Ugrás a tartalomhoz

Tiszaeszlári vérvád

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Bary József vizsgálóbíró. A tiszaeszlári vérvád tárgyalása. Ábrányi Lajos rajza
Gruden Ernő szavazatbíró. A tiszaeszlári vérvád tárgyalása. Ábrányi Lajos rajza
Kornis Ferenc, a Nyíregyházi Királyi Törvényszék elnöke. A tiszaeszlári vérvád tárgyalása. Ábrányi Lajos rajza
Russu Gusztáv előadóbíró. A tiszaeszlári vérvád tárgyalása. Ábrányi Lajos rajza

A tiszaeszlári vérvád vagy egyszerűen tiszaeszlári per az 1882–1883 között Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán lezajlott per és az ahhoz kapcsolódó politikai és közéleti viták összefoglaló neve. A vérvád, amelyben a tiszaeszlári zsidókat egy keresztény lány, Solymosi Eszter rituális meggyilkolásával gyanúsították meg, rövidesen a magyar politikai erők összecsapásának terepévé vált, Európa-szerte nagy figyelmet kapott, és nagy hatással volt a magyarországi antiszemitizmus későbbi alakulására.

A vérvád kifejezés a történelem során szokásossá vált elnevezése a zsidók ellen emelt afféle vádaknak, hogy keresztény gyermekeket gyilkolnak meg és vérüket rituális célokra, különösen a húsvéti (pészah) kovásztalan kenyér (mácah vagy macesz) sütéséhez használják fel.

Solymosi Eszter (Ábrányi Lajos grafikus rekonstrukciója nyomán)

Az 1882-ben a falubeli zsidók és számos társuk ellen megindult eljárás, majd az 1883-ban lezajlott, a koncepciós perek vonásait magán viselő per – amelyben Eötvös Károly és védőtársai vállalták magukra a megvádolt, zsidó vallású személyek védelmét – végül a vádlottak felmentésével végződött.

A vád eredete

[szerkesztés]

1882. április 1-jén délben Solymosi Eszter (*Tiszaeszlár, 1867. december 9.),[1] egy fiatal 14 éves keresztény, kálvinista felekezetű szolgálólány, akit gazdasszonya, Huri Andrásné festékért küldött a falusi boltba, hazafelé menet eltűnt. Aznap volt a pészahot megelőző szombat (Sabbat Hagadol) ünnepe, amikor a falusi és a környékbeli zsidók a kántor- és metszőválasztásra messziről érkezett vendégekkel együtt a tiszaeszlári zsinagógában gyűltek össze. Az eredménytelen keresés után elterjedt a szóbeszéd, hogy Esztert megölték a zsidók.[2] Édesanyja, Solymosi Jánosné Jakab Mária feljelentést is tett ellenük április 3-án Farkas Gábor községi bírónál, majd április 4-én Jármy Jenő tiszalöki főszolgabírónál, de a hatóságok csak a lány országos körözését rendelték el.[3]

Április végén Scharf Samu, a zsidó templomszolga Scharf József négyéves kisfia arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, a fiú apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Május 4-én Solymosi Jánosné erre hivatkozva ismét vizsgálatot követelt a zsidók ellen; a nyíregyházi törvényszék Bary József aljegyzőt jelölte ki vizsgálóbíróul. Bary május 19-én Tiszaeszlárra utazott, letartóztatta Scharf Józsefet és feleségét, és megkezdte a falubeliek kihallgatását. Feljegyezte, hogy friss ásás nyomait látta a zsinagóga közelében, és hogy a falubeliek vallomása szerint Eszter eltűnése napján késő estig világosság és jövés-menés volt a zsinagógában, amire máskor nem volt példa.[4] Egyes szomszédok utólag arra is emlékezni véltek, hogy női sikolyt hallottak a gyilkosság napján.[forrás?]

Scharf Móric vallomása

[szerkesztés]
Scharf Móric korabeli portréja (Vasárnapi Ujság, 1883. július 8.)

