandur Gábor, az Épkar Zrt. építésvezetője,
- Pécsi L. Dániel jelképművész,
- Pekár Tibor hegedűművész, nyugalmazott zenepedagógus, a Szabadkai Filharmónia és a Szabadkai Kamarazenekar volt koncertmestere,
- Dr. Petlyánszki Gábor Tibor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálata Egészségügyi és Pszichológiai Alosztályának alosztályvezető főorvosa,
- Radics Sándor cimbalomművész,
- Révészné dr. Csehy Erzsébet, a Magyar Államvasutak Zrt. Jogi Igazgatóságának pályahálózat-működtetési jogi vezetője,
- Dr. Rochlitz Zsuzsanna orvos, családterapeuta, mentálhigiénés szakember és kommunikációs tréner,
- Ruszina Szabolcs, a budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház színművésze, bábszínművésze,
- Safár Gabriel, a Budapest Bábszínház mechanikai műhelyének vezetője,
- Sátor Géza László, a Győri Szolgáltatási SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolájának szakoktatója,
- Sebestyénné Horváth Margit, a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese,
- Sikolya Zsolt István, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakértője,
- Dr. Somfai Zoltán, az Országgyűlés Hivatala Külügyi Igazgatósága Protokoll Irodájának főosztályvezetője,
- Dr. Szirmák Szilárdné, a volt 12. sz. Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző nyugalmazott tanára,
- Tamasi Antalné, Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Gazdasági Iroda Költségvetési Csoportjának vezetője,
- Terbe Ákosné, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola intézményvezetője,
- Dr. Thirring Viola színművész,
- Tóth Karolina, az egri Gárdonyi Géza Színház táncművésze,
- Török András, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Mária Út koordinátora, a Szövetségi Cserkésztanács volt elnöke,
- Túriné Kovács Márta, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Oktatási, Közművelődési és Sport Osztályának vezetője,
- Turócziné Pesty Ágnes, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium szervezési igazgatóhelyettese,
- Vahalcsik Attila, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. titkárságvezetője,
- Vágvölgyi Márta, a Néprajzi Múzeum nyugalmazott gazdasági igazgatója,
- Várhelyi Miklós Ferenc mesterszakács, a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Szamos Mátyás Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szakács szakoktatója,
- Varga Zsuzsanna Emília néptánc- és népdaloktató,
- Dr. Vass Vilmos orvos, a Magyar Egészségügyi Társaság Muravidéki Tagozatának vezetője,
- Vicei Károly, a zentai Térzene Irodalmi és Művészeti Társaság elnöke,
- Dr. Völgyi István háziorvos, a jászapáti Dr. Völgyi és Társa Háziorvosi Bt. ügyvezetője,
- Zagyva Natália, a Folkrádió szerkesztője, a Hagyományok Háza informatikai koordinátora,
- Zsarnóczay István, a Zsámbéki Medence Tájvédelmi Egyesületének tiszteletbeli elnöke,
2018
[szerkesztés]- Polgári tagozat[14]
- Balla Zsuzsánna, zongoraművész, zongoratanár, Michigan, USA
- Aczél András, a Magyar Állami Operaház játékmestere, rendezője
- Berecz Balázs, a Börtöncursillos Titkárság világi koordinátora
- Csősz Katalin, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Országos Védőnői Szakmai Tagozatának vezetője, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ területi vezető védőnője
- Darázs István, a Jászberényi SE Korcsolya Szakosztályának korábbi elnöke
- Habán Zsuzsanna, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének szakmai vezetője
- Haramia László gyógymasszőr
- Illés Rudolf, a Sportegyesületek Országos Szövetségének volt elnökségi tagja
- Kalmár Andrea, a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum főigazgatója
- Királyhidi Dorottya, a Siketvakok Országos Egyesületének főtitkára, gyógypedagógus
- Lázár Csaba, színművész, rendező, a Magyar Katolikus Rádió vezető bemondója
- Salamon Hugó, A Vértes Agorája szakmai igazgatója - Agora Nonprofit Kft. (Tatabánya)
- Dr. Sohajda Attila, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke, a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház Intézeti Gyógyszertárának vezetője
- Dr. Szabó Károlyné Tisóczky Mária, a Békéscsabai Jókai Színház művészeti főtitkára és titkárságvezetője, a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
