Ezen az oldalon a Wikipédia egyik irányelvét olvashatod. Az itt leírtak minden szerkesztő számára követendőek, de fontosabb a józan ész, mint a szabály betűje, és előfordulhatnak indokolt kivételek is. Ha módosítani szeretnél rajta, kérd ki mások véleményét a vitalapján vagy a Kocsmafal megfelelő szekciójában!
Az ókori egyiptomi nevek átírására a magyar Wikipédia helyesírási irányelve értelmében az úgynevezett magyaros átírást írja elő. (A „nem latin betűs írásrendszerek átírása” című szakasz.) Az átírásnak az alább részletezett okokból sokféle helyes módja (és még több helytelen) van, ezért az irányelv összeállítása alkalmával az elsődlegesen követett szaktekintély Kákosy László, mivel az ő átírási gyakorlatát egyiptológusok generációi sajátították el. Ahol az alábbi átírási táblázatokban több lehetőség van, ott általában az általa használt átírást javasoljuk. Sok esetben a könyvkiadó felülbírálja a fordító vagy a szerző névhasználatát, „azért, mert mi így szoktuk”. Ez rendszerint a Kákosy-féle, de nem konzekvens névalakok esetén szokott előfordulni. Mi – éppen azért, mert Kákosy sem egységesen írt át neveket, és nem mindig tartotta magát egy, jól körülrajzolt irányelvhez – vettük a bátorságot (sok-sok hezitálás árán), és Kákosy átírásait kiindulópontnak, de nem de facto egyetlen helyes írásmódnak tekintjük.
Az alábbiak elsődleges célja, hogy a magyar Wikipédián már jól működő és egységes egyiptomi név- és szóátírások, továbbra is egységesek maradjanak, a születő cikkek illeszkedjenek a korábbiakhoz. Ennek érdekében:
ragaszkodunk a bevett és általánosan elfogadott, mindenki által megszokott formákhoz;
ennek ellentettjeként kerüljük az önálló megoldásokat, illetve azokat, melyek inkább csak érdekességek (ezzel elkerülhető, hogy teljesen ismeretlen alakok jöjjenek létre, ha pedig mégis ezt választjuk, lábjegyzetelünk);
amennyiben lehet, a névátírások legyenek kibővítve az alábbiak alapján (pl. a tudományos átírással),
mindezek lehetőleg autentikus források alapján történjenek.
Az egyiptomi nyelv és különösen az egyiptomi írás speciális természetéből adódóan (többszörös olvasati lehetőségek, redundáns, vagy ellenkezőleg, kihagyott jelek, fonetikai komplementerek, többszörös determinatívumok, tiszteleti vagy esztétikai[1] jelcserék, át nem írt komplementumok, stb.), az alábbiak megfelelő nyelvismeret nélkül még a megfelelő segédeszközök birtokában sem lehetségesek:
Hieroglifről az egyiptomi a legritkább esetben írható át „helyből” tudományosra vagy népszerűre. Ez a személy- és különösen a földrajzi nevekre fokozottan érvényes, ehhez általában szótár szükséges.
Nem hieroglif (hieratikus, démotikus) szövegek átírása megfelelő paleográfiai ismeretek nélkül még segédlettel is reménytelen, megkísérlése ezért felesleges.[2]
A tudományos átírás nem írható vissza hieroglifre (a m33 (máá) leírva pl. lehet m-3-3 / m3-3 / m33 / m3 + opcionális determinatívum).
A fonetikus átírás (akár magyar, akár más, pl. angol) nem írható vissza sem tudományosra, sem hieroglifre (az „a” pl. lehet „ 3 / ˁ / ỉ ”).
A fonetikai választóelemek ( . = : ) elhelyezése csak nyelvismerettel lehetséges, kísérletezni nem érdemes vele, ilyenkor jobb a forrásból egy az egyben átvenni a szót vagy szöveget.
A görög alakokból az egyiptomira csak nagyon óvatosan lehet/szabad visszakövetkeztetni.
A szövegkörnyezetükből kiragadott szavak átírásához mindig az eredeti forrás szükséges.
Az egyiptomi írás latinra való leképezésének speciális módszerei alakultak ki.
A szokásos hármas átírási rendszerből (eredeti szöveg → transliteratio („átbetűzés”, a szöveg minden egyes jelének átírása) → transcriptio („átírás”, a transzliterált szöveg átírása a megfelelő nyelvtani alakra) ) a második kimarad. A nyelv tanulási fázisának kivételével transzliterációra csak a legritkább esetben kerül sor.
A jelek átírásánál nem alkalmazunk megkülönböztető diakritikus és számjeleket.
Bizonyos jeleknek egyáltalán nincs átírása.
A determinatívumokat soha nem írjuk át, se nem fordítjuk. (Kivéve, az értelemszerűen megkerülhetetlen eseteket, pl. hiero felirat+niut → xy város).
