Ugrás a tartalomhoz

2016–2017-es Európa-liga (selejtezők)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2016–2017-es Európa-liga selejtezőit négy fordulóban bonyolították le 2016. június 30. és augusztus 25. között. A rájátszás párosításainak győztesei jutottak be a 2016–2017-es Európa-liga csoportkörébe.

Fordulók és időpontok

[szerkesztés]
Forduló Sorsolás dátuma 1. mérkőzés 2. mérkőzés
1. forduló 2016. június 20., 13:00[1][2] 2016. június 30. 2016. július 7.
2. forduló 2016. június 20., 14:30[2][3] 2016. július 14. 2016. július 21.
3. forduló 2016. július 15., 13:00[4][5] 2016. július 28. 2016. augusztus 4.
Rájátszás 2016. augusztus 5., 13:00[6][7] 2016. augusztus 18. 2016. augusztus 25.

1. selejtezőkör

[szerkesztés]

1. selejtezőkör, kiemelés

[szerkesztés]

Az 1. selejtezőkörben 96 csapat vett részt. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján 10 csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.[1][2]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Dánia FC Midtjylland (5)
Skócia Hearts (2)
Lettország FK Ventspils (4)
Észak-Írország Linfield (3)
Norvégia Stabæk (1)

Feröer Víkingur Gøta (6)
Litvánia Sūduva Marijampolė (7)
Írország Cork City (8)
Észtország Infonet Tallinn (9)
Wales Connah’s Quay Nomads (10)

Finnország HJK (2)
Svédország IFK Göteborg (1)
Izland KR (3)
Írország St. Patrick’s Athletic (4)
Észtország FC Levadia (5)

Feröer HB Tórshavn (7)
Luxemburg Jeunesse Esch (6)
Litvánia Atlantas (9)
Észak-Írország Glenavon (8)
Wales Llandudno FC (10)

Fehéroroszország Dinama Minszk (3)
Dánia Brøndby IF (2)
Skócia Aberdeen FC (1)
Írország Shamrock Rovers (5)
Észtország Nõmme Kalju (4)

Luxemburg Fola Esch (10)
Finnország RoPS (7)
Izland Valur (9)
Lettország Spartaks Jūrmala (8)
Litvánia FK Trakai (6)

4. csoport 5. csoport 6. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Svédország AIK (1)
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk (2)
Norvégia Odd (3)
Luxemburg Differdange 03 (4)
Izland Breiðablik (5)

Észak-Írország Cliftonville (6)
Lettország FK Jelgava (7)
Finnország IFK Mariehamn (8)
Feröer NSÍ Runavík (9)
Wales Bala Town FC (10)

Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (1)
Szerbia Vojvodina (2)
Grúzia Dila Gori (4)
Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg (3)
Szlovénia NK Domžale (5)

Örményország Sirak (6)
Málta Birkirkara FC (8)
Andorra Lusitanos (7)
Montenegró Bokelj (9)
San Marino Folgore (10)

Magyarország Videoton (5)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (2)
Észak-Macedónia Rabotnicski (3)
Szerbia FK Čukarički (4)
Örményország Pjunik (1)

Kazahsztán Ordabaszi (6)
Montenegró Budućnost Podgorica (8)
Moldova Zaria Bălți (7)
Andorra UE Santa Coloma (9)
Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa (10)

7. csoport 8. csoport 9. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Azerbajdzsán Neftçi (4)
Ausztria Admira Wacker (3)
Izrael Bétár Jerusálajim (2)
Albánia Kukësi (1)
Moldova Zimbru Chișinău (5)

Montenegró Rudar Pljevlja (10)
Grúzia Csihura Szacshere (7)
Szlovákia Spartak Myjava (8)
Bosznia-Hercegovina Sloboda Tuzla (9)
Málta Balzan FC (6)

Izrael Makkabi Tel-Aviv (4)
Magyarország Debreceni VSC (2)
Azerbajdzsán Qəbələ PFK (3)
Liechtenstein FC Vaduz (1)
Bulgária Beroe Sztara Zagora (5)

Szlovénia Gorica (6)
Grúzia SZK Szamtredia (8)
Bosznia-Hercegovina Radnik Bijeljina (7)
San Marino La Fiorita (9)
Észak-Macedónia FK Sileks (10)

Ciprusi Köztársaság Omónia (4)
Szlovákia Spartak Trnava (2)
Kazahsztán Kajrat Almati (3)
Lengyelország Cracovia Kraków (1)

Észak-Macedónia Skendija 79 (5)
Málta Hibernians (7)
Albánia Teuta Durrës (6)
Örményország Bananc (8)

10. csoport
Kiemelt Nem kiemelt

Szlovákia Slovan Bratislava (4)
Kazahsztán Aktöbe FK (2)
Lengyelország Zagłębie Lubin (3)
Moldova Dacia Chișinău (1)

Azerbajdzsán Gəncə PFK (5)
Bulgária Szlavija Szofija (6)
Magyarország MTK Budapest (7)
Albánia Partizani Tirana (8)

1. selejtezőkör, párosítások

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
FC Midtjylland Dánia2–0Litvánia Sūduva Marijampolė1–01–0
Hearts Skócia6–3[s1 1]Észtország Infonet Tallinn2–14–2
Connah’s Quay Nomads Wales1–0[s1 1]Norvégia Stabæk0–01–0
FK Ventspils Lettország4–0Feröer Víkingur Gøta2–02–0
Linfield Észak-Írország1–2Írország Cork City0–11–1
FC Levadia Észtország3–1Feröer HB Tórshavn1–12–0
Atlantas Litvánia1–3Finnország HJK0–21–1
IFK Göteborg Svédország7–1Wales Llandudno FC5–02–1
St. Patrick’s Athletic Írország2–2 (i.g.)Luxemburg Jeunesse Esch1–01–2
KR Izland8–1Észak-Írország Glenavon2–16–0
Shamrock Rovers Írország1–3Finnország RoPS0–21–1
Valur Izland1–10Dánia Brøndby IF1–40–6
Aberdeen FC Skócia3–2Luxemburg Fola Esch3–10–1
FK Trakai Litvánia3–5[s1 1]Észtország Nõmme Kalju2–11–4
Dinama Minszk Fehéroroszország4–1Lettország Spartaks Jūrmala2–12–0
Breiðablik Izland4–5Lettország FK Jelgava2–32–2
NSÍ Runavík Feröer0–7Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk0–20–5
AIK Svédország4–0Wales Bala Town FC2–02–0
Differdange 03 Luxemburg1–3Észak-Írország Cliftonville1–10–2
Odd Norvégia3–1Finnország IFK Mariehamn2–01–1
NK Domžale Szlovénia5–2Andorra Lusitanos3–12–1
Bokelj Montenegró1–6Szerbia Vojvodina1–10–5
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság6–1San Marino Folgore3–03–1
Dila Gori Grúzia1–1 (t. 1–4)Örményország Sirak1–00–1 (h.u.)
NK Široki Brijeg Bosznia-Hercegovina1–3Málta Birkirkara FC1–10–2
Videoton Magyarország3–2Moldova Zaria Bălți3–00–2
UE Santa Coloma Andorra2–7Horvátország Lokomotiva Zagreb1–31–4
College Europa Gibraltár (brit tengerentúli terület)3–2[s1 1]Örményország Pjunik2–01–2
FK Čukarički Szerbia6–3Kazahsztán Ordabaszi3–03–3
Rabotnicski Észak-Macedónia1–2Montenegró Budućnost Podgorica1–10–1
Zimbru Chișinău Moldova3–3 (i.g.)Grúzia Csihura Szacshere0–13–2
Sloboda Tuzla Bosznia-Hercegovina0–1Izrael Bétár Jerusálajim0–00–1
Kukësi Albánia2–1Montenegró Rudar Pljevlja1–11–0
Balzan FC Málta2–3[s1 1]Azerbajdzsán Neftçi0–22–1
Admira Wacker Ausztria4–3Szlovákia Spartak Myjava1–13–2
Beroe Sztara Zagora Bulgária2–0Bosznia-Hercegovina Radnik Bijeljina0–02–0
La Fiorita San Marino0–7Magyarország Debreceni VSC0–50–2
FC Vaduz Liechtenstein5–2Észak-Macedónia FK Sileks3–12–1
Makkabi Tel-Aviv Izrael4–0Szlovénia Gorica3–01–0
Qəbələ PFK Azerbajdzsán6–3Grúzia SZK Szamtredia5–11–2
Teuta Durrës Albánia0–6Kazahsztán Kajrat Almati0–10–5
Spartak Trnava Szlovákia6–0Málta Hibernians3–03–0
Bananc Örményország1–5Ciprusi Köztársaság Omónia0–11–4 (h.u.)
Skendija 79 Észak-Macedónia4–1Lengyelország Cracovia Kraków2–02–1
Szlavija Szofija Bulgária1–3Lengyelország Zagłębie Lubin1–00–3
Aktöbe FK Kazahsztán1–3Magyarország MTK Budapest1–10–2
Partizani Tirana Albániajáték nélkül[s1 2]Szlovákia Slovan Bratislava0–0törölve
Gəncə PFK Azerbajdzsán1–0Moldova Dacia Chișinău0–01–0
  1. a b c d e A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.
  2. Az albán bajnok Skënderbeu Korçë csapatát az UEFA kizárta a bajnokok ligájából.[8] A Skënderbeu a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, amely 2016. július 6-án a fellebbezést elutasította. A kvótát a bajnoki második helyezett Partizani Tirana csapata kapta, amely ekkor már az 1. selejtezőkör, 1. mérkőzését lejátszotta. A Partizani Tirana átkerült az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörébe, a Partizani 1. selejtezőkörbeli ellenfele a szlovák Slovan Bratislava az 1. selejtezőkör, 2. mérkőzésének lejátszása nélkül továbbjutott a 2. selejtezőkörbe.[9][10][11]

