Wagner-Puskás Péter
Wagner-Puskás Péter | |
Életrajzi adatok | |
Születési név | Puskás Péter |
Született | 1979. (46 éves) Kaposvár |
Pályafutás | |
Aktív évek | 2003-tól |
Hangszer | billentyűsök (zongora, szintetizátor, harmonika) |
Tevékenység | színházi zenei vezető, zenész |
Wagner-Puskás Péter (Kaposvár, 1979. –) magyar zenei vezető, zenész, billentyűs, korrepetitor, számos színházi produkció közreműködője.
Életpályája
[szerkesztés]Pécsett és Budapesten folytatott klasszikus és jazz zenei tanulmányokat. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2007-ben végzett.
Elsősorban a színházi világban tevékenykedik 2004 óta, budapesti színházak és független társulatok előadásainak kreatív zenei alkotójaként. 2010-től[1] 2013-ig a Pesti Magyar Színház zenei vezetője,[2][3][4] 2011–2014 között a Pesti Magyar Színiakadémia korrepetitora és zenei mesterség tanára,[5] volt.
A Színházi adattárban 2017. február 2-i lekérdezéskor Wágner Puskás Péterként[m 1] egyszer, Puskás Péterként[m 2] és Wagner-Puskás Péterként[m 3] pedig kétszer szerepel a regisztrált bemutatók alapján.[6]
Több színház zenés darabjában zongoristaként, harmonikásként is látható.[7][8] Több színházi és zenei formáció tagja. Így a 2003-ban – a Mohácsi János rendezte Csak egy szög című előadásra – létrejött és azóta is játszó Szakértők,[9][10] a 2007 nyarán alakult Szabvány zenekar[11] és a 2009 óta működő Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar alapító-tagja, billentyűs-énekese.[12][13] Közreműködött a Sajnaroli és a Rana 2013-ban megjelent Endorfin című lemezén,[14] 2014-től pedig az Ágoston Béla szaxofonos-basszusklarinétos által létrehozott formáció, a Klassz-szike Trió tagja, mely klasszikus darabokat dolgoz fel improvizációk, átiratok, újragondolások formájában.[15][16]
Fontosabb színházi munkái
[szerkesztés]- Carlo Goldoni: Karneválvégi éjszaka
- - zenei vezető, zenész (bemutató: 2005, Radnóti Miklós Színház, rendező: Rusznyák Gábor)
- Ben Elton: Volt egyszer egy csapat
- - zenész (bemutató: 2005, Madách Színház, rendező: Szirtes Tamás)
- - zenész (bemutató: 2006, Nemzeti Színház, rendező: Valló Péter)
- Remenyik Zsigmond, Márkos Albert: Pokoli disznótor
- - karmester, zenész (bemutató: 2009, Nemzeti Színház, rendező: Dömötör András)
- - zenei vezető, zenész (bemutató: 2010, rendező: Rába Roland)
- Hajtűk Csákányi Eszter zenés előadói estje
- - zenei vezető, hangszerelő, zenész (bemutató: 2011, Orfeum)
- Musik, Musikk, Musique – zenei munkatárs, zenész (bemutató: 2012, Müpa és Katona József Színház, rendező: Pelsőczy Réka)
- Neil Simon, Cy Coleman, Dorothy Fields: Cabiria éjszakái
- - Sweet Charity – zenei vezető, karmester (bemutató: 2010, Magyar Színház, rendező: Pelsőczy Réka)[17]
- Ödön von Horváth: Mit csinál a kongresszus?
