Egyiptomi nyelv
Egyiptomi nyelv
| |||||||
| Kiejtés | r n km.t | ||||||
| Beszélik | – | ||||||
| Beszélők száma | 0 (kihalt); kb. 1 millió (Óbirodalom), kb. 1,5 millió (Középbir.), kb. 3 millió (Újbirodalom), kb. 7 millió (római kor) fő | ||||||
| Nyelvcsalád | Afroázsiai nyelvcsalád Egyiptomi nyelv | ||||||
| Írásrendszer | hieroglif, kurzív hieroglif, hieratikus, démotikus, kopt | ||||||
| Nyelvkódok | |||||||
| ISO 639-1 | – | ||||||
| ISO 639-2 | egy | ||||||
| ISO 639-3 | cop egy; cop | ||||||
 | |||||||
Az ókori egyiptomi nyelv az afroázsiai nyelvcsaládba (korábbi nevén sémi-hámi nyelvcsalád) tartozik, annak hat ága közül az egyik.[1] A nyelvcsalád másik öt ága közül a sémi és a berber hasonlít rá, illetve a kusita ágba tartozó bedzsa nyelv.[2]
Az ókori Egyiptom négyezer éves történelmének folyamán mind a beszélt, mind az írott nyelv folyamatosan változott nyelvtanilag is és a szavak jelentésében is. Az ókori egyiptomi nyelvet és az egyházi nyelvként ma is használt kopt nyelvet együttesen egyiptomi nyelvnek nevezik.
Története
[szerkesztés]Az egyiptomi nyelv fejlődése összesen öt nagyobb szakaszra osztható. Ezek (Gardiner alapján):[3]
Óegyiptomi vagy óbirodalmi nyelv
[szerkesztés]Az Óbirodalom és az első átmeneti kor nyelve (I.–VIII. dinasztia; i. e. kb. 3180–2240). A legkorábbi ismert nyelvváltozat; ennek idejéből származnak az első összefüggő nyelvemlékek, melyek döntő többsége vallásos szöveg vagy sírfelirat. A leghosszabb óegyiptomi nyelvű szövegek az ún. Piramisszövegek, a nemesek sírjaiban gyakoriak az önéletrajzi írások is. Nem sokban különbözik a következő nyelvváltozattól, a klasszikus egyiptomitól.[2][4]
Középegyiptomi vagy klasszikus nyelv
[szerkesztés]A IX.–XI. dinasztiák (i. e. kb. 2240–1990) vernakuláris nyelvváltozata, később új elemekkel kiegészülve. A hivatalos feliratok és az irodalom nyelve a Középbirodalom idejétől egészen a XVIII. dinasztia végéig (i. e. kb. 1300),[5] Ehnaton uralkodásáig, amikor a beszélt újegyiptomi nyelv lett az irodalom hivatalos nyelve (a vallásos szövegeket kivéve, melyeknél még ragaszkodtak a hagyományokhoz). A núbiai és szaiszi korban (i. e. 715–535) egy időre reneszánszát élte, hieroglif és hieratikus szövegeken gyakran használták a korabeli nyelvváltozat helyett.[6]
Ez az egyiptomi irodalom klasszikus nyelve, több műfajban is jelentős alkotások születtek: 1) halottkultusszal kapcsolatos szövegek, köztük a legjelentősebb a Koporsószövegek, 2) intelmek (Ptahhotep intelmei, Merikaré intelmei), 3) prózai történetek (Szinuhe, A hajótörött története, A paraszt panaszai), 4) himnuszok.[7]
A középegyiptomi az egyiptológusok által leginkább vizsgált nyelvváltozat, mert rengeteg különféle dokumentum maradt fenn ebből a korból, itt a legkisebb az eltérés a hivatalos és irodalmi szövegek nyelvváltozata között, helyesírása pedig következetesebb a többi nyelvváltozaténál.[6] Az első középegyiptomi nyelvtankönyvet Adolf Erman adta ki 1894-ben, ezt Alan H. Gardiner műve követte 1927-ben. A 20. század közepére az egyiptológusok úgy gondolták, a középegyiptomi nyelvet teljesen sikerült megismerni, és az óbirodalmi felé fordultak, Hans Jakob Polotsky elmélete azonban 1944 után újraélesztette a vitát bizonyos kérdésekben.