- Sziszák Katalin Julianna, a Békés Megyei Szociális, Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója
- Takácsné Pollák Rita, a győri Harmónia Alapfokú Művészeti Iskola ének-zene tanára
- Tóth Pál, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. műszaki főosztályvezetője,
- Torma Gábor, a Budapest Bábszínház műszaki vezetője
- Fackelmann János, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének örökös tiszteletbeli tagja, a szövetség elnökségének tagja
- Filipovits Rajmund, a szentpéterfai Integrált Közösségi Szolgáltató Tér Művelődési Ház és Könyvtár kultúrfelelős munkatársa, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szentpéterfai alelnöke
- Gyenes István, a kecskeméti Gyenes Kertészet tulajdonosa, kertésztechnikus
- Horváth Gábor, a Kertész Táncegylet Kulturális Egyesület vezetője, építészmérnök
- Mészáros András, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őre
- Rajna István, galambtenyésztő, a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége észak-dunántúli területi képviselője
- Reisinger Attila író
- Szabó Imre, kosárfonó népművész
2017
[szerkesztés]- Polgári tagozat[15]
- Ágfalvi György Sándor táncművész, koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes férfi tánckari asszisztense, a budapesti Liget Táncegyüttes művészeti vezetője
- Boros Ildikó Harangozó Gyula-díjas táncművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa
- Gáspár Álmos zenész, a Duna Művészegyüttes és a Kormorán Együttes zenekari tagja
- Ilonkáné Baranyi Zsuzsanna, a Jászberényi Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda, Kéttannyelvű Általános Iskola, Középiskola és Kollégium igazgatóhelyettese és tanára, a Jászkürt Diák Sportegyesület vezetője
- Kepler Erzsébet, Tahitótfalu Község Önkormányzata Szociális Bizottságának tagja
- Lelkes András, a HANGVETŐ Zenei Terjesztő Társulás Kft. ügyvezetője
- Liber Endre, a HANGVETŐ Zenei Terjesztő Társulás Kft. művészeti igazgatója
- Lévay Andrea táncművész, a Magyar Állami Népi Együttes tagja
- Megyesi Csilla, a VERITAS Történetkutató Intézet titkárságvezetője, a Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány kurátora
- Pálosi István mozdulatművész-táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat igazgatója, a Budapest Táncművészeti Stúdió Szakgimnázium balettmestere és tanára,
- Pátkai Balázs Harangozó Gyula-díjas táncművész
- Sárközi András zenész, a Rajkó Művészegyüttes tagja
- Takács Tamás Péter tervezőgrafikus
- Tatai Zsolt, a Budapest Bábszínház bábszínésze
- Toldi József Attila zenész, a 100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője
- Varga János koreográfus, a Lartis Nonprofit Kft. ügyvezetője, a soproni Ürmös néptáncegyüttes alapítója, a Maros Művészegyüttes koreográfusa, a Zalai Táncegyesület művészeti vezetője és koreográfusa,
- Végh Tamás, táncművész, a Duna Művészegyüttes szólistája,
- Weyer Balázs, a HANGVETŐ Zenei Terjesztő Társulás Kft. programigazgatója
2016
[szerkesztés]- Polgári tagozat[16]
- Ács Imre, a Kecskeméti Szakképzési Centrum Széchenyi István Idegenforgalmi, Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanára, mesterpedagógus,
- Horváth Anikó, a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár gyermekkönyvtárosa,
- Horváthné Pőr Csilla, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Könyvtár és Levéltárának igazgatója, a Dékáni Titkárság vezetője,
- Lőrincz Sándor, újságíró, író, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének vezető főtanácsosa,
- Magony Enikő, a Pesti Magyar Színház korrepetitora és zongoristája,
- Magyari László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Debreceni Javítóintézetének megbízott igazgatója,
- Pasztircsák Polina, a Magyar Állami Operaház operaénekese,
- Pekárik Géza, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. műszaki igazgatója,
- Ráczné Weisz Mária, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium intézményvezető-helyettese,
- Sárközi Béla, előadóművész, zenekarvezető, prímás,
- Wroczinskyné dr. Mihók Olga, volt belgyógyász szakorvos, háziorvos,
- Szeredy Krisztina, operaénekes.
