Vita:Oroszország
Új téma nyitásaElnök
[szerkesztés]Bármennyire furcsa (magyar ésszel) Oroszországnak, akár csak az USA-nak Elnöke van és nem Köztársasági elnöke! Oroszország hivatalos elnevezésében akár csak az USA-éban nem szerepel a Köztársaság szó!
- Kedves Texaner, meggyőztél, köszi a link javítását.--Linkoman 2006. március 10., 18:25 (CET)
- Magyarország nevéből is törölték a köztársaság szót. Akkor mi sem vagyunk köztársaság?
- Szerintem két ellentmondó kategória létezik: monarchia és köztársaság. Ezeknek a halmazoknak nincs közös része.
- Figyeltem a rendszerváltási idején az Ellenzéki Kerekasztal beszélgetésit. Többek között arról folyt a vita, hogy legyen-e Magyarország erős elnöki rendszer, vagy gyenge elnöki rendszer. Nos, gyenge elnöki rendszer alakult ki, ahol az elnöknek (királynak) gyönge eszközei vannak. Éppúgy, mint az Egyesült Királyságban.
- Másrészt, nem lenne-e célszerű Oroszország nevében a Föderáció kifejezést magyarra fordítani? Hiszen szövetségi állam – éppúgy, mint az Amerikai Egyesült Államok. MZ/X vita 2024. május 21., 20:54 (CEST)
Néhány apróság, később átkerül a túloldalra, addig ideteszem
- orosz balett, orosz bábszínház, moszkvai nagycirkusz
majd átírom. Kata 2006. november 21., 20:44 (CET)
Honnan származik a szöveg az ünnepekről ilyen sok és ilyen hirtelen???Kata 2006. december 7., 15:15 (CET)
- innen: [1], és mint jogsértőt töröltem is! Texaner 2006. december 7., 22:13 (CET)
Diomede-Diomida
[szerkesztés]A különleges pontok között legkeletibb pontként a Diomida-szigetek szerepelnek, ez a szócikk láthatóan nem készült még el. Viszont a Bering-szoros szócikkben lehet találni Diomede-szigeteket, ami már létezik. Nem értek különösebben az földrajzhoz, ezért nem nyúltam bele, de aki ért, az tegye meg, hogy - amennyiben a két entitás megegyezik - eszközöli a megfelelő átirányításokat, és az egyik szócikkhez ír egy kis megjegyzést a többalakú elnevezések ügyében. Köszi.
(S ha jól látom, akkor ez két sziget, s csak az egyik tartozik orosz fennhatóság alá (Nagy Diomede), a másik (Kis Diomede) amerikai.)
Kuba Péter vita 2007. december 9., 13:48 (CET)
Hivatalos nyelvek
[szerkesztés]Ugyan az egész államszövetség területén valóban csak az orosz nyelv hivatalos, a föderáció tagállamainak jogában áll további hivatalos nyelveket bevezetni a tagállam területén. Emiatt az orosz nyelven kívül még 30 nyelv rendelkezik hivatalos státusszal.
- Nem tudom, ki jegyezte ezt be, de bizony így van. - Vadaro vita 2009. február 10., 18:07 (CET)
Bányászat
[szerkesztés]Donyecki szénmedence Ukrajnában van, ezért töröltem.Padrag vita 2008. október 16., 21:23 (CEST)
Igor Stravinsky
[szerkesztés]Igor Stravinsky alakra javítottam át a zeneszerző nevét. Indoklásként lásd a róla szóló szócikk vitalapját. - Vadaro vita 2009. február 10., 18:05 (CET)
Földrajzinév bizottság
[szerkesztés]Tök jó ez a forrás! A BIZOTTSÁG szerint ezek szegények rosszul nevezték el magukat, hát ki lett javítva: nem Oroszországi, hanem Orosz. Bruhahahahaha – Peyerk vita 2009. március 19., 17:09 (CET)
- Megtaláltam az aktuálisat, visszaállítottam a nevet és megadtam a forrást. – Peyerk vita 2009. március 20., 10:42 (CET)
Anon mai kiegészítése
[szerkesztés]A "Gazdaság/Általános adatok" szakaszhoz anon hosszabb kiegészítést írt. Szövege tele van bizonytalan kifejezésekkel, pl. "fennáll annak a veszélye, hogy...", "néhány felmérés és riport...", "úgy vélik", "úgy tűnik", "hajlamosak egyet érteni" stb. Forrásnak pedig ezt írta be: "Moszkvai képeslap". A szöveg további része a 2007. év (Putyin elnöksége) néhány adatát tartalmazza, csakhogy egyetlen év adatai a gazdaság általános jellemzésére nem alkalmasak akkor sem, ha valósak, és akkor sem, ha nem 3 évvel ezelőtti, hanem a legfrissebb adatok. Az illetővel szívesen megbeszélném, de sajnos nincs vitalapja. Ezek miatt a bejegyzést törlöm. - Vadaro vita 2010. február 3., 21:56 (CET)
norvég határ
[szerkesztés]http://hvg.hu/vilag/20100427_norveg_orosz_tengeri_hatar_megallapodas Szajci reci 2010. április 27., 15:53 (CEST)
vámunió
[szerkesztés]Tehát, akkor 5 napja már vámunió van? http://hvg.hu/gazdasag/20100705_Oroszorszag_Kazahsztan_Feheroroszorszag_v Szajci reci 2010. július 5., 20:07 (CEST)
Közlekedés - források?