Bary 19-én este Recsky András csendbiztossal a nyíregyházi ügyészségre küldte Scharf Móricot; velük tartott Péczely Kálmán törvényszéki írnok is. Éjszakára megszálltak Recsky tiszanagyfalui lakásán. Hogy ott mi történt, nem derült ki egyértelműen, de másnap Móric beismerő vallomást tett. (Később a védelem azt állította, hogy Recsky és a korábban szerelemféltésből elkövetett gyilkosságért már börtönbe zárt Péczely tanította be a fenyegetéssel és veréssel kényszerített fiúnak a vallomást; felnőttkori visszaemlékezésében maga Móric is megerősítette ezt,[5] noha ennek a visszaemlékezésnek a hitelessége kérdéses.[6])

Vallomása szerint apja a szombat reggeli istentisztelet után behívta az arra járó Esztert, hogy segítsen levenni a gyertyatartókat (ami a zsidóknak szombaton tilos volt). Ezután egy Hermann Wollner nevű zsidó vándorkoldus, aki a házukban kapott szállást, a zsinagógába vitte a lányt, ahol a három ott tartózkodó sakter, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Schwarz Salamon elvágta a nyakát, és a vérét egy edénybe gyűjtötték. Ezután a holttestet újra felöltöztették, és a nyakát rongyba bugyolálták Lustig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Jünger Adolf jelenlétében. Móric – vallomása szerint – mindezt a kulcslyukon keresztül látta. A későbbi helyszíni szemlék során Móricnak mozdulatról mozdulatra tudósítania kellett a kulcslyukon keresztül a bent történteket.

Recsky ezután üzent Barynak, aki még aznap éjjel Tiszanagyfalura utazott. Móric megismételte előtte a vallomását, melynek alapján tizenkét zsidót letartóztattak. Recsky átvizsgáltatta a zsinagóga és a sírok környékét, de nem találta nyomát a holttestnek. Móricot gyanúsítottból koronatanúvá minősítették, és szülei előzetes letartóztatása miatt gyámság alá helyezték.

Az antiszemitizmus felerősödése

[szerkesztés]

Az antiszemita érzelműek hamar meglátták a lehetőséget az esetben. Már május 20-án, Scharf Móric vallomástétele előtt megjelent a Magyar Állam c. lapban Adamovics József tiszaeszlári plébános levele, amelyben felelevenítette a korábbi vérvádeseteket, és felfestette a Solymosi Esztert rituálisan feláldozó zsidók képét.[forrás?] A magyar antiszemitizmus vezéralakjai, Ónody Géza és Istóczy Győző pár nap múlva a parlamentben is megismételték a vádakat, és a Tiszaeszláron megvádoltakat az egész zsidósággal azonosították. Ónody tiszaeszlári birtokosként a nyomozásban is részt vett. A vádak gyorsan terjedtek, annak ellenére, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök július 1-jén utasította a rendőrséget az antiszemita röplapok lefoglalására. Hatásukra zavargások törtek ki számos helységben, többek között Nagyszombatban, Pozsonyszentgyörgyön, Szenicén és Pápán. A lassan vérvádspecialistává avanzsáló Ónody megkezdte egy, a vérvádakkal és a tiszaeszlári esettel foglalkozó könyv kidolgozását.[7]

A tiszadadai holttest

[szerkesztés]

Június 18-án tutajosok egy fiatal nő holttestét találták meg a Tisza partján, Tiszadada közelében (tehát Tiszaeszlárhoz képest a Tisza folyásirányában, jó tíz kilométerrel lejjebb). A halott olyan ruhákat viselt, mint amiket eltűnése idején Solymosi Eszter is; a helyi orvos 14 évesnek becsülte és a nyaka sértetlen volt.

1883-ban, Ábrányi Lajos kiküldött grafikusként tudósított helyszíni képriportok formájában a tiszaeszlári per eseményeiről a Vasárnapi Ujság 1883. évi 28. számában

A rögtönzött halottszemlén a tömegből kiszólított falubeliek a lemeztelenített holttestben Solymosi Esztert vélték felismerni, viszont az édesanya, Solymosi Gáborné és annak húga, akik legjobban ismerték őt, tagadták, hogy Eszter lenne a halott.[8] A három szakértőből álló rögtönzött orvosi bizottság megállapította, hogy a halott 10-24 éves volt, és 8-10 nappal korábban hunyt el.[forrás?] A következő nap tartott halottszemlén már senki nem ismerte fel a testet. A tetemet ezután eltemették.