Ugyanez a helyzet a többszörözött determinatívumokkal vagy amikor egy szónak több determinatívuma is van.
A tudományos átírás magyar kiejtés szerinti átírása
Jel
Tudományos
Fonetikus
Megjegyzések
3
a
Az egyiptomi álef. Eredeti formájában a két félkör nem ér össze. Magyarul rövid vagy hosszú á-ként hangzik, emiatt népszerűsítő művekben á-ként is megtalálható.
ỉ
i/j (a/á)
Az egyiptomi jod. Az i fölé azért kapott álefet ( ʾ ), mert nem minden esetben biztos, hogy mikor melyiket jelöli. a/á-nak bizonyos bevett szavaknál írjuk (pl. Ámon, az „eredeti” ỉmn Imen helyett) • Az i vagy j az adott szótól és a hangkörnyezettől függ. • Egy másik átírási iskola az ỉ-t minden esetben j-vel írja át (mrỉ / mrj, ỉrỉ.ỉ / jrj.j. Ez az átírás is elfogadott. • Amikor két jod kerül egymás mellé, átírása jj (a külföldi szakirodalomban y, megkülönböztetendő a szimpla jodtól).
w
u/w
Az u vagy w az adott szótól és a hangkörnyezettől függ. • A w az egyiptológiában (a magyarban is) meghonosodott átírás és talán az egyik legjellegzetesebb egyiptomos vonás, helyettesítése a magyar v-vel szokatlan és szükségtelen.[3]
ˁ
a/é
Amikor (tradicionális okokból) jelentésmegkülönböztető szereppel bír (pl. ra - nap / Ré - napisten), mindig é és nem e.
h
h
ḥ
h
ḫ
h
A négy h közül ezt szokás kh-val is átírni (ankh).
ẖ
h
A megfelelő átírás a ch lenne (a héber כ-hoz hasonlóan, a technika szóban ejtett se nem k, se nem h palatális hanghoz hasonlóan), de nem használatos, az egyiptológiában szokatlan.
z
z/sz
Ritka, mert általában az sz variánsa, ám óegyiptomi szövegekben még külön hangot jelöl.
s
sz
ś
sz
š
s
q / ḳ
k
Annak ellenére, hogy nem azonos a k-val.
ṯ
tj (t)
ty-nek nem írjuk, ejtése a ty és cs között van (lágy, „selypített” (palatális) cs[4])
ḏ
dzs (dj, d)
gy-nek nem írjuk
ami egyértelmű
d
d
f
f
n
n
g
g
t
t
m
m
p
p
Az átírásban előforduló magánhangzók
Hang
Amit átír
Megjegyzések
e
semmit; kiegészítő hang
htp → hetep ; Kizárólag az úgynevezett „kitöltő” (vagy „töltelék”-) hangzóra, azaz arra a segédhangra van fenntartva, mely a mássalhangzók közötti, általunk nem ismert magánhangzót jelöli. E kötőhang a koptban is létezik, így szerepe egyértelmű, ejtése tradicionális okokból (értsd: az egész egyiptológia így használja) megkérdőjelezhetetlen.
o/ó
a) semmit; alternatív kiegészítő hang b) 3 és ˁ c) w
a) kopt alapú átírásokban (htp → hotep) b) kopt alapú átírásokban (ˁnḫ → onkh) c) görög alapú átírásokban (pl. Oszorkon)
é
ˁ
rˁ → Ré
a
3 ˁ (ỉ)
k3 → ka; ˁnḫ → ankh, ỉmn (imen) → Ámon
i
ỉ
ỉpt → Ipet
u
w
wsr → Uszer
A hangsor egy alternatív, szintén helyes átírása:
3 (ain) - a vagy é, az a alakját nem különböztetjük meg az aleftől
ʕ (alef) - mindig a
ḏ - mindig dzs, kivéve egy-két nagyon ritka kivételt, ami néha előfordul – ott d
h - mindig h
ḥ - h
ẖ - mindig ch
ḫ - mindig kh
i/j (iodh) - i és j
jj/y - rendszerint y, ahol nagyon idegen lenne az íráskép tőle, ott i vagy esetleg (ritkán) j
k - mindig k
q - mindig q
l - mindig l, ha egyértelműen korábbi a szöveg, mint az l hang megjelenése, akkor rw vagy r
m - mindig m
n/w - leggyakrabban n, ahol egyértelmű, hogy nw, ott nu vagy nw
s - mindig sz, kivéve, ahol a z valamiért célszerűbb
š - mindig s
ṯ - korántsem egyértelmű, hogy mennyire vált el a kiejtésben, mivel sok szövegben előfordul a t alternatívájaként is. Ezért általában tj, de néha t - ld. Tjj vezír nevében, aki nálunk Ti.
w - ha magánhangzó-torlódás nem akadályozza, akkor u, egyébként w. Főleg magánhangzók előtt w.
z - szinte mindig sz, ahol valamiért célszerűbb, ott z.