Újegyiptomi vagy későegyiptomi nyelv
[szerkesztés]A XVIII.–XXIV. dinasztiák (i. e. kb. 1573–715) vernakuláris nyelvváltozata. Az Amarna-korban készült feliratokon látni először, főleg levelekben, üzleti dokumentumokban és irodalmi szövegekben szerepel, de a XIX. dinasztiától már templomi feliratokon is. Kevés szöveg van, ahol nem keveredik a klasszikussal. Jellemző a kölcsönszavak megjelenése.[4]
Vallási és szekuláris irodalmi művek nagy számban maradtak fenn ezen a nyelvváltozaton, köztük Wenamon története, a Chester–Beatty I papirusz szerelmes versei, valamint Ani intelmei. A ramesszida kor adminisztrációjának a nyelve is volt.
A klasszikus és újegyiptomi közt lévő különbség nagyobb, mint ami az a középegyiptomit választja el az óegyiptomitól. A nyelv szintetikusból analitikussá vált. A két nyelv különbözőségét a latin és olasz vagy az ómagyar és a mai magyar közti különbözőséghez lehet hasonlítani.
Az írott újbirodalmi nyelv pontosabban írja le a kor beszélt nyelvét, mint a középbirodalmi. Az 3, w, ỉ gyenge mássalhangzókat, valamint a nőnemű .t végződést egyre gyakrabban elhagyták, valószínűleg mert szóban is lekoptak. A p3 (hímn.), t3 (nőn.) és n3 (tbsz.) mutató névmásokat határozott névelőként kezdték használni. A régi sḏm.n=f igeformát felváltotta a sḏm=f, ami prospektív és perfektív is volt. Múltidőt az ỉr segédigével is képeztek, pl. ỉr=f s3ḥ3=f (ő megvádolta őt). A főnevek jelzőjeként használt mellékneveket gyakran főnevek váltották fel.
Démotikus nyelv
[szerkesztés]
A XXV. dinasztia idejétől a késő római korig (i. e. kb. 715 – i. sz. 470) démotikus írással írt szövegek (közigazgatási és irodalmi) nyelve.[4] Nyelvtanilag közel áll a későegyiptomihoz. Fontos irodalmi emlékei a Szetna-regény és Ankhsesonki intelmei.[8]
Kopt nyelv
[szerkesztés]A kopt nyelv az egyiptomi nyelv utolsó változata. Az i. sz. 3. századtól használták, de Egyiptom arab hódítása (640) után az arab nyelv háttérbe szorította, beszélt nyelvként a 16. században kihalt,[4] bohairi dialektusát azonban a kopt ortodox egyház és a kopt katolikus egyház liturgikus nyelvként használja, ahogy a katolikus egyház a latint. Módosított görög ábécét használ.[4] Mivel ez az egyetlen egyiptomi nyelvváltozat, melynek írásos dokumentumaiban a magánhangzókat is jelölik, tanulmányozása közelebb visz az ókori egyiptomi nyelv kiejtésének megfejtéséhez. Az egyiptológusok a szaidi dialektust tanulják, mivel ennek van a legkevesebb olyan jellegzetessége, ami elválasztja a többi dialektustól; a szaidi és bohairi mellett még az ahmími dialektusa jelentős.[9]
Lásd még
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]- ↑ Antonio Loprieno: Ancient Egyptian – A Linguistic Introduction. Cambridge University Press, 1995. ISBN 978-0-521-44849-9 p.1
- ↑ a b Loprieno, p.5
- ↑ Alan Gardiner: Egyptian Grammar. Being an Introduction to the Study of Hieroglyphs. Griffith Institute, Oxford, 1927. ISBN 978-0-900416-35-4 p.5
- ↑ a b c d e Gardiner, p.5
- ↑ Gardiner, pp.1,5
- ↑ a b Gardiner, p.1
- ↑ Loprieno, p.6
- ↑ Loprieno, p.7
- ↑ Gardiner, p.6
