Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre/1914. szeptember 22-ei ütközet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kezdete: 2021. november 22., vége: 2021. december 11.

Az alábbi megbeszélést/szavazást/vitát lezártuk. Kérjük, ne módosítsd!
A további hozzászólásokat a témának megfelelő fórumra vagy vitalapra írhatod. Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!

1914. szeptember 22-ei ütközet (A kiemelt státuszt megkapta: 2021. 12. 14.)

[szerkesztés]

„Én, a jelölő, tanúsítom, hogy a jelölt szócikk megfelel a kiemelt szócikkekkel szemben elvárt olyan általános követelményeknek, amelyek a témában való szakmai jártasság nélkül is ellenőrizhetőek.” – Andreas vita 2021. november 11., 23:11 (CET)[válasz]


A modernkori tengeri hadviselésben mérföldkőnek számít az Otto Weddigen sorhajóhadnagy vezette U 9 német tengeralattjárónak az első világháború elején egy brit cirkálóraj ellen végrehajtott támadása, ezért érdemes a cikket kiemeltté tenni. A szócikk – mind a német, mind a brit szemszögből – részletesen ismerteti az események előzményeit, lefolyását és következményeit, megemlíti továbbá, melyek voltak az eseményekből levont helytálló és kevésbé helytálló következtetések.


  • A cikk témája: Az U 9 jelzésű német tengeralattjáró nevezetes akciója a holland partok előtt az első világháború elején, mikoris három brit cirkálót semmisített meg másfél óra leforgása alatt.
  • A következő műhelyeket értesítettem:
  • A cikk a várólistára került:

A hozzászólások formája

{{tanú}}(?)  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom
{{megjegyzés}}(?)  megjegyzés
{{kérdés}}(?)  kérdés
{{szükséges}}(?)  Szükséges változtatás:
{{jó lenne}}  Jó lenne a következő változtatás:
{{megtörtént|1 = ~~~~}}  A változtatás megtörtént ~~~~

A teljesülést (alapesetben) csak az a szerkesztő igazolhatja, aki az igényt jelezte, mégpedig úgy, hogy a sablont aláírja {{szükséges|~~~~}} vagy {{jó lenne|~~~~}} formában.

Alternatíva: a „szükséges” vagy a „jó lenne” sablont arra is le lehet cserélni, hogy {{megtörtént|~~~~}}.

A kötött feltételek listája

[szerkesztés]
(A feltételek áttekinthető formában, nem dobozba zárva itt olvashatóak: A tanúk által ellenőrzendő pontok áttekintése.)

Összehasonlítás az eddig kiemelt cikkekkel

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk minden tekintetben eléri az általam ismert kiemelt cikkek általános színvonalát.

Kiemelt szócikkek

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – *feridiák vita 2021. november 22., 17:59 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2021. november 26., 16:11 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 5., 10:27 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomMoonwalkr vita 2021. december 5., 11:57 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ogodej vitalap 2021. december 8., 22:44 (CET)[válasz]

Források

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • Az állítások és a források egymáshoz rendelése világos.
  • A cikk minden állításához hozzá van rendelve egy vagy több forrás, és
  • ezek a forrásmegadások elég részletesek ahhoz, hogy egy ellenőrzést lehetővé tegyenek.
  • A források megbízhatónak tekinthetőek.
  • A szúrópróba jellegű ellenőrzések azt mutatják, hogy a cikk tartalma levezethető a forrásokból.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.
  • A források cite-sablonokkal vannak megadva (pl. {{cite web}}(?), {{cite book}}(?) stb.)
  • Az internetes források linkjeinek működőképeseknek kell lenniük és a jelölt információt tartalmazó oldalra kell mutatniuk. (Indoklás: sok webes forrás tartalma gyakran jelentősen megváltozik.)