1. selejtezőkör, mérkőzések

[szerkesztés]
2016. június 30.
19:00
FC Midtjylland Dánia 1–0 Litvánia Sūduva Marijampolė
Onuachu Gól : 56' 56' (0–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 6.
17:45
Infonet Tallinn Észtország 2–4 Skócia Hearts
Harin Gól : 51' 51'
Voskoboinikov Gól : 63' 63'
(0–3)
Jegyzőkönyv
Paterson Gól : 2' 2'
Rossi Gól : 9' 9' Gól : 52' 52'
Öztürk Gól : 45+1' 45+1'


2016. június 30.
20:15
Connah’s Quay Nomads Wales 0–0 Norvégia Stabæk
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
17:00
FK Ventspils Lettország 2–0 Feröer Víkingur Gøta
Karlsons Gól : 5' 5' Gól : 37' 37' (2–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 7.
19:00
Víkingur Gøta Feröer 0–2 Lettország FK Ventspils
(0–0)
Jegyzőkönyv
Jemeļins Gól : 57' 57' (11-esből)
Karlsons Gól : 90+2' 90+2'


2016. június 30.
20:45
Linfield Észak-Írország 0–1 Írország Cork City
(0–0)
Jegyzőkönyv
Maguire Gól : 63' 63' (11-esből)

2016. július 7.
20:45
Cork City Írország 1–1 Észak-Írország Linfield
Maguire Gól : 49' 49' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Stafford Gól : 52' 52'


2016. június 30.
18:00
FC Levadia Észtország 1–1 Feröer HB Tórshavn
Marin Gól : 65' 65' (0–1)
Jegyzőkönyv
Jespersen Gól : 21' 21'

2016. július 7.
17:00
HB Tórshavn Feröer 0–2 Észtország FC Levadia
(0–0)
Jegyzőkönyv
Kobzar Gól : 71' 71'
Miranchuk Gól : 90+2' 90+2'


2016. június 30.
18:00
Atlantas Litvánia 0–2 Finnország HJK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Morelos Gól : 53' 53' Gól : 85' 85'

2016. július 7.
18:00
HJK Finnország 1–1 Litvánia Atlantas
Taiwo Gól : 30' 30' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Papšys Gól : 76' 76'


2016. június 30.
18:30
IFK Göteborg Svédország 5–0 Wales Llandudno FC
Engvall Gól : 11' 11'
Rieks Gól : 12' 12'
Salomonsson Gól : 36' 36'
Hysén Gól : 79' 79' Gól : 81' 81'
(3–0)
Jegyzőkönyv

Játékvezető: Martin Lundby (norvég)

2016. július 7.
20:00
Llandudno FC Wales 1–2 Svédország IFK Göteborg
Hughes Gól : 72' 72' (0–1)
Jegyzőkönyv
Smedberg-Dalence Gól : 36' 36'
Sköld Gól : 54' 54'


2016. június 28.
20:45
St. Patrick’s Athletic Írország 1–0 Luxemburg Jeunesse Esch
Fagan Gól : 10' 10' (1–0)
Jegyzőkönyv

Játékvezető: Pavel Orel (cseh)


2016. június 30.
21:15
KR Izland 2–1 Észak-Írország Glenavon
Pálmason Gól : 40' 40'
Friðjónsson Gól : 78' 78' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Kelly Gól : 14' 14'

2016. július 7.
20:45
Glenavon Észak-Írország 0–6 Izland KR
(0–2)
Jegyzőkönyv
Chopart Gól : 6' 6' Gól : 29' 29'
Friðjónsson Gól : 53' 53' (11-esből)
Andersen Gól : 68' 68'
Hauksson Gól : 78' 78'
Fazlagic Gól : 80' 80'


2016. június 30.
21:00
Shamrock Rovers Írország 0–2 Finnország RoPS
(0–1)
Jegyzőkönyv
Lahdenmäki Gól : 27' 27'
Saksela Gól : 74' 74'

2016. július 7.
18:00
RoPS Finnország 1–1 Írország Shamrock Rovers
Muinonen Gól : 26' 26' (1–1)
Jegyzőkönyv
McCabe Gól : 22' 22' (11-esből)


2016. június 30.
23:00
Valur Izland 1–4 Dánia Brøndby IF
Ingvarsson Gól : 90+3' 90+3' (0–0)
Jegyzőkönyv
Wilczek Gól : 47' 47' Gól : 54' 54'
Pukki Gól : 61' 61'
Jakobsen Gól : 79' 79'

2016. július 7.
18:30
Brøndby IF Dánia 6–0 Izland Valur
Wilczek Gól : 5' 5'
Hjulsager Gól : 15' 15'
Pukki Gól : 26' 26' Gól : 57' 57'
Stückler Gól : 71' 71' Gól : 90+3' 90+3'
(3–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
20:45
Aberdeen FC Skócia 3–1 Luxemburg Fola Esch
Logan Gól : 68' 68'
McGinn Gól : 90+3' 90+3'
Rooney Gól : 90+8' 90+8' (11-esből)
(0–0)
Jegyzőkönyv
Klein Gól : 70' 70'

2016. július 7.
18:30
Fola Esch Luxemburg 1–0 Skócia Aberdeen FC
Hadji Gól : 45' 45' (1–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
18:00
FK Trakai Litvánia 2–1 Észtország Nõmme Kalju
Valskis Gól : 69' 69'
Arshakyan Gól : 78' 78'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Wakui Gól : 6' 6' (11-esből)

2016. július 7.
20:00
Nõmme Kalju Észtország 4–1 Litvánia FK Trakai
Rodrigues Gól : 66' 66'
Sidorenkov Gól : 69' 69'
Neemelo Gól : 87' 87' Gól : 90+2' 90+2'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Arshakyan Gól : 14' 14'


2016. június 30.
18:00
Dinama Minszk Fehéroroszország 2–1 Lettország Spartaks Jūrmala
Bykov Gól : 18' 18' Gól : 81' 81' (1–0)
Jegyzőkönyv
Ulimbaševs Gól : 79' 79'

2016. július 7.
18:00
Spartaks Jūrmala Lettország 0–2 Fehéroroszország Dinama Minszk
(0–1)
Jegyzőkönyv
Khvashchynski Gól : 11' 11'
El-Monir Gól : 90+1' 90+1'


2016. június 30.
21:15
Breiðablik Izland 2–3 Lettország FK Jelgava
Bamberg Gól : 13' 13'
Sigurjónsson Gól : 90+6' 90+6'
(1–3)
Jegyzőkönyv
Kļuškins Gól : 10' 10'
Redjko Gól : 33' 33'
Grigaravičius Gól : 44' 44'


2016. június 30.
20:00
NSÍ Runavík Feröer 0–2 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
(0–1)
Jegyzőkönyv
Starhorodskyi Gól : 45+1' 45+1' (11-esből) Gól : 84' 84' (11-esből)


2016. június 30.
18:30
AIK Svédország 2–0 Wales Bala Town FC
Affane Gól : 27' 27'
Johansson Gól : 52' 52'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 7.
19:30
Bala Town FC Wales 0–2 Svédország AIK
(0–2)
Jegyzőkönyv
Avdić Gól : 8' 8'
Strandberg Gól : 24' 24'
Belle Vue, Rhyl
Játékvezető: Fedayi San (svájci)


2016. július 7.
20:45
Cliftonville Észak-Írország 2–0 Luxemburg Differdange 03
McDaid Gól : 2' 2'
J. Donnelly Gól : 75' 75'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
19:00
Odd Norvégia 2–0 Finnország IFK Mariehamn
Grøgaard Gól : 63' 63'
Occéan Gól : 86' 86'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 7.
18:00
IFK Mariehamn Finnország 1–1 Norvégia Odd
Mantilla Gól : 4' 4' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bentley Gól : 78' 78'


2016. június 30.
20:00
NK Domžale Szlovénia 3–1 Andorra Lusitanos
Dobrovoljc Gól : 11' 11'
Horić Gól : 26' 26'
Črnic Gól : 43' 43'
(3–1)
Jegyzőkönyv
Luizão Gól : 5' 5'

2016. július 7.
20:30
Lusitanos Andorra 1–2 Szlovénia NK Domžale
Luizão Gól : 18' 18' (1–2)
Jegyzőkönyv
Majer Gól : 5' 5'
Morel Gól : 42' 42'


2016. június 30.
17:30
Bokelj Montenegró 1–1 Szerbia Vojvodina
Đenić Gól : 5' 5' (1–1)
Jegyzőkönyv
Meleg Gól : 6' 6'

2016. július 7.
20:00
Vojvodina Szerbia 5–0 Montenegró Bokelj
Malbašić Gól : 9' 9' Gól : 42' 42'
Meleg Gól : 60' 60'
Trujić Gól : 63' 63' Gól : 87' 87'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
19:00
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 3–0 San Marino Folgore
Tričkovski Gól : 22' 22' Gól : 34' 34'
Alves Gól : 31' 31'
(3–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 7.
20:30
Folgore San Marino 1–3 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
Traini Gól : 35' 35' (1–0)
Jegyzőkönyv
Tričkovski Gól : 51' 51' Gól : 55' 55'
Alves Gól : 65' 65' (11-esből)


