Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia-vita:Új szerkesztők támogatása/Mentorálás/2007.11.11.

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Archívum, ne szerkeszd!

Épitkezés

Még nem vagyok teljesen kész az építkezéssel, de azért jó, ha már hozzászóltok, hogy tetszik-e nektek a javaslatom az új wikipédiások segítésének ilyen módjáról.
Most nagyon hajtok, mert holnaptól wikiszabira megyek, és a tervnek meg kell állnia a saját lábán, magát kell megvédenie.
Ha egyetértéssel találkozik, akkor majd közhírré tehetjük, beletehetjük az üdvözlősablonba, kitehetjük a főoldalra, a közösségi portálra, kocsmafalakra, WP:GYIK-ra, mindenhova.
Azért titokban reménykedem, hogy mire visszajövök, addigra már javában üzemel. Karmelaposta 2007. november 9., 23:19 (CET)

Vélemények a tervről

Már most 9 potenciális mentor jelentkezett. Szerintem mi oldalunkról az ötlet sikerre van ítélve. Már csak az olyan új szerkesztők kellenek, akik igénybe fogják venni a segítségünket :) (Ahogy nézem, a mentorokról elmondható, szeretik a macskákat, már kettőnél is egy cirmos van a képen :) ) Pilgab üzenet 2007. november 9., 23:57 (CET)

Nem igazán értem ezt a tagság nem tagság, "én nem fogok plecsnit viselni" dolgot. Ez az egész nem rólunk szól, hanem róluk, az új szerkesztőkről, akinek azt kell szájbarágósan elmagyarázni, hogy kell létrehozni a userlapod. Sok ember aki kezdi azt sem tudja mit jelent a narancsárga csík a böngészőben, hogy új üzeneted van. Személyes példából tudom, hogy a srác látta, hogy ott van, de msnen kellett rászzólni, hogy el kellene olvasni, netán még válaszolhatna is rá. Ezekben az esetekben igen is kell egy ilyen szervezet, aki "hivatalosan", a wikianafalbéták számára is a lehető legkönnyebben elérhetően nyújt támogatást. Oké, hogy önkéntésen, saját elhatározásból is lehet őket segíteni (szerintem mindenki megtette már itt köztünk), de akkor minek van a vöröskereszt meg a máltai szeretetszolgálat, amikor mindenki elmehetne és személyesen átadhatná a használt ruhát a parkban levő embereknek? Itt ugyanerről van szó.

A belépő új szerkesztő így rögtön ismerőst is találhat magának, ami nem egy elhanyagolható szempont. Pilgab üzenet 2007. november 10., 11:55 (CET)

A tervezet diktatórikus ízű részei

Áthozva az irányelvjavaslat irányelvjavaslat vitaoldaláról, hogy ne szaladjon a vita szanaszét. Karmelaposta 2007. november 10., 00:58 (CET)

bocs, de ezeket a szabályokat hol beszéltük/szavaztuk meg, mielőtt ide felkerült? Nikita  2007. november 9., 22:16 (CET)

Nem olvastad figyelmesen. Ott van felül vastag betűkkel, hogy ez csak javaslat. Bináris ide 2007. november 9., 22:20 (CET)

Kedves Karmela, nem találtam semilyen vitakezdeményezést, vitát arról, h ezt az egész mentorosdit milyen szabályok szerint működtessük, de nekem nagyon úgy tünik, h te ezt egyedül elég "erős" autokrata hozzáállással írtad meg, h finoman szóljak. Hiába, van ott, h ez egy "javaslat", betetted wikipédia névtér alá! Ha javaslatnak szánnád, akkor userallapodon lenne.

ez az egész mentorkodás azon kívül, h önkéntes (mint maga az egész wikipédia) arról szólna, ha egy új szerkesztő segítséget KÉR, akkor kap. Lehet olyan, is, h egy mentortól nem kérnek segítséget több, mint két hónapig, tehát ne hozz olyan szabályt, hogy

  • A két hónapon keresztül inaktiv mentorok „tartalékos mentorrá” lesznek, és bejegyzésük a mentorlistán kommentárba kerül.

Én spec több, mint 2 éve szerkesztem a wikipdiát, benne vagyok a legtöbb szerkesztők között a statisztikában, voltam második is (egy bot után), de még mindig az első 10-ben vagyok (közel fél éves "visszavonulásom" után is. Legalább félszáz, ha nem több kezdőnek segítettem kérésre, sokszor kérés nélkül is, tehát akár van hivatalos mentor program, akár nincs, a mentorálás mindenképpen létezik.

de kérlek, NE hozz ilyen szabályt, hogy

  • Az aktiv mentorok visszautasíthatják bárki mentorrá való jelentkezését.

mert ellenszenves

  • Az aktiv mentorok megtilthatják egy mentornak, hogy a mentorálásban tovább résztvegyen.

NE hozz ilyen szabályt mert ellenszenves!

  • A wikitanács megtilthatja egy szerkesztőnek, hogy a mentor legyen.

mi van??????

De a lényeg: mentor az, aki segít egy új szerkesztőnek, akár mentorplecsnit hord a mellényét, akár nem. Tehát ne hozz olyan "irányelvet", h az aktív mentorok vagy a wikitanács bárkinél is dönthessenek/tilthassanak(???), h az mentor lehet e vagy sem. Ha egy új szerkesztő beloggol, valamit elront, én vagy bárki ír a userlapjára, h az mit rontott el, és segít neki, magyaráz neki, azaz ő már mentor, még akkor is, ha nincs rajta a mentorlistádon.

és mindezeket leírod wikipédia névtér alatt?

Nikita  2007. november 9., 22:29 (CET)

Tegnap egyszer már hozzászóltam, de a hozzászólásom nyomtalanul eltűnt. Mindegy, leírom mégegyszer: Nikitával értek egyet, nagyon gyorsan le kell nyesegetni a diktatorikus felhangokat ebből az egész mentorosdiból. Mi az, hogy ha jön egy új szerkesztő, és segítek neki szócikkírni, beilleszkedni, de bárki "mentor" odajöhet, és szólhat, hogy "hagyd abba, mert csak". Már bocsánat, de én bizony segíteni fogok annak, akinek akarok, mindezt úgy, hogy eszem ágában sincs csatlakozni ehhez a "szervezethez". Ennek az egésznek kicsit olyan színezete van, mint amikor régen páran tisztséget csináltak maguknak, a hozzá tartozó előjogok azonnali biztosításával (majd mi eldöntjük, ki lehet tag/nem csinálhatod, amit mi csinálunk, mert baj lesz. Data Destroyer 2007. november 10., 09:26 (CET)
Pardon, megvan a hozzászólásom, de reggel még vakegér vagyok :D Data Destroyer 2007. november 10., 09:27 (CET)
Bocsánat, hogy beleszólok, DE! Én nem iratkoztam fel a közvetítők listájára (nem is fogok), ettől függetlenül célom és szándékom, hogy a Wikipédia közösségében a béke és a minél barátibb hangulat érdekében mindent megtegyek.
A Karmela által szervezett mentorosdinak célja hasonló az általam leírthoz, ne is keressen benne senki ezzel ellenkezőt. Nem szeretném, ha egy alapvetően pozitív célú kezdeményezés (mint amilyen a szülinapi köszöntés is volt) a közösségben a céljával ellentétesen, súlyos vitákhoz vagy sértődésekhez vezetne.
A céllal szerintem mindenki egyetért, több részletkérdéssel viszont én sem. Ezeket meg lehet változtatni. Mint ahogy a mentori tevékenység sem szabad, hogy kisajátítódjék a mentorok számára, azaz mindenki segítsen mindenkinek, amikor és amiben tud, függetlenül attól, hogy éppen van-e mentorbélyege, vagy nincs. Hasonlóan ahhoz, amit most én itt és most tenni próbálok.
Kérlek, próbáljuk a nézeteltéréseinket békésen és jó hangulatban tisztázni. Köszönettel: Samat üzenetrögzítő 2007. november 9., 23:24 (CET)

