Ugrás a tartalomhoz

2017-es angol labdarúgókupa-döntő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2017-es FA-kupa döntő
Kiírás:
2016–2017-es angol labdarúgókupa
A mérkőzés végeredménye
Anglia Anglia
Arsenal Celsea
21
A mérkőzés adatai
Dátum2017. május 27.
StadionWembley Stadion
VárosLondon
JátékvezetőAnthony Taylor
Nézőszám89 472

 ← 20162018 → 

A 2017-es angol labdarúgókupa-döntő a 136. döntő a világ legrégebbi labdarúgó-versenyének, az FA-kupának a történetében. A mérkőzést a Wembley Stadionban, Londonban rendezték 2017. május 27-én. A két résztvevő a két londoni rivális, az Arsenal és az Chelsea volt. A mérkőzés győztese jogot szerez a 2017–2018-as Európa-liga sorozatban való indulásra.[1] Mivel mindkét csapat megtette ezt a bajnokságban, a Chelsea bajnokként a 2017–2018-as Bajnokok Ligájába kvalifikált, így a bajnoki 7. Everton is nemzetközi kupa indulási jogot szerzett.[2]

A találkozó a 2002-es kupafinálé visszavágója is volt egyben, valamint 2003 óta az első olyan mérkőzés amikor mindkét fél hazai pályán a bajnoki idényben legyőzte a rivális csapatot. 2016 szeptemberében az Arsenal nyert 3-0 arányban, míg 2017 februárjában a Chelsea bizonyult jobbnak 3-1-re.

Az Egyesült Királyságban a mérkőzés élő közvetítésben látható a BBC-n és a BT Sport televíziós csatornákon, utóbbin csak előfizetéssel rendelkező nézők számára.[3][4]

Út a döntőbe

[szerkesztés]

Arsenal

[szerkesztés]
Forduló Ellenfél Eredmény
3. forduló Preston North End (V) 1–2
4. forduló Southampton (V) 0–5
5. forduló Sutton United (V) 0–2
Negyeddöntő Lincoln City (H) 5–0
Elődöntő Manchester City (S) 2–1 (h.u)
(H) = Hazai pálya; (V) = Idegenbeli mérkőzés; (S) = Semleges pálya.

Premier League résztvevőként az Arsenal a harmadik körben csatlakozott a kupaküzdelmekhez. Ebben a fordulóban a másodosztályú Preston North End volt az ellenfelük. Az Arsenal 2-1 nyert a Deepdale-en, Aaron Ramsey és Olivier Giroud góljaival.[5] A negyedik körben a szintén a Premier League-ben szereplő Southampton következett. A St. Mary’s Stadionban az Arsenal simán nyert 5-0 arányban a két gólt szerző Danny Welbeck és mesterhármast elérő Theo Walcott vezérletével.[6] Az ötödik fordulóban a National League-ben szereplő Sutton United következett. A londoniak 2-0-s győzelmet arattak Lucas Pérez és Walcott góljaival.[7] A mérkőzéssel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Sutton United tartalék kapusa, Wayne Shaw után vizsgálódott az Angol Labdarúgó Szövetség és Szerencsejáték Bizottság, miután a kispadon elfogyasztott egy pitét, és a mérkőzés előtt többek között erre is lehetett fogadást kötni.[8] A negyeddöntőben az Arsenal otthon fogadta a szintén National League szereplő Lincoln Cityt. Az Emirates Stadionban 5-0-s hazai siker született, Walcott, Giroud, Alexis Sánchez, Ramsey és egy öngól által.[9] Az elődöntőben semleges Wembley Stadionban, az Arsenal a Manchester Cityvel találkozott és hosszabbítás után 2–1-re nyert Nacho Monreal és Sánchez góljaival.[10]

Chelsea

[szerkesztés]
Forduló Ellenfél Eredmény
3. forduló Peterborough United (H) 4–1
4. forduló Brentford (H) 4–0
5. forduló Wolverhampton Wanderers (V) 0–2
Negyeddöntő Manchester United (H) 1–0
Elődöntő Tottenham Hotspur (S) 4–2
(H) = Hazai pálya; (V) = Idegenbeli mérkőzés; (S) = Semleges helyszín.
A Chelsea játékosai a Tottenham Hotspur elleni győzelmet ünnepelik.

A Chelsea is a harmadik fordulóban kezdett, a League One-ban szereplő Peterborough United ellen játszottak hazai pályán . A Samford Bridgen 4-1-re győztek a londoni kékek a két gólt szerző Pedro, valamint Michy Batshuayi és Willian révén, annak ellenére, hogy a csapatkapitány John Terryt kiállították.[11] A negyedik fordulóban a másodosztályú Brentford következett, ezúttal is otthon. Újabb 4-0-s győzelem született Pedro, Willian, Branislav Ivanović és Batshuayi találataival.[12] Az ötödik körben a Wolverhampton Wanderers következett. A Molineux Stadionban 2-0-s Chelsea siker született, a gólokat Pedro és Diego Costa szerezte.[13] A negyeddöntőben sikerült legyőzniük a kupa előző évi győztesét, a Manchester Unitedet. Stamford Bridgen N'Golo Kanté szerezte a találkozó egyetlen gólját.[14] Az elődöntőben a Wembley Stadionban a londoni rivális Tottenham Hotspurrel mérkőztek. A Chelsea jutott a döntőbe, miután 4-2-re győztek a duplázó Willian, valamint Eden Hazard és Nemanja Matić góljaival.[15]