2016. június 30.
16:00
Dila Gori Grúzia 1–0 Örményország Sirak
Modebadze Gól : 36' 36' (1–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
19:00
NK Široki Brijeg Bosznia-Hercegovina 1–1 Málta Birkirkara FC
Baraban Gól : 45' 45' (1–1)
Jegyzőkönyv
Attard Gól : 15' 15'

2016. július 5.
17:45
Birkirkara FC Málta 2–0 Bosznia-Hercegovina NK Široki Brijeg
Dimitrov Gól : 29' 29'
Marković Gól : 76' 76' (öngól)
(1–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
18:00
Videoton Magyarország 3–0 Moldova Zaria Bălți
Géresi Gól : 18' 18'
Feczesin Gól : 88' 88' Gól : 90+4' 90+4'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 7.
19:00
Zaria Bălți Moldova 2–0 Magyarország Videoton
Mihaliov Gól : 9' 9'
Ovseanicov Gól : 29' 29'
(2–0)
Jegyzőkönyv



2016. június 30.
18:30
College Europa Gibraltár (brit tengerentúli terület) 2–0 Örményország Pjunik
Carrión Gól : 32' 32'
López Gól : 39' 39'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
20:30
FK Čukarički Szerbia 3–0 Kazahsztán Ordabaszi
Matić Gól : 49' 49' (11-esből) Gól : 68' 68'
Kajević Gól : 53' 53'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 28.
18:00
Rabotnicski Észak-Macedónia 1–1 Montenegró Budućnost Podgorica
Elmas Gól : 80' 80' (0–1)
Jegyzőkönyv
Janketić Gól : 36' 36'


2016. június 30.
19:00
Zimbru Chișinău Moldova 0–1 Grúzia Csihura Szacshere
(0–1)
Jegyzőkönyv
Tatanashvili Gól : 40' 40'

2016. július 5.
18:00
Csihura Szacshere Grúzia 2–3 Moldova Zimbru Chișinău
Ivanishvili Gól : 13' 13'
Kakubava Gól : 55' 55'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Emerson Gól : 45+2' 45+2' Gól : 90+3' 90+3'
Jardan Gól : 61' 61'


2016. július 7.
21:00
Bétár Jerusálajim Izrael 1–0 Bosznia-Hercegovina Sloboda Tuzla
Aztili Gól : 66' 66' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
19:00
Kukësi Albánia 1–1 Montenegró Rudar Pljevlja
Rangel Gól : 32' 32' (1–0)
Jegyzőkönyv
Radanović Gól : 71' 71' (11-esből)

2016. július 7.
17:30
Rudar Pljevlja Montenegró 0–1 Albánia Kukësi
(0–0)
Jegyzőkönyv
Guri Gól : 79' 79'


2016. június 30.
18:00
Balzan FC Málta 0–2 Azerbajdzsán Neftçi
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hajiyev Gól : 14' 14'
R. Qurbanov Gól : 83' 83' (11-esből)

2016. július 7.
18:00
Neftçi Azerbajdzsán 1–2 Málta Balzan FC
Jairo Gól : 20' 20' (1–0)
Jegyzőkönyv
Micallef Gól : 51' 51' Gól : 67' 67'


2016. június 30.
17:00
Admira Wacker Ausztria 1–1 Szlovákia Spartak Myjava
Bajrami Gól : 34' 34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Kóňa Gól : 73' 73'

2016. július 7.
17:00
Spartak Myjava Szlovákia 2–3 Ausztria Admira Wacker
Daniel Gól : 30' 30'
Pekár Gól : 89' 89'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Wostry Gól : 2' 2'
Starkl Gól : 27' 27'
Zwierschitz Gól : 57' 57'


2016. július 7.
18:00
Radnik Bijeljina Bosznia-Hercegovina 0–2 Bulgária Beroe Sztara Zagora
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pochanski Gól : 79' 79' Gól : 80' 80'


2016. június 30.
20:30
La Fiorita San Marino 0–5 Magyarország Debreceni VSC
(0–2)
Jegyzőkönyv
Szakály Gól : 5' 5' Gól : 83' 83'
Tisza Gól : 34' 34' Gól : 49' 49'
Kulcsár Gól : 89' 89'

2016. július 7.
18:00
Debreceni VSC Magyarország 2–0 San Marino La Fiorita
Tisza Gól : 41' 41'
Holman Gól : 51' 51'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 30.
19:00
FC Vaduz Liechtenstein 3–1 Észak-Macedónia FK Sileks
Costanzo Gól : 36' 36' Gól : 45+2' 45+2'
Grippo Gól : 90+5' 90+5'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Mickov Gól : 86' 86'

2016. július 7.
20:00
FK Sileks Észak-Macedónia 1–2 Liechtenstein FC Vaduz
Mickov Gól : 30' 30' (1–0)
Jegyzőkönyv
Costanzo Gól : 89' 89' (11-esből)
Messaoud Gól : 90+3' 90+3'


2016. június 30.
19:15
Makkabi Tel-Aviv Izrael 3–0 Szlovénia Gorica
Igiebor Gól : 13' 13' Gól : 69' 69'
Gól : 45' 45'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 7.
18:30
Gorica Szlovénia 0–1 Izrael Makkabi Tel-Aviv
(0–1)
Jegyzőkönyv
Benayoun Gól : 10' 10'


2016. június 30.
19:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 5–1 Grúzia SZK Szamtredia
Stanković Gól : 16' 16'
Zenjov Gól : 19' 19'
Weeks Gól : 30' 30' Gól : 69' 69' Gól : 72' 72'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Shergelashvili Gól : 59' 59'


2016. június 30.
20:00
Teuta Durrës Albánia 0–1 Kazahsztán Kajrat Almati
(0–0)
Jegyzőkönyv
Arshavin Gól : 70' 70'

2016. július 7.
16:45
Kajrat Almati Kazahsztán 5–0 Albánia Teuta Durrës
Gohou Gól : 27' 27' Gól : 61' 61'
Bakayev Gól : 45+2' 45+2'
Tawamba Gól : 72' 72'
Turysbek Gól : 79' 79'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 7.
20:00
Hibernians Málta 0–3 Szlovákia Spartak Trnava
(0–1)
Jegyzőkönyv
Mikovič Gól : 5' 5'
Oravec Gól : 58' 58'
Bello Gól : 90+2' 90+2'


2016. június 30.
18:00
Bananc Örményország 0–1 Ciprusi Köztársaság Omónia
(0–1)
Jegyzőkönyv
Derbyshire Gól : 26' 26'

2016. július 7.
18:30
Omónia Ciprusi Köztársaság 4–1  (h. u.) Örményország Bananc
Roushias Gól : 93' 93' Gól : 108' 108'
Derbyshire Gól : 114' 114'
Cleyton Gól : 120+1' 120+1'
(0–1, 0–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Burayev Gól : 71' 71'




2016. június 30.
16:00
Aktöbe FK Kazahsztán 1–1 Magyarország MTK Budapest
Zhalmukan Gól : 44' 44' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Torghelle Gól : 30' 30'

2016. július 7.
16:00
MTK Budapest Magyarország 2–0 Kazahsztán Aktöbe FK
Nikač Gól : 7' 7'
Bese Gól : 84' 84'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2016. június 28.
18:00
Partizani Tirana Albánia 0–0 Szlovákia Slovan Bratislava
Jegyzőkönyv

Az albán bajnok Skënderbeu Korçë csapatát az UEFA kizárta a bajnokok ligájából.[8] A Skënderbeu a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, amely 2016. július 6-án a fellebbezést elutasította. A kvótát a bajnoki második helyezett Partizani Tirana csapata kapta, amely ekkor már az 1. selejtezőkör, 1. mérkőzését lejátszotta. A Partizani Tirana átkerült az UEFA-bajnokok ligája 2. selejtezőkörébe, a Partizani 1. selejtezőkörbeli ellenfele a szlovák Slovan Bratislava az 1. selejtezőkör, 2. mérkőzésének lejátszása nélkül továbbjutott a 2. selejtezőkörbe.[9][10][11]


2016. június 28.
18:00
Gəncə PFK Azerbajdzsán 0–0 Moldova Dacia Chișinău
Jegyzőkönyv

2016. július 7.
17:00
Dacia Chișinău Moldova 0–1 Azerbajdzsán Gəncə PFK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Dário Gól : 57' 57'

2. selejtezőkör

[szerkesztés]

2. selejtezőkör, kiemelés

[szerkesztés]

A 2. selejtezőkörben 66 csapat vett részt. Az 1. selejtezőkör 48 továbbjutójához 18 csapat csatlakozott. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján 6 csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra.[2][3]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Szerbia Partizan (5)
Izrael Makkabi Haifa (4)
Fehéroroszország Dinama Minszk (T) (3)
Szerbia Vojvodina (T) (1)
Szlovákia Spartak Trnava (T) (2)

Örményország Sirak (T) (6)
Írország St. Patrick’s Athletic (T) (10)
Lengyelország Zagłębie Lubin (T) (7)
Wales Connah’s Quay Nomads (T) (8)
Észtország Nõmme Kalju (T) (9)

Ausztria Austria Wien (5)
Finnország HJK (T) (4)
Magyarország MTK Budapest (T) (1)
Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk (T) (3)
Dánia Brøndby IF (T) (2)