Megjegyzések
Az e, az a és a w / u megjelenhet o (ó)-ként is.
Az egyiptomi átírásban előforduló th és ph betűtalálkozások kiejtése mindigt+h, illetve p+h (Hathor = Hat-hór, Hotepher = Hotep-her), az sh betűtalálkozás sem olvasandó angolosan s-nek, hanem s+h-nak, mivel ezek nem betűkapcsolatok. A kh betűkapcsolat azonban egy hangnak számít, kiejtése a h és a k között változhat. Az egyiptomi eredetű görög nevek átírásában a görög nevek átírását rögzítő irányelv ógörög része mértékadó.
A sok esetben következetlennek tűnő variánsoknak néha „tájékoztató” funkciója is van, így nem érdemes váltogatni őket. Például ankh (= kereszt), de onkhsesonk (= írnok).
A személy- és földrajzi nevek átírása egyfajta tudományos közmegegyezést tükröz, épp ezért nem nagyon érdemes változtatni rajtuk. Ennek oka, hogy a nevek írása sokszor speciális (ezen felül egy-egy névnek itt is többféle írott változata fordulhat elő), az olvasathoz pedig gyakran külső (más nyelvű) forrásokat is igénybe kell venni. A fonetikai bizonytalanságok miatt egyazon névnek a szakirodalomban is többféle olvasata lehet, melyek ugyan egyaránt érvényesek, azonban a régebbiek „elavultak” lehetnek. Mindez azt jelenti, hogy bár a neveknek lehetnek ugyan más olvasatai, de nem biztos, hogy érdemes kísérletezni velük, mert így senki által nem használt - és ami a legfőbb, nem felismerhető - alakok jöhetnek létre (pl. az elfogadott Hnum-ból Henevem). Ha mégis ilyen alakokat akarunk beírni, akkor minden esetben álljon mellette az adott alak tudományos átírása.
Bizonyos esetekben az eredeti neveket nem használjuk (pl. görögül megszokott földrajzi nevek; magyarul csak egy-két fordításban szereplő és ezért abból meghonosodott nevek; magyarban meggyökeresedett formák, stb.).
Személy- és földrajzi nevek átírásakor: Mindig az egyiptomi alakot használjuk azoknál a neveknél, melyeknek nincs görög megfelelője. Amelyeknek van, ott egyenként kell mérlegelni, melyik a megfelelőbb. Azonban a személyneveket többnyire az egyiptomi alakban adjuk meg, a földrajziakat pedig főleg görögül, lévén úgy az elterjedtebbek. Azonban mindkét esetben lehetnek kivételek.
egyiptomi alapú
egyiptomi (egyiptomi tudományos, egyiptomi alternatív, „jelentés”, görög & görög alternatív, egyéb)
Hufu (ḫwf.w, Hnum-Hufui, görögül Kheopsz vagy Szúfisz)
Az egyéb egyiptomi szavak, címek, szövegek átírása csak az egyiptomit veszi alapul.
egyiptomi (egyiptomi tudományos, „jelentés”, egyéb)
neb taui (nb t3.wỉ, „(a) két ország ura”)
tjati (ṯ3tỉ, vezér)
Megjegyzések
Az egyiptomi nevek általában több elemből tevődnek össze. Ezek egybe- és különírása különösen variábilis terület. Általában azokat a névelemeket írjuk egybe, melyek egységesen egy jelentést adnak (jelzős szerkezetek, mondatok, pl. Anheszenpaaton). Ezeket, különösen a külföldi, illetve a régebbi magyar szakirodalomban, szokás kötőjellel írni (Tuth-ankh-amun), ami segít a névelemek jobb elkülönítésében és a név szerkezetének megértésében, ennek ellenére a mai magyarban az egybeírt változatok terjedtek el, tehát a szétbontott névelemeket csak zárójelben, a variációknál adjuk meg.
Ettől eltérően külön írjuk azokat a szerkezeteket, melyeknél a név több külön szóból áll, ezeket kötőjellel kapcsoljuk (pl. Hnum-Hufui)
Az úgynevezett morfémaválasztó elemeknek ( . és = , pl. m33.n.ỉ „lát.t.am”, n=f „nek=i”) a tudományos átírásban való használata meglehetősen vegyes. A nyelvtanok, szótárak és a gondos szövegkiadások használják, alkalmazása jelentős segítséget nyújt a szavak gyökének és ragjainak elkülönítéséhez, így mindenképpen javasolt. A pont és a = -jel más-más elemeket különít el, de a csak ponttal való tagolás is megengedett.[5]
↑A szakirodalom egy része a kettőspontot is használja az igékhez járuló névszói ragok megkülönböztetésére, ez azonban nem elterjedt, így itt használata felesleges.