(Később számos szabálytalanságot vetettek Bary aljegyző szemére: nem idézte fő tanúját, Scharf Móricot a halottszemlére, sem a boltost, aki utoljára látta Esztert élve; nem vette pontosan jegyzőkönyvbe az első nap a holttestet Eszterrel azonosítók szavait; nem részletezte, milyen állapotban volt a holttest; nem vizsgáltatta meg azt a pontot, ahol Eszter különös ismertetőjele, egy fél évvel korábbi tehéntaposás nyoma volt található, sőt hozzájárult, hogy súrolókefével tisztítsák le a testet, ami eltüntethette a nyomot.[9] Azzal is megvádolták, hogy szándékosan manipulálta a második napi szemle menetét, oly módon, hogy a zsinagóga szomszédságában tartotta azt, és előítéleteinek megfelelően válogatta meg, kit engedjenek a halotthoz.[8])

Bary azt feltételezte, hogy a zsidók egy másik nő holttestét öltöztették Eszter ruháiba, s felmentésük érdekében megszervezték a már nem egyértelműen azonosítható halottnak a hatóságok kezére juttatását. Utasítására letartóztatták a test megtalálását bejelentő tutajosokat; kettejükből, Matej Ignácból és Herskó Dávidból – a védelem szerint napokon át tartó vallatással, fenyegetésekkel és veréssel – beismerő vallomást is kicsikartak, mely szerint ők pénzért vállalták a tetem beöltöztetését és leszállítását. Vallomásuk alapján letartóztattak egy újabb tutajost, Smilovics Jankelt; hatnapos „megdolgozás” után ő is vallott, eszerint két tiszaeszlári zsidó, Grósz Márton és Klein Ignác adta nekik a holttestet. A további vallatás nem járt eredménnyel. [forrás?]

Vádemelés

[szerkesztés]

Tizenöt személy ellen indított eljárást, előzetes letartóztatásba helyezésük mellett, majd nyújtott be velük szemben vádiratot a Királyi Ügyészség, mint vádhatóság a Nyíregyházi Törvényszékre, egy év múltán, 1883. április 14-én.

Közülük Schwarz Salamont, Buxbaum Ábrahámot, Braun Lipótot és Wollner Hermannt gyilkossággal, Scharf Józsefet, Junger Adolfot, Braun Ábrahámot, Lusztig Sámuelt, Weiszstein Lázárt és Taub Emmánuelt gyilkosságban való bűnrészességgel, Vogel An­zelmet, Smilovits Jakabot, Herskó Dávidot, Grosz Mártont és Klein Ignácot pedig bűnpártolással és a holttest elrejtésével vádolták. Matej Ignácot, aki a gyanúsítottak közül egyedül nem volt zsidó, az eljárás folyamán tanúvá minősítették át.[10]

A holttest exhumálása

[szerkesztés]

1882. szeptember közepén a védők indítványára a holttestet exhumálták és felboncolták a budapesti egyetem kirendelt tanárai: Scheuthauer Gusztáv, Belky János és Mihalkovics Géza professzor. A korábbi, vidéki orvosokból álló bizottság véleményét tudománytalannak és valótlannak minősítették, ezt a véleményüket később a törvényszéki tárgyaláson is megerősítették. A szakértő tanárok a holttestet már felbomlott állapotban találták, így számos tényt nem tudtak tisztázni, azt viszont megállapították, hogy a holttest nyaka ép, így a nyakelvágás mint a halál oka kizárható. A bíróság ítéletének indoklása szerint a megtalált holttest azonossága Solymosi Eszterrel kétséges volt, ezért nem fogadta el azt bizonyítéknak a vádlottak felmentéséhez.

A per

[szerkesztés]
Eötvös Károly ügyvéd

A megvádoltak védelmét Eötvös Károly képviselő és ügyvéd vállalta el, szembeszállva saját pártja, a Függetlenségi Párt ellenzésével. Védőtársai Funták Sándor, Friedmann Bernát és Székely Miksa voltak. A „tiszaeszlári” per Nyíregyházán 1883. június 20-tól augusztus 3-ig lefolytatott végtárgyalásán az ügyészi feladatokat Szeyffert Ede királyi főügyészhelyettes látta el, aki alapjában nem hitt a vérvád-babonában, és „sokkal inkább védelmezte, mintsem vádolta a gyanúsítottakat”,[11] július 27-i vádbeszédében maga is a vádlottak felmentését indítványozta. Eötvös híres, hétórás védőbeszéde július 30-án reggel háromnegyed 9-től délután 4 óráig tartott. A védelem álláspontja szerint a megtalált holttest valóban Solymosi Eszteré, aki, elsősorban gazdája, Huriné kíméletlen bánásmódja miatt életén elkeseredve nekiment a Tiszának, miután Huriné boltba küldte festékért, rossz festéket hozott, Huriné pedig visszaküldte a lányt. E verzióval szemben is merültek fel ellentmondások. Így nem volt kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Huriné éheztette a lányt, valamint az is életszerűtlennek tűnt, hogy a lány öngyilkossága előtt azzal foglalatoskodott volna, hogy a festéket tartalmazó kendőt olyan erősen a karjához kösse, hogy az még több, mint száz nap elteltével is ott legyen a – másik verzió szerint utólag beöltöztetett – holttesten.[12]

