Ugrás a tartalomhoz

Andrija Hebrang (politikus, 1899–1949)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hasonló cikkcímek és megnevezések: Andrija Hebrang (egyértelműsítő lap).
Andrija Hebrang
Horvát Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára
Hivatali idő
1942. – 1944. október
ElődVlado Popović
UtódVladimir Bakarić
Jugoszlávia ipari minisztere
Hivatali idő
1945. március 7. – 1946. június 13.
ElődJuraj Šutej
UtódBoris Kidrič
Jugoszlávia Gazdasági Tanácsának elnöke
Hivatali idő
1945. március 7. – 1947.
Jugoszlávia Tervbizottságának elnöke
Hivatali idő
1946. június 13. – 1948. január 8.
Jugoszlávia kereskedelemért és iparért felelős kormánybiztosa
Hivatali idő
1944. október 31. – 1945. március 7.
Katonai pályafutása
Csatáimásodik világháború
Született1899. október 21.
Verőce
Elhunyt1949. június 11. (49 évesen)
Belgrád
PártJugoszláv Kommunisták Szövetsége
GyermekeiAndrija Hebrang
Foglalkozás
  • politikus
  • politikai tiszt
Halál okaakasztás
A Wikimédia Commons tartalmaz Andrija Hebrang témájú médiaállományokat.

Andrija Hebrang (Bačevac, 1899. október 22. – Belgrád, 1949. június 11.) horvát származású jugoszláv kommunista forradalmár és politikus.

Élete és pályafutása

[szerkesztés]

Ifjúkora

[szerkesztés]

Andrija Hebrang a Verőce melletti Bačevacban (ma Gradina része) született Andrija Hebrang és Cecilija Strasser gyermekeként. [1] 1912-ben a Pécs melletti Szentlőrincen járt kereskedelmi iskolába. Ezt követően kereskedősegédként dolgozott Suhopoljében, majd Zágrábba költözött, ahol hivatalnokként dolgozott.[2] Jól beszélt németül és magyarul, oroszul és angolul.[3] Az első világháborúban Eszéken, Zágrábban állomásozott, végül a háború végéig az olaszországi goriziai hadszíntéren harcolt.[2] Nem sokkal később, 1919-ben csatlakozott a kommunistákhoz, és bekapcsolódott a munkásmozgalomba.[4]

Politikai tevékenysége

[szerkesztés]

1919-ben Eszéken a Jugoszláv Szocialista Munkáspárt (kommunisták) tagja lett,[5][6] és prominens tagja volt a párt zágrábi bizottságának. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kormányának 1920. december 29-i rendelete az „Obznana” szűkítette a polgárok különféle demokratikus jogait és betiltotta a kommunista pártot. A megoldatlan horvát kérdés azonban sokkal veszélyesebb volt a kormány számára, mint a kommunista tevékenység. 1923 elején az illegalitásban levő kommunisták megalapították a Jugoszláviai Független Munkáspártot. Ugyanebben az évben Hebrang Zágrábban telepedett le.[7] Először 1924 márciusában tartóztatták le utcai demonstrációk miatt, majd több napot töltött börtönben.[6] Az 1925-ös választásokon a Független Munkáspárt a szavazatok mindössze 1,1%-át szerezte meg, és nem kapott képviselői helyet az Országgyűlésben. A következő évben Hebrang pénztárosként a Magánalkalmazottak Szakszervezetének tanácsához csatlakozott, de még az 1927. októberi kongresszusuk előtt kizárták a szakszervezetből és a közigazgatásból. 1928-ban Pantovčakon ülésezett a zágrábi kommunisták VIII. konferenciája, ahol Hebrang Titóval együtt ellenezte a párton belüli frakcióharcokat. Frakcióellenes áramlatuk győzelme Antun Mavraknak, a párt Horvátországi és Szlavóniai Tartományi Bizottsága titkárának támogatásával lehetővé tette a párt belső rendjének megszilárdítását.[7]

