Vita:Szabad Demokraták Szövetsége
Új téma nyitása"Programja szerint fellép az emberi jogok, minden fajta kisebbség védelmében, a rasszizmus, az antiszemitizmus, a nacionalizmus és a homofóbia ellen"
[szerkesztés]"Programja szerint fellép az emberi jogok, minden fajta kisebbség védelmében, a rasszizmus, az antiszemitizmus, a nacionalizmus és a homofóbia ellen"
Biztos, hogy itt nacionalizmusra és nem sovinizmusra kell gondolni? Nem elírés-é? 195.228.240.75 (vita) 2008. november 3., 06:21 (CET)
Átnevezés részletesebb indoklása
[szerkesztés]A 2009-es EP-választáson nyilvántartásba vett pártok listája az SZDSZ-nél a Szervezet hivatalos neve oszlopban a Magyar Liberális Párt kitétel NEM szerepel, ellentétben a Fidesznél (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség). Cassandro Ħelyőrség 2009. április 6., 15:58 (CEST)
Fővárosi koalíció felbontása
[szerkesztés]A következőt hozzáadtam a cikkhez a koalíció felbontásáról, forrásokkal: "A Hagyó vezette fővárosi MSZP az SZDSZ-el kötött koalíció felbontását kezdeményezte, [1] ,mivel az SZDSZ-es politikusok rendre a Fidesszel és az MDF-fel szavaztak. [2] Ezt követően MSZP felmondta az SZDSZ-el kötött fővárosi koalícióbót és visszahívja főpolgármester-helyetteseit.[3] Ennek következtében Hagyó Miklós főpolgármester-helyettest visszahívják megbizatásából." IDKFA vita 2009. október 13., 23:28 (CEST)
- ↑ Demszkynek vége? Az MSZP a fővárosi koalíció felbontását tervezi
- ↑ Szakad az SZDSZ-MSZP koalíció a fővárosban
- ↑ Az MSZP felbontja a fővárosi koalíciót jelentette be Lendvai Ildikó a párt elnöke
Ezt is kivettem a cikkből, mivel rettentően Hagyóra volt fókuszálva, ami erőteljesen POV. Próbáljunk elszakadni Hagyótól. Data DestroyerMi fáj, gyere mesélj... 2009. október 13., 23:32 (CEST)
- Kiszedtem Hagyó nevét mert kifogásoltad. Nem mondtad mi a baj vele, de kiszedtem, hogy le lehessen zárni az ügyet. IDKFA vita 2009. október 13., 23:48 (CEST)
- Pedig egyszerű: ez a cikk az SZDSZ-ről szól, nem Hagyó Miklósról. Tehát az utolsó mondatnak pl. semmi keresnivalója ebben a cikkben. Más kérdés, hogy hivatalosan Burány Sándor az MSZP budapesti elnöke, és az is túlzás, hogy az SZDSZ rendre félreszavazott (emlékeztetek itt az ún. „fővárosi négyekre”), persze megtörtént ilyen, de nem kéne a sajtó erősen túlzó megszövegezését átvenni. Cassandro Ħelyi vita 2009. október 13., 23:59 (CEST)
A most aktuálisan cikkben lévő változat, miután Data Destroyer kérésére Hagyó 100%-ban el lett távolítva. Továbbá mielőtt Peyerk átírta ezt a vitalapot más szerkesztésébe belenyúlva, abba beletörölve [1]:
- "A fővárosban a koalíciós partner MSZP-vel megromlott a viszony, majd a fővárosi MSZP az SZDSZ-el kötött koalíció felbontását kezdeményezte, [1] mivel állításuk szerint az SZDSZ-es politikusok rendre a Fidesszel és az MDF-fel szavaztak. [2] Ezt követően MSZP felmondta az SZDSZ-el kötött fővárosi koalícióbót és visszahívja főpolgármester-helyetteseit.[3]" IDKFA vita 2009. október 16., 22:27 (CEST)
- ↑ Demszkynek vége? Az MSZP a fővárosi koalíció felbontását tervezi
- ↑ Szakad az SZDSZ-MSZP koalíció a fővárosban
- ↑ Az MSZP felbontja a fővárosi koalíciót jelentette be Lendvai Ildikó a párt elnöke
- Ha valaki megmondaná, hogy mi a probléma a fentiekkel, mitől annyira rossz vagy pontatlan hogy teljesen ki kellene törölni([2]), lekötelezne. IDKFA vita 2009. október 16., 23:32 (CEST)
Visszavonogatás
[szerkesztés]Ne etessük tovább! |
---|
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
|
Kérem, hogy akinek problémája van a fentebbi szekcióban jelezze, hogy mi az. Különösen gondolok itt Data Destroyer szerkesztőre aki a fentebbi szekcióban kifogást emelt, Hagyó szerepeltetése ellen, és miután az észrevételei 100%-ban megvalósultak továbbra is visszavonogat. Immár mindenféle magyarázat nélkül teszi ezt [3], itt csak valami tévedésről lehet szó, hiszen rendkívül rosszindulatú lenne hogy miután az észrevétele beleépült a változtatásba újabb és újabb visszavonogatásokat eszközöl immár mindenféle magyarázat nélkül. IDKFA vita 2009. október 16., 17:36 (CEST)
|
SZDSZ lesz-e a poszt-SZDSZ?