Azerbajdzsán Qəbələ PFK (T) (8)
Albánia Kukësi (T) (7)
Skócia Hibernian (6)
Bulgária Beroe Sztara Zagora (T) (9)
Szlovénia NK Domžale (T) (10)

Dánia FC Midtjylland (T) (1)
Svájc Grasshopper (5)
Azerbajdzsán Neftçi (T) (3)
Törökország Osmanlıspor (4)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (T) (2)

Izland KR (T) (7)
Liechtenstein FC Vaduz (T) (8)
Finnország RoPS (T) (6)
Észak-Macedónia Skendija 79 (T) (10)
Moldova Zimbru Chișinău (T) (9)

4. csoport 5. csoport 6. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Szlovénia NK Maribor (6)
Ciprusi Köztársaság Omónia (T) (5)
Szlovákia Slovan Bratislava (T) (3)
Svédország IFK Göteborg (T) (4)
Skócia Hearts (T) (2)
Görögország Jánina (1)

Norvégia Odd (T) (7)
Lengyelország Piast Gliwice (9)
Bulgária Levszki Szofija (11)
Izrael Bétár Jerusálajim (T) (10)
Lettország FK Jelgava (T) (8)
Málta Birkirkara FC (T) (12)

Izrael Makkabi Tel-Aviv (T) (4)
Horvátország Hajduk Split (5)
Magyarország Debreceni VSC (T) (3)
Ausztria Admira Wacker (T) (1)
Lettország FK Ventspils (T) (2)
Svédország Häcken (6)

Skócia Aberdeen FC (T) (12)
Románia CSMS Iași (10)
Kazahsztán Kajrat Almati (T) (9)
Írország Cork City (T) (11)
Azerbajdzsán Gəncə PFK (T) (7)
Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina (8)

Belgium KRC Genk (3)
Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (T) (2)
Svédország AIK (T) (6)
Magyarország Videoton (T) (1)
Norvégia Strømsgodset (5)
Csehország Slavia Praha (4)

Montenegró Budućnost Podgorica (T) (8)
Észak-Írország Cliftonville (T) (12)
Szerbia FK Čukarički (T) (7)
Észtország FC Levadia (T) (9)
Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa (T) (11)
Dánia SønderjyskE (10)

Jegyzetek
  • T: Az 1. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok az 1. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.

2. selejtezőkör, párosítások

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Sirak Örményország1–3Szlovákia Spartak Trnava1–10–2
Dinama Minszk Fehéroroszország2–1Írország St. Patrick’s Athletic1–11–0
Partizan Szerbia0–0 (t. 3–4)Lengyelország Zagłębie Lubin0–00–0 (h.u.)
Vojvodina Szerbia3–1Wales Connah’s Quay Nomads1–02–1
Makkabi Haifa Izrael2–2 (t. 3–5)[s2 1]Észtország Nõmme Kalju1–11–1 (h.u.)
Hibernian Skócia1–1 (t. 3–5)Dánia Brøndby IF0–11–0 (h.u.)
Sahcjor Szalihorszk Fehéroroszország2–3Szlovénia NK Domžale1–11–2
Austria Wien Ausztria5–1Albánia Kukësi1–04–1
MTK Budapest Magyarország1–4Azerbajdzsán Qəbələ PFK1–20–2
Beroe Sztara Zagora Bulgária1–2Finnország HJK1–10–1
RoPS Finnország1–4Horvátország Lokomotiva Zagreb1–10–3
Neftçi Azerbajdzsán0–1Észak-Macedónia Skendija 790–00–1
KR Izland4–5[s2 1]Svájc Grasshopper3–31–2
FC Midtjylland Dánia5–2Liechtenstein FC Vaduz3–02–2
Zimbru Chișinău Moldova2–7Törökország Osmanlıspor2–20–5
Jánina Görögország4–3Norvégia Odd3–01–3 (h.u.)
Birkirkara FC Málta2–1Skócia Hearts0–02–1
NK Maribor Szlovénia1–1 (i.g.)Bulgária Levszki Szofija0–01–1
Piast Gliwice Lengyelország0–3Svédország IFK Göteborg0–30–0
Slovan Bratislava Szlovákia0–3Lettország FK Jelgava0–00–3
Bétár Jerusálajim Izrael3–3 (i.g.)Ciprusi Köztársaság Omónia1–02–3
Admira Wacker Ausztria3–0Azerbajdzsán Gəncə PFK1–02–0
Aberdeen FC Skócia4–0Lettország FK Ventspils3–01–0
Häcken Svédország1–2Írország Cork City1–10–1
Kajrat Almati Kazahsztán2–3Izrael Makkabi Tel-Aviv1–11–2
Debreceni VSC Magyarország1–3Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina1–20–1
CSMS Iași Románia3–4Horvátország Hajduk Split2–21–2
Videoton Magyarország3–1Szerbia FK Čukarički2–01–1
Cliftonville Észak-Írország2–5Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz2–30–2
AIK Svédország2–0Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa1–01–0
FC Levadia Észtország3–3 (i.g.)Csehország Slavia Praha3–10–2
KRC Genk Belgium2–2 (t. 4–2)Montenegró Budućnost Podgorica2–00–2 (h.u.)
SønderjyskE Dánia4–3Norvégia Strømsgodset2–12–2 (h.u.)
  1. a b A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

2. selejtezőkör, mérkőzések

[szerkesztés]
2016. július 14.
15:00
Sirak Örményország 1–1 Szlovákia Spartak Trnava
Hakobyan Gól : 16' 16' (1–0)
Jegyzőkönyv
Jirka Gól : 87' 87'

2016. július 21.
20:15
Spartak Trnava Szlovákia 2–0 Örményország Sirak
Schranz Gól : 57' 57'
Tambe Gól : 61' 61'
(0–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 14.
17:30
Dinama Minszk Fehéroroszország 1–1 Írország St. Patrick’s Athletic
Karytska Gól : 25' 25' (1–0)
Jegyzőkönyv
Fagan Gól : 54' 54'

2016. július 21.
20:45
St. Patrick’s Athletic Írország 0–1 Fehéroroszország Dinama Minszk
(0–1)
Jegyzőkönyv
Rassadkin Gól : 18' 18'



2016. július 21.
19:45
Connah’s Quay Nomads Wales 1–2 Szerbia Vojvodina
Wilde Gól : 65' 65' (0–1)
Jegyzőkönyv
Meleg Gól : 8' 8' Gól : 49' 49' (11-esből)


2016. július 14.
19:00
Makkabi Haifa Izrael 1–1 Észtország Nõmme Kalju
Vermouth Gól : 70' 70' (0–0)
Jegyzőkönyv
Toomet Gól : 47' 47'


2016. július 14.
20:45
Hibernian Skócia 0–1 Dánia Brøndby IF
(0–1)
Jegyzőkönyv
Wilczek Gól : 1' 1'

2016. július 21.
20:00
Brøndby IF Dánia 0–1 Skócia Hibernian
(0–0, 0–1, 0–1)
Jegyzőkönyv
Gray Gól : 62' 62'
  Büntetőpárbaj  
Larsson Értékesítve
Nørgaard Értékesítve
Stückler Értékesítve
Wilczek Értékesítve
Holst Értékesítve
5–3 Elhibázott McGinn
Értékesítve Hanlon
Értékesítve Holt
Értékesítve Boyle


2016. július 21.
20:30
NK Domžale Szlovénia 2–1 Fehéroroszország Sahcjor Szalihorszk
Alvir Gól : 35' 35'
Majer Gól : 69' 69'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Laptsew Gól : 61' 61'


2016. július 14.
21:05
Austria Wien Ausztria 1–0 Albánia Kukësi
Pires Gól : 24' 24' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
19:30
Kukësi Albánia 1–4 Ausztria Austria Wien
Hallaçi Gól : 78' 78' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kayode Gól : 16' 16' Gól : 58' 58'
Holzhauser Gól : 67' 67'
Martschinko Gól : 90+4' 90+4'


2016. július 14.
20:30
MTK Budapest Magyarország 1–2 Azerbajdzsán Qəbələ PFK
Torghelle Gól : 70' 70' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kvekveskiri Gól : 25' 25'
Ozobić Gól : 63' 63'

2016. július 21.
19:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 2–0 Magyarország MTK Budapest
Zenjov Gól : 7' 7'
Weeks Gól : 37' 37'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 14.
19:30
Beroe Sztara Zagora Bulgária 1–1 Finnország HJK
Penev Gól : 49' 49' (0–1)
Jegyzőkönyv
Morelos Gól : 38' 38'

2016. július 21.
18:00
HJK Finnország 1–0 Bulgária Beroe Sztara Zagora
Tanaka Gól : 25' 25' (1–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 14.
18:00
RoPS Finnország 1–1 Horvátország Lokomotiva Zagreb
Jammeh Gól : 87' 87' (0–0)
Jegyzőkönyv
Jammeh Gól : 73' 73' (öngól)

2016. július 21.
18:00
Lokomotiva Zagreb Horvátország 3–0 Finnország RoPS
Fiolić Gól : 44' 44'
Marić Gól : 49' 49' Gól : 83' 83'
(1–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 14.
18:00
Neftçi Azerbajdzsán 0–0 Észak-Macedónia Skendija 79
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
20:00
Skendija 79 Észak-Macedónia 1–0 Azerbajdzsán Neftçi
Ibraimi Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 14.
21:15
KR Izland 3–3 Svájc Grasshopper
Andersen Gól : 46' 46' Gól : 50' 50'
Hauksson Gól : 77' 77' (11-esből)
(0–2)
Jegyzőkönyv
Munsy Gól : 18' 18'
Gjorgjev Gól : 36' 36'
Caio Gól : 59' 59'

