Kulák

Lenin-idézet egy szovjet kulákellenes plakáton

A kulák (orosz eredetű szó, jelentései: ököl, nagygazda, zsugori) a parasztság felső rétegét alkotó jómódú gazdák orosz eredetű megnevezése. Eredetileg semleges kifejezésként a saját földjén önálló magángazdálkodást folytató, rendszeresen bérmunkást alkalmazó, de a gazdálkodásban családjával személyesen is részt vevő parasztembert jelentette. A Szovjetunióban a bolsevikok kommunista ideológiájuk alapján a szegényparasztokat kizsákmányoló „osztályellenségnek” kiáltották ki a kulák réteget, és kíméletlen kulákellenes harcot indítottak e társadalmi réteg ellen, majd a magángazdaságok szövetkezetesítésével a kulákságot teljesen felszámolták. Ezek hatására a kulák fogalom pejoratív jelentést kapott.

Magyarországon a szovjet rendszer kiépítésekor, az 50-es évektől a magángazdálkodás megszüntetésére, a parasztgazdaságok téeszesítésére törekvő rákosista rendszer is megkezdte a kulákellenes propagandát, ekkor terjedt el a kulák szó használata a korábbi nagygazda, nagyparaszt, zsírosparaszt kifejezések helyett, egyértelműen negatív érzelmi töltéssel.

Kulákság a Szovjetunióban

A 19. századi orosz társadalomban a parasztság felső rétegét alkotó módos gazdák voltak a néhányszor tízholdnyi földön növénytermesztéssel, állattartással foglalkozó, kemény munkával, magángazdálkodóként családi gazdálkodást folytató, ebből jól megélő, gyermekeiket gazdálkodásra taníttató, önálló gondolkodású kulákok. Az 1917-es bolsevik hatalomátvétel után kialakuló szovjet-rendszerben ez a réteg természetes gátja volt a sztálinista hatalom által meghirdetett kolhozosításnak (téeszesítésnek), illetve a proletárdiktatúrának. A politikai céllal indított kulákellenes harc keretében a „kizsákmányoló kulák” fogalmának köztudatba bevezetésével a kommunista sajtó az ipari munkásságot „kizsákmányoló” burzsoáziának megfelelő, könnyen bemutatható ellenségképet kreált a mezőgazdaságban is, így egységes osztályharcként ábrázolva a munkás és paraszt proletár rétegek szembenállását a tőke, a magánvagyon bármilyen birtokosaival. A kommunista ideológia szerint a kulákság legfőbb ismérve, hogy mezőgazdasági munkájának elvégzéséhez más parasztokat is foglalkoztat, ilyen módon „kizsákmányolva” a földdel nem rendelkező zselléreket és a dolgozó parasztság egyéb csoportjait. Ez a jellegzetesség lehetővé tette, hogy a kulákot „osztályárulóként” tüntessék fel. A módosabb parasztgazdák körében gyakori erős vallásosság alkalmat adott arra, hogy a kulákot a parasztság javait „megdézsmáló” papság lakájaként és a klerikális reakciós visszarendeződés híveként bélyegezzék meg.

A „kulákellenes harc” jegyében ráadásul a parasztok jóval szélesebb rétegeit bélyegezték „kuláknak”, a magánparaszti gazdaságok megszüntetése és szövetkezeti gazdaságokká alakítása céljából. Ez időszakban a Szovjetunióban parasztok tömegei kényszerültek ércbányákban dolgozni, hogy munkásként megszabadítsák a mezőgazdaságban dolgozó családtagjaikat a beszolgáltatástól. 1932-ben azonban kiterjesztették a beszolgáltatási kötelezettséget azokra a munkásokra is, akik nem szakítottak végérvényesen a mezőgazdasággal. Az új törvény sok parasztot arra késztetett, hogy elhagyja otthonát és a Szovjetunió más térségeiben keressen magának megélhetést. A kulákokat száműzték és kivégezték.

Kulákság elleni harc Magyarországon 1945 után

1945 után a kezdeti „koalíciós” többpártrendszer keretében gyorsan sor került az addigi nagybirtokrendszer, a földesúri, vitézi réteg felszámolására, a nemesi címek eltörlésére. A lakosság többsége, így a választásokat megnyerő kisgazda párt is a paraszti magántulajdonon alapuló mezőgazdaságot szeretett volna az országban. A teljes politikai hatalmat szovjet nyomással fokozatosan megszerző, Rákosi vezette kommunista párt azonban 1948-tól szovjet mintára a magántulajdonok államosítását, így a mezőgazdaságban a kolhozosítást, szövetkezetesítést tűzte ki célnak, megindítva a kulákellenes propagandát és harcot. Magyarországon 25 hold feletti földdel a paraszt kuláknak számított, de ha egy szegényparaszt a párt útjában volt, könnyen megkaphatta a kulák minősítést.