[szerkesztés]A Retkes Attila pártelnök tegnapi sajtótájékoztatója után el kell gondolkodjunk a cikk jövőjén. A párt elhatározta, hogy tisztviselőket vált, tagrevíziót tart, megváltoztatják a párt alapszabályát és nevét. Azt hiszem, hogy ezzel az aktussal az SZDSZ közel van ahhoz, amikor már semmiben nem azonos korábbi önmagával.
Én azt javaslom, hogy az újonnan létrehozott szervezet kapjon egy önálló cikket, ezt pedig hozzuk olyan állapotba, amely megfelel a wikikörülmények között a "nagyjából ennyi volt" kifejezésnek. Azonban a cikk átnevezése mellett is szólnak érvek: az elnök, a székház és a politikai örökség ugyanaz marad. – Beroesz 2010. április 22., 21:34 (CEST)
- Én attól tenném függővé a dolgot, hogy jogutód lesz-e a Retkes-féle párt. Mamirendelő 2010. április 22., 21:53 (CEST)
Talán egy párhuzam van: az MSZP jogutódja az MSZMP-nek? – Beroesz 2010. április 22., 21:55 (CEST)
- Azt hiszem, igen, de a két történet között azért nem vonnék párhuzamot. Mamirendelő 2010. április 22., 21:58 (CEST)
Én a névváltozás esetén új cikket javasolnék, függetlenül minden egyéb körülménytől. Ami eddig SzDSz néven történt, az legyen továbbra is az, de az új helyzethez is igazodni kell majd. Ez a párt eddig eddig nem sokszor változtatott nevet, nem ugyanaz, mint a FIDESz esetében, amelyiknek a történetét szétdarabolná, ha minden névváltozáshoz új cikk lenne. L András→ 2010. április 22., 22:07 (CEST)
Én ez utóbbi megoldást választanám, mivel az látható, hogy nem csak a párt, hanem a liberális politika magyarországi története is ahhoz a ponthoz érkezett, amikor húz az ember egy vonalat a naplójában és új lapot kezd. Abban már egyáltalán nem vagyok bizonyos, hogy az új szervezet megüti a nevezetesség valamilyen szintjét. – Beroesz 2010. április 26., 11:55 (CEST)
- Megrendítő ez a vonal a Naplóban. Pedig nevezetesek voltak a liberálisok arról, hogy mindig jót akartak Magyarországnak :(Dencey vita 2010. április 28., 13:16 (CEST)
Szócikk minősége
[szerkesztés]Szerintem nem lenne rossz a magyar politikai pártok szócikkeit rendbe szedni, megírni kiemelt szócikkekre, hogy elkerüljük a szélsőségeket. Továbbá mindegyik pártról tudnának semleges tartalmú, informatív anyagokat találni a kedves olvasók az interneten. Szerintetek?
Aki ráér az bővíthetné a szócikket. – Vuk vita 2013. január 27., 14:11 (CET)
Heindl Péter írta - Tárgy: Javaslat oda nem való kép törlésére -
Az SZDSZ alapító tagjaként a vége felé már nagyon nem voltam kibékülve a pártommal. De az, hogy a párt Wikipédia-cikkében összesen két politikusról van fénykép és ebből az egyik Gyurcsány Ferenc,aki soha nem volt tagja az SZDSZ-nek (és akkor itt le is állnék a minősítésével, kellő önmérsékletet tanúsítva), az nagyon-nagyon gáz!!! Ennyi erővel mondjuk Csurka István képét is ki lehetne rakni az oldalra, amint éppen szidja a liberálisokat. És Kunczéét meg levenni onnan: Minek oda akár egyetlen liberális politikus képe is, nem elég Gyurcsány, meg Csurka, meg még pár olyan figura, akinek semmi köze nem volt ehhez a párthoz?!