A fiatal Mikszáth Kálmán a Pesti Hírlap tudósítójaként a helyszínen végigkövette a tárgyalást, komoly oknyomozói munkát végezve „megkeresett filoszemitát, antiszemitát, dzsentrit, polgárt és parasztot, és megpróbált elfogulatlanul tudósítani a perről”, melyért az egyik oldal antiszemitának, a másik zsidóvédőnek bélyegezte. Mikszáth, miközben egyértelműen elítélte a kibontakozó általános antiszemitizmust, magában az ügyben a védelem és a vád képviselőit egyaránt elfogultnak ítélte, és bár a vérvád-motivációban nem hitt, maradt benne bizonytalanság: „A sakter-pör hasonlít a felhőkhöz vagy a ködhöz, amelyből ki-ki olyan képet lát, aminőket az ő fantáziája bír kiszínezni magának.”[11][12]

Ítélet

[szerkesztés]

A Magyar Királyi Kúria részmegállapításként kimondta: nem állapítható teljes bizonyossággal, hogy a megtalált holttest Solymosi Eszteré, ám összességében, az augusztus 3-án kihirdetett ítéletében kimondta a megvádolt zsidók felmentését. A fellebbezés után a jogerős felmentő ítéletet 1884. május 10-én hozták meg.[13]

A per utóhatásai

[szerkesztés]

Az elsőfokú felmentő ítélet hírére zavargások törtek ki szinte minden magyar nagyvárosban, különösen a Dunántúlon. Statárium elrendelésére és a katonaság halálos áldozatot is követelő bevetésére volt szükség a tömeg felszámolásához.[14]

A per és a felmentő ítélet miatt országosan felkorbácsolódott antiszemita érzelmeket kihasználva kezdett szervezőmunkába Istóczy Győző, aminek eredményeként 1883. október 6-án (németországi mintára) megalakult az Országos Antiszemita Párt, ami az 1884-es és 1887-es választásokon is bejutott az Országgyűlésbe.

Tiszaeszláron sokan tartják úgy ma is, hogy a zsidók ölték meg Solymosi Esztert.[15][16][17] A történet részévé vált a környék mondavilágának, egyes változataiban a nyaka elvágása helyett az éppen épülő zsinagógába falazták be a lányt.[18]

A szélsőjobboldali legendáriumba a tiszaeszlári per mint a tengerentúli zsidó nagytőke nyomására elhallgatott zsidó bűnügy került be.

Solymosi Eszter síremléke, melyet egy, a megvádolt zsidók bűnösségében ma is hívő spanyolországi magyar házaspár állíttatott, egyfajta antiszemita kegyhellyé vált, halálának évfordulóján a MIÉP-től[19][20] a Magyar Gárdán[21] át a Magyar Nemzeti Arcvonalig[22] számos szervezet rendszeresen megemlékezik a „bűntényről”.

A per nemzetközi visszhangja

[szerkesztés]

A tiszaeszlári vérvádper Európa-szerte példátlan felháborodást keltett, nem csupán a zsidóság körében. A magyarokon kívül a külföld legkiválóbb keresztény teológusai is elítélték a pert, amelyet középkori, sőt ókori babonák maradványának neveztek. Közéjük tartozott Hermann L. Strack, a berlini egyetem protestáns hebraistája. Maga Kossuth Lajos is szót emelt Torinóból, s tiltakozásában középkori előítéletnek, Magyarország gyalázatának és a civilizációhoz méltatlannak nevezte a vérvád-ügyet.[10]