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – *feridiák vita 2021. november 22., 18:04 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2021. november 26., 16:11 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 5., 10:27 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítomMoonwalkr vita 2021. december 5., 11:57 (CET)[válasz]

 Szükséges változtatás: A WP:FELÉP szerint nincs olyan, hogy külső linkek és nincs olyan, hogy irodalom. A "külső linkek" lehetnek felhasznált források, akkor a „Források” fejezet alá kerülnek, de lehetnek olyan további információk, amiket nem használtak fel a cikk készítése során, akkor viszont a „További információk” fejezet alá tesszük ezeket. Ugyanígy az irodalom is vagy forrás, vagy további információ. Nagyon fontos, hogy a magyar Wikin nem így működnek a német és angol szócikkből áthozott „sfn” jellegű hivatkozások, ennek ugye le kellene ugrani a könyvforrásokra (azért is kék link-szerűek). az sfn helyett nálunk a {{refhely}}(?) és a {{hely}}(?) sablonok vannak. Ezekre sajnos át kell írni a nem kevés hivatkozást :-(. Ha nem megy, szólj, segítek, vagy megcsinálok párat, ami alapján tovább lehet menni. Ogodej vitalap 2021. november 16., 16:30 (CET)[válasz]
Még annyit, hogy nem kell szétszedni hogy "angol nyelvű szócikk irodalma", „német nyelvű szócikk irodalma”, ez a szócikk a magyar wikin létezik, önállóan meg kell állnia a saját lábán. Ogodej vitalap 2021. november 16., 16:36 (CET)[válasz]
Kipróbáltam úgy, hogy az egyik "sfn" helyére beírtam azt, hogy "refhely". A jegyzetbe való linkelés továbbra is működik, a forrásokba azonban továbbra sem. Ehhez mit kellene tenni? – Andreas vita 2021. november 17., 17:51 (CET)[válasz]
az sfn sablon helyett beírod, hogy refhely, a (paraméter marad) és amire hivatkozik, az elé beírod, hogy {{hely|paraméter}}. Megcsináltam egyet az 1-es hivatkozásra, ami úgy néz ki, hogy {{refhely|Marder}} majd a Marder könyv elé beírtam, hogy {{hely|Marder}}. Így már működik oda, vissza. Ogodej vitalap 2021. november 17., 19:12 (CET)[válasz]
Megcsináltam és működik is, csak éppen szétbontotta az 50 valahány lábjegyzetet 90valahányra, mert eltűntek a betűs indexek azokhoz az oldalakhoz, amelyekre több utalás is volt. Valahogy úgy kellene, hogy ez a tömörítés is megmaradjon. Andreas vita 2021. november 17., 21:40 (CET)[válasz]
Igen, megoldható, az {{azonos}}(?) paramétert kellene használni. Kibogozom melyikről van szó, és megcsinálok egyet. Ogodej vitalap 2021. november 18., 08:22 (CET)[válasz]
A Corbett könyv 171 oldalára csináltam meg. Természetesen például a 172 stb-re megint kell. Amikor először hivatkozol rá, akkor {{refhely|Corbett|2009|p=171|azonos=Corbett171}}, az összes többi hivatkozásnál már nem kell újra definiálni, hanem csak melléírod, hogy {{refhely|azonos=Corbett171}}. Kis ügyességgel a keresés és csere funkcióval végig lehet szaladni a forrásszövegen és lecserélni "azonos"-ra az azonos hivatkozásokat. Ogodej vitalap 2021. november 18., 08:44 (CET)[válasz]
Megcsináltam így végig, de az oldalszám nincs kiírva a lábjegyzetben. Andreas vita 2021. november 18., 19:04 (CET)[válasz]
A |p=171| helyett |171. o.| kell írni az oldalszámos hivatkozásoknál, például a Corbett171-nél megcsináltam. Ogodej vitalap 2021. november 19., 08:01 (CET)[válasz]
Az összes kész. Ogodej vitalap 2021. november 19., 18:08 (CET)[válasz]
Köszönöm. Ma estére megcsináltam volna amúgy, de így nincs vele akkor gond. – Andreas vita 2021. november 19., 21:06 (CET)[válasz]
Szívesen, épp nem volt dolgom. Ogodej vitalap 2021. november 19., 21:50 (CET)[válasz]
 Szükséges változtatás:
Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaMoonwalkr
Moonwalkr vita 2021. december 5., 11:59 (CET) Az „Az U 9 küldetése” című alfejezetben az első idézet nem kapott forrást (gondolom, hogy ugyanaz lehet, mint a második idézeté). Pótold (vagy duplikáld a másodikat) légyszi. Moonwalkr vita 2021. november 30., 14:09 (CET)[válasz]
Pótolva. Andreas vita 2021. december 5., 09:47 (CET)[válasz]