- - zenész (bemutató: 2006, Katona József Színház, rendező: Ascher Tamás)[18]
- Knut Hamsun: Éhség
- - zenész (bemutató: 2008, Katona József Színház, rendező: Ascher Tamás)[19]
- Sven Nordquist, Márkos Albert: Pettson és Findusz
- - zenész (bemutató: 2012, Budapest Bábszínház, rendező: Bereczky Csilla)
- Paul Blake, Zöldi Gergely: Római vakáció
- - zenei vezető, zongorista (bemutató: 2013, Belvárosi Színház, rendező: Pelsőczy Réka)
- Mohácsi István, Mohácsi János: A csillagos ég, avagy a nemzetközi sikerre való tekintet
- - zenész (bemutató: 2013, Radnóti Miklós Színház, rendező: Mohácsi János)[20]
- Pataki Éva: Edith és Marlene
- - zenei vezető, zongorista (bemutató: 2013. 12. 04. Centrál Színház, rendező: Mészáros Márta)
- William Shakespeare, Mohácsi István, Mohácsi János: A velencei kalmár
- - zenész (bemutató: 2013, Nemzeti Színház, rendező: Mohácsi János)[21]
- Peter Shaffer, Zöldi Gergely: Amadeus
- - zenei vezető (bemutató: 2014, Belvárosi Színház, rendező: Szikszai Rémusz)
- Makszim Gorkij, Radnai Annamária: Fényevők
- - zenész (bemutató: 2014, Katona József Színház, rendező: Ascher Tamás)[22]
- Eugène Ionesco, Mészöly Miklós, Rába Roland: Utolsó
- - zenei vezető (bemutató: 2014, Proton Színház, rendező: Rába Roland)
- Anton Pavlovics Csehov, Háy Gyula: Sirály avagy 80 kiló szerelem - zenei munkatárs (bemutató: 2015, Jászai Mari Színház Tatabánya, rendező: Rába Roland)[23]
- Joe Masteroff, Vörös Róbert, Fred Ebb, Varró Dániel: Kabaré
- - zenei vezető, zongorista (bemutató: 2015, Budapest Bábszínház, rendező: Alföldi Róbert)
- - zenei vezető, zenész (bemutató: 2015, Belvárosi Színház, rendező: Mohácsi János)
- Kovács Márton, Mohácsi testvérek, Parti Nagy Lajos: Köd utánam
- - zenész (bemutató: 2015, Örkény Színház R: Mohácsi János)[24]
- Gimesi Dóra, Teszárek Csaba: Az időnk rövid története
- - zenész (bemutató: 2016, Trafó R: Hoffer Károly)[25]
- Richard Bean: Egy fenékkel két lovat
- - zenei vezető (bemutató: 2016, Belvárosi Színház R: Pelsőczy Réka)[26]
- Jörg Hilbert, Katona Mária, Felix Janosa: Rozsda lovag és Fránya Frida
- - zenei vezető, zenész (bemutató: 2016, Karinthy Színház R: Bozsik Yvette)[27]
- David Walliams, Gimesi Dóra: Gengszter nagyi
- - zenész, Flavio Flavioli (bemutató: 2016, Budapest Bábszínház R: Hoffer Károly)[28]
- Csiky Gergely, Mohácsi testvérek: Buborékok
- - zenész (bemutató: 2015, Radnóti Színház R: Mohácsi János)[29]
Megjegyzések
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ A Magyar Színház társulata 2010/2011. magyarszinhaz.hu. [2011. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ A Magyar Színház társulata 2011/2012. magyarszinhaz.hu. [2012. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ A Magyar Színház társulata 2012/2013. magyarszinhaz.hu. [2012. október 16-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ A Magyar Színház társulata 2013/2014. magyarszinhaz.hu. [2014. augusztus 21-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ A színiakadémia tanárai. magyarszinhaz.hu. [2015. július 13-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Színházi adattár: Előadások adatbázis Archiválva 2016. május 30-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Bedő J. István: »Nem bánok semmit sem« (Pataki Éva: Edith és Marlene / Centrál Színház), olvassbele.com - 2013. december 7.
- ↑ Kovács Dezső: Mindig nő (Akit az istenek szeretnek / Csákányi Eszter estje – Spinoza Ház, Orlai Produkciós Iroda), revizoronline.com - 2014. május 7.