Hebrangot a Komintern áprilisi moszkvai ülésén a Zágrábi Bizottság megbízottjává választották, de 1928. április 13-án a határ átlépése közben letartóztatták.[8] Három hónapig volt letartóztatásban „csavargás és kommunista tevékenység” vádjával, de bizonyítékok hiányában hamarosan szabadon engedték.[9] Tartózkodási helyéül Bačevacot jelölték ki, de illegálisan visszatért Zágrábba, ahol Pavle Radić és Đuro Basaričko meggyilkolása, Ivan Pernar és Ivan Granđa megsebesítése, valamint Stjepan Radićnak 1928. június 20-án a parlamentben történt halálos megsebesítése után a párt tevékenysége felerősödött. A merényletek és az azt követő tiltakozások miatt felerősödött a rendszer ellenfelei, különösen a Parasztpárt tagjai és a kommunisták rendőri üldözése.[8]

Bebörtönzése

[szerkesztés]

A rendőri fellépés keretében Zágrábban letartóztatták a Munkás Kulturális Szövetség vezetőségét, amelynek Hebrang is tagja volt, és egy havi börtönbüntetést kapott. Ezzel egyidejűleg öt évre Bačevacra telepítették ki, de amint a körülmények engedték, illegálisan visszatért Zágrábba. Hebrangot 1928. szeptember 7-én Mihail Vranešsel együtt ismét letartóztatták Zágrábban, a Gundulićeva utcai ház előtt, ahol a párt titkos levéltára volt. Mivel kompromittáló levelekkel és dokumentumokkal tartóztatták le, előzetes letartóztatásba helyezték. Abban az időben az államvédelmi törvény értelmében a kommunizmust a rendszer megdöntésére irányuló tevékenységként értékelték, ami lehetetlenné tette Hebrang enyhébb megbüntetését.[8] A belgrádi tárgyaláson nem ismerte el a kommunista párthoz való kötődését, de meggyőződése szerint kommunistának vallotta magát. Mivel kommunista tevékenysége vitathatatlanul bebizonyosodott, az Állami Államvédelmi Bíróság 1928. november 13-án 12 év börtönre ítélte.[10] Büntetésének letöltésére Lepoglavába küldték, de 1933 végén más politikai foglyokkal, a kommunistákkal együtt Szávaszentdemeterre szállították, mert a lepoglavai sztrájk után a büntetésvégrehajtás vezetése úgy döntött, hogy egy helyre gyűjti a politikai foglyokat.[11]

Hebrang a börtönben az ún. „Vörös Egyetemen” végezte tanulmányait. Szisztematikusan tanulmányozta a politikai gazdaságtant, a történelmet, a nemzeti, a szakszervezeti és a parasztmozgalmi kérdéseket. I. Sándor jugoszláv király meggyilkolása után a börtönben lévő kommunisták felkeresték a horvát nacionalistákat, akiknek a börtönvezetés nem ismerte el a politikai fogoly státuszát. Bebörtönzése idején Hebrang összetűzésbe került Petko Miletić-tyel és csoportjával, akik ragaszkodtak a büntetésvégrehajtás elleni folyamatos harchoz. Hebrang Moša Pijade támogatásával követelte a további konfliktusok megszüntetését, és a megszerzett juttatások felhasználását az elítéltek oktatására, amelyet majd a további forradalmi tevékenységre fordítanak. A Miletić-tyel való összecsapásai Hebrang magánzárkába zárásához, végül 1937. augusztus 6-án a Miletić csoportja elleni sikertelen merénylethez vezettek. [12][13][14] A konfliktus akkor tetőzött, amikor Hebrangot trockistának nyilvánították, és Trockijjal, Kamenyevvel és Zinovjevvel azonosították. Ez akkoriban a lehető legsúlyosabb vádnak számított. Josip Broz volt az, aki megállította a Hebrang és Miletić közötti konfliktust, elsősorban azért, mert a konfliktust a büntetésvégrehajtáson belül akarta tartani, hogy ne terjedjen át az egész pártra. Ugyanakkor meg akarta őrizni Hebrangot a további pártmunkához a jövő számára. Hebrang büntetése 1941. február 15-én járt le, amikor Bačevacra vitték. A büntetésénél hat hónappal többet volt börtönben.[12]

A második világháborúban

[szerkesztés]

Bačevacról Hebrang ismét illegálisan tért vissza Zágrábba. Itt Vladimir Frajtićnál, a Heinzelova utca 7/a szám alatt szállt meg, és azonnal bekapcsolódott a párt munkájába. Beválasztották a Horvát Kommunista (KPH) Párt Központi Bizottságába, és részt vett a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottságával közösen tartott ülésein. 1941. május 4-én részt vett a májusi pártkonferencia munkájában is. A tárgyalások után kinevezték a Horvát Kommunista Párt Katonai Bizottságának elnökévé.[15]

