Mészöly Miklós
Mészöly Miklós | |
A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike Vahl Ottó felvétele | |
Született | Molnár Miklós 1921. január 19.[1][2][3][4] Szekszárd |
Elhunyt | 2001. július 22. (80 évesen)[2][3][4] Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Polcz Alaine |
Foglalkozása | író |
Iskolái | Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem (–1942) |
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Farkasréti temető (9/3(9/B)-1-1/2) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Mészöly Miklós témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Mészöly Miklós (született Molnár) (Szekszárd, 1921. január 19. – Budapest, 2001. július 22.) Kossuth-díjas magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
Élete
[szerkesztés]A Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karán 1942-ben szerzett jogászdoktori oklevelet. A második világháború alatt egy évig (1943–1944) frontkatonai szolgálatot teljesített, Szerbiában hadifogságba esett. Számos munkahelye volt (például malomellenőrként), majd 1947-től dolgozott először lapszerkesztőként. Írásai az 1940-es évek végétől jelennek meg. 1951–52-ben Budapesten a Bábszínház dramaturgja. 1993-ban a Demokratikus Charta egyik szóvivője volt. 1992-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító elnöke. 1990-től a Magyar Írószövetség vezetőségi tagja volt. A mai magyar elbeszélők között kiemelkedő alkotó. Felesége Polcz Alaine író, pszichológus, a Magyar Hospice Alapítvány vezetője volt.
Emlékezete
[szerkesztés]Mészöly Miklós Emléknap
[szerkesztés]Polcz Alaine, Mészöly Miklós özvegye 2003-ban Szekszárd városának ajándékozta közös budapesti lakásuk berendezési tárgyainak, valamint könyvtáruknak nagy részét. Ezzel teremtette meg a szekszárdi Irodalom Háza – Mészöly Miklós Múzeum[5] alapjait, amely az író emlékének ápolása mellett feladatának tekinti a Tolna vármegyei irodalmi emlékek időszaki kiállításokon való bemutatását, az irodalom iránti érdeklődés felélesztését, illetve színvonalas programok szervezését az irodalomszerető közönség számára. A Mészöly Miklós Emléknap – emléktábla felavatása, egész napos program – születésének évfordulóján, 2004. január 19-e óta kerül minden évben megrendezésre.
Ezen a napon adják át a 2004-ben alapított Mészöly Miklós-díjat, valamint a város által alapított Mészöly Miklós-emlékplakettet.[6] Az elismeréseket Szörényi László irodalomtörténész, a Mészöly Miklós Egyesület elnöke adja át a díjazottaknak.[7]
…Mészöly országegyesítő egyéniség volt, aki nagyon jól tudta, hogy az ország a Kárpátokig ér…
Mészöly Miklós emlékév
[szerkesztés]Születésének 100. évfordulóján, 2021. január 19-én a szekszárdi önkormányzat és a Mészöly Miklós Egyesület emlékévet hirdetett meg.[8] Szintén az évfordulóhoz kapcsolódva jelent meg 2020. december 14-én Szolláth Dávid irodalomtörténész nagyszabúsú Mészöly-monográfiája: Mészöly Miklós (Jelenkor, 740 o. ISBN 978-963-518-082-0).[9][10]
Kitüntetései
[szerkesztés]- Déry Tibor-díj (1986)
- Magyar Művészetért díj (1988)
- Örley-díj (1988)
- Az Év Könyve Díj (1988, 1989, 1991)
- Kossuth-díj (1990)
- Kortárs-díj (1990)
- Fitz József-díj (1990)
- Szekszárd díszpolgára (1991)
- A Nyitott Társadalom Alapítvány díja (1992)
- Soros-életműdíj (1992)
- A Soros Alapítvány díja (1995)