[szerkesztés]Örvendetes, hogy az ország közlekedéséről néhány pontos adat került a cikkbe, B.Zsolt "közlekedésügyi államtitkárunk" jóvoltából. A gondom az, hogy nincs forrása az adatoknak, - ahogy ebben a hányatott sorsú Oroszország-szócikkben több helyen sincs. Nem akartam telerakni "nincs forr"-sablonnal, dehát ez elég zavaró. Különösen a közlekedési útvonalak témájában, ahol egyáltalán nem mindegy, hogy melyik évben annyi, amennyi. Idén is átadtak a Távol-Keleten egy hosszú autóút-szakaszt (Putyin autókázott rajta), az pl. már benne van-e az adatokban? Szóval: kérhetnék forrást, évszámokkal? – Vadaro vita 2010. október 25., 17:02 (CEST)
És miért engem nyaggattok ezzel? Én csak egy linket raktam bele :) – B.Zsolt vita 2010. október 25., 18:00 (CEST)
Egyedül én "nyaggattalak". Valóban, csak szétbontottad ágazatonkénti alcímekre. Elnézést, a fenti kérés tehát nem neked szól. Hanem vajon kinek? – Vadaro vita 2010. október 25., 19:10 (CEST)
De már megoldottam, remélem a vasút rész megfelel! :) – B.Zsolt vita 2010. október 25., 19:42 (CEST)
- Hát persze, köszi szépen. A lapjuk alján azt írják, hogy hetente frissítik, tehát azt kell feltételeznünk, hogy ezek mai adatok. – Vadaro vita 2010. október 25., 21:05 (CEST)
Most Texaner is beírt általános adatokat az oo.-i statisztikai hivatal honlapjáról, kösz szépen. A vasút hosszát a CIA honlapján némi eltéréssel adják meg, de a szilárd burkolatú- és a víziutak hossza (úgy láttam) mindkét honlapon kb. megegyezik. – Vadaro vita 2010. október 25., 22:19 (CEST)
eltörölték a téli időszámítást
[szerkesztés]http://www.oroszhirek.hu/gazdasag/3/gaz/kerml/1561-2011.html Szajci pošta 2011. szeptember 20., 19:05 (CEST)
Népesség
[szerkesztés]A népesség adatait frissítettem a 2010. évi népszámlálás szerint. Az "Általános adatok"-nak csak az első pontját változtattam, a többit nem. Azokhoz az adatokhoz, sajnos, nincs se forráshivatkozás, se évszám, ezért így nagyon zavarók és ellenőrizhetetlenek. Szvsz jobb lenne törölni őket, de én nem merem. --Vadaro vita 2011. november 2., 21:04 (CET)
Töröld csak bátran. Az ilyenek csak rontanak a minőségen. --Peyerk vita 2011. november 2., 21:13 (CET)
Rendben. A 2010-es népszámlálásból nyilván vannak vagy lesznek még hasonló jellegű adatok (a népszámlálás végleges eredményeit 2012 közepére ígérik). --Vadaro vita 2011. november 2., 22:03 (CET)
orosz terjeszkedés
[szerkesztés]Azért olvastam el a szócikket, hogy megtudjam, hogyan igázták le az oroszok a finnugor és más sztyeppei népeket, akiknek a területét használva ma olajmogulok gazdagodnak. Kíváncsi voltam, mikor és milyen háborúk, csaták folytán került ilyen irdatlan terület az oroszok kezére. (közben azon is gondolkodtam, amikor Mo-tól trianonban elcsatoltak területeket, mondván: az adott területek népessége nem magyar, vajon mennyit csatolhatnának el Oroszországtól? Kb. 90%-át? Mázli, hogy minden háborújukat megnyerték az utóbbi időben...). Egyszóval, aki részletes információkat tudna beírni e témában, hogy az orosz terjeszkedésről ne csak egy mondat legyen a cikkben, annak előre is köszönöm magam és más, információra éhes olvasótársaim nevében. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője 81.183.245.214 (vitalap | szerkesztései)
Erről az Orosz Birodalom cikkben, az orosz cárok cikkeiben lehet bővebben olvasni, illetve az azokban lévő belső linkek más cikkekhez is elvezetnek, mint háborúk, csaták, események cikkei. Sajnos (szerencsére) nem lehet/kell egyetlen cikkben mindent megírni. – LApankuš 2012. június 13., 17:02 (CEST)
A témáról (Oroszország terjeszkedése) vagy annak egyes részreleteiről szép hosszú szócikkeket lehetne/kellene írni. Készültem is rá, de egyelőre adósa maradtam magamnak. Akit a téma mélyebben érdekel, az pl. Szili Sándor "Szibéria birtokbavételének koncepciói az orosz és a szovjet történetírásban" (Magyar Ruszisztikai Intézet, 2003) c. könyvéből tájékozódhat. --Vadaro vita 2012. június 13., 19:20 (CEST)
Bármennyire hihetetlen és felfoghatatlan az oroszok nem igázták le a területükön élő finn-ugor népeket hanem békésen együtt élnek velük a 12. század óta! A 11–12. századok nagy változásai a Kijevi Ruszra is gyökeres hatással voltak. A kunok támadása, és a keresztes hadjáratok hatására a mai Ukrajna területéről kétirányú vándorlás indult. Ekkor vált szét a kisorosz és a nagyorosz azaz az ukrán és az orosz nép. A keletre, észak-keletre vonuló nagyorosz törzsek fokozatosan elfoglalták az Felső-Volga vidékét, gyarmatosították ezt a finnugor törzsek által lakott térséget. A gyarmatosítás nem erőszakos eszközökkel történt a nagy terület gyenge lakosságmegtartó képességének következtében könnyen találtak az orosz gyarmatosítók a letelepedéshez helyet. [1]. A könyvet Kljucsevszkij 1890-ben írta. Egyetlen történelmi feljegyzés sem létezik amely a finn ugor népek és az oroszok közötti, háborúról, összecsapásról, nemzeti torzsalkodásról szólna a 12. századtól napjainkig bezárólag. Ezeken a területeken a 15. században alakult ki az orosz államszervezet. Az orosz állam soha nem akarta az ezeken a területeken élő finn-ugor népeket akadályozni, vagy eltiltani nemzeti nyelvük és nemzeti szokásaik használatáról. – Texaner vita 2012. június 13., 20:15 (CEST)
- ↑ Kljucsevszkij 16-17. előadás
↑ Kljucsevszkij: Курс русской истории (orosz nyelven). (Hozzáférés: 2011. február 8.)
- Én nem egészen így tudom, de sem itt, sem máshol nem szeretnék a témáról vitát nyitni. --Vadaro vita 2012. június 13., 21:50 (CEST)
Az orosz örténelem békés integrációként való tálalása nyilvánvalóan ellentétes a történelmi tényekkel. Az orosz források nagy része természetesen mind kommunista (szovjet internacionalista), mind nacionalista nézőpontból ezt próbálta és próbálja sugallni, de ezekkel a forrásokkal éppen ezért csínján kell bánni.
Egy érdekes írás található például itt, ami sokkal árnyaltabb képet nyújt. Egyfelől valóban volt a terjeszkedés folyamatában békés integráció, a tárgyalt esetben a svéd és orosz nagyhatalmak a saját befolyásuk alá vont finnugorokkal nagyrészt sikeresen tették ezt. Viszont voltak más esetek is, amire az írásban jó példa Zavolocsia története, amit évszázados elhúzódó harcok során vetettek alá az oroszok.
Valószínűleg általában elmondható, hogy az államiság nélküli népelemeket lehetett békésen integrálni, de az államok természetükből fakadóan nehezebb falatok voltak, amiben az állami lét alapjául szolgáló gazdasági és társadalmi viszonyok, valamnt a geopolitikai összefüggések is szerepet játszottak.
--Peyerk vita 2012. szeptember 23., 09:29 (CEST)
A krím kérdése
[szerkesztés]Javasolnám, hogy figyelembe véve a jelen politikai helyzetet, lassan ideje lenne a krímet az orosz föderációhoz tenni itt a wikipédián is.
Tudni illik eleve oda tartozott, most vissza került hozzá. A krím hazatérése már lejátszott dolog, nem hiszem, hogy valaha vissza kerülne Ukrajnához.
Szóval véleményem szerint frissíteni kellene e téren ezt az oldalt.
Üdv
A Kultúra szakasz mai eltávolítása
[szerkesztés]Emlékeztetőül: a cikk Kultúra szakaszának teljes szövegét egy szerkesztőtársunk ma eltávolította és abból Oroszország kultúrája címen új szócikket hozott létre. – Vadaro vita 2019. december 31., 12:21 (CET)
Ez történt egy tucat másik cikkel is. Az eredeti szerzők meg eltűnnek a laptörténetéből. – Pagony foxhole 2019. december 31., 12:30 (CET)
Oroszország hadban áll?
[szerkesztés]A szócikk jobb oldalán található információs dobozban az áll, Oroszország Ukrajnával áll hadban.
Ezzel vitatkoznék, ugyanis egyik fél sem üzent hadat a másiknak, így szerintem ez az állítás ebben a formában fals. Tee.esse vita 2022. június 13., 19:04 (CEST)
Ettől még hadban állhat. Nem kell hadüzenet egy háborúhoz, elég lerohanni egy országot hadüzenet nélkül is. Apród vita 2022. június 13., 19:21 (CEST)
- Hivatalosan Oroszország nem áll hadban Ukrajnával, csupán különleges katonai műveleteket végez.
- https://24.hu/kulfold/2022/06/03/tobb-szaz-orosz-parancsmegtagadora-es-dezertorre-varnak-kemeny-evek/
- – M. V. ✉ 2022. június 13., 19:30 (CEST)
A kifejezést egy szerkesztőtársunk már törölte is. Köszönjük az észrevételt. – Vadaro vita 2022. június 13., 19:37 (CEST)
Nem vitatkozom veled. Apród vita 2022. június 13., 19:38 (CEST) Mármint Milei Vencellel, nem Vadaróval és Te..esse-val. Apród vita 2022. június 13., 20:46 (CEST) M. V. nem alkalmas vitapartnernek. Apród vita 2022. június 13., 20:50 (CEST)
- A feketelistázásod és az esztelen visszavonogatásaid után nem is ajánlom. De már szóltam, hogy ne lengesd mindig a nevem. Ezt mindig újra meg kell tenni? M. V. ✉ 2022. június 13., 20:50 (CEST)
Oroszország háborút folytat Ukrajna ellen. A „különleges katonai művelet” az orosz propaganda meglehetősen pofátlan kifejezése. Sajnálatos, hogy amikor tízezreket ölnek meg, városokat tesznek a földdel egyenlővé, megpróbálják erővel eltörölni egy nép kultúráját, van aki ezt a mocskot beveszi. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2022. június 13., 19:45 (CEST)
- Egyértelmű hogy háborút folytat, de ha hivatalosan nincs az, akkor nem írhatjuk be, hogy hadban áll.. A többi már politika.
- Magyarországon se teljesen az van, amit az Orbán-kormány állít.. M. V. ✉ 2022. június 13., 19:49 (CEST)
- Éppen nem egyértelmű, mert Oroszország tagadja, hogy háborút folytatna, e helyett használja a különleges művelet kifejezést. Az meg minden országnak saját elbírálású joga, mit tekint "hadban állásnak". Ha két ország háborúzik egymással, akkor egy harmadik ország szemszögéből az hadban állás, hadüzenet nélkül is és kihirdetett hadiállapot nélkül is. Németország és Lengyelország 1939. szeptember 1-jén hadban álltak, hadüzenet és kihirdetett hadiállapot nélkül is. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2022. június 13., 20:10 (CEST)
- Itt Oroszországról szól a cikk, és ők "nem állnak hadban" Ukrajnával. M. V. ✉ 2022. június 13., 20:15 (CEST)
- Lehet így is nézni, mert Ukrajnában a hadiállapot ki van hirdetve, május 25-én hosszabbították meg 90 napra. https://vikna.tv/ru/video/ukrayina/voennoe-polozhenie-v-ukraine-obyasnyaem-chto-ono-predpolagaet-i-chto-nuzhno-znat/ 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2022. június 13., 20:43 (CEST)
- Itt Oroszországról szól a cikk, és ők "nem állnak hadban" Ukrajnával. M. V. ✉ 2022. június 13., 20:15 (CEST)
- Éppen nem egyértelmű, mert Oroszország tagadja, hogy háborút folytatna, e helyett használja a különleges művelet kifejezést. Az meg minden országnak saját elbírálású joga, mit tekint "hadban állásnak". Ha két ország háborúzik egymással, akkor egy harmadik ország szemszögéből az hadban állás, hadüzenet nélkül is és kihirdetett hadiállapot nélkül is. Németország és Lengyelország 1939. szeptember 1-jén hadban álltak, hadüzenet és kihirdetett hadiállapot nélkül is. 𝕾𝖊𝖕𝖚𝖑𝖙𝖚𝖗𝖆𝕻'𝖘.𝖇𝖔𝖝 2022. június 13., 20:10 (CEST)
Zászló
[szerkesztés]Kérem, javítsa ki az orosz zászlót valaki, ugyanis a fehér szín nem látható, egybeolvad a háttérrel. MZ/X vita 2023. október 8., 20:48 (CEST)