2016. július 21.
19:00
Grasshopper Svájc 2–1 Izland KR
Sigurjónsson Gól : 45' 45' Gól : 68' 68' (1–0)
Jegyzőkönyv
Andersen Gól : 52' 52'
Letzigrund, Zürich
Játékvezető: Erez Papir (izraeli)


2016. július 14.
18:30
FC Midtjylland Dánia 3–0 Liechtenstein FC Vaduz
Sisto Gól : 20' 20' Gól : 82' 82'
Onuachu Gól : 73' 73'
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
19:00
FC Vaduz Liechtenstein 2–2 Dánia FC Midtjylland
Brunner Gól : 83' 83'
Costanzo Gól : 86' 86' (11-esből)
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sisto Gól : 41' 41' Gól : 68' 68'


2016. július 14.
19:00
Zimbru Chișinău Moldova 2–2 Törökország Osmanlıspor
Zagaevschi Gól : 24' 24'
Damașcan Gól : 62' 62'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Çürüksu Gól : 12' 12'
Bekdemir Gól : 77' 77'

2016. július 21.
20:00
Osmanlıspor Törökország 5–0 Moldova Zimbru Chișinău
Umar Gól : 16' 16' Gól : 26' 26' (11-esből) Gól : 50' 50'
Kılıçaslan Gól : 74' 74'
Rusescu Gól : 83' 83'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 14.
20:00
Jánina Görögország 3–0 Norvégia Odd
Michail Gól : 7' 7'
Acosta Gól : 31' 31' Gól : 68' 68'
(2–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
19:00
Odd Norvégia 3–1  (h. u.) Görögország Jánina
Nordkvelle Gól : 55' 55' (11-esből)
Bentley Gól : 57' 57'
Ruud Gól : 89' 89'
(0–0, 3–0, 3–1)
Jegyzőkönyv
Koutris Gól : 98' 98'


2016. július 14.
20:30
Birkirkara FC Málta 0–0 Skócia Hearts
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
21:00
Hearts Skócia 1–2 Málta Birkirkara FC
Sammon Gól : 74' 74' (0–0)
Jegyzőkönyv
Bubalović Gól : 55' 55'
Herrera Gól : 67' 67'


2016. július 14.
20:00
NK Maribor Szlovénia 0–0 Bulgária Levszki Szofija
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
19:00
Levszki Szofija Bulgária 1–1 Szlovénia NK Maribor
Narh Gól : 22' 22' (1–0)
Jegyzőkönyv
Tavares Gól : 68' 68'


2016. július 14.
20:45
Piast Gliwice Lengyelország 0–3 Svédország IFK Göteborg
(0–2)
Jegyzőkönyv
Rogne Gól : 2' 2'
Hysén Gól : 35' 35'
Engvall Gól : 86' 86'

2016. július 21.
19:00
IFK Göteborg Svédország 0–0 Lengyelország Piast Gliwice
Jegyzőkönyv



2016. július 14.
19:00
Bétár Jerusálajim Izrael 1–0 Ciprusi Köztársaság Omónia
Abuhatzira Gól : 71' 71' (0–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
18:30
Omónia Ciprusi Köztársaság 3–2 Izrael Bétár Jerusálajim
Agayev Gól : 26' 26'
Sheridan Gól : 45+3' 45+3' (11-esből)
Roushias Gól : 81' 81'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Atzili Gól : 17' 17' Gól : 45' 45' (11-esből)


2016. július 14.
19:00
Admira Wacker Ausztria 1–0 Azerbajdzsán Gəncə PFK
Starkl Gól : 41' 41' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 20.
16:00
Gəncə PFK Azerbajdzsán 0–2 Ausztria Admira Wacker
(0–1)
Jegyzőkönyv
Knasmüllner Gól : 17' 17'
Schmidt Gól : 76' 76'
Dalga Arena, Baku
Játékvezető: Vitali Meshkov (orosz)


2016. július 14.
20:45
Aberdeen FC Skócia 3–0 Lettország FK Ventspils
Stockley Gól : 72' 72'
Rooney Gól : 76' 76'
Burns Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
17:00
FK Ventspils Lettország 0–1 Skócia Aberdeen FC
(0–0)
Jegyzőkönyv
Rooney Gól : 79' 79'


2016. július 14.
19:00
Häcken Svédország 1–1 Írország Cork City
Owoeri Gól : 83' 83' (0–0)
Jegyzőkönyv
Maguire Gól : 64' 64' (11-esből)

2016. július 21.
20:45
Cork City Írország 1–0 Svédország Häcken
O'Connor Gól : 26' 26' (1–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 14.
16:45
Kajrat Almati Kazahsztán 1–1 Izrael Makkabi Tel-Aviv
Arshavin Gól : 29' 29' (1–0)
Jegyzőkönyv
Benayoun Gól : 90+1' 90+1'

2016. július 21.
18:15
Makkabi Tel-Aviv Izrael 2–1 Kazahsztán Kajrat Almati
Ben Haim II Gól : 5' 5'
Alberman Gól : 86' 86'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Gohou Gól : 64' 64'



2016. július 14.
20:00
CSMS Iași Románia 2–2 Horvátország Hajduk Split
Cristea Gól : 19' 19'
Piccioni Gól : 23' 23'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Ohandza Gól : 48' 48'
Said Gól : 90+4' 90+4'

2016. július 21.
20:30
Hajduk Split Horvátország 2–1 Románia CSMS Iași
Tudor Gól : 22' 22'
Ohandza Gól : 90' 90'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ciucur Gól : 26' 26'


2016. július 14.
20:30
Videoton Magyarország 2–0 Szerbia FK Čukarički
Bódi Gól : 58' 58'
Suljić Gól : 90+2' 90+2'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
20:30
FK Čukarički Szerbia 1–1 Magyarország Videoton
Fofana Gól : 13' 13' (1–0)
Jegyzőkönyv
Géresi Gól : 76' 76'



2016. július 14.
19:00
AIK Svédország 1–0 Gibraltár (brit tengerentúli terület) College Europa
Strandberg Gól : 89' 89' (0–0)
Jegyzőkönyv

2016. július 21.
19:00
College Europa Gibraltár (brit tengerentúli terület) 0–1 Svédország AIK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Markkanen Gól : 55' 55'


2016. július 14.
18:00
FC Levadia Észtország 3–1 Csehország Slavia Praha
Hunt Gól : 35' 35'
Gando Gól : 67' 67'
Antonov Gól : 90' 90'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Mingazow Gól : 63' 63'

2016. július 21.
19:00
Slavia Praha Csehország 2–0 Észtország FC Levadia
Škoda Gól : 10' 10'
Van Kessel Gól : 67' 67'
(1–0)
Jegyzőkönyv



2016. július 14.
19:00
SønderjyskE Dánia 2–1 Norvégia Strømsgodset
Kløve Gól : 9' 9'
Uhre Gól : 82' 82'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Pedersen Gól : 16' 16'

2016. július 21.
19:00
Strømsgodset Norvégia 2–2  (h. u.) Dánia SønderjyskE
Keita Gól : 17' 17' Gól : 45+2' 45+2' (2–0, 2–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
Uhre Gól : 69' 69'
Kløve Gól : 120' 120'

3. selejtezőkör

[szerkesztés]

3. selejtezőkör, kiemelés

[szerkesztés]

A 3. selejtezőkörben 58 csapat vett részt. A 2. selejtezőkör 33 továbbjutójához 25 csapat csatlakozott. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján 5 csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra. A sorsolást 2016. július 15-én tartották.[4][12]

1. csoport 2. csoport 3. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Franciaország AS Saint-Étienne (1)
Izrael Makkabi Tel-Aviv (T) (2)
Oroszország Szpartak Moszkva (3)
Ukrajna Vorszkla Poltava (4)
Fehéroroszország Dinama Minszk (T) (5)

Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (T) (6)
Görögország AÉK (7)
Szerbia Vojvodina (T) (8)
Románia Pandurii Târgu Jiu (9)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (T) (10)

Hollandia AZ (1)
Oroszország FK Krasznodar (2)
Lengyelország Zagłębie Lubin (T) (3)
Olaszország Sassuolo (4)
Portugália Rio Ave (5)
Izrael Bétár Jerusálajim (T) (6)

Lettország FK Jelgava (T) (7)
Svájc FC Luzern (8)
Dánia SønderjyskE (T) (9)
Csehország Slavia Praha (T) (10)
Málta Birkirkara FC (T) (11)
Görögország Jánina (T) (12)

Franciaország Lille OSC (1)
Szlovénia NK Maribor (T) (2)
Ausztria Austria Wien (T) (3)
Görögország Panathinaikósz (4)
Észtország Nõmme Kalju (T) (5)
Horvátország Hajduk Split (T) (6)

Ukrajna PFK Olekszandrija (7)
Svédország AIK (T) (8)
Szlovákia Spartak Trnava (T) (9)
Törökország Osmanlıspor (T) (10)
Skócia Aberdeen FC (T) (11)
Azerbajdzsán Qəbələ PFK (T) (12)

4. csoport 5. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Belgium KRC Genk (T) (1)
Ausztria Rapid Wien (2)
Németország Hertha BSC (3)
Horvátország Rijeka (4)
Portugália FC Arouca (5)
Csehország Mladá Boleslav (6)

Észak-Macedónia Skendija 79 (T) (7)
Törökország İstanbul Başakşehir (8)
Dánia Brøndby IF (T) (9)
Hollandia Heracles Almelo (10)
Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina (T) (11)
Írország Cork City (T) (12)

Belgium KAA Gent (1)
Csehország Slovan Liberec (2)
Anglia West Ham United (3)
Dánia FC Midtjylland (T) (4)
Finnország HJK (T) (5)
Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú (6)

Svájc Grasshopper (T) (7)
Magyarország Videoton (T) (8)
Szlovénia NK Domžale (T) (9)
Svédország IFK Göteborg (T) (10)
Ausztria Admira Wacker (T) (11)
Románia Viitorul Constanța (12)

Jegyzetek
  • T: A 2. selejtezőkörből továbbjutott csapat, a sorsoláskor nem volt ismert.
  • A dőlt betűvel írt csapatok a 2. selejtezőkörben egy magasabb együtthatóval rendelkező csapat ellen győztek, és az ellenfél együtthatóját hozták magukkal.