- A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (1996)
- Budapest díszpolgára (1996)
Művei
[szerkesztés]- Vadvizek. Novellák; Rákóczi Ny., Pécs, 1948 (A Batsányi Társaság könyvtára Szépirodalmi sorozat)
- A bánatos medve; Ifjúsági, Bp., 1954
- Emide és Amoda; Művelt Nép, Bp., 1955 (Bábszínpad)
- Hétalvó puttonyocska; Ifjúsági, Bp., 1955
- Hamupipőke. Grimm meséje nyomán; átdolg. Molnár Ilona, Mészöly Miklós; Művelt Nép, Bp., 1956 (Bábszínpad)
- Boccaccio: Szaladin szultán barátsága. Mesék; ford. Révay József, átdolg. Mészöly Miklós; Móra, Bp., 1957 (Kispajtások mesekönyve)
- Sötét jelek; Magvető, Bp., 1957
- A tengerlépő cipő. Tiszaháti népmesék; gyűjt., lejegyezte Kocsisné Szirmai Fóris Mária, vál., átdolg. Mészöly Miklós; Móra, Bp., 1959
- Fekete gólya. Regény; Móra, Bp., 1960
- Rákos Sándor–Mészöly Miklós–G. Beke Margit: Dübörgő, a kalapácstolvaj. Regék; Móra, Bp., 1962 (Kispajtások mesekönyve)
- Az ablakmosó (dráma, 1963)
- A hiú Cserép-királykisasszony. Mesék; Móra, Bp., 1964 (Kispajtások mesekönyve)
- Hajnalfia. Magyar népmesék; átdolg. Mészöly Miklós; Móra, Bp., 1964
- Az elvarázsolt tűzoltózenekar. Mesék kicsiknek és nagyoknak; Móra, Bp., 1965
- Az atléta halála; Magvető, Bp., 1966
- Jelentés öt egérről / Magasiskola; Magvető, Bp., 1967
- Saulus; Magvető, Bp., 1966
- Csodacsupor. Felsőtiszai népmesék. Kocsisné Szirmai Fóris Mária gyűjtése; átdolg. Mészöly Miklós, Belia György; Móra, Bp., 1968
- Pontos történetek, útközben. Regény; Magvető, Bp., 1970 (bővített kiadás: 1986)
- Szomorú, vidám; szöveg Mészöly Miklós, rajz Reich Károly; Móra, Bp., 1974
- Alakulások; Szépirodalmi, Bp., 1975
- Film; Magvető, Bp., 1976
- A pipiske és a fűszál; Móra, Bp., 1976
- Kerti hangverseny; Móra, Bp., 1977
- A tágasság iskolája; Szépirodalmi, Bp., 1977
- Szárnyas lovak; Szépirodalmi, Bp., 1979
- Reggel a tanyán; Móra, Bp., 1979
- Bunker / Az ablakmosó; Magvető, Bp., 1979
- Az elvarázsolt tűzoltó-zenekar és más mesék; Móra, Bp., 1980
- Jelentés egy sosevolt cirkuszról és más mesék (mesék, 1980)
- Érintések; Szépirodalmi, Bp., 1980
- Esti térkép. Kiemelések; Szépirodalmi, Bp., 1981
- Megbocsátás; Szépirodalmi, Bp., 1984
- Merre a csillag jár; Szépirodalmi, Bp., 1985
- Magasiskola. Regények és elbeszélések; Kriterion, Bukarest, 1985 (Horizont könyvek)
- Sutting ezredes tündöklése; Szépirodalmi, Bp., 1987
- A pille magánya; Jelenkor, Pécs, 1989
- Volt egyszer egy Közép-Európa. Változatok a szép reménytelenségre; fotó Móser Zoltán; Magvető, Bp., 1989
- A negyedik út. Esélyek és kockázatok az ezredvég küszöbén; Életünk–Magyar Írók Szövetsége Nyugat-Magyarországi Csoportja, Szombathely, 1990 (Életünk könyvek)
- Wimbledoni jácint; Szépirodalmi, Bp., 1990
- Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról. Végleges változatok a hagyatékból; Szépirodalmi, Bp., 1991
- Az én Pannoniám; Babits, Szekszárd, 1991
- Elégia; Helikon, Bp., 1991 (versek)
- Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról. Végleges változatok a hagyatékból; Szépirodalmi, Bp., 1991
- Bolond utazás. Történetek; vál., szerk. Domokos Mátyás; Századvég, Bp., 1992 (Literatura)
- Otthon és világ. Esszék, tanulmányok; Kalligram, Pozsony, 1994 (Dominó könyvek. Libertas et civitas)
- Lassan minden; Századvég, Bp., 1994
- Családáradás. Beszély; Kalligram, Pozsony, 1995
