Ugrás a tartalomhoz

Éri István

Linkek hozzáadása
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Éri István
Éri István emléktáblája a nagyvázsonyi várban
Éri István emléktáblája a nagyvázsonyi várban
Született1929. március 5.[1]
Pécs[2]
Elhunyt2009. november 7. (80 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
A Wikimédia Commons tartalmaz Éri István témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Éri István (Pécs, 1929. március 5. – Budapest, 2009. november 7.[3]) magyar történész, régész, muzeológus, oktató és szakíró.

A Veszprém Megyei Múzeumigazgatóság első igazgatója, a Tájak–Korok–Múzeumok mozgalom és a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület alapítója, 1952–58 között a Magyar Nemzeti Múzeum középkori régésze, 1961–73-ig a veszprémi Bakonyi Múzeum, majd a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság igazgatója, 1974–1980 között a Múzeumi Módszertani és Restaurátor Központ igazgatója, 1981–1989 között a budapesti Központi Múzeumi Igazgatóság igazgatóhelyettese. 1989–2001 között a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület ügyvezető elnöke, 1996–1998 között a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület elnöke.[4] A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztese[5] (1994), Móra Ferenc-díjas (1995), Pulszky Ferenc-díjas (2004).

Életpályája

[szerkesztés]

Édesapjának családi neve eredetileg Edelpacher volt, amelyet az 1940-es évek elején Érire magyarosított. Az apa vármegyei tisztviselőként dolgozott, anyai felmenői az Ilkits családból származtak. István középiskolai tanulmányait Pécsett, a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumában végezte, 1947-ben itt tett érettségi vizsgát.[3] Egyetemi tanulmányait a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–történelem szakán kezdte meg.[3]

Eredetileg fonetikával szeretett volna foglalkozni, de tanítómesterét és mentorát, Laziczius Gyula egyetemi tanárt (1896–1957), a nyelvészeti tudományok doktorát 1949-ben eltávolították az egyetemről, és megszüntették MTA-tagságát is,[6] miután bírálatban részesítette a Sztálin nyelvtudományi cikkeivel és a hazai nyelvtudomány ebből eredő feladataival foglalkozó „tudományos” publikációkat. Ugyanekkor tanítványának, Éri Istvánnak felsőfokú tanulmányait 1949–ben „egyéb” származása miatt[7] felfüggesztették.

1949–1952 között a Budapesti Kénsavgyárban segédmunkásként, utóbb szakmunkásként dolgozott.[3] 1950-től fizikai munkája mellett folytathatta egyetemi tanulmányait esti tagozaton. A történelem iránti érdeklődését Debrecen város múltjának kutatása keltette fel. Itt ismerkedett meg Komoróczy György (1909–1981) történész–levéltárossal és Szabó István (1898–1969) történésszel, néprajzkutatóval. Éri ekkor Debrecen város ipartörténetével kezdett foglalkozni.

1952-ben Fülep Ferenc főigazgató meghívására a Magyar Nemzeti Múzeumban kapott állást. Szakmájának fogásait a régészet nagy öregjétől, id. Fehér Gézától (1890–1955) és munkatársától, Méri Istvántól (1911–1976) tanulta. (Fehér Géza nevezte el őt „aprópénzen vett régésznek”.)[8] Bekapcsolódott a nyársapáti és a muhi csatamezőkön folyó kiterjedt ásatási munkákba. 1953-ban a nagykanizsai múzeumba került, rendezte és katalogizálta annak anyagát. Kezdeményezésére indult meg a kanizsai királyi vár régészeti feltárása. 1954-ben a kisvárdai vár ásatását már vezetőként irányította, az előkerült régészeti leletekből helyben kiállítást rendezett. Sok energiát fordított a külső terepek bejárására, a Dunántúlon 1954–1955 között régészeti szempontból felmérte az egész Sárközt.

1959. január 1-jétől az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa lett. Részt vett a nagyvázsonyi Kinizsi-vár feltárásában, és az épületrekonstrukció koncepciójának a kidolgozásában. Alaposan felmérte a Vázsonyi-árok középkori emlékeit, nagyívű elképzeléseket fogalmazott meg a terület fejlesztésével kapcsolatban.

1960. január 1-jétől kezdve a veszprémi Bakonyi-ház (korábban Veszprém Vármegyei Múzeum, ma Laczkó Dezső Múzeum) igazgatójává, majd a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság vezetőjévé nevezték ki. E tisztségében igen eredményesen működhetett. A Balaton vonzáskörzetében a növekvő idegenforgalom megkövetelte a kulturális látnivalók színvonalas bemutatását. Zircen és Pápán új múzeumot létesítettek, másutt tájházakat alakítottak ki, sok kis helytörténeti gyűjtemény is ekkor született. Éri István meghatározó szerepet vitt a Tihanyban rendezett reprezentatív kiállítások szervezésében is, e tárlatokon megjelentek Borsos Miklós művei, és olyan alkotókéi is, akiket a korabeli hivatalos művészetpolitika mellőzött.