3. selejtezőkör, párosítások

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Lokomotiva Zagreb Horvátország3–2Ukrajna Vorszkla Poltava0–03–2
AS Saint-Étienne Franciaország1–0Görögország AÉK0–01–0
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság2–1Oroszország Szpartak Moszkva1–11–0
Pandurii Târgu Jiu Románia2–5Izrael Makkabi Tel-Aviv1–31–2
Vojvodina Szerbia3–1Fehéroroszország Dinama Minszk1–12–0
Zagłębie Lubin Lengyelország2–3Dánia SønderjyskE1–21–1
FC Luzern Svájc1–4Olaszország Sassuolo1–10–3
Slavia Praha Csehország1–1 (i.g.)Portugália Rio Ave0–01–1
Birkirkara FC Málta1–6Oroszország FK Krasznodar0–31–3
AZ Hollandia3–1Görögország Jánina1–02–1
FK Jelgava Lettország1–4Izrael Bétár Jerusálajim1–10–3
Austria Wien Ausztria1–1 (t. 5–4)Szlovákia Spartak Trnava0–11–0 (h.u.)
Panathinaikósz Görögország3–0[s3 1]Svédország AIK1–02–0
Osmanlıspor Törökország3–0Észtország Nõmme Kalju1–02–0
Aberdeen FC Skócia1–2Szlovénia NK Maribor1–10–1
Lille OSC Franciaország0–1Azerbajdzsán Qəbələ PFK1–10–1
PFK Olekszandrija Ukrajna1–6Horvátország Hajduk Split0–31–3
Hertha BSC Németország2–3Dánia Brøndby IF1–01–3
İstanbul Başakşehir Törökország2–2 (i.g.)Horvátország Rijeka0–02–2
Heracles Almelo Hollandia1–1 (i.g.)Portugália FC Arouca1–10–0
Tarpeda Zsodzina Fehéroroszország0–2Ausztria Rapid Wien0–00–2
KRC Genk Belgium3–1Írország Cork City1–02–1
Skendija 79 Észak-Macedónia2–1Csehország Mladá Boleslav2–00–1
NK Domžale Szlovénia2–4[s3 1]Anglia West Ham United2–10–3
Videoton Magyarország1–2Dánia FC Midtjylland0–11–1 (h.u.)
IFK Göteborg Svédország3–2Finnország HJK1–22–0
Admira Wacker Ausztria1–4Csehország Slovan Liberec1–20–2
KAA Gent Belgium5–0Románia Viitorul Constanța5–00–0
Grasshopper Svájc5–4Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú2–13–3 (h.u.)
  1. a b A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

3. selejtezőkör, mérkőzések

[szerkesztés]

2016. augusztus 4.
20:00
AÉK Görögország 0–1 Franciaország AS Saint-Étienne
(0–1)
Jegyzőkönyv
Berić Gól : 23' 23'


2016. augusztus 4.
18:30
Szpartak Moszkva Oroszország 0–1 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
(0–0)
Jegyzőkönyv
Tričkovski Gól : 89' 89'


2016. augusztus 4.
19:30
Makkabi Tel-Aviv Izrael 2–1 Románia Pandurii Târgu Jiu
Igiebor Gól : 24' 24'
Scarione Gól : 80' 80'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Pleașcă Gól : 57' 57'


2016. július 28.
20:00
Vojvodina Szerbia 1–1 Fehéroroszország Dinama Minszk
Babić Gól : 29' 29' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bykov Gól : 83' 83'


2016. július 28.
19:00
Zagłębie Lubin Lengyelország 1–2 Dánia SønderjyskE
Janoszka Gól : 45+2' 45+2' (1–2)
Jegyzőkönyv
Kroon Gól : 19' 19'
Dal Hende Gól : 36' 36'

2016. augusztus 4.
19:15
SønderjyskE Dánia 1–1 Lengyelország Zagłębie Lubin
Pedersen Gól : 65' 65' (0–1)
Jegyzőkönyv
Guldan Gól : 22' 22'


2016. július 28.
19:45
FC Luzern Svájc 1–1 Olaszország Sassuolo
M. Schneuwly Gól : 8' 8' (1–1)
Jegyzőkönyv
Berardi Gól : 42' 42' (11-esből)


2016. július 28.
19:00
Slavia Praha Csehország 0–0 Portugália Rio Ave
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 4.
21:00
Rio Ave Portugália 1–1 Csehország Slavia Praha
Ribeiro Gól : 57' 57' (0–1)
Jegyzőkönyv
Hušbauer Gól : 22' 22'


2016. július 28.
19:30
Birkirkara FC Málta 0–3 Oroszország FK Krasznodar
(0–1)
Jegyzőkönyv
Granqvist Gól : 45+1' 45+1'
Smolov Gól : 75' 75' (11-esből)
Laborde Gól : 89' 89'

2016. augusztus 4.
18:30
FK Krasznodar Oroszország 3–1 Málta Birkirkara FC
Eboue Gól : 15' 15'
Joãozinho Gól : 37' 37'
Laborde Gól : 38' 38'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Jović Gól : 61' 61'


2016. július 28.
20:45
AZ Hollandia 1–0 Görögország Jánina
Luckassen Gól : 36' 36' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 4.
Jánina Görögország 1–2 Hollandia AZ
Conde Gól : 9' 9' (1–2)
Jegyzőkönyv
Dabney Gól : 29' 29'
Luckassen Gól : 36' 36'


2016. július 28.
19:00
FK Jelgava Lettország 1–1 Izrael Bétár Jerusálajim
Smirnovs Gól : 70' 70' (0–1)
Jegyzőkönyv
Vered Gól : 25' 25'

2016. augusztus 4.
Bétár Jerusálajim Izrael 3–0 Lettország FK Jelgava
Atzili Gól : 16' 16' (11-esből)
Shechter Gól : 29' 29'
Heister Gól : 47' 47'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 28.
19:00
Austria Wien Ausztria 0–1 Szlovákia Spartak Trnava
(0–0)
Jegyzőkönyv
Tambe Gól : 46' 46'


2016. július 28.
20:00
Panathinaikósz Görögország 1–0 Svédország AIK
Moledo Gól : 79' 79' (0–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 4.
19:00
AIK Svédország 0–2 Görögország Panathinaikósz
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ibarbo Gól : 46' 46'
Berg Gól : 73' 73'


2016. július 28.
20:00
Osmanlıspor Törökország 1–0 Észtország Nõmme Kalju
Pinto Gól : 74' 74' (0–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 4.
18:00
Nõmme Kalju Észtország 0–2 Törökország Osmanlıspor
(0–2)
Jegyzőkönyv
Çürüksu Gól : 4' 4'
Delarge Gól : 29' 29'


2016. július 28.
20:45
Aberdeen FC Skócia 1–1 Szlovénia NK Maribor
Hayes Gól : 88' 88' (0–0)
Jegyzőkönyv
Novaković Gól : 83' 83'

2016. augusztus 4.
20:15
NK Maribor Szlovénia 1–0 Skócia Aberdeen FC
Shinnie Gól : 90+3' 90+3' (öngól) (0–0)
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 4.
19:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 1–0 Franciaország Lille OSC
Ozobić Gól : 34' 34' (1–0)
Jegyzőkönyv
Bakcell Arena, Baku
Játékvezető: Aleksei Eskov


2016. július 28.
18:30
PFK Olekszandrija Ukrajna 0–3 Horvátország Hajduk Split
(0–0)
Jegyzőkönyv
Ćosić Gól : 53' 53'
Erceg Gól : 82' 82'
Ohandza Gól : 90' 90'

2016. augusztus 4.
Hajduk Split Horvátország 3–1 Ukrajna PFK Olekszandrija
Nižić Gól : 21' 21'
Sušić Gól : 52' 52' (11-esből) Gól : 56' 56'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Starenkyi Gól : 13' 13'


2016. július 28.
20:15
Hertha BSC Németország 1–0 Dánia Brøndby IF
Ibišević Gól : 28' 28' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 4.
20:15
Brøndby IF Dánia 3–1 Németország Hertha BSC
Pukki Gól : 3' 3' Gól : 34' 34' Gól : 52' 52' (2–1)
Jegyzőkönyv
Ibišević Gól : 30' 30'


2016. augusztus 4.
Rijeka Horvátország 2–2 Törökország İstanbul Başakşehir
Bezjak Gól : 24' 24' Gól : 50' 50' (11-esből) (1–1)
Jegyzőkönyv
Višća Gól : 42' 42' Gól : 74' 74'