Megszűnés
[szerkesztés]Az SZDSZ megszűnéséről jó lenne elérhető hivatalos forrást találni, ha jogilag egyáltalán tényleg megtörtént már (vagyis nem csak de facto, hanem de jure is). --Vander vita 2013. október 28., 04:08 (CET)
A Névtelen Alapítvány
[szerkesztés]Van azért mit pontosítani: például hogy melyik létező vagy fiktív alapítványról van szó? Mi a neve? B lehetőség: az egész állítás törlése – ha annyira nemlétező és fiktív dologról van szó, akkor repüljön a hamis állítás. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. június 28., 14:43 (CEST)
Azt azért szabadjon megjegyezni, hogy az nem hamis állítás, miszerint a hatóság ilyen vádak miatt nyomoz(ott) Retkes ügyében, tehát igenis van keresnivalója a tények között. Az, hogy milyen nevű az alapítvány (pl. Kis Virág Alapítvány), pláne ha még fiktív is irreleváns a cikk tartalmához, és felteszem, hogy egy Origo kaliberű médium megírta volna, ha tudomására jut egy ilyen információ. Amúgy az MTI hozta le így anno. --Vander Jegyzettömb 2015. június 28., 17:17 (CEST)
- A vádnak, ami alapján a rendőrség nyomozott, nyilván van valami alapja, de nem ez a kérdés, hanem az, hogy mi a neve a szerencsétlen alapítványnak? Azt látom én is, hogy az összes újság ugyanazt az egy mondatot szajkózza: „egy krízishelyzetben lévő gyermekekkel foglalkozó alapítványnak” – de ezt én nem nevezném konkrétumnak vagy ténynek. Ez egy bulvárhírlapi frázis, és így nem hinném, hogy állításként való tálalása lexikonba való. --Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. június 28., 17:26 (CEST)
- Nyilván ha tudtuk volna a nevét, mert a forrás is megemlíti, akkor értelemszerűen bekerült volna a szócikkbe is, az meg hogy mi „bulvárhírlapi frázis” elég szubjektív dolog. --Vander Jegyzettömb 2015. június 29., 04:43 (CEST)
- A gondok a frázissal: nagyon érdekes, hogy azt megemlíti a cikk, hogy az alapítvány krízishelyzetben lévő gyermekekkel foglalkozik, de a nevét nem. Ez egyszerű ködösítés, ami a bulvár jellegű hírek jellemzője. A szakasz több mondata egy az egyben copypaste az origó híréből. Ezt a WP nem szokta szeretni. Ha az MTI hozta le, akkor szeretném látni az MTI hírre való hivatkozást.
- PS: neked meg nincs jogod egy pontosítást kérő sablon levételére. Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. július 1., 08:30 (CEST)
- De van, már nem egyszer meg is történt. A hírrel kapcsolatos esetleges minőségi kifogások pedig már nem tartoznak a Wikipédia hatáskörébe, ezzel fordulj az MTI-hez. --Vander Jegyzettömb 2015. július 7., 20:02 (CEST)
- A wikipédiacikket érintő minőségi kifogásról volt szó, ezért tettem ki a sablont. Ez arra való, hogy felhívja a figyelmet a hiányosságra és a jószándékú szerkesztőket arra buzdítsa, hogy kijavítsák azt, vagy keressenek új forrásokat és javítsák vagy írják át a hibás szakaszt. – Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. július 7., 21:51 (CEST)
- Ismerve a magyar jogintézmények működését egy jó darabig nem fogunk semmi újat megtudni erről, ha egyáltalán tényleg lesz bírósági tárgyalás, mert max akkor említhetik meg a vádiratban, hogy valós alapítvány volt e egyáltalán, és ha igen melyik. --Vander Jegyzettömb 2015. július 10., 00:37 (CEST)
- A wikipédiacikket érintő minőségi kifogásról volt szó, ezért tettem ki a sablont. Ez arra való, hogy felhívja a figyelmet a hiányosságra és a jószándékú szerkesztőket arra buzdítsa, hogy kijavítsák azt, vagy keressenek új forrásokat és javítsák vagy írják át a hibás szakaszt. – Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2015. július 7., 21:51 (CEST)
- De van, már nem egyszer meg is történt. A hírrel kapcsolatos esetleges minőségi kifogások pedig már nem tartoznak a Wikipédia hatáskörébe, ezzel fordulj az MTI-hez. --Vander Jegyzettömb 2015. július 7., 20:02 (CEST)