Széles körű tudományszervező munkásságot is folytatott. 1963-tól évi rendszerességgel jelentette meg a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeit. A régész, művészettörténész és néprajzos egyetemi, főiskolai hallgatóknak gyakorlatokat biztosított (ezt nevezték akkoriban „Éri-istálló”-nak). 1966–1972 között megjelent Veszprém megye régészeti topográfiája, 4 kötetben, a megyék közt elsőként.

A múzeumi szervezet intézményeinek munkatársait olykor a Külügyminisztérium is igénybe vette. 1966. szeptemberében Mohammad Reza Pahlavi iráni sah és felesége, Farah császárné tett látogatást Tihanyban. 1972-ben Fidel Castro kubai elnök magyarországi programjában eredetileg csak sétahajózás szerepelt, de kívánságára beiktatták a tihanyi bencés apátság megtekintését is. Mindkét alkalommal Éri István kísérte a vendégeket. A tihanyi alapítólevél kapcsán kiderült, hogy Castro elnök (képzettségét tekintve jogász) komoly oklevéltani ismeretekkel is rendelkezik.

1974-ben Budapestre került, a Múzeumi Módszertani és Restaurátor Központ igazgatói tisztségében ténykedett 1980-ig. Számos problémával kellett megküzdenie: a Könyves Kálmán körúti épület szűkösségével, a felsőfokú restaurátorképzés nehézségeivel. 1981-ben a Központi Múzeumi Igazgatóság igazgató-helyettesévé nevezték ki, e tisztséget 1989-ig viselte. 1974–1989 biztonságosan működtette a restaurátorképzést, megszervezte a megfelelő színvonalú kézikönyvek és folyóiratok megjelentetését. Szakmai konferenciákat szervezett a legújabb eredményekről, módszertani kérdésekről. Lefektette a kiállítás-rendezés elméleti alapjait, az ehhez kapcsolódó szakismereteket rendszeres továbbképzéseken adta tovább.

A Magyar Tudományos Akadémia, Erdey-Grúz Tibor elnöksége alatt 1972 szeptemberében kiadott 48/1972. számú határozatával (a szegedi után másodikként) létrehozta Veszprémi Akadémiai Bizottságot (MTA VEAB).[9] Éri István felismerte a kedvező lehetőséget, javaslatára a VEAB Településtörténeti Szakbizottságán belül megalakult a ma is működő Kézművesipar-történeti Munkabizottság.[10] E fontos szellemi műhelyben helyet kaptak a közép- és újkori helytörténettel foglalkozó történészek, levéltárosok, régészek és amatőr kutatók, és a céhes kézműves ipar történetét kutató szakemberek is.

1974-ben négy hónapos UNESCO-ösztöndíjat kapott, ennek során múzeumi nyilvántartási rendszereket és a restaurátorok képzését tanulmányozta. A világ számos országában járt, részt vett számos nemzetközi muzeológiai szakmunka megszületésében, így a Dictionarium Museologicum szerkesztésében is, amely elkészültekor 774 oldalon 1632 címszót tartalmazott. A szerkesztésben részt vevő csaknem 100 munkatárs munkájának koordinálása óriási munkát igényelt.

1975–76-ban Nagy Lajossal és Nagybákay Péterrel közösen elkészítette A magyarországi céhes kézművesipar forrásanyagának katasztere c. 2 kötetes mű, amely 220 mesterség 1000 településen működő, több mint 450 céhszervezetének akkor fellelhető írásos és tárgyi emlékeit tartalmazza topográfiai és kronológiai sorrendben, az lelő- és őrzőhelyek pontos feltüntetésével. Ez volt az első jelentős fegyvertény a korszerű számítástechnika hazai alkalmazására ebben a szakmában.

1979-ben megalapította a Múzeumi Hírlevél c. szakfolyóiratot. 1995-ben részt vett a Magyar Múzeumok c. negyedéves folyóirat elindításában.

1989-ben nyugdíjba ment, ezután a Tájak–Korok–Múzeumok Egyesület ügyvezetését látta el (2001-ig). Ez a természetjáró és kulturális mozgalom 1977–1985 között élte virágkorát, jelentősen növelve a múzeumok és kiállítások látogatóinak számát. Éri nevéhez fűződik a Tájak-Korok-Múzeumok Kiskönyvtár kiadásának megszervezése. 1979–1993 között a Kiskönyvtár 857 füzetét adtak ki, több, mint 8 milliós példányszámban, sokat közülük többször is újra kellett nyomni.

Tevékenyen részt vett a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület megszervezésében, amelynek egyik alelnöke, majd 1996–1998 között elnöke volt. Munkáját 1995-ben Móra Ferenc-díjjal, 2004-ben Pulszky Ferenc-díjjal ismerték el. 1994-ben a megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét (mai neve Lovagkereszt). 2001-ben Veszprém megye Önkormányzata a megye múltjának megismertetésében kifejtett munkásságát a Veszprém megye Érdemrendje kitüntetéssel ismerte el.

