Dunáninneni evangélikus egyházkerület
A Dunáninneni evangélikus egyházkerület a II. Carolina Resolutio következtében az addigi biccsei evangélikus egyházkerületből 1735-ben úgy alakult, hogy a turóci egyházmegyét is hozzá csatolták a bányai evangélikus egyházkerületből. Ezenkívül a következő egyházmegyékből állott: pozsonyvármegyei, nyitrai, trencséni, árvai és liptói, melyek közül az utóbbi kettő nem sokkal ezután egyesülni volt kénytelen, alig maradván egyházuk.
Története
[szerkesztés]Ezeknek a türelmességi rendelet után megszaporodván egyházaik, csakhamar ismét szétváltak s a pozsonyvármegyei is valamivel még előbb elkülönült a pozsonyvárositól, melyből a XIX. század elején kivált a mosoni is. Az 1891–94. évi zsinaton elhatározott új területi rendezkedés alkalmával elvesztegette ezek közül az árvait, liptóit és turócit megnyerte viszont a fejér-komáromit, barsit, nagyhontit, és nógrádit. 1920 után annyira megcsonkult, hogy csak a mosoniból, a fejér-komáromiból, a nógrádiból és a nagyhontiból maradt egy-egy rész. Ez utóbbi kettőnek a maradékai egybeolvadván, ettől fogva csak három egyházmegyéből állott az egész kerület, melynek 1735-ben 15, 1791-ben 72, az új rendezés előtt 99, utána 163 anyaegyháza volt, s ebből mindössze 33 lett. A magyar felvidék visszacsatolásával 52-re emelkedett egyházainak száma, s a hazatértek a meglevő egyházmegyékbe osztattak be ez alkalomból is. Ez az állapot rövid ideig tartott, azután pedig 1952. júl. 1-én végleg megszűnt az egyházkerület. A felosztás előtti területén létezett tanintézetek (pozsonyi teol. akadémia, pozsonyi és selmecbányai lyceum, selmecbányai tanítóképezde) mind elvesztek.
Püspökei
[szerkesztés]Név | Szolgálati idő | Megjegyzés |
---|---|---|
Záborszky Jakab | 1735–1736 | ivánkafalvi lelkész |
Mohl Illés | 1737–1761 | modori német lelkész |
Torkos Mihály | 1761–1801 | modori német lelkész |
Crudy Dániel | 1802–1815 | pozsonyi német lelkész |
Kovács-Martinyi Mihály | 1816–1828 | modori szlovák lelkész |
Bilnitza Pál | 1829–1834 | pozsonyi magyar-szlovák lelkész |
Stromszky Ferenc Sámuel | 1835–1850 | pozsonyi német lelkész |
Üresedés | 1850–1860 | |
Stromszky Ferenc Sámuel | 1860–1861 | második püspöksége |
Geduly Lajos | 1861–1880 | pozsonyi német lelkész |
Üresedés | 1880–1890 | |
Baltik Frigyes | 1890–1919 | liptószentmiklósi, balassagyarmati lelkész |
Üresedés | 1919–1922 | |
Kiss István | 1922–1935 | sámsonházai lelkész |
Kovács Sándor | 1935–1942 | pécssoproni egyetemi tanár, sámsonházai lelkész |
Kardos Gyula | 1942–1943 | balassagyarmati lelkész |
Kuthy Dezső | 1944–1947 | egyetemes főtitkár, balassagyarmati lelkész |
Szabó József | 1948–1952 | komáromi, balassagyarmati lelkész |
Egyházkerületi felügyelői
[szerkesztés]
|
|
Források
[szerkesztés]- Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Szerk. Ladányi Sándor. 3. jav., bőv. kiadás. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodája. 1977. ISBN 963-7030-15-8