Az 1952. évi 2. számú törvényerejű rendelet 15. paragrafusa határozta meg, ki számított kuláknak. Eszerint, az, aki

a) akinek a tényleges művelése alatt álló összes földterülete (szántó, kert, rét, szőlő, legelő, erdő, nádas) – a kertet (gyümölcsöst) négyszeres, a szőlőt ötszörös területtel számítva – a 25 kat. holdat, vagy annak kataszteri tiszta jövedelme a 850 aranykoronát eléri vagy meghaladja;

b) akinek a tulajdonában – a kertet, (gyümölcsöst) négyszeres, a szőlőt ötszörös területtel számítva

– 25 kat. hold vagy ennél nagyobb bármilyen mezőgazdasági művelés alatt álló földterület van, vagy aki olyan földterület tulajdonosa, melynek kataszteri tiszta jövedelme a 350 aranykoronát eléri vagy meghaladja, akkor is, ha a tulajdonát képező terület egy részén nem maga gazdálkodik;

c) akinek cséplőgépe, elemi vagy gépi erővel hajtott munkagéppel rendelkező ipari üzeme (malom stb.) van, továbbá aki kereskedést vagy vendéglátó ipart folytat, amennyiben a gazdaságához tartozó földterület kataszteri tiszta jövedelme a 100 aranykoronát eléri vagy meghaladja;

d) aki az 1949. évben mezőgazdaságfejlesztési járulék fizetésére volt kötelezve, ha egyébként nem is esik az a) – c) pontok hatálya alá.

A Rákosi-rendszer perekkel, rendőri, ÁVH-s zaklatással, internálással, megfélemlítéssel mindent elkövetett a „kulákság” felszámolására. A gazdákat kötelező terménybeszolgáltatásokkal és szándékosan betarthatatlan rendeletekkel állandóan nyomorgatták (pl. anyagi vagy börtönbüntetést kaphattak, ha a padláson nem volt víz, ha a rendszeresen kiküldött ávósok hernyót találtak az egyik fán vagy ha a kút állapotát „nem megfelelőnek” találták stb.). A börtönben a legsúlyosabb kínzásoknak vetették alá őket. A kulákok tulajdonát, például házát eltulajdonították („szocializáció”).

2012. március 26-án az Országgyűlés a kuláküldözés idején tönkretett magyar gazdák emléknapjává nyilvánította június 29-ét, Péter-Pál napját, amely a hagyomány szerint a betakarítás kezdete, a parasztság ünnepe.

Kulákperek

Lengyelkápolnai párttitkárgyilkosság

A lengyelkápolnai párttitkárgyilkosság emlékezetes kulákellenes koncepciós per volt 1950-ben, amikor a Szeged melletti lengyelkápolnai párttitkárgyilkossághoz konstruált az ÁVH egy „rendszerellenes kulákszervezkedés” koncepciót, hogy a helyi jelentős kulákok nagy részével leszámolhasson. A koncepciós ügy szervezője és kivitelezője a később kabarékonferansziéként országos ismertségre szert tett Komlós János, a szegedi ÁVH akkori vizsgálati-kihallgatási osztályának vezetője volt.

Források

• Kulák golgota; Duna TV, 2006. május 6., 16:40.
• Bolgár Dániel: A kuláküldözés fogalomtörténeti vetülete

További információk

• Még a gyerekek neve mellé is egy nagy "K" került - a kuláküldözés áldozatainak emléknapja
• Sipos András–Závada Pál: Statárium. Dokumentumszociográfia a "gyújtogató kulákok" pereiről; MTA Szociológiai Kutató Intézete–Művelődéskutató Intézet–Vita, Bp., 1989
• Kávási Klára: Kulák lista; Agóra, Bp., 1991
• Népirtás a Szovjetunióban. Gulag, kuláktalanítás, náci genocídium az adatok tükrében; tan. Szergej Makszudov et al.; Magyar Ruszisztikai Intézet, Bp., 1992 (Szovjet füzetek)
• Ternovácz István: Pusztulj, kulák! Parasztsanyargatás a Vajdaságban; Hatodik Síp Alapítvány, Bp., 1996
• Kuláksors. Székely kulákok történetei; szerk. Kristó Tibor; Státus, Csíkszereda, 1999 (Szemtanú könyvek)
• Sághy Gyula: Kulák golgota; Hunyad, Gyomaendrőd, 2003
• Zsigmond Mária: Kálváriajárás. Kuláksors Erdélyben; Alakart, Szombathely, 2004
• Závada Pál: Kulákprés. Család- és falutörténeti szociográfia. Tótkomlós, 1945–1956; 3. átdolg. kiad.; Magvető, Bp., 2006
• Orosz Károly: "Ha az Isten velünk, ki ellenünk". Adalékok az 1951-ben Dombrádra kitelepített budapesti polgárok és az őket befogadó gazdák kálváriájához; Püski, Bp., 2017
• Tóth Judit: Kulákbánat. Kulákellenes propaganda a Ludas Matyiban; Világok, Székesfehérvár, 2021
• Draviczky Imre: Kulákok, kuláksorsok Hajdúnánáson, 1946–1956; 2. jav., bőv. kiad.; Önkormányzat, Hajdúnánás, 2021