Nikitának:

  1. Karmela egy működő mentorprogramot vett mintának, ha jól tudom, a német wikiből.
  2. Ha egy javaslat javaslat, nincs sok jelentősége, hogy melyik névtérben van, ezen világosan olvasható, hogy terv és munka alatt van, lehet kommentálni.
  3. Még nem volt időm végigolvasni az egészet. :)
  4. Semmi sem kötelező, de ne riasszuk el Karmelát a munkától. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 9., 23:28 (CET)
Ez az egész így tényleg baromi ellenszenves. Ha jön egy ifjú ókorász, és segítek neki szócikket írni, meg egyáltalán eligazodni a wikiben, bármikor odaugorhat valaki "mentor", és szólhat, hogy "ácsi, hagyd abba, mer aszondom"? Ha a Nikita által kifogásolt részek nem kerülnek ki ebből az egészből (aminek még a hasznossága is kérdéses), komolyan ellene fogok szavazni. A szócikk-névtérből meg le kellene venni nagyon sürgősen, javaslatokat nem itt szoktunk megvitatni. Data Destroyer 2007. november 10., 00:04 (CET)
 megjegyzés: Soha nem is volt szócikknévtérben. Bináris ide 2007. november 10., 00:11 (CET)

(Szerkesztési ütközés után)

Valamit félreláttál, sose volt a szócikknévtérben. Szavazásról pedig még szó sincs. Na szép, mondhatom, amikor a régi szerkesztők ilyen szívélyesen fogadják az ötleteket, telve jóhiszeműséggel, konstruktív javaslatokkal. Na ez például olyasmi a wikikultúrában, amit jó lenne elfelejteni, bár nagy hagyománya van. :) Meg tudnátok úgy is vitatni, hogy közben nem gázolunk bele senkibe, se az előterjesztőbe, se egymásba? Nagy siker volna. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 10., 00:16 (CET)

Ha diktatórikus elemeket helyez el egy szerkesztő a mentorprogramban wikipédia névtér alatt, akkor azzal nem Karmela riazstódik el a programtól, hanem mindenki. Igen, Benno kommentáljuk, és a lapot szerkesztjük, ahogy a vitalapomon is leírtam neked, ha valami wikipédia névtérben van, akkor azt BÁRKI szerkesztheti, nem csak karmela. Nincs olyna, h ez az ő lapja, vagy én lapom, avgy te lapod. És mégvalami: ha egy leírt iránylev agresszív, akkor a válaszreakció is azzá válhat. Szókimondó igen, mert nem lehet finomkodni ilyen megfogalmazásokkal, mint amit a lapon találtam és töröltem. És Kedves Benno, olvasd el, h miről van szó, olvasd el, h én mit akarok mondani, hidd el, h felesleges vitalapokra, user vitalapra azonnal rohannod, h leszidd, megfedd a tiltakozó szerkesztőtársat, tudtommal nem vagy az apukám, sőt, a wikipédia nevelőtanára se vagy. :-) Ha majd a tanácsodra lesz szükségem, hidd el, megyek hozzád és kikérem azonnal. Nikita  2007. november 9., 23:53 (CET)

Re DD, Re Nikita:
  • 1.) Teljesen mindegy, mit gondoltok, úgyis be fogják vezetni ezt a rendszert is! A Wikipédia bürokráciáján és közmegegyezés nélkül bevezetett irányelveknek s egyebeknek nevezett rendelkezésein lassan már sem átlátni nem lehet. Ellenkezni vele pedig nem érdemes, mert nem fognak meghallgatni. Ha nem úgy van, ahogy ők szeretnék, majd meggyőznek egyesével, mert különben "robbantsuk fel a Wikit!" (idézet) Tehát ezt a vitalapot akár ki is lehetne takarítani, felesleges erőlködés az ellentmondás.
  • 2.) A témához: hiába fog ugrani egy kinevezett mentor, ha három ismeretlen másik szerkesztő mégis leharapja az újonnan érkezett kezét. (Ha nem is a fejét!) Szinte minden új szereplő üdvözlősablonja után egy kiadós "fejleharapás" olvasható, sokszor nem is akármilyen stílusban. Kata 2007. november 10., 10:08 (CET)
Én meg úgy tudom, Nikita, hogy az indulatok ritkán használnak egy ilyen terv megtárgyalásának. Ami pedig a közösségi ügyek intézését illeti, szerintem mindenkire tartozik. Nem azért szólok, mert az apukád volnék, hanem mert szerkesztőtársad vagyok, és ez egy közös projekt. Písz. Diktatúrát pedig ne kiabáljunk túl korán... :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 9., 23:56 (CET)

hát, bennem indulatokat vált ki a diktatórikus megfogalmazás, akár tetszik neked, akár nem. És igen, pont a békéért töröltem, és írtam ide a véleményem. De ha te itt ismételten azzal jössz, h egy lapot csak egyvalaki szerkeszhet, azzal inkább háborút szítasz, mint békét teremtesz. Nikita  2007. november 10., 00:00 (CET)

Dehogy mondtam olyat, hogy nem lehet szerkeszteni, azt mondtam, nem "szerencsés" összemosni Karmela javaslatát és a te ellenvetéseidet, amíg nincs megtárgyalva. Ez két nagyon különböző dolog. Eszemben sincs háborút szítani. Jelölni fogom, hogy volt ott valami, ami szerinted nem jó ötlet. Jobb volna már a dolog érdemi részével foglalkozni. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 10., 00:05 (CET)

Áthúztam és jeleztem alul. Már csak azért is jobb így azt hiszem, hogy mindenki lássa, miről szól ez a vitalap. :) Amúgy egyébként nem világos, mire gondolt Karmela, és miért kéne megvédeni a mentori "kart" mentorjelöltektől. De hallgassuk meg erről őt is. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 10., 00:09 (CET)

Drága Karmela! Napok óta nézem ezt a projektet, és vakarom a fejem: megszólaljak-e vagy sem. Megszólalok: nem tetszik. Engem Nikita mentorált, szinte minden felületkezelési és képfeltöltési ismeretet Tőle kaptam. Pedig nem kértem rá, és rá se szólt senki, hogy ne csinálja. Ma is jól teszi, ha megfricskázza az orromat néha... Azonkívül én is segítettem nagyon sok fiatal, kezdő szerkesztőt, kéretlenül, jószívvel és jószándékkal. És kérlek próbáld meg elképzelni, ha ma egy ilyen cselekményközben elémugrana egy önjelölt mentor, és engem megpróbálna leállítani, mert őszerinte én csak ne mentorkodjak. Legalábbis furcsán nézne ki. Tehát nagyon egyetértek Nikita, DD és Osvát kollégákkal: minél kevesebb szabályozottság, minél nagyobb szabadság, minél nagyobb kedv az önkéntes, de más embert kívánó feladat elvégzésére (képzés). Kérlek, nézd át a tervezetet ebből a szempontból is. Szeretettel, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 10., 11:49 (CET)

Ez egy félreértés részben szerintem: a Karmela-féle tervben csak az szerepel, hogy EZEN keretek között ki vesz részt. Hogy ezen kívül ki mit csinál, az nyilván a magánügye. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 10., 11:51 (CET)