Teljes körű

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk teljes körű információt szolgáltat (a téma iránt érdeklődő, érettségizett laikusok szintjén)
  • A cikk eleget tesz a színvonalas cikkekkel szemben a cikkértékelésben támasztott követelményeknek.

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – *feridiák vita 2021. november 22., 18:05 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2021. november 26., 16:11 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 5., 10:27 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr vita 2021. december 5., 11:57 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ogodej vitalap 2021. december 8., 22:46 (CET)[válasz]

Pártatlan

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk pártatlanul és súlyuknak megfelelően mutatja be a különböző nézeteket a témáról (vagy nincsenek ilyenek)

Semleges nézőpontWikipédia:A Wikipédia nem az első közlés helye

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – *feridiák vita 2021. november 22., 18:05 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2021. november 26., 16:11 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 5., 10:27 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr vita 2021. december 5., 11:57 (CET)[válasz]

Fejezetek, témák

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk a témára jellemző fejezeteket a Wikipédia konvencióinak megfelelően tartalmazza.
  • A résztémák aránya kiegyensúlyozott.
  • A cikk bevezetője a cikk címében foglaltak tömör, érthető és szabatos meghatározása, a szócikk összefoglalt, áttekintő jellegű tartalma.
  • A bevezető a WP:BEV-nek megfelel.

Formai útmutatóMintaszócikkek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – *feridiák vita 2021. november 22., 18:06 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2021. november 26., 16:11 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 5., 10:27 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr vita 2021. december 5., 11:57 (CET)[válasz]

Megszövegezés

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk áttekinthető és jól tagolt, szövegezése világos és tömör, stílusa enciklopédikus, helyesírása korrekt.
  • A szócikk megfogalmazása teljes mértékben érthető egy, a területtel nem foglalkozó, érettségi szintű tudással rendelkező látogató számára.
  • A fordításon alapuló részek szöveghűek.

A magyar helyesírás szabályaiHelyesírásÖnálló helyesírási irányelvHivatkozz és fogalmazz pontosan!

Ennek a pontnak a tanúsításához legalább 5 aláírás szükséges!

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – *feridiák vita 2021. november 22., 18:06 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2021. november 26., 16:11 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr vita 2021. december 5., 11:57 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Ogodej vitalap 2021. december 8., 22:46 (CET)[válasz]
  5.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 10., 18:33 (CET)[válasz]

 Szükséges változtatás: Azt a hatalmas idézethalmazt ki kell venni a cikkből, van forrása, akit érdekel, megkeresi, ott elolvassa. Ilyen esetekben összefoglalóan pár sorban be lehet írni, hogy élte át a Cressy lelkésze, milyen jelentést írt Weddigen és mit mondott Christian ellentengernagy. De nem kell ekkora szöveggyűjtemény mondandónk megtámogatására. Ogodej vitalap 2021. november 16., 16:12 (CET)[válasz]
@Ogodej Nem állítom, hogy a káplán visszaemlékezésének a beszúrása az eddigi legjobb Függelékem, de ezt épp attól gondolom függeléknek, hogy a fő szövegrészen kívül alternatív olvasmány és aki nem kíván rá időt szakítani, az nem olvassa el. Szerintem nagyon érdekesek és tanulságosak ezek a visszaemlékezések, mert nagyon jól megmutatja, hogy egyik fél szemtanúi hogyan látták a dolgokat, és a másik fél részéről hogyan - és ezek a visszaemlékezések, melyek állításait akár évtizedeken át is készpénznek vesznek néha neves tudósok is, milyen egyértelmű tévedéseket tartalmazhatnak. A másik ok amiért a káplán visszaemlékezését betettem az az, hogy aligha olvasható ez magyar nyelven. Ha olyasvalamiről lenne szó, ami magyarul ki lenne már nyomtatva vagy éppen már a neten is olvasható lenne, akkor én sem tenném be ide.
Christian ellentengernagy üzeneteit be lehetne fűzni a törzsszövegbe, már ha igény van rá. Szó van róluk és nem foglalnak nagy helyet. Weddigen jelentése nem túl hosszú és amúgy is mindenképpen helye van a szócikkben.
Röviden én nem látom szükségét a Függelék rész módosításának. – Andreas vita 2021. november 26., 18:01 (CET)[válasz]
Kedves @Andreas! Még egyszer az érveimet: Ekkora idézethalmaz már csak azért sem való a Wikipédiába, mert a WP egy enciklopédia, és a szöveggyűjtemények nem ide valók. Erre a Wikiforrás, vagy a Wikikönyvek szolgálnak, ott elhelyezed, és innen linkelsz rá. Veled ellentétben viszont én úgy gondolom, hogy magára a függelékre sincs szükség, mert ugyan tényleg érdekes, de ha tartalmaz olyasmit, ami fontos és megvilágít olyan részeket a csatáról, amik csak itt vannak, azoknak a cikkben a helyük, ha meg nem tartalmaznak, akkor a téma színesítésére és érzelmi aláfestésére nem igazán van szükség. Tehát ismételten javaslom, hogy használd ezeket a társprojekteket ekkora idézetek megjelenítéséhez, akit érdekel, ott is el tudja olvasni azokat. Ogodej vitalap 2021. november 26., 19:09 (CET)[válasz]
@Ogodej Itt nem megismételted az érveidet, hanem újakkal egészítetted ki őket. Megnézem még mit lehetne ebből beépíteni a szövegbe és mit kellene kivenni. – Andreas vita 2021. december 5., 01:01 (CET)[válasz]
{ Jó lenne a következő változtatás:
Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaMoonwalkr
Moonwalkr vita 2021. december 6., 09:36 (CET) A nemzetközi visszhangjával kapcsolatban van egy kis hiányérzetem. A „A tengeralattjárók megítélésének változása és hatása a tengeri háború menetére” alfejezet alatt (de a bevezetőben is) teszel egy olyan megállapítást, hogy „Az események után a tengeralattjárók szerepét és használhatóságát a világ minden haditengerészeténél átértékelték – néhol túlzóan”. Ennek ellenére sehol sem látok – kivéve három elfejezettel feljebb egyetlen norvég altengernagy nem túl fajsúlyos véleményét – utalást sem az angol és a német félen kívüli véleményekre, különösen nem a „néhol túlzóakra”. Egy két utalás elkelne, hogy hiteles legyen ez az állítás, amely egyébként nyilván az egész esemény súlyát, jelentőségét megadja. Moonwalkr vita 2021. november 30., 14:09 (CET)[válasz]

 megjegyzés

Betettem azt a részt, amiben Groos erre utal. Ez magyarul így hangzik: A háborús események ezáltal csak igazat adtak annak a szakértőnek, aki a tengeralattjárónak a csatahajóflotta keretében jelölt ki helyet, és aki ugyanakkor elutasította azt a gondolatot, hogy ezek pótolhatják a többi fegyvert. A "néhol"-t kicseréltem "egyesek"-re, mivel nem nevez meg a forrás konkrét haditengerészetet, hogy hol merült fel ez a kérdés. Nyilván volt erről vita a németeknél, de arra jól ráéreztél, hogy a norvég is egy ilyen lehetett, nyilván sok más haditengerészettel együtt. – Andreas vita 2021. december 5., 01:01 (CET)[válasz]

