Ugrás a tartalomhoz

Szaxofon

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szaxofon
Más nyelveken
angol: saxophone
francia: saxophone
német: Saxophon
olasz: sassofono
Besorolás
aerofon → fúvós → egyszerű nádnyelves
fafúvós
Sachs–Hornbostel-féle osztályozás422.212-71
FeltalálóAdolphe Sax
Feltalálás ideje1840
Csőhossztenor: 135 cm
Rokon hangszerektárogató, klarinét
Hangszerjátékosszaxofonos
Hangterjedelem
írott hangterjedelem
írott hangterjedelem
A Wikimédia Commons tartalmaz Szaxofon témájú médiaállományokat.

A szaxofon (szax, szaxi) egyszerű nádnyelves fúvókával megszólaltatott fúvós hangszer. Fémből készült csöve bő, kúpos furattal rendelkezik, hanglyukakkal, billentyűkkel lehet rajta játszani. Sokféle méretben készül a sopranisszimótól a szubkontrabasszusig. Leggyakoribb a szoprán-, alt- és tenorszaxofon. A dzsesszben, a szórakoztató zenében, a katonazenekarokban használják elsősorban, de előfordul szimfonikus művekben és operákban is. Adolphe Sax (1814–1894) belga hangszerkészítő találmánya, az ő nevét viseli.

Leírása

[szerkesztés]

A fúvóka

[szerkesztés]
Tenor szaxofon fúvókája

A szaxofon fúvókája a klarinétéhez hasonló egynyelvű nádsíp. Ennek legfontosabb része egy kb. 1–2 mm vastag nádnyelvecske, mely a hangszer csutorájának alsó felén lévő befúvó nyílást fedi. Egyik vége rögzítve van, a másik, elvékonyított vége szabadon rezeghet. Megfúvásakor rácsapó nyelvként működik, tehát egyfajta szelepként periodikusan nyitja-zárja a befúvó nyílást, ezáltal nyomásingadozást hoz létre. A hangkeltés nyelvsíp jellege miatt a hangszer akusztikai szempontból egyik végén (a sípnál) zárt csőnek tekinthető. A nádnyelv rezgésszámát a test csőrezonanciájának móduszai határozzák meg. Mivel a nád a zenész alsó ajkával érintkezik, annak is szerepe van a hangképzésben, feszessége, szorítása hatással van a létrejövő hang színezetére. A nád minősége, elhasználódásának mértéke döntően befolyásolja a hangszer hangzását. A fúvóka anyaga ebonit, műanyag, üveg vagy fém.

A test

[szerkesztés]

A szaxofon teste sárgarézből készül, ennek ellenére nem soroljuk a rézfúvós hangszerek közé, mert megszólaltatási módja alapján eltér azoktól. Nem a tölcséres fúvókájú, hanem a nádnyelves hangszerek közé tartozik, és az a sajátossága, hogy hangsorait hanglyukakkal, billentyűkkel lehet előállítani, a fafúvós hangszerekkel rokonítja. Fúvókájának működési elve alapján a klarinéttel rokon, de csövének kúpszerű furata alapján az oboafélékhez is hasonlítható. Ez utóbbi jellegzetessége eredményezi azt, hogy átfúváskor a klarinéttól eltérően nem duodecimával (duodecima: oktáv + tiszta kvint), hanem az oboához hasonlóan oktávval emelkedik a hangmagassága.

Az altszaxofontól lefelé a hangszercsalád tagjainak teste többszörösen hajlított. Ezeknél a vízszintes helyzetű fúvóka egyszerű, vagy többszörös kanyarral, görbülettel csatlakozik a lefelé irányuló testhez, amelynek szűk tölcsérben végződő utolsó szakasza felfelé görbülve folytatódik, majd a legvége kissé kifelé néz.

A szaxofon 19–24 billentyűvel van felszerelve, amelyek a bő furat következtében többnyire nagy átmérőjű hanglyukakat nyitják-zárják. Fogástechnikája nagyjából a Böhm-rendszerhez, tehát például a fuvoláéhoz hasonló. A többi hangszerhez a fúvóka kismértékű ki-be tologatásával lehet a hangszert hangolni.