Természetesen, ó nagy Bennó, ez csakis félreértés lehet... – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 10., 11:56 (CET)
Persze, persze - szokás szerint. Nem úgy akarjuk csak úgy akarjuk. Kata 2007. november 10., 12:02 (CET)

Hadd fogalmazzam meg akkor a lényeget röviden: egyáltalán mire jó ez az egész, azon kívül, hogy kiosztható pár új cím egymás közt, illetve még bürokratikusabbá válik tőle az amúgy is túlbürokatizált magyar wiki? Minek bonyolítunk még tovább dolgokat? Mentor lehet valaki akkor is, ha nem lép be valaki a leendő testületbe, mentor lehet akár Kádár Tamás vagy Math is, ha akar. A "testület" csak a belépett tagokkal foglalkozik? Ha én nem lépek be (mint ahogy eszem ágában sincsen), akkor ugyanúgy segíthetem az újoncokat, mint az, aki belépett, és ez az összes szerkesztőre igaz, a testületnek semmi köze hozzám. Kérdem én: minek akkor ez az egész? Minek újabb bürokratikus testülettel bonyolítani az életünk? Felesleges. Data Destroyer 2007. november 10., 12:47 (CET)

DD: a szervezés a rátalálást segíti, valamint biztosít egy fórumot, ahol a mentorálás elveit, gyakorlati jótanácsait és szempontjait össze lehet gyűjteni és kicserélni. Tekintve, hogy naponta sérülnek meg és menekülnek el tőlünk kezdők, mert egy sor tapasztalt szerkesztő elképesztően bunkó hangnemben közlekedik velük (akinek nem inge, ne vegye magára :), nagyon is időszerű a projekt... • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 10., 12:57 (CET)
Aha. És mennyiben segíti elő ez a testület (tekintsünk most el a diktatórikus felhangoktól) azt, hogy ne szóljon be valaki az újoncoknak? Semmiben. Milyen joga van rászólni arra, aki így viselkedik egy újonccal? Semmilyen. Milyen haszna van ennek az alapvetően tényleg jószándékú dolognak komoly, bürokratikus szabályokkal terhelt, zártkörű, diktatorikus klubbá szervezésének? Semmi. Hangsúlyozom, hogy a dolog hasznos, akik éreznek magukban affinitást arra, hogy az újoncokat gyámolítsák, alapíthatnak baráti kört, egymás vitalapján, szkájpon, stb. beszélgethetnek, de ennyire túldimenzionált formában ezt megszervezni értelmetlen, ahogy erre Osvát úr és Burum már finoman célzott. Holnap elkezdem megszervezni az "Újoncokat A Pontosvessző Helyes Használatában Segítő Társaságot", szintén szép nagy plecsnivel a tagok számára, szintén zártkörűen, ofkorsz. Kapjunk már a fejekhez kicsit. 2007. november 10., 13:06 (CET)

Miért van a javaslat a Wikipédia névtérben?

Technikai oka van. Pokoli nehéz egy ilyen számú lapot utólagosan átmozgatni és az összes keresztül-kasul hivatkozást módosítani: Kategória:Wikipédia:Mentorálás
Karmelaposta 2007. november 10., 00:46 (CET)

Kizárás

A kritikus helyek az irányelvjavaslatban:
Az aktiv mentorok visszautasíthatják bárki mentorként való részvételét a mentor projektben.
Az aktiv mentorok megtilthatják egy mentornak, hogy a mentorálás projektben tovább résztvegyen.
A wikitanács megtilthatja egy szerkesztőnek, hogy mentor legyen.

Fel kell készülnünk arra, hogy a wikipédiások közé mindeféle ember bekerülhet, olyanok is, akik mentorként riasztóan hatnának egy új wikipédistára. Ha egy ilyesvalakinek nincs meg a kellő önismerete, és mégis mentorál, akkor elveszíthetjük új szerkesztőtársainkat.
Nem tartom azonban elengedethetetlennek, hogy már a kezdet kezdetén ilyen szigorú szabályzattal induljunk.
Karcsúsítsuk le az irányelvjavaslatot, és kezdjük el úgy.
Ha a szükség úgy hozza, majd kibővítjük.
Karmelaposta 2007. november 10., 00:55 (CET)

Vizuális típusoknak: képzeld el, hogy Kádár Tamás úgy dönt, mostantól mentorkodni szeretne... :-) – TgrvitaIRCWPPR 2007. november 10., 02:09 (CET)

És, tenném hozzá halkan, bárki mentorkodhat belátása szerint, de ha valakit ajánlunk egy program keretében, akkor az tényleg nem lehet akárki. A különbség olyan, mint hogy azonos szerkesztői jogaink vannak, de mégse választanánk be mindenkit a Wikitanácsba. :) • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 10., 02:12 (CET)
Így viszont szavazás(ok) van(nak) a láthatáron. Nem mintha ellenemre lenne, csak hogy ne feledjük. – Totya 2007. november 10., 02:24 (CET)
Gondolom, hogy majd úgy lesz, hogy a legtöbb esetben senkinek sem lesz kifogás az ellen, hogy valaki belépjen a mentorprojektbe.
A fenmaradó esetek szabályozása majd elválik menetközben, és akkor kiegészítjük az irányelveket is.
Azáltal, hogy a mentorközösség maga dönt, a szavazásra jogosultak száma eleve kisebb, könnyebb a szavazás.
Karmelaposta 2007. november 10., 04:37 (CET)

Szükséges-e a mentori közösség tagjának lenni egy új szerkesztő segítéséhez?

Nem. Karmelaposta

Mire jó a mentorprojekt?

Segít megszervezni, hogy azok az új wikipédisták, akiknek igényük van a személyre szóló segítségre, azt meg is kapják.
Egyre többen vagyunk, egyre kevésbé hagyatkozhatunk arra, hogy a spontán egymásratalálás jól működik.
Fórumot biztosít a mentoroknak, ahol kicserélhetik tapasztalataikat.
Motiválja a potenciális mentorokat.
Karmelaposta 2007. november 10., 01:09 (CET)

Tartalékos mentorok

A kritikus mondat az irányelvjavaslatban: A két hónapon keresztül inaktiv mentorok „tartalékos mentorrá” lesznek, és bejegyzésük a mentorlistán kommentárba kerül

A cél az, hogy az új szekesztők könnyen találjanak maguknak mentort. A listában szereplő „holt lelkek” zavarók, ha valaki választani akar. Karmelaposta 2007. november 10., 01:37 (CET)

Ki kéne találni, hogy hogy mérjük az inaktivitást, mikortól számít távol lévőnek egy mentor. – Totya 2007. november 10., 02:26 (CET)
Aki mentornak jelentkezik, annak kell legyen annyi felelősségtudata, hogyha napokig nem elérhető, jelzi a neve mellett a mentoroldalon egy inaktív megjegyzéssel. Ha hosszabb időre, akkor kommentbe teszi a saját nevét. Samat üzenetrögzítő 2007. november 10., 03:04 (CET)
Én is ezt remélem. Akadályoztatva is lehet azonban valaki, és egyszerűen „felszívódik”.
Azt tekinteném inaktivnak, aki vagy szerkesztőként is inaktiv, vagy két hónapon keresztül annak dacára sem vállal mentorálást, hogy arra igény lenne.
Nem hiszem, hogy ezt most egészen kimerítően szabályozni kéne, majd kialakul, aztán felvesszük az irányelvekbe.
Karmelaposta 2007. november 10., 03:34 (CET)

Én úgy értelmeztem, hogy ez úgy fog működni, hogy amikor az újonc kiteszi a userlapjára, hogy segítséget kér, akkor jelentkezik egy épp ráérő mentor, tehát nem az újoncnak kell keresgélnie. Akkor úgyis az jelentkezik, aki aktív, nem? – Alensha üzi 2007. november 10., 14:23 (CET)

Tanácsok mentoroknak

régi szakaszcím: A mentorálás mikéntje és hogyanja
(Elveszett valahogy az átmozgatások során. – TgrvitaIRCWPPR 2007. november 10., 02:05 (CET))

Pár javaslat:

Szakaszcímnek: Tanácsok mentoroknak (A lényeget úgyis tudjuk, hisz mentorok vagyunk. :-) )

  1. Az első és legfontosabb szabály, amit vastagon, aláhúzva, villogó piros betűkkel írnék ki, hogy Wikipédia:Ne harapd le az újoncok fejét. :-)
  2. A mentorálttal való eszmecserében eleinte kerülni kell a wikizsargont, abba fokozatosan kell bevezetni őket.
  3. Ne csinálj meg mindent helyette, ha hagyod néha kicsit „szenvedni” gyorsabban fog tanulni.
  4. Hasznos ha példákon keresztül mutatod be számára a problémát, pl egy hasonló oldal, sablon, kategória bemutatásával, megmagyarázásával. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Pilgab (vitalap | szerkesztései)
  5. ....írd ide az ötleted.
  6. ....írd ide az ötleted.
  7. ....írd ide az ötleted.
  8. ....írd ide az ötleted.
  9. ....írd ide az ötleted.
  10. ....írd ide az ötleted.
  11. ....írd ide az ötleted.

Kérések a máris jelentkezett mentorokhoz

  • Kérlek titket, hogy
    • tegyétek fel a {{mentor}} sablont a saját userlapotokra
    • készítsétek el a személyes mentorsablon allapotokat
    • Szimuláljátok azt a helyzetet, amikor egy új szerkesztő segítséget kér sablonnal ill. a listán.

Ha hibát találtok valahol, akkor javítsátok ki, köszönom!

Karmelaposta 2007. november 10., 06:28 (CET)

Ismertető új szerkesztőknek – egy kérés

Kárem, hogy fogalmazza meg valaki szépen az Ismertető új szerkesztőknek lapot. Azt kéne szájbarágósan leírni, hogyan írja rá valaki az esetleg még nem is létező userlapjára azt, hogy {{segítséget kérek}} vagy {{segítséget kérek|választott-mentor}} Karmelaposta 2007. november 10., 06:35 (CET)

VC-s gondolatai

Magát ezt a mentorálási programot nagyon jónak találom, azért is jelentkeztem az elsők között. De ahogy alakul, olyan túl hivatalos, túl merev. Egyre több kezdő szerkesztő van és egyre bonyolultabb bekapcsolódni. Általában az állatok közt kezdő szerkesztőkkel idáig is foglakoztam. Ha kellett segítettem mentor sablon nélkül is, ha úgy éreztem, hogy a segítségem terhes, félre húzodtam. Az egyik általam felkarolt (ki nem mondottan, mentorált) szerkesztő az egyik cikkére nemrég kapott kiemelt értékelést. Újabban azt vettem észre, hogy már ő támogatja az új állatos szerkesztőket, de ami nagyon jól eset, hozzáírta, hogy probléma esetén hozzám is fordulhatnak, szeritem ez az igazi mentorálás és ezt nem kellene mindenféle merev szabályokkal megbonyolítani. Az én olvasatomban a mentor szívesebben és türelmesebben segít egy kezdőnek, mint egy olyan aki inkább alkotni szeret. Az új szerkesztők érzésem szerint nem feltétlenül, kívánnának állandó segítőt, nevesítve, olyan tanítóbácsisan, hanem inkább adot témakörben, egy türelmes hozzáértő segítségét igényelnék. Szerintem ne is mi döntsük el, hogy ki mentor és mikor aktív és hogy mikor kizárható (már a szó is kiveri a biztosítékot, valakit kizárnak a önkéntes segítők közül). Ha kicsit félreértettem a mentorálás fogalmát, hozzászólásomat, vegyétek semmisnek. VC-s 2007. november 10., 09:58 (CET)


Túllihegés

Már megint túl van lihegve valami. Ez csak a szépen burjánzó vitalapjára vonatkozó megjegyzésem.
Az elképzelés úgy jó, ahogy van! Mélyen egybehangzik a Ne harapd le a fejét - intéssel. Másfelől az úttörő ahol tud, segít. Eddig is segítettünk – kérve, kéretlenül – eztán is fogunk; sokunk. Nekem is segítettek, nyenyec polgártárs például (akit mostanában divat lett hogyhívjákolni; lásd szanaszéjjel).
Én is segítettem már ennek-annak. Nem iratkozom fel a listára. Akkor, és annak segítek, akinek kedvem van, és tudok. És viszont. Szeretnék legjobb-legrosszabb belátásom szerint: hangulati alapon dönteni ebben.
Ez a mentorálás: csupa jószándék, csupa segíteniakarás. Mi a fenének kéne ebből irányelvet csinálni, megszavazni való szabályt konstruálni belőle, telegyömöszölni korlátozásokkal?
Elég, ha van.
OsvátAPalackposta 2007. november 10., 10:42 (CET)

Antifejleharapós kommandó :)

Kata fenti felvetésére reagálva az jutott eszembe, hogy ha nem is tiltásokkal meg bürokratizálva, de a mentorok/önkéntes tűzoltók szemmel tarthatnák a kezdők vitalapjait, és még mielőtt valaki leharapja a fejüket, közbeléphetnének. Sőt, ami azt illeti, határozottan és keményebben fel lehetne lépni a harapás ellen. Közösségellenes cselekmény az a javából, és ezt tudatosítani kéne. Úgyanúgy szankcionálandó, ahogy egy személyes támadás és ahogy a sorozatos civilizálatlanság. • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 10., 11:06 (CET)

Ez az, harapjuk le a régi szerkesztők fejét, ha nem tetszik valamelyik figyelmeztetésük! Szankciókat nekik ezerrel! Bináris ide 2007. november 10., 11:09 (CET)

Igen, titokban erre gondoltam, de köszönöm, hogy nyíltabban kimondtad. :) Meg se kell várni a Wikitanácsot, mert a harapósok úgyis harapnak, simán csendben kivégezzük őket... • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 10., 11:20 (CET)

Béke (poraikra). OsvátAPalackposta 2007. november 10., 11:22 (CET)