 megjegyzés És sajnos + egy szavazat Ogodej álláspontja mellé. Bár megértem, hogy a téma kerek egésszé tételét segítheti a függelékben elhelyezett idézetek köre, ám az enciklopédikus stílust hasba szúrod vele. Egy esszébe, vagy bármilyen monográfiába bőven belefér, sőt kell is bele, de valahogy egy enciklopédia cikk sírva tiltakozik ellene...Sorry. Moonwalkr vita 2021. november 30., 14:09 (CET)[válasz]

 megjegyzés Én nem vagyok ebben a függelékes dologban biztos, bár az tény, hogy eléggé megnyújtja a cikket (és a Cressy lelkészének visszaemlékezését - bár nekem érdekes volt - talán már túlzásnak érzem). Két alternatíva jutott eszembe, az egyik ha jól látom már előkerült korábban is:

  • A vonatkozó idézetek feltöltése a "Wikiforrás" vagy "Wikidézetek" felületére, és a cikkben csak felsorolás formájában a linkek kerülnének elhelyezésre.
  • A függelékben elhelyezett idézeteket becsukható ablakba is lehetne tenni. Így ha egy olvasó nagyon kiváncsi lenne rájuk, csak ki kell nyitnia az ablakot, de nem nyújtaná el alaphelyzetben a cikket fölöslegesen. – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 5., 10:27 (CET)[válasz]
@Történelem p Ez a második megoldási javaslat nekem nagyon tetszik. Nem tudom hogyan kell csinálni, de infoboxban láttam már hasonlót. A Függelék első két részét az előbb bedolgoztam a törzsszövegbe, már csak a lelkész beszámolóját hagytam meg ebben a részben. Ha lenyitható ablakban is de maradhatna a törzsszövegben, az nagyon jó megoldás lenne. – Andreas vita 2021. december 5., 14:13 (CET)[válasz]
Sikerült valamilyen formában (NavBox-os sablonban) betennem a függelékes részt. Nézzetek rá légyszíves. Megfelel így?– Andreas vita 2021. december 8., 22:07 (CET)[válasz]

Nevek és idegen szavak

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk a Wikipédia konvencióinak megfelelően írja a neveket és az idegen (eredetű) szavakat.

Kocsmafal (nyelvi)Wikipédia:Fordítási útmutatóKategória: Átírási irányelvek

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – *feridiák vita 2021. november 22., 18:08 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2021. november 26., 16:11 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 5., 10:27 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr vita 2021. december 5., 11:57 (CET)[válasz]

Kategória, infobox, illusztráció

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk be van sorolva a megfelelő kategóriákba.
  • A szokásos infoboxokat tartalmazza (illetve nem kell hozzá infobox).
  • A szükséges illusztrációkat tartalmazza (illetve nem szükséges illusztrálni).

Formai útmutatóHogyan használd a kategóriákat?Kategorizálási módszerekKategóriajavaslatokHogyan használd a taxoboxokat?SablonműhelyEgységesített infoboxsablonok készítése és használataKéphasználati technikák

Tanúsítványok (min.3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – *feridiák vita 2021. november 22., 18:08 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2021. november 26., 16:11 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 5., 10:27 (CET)[válasz]

Linkek

[szerkesztés]
Ellenőrzendő:
  • A cikk elegendő számú belső hivatkozást tartalmaz, és ezek vagy pirosak, vagy rájuk kattintva valóban a megfelelő helyre vezetnek.
  • A Wikidata-hivatkozások a megfelelő cikkekre mutatnak, ha ilyen cikkek egyáltalán vannak.
  • A külső hivatkozások működőképesek és relevánsak a cikk szempontjából.