- Hamisregény. Változatok a szép reménytelenségre; Jelenkor, Pécs, 1995 (Mészöly Miklós művei)
- Idegen partokon. Elbeszélések; Jelenkor, Pécs, 1995 (Mészöly Miklós művei)
- Megbocsátás – Merre a csillag jár (kisregény, elbeszélés 1997)
- Oh, che bella notte. Novellák; Pont, Bp., 1997
- Mesék. Történetek – kicsiknek és nagyoknak; Jelenkor–Kalligram, Pécs–Pozsony, 1998
- Az ember, akit megölt. Esszék; Pont, Bp., 1998 (Esszé)
- Párbeszédkísérlet; kérdező Szigeti László; Kalligram, Pozsony, 1999
- Érintések. 1942–1992; Jelenkor–Kalligram, Pécs–Pozsony, 2000 (Mészöly Miklós művei)
- Csodacsupor. Felső-tiszai népmesék; átdolg. Mészöly Miklós, Belia György; Ister, Bp., 2000
- Pannon töredék; Tricolor, Bp., 2002 (Örökségünk)
- A negyedik út. Esélyek és kockázatok az ezredvég küszöbén. Történeti-politikai esszék, tanulmányok; Életünk–Faludi Ferenc Alapítvány, Szombathely, 2003
- Séta, évgyűrűkkel. Mészöly Miklós és Szederkényi Ervin levelezése, 1970–1987; összeáll., jegyz., utószó Nagy Boglárka; Jelenkor, Pécs, 2004
- Volt idő. Mészöly Miklós és Tüskés Tibor levelezése; sajtó alá rend., előszó, jegyz. Tüskés Tibor; Pro Pannonia, Pécs, 2005 (Pannónia könyvek)
- Műhelynaplók; sajtó alá rend., jegyz. Thomka Beáta és Nagy Boglárka; Kalligram, Pozsony, 2007
- Az istálló. Elbeszélések; Jelenkor, Pécs, 2008 (Mészöly Miklós művei)
- Színházon kívül. Drámák; Jelenkor, Pécs, 2010 (Mészöly Miklós művei)
- A negyedik út. Magyar konzilium; Jelenkor, Pécs, 2010 (Mészöly Miklós művei)
- Szándéktalan fény; fotó Vancsó Zoltán, szöveg Mészöly Miklós; Photovancso, Bp., 2011
- Sólymok csillagvilága; Jelenkor, Bp., 2016 (Mészöly Miklós művei)
- „A bilincs a szabadság legyen”. Mészöly Miklós, Polcz Alaine levelezése 1948–1997; esszé Nádas Péter, sajtó alá rend., jegyz., utószó Nagy Boglárka; Jelenkor, Bp., 2017
- „A bilincs a szabadság legyen”. Mészöly Miklós, Polcz Alaine levelezése 1948–1997; esszé Nádas Péter, sajtó alá rend., jegyz., utószó Nagy Boglárka; 3. jav. kiad.; Jelenkor, Bp., 2018
- Nem felelt meg neki. Elbeszélések; szerk. Nagy Boglárka; Jelenkor, Bp., 2021
- Szorongatott idill. Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Polcz Alaine, Mészöly Miklós levelezése, 1955–1997; sajtó alá rend., jegyz., utószó Hernádi Mária és Urbanik Tímea; Jelenkor, Bp., 2021
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b The Fine Art Archive. (Hozzáférés: 2021. április 1.)
- ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Emlékház
- ↑ Mészöly Miklós-emlékplakettet kaptak: Pócs Margit (2010), dr. N. Horváth Béla (2011), Gaál Zsuzsa (2012), Németh Judit (2013), PAD Irodalmi, Művészeti és Kulturális Egyesület (2014), Kis Pál István (2015), Kocsis Imre Antal (2016) … Bartók Imre (2022)
- ↑ Mészöly Miklós Emléknap. szekszardagora.hu. Szekszárd: Babits Mihály Kulturális Központ (2014. január 21.) (Hozzáférés: 2018. január 19.) arch
- ↑ Mészöly Miklós 100. születésnapján, ma indul a Mészöly Miklós-emlékév (litera.hu, 2021. 01. 19.)
- ↑ Szolláth Dávid: Mészöly Miklós (jelenkor.hu, hozzáférés: 2021. 02. 06.)
- ↑ Még mindig meg tud lepni – Szolláth Dávid Mészöly Miklósról (litera.hu, 2021. 01. 31. Hozzáférés: 2021. 02. 06.)
Források
[szerkesztés]- Életrajza a Sulineten
- Mészöly Miklós profilja a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján
- Triptichon az életműhöz-műsor 1., 2., 3.