reDD re reKata reOsvátA reVC-s

  • Mire jó a mentorprojekt?
    Szervezni segít, hogy azok az új wikipédisták, akiknek igényük van a személyre szóló segítségre, azt meg is kapják.
    Egyre többen vagyunk, egyre kevésbé hagyatkozhatunk arra, hogy a spontán egymásratalálás jól működik.
    Fórumot biztosít a mentoroknak, ahol kicserélhetik tapasztalataikat.
    Motiválja a potenciális mentorokat.
  • Szükséges-e a mentori közösség tagjának lenni egy új szerkesztő segítéséhez?
    Nem
  • Miből zárhatna ki a mentorok közössége valakit?
    A mentorprojekt keretén belüli mentorálásból
  • Miből zárhatna ki a Wikitanács valakit?
    A mentorálásból
  • Miért kellhet valakit is eltanácsolni ettől a tevékenységtől:
    Van aki nem tud vagy nem akar az új szerkesztőkkel megfelelő módon bánni.
  • Szükséges-e már induláskor belevenni a kizárásról szóló javasalatokat?
    Nem.
  • A segítés vagy a kizárás ennek a projektnek a célja?
    A segítés.
  • Az én kérdésem:
    Van-e építő jellegű javaslatotok?
    Nincs. A dolog rendben van. OsvátAPalackposta 2007. november 10., 11:44 (CET)
    Karmelita mia, hát építő javaslat, az ritkán van. Ahhoz pozitív vitakultúra kéne, az meg itt még kőkori szinten jár. De reméljük, hogy kifejlődik idővel, addig meg tartani kell magunkat... • Bennóvendégszerető hajlékom 2007. november 10., 11:41 (CET)
Ez tipikus példa a nem építő hozzászólásra, szinte már rekurzívan. Bináris ide 2007. november 10., 11:53 (CET)
Karmelaposta 2007. november 10., 11:35 (CET)
Nekem van, várom a reakciókat. Bináris ide 2007. november 10., 11:42 (CET)
Miközben ezt írtad, már ott is a „reakció” :-) Karmelaposta 2007. november 10., 11:47 (CET)
  • Egy bürokratagárdával több, kedves Karmela! Most már oly sok van, hogy az szinte követhetetlen. Így sem tudja egy kezdő szerkesztő, ha megnyit - csak véletlenül is - egy lapot, hogy hová nézzen, mit olvasson. A lepedőnyire növekedett hosszúságú apróbetűs szöveg - melyen 10 nap alatt sem tudjuk átrágni magunkat - immáron nem hathatós segítség.
  • Köszöntés a Wikipédián: A kedves köszöntőlevél után a "vendég" a tiltótáblák hadával találja szembe magát, aztán pedig sorban érkeznek a főnökök vagy az adminhadak a különböző utasítgatásokkal, hogy mit tehet és mit nem. Főleg ez utóbbival! Gyönyörű táblák sokasága lepi el a vitalapját barátságos felszólító módban (lásd: Ne másolj! rövid, tartalmas, ijesztő és kitiltó azonnal), sokszor nem is egy! Ezt követi később a vendéglátó szerkesztőgárda egymást is túlkiabáló, sorozatosan ugyanahhoz az egyszer elkövetett hibához kapcsolódó hátbaveregető hangja: (lásd: ne merészeld!, utoljára figyelmeztettelek, mit képzelsz? stb.)
  • Ha valaki megkapja az alapvető informatikai segítséget, az bőven elég (de ahhoz nem mentorgárdákra van szükség, hanem jószándékú informatikusokra) - mert abban benne van minden. De amíg a sablonok, a rendszerek és a rendszerek rendszerei is úgy be lettek gyömöszölve a skatulyák fiókocskáiba, hogy még az sem találja meg, aki már több ideje itt tartózkodik, akkor hogyan várhatnánk el, hogy mindenki lehessen mentor?
    • Következtetés 1: Ha viszont nem lehet mindenki, akkor kitesszük erre az ajtóra is, hogy belépés ismételten csak bennfennteseknek? Háát - a nagy Wikidemokrácia alatt kissé elszaladt az a paripa.
    • Következtetés 2: Mentor ezek alapján csupán az lehet, aki informatikailag teljesen felfegyerezte már magát a Wiki teljes eszköztárával, különben nem képes, azaz fizikailag nem tud segítséget nyújtani.
    • Következtetés 3: A legtöbb ilyen személynek már akad egy rangja, méltósága vagy hatalma - ahogy ti nevezitek, feladata, mert így szebben hagzik - ezután gyűjteni fogják a cimkéket?
Tudod, aki tudott - mert volt hozzá eszköze - és akart, az segített eddig is, aki pedig nem tudott és/vagy nem akart, az eztán sem fog. Erőszakkal ez sem megy, parancsra nem terjed a jószándék - sajnos! Szankcionálással pedig még a maradék segítségnyújtási szándéktól is meg lehet szabadítani az eddig segíteni akarókat. (Ugyanis azt fogják gondolni, hogy csak annak lesz joga eztán ehhez is, aki mentor. Mivel eggyel több lap lesz a fiókba rejtve.) Most per pillanat ez jutott csupán eszembe. Kata 2007. november 10., 11:54 (CET)

Kérdés-felelek Kata-Karmela

  • Szükséges-e, hogy a mentor informatikus legyen?
    Nem. Technikai ismeretből elegendő a szócikkek készítésének hogyanja és mikéntje. (karmela)
    >>> ahhoz pedig lassan már informatikai tudás kell, nem alapfokon (kata)
    Ez sajnos igaz. A mentorálás projekt ezt a problémát nem oldja meg, csak enyhíteni segíthet.
    Egy jó mentor mégsem a technikai ismereteken válik el, annak szükség esetén maga is utánakérdezhet. Sokkal fontosabb, hogy a mentor bele tudja magát érezni egy kezdő wikipédista helyzetébe. (karmela)
  • Szükséges-e a mentori közösség tagjának lenni egy új szerkesztő segítéséhez?
    Nem (karmela)
    >>> Nem, csak lásd fent! (kata)
    Miből zárhatna ki a mentorok közössége valakit?
    A mentorprojekt keretén belüli mentorálásból (karmela)
    >>>> a bürokrácia kezdete (kata)
  • Miért kellhet valakit is eltanácsolni ettől a tevékenységtől:
    Van aki nem tud vagy nem akar az új szerkesztőkkel megfelelő módon bánni. (karmela)
    >>>> akkor feltehetően nem is fog jelentkezni, segít annak és akkor ha és amikor akar, engedély nélkül is! (kata)
    A mentorprojektnek nem célja a szerkesztőket a segítéstől visszatartani
    Mire jó a mentorprojekt?
    Szervezni segít, hogy azok az új wikipédisták, akiknek igényük van a személyre szóló segítségre, azt meg is kapják.
    Egyre többen vagyunk, egyre kevésbé hagyatkozhatunk arra, hogy a spontán egymásratalálás jól működik.
    Fórumot biztosít a mentoroknak, ahol kicserélhetik tapasztalataikat. (karmela)
    >>>> azzal hogy kizárja a többieket, még egy klikk (kata)
    Motiválja a potenciális mentorokat. (karmela)

Karmela, drága, válasz a szövegben nyíllal! A szándék nálunk, tudom, mindig szentesíti az eszközt, eddig is így volt, eztán sem lesz másként. Ezért további válaszokra nem tudok időt fordítani. Kata 2007. november 10., 12:13 (CET)

Szívem, ha szétdarabolod, attól még feljebb megmarad a válasz, amiben benne volt a mondanivalóm. Amennyiben ismételtem magam, úgy az rövidítve nyíllal olvasható! Felesleges volt, mert további hozzáfűznivalóm nincs. (Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van - még a szavakból is árad! Wikitanács, közösség, kizárás és kizárhatóság. Ebben benne a lényeg, ha 3x veted fel akkor is megértettem. Tudjuk, "tudomásul van véve", hogy nem de igen. Kata 2007. november 10., 12:28 (CET)
  • Bocs, talán oda kellett volna írnom, hogy azért darabolom fel, hogy aztán a válaszaimat oda tudjam én is írni.
  • A mentorprojekt a szervezésről, a segítésről és a motiválásról szól, nem a kizárásról. Elindítható úgy is, hogy a kizárásra vonatkozó javaslatok nincsenek benne. Ha később szükségesnek mutatkozna, akkor majd bele lehet venni. Ha később nem mutatkozik szükségesnek, akkor annál jobb. Karmelaposta 2007. november 10., 12:46 (CET)
Hát, úgy gondolom, ebben a válaszban minden benne volt. Nem most, hanem később vezetjük be - a végeredmény szempontjából mindegy. Kata 2007. november 10., 14:13 (CET)
Ezt szerettem volna pont javasolni a további viták megelőzése érdekében. A kés meg a ketrec alapján... Samat üzenetrögzítő 2007. november 10., 12:52 (CET)