Tanúsítványok (min. 3), megjegyzések, igényelt változtatások és ezek megvitatása:

  1.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – *feridiák vita 2021. november 22., 18:09 (CET)[válasz]
  2.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Szilas vita 2021. november 26., 16:11 (CET)[válasz]
  3.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. december 5., 10:27 (CET)[válasz]
  4.  A feltételt ellenőriztem, teljesülését tanúsítom Moonwalkr vita 2021. december 5., 11:57 (CET)[válasz]

Kötetlen rész

[szerkesztés]
Itt lehet megbeszélni az egyik kötött feltételhez sem sorolható változtatási igényeket, a szócikk tartalmával kapcsolatos szakmai észrevételeket és javaslatokat.

A szócikknek a címet az angol nyelvű szócikk alapján adtam (Action of 22 September 1914). A cím változtatható igény esetén, ehhez pár ötlet:

  • 1914. szeptember 22-ei tengeri ütközet - A német cikk címéhez hasonlóan lehetne így említeni (Seegefecht am 22. September 1914), ami annyival több információval szolgál, hogy itt egy tengeri összecsapásról van szó. E megoldás ellen az szól talán, hogy a „tengeri” jelzőt egyes esetekben feleslegesnek hat kitenni, például ahol amúgy is tengeri összecsapások vannak felsorolva (lásd: Az első világháború északi-tengeri frontja).
  • Az Aboukir, Hogue és Cressy cirkálók elsüllyesztése - egyértelműen beazonosítható esemény, nem kellene hozzá évszám.
  • Weddigen nagy tette – a német forrásokban szereplő utalás (Großtat von Weddigen) alapján.
  • Breeveertieni ütközet – a Széles Tizennégyesekre utalva, melynek vizein az események zajlottak. Ez az elnevezés lenne számomra a legszimpatikusabb, de ellene szól, hogy nem használatos elnevezés.

Hozzászólások elmaradása esetén megtartom a jelenlegi alakot. – Andreas vita 2021. november 11., 23:11 (CET)[válasz]

@Andreas P 15: Őszintén szólva hozzám a német (és holland, cseh) megoldás áll közelebb, a „tengeri ütközet”, bár nem tudok mást felhozni mellette, mint amit te is leírtál. A „Weddigen nagy tette” pedig megmosolyogtató. Vigyor – Történelem pWas gibt's Neues? 2021. november 14., 20:11 (CET)[válasz]

Köszönöm a reagálást P, legalább tudom van aki olvassa is amit ide Írogattam. A személyek ilyen fajta kiemelését amúgy én sem preferálom, de a történelemben kissé jártasak inkább tudják ki az a Weddigen, minthogy mi történt 1914. szeptember 22-én. A száraz dátumhoz általában nehéz hozzákötni egy történelmi eseményt - habár akkoriban ez olyanképpen hathatott a britekre, mint az amerikaiakra szeptember 11. Amiben nekem szimpatikus lenne ez a címadás, az az, hogy nem "Weddigen hőstetteként" utaltak rá, hanem ennél egy "szerényebb" jelzővel illették, nem túlfényezve a parancsnokot. Lehet nem lenne a legmegfelelőbb opció, de legalább tudom, hogy mosolyt csaltam valakinek az arcára :p :))
A dolgot meg is lehetne akár fordítani, és nem a cselekvőt kiemelni, hanem az elszenvedőket, pl. így: "Az Aboukir, Hogue és Cressy cirkálók elsüllyesztése". Ez is lehetne egy cím, mint ahogy sok angol nyelvű cikknek ez is. Csak ez egy kicsit hosszúnak hat számomra. – Andreas vita 2021. november 14., 23:05 (CET)[válasz]

Számomra fontosabb lenne, hogy valamiképpen a helyszín vagy a résztvevők vagy a támadó fél is része legyen a címnek, ütközet vagy tengeri ütközet, puszta dátummal és helyszín nélkül nem adja meg az alaptájékoztatást, nem felel meg a tömör, de konkrét címszó követelményének. Ráadásul én ezt nem hívnám ütközetnek, sokkal inkább elszenvedett támadásnak. Látom ugyan, hogy vannak már más "dátum + ütközet" címszavak, de nem tartom ezt az irányt túl szerencsèsnek, lehetne pl. Északi-tengeri német tengeralattjáró-támadás (év vagy dátum) stb., stb. Pasztilla 2021. november 17., 07:02 (CET)[válasz]