- Tasnádi Edit, turkológus, műfordító[17]
2015
[szerkesztés]- Polgári tagozat
- Ábelné Egyed Eleonóra, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Oktatási, Kulturális és Sport Osztályának vezetője
- Baumgartner Sándor, a Radnóti Miklós Színház fővilágosítója
- Dr. Dura Gyula, az Országos Környezetegészségügyi Intézet megbízott főigazgatója
- Endrődi Anna Sarolta, a Honvéd Együttes táncosa, koreográfus, a Kertész Táncegylet művészeti vezetője
- Dr. Erdős Ferenc József, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának nyugalmazott igazgatója
- Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar Országos Kulturális és Közművelődési Egyesület elnöke
- Fehér János, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. irodavezetője
- Juhász István, a Budapest XIV. kerületi Szent István Gimnázium tanára,
- Juratsek Julianna, a Magyar Állami Operaház Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa
- Király Róbert szobrászművész
- Dr. Kiss Boáz, a Csákvári Református Egyházközség lelkésze, a Magyar Népfőiskolai Kollégium alapítója és ügyvezető elnöke
- Kő Edit, a Magyar Rajzfilm Kft. rendezőasszisztense, gyártásvezetője, producere
- Nagy Miklós, építészeti csoportvezető, művezető
- Nagy Sándor István, filmrendező, a Független Nemzeti Filmalkotók Közösségének alapító tagja
- Ökrös Károly klarinétművész
- Péli Róbert, az ExperiDance Társulat táncművésze, tánckari asszisztense
- Radics József, zenész, előadóművész
- Rajki István, az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület elnöke
- Réti János, a Tiszaújvárosi Sportklub Súlyemelő Szakosztályának vezetőedzője, elnökségi tagja
- Rezsnák Miklós, előadóművész, nótaénekes
- Dr. Rózsa András, a Nemzeti Kulturális Örökség Védelmi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója
- Sáfár Orsolya, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese
- Sebestény Barbara és Kaszásné Halmi Ildikó, a Duna Művészegyüttes táncos szólistái
- Sprok Antal, a Sprok Szobor-Bútor Kft. ügyvezetője
- Struve Gabriella, hivatali koordinátor, titkárságvezető
- Szabó Csilla, a Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház igazgatója
- Tóth Istvánné, a Jósa András Múzeum nyugalmazott gazdasági igazgatója
- Vajna Katalin zenetanár, karnagy, a szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola - Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese
- Varga Márta, gyermekvédelmi és gyámügyi ügyintéző
- Dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XVII. Tankerületének igazgatója, a Közoktatási Szakértők Országos Egyesületének alapító tagja
- Zrínyi Miklós, a Magyar Kick-Box Sportági Országos Szakszövetség szakmai igazgatója
Ugyancsak augusztus 20-a alkalmából kapták kézhez a kitüntetést:[21]
- Guy Schiltz, Heffingen község volt önkormányzati képviselője, a Csókakő–Heffingen Baráti Társaság alapítója
- Kaposvári György Kálmán mérnök, ipari formatervező, a Stichting Helpende Hulp és a Stichting Hulp aan Roemenie segélyszervezetek tagja
- Ruzitska Judith Viktória, az Orange County Magyarok kulturális szervezet alapítója és vezetője,
- Soltész Péter festőművész, az ungvári Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület alapító tagja és társelnöke
- Sütő Mihály, az Ungvári Művészeti és Közművelődési Koledzs koreográfusa,
- Szaso Hrisztov Szajkov, a DZU AD Igazgatótanácsának elnökhelyettese, a Videoton Sztara Zagora-i képviselője, a Bolgár–Magyar Kereskedelmi Kamara alapítója és vezetőségi tagja,
- Török Tünde, a Montreali Magyar Iskola igazgatója.
2014
[szerkesztés]- Polgári tagozat
- Dr. Balásházy Mária Edit, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense, a Gazdasági Jogi Intézet igazgatója
- Bálint Gabriella, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ főigazgatója
- Bekker Gyula, Bartók–Pásztory-díjas kürtművész, a HORN CLASS Nemzetközi Kürtkurzus szervezője
- Dr. Blaskovich Erzsébet, a Fővárosi Szent Imre Kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa
- Borka Gyula egyéni vállalkozó, lakatosmester
- Cser Krisztián, operaénekes
- Csillag Pál, a Magyar Táncművészeti Főiskola adjunktusa
- Deffend Irén, táncos, néptáncpedagógus, a Honvéd Táncszínház tagja
- Éva Mariann a Szent Lukács Gyógyfürdő vezetője
- Hamar Mária, a Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola igazgatója
- Holb Ibolya, táncpedagógus, koreográfus, táncos
- Jákó János, a SOTE Egészségtudományi Kar, I. sz. Belgyógyászati Klinika igazgatója, professzor emeritus
- Dr. Juhász László, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékének egyetemi adjunktusa
- Károly Katalin, a Katona József Színház zenei vezetője
- Dr. Kovács Kornél, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, az UNESCO Environmental Biology Chair vezetője, a Magyar Biogáz Egyesület elnöke, a Magyar Biokémiai Egyesület Biotechnológiai Szakosztály vezetője
- Krassó László újságíró
- Kutyej Pál Albert, nyugalmazott evangélikus lelkésze
- László Boglárka, az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának főosztályvezető-helyettese
- Dr. Legoza József, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Sugáregészségügyi Decentrum osztályvezető tisztiorvosa
- Dr. Mentsik Győző, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi docense
- Mester Viktória, operaénekes
- Mészáros György, a Nyugat-magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar nyugalmazott egyetemi docense
- Dr. Nagy András Péter, a Semmelweis Halasi Kórház Kiskunhalas vezető főorvosa
- Nagyné Soós Erika, a Magyar Állami Operaház / Magyar Nemzeti Balett c. magántáncosa
- Nagy Tamás, a Kisfaludy Károly Középiskolai Kollégium intézményvezetője
- Orvosné Barna Mónika, a Magyar Táncművészeti Főiskola főiskolai docense
- Id. Ökrös Tibor, nagybőgős, előadóművész
- Simonné Puskás Judit, a Berczik Sára Budai Táncklub vezetője, koreográfus, táncpedagógus
- Suskovics Péter, fővilágosító
- Szabó Julianna, a Pesti Magyar Színház szabótárvezetője
- Dr. Szeri István, a Tisza Volán Zrt. tanácsadója
- Tóth Bálintné a Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke
- Tóthné Kiss Erzsébet, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjának hivatalvezetője
- Turnerné Gadó Ágnes, a Karinthy Frigyes Magyar-Angol Két-Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanára, tagintézmény-vezető
2013
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
|
2012
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
|
2011
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
|
2010
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
2010. március 12.