Hangszercsalád

[szerkesztés]

Adolphe Sax eredetileg tervezett hangszercsaládjának összesen 8 tagja volt, később a család további tagokkal bővült. Ezek egy kivétellel transzponáló hangszerek, a leggyakrabban használt típusok 2b előjegyzésbe (B hangolású szaxofonok) és 3b előjegyzésbe transzponálnak (Esz hangolású szaxofonok).

a szaxofonkvartett tagjai
szaxofon alaphang hangterjedelem leggyakoribb forma egyéb
szopranisszimo v. soprillo b' a1 - desz4 egyenes ritka
f-szopranino f' e1 - b³ - Nem épült meg. Maurice Ravel írja elő a Bolero-ban.
szopranino esz' d1 - asz³ egyenes elég ritka
c-szoprán c' h - f³ egyenes ritka, nem transzponáló hangszer
szoprán b a - esz³ egyenes gyakori, tagja a szaxofonkvartettnek
mezzoszoprán f e - b² a test hajlított ritka
alt esz d - asz² a test hajlított gyakori, tagja a szaxofonkvartettnek
c-melody c H - f² a test és a nyak is hajlított elég ritka
tenor B A - esz² a test és a nyak is hajlított gyakori, tagja a szaxofonkvartettnek
bariton Esz C - asz1 a test hajlított, a nyak többszörösen gyakori, tagja a szaxofonkvartettnek
basszus Kontra B Asz 1 - esz1 a test hajlított, a nyak többszörösen elég ritka
kontrabasszus Kontra Esz D1 - asz a test hajlított, a nyak többszörösen, súlya miatt nyakra nem függesztik ritka
szubkontrabasszus Szubkontra B A2 - esz csak rendkívüli, tubax alakú formában létezik ritka

Sax eredetileg két sorozat hangszert tervezett és épített meg, hangversenytermi használatra egy C-re és F-re hangolt sorozatot, a katonazenekaroknak pedig egy B és Esz hangolású szériát. Mivel a hangszer elsősorban a katonazenekarokban gyökeresedett meg, jelenleg szinte kizárólag az utóbbi sorozat van használatban. Ritka kivétel például a C-melody szaxofon, amely C hangolású, tiszta oktávval lefelé transzponáló hangszer.

A Sax által tervezett szubkontrabasszus szaxofon eredeti formájában csak két példányban épült meg, ezeken a játék lehetetlen, feltehetően kiállítások illusztrációjaként szolgáltak. Az akusztikai problémák kiküszöbölésére a 20. század végén a Benedikt Eppelsheim szaxofongyártó cég szűkebbre méretezte a kontrabasszus és szubkontrabasszus szaxofon csövét, és így született meg az Esz- és a B-tubax, egy a szaxofonok hangszercsaládjához nagyon közel álló hangszertípus.

Leggyakrabban a szoprán, az alt, a tenor és a baritonszaxofont használják, ezek alkotják a szaxofon-kvartettet is, amelyben a szopránt néha egy másik alt hangszerrel helyettesítik.

Története

[szerkesztés]
Adolphe Sax

A szaxofon atyja Adolphe Sax (1814–1894) belga hangszerkészítő volt, akinek munkálkodása, sok újítása több területen is jelentősen előmozdította a fúvós hangszerek fejlődését. A legelső szaxofon Párizsban, 1842-ben született, basszus hangfekvésben, C hangolásban, és már minden lényeges vonásában a mai szaxofonokhoz hasonlított: bő méretezésű, kónikus fém teste, egynyelvű nádsíppal működő fúvókája és a korában újdonságnak számító Böhm-rendszerű billentyűzete volt. Formája ekkor még a korszakban elterjedt ophikleid nevű billentyűs rézfúvós basszushangszert idézte, keskeny U alakban megtört, függőleges állású csöve volt. Az ötlet, a billentyűs jelzőkürtök csövének és a klarinét fúvókájának összeházasítása sikeresnek bizonyult, Berlioz, felkarolta a találmányt. Chant Sacré (1844) című művében már szerepelt az új hangszer, a bemutatón maga Sax játszott rajta, aki klarinétművész is volt.

Sax 1846-ban 20 éves szabadalmat kapott az új hangszercsaládra. A francia hadsereg zenekarainak teljes átszervezése és a Sax által kreált újdonságok (szaxkürtök, szaxofonok, szaxtrombiták) bevonása ezekbe a zenekarokba alkotójukat monopolhelyzetbe emelte a hadsereg hangszerellátása terén. A koncerttermekben és operákban azonban az új hangszer sokkal lassabban terjedt el, annak ellenére, hogy Meyerbeer, Bizet, Debussy, Ravel, Stravinsky, Hindemith, Bartók és Alban Berg is alkalmazta műveiben.

A szaxofon a legfényesebb pályát az 1920-as évektől kezdve a dzsesszben és a szórakoztatózenében futotta be, de műkedvelő hangszerként is a fúvós hangszerek között páratlan népszerűségnek örvend.

Híres szaxofonisták

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]

Irodalom

[szerkesztés]
  • Götz Nándor: A klasszikus szaxofon oktatása Magyarországon – Parlando 50. évf. (2008) 3. sz. pp. 53–54

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Saxophone
A Wikimédia Commons tartalmaz Szaxofon témájú médiaállományokat.

Videó

[szerkesztés]
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szaxofon&oldid=27268299”