Pasztilla+1. Nagyon nem informatív cím. Pagony üzenet 2021. november 19., 18:18 (CET)[válasz]

Ha már most is ilyen hosszú a cím, lehetne, ahogy Pasztilla javasolta: Északi-tengeri német tengeralattjáró-támadás (1914. szeptember 22.) Ogodej vitalap 2021. november 19., 18:11 (CET) @Pasztilla Szerintem azért tekintik ütközetnek németben és azért használnak rá valami hasonlót angolban (Gefecht ill. Action), mert az összecsapásban a két fél észlelte egymást és lőtt is a másikra. Az itt szerintem részletkérdés, hogy az egyik fél ágyúlövedékeket, a másik meg torpedólövedékeket használt. Meg az is mellékes, hogy a németeknek fel sem tűnt, hogy lőttek rájuk. A „dátum + ütközet” kombináció nekem sem tetszik kimondottan, így voltam anno a Greif segédcirkáló elsüllyesztése és a Leopard segédcirkáló elsüllyesztése szócikkeknél is. @Ogodej Az általad javasolt megoldás szerintem már túlzóan hosszú. Ami megoldást elfogadhatónak találok, azokat beírom a fenti részbe. – Andreas vita 2021. november 24., 00:53 (CET)[válasz]

Köszönöm a tanúsításokat mindenkinek, összejött a kellő számú támogatás a kiemeléshez. Köszönöm a kritikus megjegyzéseket is. A szócikk címéről folyó vita végül abbamaradt, de utólag ezt még meg lehet változtatni. Számomra a legjobb opció "Az Aboukir, Hogue és Cressy cirkálók elsüllyesztése" cím lenne, de a kiírás ideje alatt nem változtattam volna rajta. A szócikk vitalapján erről még lehet nyitni vitát. Én egyelőre megtartom a mostani címet. – Andreas vita 2021. december 10., 18:58 (CET)[válasz]

Összesítés

[szerkesztés]
  • Bájtok mennyisége munkapadra kerüléskor: ismeretlen
  • Bájtok mennyisége a kiemelési eljárás végén: ismeretlen


  • Kezdet a munkapadon:
  • Kezdet + 4 hét:
  • Az esetleges hosszabbítás vége:

Az alábbi táblázat segítségével lehet a műhelymunka állását követni – feltéve, hogy a kiemelés résztvevői közül vállalkozik valaki a táblázat karbantartására.

A cél az, hogy minden számérték nullára álljon be a végén.

Feltétel A még hiányzó tanúsítványok száma

[m 1]

A még teljesítetlen szükséges változtatások száma

[m 2] [m 3]

#Összehasonlítás 0
#Források 0 0
#Teljes körű 0 0
#Pártatlan 0 0
#Fejezetek, témák 0 0
#Megszövegezés 0 0
#Nevek és idegen szavak 0 0
#Kategória, infobox, illusztráció 0 0
#Linkek 0 0
#Kötetlen rész 0
Megjegyzések:
  1. Az első számértéket csökkenteni kell eggyel, amikor valaki a megfelelő feltétel ellenőrzöttségét aláírásával tanúsítja.
  2. Ha valaki szükséges változtatási igénnyel lép fel, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket meg kell növelni eggyel.
  3. Ha egy szükséges változtatást az igénylője aláírásával kielégítően teljesítettnek igazolta, akkor a megfelelő feltételnél a második számértéket csökkenteni kell eggyel.

A fenti megbeszélést lezártuk, kérjük, további hozzászólásokat már ne írj hozzá! Ezt a szakaszt többet ne szerkeszd!