2010. március 15.[38]
2010. október 23.[39]
|
2009
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
Augusztus 20-án az oktatási és kulturális miniszter adta át:[41]
|
2008
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
|
2007
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
|
2006
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
|
2005
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
|
2004
[szerkesztés]- Dr. Agg Géza, az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Főosztálya szakmai tanácsadója[44]
- Almási Vendelné, a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanítója[44]
- Dr. Árendás Veronika, a tatai Eötvös József Gimnázium tagozatvezető tanára[44]
- Báthory Zsuzsanna, a Főpolgármesteri Hivatal Oktatási Ügyosztálya vezető főtanácsosa, gyógypedagógiai szakreferens[44]
- Békei Lászlóné, a budapesti Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola és Gimnázium általános igazgatóhelyettese[44]
- Berki Tibor, hegedűművész
- Cséby Géza író, költő, műfordító, irodalomkutató, művelődéskutató
- Dr. Csonka Csabáné, az Oktatási Minisztérium Közoktatás-fejlesztési Főosztálya vezető főtanácsosa[44]
- Dandó Péterné, a budapesti Baross Gábor Általános Iskola igazgatóhelyettese[44]
- Falussy Józsefné, a bekecsi II. Rákóczi Ferenc Informatika-Matematika Tagozatos Általános Iskola tanára[44]
- Fehérvári Győzőné, a budapesti Trefort Ágoston Két tannyelvű Szakközépiskola vezetőtanára, munkaközösség-vezető[44]
- Ferencz Gyuláné, a budapesti IV. kerületi Liget Óvoda vezetője[44]
- Ifj. Fogarasi László zenész[44]
- Gál Józsefné, a kaposvári Táncsis Mihály Gimnázium igazgatóhelyettese[44]
- Göncz Benedek osztályvezető, KvVM Vízkárelhárítási Főosztály
- Gulyás Nagy Zoltán, a Magyar Táncművészeti Főiskola zenepedagógusa[44]
- Gyalai Pálné, a szolnoki Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola gazdasági igazgatóhelyettese[44]
- Haas Judit, a budapesti Lauder Javne Zsidó Közösségi Óvoda, Általános, Közép- és Szakiskola óvodavezetője[44]
- Hegedűs Károlyné, a székesfehérvári Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakképző Iskola igazgatóhelyettese[44]
- Horváth Gábor osztályvezető, Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
- Horváth Géza, a kaposvári Kinizsi Pál Élelmiszer-ipari, Szakképző Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese[44]
- Horváth János, a budapesti Arany János Épületgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola igazgatóhelyettese[44]
- Jankovics István, a ceglédi Bem József Műszaki Szakközép- és Szakiskola igazgatója[44]
- Ifj. Kállai Kiss Ernő
- Károssy Ágnes, a budapesti Szász Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola igazgatóhelyettese[44]
- Kárpáti Béla, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyugalmazott rendőr alezredese[44]
- Kiss Erika, a tápiószentmártoni Általános Művelődési Központ igazgatója[44]
- Klenyán László, az acsai Petőfi Sándor Általános Iskola tanára[44]
- Kókayné Lányi Marietta, a budapesti Gyermekek Háza pedagógiai vezetője[44]
- Kovács Lajos Antal osztályvezető, KvVM Vízgazdálkodási és Koordinációs Főosztály
- Kulcsár Albert, a tiszaújvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Pedagógiai Szakszolgálat igazgatója[44]
- Lakatosné Reha Márta, a szolnoki Ruhaipari Szakközépiskola igazgatóhelyettese[44]
- Makovinyi Tibor táncművész, koreográfus, táncpedagógus
- Németh Attila, a Veszprémi Egyetem Nyelviskolája igazgatója, egyetemi adjunktus[44]
- Németh Györgyné, a soproni Jegenye sori Óvoda tagóvoda-vezetője[44]
- Németh János főosztályvezető-helyettes, KvVM Környezetbiztonsági Önálló Osztály
- Dr. Novák István, az egri OKKER Oktatási Iroda alapító ügyvezetője[44]
- Ogonovszky Istvánné, a budapesti Szent László Gimnázium nyugalmazott vezetőtanára, szaktanácsadó[44]
- Dr. Pálffyné Tárnoky Éva, a Belváros-Lipótváros Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója[44]
- Patakné dr. Félegyházi Enikő, a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa[44]
- Dr. Pázmándy Károlyné, a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala gazdasági referense[44]