Burumbátor kérdése

Végigolvasva a dolgokat, és fenntartva jónéhány fejezettel feljebb tett megjegyzésemet, egy kérdésem van: milyen alapon zárhat ki a "mentorok közössége" bárkit is a projekt keretein belül való mentorálásból? Másképpen: hogyan kerül jóváhagyásra, saját jelentkezés után, a "mentorok közössége". Mert ezt sehol nem látom leírva. így, amennyiben én mégis megpróbálnék a projekt keretein belül mentorálni, akkor elég lenne felírnom magam abba a listába, és máris a mentorok közösségének tagjává válok, tehát nemhogy kizárható nem vagyok ebből, hanem éppenhogy ÉN is zárhatok ki másokat. – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 10., 12:28 (CET)

A mentorprojekt a szervezésről, a segítésről és a motiválásról szól, nem a kizárásról.
Gondolom te sem látod szükségét annak, hogy a kezdőcsapat megalakulását bürokrotatizáljuk.
A későbbiek során ezen az oldalon mutatkozhat be a projektnek az belépő új mentor. Ha az aktiv mentoroknak nincs kifogása ellene, feliratkozik. Ha kifogás merül fel valaki ellen, akkor a mentorok közössége majd eldönti, hogyan kívánja szabályozni az ilyen helyzeteket.
Karmelaposta 2007. november 10., 12:57 (CET)

Tehát ha én segítem az új belépőket, ám nem kívánok tagja lenni a mentorok klubjának, akkor ti semmilyen körülmények közt sem szólhattok bele a munkámba. BTW: most, ebben a pillanatban ki dönti el, hogy ki alkalmas mentornak? Data Destroyer 2007. november 10., 13:08 (CET)

Pontosan ugyanúgy bele lehet szólni abba, amit a másik csinál, mint eddig is.
Nem zárható ki a mentorprojektből, aki nincs benne.
Ha valaki alkalmatlan jelentkezne a kezdőcsapatba, majd csak felhördül a nép.
Karmelaposta 2007. november 10., 13:15 (CET)

Akkor viszont megkérdezem itt is: ha a mentorálásnak egyáltalán nem elengedhetetlen feltétele a klubtagság, gyakorlatilag nem oszt/nem szoroz, akkor mire jó ez az egész? Minek kell ekkora bürokratikus hajcihővel, előjogok gyors konzerválásával (amire már felhördült a nép) létrehozni? Miért nem elég egy szimpla baráti kör, akár a műhelyek mintájára, amikbe bárki jelentkezhet? Miért kell egyáltalán feltételekhez kötni a mentori tagságot, honnan lehet tudni, hogy valaki alkalmatlan, amikor ilyen tisztség még nem is volt eddig? Data Destroyer 2007. november 10., 13:23 (CET)

Nem hördült fel senki (Na jó, volt egy hördülés – a hördülés jogán). De, mint fentebb említettem, ne lihegjük ezt túl, ne menjünk ölre olyasmin, ahol az ölt (ölet?) is úgy kell keresni. OsvátAPalackposta 2007. november 10., 13:46 (CET)
Én teljesen nyugodt vagyok, csak kérdezek :) Data Destroyer 2007. november 10., 13:51 (CET)
Nem is te. Egy hölgy. :-) OA
Karmela, erőteljesebben fogalmazok: nem látom realitását annak, hogy a wikipédiára újonnan betévedő szerkesztő megtalálja ezeket az oldalakat, hiszen általában hetek kellenek, amíg egyáltalán rátalál a Wikipédia névtérre vagy az irányelvekre vagy az egyéb infrastruktúra-oldalakra. És azt sem pontosan értem, hogy vajon milyen alapon választana a frissiben megjelenő újonc mentort magának n számú ismeretlen szerkesztő közül. Senkit nem ismer, mi alapján választana (eredmény az lesz, hogy mindenki az ABC-sorban első helyen állót fogja választani). Vagy mi alapján utasítana el egy kiválasztott mentor egy zöldfülűt?
Az egésszel párhuzamosan folyamatosan van bennem egy olyan érzés (ami miatt fentebb írtam, hogy nem tetszik), hogy a jelenleg naponta munkálkodó FV-járőri- és adminisztrátori csapat lassan elegendő taglétszámmal fog rendelkezni, hogy kiválogassa a jelentkező piroslók közül a valóban foglalkozásra, figyelemre érdemes szerkesztőket és meglássa egyben a rövid uton blokkolandó vandált is.
Tehát ellene nem vagyok, de nem látom a szükségét és nem tetszik jelenlegi megfogalmazása...
Sajnálom, hogy most annyira nincs kedvem Wikizni, hogy az előkészítettségnek csak egy ilyen előrehaladott stádiumában vettem észre... Szeretettel, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 10., 13:58 (CET)
reBurumbátor
  • az újonnan betévedő szerkesztő megtalálja?
    Ha egyetértéssel találkozik, akkor majd közhírré tehetjük, beletehetjük az üdvözlősablonba, kitehetjük a főoldalra, a közösségi portálra, kocsmafalakra, WP:GYIK-ra, mindenhova.
  • milyen alapon választana a frissiben megjelenő?
    • Szimpatikus képecske, jól fogalmazott bemutatkozás, megfelelő életkor, hasonló érdeklődési kör. Az, hogy a mentor rajta van a mentorprojekt listáján, már önmagában is bizalmat kelt.
    • Nem muszáj választania. Csak lehet.
  • mi alapján utasítana el egy kiválasztott mentor egy zöldfülűt?
    Most vagy hamarosan nem ér rá. Vagy már van annyi protektoráltja, ahányat tisztességgel el tud látni.
  • a jelenleg naponta munkálkodó FV-járőri- és adminisztrátori csapat lassan elegendő taglétszámmal fog rendelkezni, hogy kiválogassa a jelentkező piroslók közül a valóban foglalkozásra, figyelemre érdemes szerkesztőket
    Nem a járőrök vagy a mentorok, hanem az új wikipédista döntené el, hogy részt vesz-e a mentorprojektben
  • ellene nem vagyok
    Ezt igazán fájlalom. Gondold még meg, kérlek.
Karmelaposta 2007. november 10., 14:24 (CET)
Karmela... Mit gondoljak meg? Legyek ellene? :)) Szeretettel, – Burumbátor Hajnali Tudósklub 2007. november 10., 14:41 (CET)

Mire jó ez az egész?

(reData Destroyer)

    • Az új szerkesztő igen egyszerű módon, azzal, hogy a userlapjára írja:
      {{segítséget kérek}}
      vagy pedig azzal, hogy aláírja a listáját]
      mindazok tudomására tudja juttatni segítségkérését, akik benne vannak a mentorprojektben.
      Arra is lehetősége van, hogy a mentort maga válassza ki (már ha az éppen ráér).
    • A mentorprojektben résztvevő mentor egy gomnyomással látja, hogy ki kér éppen segítséget.
      Lecseréli a segítségkérő sablont a saját mentorsablonjára való hivatkozással, és már kezdhetik is az együttműködést
    • Fórumot teremt a mentorálóknak.
Ez a szerkesztő mentor.
    • A testülethez való tartozhatás büszkévé tesz.
      Bennó nagyon csinos userboxot csinált a mentoroknak!
    • A mentorált szerkesztő userlapján elhelyezett hivatkozás a mentorsablonra fennen hirdeti, hogy új wikipédistáról van ugyan szó, de ez a „tanítvány” foglalt, kéretik a tolongást mellőzni.
Karmelaposta 2007. november 10., 14:10 (CET)

1. Honnan tudja a segítségre szoruló, hogy ilyen sablonnal kell jelentkeznie? Egyáltalán: honnan tud majd arról, hogy van egy ilyen projekt? Ha a kapcsolat létrejön, mikor és hogy szűnik meg?

