Ugrás a tartalomhoz

Teizmus

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Teista szócikkből átirányítva)

A teizmus tágabb értelemben egy Legfelsőbb Lény vagy istenségek létezésébe vetett hit.[1][2] Szűkebb értelemben olyan világnézet, amely a világot teremtő és gondját viselő Istenbe vetett személyes hitet tartja alapvetőnek; azaz Istent szuverén és személyesen cselekvő lénynek tekinti, de a deizmussal ellentétben hiszi az Ő állandó, aktív jelenlétét a világban.[3]

Etimológia

[szerkesztés]

Az elnevezés a görög Theós(z) (Θεός) = 'Isten' szóból származik.

Típusai

[szerkesztés]

Monoteizmus

[szerkesztés]

Napjaink főbb monoteista (egy-isten hitű) vallásai: kereszténység, judaizmus, iszlám, baha'i, szikhizmus, zoroasztrizmus (mazdaizmus), a drúz vallás, a vietnámi kaodaizmus, továbbá a hinduizmus bizonyos irányzatai.

Az a korábbi elképzelés, amely szerint a egyistenhit az ókorban csak a zsidóknál volt megtalálható, sőt hogy egyenesen ők lettek volna ennek létrehozói, már nem állja meg a helyét. A kutatók megállapították, hogy a világ örökkévaló urának képzete az ősi indiaiaknál, kínaiaknál, görögöknél, sőt még egyes természeti népeknél önállóan is előfordult.[4]

Az egyistenhit bizonyított jelei már az ókori Egyiptomban megtalálhatók. Ehnaton fáraó (Kr. e. 1350 körül) nevéhez fűződik az Amarna-reform, mely során Aton istent ruházták fel az egyetlen isten rangjával.

Politeizmus

[szerkesztés]

A többistenhit vagy politeizmus a több istenből álló panteonok jellemzője. A politeizmus kifejezés a görög politheosz szóból ered (poli, 'több' + theosz, 'isten'), szabad fordításban több (sok) istent jelent.

Panteizmus

[szerkesztés]

A panteizmus szintén görög eredetű kifejezés. Olyan tanítás, amely Istent s a világot azonosítja, ellentétben a dualisztikus felfogás minden formájával, amely Istent a világtól megkülönbözteti.

Panenteizmus

[szerkesztés]

A panenteizmus azt az elgondolást jelöli, amely szerint "a világmindenség" vagy "a minden" Istenben létezik anélkül, hogy Isten és (a) minden, Isten és a világ, Isten és a teremtés egymással azonosíthatók lennének. Míg a panteizmusban Isten azonos a világgal, és nem rajta kívül van, a panenteizmusban Isten része a világ, a világ benne van, Isten a világot nem teremtette, hanem önmagából formálta és tartja fenn.[5]

Deizmus

[szerkesztés]

A deizmus egy olyan Istenre vonatkozó felfogás, vagy természetes vallási rendszer, amelynek képviselői hisznek ugyan Istenben mint személyesen létező valóságban, és feltételezik, hogy a világot a természeti törvényekkel együtt Isten teremtette, de tagadják, hogy Isten ezen túlmenően együttműködne vagy beavatkozna a teremtésbe, és főképpen tagadják a keresztény értelemben vett természetfeletti kinyilatkoztatást. A deizmus tehát Istent és a világot különválasztja egymástól.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. "theism," Dictionary.com. Retrieved 2016-10-21.
  2. "theism," Merriam-Webster Online Dictionary. Retrieved 2011-03-18.
  3. Rahner-Vorgrimler: Teológiai kisszótár (1980)
  4. Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, 228. oldal, Gondolat Kiadó, 1977
  5. Archivált másolat. [2016. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. augusztus 20.)

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Theism című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.