Feldolgozások

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ familysearch.org Solymosi Eszter református keresztelője
  2. ↑ „A hónapokkal és évekkel későbbi visszaemlékezésekből (kihallgatás vagy memoár – most egyre megy) aligha rekonstruálható valaha is, hogy ténylegesen hogyan született Tiszaeszláron a vérvád. Az áttekintett forrásokból azonban egyértelmű, hogy már az első napokban jelen volt.” (Kövér György: Gentry és zsidó? Társadalmi identitás és előítélet az 1880-as évek Magyarországán[halott link], Századvég 31.)
  3. ↑ Kövér György: Gentry és zsidó? Társadalmi identitás és előítélet az 1880-as évek Magyarországán[halott link], Századvég 31. p. 52.
  4. ↑ Bary József: A tiszaeszlári bűnper
  5. ↑ Egyenlőség, 1927; idézi: Sándor Iván: A vizsgálat iratai, Budapest 2004. pp. 73-76.
  6. ↑ Kövér György: Önéletrajzi hamisítvány, avagy csalóka emlékezet, Aetas, 2007, 22. évf. 2. szám
  7. ↑ Kubinszky Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon, 1875-1890 Archiválva 2007. július 7-i dátummal a Wayback Machine-ben
  8. ↑ a b Sándor Iván: A vizsgálat iratai, Budapest 2004, p. 80.
  9. ↑ Sándor Iván: A vizsgálat iratai, Budapest 2004, p. 81.
  10. ↑ a b Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. 897–899. o.  Online elérés
  11. ↑ a b Hegedűs Sándor: Mikszáth Kálmán Nyíregyházán, ItK, 1967. 300-303. old. [1]
  12. ↑ a b Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon; 285-286. old. Osiris, 2001
  13. ↑ Szili Csaba: A tiszaeszlári vérvád Archiválva 2007. augusztus 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
  14. ↑ Tiszaeszlár: a világ leghíresebb zsidó vérvádja. Múlt-kor történelmi magazin. (Hozzáférés: 2016. február 19.)
  15. ↑ Sándor Iván: A vizsgálat iratai, Budapest 2004, pp. 133-142.
  16. ↑ Kácsor Zsolt: Tiszaeszlár, S. E. 1867-1882 Archiválva 2007. június 17-i dátummal a Wayback Machine-ben, Népszabadság, 2003. március 8.
  17. ↑ Gáll Ottó: Százhúsz éve zajlott a tiszaeszlári per Archiválva 2007. október 9-i dátummal a Wayback Machine-ben, Hetek, 2003. március 7.
  18. ↑ Magyar néprajzi lexikon: Solymosi Eszter
  19. ↑ Nagy V. Rita: Ellenkoszorúzás Tiszaeszláron Archiválva 2007. október 9-i dátummal a Wayback Machine-ben, Magyar Hírlap
  20. ↑ Tiszaeszlár, 2007. november 1. Archiválva 2009. április 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, Polgár Info
  21. ↑ Nagy László: Tiszaeszlár Archiválva 2009. április 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, attac.hu
  22. ↑ A Magyar Nemzeti Arcvonal „Solymosi Eszter Emléknapja”, 2007. április 1. (videó)
  23. ↑ a b Márton Zsolt: A tiszaeszlári vérvád és utóélete az irodalomban és zenében. In „Nagyon tiszta a beszéded, szolgád szereti azt”: Írások Hetényi Attila kilencvenedik születésnapjára. Szerk. Lőrik Levente, Marton Zsolt, Nemeshegyi Dávid. Budapest: Magyarországi Baptista Egyház. 2022. 77–98. o. ISBN 978-963-7116-82-7  
  24. ↑ Fischer Iván: A Vörös Tehén. Vérvádból opera – a tiszaeszlári per operaváltozata. Magyar Narancs, (2014. június 16.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Tiszaeszlár és korrobori ma , oroszlanosudvar.hu
  • Kövér György: A tiszaeszlári dráma – Társadalomtörténeti látószögek (Osiris Kiadó, 2011, ISBN 978-963-276-055-1)
  • Blutman László: A rejtélyes tiszaeszlári per; Osiris, Bp., 2017
  • Deutsch Adolf: Emlékeim a tiszaeszlári per idejéből; sajtó alá rend. Dániel Sándor; Klafter I. Kny., Nyíregyháza, 1930
  • Kövér György: A tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek; Osiris, Bp., 2011
  • Eötvös Károly: A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége; sajtó alá rend., szerk., utószó Simoncsics Péter; Mérték, Bp., 2010 (Kötelezők mértékkel)

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Tiszaeszlári_vérvád&oldid=27615538”