2. Fórum a mentorálóknak - egy műhely keretei miért nem voltak erre alkalmasak, miért kellett ezt a megszavazós-bürokratikus, kissé ellenszenvesen diktatorikus formát választani erre az egészre?

3. Testülethez tartozás büszkévé tesz :D

4. Engem a legkevésbé sem fog visszatartania abban, hogy bárkinek segítsek az, hogy ott a mentorsablon. Szabad wikipédia, ha akarok, bizony ott leszek, s nem csak én, felteszem Burum, Kata és Nikita is. Ez -mint látod- ismét egy ellenszenves vonás ebben az egészben, amolyan "stipistopi, az újonc foglalt" jellege van. Data Destroyer 2007. november 10., 14:24 (CET)

Honnan lehet tudni, hogy valaki alkalmatlan, amikor ilyen tisztség még nem is volt eddig?

reData Destroyer

  • Ilyen tisztség még nem volt eddig, de mentorálás igen. Elővesszük a józan észt és a tapasztalatokat, és megnézzük, mit csinált eddig az új jelentkező.
  • A mentorprojekt a szervezésről, a segítésről és a motiválásról szól, nem a kizárásról. Elindítható úgy is, hogy a kizárásra vonatkozó javaslatok nincsenek benne. Ha később szükségesnek mutatkozna, akkor majd bele lehet venni. Ha később nem mutatkozik szükségesnek, akkor annál jobb.
Karmelaposta 2007. november 10., 14:10 (CET)
Valaki még soha nem mentorált, de jelentkezik. Miből tudjátok eldönteni, hogy alkalmatlan vagy alkalmas? Hogy működik ilyenkor a "józan ész"?
Ezt az egész szavazósdi/kiszavazósdit felesleges dolognak tartom. Miért nem működhet úgy, mint egy műhely? Miért kell akadályokat gördíteni a jelentkezők elé? Data Destroyer 2007. november 10., 14:18 (CET)
reData Destroyer
Elindítható úgy is, hogy a kizárásra vonatkozó javaslatok nincsenek benne. Ha később szükségesnek mutatkozna, akkor majd bele lehet venni. Ha később nem mutatkozik szükségesnek, akkor annál jobb. Karmelaposta 2007. november 10., 14:32 (CET)

Kérlek, azt mondd meg nekem (talán harmadszor kérdezem :): miért nem működhet úgy, mint egy műhely? Miért kell a felvétel elé akadályokat gördíteni, miért kell egy alapjaiban nem rossz elképzelést elrontani ezzel? Honnam tudható például, hogy mondjuk Math rossz mentor lenne? Semmiből, hisz még nem volt az. KT szintén. Ráadásul az egész felvételi procedúra is értelmetlen, hisz ha valaki "nem üti meg a mércét", az attól még bátran mentorálhat, ki is írhatja az userlapjára, hogy ő a wikipédián belül a friss jelentkezők mentorának tartja magát (a szó nehogy már védett legyen). Data Destroyer 2007. november 10., 14:38 (CET)

Érted DD, nem most, hanem később...eredmény ugyanaz. Amikor már bejelentkeztél, akkor majd kizárnak. Igen: amikor már megírtad a cikket, akkor kitalálják az osztályozós játékot. Visszacseng az ötlet valahonnan. Kata 2007. november 10., 14:37 (CET)
Ez az egész "megszavazzuk ki lehet mentor, majd mi eldöntjük" hihetetlenül elhibázott. Nincs kidolgozva, hogy -ha már szavazás- ki lehet mentor, 'mik a kizáró okok most, ebben a pillanatban, stb. A kitiltásról szóló felvetést már nem is kommentálom, ezt már mások megtették helyettem. Data Destroyer 2007. november 10., 14:41 (CET)
reData Destroyer:
  • Honnam tudható valakiről, hogy rossz mentor lenne?
    Ha nem tudjuk valakiről, hogy jó lenne-e, akkor kifogás sincs ellene, belép a mentorprojektbe. Gyümölcséről ismerni meg a fát.
    Nem érzem szükségét, hogy egy bombabiztos felvételi szisztémát felépítsünk.
    Ha a mentorprojektbelieknek kifogása van valaki ellen, majd kialakítják a kritériumokat is.
  • ha valaki "nem üti meg a mércét", az attól még bátran mentorálhat
    Tegye. Eddig is tehette.
  • a szó nehogy már védett legyen
    Majd meglátjuk, hogy kell-e védeni. A sablont viszont védettnek tekinteném.
    Karmelaposta 2007. november 10., 15:05 (CET)
TEHÁT A VÉGEREDMÉNY UGYANAZ. Jaj, már nem írom át kisbetűre, de elnézést. Mindegy, hogy kiforgatjuk, vagy beforgatjuk - ha a végén mindig ugyanott lyukadunk ki. Tehát összefoglalva: egy szuper ötlet agyoncsapva a szokásos fejbekólintós bürokrata módszerrel. Kata 2007. november 10., 15:44 (CET)

Kritériumok

A sablon lehet védett, persze. Na, ismét megkérdezem akkor: ha ennyire nem számít, hogy valaki tagja-e a mentorklubnak, ennyire semmilyen előnyt/hátrányt nem jelent ez az egész, akkor miért nem működik ez az egész egy műhelylapon, miért kell agyoncsapni egy jó ötletet szavazással, bürokráciával, stb.? Azonos érdeklődésű, az újoncok segítése iránt elkötelezettséget érző szerkesztők műhelye. Lehet sablont kitenni büszkén? Lehet. Van vitalap, ahol meg lehet vitatni a tapasztalatokat? Van bizony. Csatlakozhat bárki? Persze, miért ne, "gyümölcseiről ismerni meg a fát". Ehelyett most fontoskodó szabályírás, "majd mi megszavazzuk, ki lehet mentor, de le is válthatjuk/eltilthatjuk" megy. Feleslegesen, jegyzem meg, mert mint te is írtad, az ég egy adta világon semmi különbség nincs a mentor és a nem mentor közt tevékenységbéli szabadság tekintetében. Data Destroyer 2007. november 10., 15:54 (CET)

Akiket a mentorlistán ajánlunk, üssenek meg szerintem egy bizonyos szinvonalat. Olyanok legyenek, akikről elmondható:
  • Nem szokásuk leharapni egy új szerkesztő fejét.
  • Értelmesen meg tudnak egy mondatot fogalmazni.
  • Van némi jártasságuk a szerkesztésben.
  • Kiismerik magukat a wikipédia szokásrendszerében.
  • Nem tünnek el hetekre egy mentorálás közepén, vagy ha mégis, gondoskodnak helyettesről.
  • Nem próbálják meg a mentorálást arra kihasználni, hogy aggitáljanak valami mellett vagy ellen.
  • stb.

Ennek biztosítását nem érzem felesleges bürokráciának.

Karmelaposta 2007. november 10., 16:10 (CET)

Karmela, hetedszer kérdezem meg: ha ennyire nem számít a mentorklub-béli tagság abban, hogy ki léphet fel egy új szerkesztő vitalapján, mint segítő mentor, akkor mi szükség erre a szavazásra, miért nem működik ez az egész egy műhely keretei közt? Mire jó ez a komolykodás? Miért nem iratkozhat fel bárki, aki akar, mentornak automatikusan, ha kedve van?