- Rudner Balázsné, a gyomaendrődi Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium gazdasági igazgatóhelyettese[44]
- Somogyi Gyöngyi, a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium igazgatóhelyettese[44]
- Sulyok Istvánné, a budapesti Építőipari és Díszítőművészeti Szakképző Iskola általános igazgatóhelyettese[44]
- Szabó Elek, a budapesti Németh László Gimnázium igazgatóhelyettese, főtanácsos[44]
- Szegedi Enikő, a budapesti XIII. kerületi Zeneiskola igazgatója[44]
- Dr. Szilárd Illés igazgató-helyettes, Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Felügyelet
- Szili Margit, a győri Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatója[44]
- Szitta Tamás osztályvezető, Bükki Nemzeti Park
- Szokolainé Takács Erzsébet igazgatóhelyettes, Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium[44]
- Szőke Lászlóné, a budapesti Vörösmarty Mihály Ének-Zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese[44]
- Takács Mária Éva, a péri Öveges József Általános Iskola nyugalmazott igazgatója[44]
- Takácsné Márton Katalin, a gávavencsellői Rakovszky Sámuel Általános és Művészeti Iskola nyugalmazott tanára[44]
- Tálasné Pandur Rózsa, a kadarkúti Jálics Ernő Általános és Vendéglátó-ipari Szakképző Iskola, Diákotthon igazgatója[44]
- Tárkányiné dr. Szűcs Katalin, a budapesti II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola tanára[44]
- Till Ottó, a budapesti III. kerületi Állami Zeneiskola nyugalmazott igazgatója[44]
- Tolnay Béla, a pásztói Mikszáth Kálmán Gimnázium, Postaforgalmi Szakközépiskola és Kollégium kollégiumi igazgatóhelyettese[44]
- Turi Zoltán, a budapesti Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Két tannyelvű, Külkereskedelmi Szakközépiskola igazgatóhelyettese[44]
- Ugrin Gáborné, az Országos Közoktatási Szolgáltató Intézet nyugalmazott könyvtáros tanára[44]
- Vajdáné Sebestyén Julianna, a dunaszentbenedeki Általános Iskola igazgatója[44]
- Varga Borbála, a budapesti Thán Károly Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola tanára[44]
- Varga István, a mezőszilasi Németh László Általános Iskola igazgatója[44]
- Várkonyi János, a makói Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium nyugalmazott kollégiumvezető főtanácsosa[44]
- Dr. Verebélyi Imréné, a Fővárosi Gyakorló Óvoda vezetője[44]
- Dr. Vincze Ildikó Mária ügyvéd, a Miniszterelnöki Hivatal Koordinációs Politikai Államtitkárság jogi főtanácsadója[44]
- Vitéz Zsolt, a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskola igazgatója[44]
- Vörös Kálmánné, a veszprémi Rózsa Úti Általános Iskola igazgatóhelyettese.[44]
2003
[szerkesztés]a díjat kapott személyek névsora…
|
---|
|
2002
[szerkesztés]- Maróthy Győző, építészmérnök, urbanista, a Dél-alföldi Területi Főépítészi Iroda nyugalmazott főosztályvezető-helyettese
- Puporka András, klarinétművész
2001
[szerkesztés]- Bencsik Pál, a Hévízi Katolikus Egyház lelkipásztora
- Berki Károly előadóművész, prímás
- Debreceni Farkas István, nyugalmazott szobrászművész
- Demeter Istvánné, a Magyar Cirkusz és Varieté Kht. gazdasági igazgatóhelyettese
- Földi Béla koreográfus, a Budapesti Táncszínház művészeti vezetője
- Földvári György, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott főügyelője
- P. Gaál Jenő, verbita misszió, Szent Imre Missziósház katolikus lelkésze
- Gálházi László bűvész[47]
- Horváth Zsófia, a Honvéd Együttes koreográfusa
- Lakatos György, a Gundel étterem zenekarvezető prímása
- Lakatos Pál nyugalmazott zenész
- Vadász Ágnes, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének ügyvezető elnöke
2000
[szerkesztés]- Dr. Hajdu Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás határállomási állatorvosa
1999
[szerkesztés]- Csemer Géza, író, rendező
1998
[szerkesztés]- Bíró András író
- Kovács Ferenc, az Alapi Szociális Ápoló és Gondozó Otthon igazgatója
- Dr. Rákosi Ferenc, jogász[48]
1997
[szerkesztés]- Forgács Gábor színművész, humorista[49]
- Heles Károly őrnagy, Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezet
- Szenci György, Nagylók polgármestere[50]
- Bakacsi Alice, a Vígszínház és a Pesti Színház művészeti titkára[51]
- Zarka Béla, a Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke (VI-12/5/1997. sorszám: 331.)