2016. július 28.
18:45
Heracles Almelo Hollandia 1–1 Portugália FC Arouca
Gladon Gól : 53' 53' (0–0)
Jegyzőkönyv
González Gól : 90+1' 90+1'

2016. augusztus 4.
19:00
FC Arouca Portugália 0–0 Hollandia Heracles Almelo
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 4.
21:05
Rapid Wien Ausztria 3–0 Fehéroroszország Tarpeda Zsodzina
Pavelić Gól : 26' 26'
Schrammel Gól : 36' 36'
Schaub Gól : 90+2' 90+2'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 28.
20:00
KRC Genk Belgium 1–0 Írország Cork City
Bailey Gól : 31' 31' (1–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 4.
20:45
Cork City Írország 1–2 Belgium KRC Genk
Bennett Gól : 63' 63' (0–2)
Jegyzőkönyv
Buffel Gól : 13' 13'
Dewaest Gól : 41' 41'


2016. július 28.
20:00
Skendija 79 Észak-Macedónia 2–0 Csehország Mladá Boleslav
Stênio Júnior Gól : 69' 69'
Hasani Gól : 75' 75'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 4.
19:00
Mladá Boleslav Csehország 1–0 Észak-Macedónia Skendija 79
Magera Gól : 82' 82' (0–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 28.
20:45
NK Domžale Szlovénia 2–1 Anglia West Ham United
Črnic Gól : 11' 11' (11-esből) Gól : 49' 49' (1–1)
Jegyzőkönyv
Noble Gól : 18' 18' (11-esből)

2016. augusztus 4.
20:45
West Ham United Anglia 3–0 Szlovénia NK Domžale
Kouyaté Gól : 8' 8' Gól : 25' 25'
Feghouli Gól : 81' 81'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 28.
20:30
Videoton Magyarország 0–1 Dánia FC Midtjylland
(0–0)
Jegyzőkönyv
Novák Gól : 55' 55'

2016. augusztus 4.
18:00
FC Midtjylland Dánia 1–1  (h. u.) Magyarország Videoton
Novák Gól : 104' 104' (0–0, 0–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Kovács Gól : 75' 75'
MCH Arena, Herning
Játékvezető: Marco Guida (olasz)


2016. július 28.
19:00
IFK Göteborg Svédország 1–2 Finnország HJK
Salomonsson Gól : 73' 73' (0–0)
Jegyzőkönyv
Tanaka Gól : 47' 47'
Morelos Gól : 75' 75'

2016. augusztus 4.
18:00
HJK Finnország 0–2 Svédország IFK Göteborg
(0–1)
Jegyzőkönyv
Boman Gól : 35' 35'
Ankersen Gól : 82' 82'


2016. augusztus 3.
18:00
Slovan Liberec Csehország 2–0 Ausztria Admira Wacker
Coufal Gól : 20' 20'
Komlichenko Gól : 34' 34' (11-esből)
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 28.
20:30
KAA Gent Belgium 5–0 Románia Viitorul Constanța
Mitrović Gól : 16' 16'
Coulibaly Gól : 37' 37' Gól : 50' 50'
Depoitre Gól : 56' 56'
Neto Gól : 66' 66'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. július 28.
19:45
Grasshopper Svájc 2–1 Ciprusi Köztársaság Apóllon Lemeszú
Tabaković Gól : 11' 11'
Lavanchy Gól : 90+3' 90+3'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Guié Guié Gól : 76' 76'

2016. augusztus 4.
19:00
Apóllon Lemeszú Ciprusi Köztársaság 3–3  (h. u.) Svájc Grasshopper
Paulo Vinícius Gól : 73' 73'
Papoulis Gól : 87' 87'
Guié Guié Gól : 101' 101'
(0–0, 2–1, 3–3)
Jegyzőkönyv
Andersen Gól : 77' 77'
Caio Gól : 103' 103'
Gjorgjev Gól : 120+1' 120+1'

Rájátszás

[szerkesztés]

Rájátszás, kiemelés

[szerkesztés]

A rájátszásban 44 csapat vett részt. A 3. selejtezőkör 29 továbbjutójához az UEFA-bajnokok ligája 3. selejtezőkörének 15 vesztes csapata csatlakozott. A sorsoláskor a csapatok aktuális UEFA-együtthatója alapján sorba rendezték a résztvevőket, földrajzi elhelyezkedésük alapján 4 csoportba sorolták, majd a csoportokon belül minden kiemelthez egy-egy kiemelés nélkülit párosítottak. A csapatok utáni sorszámot az UEFA határozta meg a sorsolás előtt. A sorsoláskor sorszámokat sorsoltak, a számokhoz tartozó csapatok kerültek párosításra. A sorsolást 2016. augusztus 5-én tartották.[6][13]

1. csoport 2. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Görögország Olimbiakósz (BL) (2)
Belgium KRC Genk (1)
Fehéroroszország BATE Bariszav (BL) (3)
Ausztria Rapid Wien (5)
Dánia FC Midtjylland (4)

Kazahsztán Asztana FK (BL) (6)
Portugália FC Arouca (8)
Törökország Osmanlıspor (7)
Horvátország Lokomotiva Zagreb (9)
Szlovákia Trenčín (BL) (10)

Hollandia AZ (1)
Görögország PAÓK (BL) (2)
Franciaország AS Saint-Étienne (5)
Csehország Slovan Liberec (3)
Ausztria Austria Wien (4)

Norvégia Rosenborg (BL) (7)
Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz (6)
Szerbia Vojvodina (9)
Grúzia Dinamo Tbiliszi (BL) (8)
Izrael Bétár Jerusálajim (10)

3. csoport 4. csoport
Kiemelt Nem kiemelt Kiemelt Nem kiemelt

Belgium Anderlecht (BL) (1)
Törökország Fenerbahçe SK (BL) (5)
Oroszország FK Krasznodar (3)
Szlovénia NK Maribor (4)
Anglia West Ham United (2)
Görögország Panathinaikósz (6)

Románia Astra Giurgiu (BL) (11)
Svájc Grasshopper (10)
Dánia Brøndby IF (9)
Csehország Slavia Praha (8)
Azerbajdzsán Qəbələ PFK (7)
Albánia Partizani Tirana (BL) (12)

Ukrajna Sahtar Doneck (BL) (1)
Csehország Sparta Praha (BL) (2)
Belgium KAA Gent (4)
Izrael Makkabi Tel-Aviv (3)
Olaszország Sassuolo (5)
Azerbajdzsán Qarabağ (BL) (6)

Horvátország Hajduk Split (12)
Törökország İstanbul Başakşehir (8)
Szerbia Crvena zvezda (BL) (10)
Svédország IFK Göteborg (9)
Dánia SønderjyskE (11)
Észak-Macedónia Skendija 79 (7)

Rájátszás, párosítások

[szerkesztés]
1. csapatÖssz.Tooltip Aggregate score2. csapat1. mérk.2. mérk.
Asztana FK Kazahsztán4–2Fehéroroszország BATE Bariszav2–02–2
FC Arouca Portugália1–3Görögország Olimbiakósz0–11–2 (h.u.)
FC Midtjylland Dánia0–3Törökország Osmanlıspor0–10–2
Trenčín Szlovákia2–4Ausztria Rapid Wien0–42–0
Lokomotiva Zagreb Horvátország2–4Belgium KRC Genk2–20–2
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság0–4Csehország Slovan Liberec0–10–3
Dinamo Tbiliszi Grúzia0–5Görögország PAÓK0–30–2
Austria Wien Ausztria4–2Norvégia Rosenborg2–12–1
Bétár Jerusálajim Izrael1–2Franciaország AS Saint-Étienne1–20–0
Vojvodina Szerbia0–3Hollandia AZ0–30–0
Qəbələ PFK Azerbajdzsán3–2[s4 1]Szlovénia NK Maribor3–10–1
Slavia Praha Csehország0–6Belgium Anderlecht0–30–3
Astra Giurgiu Románia2–1Anglia West Ham United1–11–0
Fenerbahçe SK Törökország5–0Svájc Grasshopper3–02–0
Panathinaikósz Görögország4–1[s4 1]Dánia Brøndby IF3–01–1
FK Krasznodar Oroszország4–0Albánia Partizani Tirana4–00–0
KAA Gent Belgium6–1Észak-Macedónia Skendija 792–14–0
İstanbul Başakşehir Törökország1–4Ukrajna Sahtar Doneck1–20–2
SønderjyskE Dánia2–3Csehország Sparta Praha0–02–3
Sassuolo Olaszország4–1Szerbia Crvena zvezda3–01–1
IFK Göteborg Svédország1–3Azerbajdzsán Qarabağ1–00–3
Makkabi Tel-Aviv Izrael3–3 (t. 4–3)Horvátország Hajduk Split2–11–2 (h.u.)
  1. a b A sorsoláshoz képest a pályaválasztói jogot felcserélték.