A második világháború harmadik évében, 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, és ugyanazon a napon késő este Hebrang és Bakarić pártkiáltványt írt és tett közzé egy illegális zágrábi rádióállomáson, amelyben a horvátokat arra szólították fel, hogy álljanak ellen a mozgósításnak.[16] 1941 nyarán Zágrábba érkezett a Jugoszláv Kommunista Párt Központi Bizottságának különleges jogkörrel rendelkező megbízottja, a montenegrói Vlado Popović, aki a spanyol polgárháborúban szerzett katonai tapasztalatokat. Josip Broz Tito Hebrangot és Rade Končart nevezte ki legközelebbi munkatársának, és ők hárman alkották 1941. július 6-tól a KPH Operatív Vezetőségét,[16] és átvették a KPH Politikai Hivatalának és a KPH Katonai Bizottságának jogkörét.[17] Končar 1941. november 17-i spliti letartóztatása után Hebrang a KPH Központi Bizottságának titkára lett, és Popović-tyal, 1942. februári letartóztatásáig alkotta a KPH operatív vezetőségét.[17]

Hebrangot 1942. február 25-én hosszú tűzharc után fogta el a rendőrség, mely során súlyosan megsebesült a fején és kórházba szállították. Hebrang csak néhány napig volt a zágrábi Sveti Duh kórházban, majd átszállították a Savska cestai börtönklinikára.[18] 1942. június 13-ig a zágrábi Trg Kulina bana (ma Trg žrtava fašizma) börtönében tartották fogva, ahonnan Ógradiškára küldték büntetésének letöltésére.[19][20] A partizánok kezdeményezésre Hebrangot 29 társával együtt 1942. szeptember 23-án az Okucsány melletti Cage falu közelében Mirko Vutuc és Karl Wagner magas rangú usztasa tisztségviselőire cserélték ki.[21] A felszabadított területre érkezve Hebrang ismét átvette a KPH Központi Bizottságának titkári feladatait. Jugoszlávia Népfelszabadító Antifasiszta Tanácsa (AVNOJ) első ülésén Bihácsban 1942 novemberében megállapodott Josip Broz Titóval Horvátország Nemzeti Felszabadításának Antifasiszta Tanácsa (ZAVNOH) létrehozásáról, melynek alelnöke lett.[19] Beszédeiben hangsúlyozta, hogy a ZAVNOH a horvát szuverenitás kifejezője és a Horvátországgal kapcsolatos döntések meghozataláért felelős testület.

Randolph Churchill, Winston Churchill brit miniszterelnök fia 1944. április 12-én kelt levelében így írta le Hebranggal kapcsolatos tapasztalatait: „Teljesen független típusú ember, aki nem fél kimondani, amit gondol. Teljesen háttérbe szorítja a biztosokat, és jelentősebb, mint bárki, akivel találkoztam ebben az országban, kivéve persze Titót.”[22] Hebrang vezetésével a horvátországi antifasiszta mozgalom olyan eredményeket ért el, amelyek minden mást felülmúltak mind a harcosok, mind a felszabadított területek, mind a nemzeti felszabadító bizottságok számában. 1944 januárjában a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) 11 hadtestéből 5 Horvátországban működött. Ez a KPH Hebrang által vezetett Központi Bizottsága munkájának eredménye volt.[23] Hebrang vezetése alatt a partizánok által uralt területeken a „néphatalom” szervezettebb volt, mint a kommunisták által uralt más területeken, ahol partizánok működtek. 1944 végén kezdeményezte a Horvát Távirati Iroda (Telegrafska Agencija Hrvatske, TAH),[24] mint horvát hírügynökség létrehozását, a kezdeményezést azonban Tito elutasította, mivel Jugoszláviának már volt egy hírügynöksége, a TANJUG.[25]

A háború után

[szerkesztés]
Hebrang beszédet mond a ZAVNOH 3. konferenciáján, Topuszkán 1945-ben