1996
[szerkesztés]- Molnár Andrásné, Országos Szlovák Önkormányzat tagja, Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány kurátora
- Kovács Ágnes, olimpiai bajnok magyar úszó
- Kökény Beatrix, visszavonult, olimpiai ezüst- és bronzérmes kézilabdázó
- Nagy Mihály, Mikola Sándor–díjas, középiskolai tanár; gimnáziumi igazgató; egyetemi doktor; mineralógus; meteoritkutató
- Szénási Sándor, a 100 Roma Virtuóz Országos Kulturális Egyesület Cigányzenekarának prímása
- Tóth Beatrix, olimpiai bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó
- Steiner János tű.őrgy. a Fővárosi XXI.kerületi Tűzoltóparancsnokság osztályvezetője MK.1996/35.sz.
1995
[szerkesztés]- Balogh Dezső, klarinétművész, a 100 Tagú Cigányzenekar tagja
- Ifj. Berki László, prímás, a 100 Tagú Cigányzenekar tagja
- Dr. Blázsik Raimund, jogász
- Mocsár Ferenc, csellóművész, a 100 Tagú Cigányzenekar tagja
- Ökrös Oszkár, cimbalomművész, a 100 Tagú Cigányzenekar tagja
- Hartdégen Józsefné, óvodapedagógus
1994
[szerkesztés]- Koppány László, iparművész-belsőépítész
Visszaadott kitüntetések
[szerkesztés]2016-ban Bayer Zsolt kitüntetése elleni tiltakozásul:[52]
- Kaltenbach Jenő volt kisebbségi ombudsman, fővárosi képviselő (2005, középkereszt)
- Kenyeres István, vegyészmérnök, biotudós (2005, ezüst érdemkereszt)[53]
- Tóth Bálint matematikus (2009)
- Rózsa Péter újságíró (2008)
- Polgár András közgazdász, a Polgár Alapítvány az Esélyekért alapítója
- Krausz Tamás történész, ex-MSZP-s politikus (2005, tisztikereszt)
- Erdélyi Ágnes filozófus (2005)
- Péter Vladimir ötvös- és szobrászművész (2007)
- Galkó Balázs színész (2010, tisztikereszt)
- Kertesi Gábor közgazdász (2009)
- Köllő János közgazdász (2006)
- Varga Júlia közgazdász (2009)
- Bruszt László szociológus, a firenzei European University Institute tanszékvezetője (2006)
- Varga Kálmán történész-muzeológus (2005, tisztikereszt)
- Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum volt főigazgatója (2011, tisztikereszt)
- Heisler András mérnök-közgazdász, a Mazsihisz elnöke (2011)
- Catherine Feidt volt francia tiszteletbeli konzul (2012)
- Felcsuti Péter bankár (2006, tisztikereszt)
- Darvas Ágnes, az ELTE Szociális Munka Tanszékének tanszékvezetője (2008)
- Fokasz Nikosz, az ELTE szociológia tanszékének tanszékvezetője (2011)
- Hegyesi Gábor, az ELTE professor emeritusa, a szociális munka tanszék oktatója (2005)
- Somlai Péter, az ELTE professor emeritusa, az ELTE Társadalomtudományi karának oktatója (2008)
- Székelyi Mária, az ELTE professor emeritusa, a Társadalomkutatások Módszertana Tanszék óraadója (2005)
- Tausz Katalin egyetemi tanár, az ELTE Szociálpolitika Tanszék oktatója (2007)
- Polónyi István oktatáskutató (2007)
- Kuti Éva, a nonprofit szektor kutatója (2005)
- Wittinghof Tamás Budaörs polgármestere (2004)
- Dióssy László volt veszprémi polgármester, képviselő, SZDSZ (tisztikereszt, 2005)
- Mosonyi Aliz meseíró (2008)
- Lőcsei Jenő magántáncos, koreográfus (2008)
- Koncz E. Katalin (A 444 információja szerint)
- Inotai András közgazdász (A 444 információja szerint) (2002, középkereszt)
- Székely Anna, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének volt ügyvezető igazgatója (A 444 információja szerint) (2005, ezüst érdemkereszt)
- Karsai László történész, egyetemi tanár (2005)
- Szuhay Péter muzeológus (2008)
- Kende János operatőr (2005)
- Krausz Péter politikai elemző (2010)
- Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke (2005)
- Kovács János Mátyás közgazdász (a 444 szerint)
- Falus András, Széchenyi-díjas magyar immunológus, az MTA rendes tagja (2012)
- Kálmán Zsófia, orvos-jogász, gyermekgyógyász főorvos (2004)
- Kerekes András, újságíró, a Magyar Rádió egykori vezető munkatársa
- Báron György, Balázs Béla-díjas filmesztéta, az SZFE tanára (2007)
- Steiger Kornél, filozófus, az ELTE professzor emeritusa (2005)
- Megyik János, Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész (2005)