Rájátszás, mérkőzések

[szerkesztés]
2016. augusztus 18.
16:00
Asztana FK Kazahsztán 2–0 Fehéroroszország BATE Bariszav
Kabananga Gól : 70' 70'
Nurgaliev Gól : 80' 80'
(0–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 25.
20:00
BATE Bariszav Fehéroroszország 2–2 Kazahsztán Asztana FK
Gordeichuk Gól : 27' 27'
Stasevich Gól : 89' 89' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv
Maksimović Gól : 50' 50'
Twumasi Gól : 76' 76'


2016. augusztus 18.
21:00
FC Arouca Portugália 0–1 Görögország Olimbiakósz
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sebá Gól : 27' 27'

2016. augusztus 25.
20:45
Olimbiakósz Görögország 2–1  (h. u.) Portugália FC Arouca
Domínguez Gól : 94' 94'
Ideye Gól : 113' 113'
(0–0, 0–1, 1–1)
Jegyzőkönyv
Gegé Gól : 80' 80'


2016. augusztus 18.
18:30
FC Midtjylland Dánia 0–1 Törökország Osmanlıspor
(0–1)
Jegyzőkönyv
Banggaard Gól : 20' 20' (öngól)

2016. augusztus 25.
20:00
Osmanlıspor Törökország 2–0 Dánia FC Midtjylland
Pinto Gól : 20' 20' Gól : 50' 50' (1–0)
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 18.
21:05
Trenčín Szlovákia 0–4 Ausztria Rapid Wien
(0–1)
Jegyzőkönyv
Schaub Gól : 32' 32' Gól : 54' 54' Gól : 83' 83'
Schwab Gól : 73' 73'

2016. augusztus 25.
21:05
Rapid Wien Ausztria 0–2 Szlovákia Trenčín
(0–2)
Jegyzőkönyv
Lawrence Gól : 12' 12'
Paur Gól : 35' 35'


2016. augusztus 18.
20:00
Lokomotiva Zagreb Horvátország 2–2 Belgium KRC Genk
Marić Gól : 52' 52' (11-esből)
Fiolić Gól : 59' 59'
(0–1)
Jegyzőkönyv
Bailey Gól : 35' 35' (11-esből)
Samatta Gól : 47' 47'

2016. augusztus 25.
20:00
KRC Genk Belgium 2–0 Horvátország Lokomotiva Zagreb
Samatta Gól : 2' 2'
Bailey Gól : 50' 50'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Cristal Arena, Genk
Játékvezető: John Beaton (skót)


2016. augusztus 18.
19:00
AÉK Lárnakasz Ciprusi Köztársaság 0–1 Csehország Slovan Liberec
(0–1)
Jegyzőkönyv
Coufal Gól : 29' 29'

2016. augusztus 25.
19:00
Slovan Liberec Csehország 3–0 Ciprusi Köztársaság AÉK Lárnakasz
Sýkora Gól : 8' 8' Gól : 15' 15' Gól : 41' 41' (3–0)
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 18.
18:00
Dinamo Tbiliszi Grúzia 0–3 Görögország PAÓK
(0–1)
Jegyzőkönyv
Matos Gól : 20' 20'
Crespo Gól : 71' 71'
Pereyra Gól : 83' 83'

2016. augusztus 25.
20:00
PAÓK Görögország 2–0 Grúzia Dinamo Tbiliszi
Rodrigues Gól : 5' 5'
Dzavélasz Gól : 45' 45'
(2–0)
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 18.
19:00
Austria Wien Ausztria 2–1 Norvégia Rosenborg
Grünwald Gól : 51' 51'
Pires Gól : 53' 53'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Reginiussen Gól : 90+1' 90+1'

2016. augusztus 25.
19:00
Rosenborg Norvégia 1–2 Ausztria Austria Wien
Gytkjær Gól : 59' 59' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Grünwald Gól : 58' 58'
Kayode Gól : 69' 69'


2016. augusztus 18.
18:00
Bétár Jerusálajim Izrael 1–2 Franciaország AS Saint-Étienne
Vered Gól : 8' 8' (1–2)
Jegyzőkönyv
Lemoine Gól : 15' 15'
Rueda Gól : 30' 30' (öngól)


2016. augusztus 18.
20:00
Vojvodina Szerbia 0–3 Hollandia AZ
(0–2)
Jegyzőkönyv
Wuytens Gól : 32' 32' Gól : 83' 83'
Friday Gól : 45+2' 45+2'

2016. augusztus 25.
20:00
AZ Hollandia 0–0 Szerbia Vojvodina
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 18.
19:00
Qəbələ PFK Azerbajdzsán 3–1 Szlovénia NK Maribor
Zenjov Gól : 37' 37'
Dabo Gól : 50' 50' Gól : 52' 52'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Tavares Gól : 17' 17'

2016. augusztus 25.
20:15
NK Maribor Szlovénia 1–0 Azerbajdzsán Qəbələ PFK
Tavares Gól : 66' 66' (0–0)
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 18.
19:00
Slavia Praha Csehország 0–3 Belgium Anderlecht
(0–0)
Jegyzőkönyv
Sylla Gól : 49' 49'
Teodorczyk Gól : 60' 60'
Hanni Gól : 71' 71'


2016. augusztus 25.
20:45
West Ham United Anglia 0–1 Románia Astra Giurgiu
(0–1)
Jegyzőkönyv
Teixeira Gól : 45' 45'


2016. augusztus 25.
19:00
Grasshopper Svájc 0–2 Törökország Fenerbahçe SK
(0–0)
Jegyzőkönyv
Fernandão Gól : 77' 77'
Stoch Gól : 84' 84'


2016. augusztus 18.
20:00
Panathinaikósz Görögország 3–0 Dánia Brøndby IF
Berg Gól : 45+2' 45+2' Gól : 82' 82'
Ledesma Gól : 54' 54' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 25.
19:00
Brøndby IF Dánia 1–1 Görögország Panathinaikósz
Mukhtar Gól : 35' 35' (1–0)
Jegyzőkönyv
Ivanov Gól : 66' 66'


2016. augusztus 25.
19:30
Partizani Tirana Albánia 0–0 Oroszország FK Krasznodar
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 18.
20:30
KAA Gent Belgium 2–1 Észak-Macedónia Skendija 79
Matton Gól : 45+2' 45+2'
Coulibaly Gól : 90+2' 90+2'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ibraimi Gól : 9' 9'

2016. augusztus 25.
20:00
Skendija 79 Észak-Macedónia 0–4 Belgium KAA Gent
(0–0)
Jegyzőkönyv
Coulibaly Gól : 60' 60' Gól : 69' 69'
Perbet Gól : 81' 81'
Neto Gól : 86' 86'


2016. augusztus 25.
21:00
Sahtar Doneck Ukrajna 2–0 Törökország İstanbul Başakşehir
Attamah Gól : 23' 23' (öngól)
Marlos Gól : 71' 71' (11-esből)
(1–0)
Jegyzőkönyv


2016. augusztus 18.
18:15
SønderjyskE Dánia 0–0 Csehország Sparta Praha
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 25.
20:00
Sparta Praha Csehország 3–2 Dánia SønderjyskE
Lafata Gól : 44' 44'
Šural Gól : 69' 69'
Brabec Gól : 85' 85'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Uhre Gól : 35' 35'
Kløve Gól : 40' 40'


2016. augusztus 25.
20:30
Crvena zvezda Szerbia 1–1 Olaszország Sassuolo
Katai Gól : 54' 54' (0–1)
Jegyzőkönyv
Berardi Gól : 28' 28'


2016. augusztus 18.
19:00
IFK Göteborg Svédország 1–0 Azerbajdzsán Qarabağ
Albæk Gól : 56' 56' (0–0)
Jegyzőkönyv

2016. augusztus 25.
18:30
Qarabağ Azerbajdzsán 3–0 Svédország IFK Göteborg
Sadygov Gól : 19' 19'
Muarem Gól : 26' 26'
Quintana Gól : 51' 51'
(2–0)


2016. augusztus 18.
19:00
Makkabi Tel-Aviv Izrael 2–1 Horvátország Hajduk Split
Alberman Gól : 9' 9'
Scarione Gól : 77' 77'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Said Gól : 56' 56'

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. A Qəbələ PFK a hazai meccseit a Bakcell Arenában játszotta a saját Qəbələ városi stadion helyett.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b UEFA Europa League first qualifying round draw. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2016. június 12.)
  2. a b c d Watch the Europa League draws on Monday. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. június 17. (Hozzáférés: 2016. június 19.)
  3. a b UEFA Europa League second qualifying round draw. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2016. június 12.)
  4. a b UEFA Europa League third qualifying round draw. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2016. június 12.)
  5. Europa League third qualifying round draw: Friday. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. július 11. (Hozzáférés: 2016. július 14.)
  6. a b UEFA Europa League play-off draw. UEFA.com . Union of European Football Associations. (Hozzáférés: 2016. június 12.)
  7. UEFA Europa League play-off draw live: seedings. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. augusztus 4. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.)
  8. a b UEFA pezullon padrejtësisht Skëndërbeun nga Europa për sezonin 2016- 2017 (albanian nyelven). kfskenderbeu.al. Skënderbeu Korçë, 2016. június 6. [2016. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 7.)
  9. a b UEFA welcomes CAS decision on Skënderbeu. UEFA.org . Union of European Football Associations, 2016. július 6. [2017. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 6.)
  10. a b Media release - Football - The appeal filed by KS Skenderbeu is dismissed by the Court of Arbitration for Sport (CAS) (pdf). tas-cas.org . tas-cas.org, 2016. július 6. (Hozzáférés: 2016. július 6.)
  11. a b Partizani replace Skёnderbeu in Champions League. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. július 6. (Hozzáférés: 2016. július 6.)
  12. Europa League third qualifying round draw. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. július 15. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  13. Europa League play-off draw made. UEFA.com . Union of European Football Associations, 2016. augusztus 5. (Hozzáférés: 2016. augusztus 5.)

Források

[szerkesztés]