A háború után szovjet mintára megindult az iparosítás és a villamosítás folyamata. A gazdaság egésze, a rendszer kialakítása és az ötéves tervben szereplő fejlesztési stratégia megfogalmazása Andrija Hebrang kezébe került. A Gazdasági Tanács elnökeként és a Tervezési Bizottság elnökeként Hebrang irányította az összes gazdasággal foglalkozó minisztériumot. Tito, Edvard Kardelj és Aleksandar Ranković mellett ő volt Jugoszlávia legbefolyásosabb személye. Az egész gazdaság vezetőjeként Hebrang 1946–47 telén fejezte be ötéves tervét, amelyet a kormány 1947 tavaszán hagyott jóvá. Kellő ismeretek hiányában a terv a szovjet mintát másolta. A leggyorsabban felépült gyárak a nehéz- és hadiipari szektorba tartozó gyárak voltak, amelyek közül Horvátországban a legismertebbek a „Rade Končar” és a „Prvomajska”.

Az ötéves tervben Hebrang az ipari termelést ötszörösére, a mezőgazdasági termelést másfélszeresére, az egy főre jutó GDP-t 1,8-szorosára, a nemzeti jövedelmet 1,8-szorosára kívánta növelni. A tervben szerepelt a szakképzett munkaerő növelése is, 350 ezerről 750 ezerre. A Horvát Szövetségi Köztársaság esetében úgy döntöttek, hogy ipari termelését 452%-kal kell növelni. Az ipar rohamos fejlődése nagy létszámot igényelt, így az 1945. évi 461 000 munkáslétszámot 1949-re 1 990 000 főre emelték. 1947. január 17-én Kardelj a Horvátországi Kommunista Párt Központi Bizottsága előtt kijelentette, hogy Jugoszlávia iparilag erősebb lesz, mint Ausztria és Csehszlovákia. Kardelj és Bakarić egyaránt a könnyűipar fejlesztését szorgalmazták, Hebrangnak a mezőgazdaságot kiszolgáló iparról alkotott elképzelése helyett. [26]

Késői évei és halála

[szerkesztés]

A Tito és Sztálin közötti szakítás kezdete körül, 1948-ban Hebrangot azzal gyanúsították, hogy Sztálin első számú jelöltje volt Tito leváltására.[5] Hebrang így feketelistára került, és kizárták a Jugoszláv Kommunista Pártból. Márciusban már lehallgatták a telefonjait, áprilisban pedig felmentve minden hivatali feladat alól házi őrizetbe helyezték. Májusban azzal vádolták, hogy együttműködött az usztasákkal és a Gestapoval Jugoszlávia ellen és miután Tito szakított Joszif Sztálinnal a szovjeteknek kémkedett.

Hebrangot Belgrádban tartóztatták le az UDBA ügynökei, és hazaárulással vádolták meg. Feleségét és kisgyermekeit házi őrizetbe helyezték. Gyanús körülmények között tűnt el. Milorad Milatović, az UDBA tisztviselője, aki a Hebrang-ügyben volt felelős, 1952-ben azt állította, hogy Hebrang öngyilkos lett a belgrádi Glavnjača börtönben 1949. június 11-én, de holttestét soha nem találták meg, és hivatalos halotti anyakönyvi kivonatot sem készítettek. Az 1980-as évek végén több történész kutatásai alapján arról számolt be, hogy Hebrangot belgrádi börtöncellájában politikai okokból meggyilkolták.[27]

A Hebrang család sírja Zágrábban a Mirogoj temetőben

Nem sokkal Hebrang letartóztatása után feleségét, Olgát tizenkét év börtönre ítélték, gyermekeit pedig nővéréhez, Ilonához küldték Zágrábba. Családja kénytelen volt megváltoztatni a vezetéknevét, mivel a kormány feketelistára helyezett mindenkit, akinek a vezetékneve Hebrang volt. 1992-ben a Horvát Köztársaság kormánya a „kommunizmus áldozataként” rehabilitálta Hebrangot.[28] Fiai, Andrija és Branko aktívan részt vettek apjuk rehabilitációjában és maradványainak visszaszolgáltatásában. [29]