A mérkőzés

[szerkesztés]

A mérkőzést az Arsenal kezdte támadóbb felfogásban, Alexis Sánchez már a 4. percben megszerezte a vezetést csapatának. Elsőre az asszisztens lest jelzett, de Anthony Taylor játékvezető felülbírálta segítőjét és megadta a gólt. Az Arsenal ezt követően is veszélyesebben játszott, még kétszer veszélyeztettek az első félidőben. A szünet után Victor Moses megkapta második sárga lapját, így a Chelsea emberhátrányba került. Ennek ellenére Diego Costa a 76. percben egyenlített, de három perc múlva Ramsey révén megszerezte a győztes gólt az Arsenal, amely története 13. kupagyőzelmét aratta.[16]

Összefoglaló

[szerkesztés]
Arsenal 2–1 Chelsea
Sánchez Gól : 4' 4'
Ramsey Gól : 79' 79'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Costa Gól : 76' 76'
Wembley Stadion, London
Nézőszám: 89 472
Játékvezető: Anthony Taylor

Arsenal
Chelsea
GK 13 COL David Ospina
CB 16 ENG Rob Holding Sárga lap 53'
CB 4 GER Per Mertesacker (c)
CB 18 ESP Nacho Monreal
RM 24 ESP Héctor Bellerín
CM 8 WAL Aaron Ramsey Sárga lap 9'
CM 29 SUI Granit Xhaka Sárga lap 81'
LM 15 ENG Alex Oxlade-Chamberlain lecserélve 82'
RW 7 CHI Alexis Sánchez lecserélve 90+3'
CF 23 ENG Danny Welbeck lecserélve 78'
LW 11 GER Mesut Özil
Cserék:
GK 33 CZE Petr Čech
MF 34 FRA Francis Coquelin Sárga lap 83' becserélve 82'
MF 35 EGY Mohamed en-Neni becserélve 90+3'
FW 9 ESP Lucas Pérez
FW 12 FRA Olivier Giroud becserélve 78'
FW 14 ENG Theo Walcott
FW 17 NIG Alex Iwobi
Menedzser:
FRA Arsène Wenger
GK 13 BEL Thibaut Courtois
CB 28 ESP César Azpilicueta
CB 30 BRA David Luiz
CB 24 ENG Gary Cahill
RM 15 NIG Victor Moses sárga lap2. sárga lapkiállítva 57′, 68′
CM 7 FRA N'Golo Kanté Sárga lap 59'
CM 21 SER Nemanja Matić lecserélve 61'
LM 3 ESP Marcos Alonso
RW 11 ESP Pedro lecserélve 72'
CF 19 ESP Diego Costa lecserélve 88'
LW 10 BEL Eden Hazard
Cserék:
GK 1 BIH Asmir Begović
DF 5 FRA Kurt Zouma
DF 6 NED Nathan Aké
DF 26 ENG John Terry
MF 4 ESP Cesc Fàbregas becserélve 61'
MF 22 BRA Willian becserélve 72'
FW 23 BEL Michy Batshuayi becserélve 88'
Menedzser:
ITA Antonio Conte

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 2017–18 UEFA access list”, Kiadó: UEFA. (Hozzáférés: 2017. április 23.) 
  2. Premier League and Football League: Ups & downs and European qualification. BBC Sport, 2016. május 30. (Hozzáférés: 2017. május 23.)
  3. FA Cup Final 2017 across the BBC. BBC News, 2017. május 25. (Hozzáférés: 2017. május 26.)
  4. Arsenal v Chelsea: Live stream the FA Cup final online or watch on TV with BT Sport. BT Sport, 2017. május 23. (Hozzáférés: 2017. május 26.)
  5. Rose, Gary: Preston North End 1–2 Arsenal. BBC Sport, 2017. január 7. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  6. McNulty, Phil: Southampton 0–5 Arsenal. BBC Sport, 2017. január 28. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  7. McNulty, Phil: Sutton United 0–2 Arsenal. BBC Sport, 2017. február 20. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  8. Aarons, Ed: Wayne Shaw leaves Sutton United amid investigations over pie-eating stunt. The Guardian. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  9. Rose, Gary: Arsenal 5–0 Lincoln City. BBC Sport, 2017. március 11. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  10. Alexis Sanchez hits extra-time winner as Arsenal edge FA Cup thriller against Manchester City. Eurosport, 2017. február 17. (Hozzáférés: 2017. április 23.)
  11. Reddy, Luke: Chelsea 4–1 Peterborough United. BBC Sport, 2017. január 8. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  12. Chelsea 4–0 Brentford. BBC Sport, 2017. január 28. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  13. Wolverhampton Wanderers 0–2 Chelsea. BBC Sport, 2017. február 18. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  14. McNulty, Phil: Chelsea 1–0 Manchester United. BBC Sport, 2017. március 13. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  15. McNulty, Phil: Chelsea 4–2 Tottenham Hotspur. BBC Sport, 2017. április 22. (Hozzáférés: 2017. április 22.)
  16. PL: A. Sánchez zseniális gólt lőtt, győzött az Arsenal. Nemzeti Sport, 2017. május 27. (Hozzáférés: 2017. május 27.)