A listád szép, de pont a fentiek miatt nem számít. Egy jelentkezett, de elutasított szerkesztő éppoly joggal léphet fel mentorként, mint egy felvett tag. Tessék ezt az egészet átdolgozni, áttenni egy műhely keretei közé, eltörölni ezt az egész értelmetlen szavazósdit és felesleges bürokráciát. Data Destroyer 2007. november 10., 16:40 (CET)

egyetértek dd-vel, ez valóban műhely munka. Nikita  2007. november 10., 16:50 (CET)

„A mentorklub-béli tagság” abban számít, hogy kit ajánlunk a mentorlistán.
Szavazásra csak akkor kerülne sor, ha kifogás van a bemutatkozó ellen, és azt az eszmecsre során nem sikerült tisztázni. Értelmesebb emberek hallgatnak arra, ha azt mondják nekik, hogy gyakorolj még egy kicsit, ebben vagy abban még nem vagy elég jártas.
Miféle felesleges bürokráciáról tudsz még?
Tőlem lehet a neve mentorműhely is, szebben is hangzik, mint a projekt. Egy műhely, ahol wikipédiásokat kovácsolnak. Tetszik.
Karmelaposta 2007. november 10., 17:17 (CET)

Karmela, örömmel olvasom, amiket írsz, látszik belőlük, hogy a helyzet pillanatról pillanatra változik. Nem lett volna jobb ezt az egészet user-allapon elkezdeni? Vagy még egyszerűbben, eleve műhelynek tervezni (attól, hogy te most annak nevezed, nem lesz az), az ott megszokott szabályokkal (aki akar, feliratkozik, kitiltás/szavazás nincsen, tisztáznivaló sem, hisz mi kifogás lehetne? Sablon már van, akinek olan kedve van, feliratkozik és kiteszi az userlapjára. Ennyi! Kár ezt túlbonyolítani. Data Destroyer 2007. november 10., 17:33 (CET)

  • Mi változott? Csak a név.
  • Kitiltás/szavazás esetleg előfordulhat hiszen lehetnének kifogások.
    Csak azokat ajánlanánk a listán, akikről elmondható:
    • Nem szokásuk leharapni egy új szerkesztő fejét.
    • Értelmesen meg tudnak egy mondatot fogalmazni.
    • Van némi jártasságuk a szerkesztésben.
    • Kiismerik magukat a wikipédia szokásrendszerében.
    • Nem tünnek el hetekre egy mentorálás közepén, vagy ha mégis, gondoskodnak helyettesről.
    • Nem próbálják meg a mentorálást arra kihasználni, hogy aggitáljanak valami mellett vagy ellen.
    • stb.
  • Nem csak annyi, hogy feliratkozik, és kiteszi a sablont a userlapjára, hanem:
    • Elkészíti a mentorsablonját, ami ahhoz szükséges, hogy a mentoráltak userlapjára tegye.
    • Rendszeresen figyeli a jelentkezési listát, és hogy felbukkan-e hivatkozás a segíségkérő sablonra.
    • Ha elkezd valakit mentorálni, akkor lecseréli a segítségkérő sablont a saját mentorsablonjára való hivatkozással, tesz egy bejegyzést a táblázatba.
    • Reagál az új szerkesztő kérdéseire, elkiséri próbálkozásaiban, javaslatokat tesz neki egy-két hónapon keresztül
    • Elengedi az új szerkesztőt, amikor az már kellően önállóvá vált.
    • Bejegyzi a táblázatba a mentorálás lezártának időpontját.
    • Részt vesz az ezen a lapon folyó eszmecserében.
    • Továbbfejleszti az új szerkesztőket segítő lehetőségeket.
    Ennyi. Karmelaposta 2007. november 10., 18:04 (CET)

Karmela, leredukálom a kérdésem még jobban. Miért kell szavazni, letiltást emlegetni (akár később) a tagokkal kapcsolatban? Miért nem műhely készült, miért ez a bürokrácia (mielőtt megemlíted, nem, ezért mert annak keresztelted át, még nem lett műhely). A fenti felsorolásod melyik része az, ami miatt nem lehetett egyszerű, faxni nélküli műhelyt létrehozni?

Még egy kérdés. Mit kell ahhoz tennie egy műhelytagnak, hogy megvonódjon tőle a tagság? Hol van ez leírva? Hol vannak pontosan leírva a bekerülés feltételei? Rengeteg kérdés van még, Karmela, én nem sietnék annyira a tagtoborzással-sablonosztással, hisz mint látod, másnak is vannak még kifogásai. Data Destroyer 2007. november 10., 20:24 (CET)

Kérés hozzátok: Buda, Dani, G Ambrus, Nikita, Pilgab, Samat, Tomeczek, Totya, VC-s és aki még rész szándékozik venni a munkában

  • Kérlek titeket, hogy
    • tegyétek fel a {{mentor}} sablont a saját userlapotokra
    • készítsétek el a személyes mentorsablon allapotokat, ahogy az itt le van írva.
    • Próbálgassátok ki azt a helyzetet, amikor egy új szerkesztő segítséget kér az {{segítséget kérek}} sablonnal ill. a [1]].
  • Ha hibát találtok valahol, akkor javítsátok ki!
  • Egészítsétek ki a még hiányos oldalakat a Wikipédia:Új szerkesztők támogatása/Mentorálás lapjain. Sokminden nem teljes még, vagy javításra szorul.
  • Ennek a vitának a folyamán megfogalmazódott egy és más. Dolgozzátok bele az eddig előkészített szövegekbe.
  • Vegyétek a kezetekbe a mentorálás kialakítását, hiszen ti vagytok azok, akik részt akarnak venni benne.

Karmelaposta 2007. november 10., 18:37 (CET)

ha a mentorálás kitiltása, mentorrá válás rész irányelv tisztázódik, akkor felteszem a user lapomra a sablont. Nikita  2007. november 10., 20:11 (CET)

Ok. Most még csak próbaüzem folyik egyébként. Az új felhasználóknak még nem egyengettük ki az útját a mentorálásműhelyhez. Karmelaposta 2007. november 10., 20:25 (CET)

A segítséget kérek sablon vs. közvetlen segítségkérés

Ha arra bíztatnánk az új felhasználót, hogy közvetlenül forduljon a kiválasztott mentorhoz, akkor azt esetleg nem találná „otthon”. Lehet, hogy a kiválasztott mentor több mint 24 órán keresztül éppen nem szerkeszt. Ilyenkor elsikkadhat a segítségkérés.

Ha viszont a {{segítséget kérek|''kiválasztott-mentor-neve''}} formát használja a az új szerkesztő, akkor a többi mentor is látja a kérést a sárga gomb segítségével. Ha tudják, hogy a kért mentor éppen nincs jelen, akkor maguk jelentkeznek az új szerkesztőnél. A cél az, hogy 24 órán belül jelentkezzen egy mentor az új wikipédistánál. Karmelaposta 2007. november 10., 20:21 (CET) Karmelaposta 2007. november 10., 20:21 (CET)

Vitatott pontok törölve

Mivel ennek a létrehozandó műhelynek/projektnek nem a tiltás hanem a segítés a lényege, a vitatott pontokat kivettem az irányelvjavaslatból.
Reméljük, hogy később sem lesz rájuk szükség.
Most már remélem, hogy nincs akadálya, hogy az eddigi ellenzők is előálljanak építő javaslataikkal és maguk is bekapcsolódjanak a munkába.
Karmelaposta 2007. november 10., 20:47 (CET)