- Daróczi Ágnes, kisebbségkutató, az ERTF alelnöke (2007)
- Bíró András, újságíró, emberi jogi aktivista (2006)
- Huseby-Darvas Éva Veronika, kultúrantropológus (2008)
- Juhász R. József, szlovákiai magyar költő-performer (2009)
- Soltész Anikó, a Seed Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója (2003)
- Rajk László, építész és látványtervező (2005)
- Kabdebó György, a Filmjus elnöke (a 444 szerint)
- Ripp Zoltán történész
- Koltai Tamás esztéta (nevében a családja)
- Erős Ferenc pszichológus
- Talyigás Katalin szociális munkás
- Németh Péter újságíró (Népszava)
- Niedermüller Péter, a DK alelnöke
- Horn Miklós, a Budapesti Gazdasági Főiskola ny. főigazgatója
- Bernáth Gábor szociológus, az RSK egyik alapítója
- Szalai Erzsébet szociológus, az MTA doktora
- Valcsicsák Imre filozófus
- Lennert László távközlési szakember
- Szomor Éva gyógypedagógus
- Gál Péter közgazdász
- Kertész Iván zenekritikus (nevében az özvegye)
- Vágvölgyi B. András újságíró
- Pásztory Dóri paralimpiai bajnok
- Ranschburg Jenő pszichológus (nevében a családja)
- Székelyné Németh Mária volt isztambuli főkonzul
- Kardos Péter főrabbi
- Farkas István közgazdász (a 444 szerint)
- Snétberger Ferenc Kossuth-, Liszt Ferenc-, Prima Primissima-díjas zenész
- Bolla Mária Európa-bajnoki-ezüstérmes vitorlázórepülő
- Znamenák István színész, rendező
- Garaczi László író
- Fodor Tamás színész, rendező
- Tamás Gáspár Miklós filozófus
- Nagy Anna nyugalmazott könyvtárigazgató
- Márton László író
- Neményi Mária szociológus
- György Péter esztéta
- Heindl Péter jogász
- Ónodi György szerkesztő
- Fliegauf Benedek filmrendező
- Kicsiny Balázs képzőművész
- Tóth Mihály, Csepel volt polgármestere
- Hunčík Péter pszichiáter
- Kukorelly Endre író, költő
- Péterfi Ferenc, közösségfejlesztő
- Ladányi János szociológus
- Haraszti Miklós író, politikus
- Böröcz József szociológus
- P. Szűcs Julianna művészettörténész
- Tardos Márton özvegye
- Iványi Gábor lelkész (minden kitüntetését)
- Ligeti György (2004) tombolán ajánlotta fel
- Hodosán Róza
- Dés László
- Fischer Ádám
- Földes Imre, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ny. egyetemi tanára
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Porteleki László, a Muzsikás Együttes prímása Martin György-díjat, Helmich Katalin múzeumpedagógus Bánffy-díjat kapott (magyar nyelven). kultura.hu, 2024. augusztus 16. (Hozzáférés: 2024. augusztus 17.)
- ↑ A kultúra kiválóságait díjazták a nemzeti ünnep alkalmából (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2024. március 14.)
- ↑ Állami kitüntetések 2024. március 15-én (angol nyelven). https://kormany.hu, 2024. március 14. (Hozzáférés: 2024. március 16.)
- ↑ Számos művész részesült kulturális középdíjban, illetve állami kitüntetésben (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2023. március 18.)
- ↑ https://kormany.hu/hirek/allami-kitunteteseket-adott-at-gulyas-gergely-marcius-15-alkalmabol2023
- ↑ „Akik vállukon viszik nemzetünket” – Újabb állami díjakat adtak át (magyar nyelven). kultúra.hu, 2022. augusztus 19. (Hozzáférés: 2022. augusztus 20.)
- ↑ Kitüntetés adományozásáról szóló 81/2022. (III. 21.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2022. évi 54. szám, 1851–1858. oldal (2021. március 21., hétfő)
- ↑ a b Kitüntetés adományozásáról szóló 83/2022. (III. 21.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2022. évi 54. szám, 1863. oldal (2021. március 21., hétfő)
- ↑ a b Kitüntetés adományozásáról szóló 122/2021. (III. 15.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi 42. szám, 1802-1805. oldal (2021. március 15., hétfő)
- ↑ a b A köztársasági elnök 420/2021. (VIII. 23.) KE határozata kitüntetés adományozásáról. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi, 157. sz., 7420-7427. oldal
- ↑ Magyar Közlöny, 2020. 44. szám
- ↑ Magyar Közlöny, 2019. 46. szám
- ↑ Magyar Közlöny, 2019. 143. szám
- ↑ Kormány.hu. [2018. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. március 14.)