- ↑ Első Magyar Színházi Rockfesztivál az A38-on, ekultura.hu - 2014. október 25.
- ↑ Proics Lilla: Egy lélektani irrealista[halott link] Mohácsi János próbál, Ellenfény online Archívum - 2003/8
- ↑ A Szabvány zenekar honlapja
- ↑ Harmadik Figyelmeztetés - Első koncert. magyarszinhaz.hu. [2014. július 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 10.)
- ↑ Harmadik Figyelmeztetés Archiválva 2015. július 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, poszt.hu - 2015. június 9.
- ↑ Sajnaroli és a Rana, kulturpart.hu - 2013. február 5.
- ↑ Ismert komolyzenei témák, kevésbé ismert stílusokban Archiválva 2016. augusztus 22-i dátummal a Wayback Machine-ben Kortárs Fesztivál, 2014. április 19.
- ↑ Klassz-szike Trió, Székesfehérvár 2014-05-14. YouTube Ágoston Béla Music-navigator YouTube-csatornáján - 2015. január 12.
- ↑ Cabiria éjszakái színlapja Archiválva 2015. július 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, magyarszinhaz.hu (hozzáférés: 2015. július 15.)
- ↑ Sz. Deme László: Zabál a 'bécsi erdő' a Mit csinál a kongresszus?-ról, szinhaz.net Színház folyóirat 41. évfolyam 2. szám - 2008. február
- ↑ Knut Hamsun: Éhség színlap, katonajozsefszinhaz.hu (hozzáférés: 2015. július 15.)
- ↑ A csillagos ég Archiválva 2015. július 15-i dátummal a Wayback Machine-ben Mohácsi-bemutató a Radnótiban, szinhaz.hu - 2013. október 31.
- ↑ Csáki Judit: Alföldi színháza – Öt nemzeti év (Az ötödik évad c.-ű fejezet) - 2013.
- ↑ Fényevők színlapja Archiválva 2015. július 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, poszt.hu - 2014. június 8.
- ↑ Sirály avagy 80 kiló szerelem Archiválva 2015. július 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, jaszaiszinhaz.hu (hozzáférés: 2015. július 15.)
- ↑ Köd utánam színlap orkenyszinhaz.hu (hozzaferes: 2017. feb. 18.)
- ↑ Az időnk rövid története színlap trafo.hu (hozzáférés: 2017. feb. 18.)
- ↑ Egy fenékkel két lovat - bemutató a Belvárosi Színházban színlap nezopontvalto.hu (hozzáférés: 2017. feb. 18.)
- ↑ Rozsda lovag és Fránya Frida Archiválva 2017. február 19-i dátummal a Wayback Machine-ben színlap karinthyszinhaz.hu (hozzáférés: 2017. feb. 18.)
- ↑ MTI, Budapest Bábszínház: A Gengszter nagyival nyitja új évadát a Budapest Bábszínház, szinhaz.hu - 2016. október 1. (hozzáférés: 2017. feb. 18.)
- ↑ Buborékok színlap radnotiszinhaz.hu (hozzáférés: 2017. feb. 18.)
Források
[szerkesztés]- Wagner-Puskás Péter zenei vezető, zenész a Kecskeméti Katona József Színház honlapján
- Wagner-Puskás Péter a PORT.hu-n (magyarul)
- Csikós Kornélia: Wagner-Puskás Péter: Sokszor biciklizés közben szabadul el a fantáziám, katona.blog.hu - 2018. május 30.
További információk
[szerkesztés]- 7óra7-en Wagner-Puskás Péter zenész. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. és Puskás Péter zenész, zeneszerző, korrepetitor. [2015. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva].
- Sebestyén Rita: Lapbemutató a Nemzetiben: oda-vissza jelzések, Játéktér.ro - 2013. január 22.