Éri István 2009. november 7-én hunyt el, 80 éves korában. Kívánsága szerint szűk családi körben temették el. A Pulszky Társaság 2009. december 7-én a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack termében tartotta csendes megemlékezését.[11]

Főbb művei

[szerkesztés]
  • Muhi elpusztult középkori falu tárgyi emlékei. Leszih Andor ásatásai. Társszerző: Bálint Alajos. Budapest, 1955
  • Adatok a kígyóspusztai csata értékeléséhez. Folia Archaeologica, 1956
  • A nagyvázsonyi Kinizsi Vár, Veszprém, 1957
  • Gyűrű alakú napórák. Folia Archaeologica, 1958
  • Cegléd és Nyársapát határvillongásai a XVII. sz. végéig. Adatok Nyársapát történetéhez. Budapest, 1958
  • A kisvárdai vár története. Kisvárda, 1961 (Szerk.)
  • A dörgicsei középkori templomromok, in: Magyar Műemlékvédelem 1959–1960. Budapest, 1964. (Társszerzők: Gerőné Krámer Márta, Szentléleky Tihamér)
  • Kisvárda, Budapest, 1965
  • Balatoni Almanach, (Szerk.), Budapest, 1967
  • Nagyvázsony, Műemlékeink sorozat, Pannónia Könyvkiadó, Budapest, 1969
  • Richard Bright utazásai a Dunántúlon 1815, (Szerk.); Veszprém Megyei Múzeumok Igazgatósága, 1970
  • Egry Breviárium, (Szerk.), Budapest, 1973
  • A magyarországi céhes kézművesipar forrásanyagának katasztere, 1–2. kötet, Budapest, 1975–1976 (Társszerzők: Nagy Lajos, Nagybákay Péter)
  • Múzeumi kiállításrendezési törekvések Magyarországon az elmúlt 30 évben. In: A korszerű múzeumi kiállítások tartalmi, didaktikai és esztétikai problémái. Nemzetközi muzeológiai szeminárium. Veszprém, 1977. VII. 15-26. Szerk.: Szemere Ádám. Budapest, 1977
  • Dictionarium museologicum. Museological classification system and word index. Systeme de classification et lexique muséologiques. Museologisches Klassifikationssystem und Wörterverzeichnis. Muzeológiai szakrend és szójegyzék. Budapest, 1979 (szerk.)
  • Magyar székesegyházak, Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, Budapest, 1989
  • Széchenyi és kora, (Szerk.), Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület, 1991 (a társszerzők egyike Gazda István)
  • 90 esztendős a Veszprém-vármegye Múzeum. Jubileumi évkönyv. Veszprém, 1994
  • Boldog békeidők. A TV Magiszter előadássorozata, (Szerk.), Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület, Budapest, 1994 (a társszerzők egyike Gazda István)
  • Az UNESCO-nál letett publikációinak listája

Díjai

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ BnF-források (francia nyelven)
  2. ↑ PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 14.)
  3. ↑ a b c d e f g Pécs lexikon  I. (A–M). Főszerk. Romváry Ferenc. Pécs: Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. 207. o. ISBN 978-963-06-7919-0
  4. ↑ Archivált másolat. [2010. október 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 6.)
  5. ↑ A lovagkereszt elnevezést a 2000. évi XI. törvény kibocsátása óta alkalmazzák. 1991–2000 között e fokozat megnevezése „kiskereszt” volt.
  6. ↑ Lásd: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC09006/09303.htm
  7. ↑ A korabeli káderlapokon feltüntették a szülők társadalmi osztályhoz tartozását: munkás, paraszt, dolgozó értelmiségi, végül az „egyéb”. Ez utóbbi kategóriába sorolták mindazokat, akik a proletárdiktatúra szemében veszélyesnek vagy megbízhatatlannak minősültek: arisztokratákat, nagyvállalkozókat, földbirtokosokat, birtokos gazdákat („kulákokat”), de a Horthy-rendszer közigazgatásában dolgozó állami, megyei tisztségviselőket, vezető közalkalmazottakat, minisztériumi tanácsosokat és felső vezetőket, katonatiszteket, rendőrtiszteket, stb. Az „egyéb” származású besorolás súlyos hátrányokkal járt, jelentősen megnehezítette, gyakran lehetetlenné tette a továbbtanulást, az értelmiségi vagy vezető munkakörökben való elhelyezkedést.
  8. ↑ Idézet innen: http://www.mult-kor.hu/20091111_elhunyt_eri_istvan_torteneszregesz
  9. ↑ Archivált másolat. [2009. március 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 6.)
  10. ↑ Archivált másolat. [2010. június 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 6.)
  11. ↑ http://www.regeszet.org.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1291%3Aelhunyt-eri-istvan&Itemid=48

Irodalom

[szerkesztés]
  • Kaiser László: Éri István. Egy apróhirdetésen vett régész emlékezései. Életinterjú; Hungarovox, Budapest, 2005

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Éri_István&oldid=27679683”