- ↑ Magyar Nemzet Online. [2017. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
- ↑ Kormány.hu. [2016. március 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 12.)
- ↑ Az állami kitüntetettek és díjazottak névsora. MNO, 2016. augusztus 20. [2016. november 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 18.)
- ↑ kormany.hu. (Hozzáférés: 2015. március 20.)
- ↑ Kormány.hu. [2015. március 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 8.)
- ↑ Válasz.hu. [2016. január 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.)
- ↑ (2015. augusztus 26.) „A köztársasági elnök 349/2015. (VIII. 26.) KE határozata kitüntetés adományozásáról”. Magyar Közlöny (119), 18933. o. (Hozzáférés: 2015. november 26.)
- ↑ Archivált másolat. [2014. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 17.)
- ↑ Kormány.hu. [2014. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 17.)
- ↑ Ők kaptak ma kitüntetést Varga Mihálytól. hvg.hu (2014. augusztus 19.) (Hozzáférés: 2014. augusztus 19.)
- ↑ Magyar Nemzet Online. [2013. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 19.)
- ↑ A 2013. március 14-én átadott kitüntetésekről. [2013. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 8.)
- ↑ A külképviseleteken átadott kitüntetésekről
- ↑ http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK13138.pdf
- ↑ Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország köztársasági elnöke megbízásából 2012. augusztus 20-a alkalmából…. [2012. augusztus 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. január 10.)
- ↑ Köztársasági Érdemrendeket és -kereszteket adtak át. Kultura.hu, 2011. március 11. [2010. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. március 16.)
- ↑ a b c d A köztársasági elnök 289/2011. (XI. 10.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 131. sz., 32428. p.
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t A köztársasági elnök 194/2011. (VIII. 31.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 100. sz., 27688-27689. p.
- ↑ a b c d e f g h i j k Vidékfejlesztési Minisztérium. kormany.hu. (Hozzáférés: 2015. október 21.)
- ↑ A köztársasági elnök 305/2011. (XI. 24.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 138. sz., 33306. p.
- ↑ Augusztus 20. - Kitüntetések - Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemkereszt (2. rész). os.mti.hu (2011. augusztus 18.) (Hozzáférés: 2021. január 2.)
- ↑ A köztársasági elnök 195/2011. (VIII. 31.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 100. sz., 27691. p.
- ↑ A köztársasági elnök 328/2011. (XII. 23.) KE határozata. In.: Magyar Közlöny. 2011. évi, 159. sz., 39061. p.
- ↑ nefmi.gov.hu: Állami és művészeti díjakat adtak át március 15-e alkalmából, 2010. március 14. [2012. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 23.)
- ↑ kultura.hu: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kitüntetései a nemzeti ünnepen, 2010. október 23. [2010. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 23.)
- ↑ Balázs Magdolna: Kitüntetettjeink. janoskorhaz.hu, 2010. november 2. [2010. november 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 16.)
- ↑ Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából. Nemzeti Erőforrás Minisztérium, 2009. augusztus 19. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. október 23.)
- ↑ Archivált másolat. [2018. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. február 12.)
- ↑ Archivált másolat. [2023. október 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. október 27.)
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at au av aw ax ay az ba bb bc bd be Pedagógusok kitüntetése. Sófár Egyesület (Forrás: NOL), 2004. augusztus 17. (Hozzáférés: 2015. október 22.)
- ↑ 2003. augusztus huszadikai kitüntetések (Megtekintve: 2011. II. 28.)
- ↑ Kulturális kitüntetések a nemzeti ünnep alkalmából. Magyarország.hu, 2003. augusztus 19. [2016. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. február 29.)
- ↑ Origo: A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült: (magyar nyelven). https://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2019. december 25.)
- ↑ Szakmai Önéletrajz :: DR RÁKOSI FERENC egyéni ügyvéd. dr-rakosi-ferenc-egyeni-ugyved.webnode.hu. (Hozzáférés: 2023. május 19.)
- ↑ Forgács Gábor az okcast.hu-n Archiválva 2011. december 19-i dátummal a Wayback Machine-ben URL hozzáférés – 2011. március 17.
- ↑
- ↑ Elhunyt Bakacsi Alice. Vígszínház.hu, 2023. október 27. (Hozzáférés: 2023. október 27.)
- ↑ https://index.hu/belfold/2016/08/22/ok_adjak_vissza_a_kituntetesuket_bayer_zsolt_lovagkeresztje_miatt/
- ↑ http://hvg.hu/itthon/20160820_bayer_zsolt_kituntetes_lemondas_kenyeres_istvan