- Életrajza a jelenkor.com oldalon[halott link]
- Életrajza a Magyar Könyvklub Online oldalán
- Halálhíre az Origo-n
- Kortárs
- Élet és Irodalom
- A bánatos medve (mese)
- Mészöly Miklós műfordításokban Bábel Web Antológia
További információk
[szerkesztés]- Mészöly Miklós irodalmi munkássága. Válogatott bibliográfia; összeáll. Jenei László; II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár, Miskolc, 1989
- Mészöly Miklós hetven éves; Jelenkor, Pécs, 1991
- „Tagjai vagyunk egymásnak”. A Tarzuszi szavaival köszöntik a hetvenéves Mészöly Miklóst barátai; szerk. Alexa Károly, Szörényi László; Szépirodalmi–Európa Alapítvány, Bp., 1992
- Thomka Beáta: Mészöly Miklós; Kalligram, Pozsony, 1995 (Tegnap és ma)
- Egy tucat emlék s kép Mészöly Miklósról és Aliscáról. Móser Zoltán fotói; Illyés Megyei Könyvtár, Szekszárd, 1996 (Tolnai bibliotéka)
- Vadas Ferenc: Mészöly Miklós és a szülőváros; Művészetek Háza, Szekszárd, 1996
- Megbocsátás; szerk. Müllner András, Odorics Ferenc; Osiris–Pompeji, Bp.–Szeged 2001 (deKON-KÖNYVek)
- Grendel Lajos: A tények mágiája. Mészöly Miklós időskori prózája; Kalligram, Pozsony, 2002
- Mészöly Miklós arcai, tárgyai, tájai; összeáll. Móser Zoltán, szöveg Mészöly Miklós, Polcz Alaine; Babits, Szekszárd 2003
- Magasiskola. In memoriam Mészöly Miklós; vál., szerk., összeáll. Fogarassy Miklós; Nap, Bp., 2004 (In memoriam)
- N. Tóth Anikó: Szövegvándor. Közelítések Mészöly Miklós prózájához; Kalligram, Pozsony 2006
- Görözdi Judit: Hangyasírás, csillagmorajlás. Elhallgatásalakzatok Mészöly Miklós írásművészetében; Kalligram, Pozsony 2006
- Polcz Alaine: Egész lényeddel; Jelenkor, Pécs, 2006 (Polcz Alaine művei)
- Mészöly Miklós; szerk. Ambrus Lajos, Prágai Tamás; Napkút–Cédrus Művészeti Alapítvány–PIM, Bp., 2006 (Hang-kép-írás) + CD
- A képek megszólítása. Mészöly Miklós–Polcz Alaine gyűjtemény. Kogart Ház, 2007. december 1–31.; szerk. Mészáros Zsolt; Kovács Gábor Művészeti Alapítvány, Bp., 2007
- Thomka Beáta: Prózai archívum. Szövegközi műveletek; Kijárat, Bp., 2007
- Sághy Miklós: A fény retorikája. A technikai képek szerepe Mándy Iván és Mészöly Miklós munkáiban; Tiszatáj Alapítvány, Szeged 2009 (Tiszatáj könyvek)
- Fogarassy Miklós: „Még nem kelt fel a nap”. Mészöly Miklós Elégiája; Pesti Kalligram, Bp., 2009
- Tüskés Tibor: Az ablakmosó és a többiek. Tanulmányok, esszék, dokumentumok Mészöly Miklósról; Pro Pannonia, Pécs, 2010 (Pannónia könyvek)
- Judit Görözdi: Figúry odmlčania v próze Miklósa Mészölya; Slovak Academic Press, Bratislava, 2010
- Dobsony Erzsébet: Szöveg és (fény)kép kapcsolata a kortárs magyar irodalomban. Mészöly Miklós és N. Tóth Anikó prózájának mediális olvasata; Prešovská univerzita, Prešov, 2013
- Pontos észrevételek Mészöly Miklóstól Nádas Péterig és vissza. Tanulmányok; szerk. Bagi Zsolt; Jelenkor, Bp.–Pécs, 2015 (Sensus füzetek)
- Vásári Melinda: Hangzó tér. Az érzékiség dimenziói Mészöly, Nádas és Ottlik műveiben; Kijárat, Bp., 2019
- Szolláth Dávid: Mészöly Miklós. Monográfia; Jelenkor, Bp., 2020
- Magyar írók
- Digitális Irodalmi Akadémia-tagok
- Kossuth-díjasok
- Budapest díszpolgárai
- Magyar ifjúsági szerzők
- Szekszárdiak
- Nevet változtatott magyar személyek
- 1921-ben született személyek
- 2001-ben elhunyt személyek
- Magyar Művészetért díjasok
- Déry Tibor-díjasok
- A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai
- Magyar forgatókönyvírók
- A Farkasréti temetőben eltemetett személyek
- A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetettjei