A Tiszai evangélikus egyházkerület voltaképpen már a Szabad királyi városi evangélikus egyházkerület így lett volna nevezhető, mióta a szepessárosi egyházkerülettel való kényszerű egybeolvadást követőleg lassanként felsősége alá jutottak az Abaúj, Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa. Szatmár és Bihar vármegyei egyházak is.
Attól fogva, hogy a rózsahegyi zsinat törvényesítette ezt az állapotot, „tiszavidéki” név alatt tényleg fordult is elő e kerület, hivatalosan azonban a II. Carolina Resolutio után nyerte a „tiszai” nevet, a gömörvidéki kerületnek vele 1735-ben való egyesítésével egyidejűleg. Ettől fogva mindkét élő püspök tovább is végezte ebbeli teendőit, sőt a gömörvidékiek a magukénak 1738-ban bekövetkezett halála után is kísérletet tettek a különállás fenntartására, annyira, hogy még a másik püspök életében, 1741-ben újra választottak a maguk köréből püspököt. Ez aztán hamarosan püspöke lett az egész új kerületnek, s az 1743. évi dobsinai egyezségben későbbre is szabályozták a püspökválasztás módját, ami az eperjesi egyezségben 1782-ben létrejött pótlással 1863-ig volt érvényben. Eleinte négy (hat szabad kir. városi, sáros-zempléni, gömöri, kishonti), 1742-től a hegyaljaival öt, a 18. század vége felé pedig a Szepességben keletkezett három (tizenháromvárosi, hétbányavárosi, tátraaljai) egyházmegyével együtt nyolc egyházmegyéből állott, melyekhez 1886-ban kilencedikül csatlakozott a brassói magyar egyházmegye. A budapesti első zsinat ide helyezte át a liptói és árvai egyházmegyéket is. Az egyházkerület 1898 kezdetével új beosztáson ment keresztül, ami kisebb változtatásokon kívül főként abban állott, hogy a szepesi tizenháromvárosi és hétbányavárosi egyházmegyék egybeolvasztattak, s részben a hegyaljai, részben a sáros-zempléni egyházmegyékből egy új is kiszakíttatott tiszavidéki név alatt. Ezen 1903 végére még az a módosítás történt, hogy a →hat szabad kir. városi egyházmegye szétosztásával egyházai a terület szerint illetékes egyházmegyékbe olvasztattak. Az egyesülés után a lengyel uralom alatti tizenhármon kívül összesen 70 egyháza volt (a hat szabad kir. városban 6, Abaújban 5, Sárosban 15, Szepesben 2, Borsodban 3, Zemplénben l, Kishontban 14, Gömörben 24). 1791-ben pedig 108-at, 1823-ban 117-et számlált, 1890-ben 147-et, azután 170 lett. Hozzátartozott az eperjesi kollégium (gimnázium, tanítóképezde, jogakadémia, theol. akadémia), a késmárki, iglói, rozsnyói és nyíregyházai gimnázium, meg a rozsnyói felsőbb leányiskola; egyik részben a rimaszombati egyesült prot. gimnázium is. Magyarország felosztása után a szlovenszkói keleti egyházkerület lett belőle némi változtatással. A Magyarországon maradt töredék-egyházkerület azóta alakultakkal együtt mindössze tizenhét anyaegyházból állott két egyházmegyében (a hegyaljaiban és a tiszavidékiben), s területén a miskolci jogakadémián és tanítóképezdén kívül a nyíregyházai fiú és leánygimnázium volt. A magyar ajkú Felvidék visszacsatolása után 39, Erdély és Tiszántúl egy részének visszatértével pedig 46 anyaegyháza volt négy (megszaporodva a gömör-kishontival és az erdélyivel) egyházmegyében, de aztán visszaállott az addigi helyzet.
Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8