Emlékezete

[szerkesztés]
  • Zágráb központjának egyik utcája, az ulica Andrije Hebranga róla kapta a nevét.
  • 1999. október 21-én, Hebrang 100. születésnapján a horvát posta az ő képmását és egy emlékborítékot tartalmazó postabélyeget bocsátott ki.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Kisić-Kolanović, 1996., 15. o.
  2. ↑ a b Kalinić, 1996., 281. o.
  3. ↑ Ivanković-Vonta, 1988., 13. o.
  4. ↑ Kalinić, 2008., 15. o.
  5. ↑ a b 100th Anniversary of the Birth of Andrija Hebrang. posta.hr. Croatian Post. [2014. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 14.)
  6. ↑ a b Kisić-Kolanović, 1996., 22. o.
  7. ↑ a b Kalinić, 1996., 282.-283. o.
  8. ↑ a b c Kalinić, 1996., str. 283.
  9. ↑ Kalinić, 2008., 16. o.
  10. ↑ Kalinić, 2008., 19. o.
  11. ↑ Kalinić, 1996., 283.-284. o.
  12. ↑ a b Kalinić, 1996., 284. o.
  13. ↑ Pavle Kalinić, Andrija Hebrang - svjedoci govore, 3. izd., Profil International, Zagreb, 2008., ISBN 978-953-12-0761-4, 18. o. Nastavak verbalnih sukoba odlučio je prekinuti Petko Miletić naručivši atentat na Hebranga. Napadu dvojice "Petkovaca" motkama 6. kolovoza 1937. uspješno se odupro džepnim nožićem.
  14. ↑ Pavle Kalinić, Andrija Hebrang - svjedoci govore, 3. izd., Profil International, Zagreb, 2008., ISBN 978-953-12-0761-4, fusnota 32, 18. o.:Atentat na Hebranga izveli su Hivzija i Benko po izričitoj zapovjedi Petka Miletića.
  15. ↑ Kalinić, 1996., 285. o.
  16. ↑ a b Kisić-Kolanović, 1996., 55. o.
  17. ↑ a b Ivanković-Vonta, 1988., 15. o.
  18. ↑ Kisić-Kolanović, 1996., 62.-63. o.
  19. ↑ a b Tanner (1997), p. 164
  20. ↑ Kalinić, 2008., 23. o.
  21. ↑ Gregorić, 1973., 198.-200. o.
  22. ↑ "Tito-Churchill: Strogo tajno", Globus, Zagreb, 1981., 133. o.
  23. ↑ Naši kandidati, Narodni front Hrvatske, 1945.
  24. ↑ (2006) „O ulozi i važnosti Hine u hrvatskome medijskom prostoru” (horvát nyelven). Medijska istraživanja 12 (1), 117–121. o. (Hozzáférés: 2016. január 3.) 
  25. ↑ Izvori za istoriju SKJ, knjiga 20, 446. o.
  26. ↑ Banac, Ivo. Sa Staljinom protiv Tita.. Zagreb: Globus (1990) 
  27. ↑ Europe from the Balkans to the Urals: the disintegration of Yugoslavia. Oxford University Press, 75. o. (1996). ISBN 0-19-829200-7 
  28. ↑ Opća i nacionalna enciklopedija: Hebrang, Andrija. (Hozzáférés: 2013. október 16.)
  29. ↑ Rehabilitiran Andrija Hebrang. [2011. október 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. április 25.)

Források

[szerkesztés]
  • Ivo Banac, Sa Staljinom protiv Tita. Zagreb: Globus, 1990. ISBN 86-343-0407-8
  • Milovan Đilas, Memoir of a revolutionary. New York: Harcourt Brace Jovanovich, 1973.
  • Pavle Gregorić, NOB u sjeveroistočnoj Hrvatskoj 1942.: sjećanja i dokumenti. Zagreb: Stvarnost, 1973.
  • Zvonko Ivanković-Vonta, Hebrang. Zagreb: Scientia Yugoslavica, 1988. ISBN 8681183036
  • Pavle Kalinić, Andrija Hebrang - svjedoci govore. 3. izd., Zagreb: Profil International, 2008. ISBN 9789531207614
  • Pavle Kalinić, "Andrija Hebrang i hrvatsko pitanje", Politička misao, tom XXXIII, br. 2-3. Zagreb: Fakultet političkih znanosti u Zagrebu, 1996. ISSN 00323241
  • Nada Kisić Kolanović, Hebrang: iluzije i otrežnjenja. Zagreb: Institut za suvremenu povijest, 1996. ISBN 9536324040
  • Janko Pleterski, "Srbi u političkoj strukturi NOB u Hrvatskoj", Naše teme, 32 (4), Zagreb, 1988.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Andrija Hebrang (otac) című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Andrija Hebrang (politican, born 1899) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Andrija_Hebrang_(politikus,_1899–1949)&oldid=26712373”