Bán (méltóság)
A bánok a középkori Magyar Királyság különleges területi hatalommal felruházott tisztségviselői voltak. A középkori Horvátország és a Magyar Királyság déli határterületei, az úgynevezett bánságok felett a királyt helyettesítő széles jogkörrel rendelkeztek. Szélesebbel, mint a nádor, akinek az ő területük felett nem is volt hatásköre. Hadat is gyűjthettek veszély esetén előzetes királyi engedély nélkül, amit területüknek a központtól való távolsága indokolt. Területükön az ispánok nekik tartoztak engedelmességgel, nem a királynak. Nagy Károly közigazgatási rendszerében az őrgróf feleltethető meg nekik. A báni cím a középkori Magyar Királyság felbomlásával megszűnt, kivéve a horvát bán (horvátul hrvatski ban) tisztségét, amely egészen 1918-ig létezett.[1]
A felsorolt jogok a középkori Erdélyt irányító erdélyi vajdára is ugyanúgy vonatkoztak, aki ezért fogalmilag szintén a bánok közé sorolható.
Az elnevezés eredete
[szerkesztés]A bán szó Baján avar uralkodó nevéből származik, aki a 6. században a Kárpát-medencében rendezte be az Avar Birodalom központját.
A Horvát Fejedelemség idején tűnik fel, mint a fejedelemség részkormányzója, szinte társuralkodója. Bíborbanszületett Konstantin szerint a fejedelemség, akkor már királyság 14 zsupániája közül 11-et a király, 3-at a bán kormányzott. Mindez a valamikori avar–horvát etnikai különállás, különkormányzat tükröződése lehet a horvát fejedelemség területi kormányzatában.[2]
Báni címek
[szerkesztés]A magyar történelem során a következő bánságok és báni tisztségek fordultak elő.[3]
A mai Horvátország területén
[szerkesztés]
Könyves Kálmán magyar uralkodót 1102-ben Horvátország és Dalmácia királyává koronázták Biogradban. Ezt követően 1105-ben egy hadjárat során elfoglalta Zárát, Trogirt, Splitet, valamint a Közép- és Észak-Dalmáciához tartozó főbb szigeteket. Az avar eredetű, Horvátországban is ismert báni különkormányzat intézményének az átültetése is Kálmán királyhoz köthető. A bánok feladata a tartomány: Szlavónia, Dalmácia és Horvátország kormányzata volt, amely elsősorban az igazságszolgáltatást, pénzügyigazgatást, a bíráskodást és a hadügyeket jelentette. A bánokat az 1210-es évekig elsősorban latin banus elnevezéssel illették, az 1210-es évek után megjelent a banus Sclavonie (Szlavónia bánja) kifejezés. Az 1220-as évektől kezdve egy újabb elnevezés, a banus totius Sclavonie (egész Szlavónia bánja) vált kizárólagossá. Az 1160-as évekig a bánok hatalma Horvátországra és Szlavóniára terjedt ki, majd azután, hogy III. Béla visszafoglalta Dalmáciát a Bizánci Birodalomtól, Szlavónia kormányzása is a bán hatáskörébe került. Ettől az időszaktól kezdve ad hoc jelleggel a szlavón bánok helyetteseket neveztek ki maguk helyett, akiket tengermelléki bánoknak neveztek, és Horvátország illetve Dalmácia kormányzata tartozott hozzájuk. A 13. század közepétől kezdve Szlavóniában is megjelent a bánnak egy helyettese, a vicebán. Volt arra is példa a 13. század végén, hogy Horvátország és Dalmácia kormányzata teljesen elvált Szlavóniától, ekkor saját horvát bán irányította ezt a két területet.[4]
A mai Bosznia területén
[szerkesztés]- boszniai bán → jajcai bán
- sói bán → szreberniki bán
- ozorai bán
A mai Szerbia területén
[szerkesztés]- Macsói bán
- barancsi bán → nándorfehérvári bán
- kucsói bán
A mai Románia területén
[szerkesztés](rövid ideig az erdélyi vajdát nevezték bánnak is)
Források
[szerkesztés]- ↑ Markó, László. A magyar állam főméltóságai. Magyar Könyvklub, 226. o. (2000). ISBN 963-14-0582-6
- ↑ Szeberényi Gábor (2011). „Horvátok és országuk a 7–11. században” 5–6. szám, Kiadó: História folyóirat.
- ↑ Történelmi világatlasz. Kartográfiai Vállalat, Budapest, 107. o.. ISBN 963-351-696-X CM (1991)
- ↑ Zsoldos Attila: Magyarország világi archontológiája 1000-1301. Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2011.: 41-48.
További információk
[szerkesztés]
- Bán. In A Pallas nagy lexikona. Szerk. Bokor József. Budapest: Arcanum – FolioNET. 1998. ISBN 963 85923 2 X
- Katolikus lexikon: horvát-szlavón-dalmát bán
- Korbuly Imre: A báni méltóság. Pest, 1868. Online
